Észak-Magyarország, 1968. december (24. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-31 / 306. szám
É3ZAKMAGYARORS1 tSZ AG Kert*, tflflft. december 3t.' A Galéria két «»«BaBBSBlíRBiBHHaBBIIBHBISBSSiBBBKHIIBBBSaBiaB*«#!# meg a harmadik *mBr?wi»B3!Bna;isa0aiaBiia«i»K»BH»H!saR»i»Bsns<Mi*a®nHi8P A Miskolci Galéria kétéves. Jóllehet,'az első kiállítást csak 1967. január 8-án nyitották benne, ma két éve már készen állt, már rendezték az első nagyobb szabású tárlatot. Első alkalommal a IX. miskolci országos képzőművészeti kiállításnak nyújtott otthont a Galéria, az eddigi utolsó kiállítás pedig, amelyet most kezdtek szétbontani, a tizedik volt az országos tárlatok sorában. A két országos képzőművészeti kiállítás között éppen két esztendő telt el, és ez 24 tárlatot jelentett a Galéria termeiben. Durva számítás szerint is havonta egyet. A két év már módot nyújt egy kis visszapillantásra, mérlegelésre. Mit jelent a Galéria Miskolc kulturális életében, mennyire sikerült közelebb hoznia egymáshoz a művészetet és a közönséget, tömegigényt elégít-e ki, szellemi felüdülést nyújt-e az érdeklődőknek, formálja-e a képzőművészetet még idegenül fogadók ízlését? A puszta látogatottsági statisztikai számok nem sokat mondanak. A látogatottság egyébként sem túlzottan magas. 1967. januárjában a IX. miskolci országos képzőművészeti kiállítás négyhetes nyitva tartása alatt 10 500 látogató kereste fel a Galéria termeit. A tizedik kiállításra ez a szám furcsán alakult: mintegy fele az előző kiállításénak. Még ha figyelembe is vesszük, hogy 1967. elején nemcsak a kiállított müvek, hanem az új Galéria megszületésének puszta ténye is vonzotta a látogatókat, akkor sem lehetünk elégedettek a látogatottság alakulásával. 1967-ben 10 kiállításon 30 500 látogató fordult meg, 1968-ban 14 tárlat 35 500 látogatót vonzott... B9H» Érdemes visszapillantani az egyes tárlatokra. Az országos kiállítás után 1967. márciusában Barcsay Jenő volt az első vendége a Galériának, majd Koffán Károly fotoi következtek, ezt egy modem iparművészeti kiállítás követte. Nagy sikerű volt az építészeti kamarakiállítás, aminek viszonylag magas látogatottsága a városfejlesztés és urbanisztika iránti megnövekedett érdeklődéssel magyarázható. Sajnálatosan alacsony volt viszont 1967. nyarán a területi képzőművészeti kiállítás látogatottsága, s ez tanulságul is szolgált, hogy a legerősebb kánikula napjai nem kedveznek a képzőművészeti tárlatoknak. Vendégül látta 67-ben a Galéria a kelet-szlovákiai képzö- művé-reket, Kass János grafikusművészt, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójára rendezett doku- mentumkiál'itásnak adott helyet, végül az év lezárásaként itt rendezték meg a IV. miskolci országos grafikai bienná- lét A 68-as esztendő — a látogatottságot figyelembe véve — legnanyobb sikerének a magyar karikatúrakiállítást kell tekinteni, amelyet hétezernél több néző keresett fel, tehát az évi összes látogatónak egyötöde. A X. országos képző- művészeti kiállítás, valamint az öí világrész fotóművészeié című tárlat vonzott még nagyobb érdeklődést. 5000 látogatót. A többi kiállítást méltatlanul alacsony érdeklődés kísérte. Pedig értékes dolgokat állítottak ki. Ficzere László emlékkiállítása, Labnrcz Ferenc szobrai. Szondái Sándor ánülefniaszi’kai munkái, BMla Demeter fotoi, H"'tó László festményei, Dezső József munkái, az» újabb építészeti , kamarakiállílás, nem utolsósorban a Lévay József Tudományos Könyvtár anyaga mindenképpen nagyobb érdeklődést válthatott volna ki. Hozzátartozik ehhez a megállapításhoz a már említett-tanulság, hogy a nyári hónapok kedvezőtlenek, és még Bállá Demeter Miskolcot bemutató remek fotoi is alig váltottak ki érdeklődést, 1500-nál több ember nem jött el megnézni őket. A tokaji művésztelep kiállítását sajnálatosan még any- nyian sem nézték meg. A látogatottsági mérleg nem kedvező. Jóllehet, a Galéria még igen fiatal múltra tekint vissza, és talán türelmetlenségnek tűnik a látogatottság keveslése, azonban e türelmetlenség inkább egészséges jel, mintsem kötekedés. Két esztendő alatt a Galéria már bebizonyította, hogy képes szellemi felüdülést »-••’•-’tani az érdeklődőknek, hiszen nagyon sok értékes élménnyel távozhattak már innen a látogatók. Néhány jól sikerült tárlatlátogatással helyenként sikerült közelebb hoznia egymáshoz a művészetet és a közönséget, és napjainkban a Galéria már Miskolc kulturális életének számottevő tényezője. Hogy formálja-e, illetve megfelelően formálja-e a képzőművészetet még Idegenül fogadók ízlését, arra nehéz lenne napjainkban megnyugtató választ adni, bár az a tény, hogy jó néhány, a művészethez különösebben közel nem álló érdeklődő rendszeresen eljön minden tárlatra, és véleményt is formál a látottakról, a Galéria ízlésfor- máló szerepének jelenlétéről tanúskodik. Mit lehetne tenni, hogy javuljon a Galéria munkája, az eddigi színvonal emelkedjék, nagyobb legyen a vonzereje? Talán javítani kellene propagandáján, mert az bizony, kicsit szegényes. Jóllehet, Miskolcon más kulturális intézmények propagandája is fejlesztendő még, de ennek az új intézménynek feltétlenül több — jól értelmezett — reklámra van szüksége. Kívánatosnak mutatkozik a tárlatvezetések gyakoribbá tétele, esetleg minden ünnepnapon, ha lehet, ösz- s •’ekapcsolva kis kamarakoncerttel, ha nem, anélkü’ Nagy probléma, ki vezesse a tárlatlátogatást. A helyi művészek köréből nem akad rá vállalkozó, legalábbis nem rendszeresen, s az adott esetek többségében ez meg is magyarázható. Egyéni kiállításon esetleg a bemutatkozó művész tarthat tárlatvezetést, egyébként művészettörténészre, egyéb hozzáértő emberre várna ez a feladat, mindez azonban személyi okokon múlik. Régi problémája Miskolcnak, hogy a városban nincs művészettörténész, aki többek között ezt a feladatot is elláthatná. Ennek ellenére jó lenne szaporítani a tárlatvezetéseket, adott esetben talán még a mhgnetofon--. hang is segítene a közönség és- a kiállított művek jobb kap i csolatának megteremtésében • De lehetne esetleg művész és közönség találkozókat szervezni, művészeti előadásokat,z diavetítéseket tartani. Bizo-; nyos, hogy az alkotó művész • széf való személyes találkozás nak nagy a varázsa, segít aj művek könnyebb megértésé i ben, és a látogatók ízlésénél j formálásában. 1969-ben meg j születik a Galéria helyiségei i ben egy új művészklub, ez ta lán keretet is biztosít ilyen jellegű alkalmaknak. Mindez néhány gondolat, amelyekkel tovább lehetne színesíteni, emelni a Galéria eddigi jó munkáját, hogy feladatának mind jobban megfeleljen. így test az első két esztendő mérlege, és most néhány szót ar- .ról, mi várható 1969-ben'! !(— mi fíataí sorsa jtiri és ködösítés Encsen Elsőként a francia grafikai kiá'lítást láthatják az érdeklődők, majd a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből a magyar festészet néhány értékes darabja kerül közönség elé. Vendégül látja a Galéria Uitz Bélát, illetve műveit, Borsos Miklóst, Kokas Ignácot, Hatvani Perlusz Gyula alkotásait, Gádor István keramikus’ művészt, lesz ipari formatervezési kiállítás, jelentkeznek’ miskolci művészek, tervezik1 ismételten építőművészen ki-' állítás rendezését, eljönnek / Pécs környékiek, katowice' lengyel művészek, lesz fotoki-' állítás magyar műemlékekről' és az V miskolci országos gra-\ fikái biennálé zárja majd tí. sort. ^ A program gazdagnak ígér-t kezik, bár igen kevés a helyi művészeknek szánt kiállítási- lehetőség. Hogy ennek nil az oka, nem tudiuk pontosan, de a Galéria feladatai közé tartozik a nagyvilágra történő ablaknyitáson kívül a helyi alkotóknak fórum biztosítása is. Későbbi tervezésnél esetleg erre is gondolni kell. A mai nappal lezárult két esztendő. Gazdag programmal kezdődik a harmadik a Miskolci Galériában. Benedek Miklós nán melegítő felsőrész van, Éván pedig kis mellényke. Mindjárt eszembe ötlik a lányokkal kapcsolatban felhozott vád’ miniszoknyában járnak. Ügy látszik, a miniszoknyát levetették. Egy pillantás a szoba falára: a Metro, az Illés és az Omega zenekar tagjai láthatók lapkivágásokból, ezen kívül Aradszky László, Zorán Sztevanovity és Koncz Zsuzsa portréja. Valóságos beat-sa- .rok. Jó hangulatot áraszt. Először a lányokkal beszélgetek. Nagyon érdekel a budapesti Royal-szállóban lezajlott öngyilkossági kísérlet rtninden apró részlete. Éva kezdi a beszámolót. — Hárman utaztunk fel Pestre, édesanya, Regina húgom'és én. A Royal-szállóban vettünk ki szobát, és itt történt az. amiről már tud. — De hogyan született meg a gondolat? Az öngyilkosság gondolata? — Édesapát itt, Encsen sok sérelem érte, s ezért mi elhatároztuk, hogy figyelmeztetjük az embereket az igazságtalanságokra. — A részleteket mondja, Éva! — Jó. Tehat a részletek. Eredetileg az volt a szándékunk, hogy mindhárman különböző hivatalos szervekhez bekopogtatunk, és elmondjuk az édesaránkat ért igazságtalanságokat. De mivel nem mindenütt jártunk sikerrel, nagyon elkeseredtünk és elhatároztuk, hogy öngyilkosok leszünk. — Mi volt ekkor az első lépésük ? — Búcsúlevelet írtunk. — Hányat és kinek? — Ha jól emlékszem ötöt. Én a Magyar Hírlapnak írtam, Várkonyi András címére. Regina veszi át a szót: — Én meg Kádár János elvtársnak, meg a Munkaügyi Minisztériumba. meg az Egészségügyi Minisztérium szakszervezetéhez és talán a Fock-titkárságra is, de efre nem emlékszem határozottan. — Ez mikor történt? •— Tizenegy és tizenkettő között. — És ezután? — Elmentünk az Astóriába megebédelni. Ebéd után felmentünk a szobánkba és anyánkat leküldtük a gyógyszertártja, hogy hozzon valamilyen fájdalomcsillapítót, mert fáj a fejünk. Amikor lement, mi előszedtük a Se- venall tablettákat és a Seve- nall ampullákat. — Ki írta fel a gyógyszert és mennyit? — Nem is tudjuk pontosan, hogy ki írta fel. Volt tíz ampulla Sevenallunk és ugyancsak e gyógyszerből tíz, vagy tizenöt pirula. Először a tablettákat vettük be, de kihánytuk. — Mindketten kihányták? — Igen. — És utána? Éva folytatja a visszaemlékezést: — Az injekció következett ezután. — Egymásnak adták be? — Nem. önmagunknak. — Ki kezdte? — Én kezdtem — mondja Regina. — Felszívtam a fecskendőbe három Sevenall injekciót és beadtam magamnak. Utána a fecskendőt átadtam Évának. — Mi történt azután? — Nem emlékszünk semmire, mert a mentők elvittek bennünket, csak a kórházban eszméltünk fel újra. — Szerencsére anyuka időben visszaérkezett a gyógyszertárból ? — Biztos így volt... „/Vem hiszünk az emberckbenK Dr. Veress Béla most betegszabadságon van, leoperálták az egyik körmét. Azt mondja, itt akar maradni Encsen, szembe szeretne nézni ellenségeivel, akik meghurcolták. Eddigi pályafutása alatt 12 munkahelye volt már és jelentős „hírlapirodalma”, mert több lap foglalkozott már ügyével és majdnem mindenütt konfliktusa támadt a feletteseivel. Mindenütt rehabilitálták, de az utána maradó fojtó légkör miatt tovább kellett állnia Most azt mondja: marad. Nincs értelme a meghátrálásnak, mert akkor egyebet sem’ csinálhatnának, mint amit a csiga tesz: hátán házával vándorol. Veress doktor igen meggyötört ember benyomását kelti. Beszélgetésünk egyik pontjánál, amikor arról van szó, hogy lopott-e libát a fia, vagy sem, és történt-e előző munkahelyén, a kecskeméti megyei bíróságon családi feljelentés közte és a felesége között, kifakad: — Rágalom, aljas rágalom. Ezt nem tűrhetem tovább, mindenkit feljelentek, elmegyek a minisztériumba, felmegyek a miniszterelnökhöz és kitekerem az ellenségeim nyakát. Reszket az idegességtől, fia, a szelíd természetű ifj. Veress rutinos mozdulattal lép a gyógyszerszekrényhez, pohár vízbe Sevenall tablettákat szór és odanyújtja apjának Veress doktor felhajtja a gyógyszert, pillanatok alatt megnyugszik. Majd lassan, csendesen mondja: — Tudja, mi szeretnék lenni, szerkesztő úr, filmrendező. Megrendezném az ember tragédiáját. S e mondatnál magára és családjára néz. Hosszasan figyelem a család minden egyes tagját. Megviseltek az egyik pillanatban, felszabadultan vidámak a másikban. S amikor önön dolgaikról beszélnek, egymást hajszolják bele a nyugtalanságba, s egy sírógörcs az egész család. Félelmetes látvány. Talán a fiú a legnyugodtabb köztük, ő az, aki csitítgatja az időnként ki-kitörő anyát és a lányokat. Dr. Veressnével vitatkozom. Kezembe került ugyanis egy levele, amelyet a járás egyik vezetője feleségének írt. Az asszonyt ebben „tyúkászlány- nak” nevezi, és azt írja, hogy „csak azután esküdött meg férjé', el, amikor már terhes lett”. A járási vezető felesége nem kis nyugtalansággal, s szorongással mutatta meg nekem a levelet. Főleg az fájt neki, hogy ha a Veress családnak valami konfliktusa volt a férjével, ebbe őt, a feleséget semmiképpen sem lett volna szabad belekeverni Igazat adtam neki. Hosszú vita után Veressné is elismerte, hogy méltatlan dolog volt belekeverni személyes gondjaiba a járási vezető ártatlan feleségét Az asszony mentségként ennyit mondott: — Nem bízunk az emberekben. Lcsz-c nyugvópont? Hogy közelebbről megismertem dr. Veress Béla nyugtalan természetét, komplikált harcmodorát, pesszimista vagyok, a doktor jövőjét Illetően. Nemcsak azért, mert az orvos esetleges emberi gyengéi is nyújthatnak támadási felületet, hanem azért is. mert bizonyos vagyok benne, hogy felettesei most már a presztízsveszteség miatt sem tudnak vele szemben tárgyilagosak lenni. Mégis, mi a teendő? A doktor maradni kívánj mert betegei szeretik, a megkérdezett húsz közül tizenkilencen támasztották ezt alá. A doktornak nincs kedve tovább vándorolni, most már maga akarja megvívni harcát A járási tanács illetékeseinek ezt az adott helyzetet nagyon emberi módon kell mérlegelniük. Körülbelül úgy, ahogy ezt Cservák Ferenc elvtárs, a 'járási pártbizottság első titkára tette, amidőn értékelte Veress doktor és a járási tanács között kialakult helyzetet Ennek a lényege az volt, hogy dr. Veressel szemben jogszerűtlenül jártak el. tehát sérelmét orvosolni kell. D0 mindez az éremnek csak aZ egyik oldala. A másik, az emberi vonatkozások hosszú-hosszú füzére. Veress Éva 20 éves, konzervipari szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkezik. Nem dolgozik, nincsenek elképzelései a jövőjét illetően. Veress F ’ina 17 éves, kitanult gyors- és gépírónő, szintén nem dolgozik, nagyon rossz véleménnyel van az emberekről, s nem mer munkát vállalni, mert attól tart, hogy apja sorsára jut. A Veress fiú neve valamiképpen belekeveredett egy diákcsínynek számító libalopásba, amelyet végül hihetetlen módon felnagyítottak, értelmetlenül eltúloztak. Az öttagú család a mostani zártságában egy önpusztító közösség. A lányokból nem hiányzik a cinizmus, a kiábrándultság. ■ Éva verseket ír, S azt írja egyik verse végén: Csak magadra számiihatsz nem lázadás kell hanem könny nélküli küzdelem.* Ez a család mai állapotában teljesen irracionális. Érzéseim szerint egyre fogyóban vannak reális mértékegységeik; az apa erőltetett munkamenete miatt évek óta nem vett könyvet a kezébe. aZ anya sem olvas, újabban a lányok sem, csak a fiú forgatja a könyvek lapjait. Kérdezték tőlem is, mit tanácsolok. Azt mondtam, a lányok (többször érte őket sérelem. S az apa dühének gyakori kiindulási pontja ez volt) menjenek el dolgozni, szép szakmával rendelkeznek, legyenek önállóak A fiúnak sem ártana egy kis környezetváltozás, valamelyik megyei kollégiumban bizonyára szívesen befogadnák. S ekkor az apa, most már bizonyíthatná az igazát, kevesebb támadási felülettel, kisebb családi gonddal. EZZEL VÁLTUNK EL EGYMÁSTÓL. de a kedélyek még Encsen nem higgadtak le. Várkonyi András kollégám képletesen ködről szólt, amidőn dr. Veress és a járási tanács konfliktusát felvázolta. Talán sikerült érzékeltetnünk hogy a makacs köd összetételében van valami természet- ellenes. vegvi úton előállított gomol vág: a „vegykonyhában* — akarva, vagy akaratlanul — mindegyik fél megtette 3 magáét. Párkány László