Észak-Magyarország, 1969. február (25. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-23 / 45. szám
i mrnum KS3?AKST*tíT5tlfÖ1í8*2l» Vasárnap, 196!). február 2».’ Erre járt a páncél vonat Mihez kell értenie egy gyógyszerésznek ? Az egykori regényhős és a mai utazó meg vcii ivauu. Csak egy nem. Dodsworth, az üzletember ma sem más, mint akkor, csak kicsit több a pénze. És Európáé valamivel kevesebb. No, meg nem egész Európa tókés világ. Ma, ismét egy Dodsworth kereskedő ügyvéddé lett fia, utazik Európába, egy zöldség- kereskedő ügyvéddé lett fia, aki egyben az USA 36. elnöke. Negyven esztendővel ezelőtt Mazsaroff Miklós kiállításra készül — Zavaros a Sajó. — Gyári piszok ez, nem főd Az emberek kibámultak i fülke ablakán a bamás-vörö: folyóra. — Nem tudják ezt még a legénykori emlékek sem megtisztítani. — Na-na! Azért, úgy húszhuszonöt évvel ezeíőtt... Hatan ültek a fülkében. A beszélgetést az ablaknál kezdték, aztán mások is beleszóltak. Ketten hallgattak csak. Az egyik a folyosó melletti sarokban ült. Választékos városi öltözete elütött a többiekétől. A másik, szemben vele, középen, olyan munkásféle, utazóruhában, mint a többi négy. A városiasán öltözött könyvet vett elő. Egyszerre mindenki ránézett, a hallgatag szembenüle kivételével. A fiatalember könyvére sütötte szemét. így lefelé nézve, a lapok fehérségéi látta, meg a térdeken nyugvó kérges munkáskezeket, a füstölgő cigarettákkal. A szótlan nem cigarettázott. Hatalmas balkeze a térdén pihent, durva barázdáiba nem ette be magát a piszok. A . vonat zökkenve megállt. Friss hideg jött be a hirtelen félrehúzott ajtón, meg egy idősebb, nagykendős parasztasz- szony. Köszönés után a szótlan munkásruhás jobbján fészkelő- dött el. Mielőtt behúzhatták volna az ajtót, egy fiatal, teli nő kesztyűs keze fogta le a kilincset. A férfiak felnéztek... Megnézték. Az asszony, piheg- ve, a városias ember s az egyik munkás közé telepedett. A mellette ülő öiákforma könyvéből felpillantva, megfigyelhette, mint remegnek a légzés áramában a duzzadt ajkak fölötti pihék, amelyeken fényt derengtetett át az ablak világosa. — Margit... Margitka? — Szinte súgta az asszony felé az eddig hallgatag munkásruhás. Az asszony bizalmatlanul nézett végig a férfi viseltes öltönyén, amely alatt piros-kockás ing simult erős mellére, nyakára, aztán az arcát vizsgálta. — Tessék? Nem ismerte feL Mindenki őket nézte. S a férfi sokáig nem szólalt meg, csak nagy, szélesen ülő szemeit fúrta az asz- szony pillantásába. A többiek ei is fordították fejüket. — Rengő Balázs — szolalt meg a férfi végre.' — Blazsi! — ámult el a nő, s kinyújtotta feléje a kezét. A férfi erős balja furcsa mozdulattal szorította meg a párnás női kezet. — Mióta is nem,.... ? — kezdte a nő. — ,Az érettségi óta. — Az volt régen. Tiz éve. És te most>»—2'-'''''^ — Bányász vagyok. — Ügy elkerültél innen, azt hittem, tovább tanultál. — Hm. S te? — Bérelszámoló Miskolcon. — Munkába mész? — érdeklődött a férfi. — Igen. Oda Is... — A nő egészen belepirult a felismerésbe. — A férjem... az otthon dolgozik... motorszerelő. És te? — Nekem egy fiam van. — Fényképed van róla? — Némi keresgélés után a férfi jobb belső zsebéből előhúzott egy képet. — Mint te, olyan — mondta a nő, kezében szorongatva a fotográfiát. A férfi nem vette vissza tőle. — S neked? — A fényképet bámuló nő szeme könnyel telt meg. Fejével nemet intett. — Nem lehet... Abban a lakásban nem lehet. Jaj, nagyon ideges vagyok, tudod. — Nem nézel ki rosszul — szólt a férfi, s ökölbe szorított balját lazán szétnyitotta. — Pedig most is... tárgyalásra megyek. A férfi szeme összeszűkült. A nő megpróbált újra a szemébe nézni, de nem sokáig bírta. Pillantását elkapva körülnézett, majd közelebb hajolva, folytatta: Mazsaroff Miklós, a miskolci festőművész a közelmúlt időszakban több hosszabb külföldi úton járt. Útközben szerzett élményeit, benyomásait azóta festett alkotásaiban ismerteti meg a közönséggel. Műveiből most kiállítást rendez a Képcsarnok Vállalat miskolci Szőnyi István termében. — A Szőnyi teremben rendezendő tárlaton csak festménnyel szerepelek, grafikát nem állítok ki — mondja —, s a kiállítandó művek nagy többsége olaszországi és bulgáriai élményeimet kívánja tükrözni. Természetesen lesz a tárlaton más fogantatásé alkotásom is, több tájkép és csendélet. — Mikor nyílik a kiállítás? — Március 7-én, pénteken, dr. Fekete László, a városi tanács vb-elnöke nyitja meg. A kiállítás két hétig áll a látogatók rendelkezésére. Sinclair Lewis kicsit komik0,* bárdolatlan üzletemberét rr>“7 kinevették a gazdag európ81 urak, Richard Nixont azonb»0 már várják és koránt sem >>c' vetnek rajta. Közben ugyanis változott 8 világ és Nyugat-Európa világháború pusztulásából cs& amerikai segédlettel tud*8 helyre állítani a tőkés ren“J szert. Aztán ismét változó minden, mert az Elbán w szocialista Európa rendezk*» dett be és ezt előbb utóbb áj' domásul kellett vennie Ainey kának is meg Nyugat-Európ8' nak is. Tudomásul is vette. Ki ki úgy. | ‘ Ám a világuralmi tervek», kacérkodó USA az elfl18 nyolc esztendőben ázsiai * landokba bonyolódott és e°r pai szövetségesei joggal tétt tőle, hogy róluk kénytelen le megfeledkezni. Hiszen az ázsiai háború oeP sikerült! Nixon—Dodsworth most ** nácsadójára, a német szárrt1^ zású Kissingerre hallgat^, először nyugat-európai kör0,, ra indul, hogy a NATO-szöVjjJj séget állítsa helyre, mié'0, Ázsiában megpróbálja renp8^ ni ■ elődje keserű , örökség, Vietnamot. Az amerikai üzje emberek hálójában élő Nfk gat-Európa viszont követel ^ kunyerál segítséget, mert szocialista Kelet-Európa 'j lenléte bizonyos lavírozásra ” lehetőséget számára. ., Hogy ez mennyire így bizonyítja: Nixon a washing, ni szovjet nagykövettel Ú” gyalt, mielőtt útnak indult. Sam Dodsworth negyven vei későbbi követője ma ilJ^, gondoktól kísérve utazik E°r,j púba. Kevesebbet megy a Louvre-be, vagy a Bribj Múzeumba, de annál tobt» tárgyal politikusokkal és üÁcl emberekkel. ■, Mert negyven év alatt 3 Iág kitárult, de Ugyanakkor » . sebb is lett. Dodsworth rn8 úgy utazott Európába, mi°j aki körülnéz. Nixon úgy, 01,8 akinek szüksége van rá. jv Nyugat-Európa úgy fogadj mint aki sok mindent ak* kérni tőle. Máté ivá® A zöldségkereskedő ügyvéddé lett fia Európába indul Sinclair Lewis még így látta Az amerikanizált Nyugat-Európa már nem nevel Majd negyven esztendeje, hogy Sinclair Lewis, nálunk is jól ismert, Nobel-díjas amerikai regényíró megalkotta kissé nevetséges hősét, Sam Dodsworthot, az amerikai üzletembert, és elindította Európába. Azután azt is megírta, hogyan fogadja az akkor még magát a világ közepének érző európai előkelőség az újgazdagot. Nos, ez akkor volt és, ha Lewis akkor úgy látta — jól látta. Közben azonban sok minden — A bátyámat te nem ismered. Ötőle perlem... perelt jük a részem a telekből, meg , a házból. A telek édesanyánk nevén van, a ház apámén, meg a bátyámén. ( Egy pillanatra megállt a beszédben, felnézett a másikra, érdekli-e. A férfi mélyen ülő szeme figyelmesen meredt rá. — Akkor kezdődött minden, amikor férjhez mentem. Nem Bélához — sütötte le szemét az asszony. — Ennek már hat éve. Beköltöztünk férjemmel az egyik szobába. Volt néhány boldog hónapunk, míg a bátyám is meg nem házasodott, s el nem foglalták a másik szobát. — Mialatt beszélt, egyre a férfi nagy, nyugodt kezét nézte, a mély, feketeség nélküli barázdákat. — Jaj, de mit is terhellek ezzel? — Mondjad csak — szólalt meg a férfi. — A gyerek náluk gyorsan jött, s attól kezdve pokol lett — Blazsi 1 A kezed? A karja... Istenem! — állt fel a nő döbbenetében. A munkásruhások maguk elé néztek, hallgattak. A nő tétován megindult, de a mellette ülő idősebb munkás visszatartotta a kezénél fogva. —■ A bányában hagyta — szólalt meg az öreg. A nő tág- ranyílt pupillával figyelt. — Brigádvezető volt a fejtésen. Nagyon hajtotta akkoriban az embereket a keresményért. Fiatal házasok voltak. .. A felesége — szép nő —, folyton a pénzért nyaggat- ta. Aztán a nagy sietségben, a fejtesnél elszaladt egy csiíle, neki az embereknek. Balázs elugorhatott volna, de ő megpróbálta feltartani — a többiek miatt is. A csille kiugrott, nekipréselte kezét a stomp- nak... Fél év múltán jött ki a kórházból. A felesége még megvárta. Aztán otthagyta valami pénzesebbért. A fiúgyereket Balázsnak ítélték... Az öreg — mintha csak magának mondaná — úgy kezdte el, s úgy is hagyta abba. — Borzasztó! — simította haját a füle mögé a nő. Keze remegett a felindulástól. — Az az asszony...! Hogy lehet ilyen valaki ?! A munkások nem néztek a magából kikelt nőre. Lesütötte szemét az öregasszony is. A diák összecsukta könyvét, s a fiatal nő arcába nézett. Hosz- szan nézte a felháborodástól torzult vonásokat, miközben — talán a csattogó kerekek miatt — a páncélvonatra gondolt, amelyik ötven éve hozott errefelé először szabadságot... Élni kellene vele! Élni... Nyakas Szilárd az életünk. Követelni kezdték a mi szobánkat, hogy az a bátyámé, mert az ő, meg az apám keresetéből épült a ház. Dehát nekem meg anyai jusson a telek félrészben járt, a ház meg negyedrészben az apain. Azt mondtuk, fizessék ki a részem, akkor elmegyünk. Ók meg nem és nem! Akkorra már a szobánkat is szépen berendeztük, de nem volt maradásunk. Olyan dolgokat tett saját édes bátyám mi ellenünk, hogy nem maradhattunk. Elvittük a ruhákat bőröndökben az anyósomékhoz, náluk kaptunk egy kis szobát, meg egy rossz dikót. Azon alszunk ma is az urammal. A bútort ott hagytuk lezárva. A bátyámék nem merik felnyitni, mert az magánlaksértés lenne. Te, Blazsi! Hidd el, hat éve olyan az életem, de olyan... Rózsaszín zsebkendőt vett elő az asszony, azzal törölget- te szipogva az orrát — Hat éve folyik a per. Közben felnőtt az ő gyerekük, Ilike. Olyan szép kislány. De nekünk nem köszön. Én is csak távolról figyelem... Már nekem is lehetne egy akkorka. Dehát abban a szobában. .. Az asszony egyik kezében a zsebkendőjét, a másikban a férfitől kapott fényképet szorongatta, melyre rá-rápillan- tott beszéd közben. Hidd el, engem már nem érdekelne semmi, hisz tavalyelőtt vettünk egy házat. Dehát belemehetünk így lakni? A bútort nem hozhatjuk ki a régi házból, mert a bátyámék rögtön elfoglalnák a szobát. Igen. Az jó lenne nekik! Az örökrészemet megadni, rongyos harmincezer forint. Azt nem! Pedig már a perköltség is van annyi. Most már mindegy! Most már a fél életem van benne A gyerekem, akit nem szülhettem meg. Most már nem hagyom azt a pénzt! Most már... Ekkor a férfi felállt. Határozott mozdulattal kivette a nő kezéből a fényképet, s kifordult az ajtón. Zakójának üres jobbujja tehetetlenül csapódott utána. A fiatalasszony elhűlve nézett a férfi magas, fél- arú alakja után. lépcsőfokait, terveit, és kell lenni egy jó adag energiának, ímely ezt mozgatja, segíti. Mert a gyógyszertár vezetője i népfront községi titkára is. Ebben a funkcióbari pedig lárgyalni is tudni kell. Nemrégiben például a népfront kezdeményezésére meghívták egy beszélgetésre a község papjait, akik nagyon örültek a jó alkalomnak, és elmondták, hogy már régóta várnak erre a tanácskozásra, 'xiszen ők maguk is szívesen lesznek Kövesdért ott, ahol tudnak. Márpedig most Mezőkövesden minden erőt felkutatnak, megmozgatnak a várossá válásért. De kanyarodjunk vissza a szép, modern gyógyszertárkoz, melyet néhány éve alakítottak át, tettek ilyen széppé. — Állandóan ijesztget bennünket az infulenza. Mit vonultat fel ellene a gyógyszertár? — Minden szükséges gyógyszerünk megvan. Kinines po- •ok, C-vitamin. stb. Nagyon ió a csipkebogyó tea és ólaidban minden étel, amiben ^-vitamin található... Itt, Kövesden — már nem. i patikában — egy másik gyógymódot is ajánlottak, de ;zt nem szükséges leomolyan venni. Sokak szerint az nfluenza ellen leghatásosabb i kefe-gyógymód. Ez abból ill, hogy az ember letesz vadítóvá egy hajszálat, körül- •akja magát különböző pa- ackokkal, és ezeket addig irítqeti, amíg a hajszálakat cefének nem látja. Hát, kinek hogy! Priska Tibor — Hogyne! Például kecse- gezsírt, vagy büdöskutya. zsírt. • — Ilyenkor mit ad? — Az első esetben borva- 1 zelint, mert az ugyanaz, a másodikban semmit. Kernek villámszeszt is, azaz szalmiákszeszt, és kémek tábla- ' olajat is. — Az mi? — Napraforgóolaj. Kövesden még sok spalcttás kis ablak látható a házakon, ezeket a spalettákat, ablaktáblákat' szokták bekenni napraforgóolajjal, hogy szebbek ; legyenek. I — Látható-e itt valami érdekesség, ami más gyógyszer- tárban nem? — Hát... talán igen. Egy kis szobába lépünk, jókora szekrények, ládák kö- • zé. Az egyik szekrényen üvegablak, az üvegen két kerek nyílás, benn műszerek. A ■ készülék: aszeptikus %ülke. A . szemészeti oldatok elkészítéséhez szolgál, most már en- . nek létét is előírás szabja ■ meg. Körülbelül 8000 forint- ■ ba kerülne, de itt, ezt a ■ gyógyszertár vezetője házilag , készítette el, körülbelül 100 forint értékű anyagból. Meg- ( nézte már több szakember is, jónak találták, valószínű, j hogy a megyében, de inkább . több, más megyében is így ■ készítik majd el. Szóval egy kis újítókedv- < nek, leleményességnek is kell } lennie a gyógyszerészben. . Es persze itt még másnak , is. i Tudni kell például szervez- i ni az embereket társadalmi munkára, ismerni kell a községfejlesztés, a várossá válás A gyógyszerekhez? Nyilvánvaló lehetne a válasz, hiszen elsősorban és főleg valóban a gyógyszerekhez kell értenie, mivel ez a szakmája, de azért előfordulhat, hogy _itt-ott máshoz is kell értenie. Mondjuk nyelvészkedéshez, egy kis községpoíiti- kához, ügyes tárgyalásokhoz és még néhány más, nem egészen a gyógyászathoz tartozó tudományhoz. Legalábbis ez derült ki a mezőkövesdi Béke téri patikában tett, rövid látogatás alkalmával. A vezető, Öcsai István elsőként itt is a szűkebb szakmáról beszél. A gyógyszerellátás kitűnő, mindent megkapnak, amit kérnek, a legújabb, a leghatásosabb gyógyszerek is rendelkezésére állnak mindenkinek. — Miből fogy a legtöbb? — Demalgonból, barbamid- ból, legújabban a seduxen^ bői. — Mennyi gyógyszert fogyaszt Kövesd? — Ebből a gyógyszertárból tavaly 2 millió 572 ezer forintnál nagyobb értékű anyagot vittek el. Szép szám! A község másik két gyógyszertárában is hasonló a forgalom, egy év alatt tehát Mezőkövesden mintegy 7 millió forint értékű orvosság fogy el! — Persze itt is vannak gyűjtögetők. Törzsvendégek jönnek, akik legszívesebben talán hazavinnék az egész patikát. „Jaj, ebből van otthon is vagy hat darab!” — mondta a napokban is egy nénike. „No látja, lelkem, hát akkor minek íratja föl?’1 — Kérnek-e legalábbis az idősebbek valami régi, Icű- lönlcgességet?
