Észak-Magyarország, 1969. január (25. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-28 / 22. szám

Ki miben íudís? Cápős pohár, csembaló, pzcs Sok érdekes, új szerzemány- nyel gazdagodott a közelmúlt­ban a Magyar Nemzeti Mú­1969 íanu'r 2fi kei!* I Vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődött meg a miskolci Föl­des Ferenc Gimnáziumban a Ki miben tudós? vetélkedő megyei és városi döntője. A döntőt három tantárgy anya­gából rendezték meg. Biológiá­ból Tóth litván, az ózdi Jó­zsef Attila Gimnázium IV. osztályos tanulója lett a me­gyei győztes. A miskolciak kö­zül Bárdos Klára, a Zrínyi Ilo­na Gimnázium IV. osztályos tanulója szerepelt a legjobban. Berenyicza Gyula, a miskolci Kossuth Gimnázium és Szeke­res Miklós, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium tanulói is csak néhány ponttal maradtak le n győztes Bárdos Klára mö­gött. Történelemből Pásztor Valé­ria., az edel°nyi gimnázium IV osztályos tanulója bizonyul! legjobbnak Borsod megyében, míg a városiak közül Tőkéczki László, a miskolci Bláthy Ot­tó Viiiamosipari Technikum jV. osztályos tanulója szerez­te meg az elsőséget. Matema­A dy- 2 m lék ünnspssgeh Elismerésre méltó színvona­las vállalkozást valósított meg az Ady Endre nevét viselő óz­di középiskolás kollégium. A költő halálának 50. évforduló­jára rendezőit irodalmi pályá­zatra, szavalóversenyre és ün­nepségre meghívták a megye lányt és fiút jelent Közül"-’ 320-an KISZ-,agok. Eddig az étteremben gyűltek össze, de ott klubéletet nem lehet ki alakítani. Itt most már szak köröket szervezhetnek, áthoz zák az üzemi könyvtár ifjúsá gi részét, újságokat járatna' Van televíziójuk, magnós rá diójuk, lemezjátszójuk. Kult'- ralis programjukat most ál ütjük össze. A rendfenntar tást . a gyár ifjúgárdistái é- fiatal n.unt ásőrei vállalták. — Az ifjúság nevelését min­den bizonyai jól segíti majd ez a klub. Mi azt szerelnénk, valamennyi középiskolás kol­légiumát. Falusi és vidéki fia­talok, kollégisták találkozója volt ez. Lelkes tanárok veze­tésével az irodalmat szerető és értő fiatalok vállalkoztak rá, hogy valljanak Adyról. Az ünnepségen megjelent többek között Szrogh Károly, a városi tanács vb-elnökhe- lyettese. Hegedűs Andor, a megyei tanács művelődésügyi osztályának középiskolai fel­ügyelője, a helyi iskolák több •épviselője. A szavaié verseny kimagaslót nyújtó első helyezettje Jancsó Erzsébet, a sátoraljaújhelyi Zója Leánvkollégjtim növen- léke lett. Öt követte az elsők között Czikó Benjámin (Put- nok). Kohler Katalin (Sáros­patak). Csető Anna (Özd). Pó- •zos Barnabás (Sárospatak). "’A-oíás Dénes (Mezőkövesd). Vz irodalmi pályázat első dí­ját Hidegh T ászlő, a sámr.pa taki Kossuth Kollégium nö­vendéke nyerte. Értékes iro­dalmi műsort mutatott be Ady- ról az ózdi tanulók csoportja .-!« Öt éve működik Diósgyőr­ben az a külsőleg !s szép mű­velődési ház, amely Ady End­re nevét viseli. Most, a költő halálának 50. évfordulója tisz­teletére ebben a művelődési házban különösen emlékeze­tesnek ígérkező estre kerül sor január 29-én. szerdán 18 órá­tól. Kordos László, a Miskolci városi Könyvtár igazgatója tartja majd az ünnepi megem­lékezést, amely után a Mis­kolci Nemzeti Színház művé­szeinek műsora következik. Fellép Némethy Ferenc, Dobos Ildikó és Csíkos Sándor szín­művész, továbbá ének- és zon- goraszámokkal sz°reoel Pek- ker Zsuzsa, Hőczey Ferenc. n n is ■ SS 8! ta a B A nap kelte 7.1G, nyugta 16.39 órakor. A hold kelte X1.4», nyugta 3.49 órakor. Névnap: Károly. 125 éve, 1544. január 28-án született Debrecenben ÜjháziEde Szülei akarata ellenére ment színésznek. V*' déki működése után, 26 éves korában a pesti Nemzeti Színház szerződtette, s csakhamar a társulat egyik erőssége lett. A Nemzeti színpadán 45 évig aratta síké- reit. Minden feladatot — a tragédiától ’a bohózatig rátermettséggel oldott meg, gyakran epizódszerepekben nyújtott kimagasló alakítást. Mint kitűnő jellemábrá- zoló, a szerepek realista alakítását, a természetes min­dennapi emberi hangot ő hozta a magyar színpadra- Művészetében a nagy mesterségbeli tudás és megfigyelő' képesség mértéktartó, póz nélküli, közvetlen játékkal párosidt. A Színművészeti Akadémián negyedszázadon át tanította természetességre, őszinte, közvetlen játék' ra az új színésznemzedéket. Századunk első évtizedei' nek csaknem valamennyi jeles színművésze az ö tanít' ványa volt. fé szó*aT zás a? nmi-'H foci. Van •»reálián a klubban teiovíziój magnós rádió, lemezjátszó is. Usz az e!se színes Iv-Iiiíilüi 5 i 5 I Nincs influenzajárvány Az elmúlt hetekben elterjedt az a hír, hogy az országban nelyenként influenzajárvány tombol. Nos, a KÖJÁL orszá­gos igazgatóságának legújabb jelentése szerint hazánkban sem hongkongi, sem egyéb influenzajárvány nincs. Né- lány napos hurutos megbete­gedésen azonban elég sokon átesnek. Ennek ellenére a mintegy öthetes, kemény hideg időszakában a táppénzes állo­mány mindössze egy-két hét­tel volt több, mint szeptember­ben, és jelenleg is a szeptem­beri szint körül van. Az Ongai Csavarárugyár fia- ta'jev — rtegi vágyunk volt egy ityen klub, ahol szabad időnk­ben összegyűlhetünk — és Gi- ianyi László, a gyár KISZ- bizo<í.Ságénak szervező titká­ra elmondja, hogy a vállalat párt-, szakszervezeti és gaz­dasági vezetősége egyaránt se­gített a klub létrehozásában. Felszabadítottak egv gvártele- pi lakást, négy tágas helyi­séggel. Tavaiv ősszel kapták meg az épületet a fiatalok, akik aztán nagy kedvvel munkához láttak: falakat bon­totta!-. festettek, dísztárgyadat készítettek. — A miskolci járási KTSZ­bizottság is gondoskodott ró­lunk- milyen berendezésekre van szükségünk, mivel segítse­nek ... — Demkó István, a Csavarárugyár KlSZ-ccúrsbi- zottsáeánnk titkára sorolja, hogy a gvcír dolgozóinak fele fiatalokból áll. Ez mintegy 600 hogv minői vonzóbbá váljon az itteni élet, nem sak a KISZ-tagok, hanem a gyár minden fiatalja, sőt, idősebb dolgozója számára is. Ezt már Sólyom Józseftől, a miskolci járási KISZ-bizottsáe titkárától hallottuk azon az első KTSZ- bizottsági ülésen, amelyet az új klubban tartottak. Ünnepé­lyes ülés volt ez — a gvár KISZ-bizottságának idei ak­cióprogramját vitatták meg — és az összejövetelen rész.t. vet­tek a gyár gazdasági, párt- szakszervezeti vezetői is, hogy tanácsokkal lássák el a fiata­lokat. Az ülés után pedig együtt töltötték el az egész estét. Családias hangulatban olyan beszélgetésekre kerülhe­tett itt sor, amelyek által sok­sok hasznos útmutatást kaptak a fiatalok a munkájukhoz éppúev. mint szabad idejük okos kihasználásához. (Ruttkay) Foto: Szabados A leIkükLel is törődni kell... Államunk havonta milliókat költ a különböző szociális intézmények fenntartására. Minden tőle telhetőt megtesz, hogy otthonra találjanak azok, akik idősek, betegek, munka- képtelenek, ezért gondozásra, ellátásra szorulnak. Az is tény, hogy a mai szociális otthonok jó ellátást, lakást, kosztot, ru­házatot is biztosítanak a rászorulóknak. Á rossz, emlékű sze- retetházakhoz egyetlen ilyen otthon sem hasonlít. De nem minden a koszt, a ruha, a lakás. A munkában és a beteg­ségben megrokkantaknak a legnagyobb jóindulattal sem le­het hiánytalanul pótolni a családi élet melegéi. A fizikai el- esettség áthangolja gondolkozásukat, s talán egész lelkivilá­gukat. Tapintattal kell hozzájuk közeledni és bánni velük a legapróbbnak tűnő dolgokban is, A kötelességen túlmenően igénylik a gondviselést, hiszen érzékenységük másként reagál bizonyos jelenségekre, mint egy fiatal, ereje teljében ievő ember. Vannak jelenségek, amelyeket egy fiatal esetleg észre sem vesz — az idős, rokkant, szociális gondozott viszont el­szomorodik tőle. Ezért volt számomra megdöbbentő és érthetetlen az, amit 1969. január 8-án láttam Sárospatakon, a járási szociális ott­hon épületének bejárata előtt. Egy koporsó feküdt ott — fel­tehetően üresen —, de több órán át. A be- és kilépők alig tudtak elkacsáz.ni mellette, szinte belebotlottak. Az öreg gon­dozottak is ott jártak el a szomorú látvány mellett. Fiata1 vagyok, de elképzeltem, mennyire rosszul hatott rájuk ez a látvány, hiszen órákon át jómagam sem tudtam szabadulni tőle. — Mi ez? Jelkép? — kérdezgettem önmagámtól. S hogy az idős gondozottakra hogyan haiott a koporsó látása? Azt csak szemük, .tekintetük árulta el. Bizony, szomorúan, néhá- nyan könnyezve kerülgették a koporsót. Elgondolkoztam: ennyire közömbösek lennének az intézet dolgozói? Ök elfelejtik, hogy az állam, a társadalom millió­kat költ. . nem. ez nem lehet igaz. Talán csak egyszeri íele- dékenységről volt szó... véletlen mulasztásról... egyetlen ember véletlen mulasztásáról... De ez sem tudott megnyug­tatni. Arra a meggyőződésre jutottam, hogy az ilyen idős, be­teg emberekkel szemben egyszer sem szabad közömbösnek lenni. Hajdú Gábor — SEGÍT a tanács a maguk­ra maradt, elhagyott öregeken Mezőkövesden is. Tavaly pél­dául 30 rászorulónak csaknem 80 ezer forint szociális segélyt adott. — TURISTA szemmel — Olaszország kéj zőművészeté- ről. A szerencsi nők klubjá­ban január 31-én kerül sor az érdekes útibeszámolóra. A klubesten — az előadás után — zenei programot is tervez­nek. — BEFEJEZIK, az idén a Verbéna, a damaki patak és a f inkei vízárok meder felújítását az edelényi járásban. Az el­múlt esztendőben 4 patak me­derrendezését fejezték be. — KÖNYV — Kennedy sze­nátorról. „85 nap. Robert Ken­nedy utolsó hadjárata” cím­mel könyv jelent meg Wa­shingtonban Jules Witcover tollából. — A LILLAFÜREDI „For­rás” mésztufa barlang — a karbantartási és villanyszerelé­si munkák miatt — 1969. ja­nuár 27-től március 10-ig zár­va tart, ez idő alatt nem lá­togatható. Az 5-ös autóbusz végállomásánál levő „István'’ -•seppkőbarlang továbbra is nyitva tart. Borsod megyei Idegenforgalmi Hivatal, (x) — ADY ENDRE halálának 50. évfordulója alkalmából hétfőn vándorkiállítás nyílt a Petőfi Irodalmi Múzeumban. 17 tablón mutatják be a költő életpályáját. Vitrinekben he­lyezték el a múzeum leg­újabb gyűjteményéből szárma­zó eredeti kéziratokat, köztük Ady párizsi noteszkönyvét. S külön helyet kaptak a költő személyéhez kapcsolódó tár­gyak, köztük az érdmindszenti teáscsésze és a Léda-emlékek. — HUSZONNÉGY esztendő­vel ezelőtt végezték ki a nyi­lasok az akkori királyi vát- kertjében a Vörös-brigád 11 tagját. Az évforduló alkalmá­ból a Magyar Partizán Szö­vetség hétfőn délben koszorú- zási ünnepséget rendezett a Kerepesi temetőben, a Vörös brigád hősi halottainak sírem­lékénél. — A VIDEOTON gyár és a Budapesti Rádiótechnikai Gyár létrehozta közös vállalkozását, a Videoton Ipari Külkereske­delmi R észvén vtársaságot. Az új vállalat rádiókat, televízió­kat, magnókat, hart párosítókét, zenegépeket exportál. —' A HÉTVÉGI rendőrségi krónika adatai szerint hazánk­ban csökkent a közlekedési balesetek szama: 46 szerencsét­lenség történt, s ezek közül kettő halálos kimenetelű volt négv életveszélves, 13 súlyos sérüléssel végződött. — ÄRADÖ folyók. A hatal­mas esőzések következtében megáradt Eufrátesz minted 2000 házat döntött romba, i$f több ezer ember maradt haj' léktaianul Északkelet-Szíri®' ban. Dél-Kaliforniában' a ty', áradt folyók iszapja tfzne» több embert temetett el. y veszélyeztetett területekről W' felépítik a lakosságot. — ÖN KI SZOT G A T Ö bojt nyílt az elmúlt heten Voi^ községben. A szép, új fmsZ' üzlet építésénél a lakosok 1 ^ segédkeztek társadalmi mU»*' kábám Illetlenségek Nem illik fölényeskedni olyankor, ha hit: át követ­tünk cl. Például nem ilüK fölényeskednie a? autósnak» ha nem adja meg a gyalo­gosnak a zebrán az elsősé­get. Mint azt vasárnap *5 tetté Miskolcon egy piros Skoda vezetője » Széchenyi utca és Kossuth utca tsa**- kán 13 óra 53-kor. Nem Illik tudomásul ne*** venni a járdán látható és súlyos balesetveszélyt is je* lentő hibákat. Például & miskolci Széchenyi utca fi* sz. előtt, ahol éles s' é'ű* nagyon mély lyuk látható egy hete a járdán. .*0 lenne észrevenni, mielőtt a men­tők: baleseti krónikája adna róla hirt. Nem illik pánikba esni* ha u tv-képernyőről eltű­nik a kép a hanggal együtt* Mint szombaton este is. S szidjuk a szervizt, amelyiK legutóbb javította masinán­kat, hívjuk a javítót, de nem veszik fel a kagylót, va­sára ip meg keresgéljük mindenfelé, bosszúsan szá­molgatva a várható költsé- t j geket. A/tán takarítás köz- v ] ben véletlenül elmozdítjuk a, kapcsológombot, s ímo* kitűnik: csak adáskiesés volt. Ezer szerencse, b-gy nem találtunk közben ja­vító szakembert. <b) Idői áras Várható időjárás ma estig változóan felhős, hideg, párás, ködös idő. szórványos hószál- lingózással, kisebb havazással Mérsékelt szél. Néhány hriver zúzmaraképződés. Várható leg­magasabb napnali hőmérsék­let mínusz 2—7 fok között. 28 kedd A térképen nem talál ható í7) Csorto:- bérlet 23 -szerda A lőcsei feliér asszon> (lé) 5) Radnóti ifjúsági bérlet 30. csüiörtök Bernards háza (71 Madách bérlet. Sl péntek \ Ifivel fehér asszon* I (7). Bérleu&ünet. 1 — BUTÄNGÄZ robbí»1^ következtében egy texasi mon vasarnap egy asszon) B i öt gyermeke életét vesztette. •M férj, aki távolabb tartózkodóéi szintén súlyosan megsebesül1, — U.l szív -— pár naP^B Spitzburgban, műtét utáni b<r nyodaimak következtében v>í! sárnap elhunyt a 47 éves i.iam Wolfram, aki péntek®1’ kapott új szívet egy 13 lánytól. __________________________s\ É S7AKMAOVARORSZAÖ * Magya* Szocialista Munkó-PjJjj Borsod megvei Biz* macának l3*" Fús/prbes/tÖ! FODOR LAS/IO Szfcrkesztöfécr i Miskolc. Bajcsy z«íhn«?.k? o. Lji <ö?pom 36 in 67i 35-380 Sp,5>| rhkársáG 16-npí Gazdasáep* *ä| kai rovat Párm vnt Belpolitikai »-ovat iG-450 KüIüJaí •~vot 16-061 Sprrtn-vat **'1. Munkasievelezéc nanas2ügye^' i 18-046 Klarpa: ’ Borsod megyei Lapkíadé Ván7-i Miskolc. Bair-cv ?ciiinc7ky a. Felelő-, kiadó; BIRO PF1F.R Teieton R6-i3l Hl fei vet el: Széch^nv i iö—87. Telef -n 16 v\? Terjeszr1 0 Maevm Posta Glö fi /eUi été @ helv» ooetabivatalf knál é«= b kéibedt^imél kz eiöfizeie- irif» nőnapi \ lí* forint Index »605.1 A Készüli e Bor«r#n Nv mdábaí Felelőd vehető: BZEIV1E& ISI VAN K iy ésfe a les»iabb klubban <7 .3 J n — Kapcsold be a magnót! — Várj, most a rádióban is jő műsor van. — Jó, akkor hallgassuk azt. De közben asztali focizhatunk. Kámarosan itt lesz Menyhárt Pista Dukál Jancsival és majd muzsikálnak. Szóval táncol­hatunk is. — A lányok? — kint vannak a büfében. V, mr szendvicset készítenek. A !>■ ”lgetést egy ifjúsági klubban hallottak. Megyénk legújabb ifjúsági klubjában, amelyet az elmúlt hét végén vettek birtokukba a fiatalok. zeum gyűjteménye. Ezek kö zött van például egy aranyo­zott, úgynevezett cápás pohár amely a rajta levő vésett mo­nogram és embléma szerini Bányai Mátyásé volt. A ne- mesembert 1677-ben választot­ták tordai jegyzővé, s ebből az alkalomból kapta, vagy csi­náltatta a poharat, amelyet s mesterjegy szerint Johanne* Ongljert nagvszebeni ötvös készített. A XVII. századból származik és feltehetően olasz mester műve az a csembaló, amelyet szintén mostanában kapott a múzeum. Üj látnivaló az a pecsétnyomó is, mely Batthyány József hercegprímá­sé volt. Külön érdekesség hogy ennek a hercegprímás­nak tulajdonában volt “az a terület, ahol ma a Magyai Nemzeti Múzeum áll. szagos versenyen első helye­zést ért el. A Ki miben tudós? megyei, illetve városi döntőjén, melyet a Borsod megyei és a Miskolc városi KISZ-bizottság rende­zett. mintegy 120 részvevő küz­dött a minél sikeresebb sze­replésért. A vetélkedő befejez­tével eldőlt, hogy a három tan­tárgyból kik képviselik majd megyénket, illotve városunkat a Televízió előzetes selejtező­jén. tikából a megyei versenyzők közül ismét egy technikumi ta­nuló, Kiss László, a kazinc­barcikai Irinyi János Vegyipa­ri Technikumból került az él­re, míg városunkból Gáspár Gyula, a Herman Ottó Gim­názium I. osztályos tanulója oldotta meg legjobban felada­tait. Ez utóbbi tárgyból a leg­jobbak közé került Gönczi István, a miskolci Földes Fe­renc Gimnázium TIT. osztályos tanulója is, aki a múlt évi or­müvészi produkcióit örökíti tneg, köztük a televízió „Ki mit tud?” vetélkedőjén nagysi­kert aratott Didó halála és Vadállati show című előadáso­kat. Elkészült az első magyar, zínes televízió- bábfilm. Sze­replői a pécsi Bóbita-együttes népszerű figurái, illetve az együttes fiatal tagjai. A 16 perces színes, zenés film a „bóbitások” eddigi legjobb

Next

/
Oldalképek
Tartalom