Észak-Magyarország, 1968. december (24. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-23 / 301. szám
HtSífS, WCS. December ÄS. fBÄAKMAGT AHORSEAG jénaiakéit a Vízügyi Sportkör Miskolcon Az Északmagyarországi Vízügyi Igazgatóság dolgozói 1968. december 20-án megalakították a Vízügyi Sportkört. A sportkör célja: összefogni a nagy létszámmal dolgozó vízügyi igazgatóság eredményesen sportolóit, s megfelelő versenylehetőséget biztosítani számukra, továbbá feladatuk a tömegsport fejlesztése, a sportolni vágyóknak megfelelő körülmények biztosítása. A sportkörön belül három szakosztály alakult: asztalitenisz, labdarúgó és sakk. Mindhárom szakosztály a városi bajnokságokban kíván elindulni. A sportkör távolabbi célja — az egyesület megerősödése után — újabb szakosztályok létrehozása (vízi szakosztály stb.). A vízügyi dolgozók, akik eddigi munkájuk során már többször bebizonyították helytállásukat, a sportkör megalakulásával lehetőséget kapnak rá, hogy ezen a területen is tudásuk legjavát adják. Bízunk a sportkör eredményes munkájában és a tömegsport fejlesztésében. Seres Gynla Fair play Az asztalitenisz szabályainak egyike kimondja, hogy a mérkőzésre kijelölt versenyzők közül „skretch”-elni kell azt, aki a kezdési időpontban nem áll asztalhoz, illetve nincs játékra kész állapotban, azaz győztesnek kell nyilvánítani Fölfelé a Haic a labdáért Két salgótarjáni védő között Ruttkal lett a győztes. Foto: Ágotha HIRDETÉSEK ALL. AS Tcrményforffiilroi Vállalat körzeti üzeme lelesz e«y lakatost állandó ‘Kunkéra. Jelentkezni a körzeti Irodában. idő«, vagy beteg gondozását vállalnám, meg- (,?ywés szerint. Lakatos •’únosné. Miskolc, III., Hu- 1ás u. 38. \DAS—VßTfCL Megvételre keresek pan- <■*1 tőkés zongorát. Telelőn: 5MfiO. _____________ C E 21-69, 500-as Trabant conibt személygépkocsi, Márciusban felülvizsgált. ' ’f»dó Kllián-dél, Bene- 'ck u. 25., IV/1. Krjzh. Termelői bor kapliató. Belinda u. 4. Fáklya mc- !i mellett. Ifin* kg-os hízott sertés p,adó. Major u. 27. 'ÍVddybunda, 50 cm-es, Madó. szirma. Miskolci u. :>0. Telefon: 35-936. Audio lemezjátszó rádióul, vagy anélkül, mikrós :eftiezek olcsón eladók. III. ‘:er.. Torontáli ti. 4/b. II. ^Meiet. 3. ajtó. •ló állapotban levő Ka- kályha eladó. Akác u. Balogh. Riadó barna! 90 cm-es *rhabunda. Széchenyi u. Jávoriné. •"»Ö db használt, de jó ^Uapotban levő széket, ke- 1 Estink megvételre. Ajánla- Jnknt: rcf. egyház, ArokVtesgásrtt CO-s Wartburg személygépkocsi' kifogástalan állapotban eladó. Szabó Lajos utca 30., II. 6. Telefon: 13-974. Német sportkocsi, hosszú menyasszonyi ruha sürgősen eladó) Miskolc, III., Könyves Kálmán u. 19., n/4. Kiadó barnás színű wfl. *v;örme, női bundaanypg és fotóra, való nagy ponyva. J>lefon: 10-597. AngolmechanlkáN pianínó *s új írógép bőrtokban ol- eladó. Vásártér u. ll. •>5 cm-es rózsaszín pa- ^Kflxbunda ós kihúzható ^•obaesztal eladó. Molnár í'Wló. Kun Béla utca (vasúti lakások). Kiadó vaskerekü kis kó- * kocsi. Hunyadi utca 13. r'öek.lődni a házfolügyelő- béi, « - új férfi sötétkék nagyfát igényesnek eladó, phenyl u. 75. Bánóczl- *41. Eladó jó állapotban levő lovas lőcsös szekér, szekér, elsőoeztályú széna. Diósgyőr, Köztársaság u. 62. File. thi népekre termelői bor kapható. Bors vezér u. 8. 12 mázsa csövos iaiko- rlca eladó. Killán-déJ, Könyves Kálmán u. 2/a. Hízott sertés eladó. Miskolc. Ssondy György u. 24/5. Használt férfi disznóbőr- kabát, és 70 cm-es gyermekbőrkabát eladó. Benke József u. 7. 43—44-es hoklkorosolyát vennék. Semmelweis u. 2/a. Telefon: 35-891. Hízott sertés eladó. József A. U. 11. Kiadó lemezjátszón rádió, alpakka evőkészlet,, torontáli szőnyeg, létra, sportkocsi. MAV-telep 33/1. Eladó szovjet parkettkefélőgép, 46-ob női bőrkabát. 42-es férfi sí bakancs. Miskolc, Bajcs.v-Zs. u. 28.. m/4. Kiadó pelielydunna, német ,,Varia” konyhabútor, kombinált szobe bútor, darabonként is. Martlntelep. Lutinka S. U. 13. VMHATV.AN Külön bejáratú szóim kindó 2 férfi, vagy 2 nö részére. Érdeklődni: szombaton 4 órától és vasárnap. Rózsa utca 22. Bútorozott nagy szoba, ~3- 8ä buszmegálló mellett iür- dőszoba-használattal azon. nal kiadó. Kisfaludy u. 26. Külön bejáratú, bútorozott szoba 1, vagy két férfi í észére kiadó. Fábián u. 6. Garázs, hősalgetelt, meleg. bel váróéban kiadó. Érdeklődni: 36-243-es telefonon, vagy Zámenhof u. 2., III/l., du. 6 óra utón. tires albérleti szoba kiadó. Martlntelep, Bodrog u. 4. sz. Külön bejáratú, bútorozott szoba két személy részére kiadó, ül., ÜJitók u. 10. sz. Fűthető garáss két kocsi részére kiadó. Feszfcy A. u. 13. Dózsa Gy. utcából nyílik. Külön bejáratú, üres szoba azonnal kiadó. Martlntelep. Sió u. 2. Nagyobb kert06 családi ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Csabai-kapu 28. SZTK-nál. Különálló kis szoba két dolgozó részére kiadó. Szilágyi Dezső u. 15. Népkert végénél. Koszorú és fátyol eladó, vagy kölcsönadom. Miskolc, Patak u. 12.. III/3. Külön bejáratú. bútorozott szoba gyermektelen házaspár részére kiadó. Ficsór János cipész. Miskolc. Vörösmarty u. 114. Kis családi ház azonnali beköltözéssel eladó. Miskolc, ül., Puskás Tivadar u. 34. Érdeklődni: Árpád U. 107. Sürgősen eladó 655 négyszögöl szántóföld a Bábo- nyibérc, Galagonyás-dűlőben. Érdeklődni: Sér A éknél. Rózsa u. 54. Albérleti bútorozott, vagy üres szoba konyhahasználattal és különálló üres szoba kiadó. Martlntelep, Alföldi u. 62. VFGVR8 Villanymotorok, hegesztők, búvárszivattyúk Javítását és tekercselését vállalom. Tóth villanyszerelő. Miskolc, Zsolcal-kapu 13. Mérlegek JAVITASAT, kovácsoltvas dísztárgyak készítését vállalja 8ZLAVKOVSZKT BÉLA Színjei M. Fái u. 5. as. Telefon: 42-237 A MÉK II. ki rendeltsége értesíti vevőit, hogy Sajó-parti telepén ss ára- hlad&s — leltározás miatt — december 29*től január 6-ig szünetel. HIRDESSEN az Eszakmagyarországban ellenfelét. Különösen nagyobb létszámmal rendezett egyéni viadalok során fordul elő, hogy a versenybíróság kénytelen ezt a szabályt alkalmazni. A megyei tízek bajnoksága a legjelentősebb verseny ebben a sportágban, s nemcsak pillanatnyi sikert, hanem rangot is jelent a küzdelmek során elért eredmény. Éppen ezért a legritkábban fordul elő, hogy a „skretch"-szabályt kell alkalmazni. A mostani bajnokság során mégis sor került rá, mivel a női viadal befejező napján Molnár, a verseny későbbi első helyezettje elkésett, így a zsűri ellenfele, Rosenfeld Érika javára írta a játék nélküli győzelmet. A találkozóra mégis sor került. Ugyanis Molnár megérkezése után Rosenfeld maga kérte a versenybíróságot a döntés megváltoztatására, jóllehet az ifjúsági válogatott kerettag legyőzésére semmi esélye sem volt. Sőt, azzal is tisztában volt, hogy veresége 1— 2 hellyel alacsonyabb végeredményt jelent majd számára! A mérkőzést valóban el is vesztette, de cselekedete osztatlan elismerést vívott ki, s ha a sportszerűséget külön jutalmazták volna, az első díj feltétlenül az ő vitrinjébe kerül. M. Gy. Megyénk tornasportjában az utóbbi két év során némi minőségi javulás mutatkozott, de ez nincs arányban a meglevő lehetőségekkel, a sportág további fejlődésének feltételeivel. Az 596 igazolt versenyzővel kiválóan képzett edzők foglalkoznak. Számos fiatal, tehetséges sportoló igényli a rendszeres edzést. Jobb szervezéssel jelentős eredményeket érhetnek el a tornászok létszámának növekedésében annál is inkább, mert tornatermeink száma az elmúlt évek során gyarapodott. A tornasportág versenyrendszerére sem lehet panasz: minden korosztály, valamint minősített osztály részére biztosítottak a versenyzési lehetőségek. Az utánpótlást a sportiskola tornaszakosztálya és az úttörő-olimpia versenyei során feltűnt tehetséges serdülők biztosítják. Az elmúlt évtől bevezetett táborok is jó alkalmat szolgálnak a tehetségek kiválasztására. A fent felsoroltak azt bizonyítják, hogy adottak a lehetőségek tornasportunk gyors ütemű fellendítésére. Mégis, mi akadályozza az előbbrelé- pést? Az elmúlt években nem gátoltuk meg, hogy a társadalmi egyesületeknél megszűnjenek a szakosztályok, s a fenti hiba miatt több szakember megvált e szép sportágtól. Azok a testnevelő tanárok, akik eddig tornával foglalkoztak, más sportágakhoz mentek, mert ott gyorsabban érhettek el eredményeket, és megfelelő anyagi feltételeket biztosítottak számukra. Ezenkívül hiányzott a megyei szakszövetség szakmai irányítása, propagandamunkája. A jelen, még inkább a jövő azonban több jóval kecsegtet. A fenti hibák kijavítását már megkezdték, s ennek eredményeként Miskolcon a M5AFC- nál új szakosztály alakult. Azokban a középiskolákban, amelyekben tornaszakosztályok jönnek létre és működnek (versenyen vesznek részt), emelik az állami támogatásokat Az MTS megyei Tanácsa is nagyobb anyagi támogatást ad a tornaszakosztályoknak, mint az előző évben. A céltudatos újjászervezést látva nem irreális az MTS Borsod megyei Tanácsának terve, hogy az elkövetkezendő nyolc év alatt az igazolt versenyzők számát 40 százalékkal, a minősítettekét 60 százalékkal emeljék. (f. Pú A Papp J. SE december 28* én tartotta meg évzáró közgyűlését, melyen értékelték es egész évi munkát és megvitatták a jövő évi terveket, íj' Január elején a JTS és e VTS sítábort rendez az általános iskolák felső tagozatai részére Bükkszentkereszten. * A Moszkva-kupáért kiirt nemzetközi női kézilabdatem na utolsó fordulójában került sor a magyar—bolgár mérkőzésre. A magyar együttes biztosan győzött 7:3 (1:2) arányban. Rókaprém Amikor a Sunyitok FC csapata 6 ponttal S:i5S-as göh- aránnyal a bajnokság befejezése előtt négy fordulóval a. 17. helyen állt a megyei II. osztályban. Ravasz Rezső gyúró, edző, szakosztályvezető és pénztáros már azon gondolkozott, hogyan közli a fiúkkal: a csapatot feloszlatja. A szurkolók haragjától nem félt, hisz még o Kék Gázzal vívott rangadót is csak három tehén és Tabán bácsi, a süket csősz — az egyetlen pártoló tag — nézte végig mérsékelt lelkesedéssel. „Senki sem fogja észrevenni, hogy nincs focicsapat — gondolta —, hiss a víztorony eltűnését is csak két hét múlva vették észre, de csak azért, meri Török Bódi mindig ahhoz támasztotta biciklijét, s azon a szép nyári estén a poros földre kellett fektetnie." Búsan körbebandukolta a pályát, annyi „szép" vereség színhelyét, majd belépett az irodába. A fiúk ott ültek az asztalnál, vidáman, mosolygósán, a kis Tedtde még fütyült is. — Mi baj, főnök? — kérdezték vígan. — Miért lógatod az orrod? — Hát nem értitek!? Kiesünk — kiáltotta panaszosait Rezső —, s ti még nevettek?! Nyákmák kapus az asztalt verte jókedvében — Bentmaradunk, Rezső, bentmaradunk! — Az nem lehet — ingatta fejét az elnök —, ahhoz akkora csoda kell, hogy olyan nincs is. Az olyan dolog lenne, mintha te megfognál egy hazaadást. Dobó. a középpályás, fenn költ mozdulattal az asztal aU nyúlt, és egy csomagot húzott elő: — Itt vannak a bajnoki pontok — mondotta vigyorogva. Ravasz izgatottan feltépte a csomagot, és sok-sok rókaprémet húzott ki belőle. Hat év múlva a Sunyitok SC as NB 1. B kapuját döngette. Forró Péter Esik? Havazik? Rossz az idő? Védi egészségét a vulkanizált gumitalpú cipő Ajánlatunk férfiak részére: vulkanizált gumitalpú szára* cipő iss Ft vulkanizált gumitalpú száras cipő 168 Ft vulkanizált gumitalpú félcipő 147 Ft Vízmentes, kellemes viselet T Megvásárolható Miskolcon és a megyében, a Borsodi Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat holtjaiban Boltok Miskolcon: 78. sz. bolt: Ady Endre u. 36. 82. sz. bolt: Széchenyi u. 10. 94. sz. bolt: Széchenyi u. 85. 108. sz. bolt: Lenin tér l. Vidéken: Sajóezentpéter, Kazincbarcika, Putnok, Ózd, Edelény, Szerencs, Sátoraljaújhely, Tiszaszederkény, Szikszó helységekben. „VIMELUX- MISKOLCI FINOMMECHANIKAI JAVÍTÓ VÁLLALAT értesíti tisztelt megrendelőit* hogy rádió, tv-szervizé- nek Marx K. u. 14. sz. és a Széchenyi u. 117. sz. alatti egysége ünnepi ügyeletét tart Bejelentés a: 36-232 (Marx K. u. 14.1 33-766 (Széchenyi u. 117.) telefonszámon, az alábbi időpontokban történhet : 28-án: 7—18 óráig 24- én: 8—12 óráig 25- én: 8—12 óráig 26- án: 8—12 óráig 30- án: 7—18 óráig 31- én: 8—18 óráig Várjuk satires mruretidrlósiihci A Beton- és Vasbetonipari Művek miskolci gyára, Miskolc, József Attila u. 23—25. pályázatot hirdet a miskolci telepvezető állás betöltésére. Feladat: a mozaiklap és betonüzem. továbbá a TMK- üzem összevont irányítása, a telep beruházási és fejlesztési feladatainak megoldása. Képzettség: építészmérnöki, általános mérnöki, esetleg gépészmérnöki oklevél. Mérnök-közgazdászok előnyben. A pályázatot 1969. január 10-ig kell leadni zárt borítékban fi gyár titkárságára, (önéletrajz mellékelendőd