Észak-Magyarország, 1969. január (25. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-05 / 3. szám
6 8S55AKRÍAGYARORSZAG ' Vasárnap, OT6ít. Januar SB Sorsuk a mélybe jufofi. & « Kristóf Józsefnek akkor, amikor 2000—2500 forintos fizetéséből csak 1500—1600-at adott haza. önmagától mindannyiszor, ahányszor berúgott és kicsi gyerekei előtt szégyenítette meg feleségét, ahányszor kizavarta családját a lakásból egy szál ingben a hideg, havas utcára. Akkor, amikor önnön sorsukért az egész társadalmat, a rendőrséget és a tanácsot tette felelőssé, s magát mindany- nyiszor felmentette, szeplőtlennek hitte valami sajátos öncsalás révén. Mindezzel nem azt akartuk mondani, hogy a lányok előtt nem állt má's választási lehetőség az életben, csal; az el- ziillés. Ám kétségtelen, hogy borsuk mélyre-futásában igen nagy szerepe van apjuk idegességének. a gyöngédség hiányának. Amikor ott jártunk Perén, Kristóf József így fogadott bennünket: — Jó, hogy írnak rólunk, ez talán még segít, így talán mégi megállnak lányaim a rosszul választott úton. Talán még nem késő. V'tSnhíin Talán még nem rdiOndtt. késő Talán még' ráébred hibáira Kristóf József, és segít családjának visszakapaszkodni a mélyből. B. P. desnek kellett volna lennie, hogy keressen a többiekre.. „ — Ne igyál és ne üldözd a családodat... Ne kelljen nélkülöznünk miattad... Ha nyugdíjon kívül kerestél valamit, azt is megittad ... — Ha továbbra is így megy a családi élet, továbbra is inni fogok, mert szégyellem ... — Azt nem, hogy iszol és verekszel?... — Menj el, ha nem tetszik. Ki tart vissza. Ügy sem dolgozol ... Dolgoztál mindig? És mit ért az? ... Verekszem? ,Hány oldalbordátok tört el?... Nohál! — Hagyják már abba! Maga elmegy innen és csak mi tudjuk, mi vár ránk... — A nagyobbik lány most szólt először. Hangjában azzal a gör- csős-saorongó félelemmel. amelyet gyermekkorától magában hordoz. — Nem is leszek én itthon egy percig sem. Csali volna hová mennem, csak lenne, ahol befogadnak... Jaj, mi vár ránk, jaj, mi vár ránk! — Mi vár rátok?? — kiáltott fel az apa dühösen, a méregindulattól vörös arccal. Ez utóbbi kérdést, talán 10 évvel ezelőtt kellett volna feltenni önmagának, önmagától kellett volna megkérdeznie HÁROMSZÁZ MŰVÉSZ csaknem nyolcszáz szobra, grafikája, festménye látható a tárlaton, ne várjon részletes beszámolót az olvasó ettől a néhány sortól. Annál kevésbé, mert aki a Stúdió 58—68 cía háromszáz művész közül a legidősebb sem lehet sokkal több negyvenöt évesnél, a legfiatalabb meg éppen közelebb van a húszhoz, mint a harminchoz, nem túlzás tehát azt állítani, hogy most a követkeunva becs«1«4«5. 3C ' ‘ V “ ravaló asszon; akit az évek szenvedései tönk retettek. Ha életük kerül szó l»a, szeméből megerednek könnyek, idegesen vibrálna! arcizmai, és bármiért nyúl, re meg a keze. A három gyerek, — közülü! kettő lány — szereire vágyik es annyira, hogy számukr; egyszercsal; mindegy lett, kitő kapják és milyen áron. Elősző: a szeretet boldogságát akartál megtalálni a világban, liogj nyugodt lehessen örömük ; munkában és minden másban A. lányoknál olyan erős volt e; a vágy, hogy mellette nem hal látszott a józan ész szava. Az apa, örökölt szenvedély- tyel iszik, jóformán serdült korától egyfolytában. Ma mái ötven felé közeledik. Durva úi a házban, akinél az erély egye! jelent a hangos szóval és okit erejének sűrű bizonyításával. Most az egész családból csal; az anya dolgozik a tsz-ben. As apa rokkantsági nyugdíjas Otthon, favágás közben vágts te 1966-ban baltával bal kezének kis- és gyűrűsujját. A falu szerint, akkor is meglehetősen kapatos volt. A fiú ké- .ményseprőtanuló Mezőkövesden. A kisebbik lányról nen: i udnak semmit se otthon, se a munkahelyén. Az idősebbik, most otthon van a négyhetes csecsemőjével. Táppénzt nem kap, mert évek óta nem dolgozott. Babakelengyéje talán lesz. A tanács — ha az orvos és a védőnő javasolja — rendkívüli szociális segéllyel biztosítani tfudja. Hogy ennivalója, legalább napi fél liter teje lesz-e a kicsinek, azt a falu vezetői nem tudják. Mert, a társadalmi szervek a fcözáég lakóinak támogatása nélkül semmit nem tudnak tenni. Avfalu pedig, az apa miatt, már nem hajlandó segíteni. ♦ — Hogyan jutottalt idáig? —* kérdeztük valamennyiöket. — Tudom, mire kíváncsi! El is mondom — kezdi nagy tűzzel az apa. A kicsi, földhöz- lapuló ház konyhája megtelik feszültséggel. Az anya lépte megáll az ajtóban, a lány pedig ijedten öleli magához gyermekét, — Máért tett olyan a nagyobbik lányom, hogy azt sem tudom, ki az apja gyerekének, és miért szökött, 3 tűnt el a kisebbik? Nem tudom. Itthon nem tanulták ezt a betyár életet. Én munkára neveltem őket, szereztem nekik állást. Azt akartam, hogy becsülettel dolgozzanak, keressenek magukra es segítsenek nekünk. Az anyjuknak kell a lányokat nevelni.... — Sokat berúgtál és üldözted, ütötted gyerekeidet, meg engem is. A szomszédok a megmondhatói, nem egyszer hol itt, hol ott húzódtunk meg éjszakára... — Nehéz volt ezt kimondani az anyának. Erről árulkodtak patakban . folyó könnyei, arcán a kétségbeesés gyűrte ráncok és a riadtan futkosó tekintete. Talán évtizedek óta most eiőször mert lázadni más előtt férje ellen. — Kérem, én biztos, hogy berúgtam. De a saját pénzemből, és nem loptam. A lányom azt mondta, miattam ment el itthonról. De annál mfcább ne«*. vannak már egy-két évvel a „határt” jelentő harmincöt, esztendőn. De a fiatalok is teremről teremre bizonyítják, Vagyóczky Károly finom rézkarcaitól Bálványos Huba puha litográfiáin át Gyulai Livi usz szellemes linóleummet- szetéig (hogy ezúttal csak a grafika műfajaiból hozzunk példát): mennyi sokféleséget ad a fiatalok stúdiója. A KIÁLLÍTÁS RENDEZŐI azt akarták, hogy a tíz évről nyújtott teljes összkép valóban teljes legyen, ,s előítélet nélkül gyűjtötték össze a kiállításra mindazt az irányzatot, amit ez a generáció képvisel. Csak egyre voltak tekintettel: a színvonalra. A magul; világában nagyon szín vonalas hagyományos-naturalisztikus festményektől a saját világukon belül ugyancsak tehetséggel megkomponált absztrakt alkotásokig mindent felsorakoztattak a kiállítást rendező szervek," hogy a látottak alapján döntsön a közönség és a kritika, művek mellett ps ellen. A közönség valóban reagál is a látottakra, ízlése, elképzelése szerint lelkesedik a nemes, klasszikus örökségét képviselő, modem módon hagyományos festészetért (ilyenre szép példa a hódmezővásárhelyi művészek, Szalay Ferenc, Fejér Csaba piktúrája), vagy a művészi ábrázolásról lemondó, inkább díszítő szépségével ható ojdteirl festmények (amelyekből egyebek közt Fajó .János, Bak Imre küldött néhányat a kiállításra). A két véglet között pedig ezernyi árnyalat, ábrázolásmódbeli, stílusbeli különbség sorakozik. Lakner László megrázó képei, amelyek precízen „természet- szerű” részleteket állítanak megdöbbentően „természetellenes”, mély látomások kompozíciójába, Berki Viola derűs mesefestményei, amelyek szatirikus kedvességgel teremtenek modern érzéseket, Kondor Béla drámákkal teli grafikai lapjai és Mqlocco Miklós szobrászain, amely látszólagos hagyományossága ellenére is különös víziókban lebeg. A sokoldalúság azonban önmagában nem érdem. A lényeg az, mit tudnak, mit akarnak elmondani az ifjú, s a még ifjabb művészek az alkotások ezernyi hangján, van-e mon danivalójuk számunkra, a világ. számára? A tárlat azt hí zonyítja, hogy van! És ezér! örül a néző a sokféle felfogásnál!, Kokas Ignác szikár festészetének és Feledy Gyula súlyos-szép rézkarcainak, Gy, Molnár István elvont rézmetszeteinek és Pásztor Gábor tömör litográfiáinak, Asszonyt Tamás érmeinek, s mindazoknak a műveknek, amelyekről fentebb szó esett, s amelyekről kiválóságuk ellenére most nem eshetett szó. ' NEM VÁLHAT RÉSZLETES méltatássá ez a néhány sor a kiállításról, de fontos kritikai megállapítással kell befejeződnie: nem féltheti a magyar képzőművészet jövőjét, komolyan, aki a fiatalok kiállítását látta. k-Hri ^WiLA\ Kws Attila sírjunk [Stúdió 58—68 Fiatalok kiállítása a Műcsarnokban lázbérci víztároló naponta átlagosan 15 000 köbméter vizet szolgáltat. Ilyen igénybevétel mellett, egy esztendő a víztermelés mennyisége eléri az 5,5 millió köbmétert. Nem ilyen egyenletes azonban a társadalom vízigénye, a nyári, meleg hónapokban megnövekszik a lakosság vízszükséglete s ilyenkor a vízmű naponta 20 000 köbméter vizet biztosít. RAn|,n a Bán vize fel-, neveli használatlanul folyt a Sajóba. A lázbérci víztároló és vízmű megépítésével, melyre népi államunk több mint 200 millió forintot áldoz, e kis patak a borsodi ipari táj vízellátását szolgálja. Dl. Frisnyák Sánd i fiatal tengeri üledékekből álló előteréből. E mikrotájat régi, karbonkori kristályos mészkő és finom, lemezes szerkezetű agyagpala építi fel. Ezek a vízzáró kőzetek teszik lehetővé a mesterséges tó létesítését. Ha például karsztosodó mészkő alkotná a tájat *— mint, a Bükk központi tömegét —, úgy nem lehetne víztárolót építeni, mert a mészkő repedésein keresztül nagy lenne a víz elszivárgása. Hasonlóan előnyös az is, hogy a völgyzárógát környékét 2—8 méter vastag vörösagyag borítja s ez szintén vízzáró réteg. 1968. novemberében befejeződött a völgyzárógát építése. Bánhorváti és Dédestapolcsány között a Lázbércnél épült fel a 250 méter hosszú, 20 méter magas és 170 méter talpszélességű gát a különbőz«? vízkivételi berendezésekkel. Jelenleg a gátat — a tófelőli oldalon — betonlapokkal burkolják. E hatalmas és erős völgyzárógát duzzasztja fel a Bán-patak vizét. A Bán äSö wégyzeíkiiométer- iorrások vizét és a lefolyó csapadékot. Mellékpatakjai közül az uponyi-hegység vizét levezető Csernely a legjelentősebb. A Bánhorvátinál elhelyezett vízmérce sokévi adatai tájékoztatnak arról, milyen nagy vízhozam ingadozást mutat a Bán-patai;. Kis víz esetén 0,1, közepes vízhozam esetén 0,8, árvíz alkalmával 50—54 köbméter vizet szállít másodpercenként. 1901—1950 között mért csapadékadatok szerint a Bán-patak vízgyűjtőterületén az évi csapadékmennyiség 600 —700 mm (Dédestapolcsány- ban 666 mm). Ilyen körűimé- nyék között a tó feltöltéséhez ; sok idő kell. Ha kedvezőek lesznek a csapadékviszonyok, úgy 1969. végére a víztároló medencéje feltöltődik és megindul az ipari-, és ivóvfz-szol- Sá&atás- (temek sAarinS, «• (Napjainkban ^tyr£: halunk a Bükk északi részén, a Bán-völgyében épülő, úgynevezett lázbérci víztárolóról. Ezek a közlemények, melyek az építés előrehaladásáról adnak hírt, nem foglalkoznak a víztároló létesítésének természeti-földrajzi feltételeivel. Ezt a hiányosságot szeretnénk pótolni, a teljességre és részletességre törekvés igénye nél- : kül. Hazánk legnagyobb víztáro- < lójának építését a Sajó völgyi : ipari agglomeráció növekvő vízigénye tette szükségessé. : Különösen Kazincbarcika és Ózd energia- és alapanyagter- , melő ipara, továbbá e városok lakosságának vízellátása je- : lent egyre nagyobb problémái. ; Mivel a Sajó, a borsodi iparvidék folyója, szennyezett álla- ; pótban érkezik Magyarország ‘ területére, vize még a parti . kavics-szűrés után is egészség- ■ télén. Ipari hűtővízként a j szennyezettség ellenére is fel- ‘ használható néhány iparágban, , de a Sajó menti modern vegyipar jó minőségű, tiszta vizet igényel. Noha évek óta elkészült a borsodi regionális víz- i mű első nagy víztárolója, a ; Rakacai-tó és a borsodsziráki : vízkivételi mű, a szükségleteket ezzel még nem sikerült ki- ' elégíteni. 1967-ben sor került 1 a második, kb. 6 millió köb- ' méter vizet tároló mesterséges J tó létesítésére, mely lehetővé 1 teszi a Bükk északi részének ; modern vízgazdálkodását s ez- i által Ózd, Kazincbarcika és ( még sok település ipari- és í ivóvízszükségletének ellátását. 1 A lázbérei víztároló a Bán-patak elkeskenyedő 4 völgyrészletében épül, kb. 4— 1 4,5 km hosszúságban. Helyének * megválasztásában a természeti 1 adottságok játszottak fontos 1 szerepet. Itt, az úgynevezett 1 Upponyi-hegység szigetszerűen 4 emelkedik. «*» a Rt&fc ésasla, i ; fi lázbérci víztároló földrajzi alapi zű évtizedek leendő mestereivel, jó művészeivel is találkozunk. A fiatal képzőművészek stúdiója tíz esztendeje foglalkozik azokkal az ifjú festőkkel, grafikusokkal és szobrászokkal, akik pályakezdésük első; művészileg-emberileg nehéz éveitől harmincöt esztendős korukig támogatják egymást és élvezik a stúdió támogatását. Ezek a tíz esztendő alatt önálló művészpályájukra bocsátott fiatalok jöttek most el i mai stúdiótagokkal együtt a jubiláris kiállításra, hogy bemutassák műveiket. A stílusoknak, technikáknak, művészi műfajoknak olyan változatossága gyűlt össze * a Műcsarnok nagyobb részét jelentő hosszú teremsorokban, amilyet már régen látott a közönség Budapesten. Seges- di György mennyezetig nyúló latalmas Marx—Engels-em- lékművétől Gross Arnold arasznyi rézkarcáig', Szurcsik János hatméteres falképétől Kiss Nagy András néhány centiméteres ólomszobráig terjed a skála. Ök négyen az „idő- >ebb” generációt képviselik a kiállításon: valamennyien túl Fejér Csaba: Portré mű kiállítást méltatja, képző- 2 művészetünk jövőjéről és je- \ lenének nagy részéről írhatna: 2
