Észak-Magyarország, 1968. november (24. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-02 / 258. szám
i Világ proletárjai egyesüljetek! % • , megérkezett mmmmate «•*<*• luezrek köszöntötték a kozmosz hőséi A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXIV. évfolyam, 358. szám Ara: 79 fillér Szombat, 1968. november 2. A világ követelésére az USA megszüntette a YDK bombázását A demokratikus Vietnam nagy politikai győzelme Johnson elnök csütörtökön teste, washingtoni idő szerint nyolc órakor (magyarországi időszámítás szerint pénteken hajnali két órakor) bejelentetté, hogy az Egyesült Államok megszünteti a VDK elleni légitámadásokat, haditengerészeti és egyéb hadműveleteket, pénteken, washingtoni idő szerint reggel nyolc (budapesti idő szerint délután két órától). Pénteken, helyi idő szerint 21 órakor (magyar idő szerint 14 órakor) hatályba lépett Johnson elnöknek az Észak- Vietnam elleni amerikai bombázások megszüntetéséről szóló döntése. Amerikai hírügynökségek az Egyesült Államok Dél-Vietnamban állomásozó fegyveres erőinek főparancsnokságára hivatkozó jelentéseikben közük, hogy az amerikai légierő, a 7. flottának a Tonkini-öbölben cirkáló egységei és a demilitarizált övezettől délre felsorakozó amerikai nehézágyúk megszüntették Észak-Vietnam bombázását, illetve lövetését. Mint a saigoni amerikai szóvivő közölte, „nincs kétség az iránt, hogy a támadásokat leállították”. Ha az amerikai elnök megtartja szavát, akkor a tegnapi estével lezárult a vietnami nép ellen viselt háború egyik legszégyenteljesebb szakasza: a Vietnami Demokratikus Köztársaság bombázása és partvidéki településeinek tüzérségi rombolása. Négy esztendőn át, néha napi 120—130 bevetésben zúdították rettenetes terhüket a legkorszerűbb amerikai repülőgépek egy szuverén, velük hadiállapotban nem álló ország városaira, közúti berendezéseire, szalmatetős falvaira, s óriási áldozatokkal létesített, új ipari központjaira. Négy esztendőn át golyósbombákkal, repeszekkel, izzó napalmmal gyilkolták, pusztították ennek az országnak a lakóit, nem kímélve gyerekeket, asszonyokat, senkit ... Még az Egyesült Államok szövetségesei is megállapítják ma a sajtójukban, hogy Johnson „túlságosan nagy árat” fizettetett az amerikaiakkal ezért a barbár légi háborúért; repülőgépek ezrei, pilóták sokasága pusztult el Észak-Vietnam felett. Minden jóérzésű emberből világszerte csodálatot váltott ki a VDK népének I (Folytatás a 2. oldalon) A vnukovói repülőtéren készült felvételünk, Beregovoj ezredes ünnepélyes fogadtatásán. A Szojuz—3. űrhajó parancsnokát Brezsnyev, Podgornij és Koszigin üdvözli. „Népünk helyes úton indult el“ Megemlékezés Miskolcon az őszirózsás forradalom 50. évfordulója alkat mából Georgij Beregovoj ezredes, a Szojuz—3. űrpilótája pénteken több órás repülőút után, Bajkonurból megérkezett a szovjet fővárosba A különgép magyar idő szerint kevéssel déli 12 óra előtt szállt le a kozmosz hőse tiszteletére zászló- és virágdíszbe öltözött vnukovói repülőtéren. Itt a tizenkettedik űrhajóst Leonyid Brezsnyev, Nyikolaj Podgornij, Alekszej Koszigin, valamint a szovjet párt és állam más vezető személyiségei, Leonov, Nyikolajev, Tyeresko- va és más űrhajóstársai, Beregovoj 70 éves édesanyja, Marija Szemjonovna és felesége, Ligyija fogadták. szöntötték. Felesége és édesanyja, valamint lelkes úttörők csoportja virágcsokrokat nyújtott át neki. Ezután a repülőtéren felállított lövegek 21 diszlö- vést adtak le Georgij Beregovoj tiszteletére, miközben a zenekar a szovjet himnuszt játszotta. A repülőtéri fogadtatás után Georgij Beregovoj útja a Kreml kongresszusi palotájába vezetett, ahol forró hangulatú nagygyűlésen találkozik a moszkvaiakkal. Nagygyűlés a Kremlben A vörös szőnyegen Szovjetunió kormányának nevében üdvözölte a kozmonautát. Az SZKP Központi Bizottságának főtitkára emlékeztetett arra, hogy az ürkorszak kezdetétől, az első szovjet szputnyik felbocsátásától 11 esztendő telt el. „Nem nagy idő, mégis milyen messzire haladt előre országunk a világűr tanulmányozásában ezeknek az éveknek során.” A továbbiakban Leonyid Brezsnyev köszöntötie a szovjet űrhajósok dicső családját, azokat Ss, akik már voltak a világűrben és azokat is, akik jövendő repülésekre készülnek. Az 1918 októberi magyar polgári demokratikus forradalom 50. évfordulójáról együttes ünnepi ülésen emlékezett meg a Hazafias Népfront Borsod megyei és Miskolc városi Bizottsága és a Szakszervezetek Borsod megyei Tanácsa. A tegnap, november 1-én, pénteken, a miskolci városi tanácsháza dísztermében megtartott ünnepély elnökségében többek között helyet foglalt Moldován Gyula, a Miskolci városi Pártbizottság titkára, dr. Lovas Lajos, a megyei párt- bizottság osztályvezetője, dr. Sályi István, az Elnöki Tanács tagja, Varga Gábomé, a megyei tanács vb-elnökhelyettese, Ä» ünnepség elnöksége. 'A KISZ-fiatalok díszőrsége m emléktáblán«. a Hazafias Népfront Országos Elnökségének tagja, Tok Miklós, a Miskolci városi Tanács vb-elnökhelyettese, a társadalmi és tömegszervezetek képviselői, valamint Favári László és Frank Miklós veteránok. Hegyi Imre, a Hazafias Népfront Borsod megyei Bizottsága titkárának megnyitó szavai után Kiss Béla, az SZMT titkára mondott ünnepi beszédet. Elmondotta, hogy miközben örömmel nyugtázzuk szocializmust építő munkánk eredményeit, mindenkor gondolnunk kell arra, hogy mai sikereink alapját a korábbi forradalmi harcok erőfeszítései vetették meg. Rövid, történeti áttekintést adott az 1918-as polgári demokratikus forradalom létrejöttének körülményeiről. Méltatta az 50 évvel ezelőtti harcok történelmi jelentőségét, s hangsúlyozta, hogy e harcokból megyénk dolgozói is kivették részüket. A polgári forradalom a munkásosztály harcának jelentős állomása, a forradalom előkészítője volt. E forradalomnak úgy állítunk igazi emléket, ha a régi harcok példáját követve, nagyobb felelősségtudattal veszünk részt a szocializmus győzelméért vívott világméretű küzdelemben. Az ünnepi ülés után Moldován Gyula, a Miskolci városi Pártbizottság titkára felavatta az 50 évvel ezelőtti győzelmet megörökítő emléktáblát, amelyet a városi tanácsháza falán helyeztek el. Beszédében méltatta a város és a megye munkásainak forradalmi helytállását, amely- lyel határozott választ adtak koruk legégetőbb kérdéseire. — Az 1918-as polgári demokratikus forradalom győzelme azt jelentette — mondotta —, hogy népünk helyes úton indult el. Az emléktáblánál elhelyezték a Miskolci városi Pártbizottság és Tanács, a városi KISZ-bizottság, a Hazafias Népfront megyei és városi Bizottsága, a Szakszervezetek Megyei Tanácsa, valamint az úttörők koszorúit. Georgij Beregovoj a szovjet hadsereg repülőezredesi egyenruhájában lépett ki a négymotoros IL—18-as külön- gépből. A megjelentek „Hurrá!” és „Éljen!” kiáltásokkal üdvözölték a kozmosz hősét, aki a repülőtérre leterített vörös szőnyegen határozott léptekkel haladt a díszemelvényhez és ott jelentést tett a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének és a szovjet kormánynak. Jelentette, hogy a Szojuz—3. űrhajó feladatát sikeresen teljesítette a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 51. évfordulójának előestéjén, az űrhajó berendezései kifogástalanul működtek. Leonyid Brezsnyev, Nyikolaj Podgornij és Alekszej Koszigin orosz szokás szerint az egybegyűlt tömeg éljenzése közepette csókkal köszöntötték a 47 éves, bátor űrhajóst. Ezután kozmonauta társai köVégig a Lenin sugárúton tízezrek eleven sorfala között haladt a világűr hősét, édesanyját és feleségét vivő, virágokkal feldíszített nyitott gépkocsi. Beregovoj virágcsokrokkal integetve köszönte meg a forró hangulatú fogadtatást. A Kreml zsúfolásig megtelt kongresszusi palotájában hatezer moszkvai jelenlétében került sor a moszkvaiak nagygyűlésére. Percekig zúgott a taps, amíg Beregovoj elkezdhette beszédét. Köszönctct mondott a párt és a kormány gondoskodásáért, amely lehetővé tette a Szojuz—3. útját. Hangsúlyozta, hogy a Szojuz —3. űrrepülése meggyőzően bebizonyította, hogy ez az űrhajó nagyszerű kozmikus berendezés, ez az elvileg üj konstrukció képes a tudományos kísérleti feladatok széles körének megoldására. Ezután Leonyid Brezsnyev lépett a mikrofonhoz. Az SZKP Központi Bizottságának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének és a Kitüntetések Liu Sao-csit kizárták a pártból Összehívják a KKP IX. kongresszusát Mint az Üj-Kína hírügynökség jelenti, Pekingben október 13-án összehívták a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának kibővített ülését. A plénum október 31-én fejezte be munkáját. Az ülésen Mao Ce-tirog, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának elnöke — mint az Üj-Kína jelenti — „rendkívül fontos beszédet” tartott, majd őt követően Lin Piao szólalt fel. Az ülésen határozat született arról, hogy az „áruló és söpredék” Liu Sao-csi eddigi államelnököt kizárják a pártból és megfosztják valamenynyi tisztségétől. A Központi Bizottság üléséről kiadott közlemény szerint a „kulturális forradalom viharában létrejöttek a párt IX. országos kongresszusának összehívásához szükséges feltételek”. A plénum úgy döntött, hogy „megfelelő időben” összehívják a IX. országos kongresz- szust. Az ülésről kiadott közlemény a többi között hangsúlyozza: „a plenáris ülés mélységes forradalmi méltatlankodását juttatta kifejezésre Liu Sao-csi ellenforradalmi bűnei miatt és egyöntetű határozatot i fogadott el ügyében”. Leonyid Brezsnyev a részvevők nagy tapsa közepette jelentette be, hogy Georgij Bcregovojt Lenin- rendre érdemesítették és másodszor kapja meg a Szovjetunió hőse címet. Első ízben Beregovoj mint harci repülőszázad parancsnoka kapta meg a Szovjetunió hőse címet 1944-ben, a hitleristákkal szemben Magyarországon folyó harcok idején. Beregovoj részt vett továbbá Románia, Csehszlovákia felszabadításában is. Mint Brezsnyev elmondotta* a hős kozmonautát kitüntettél; a Szovjetunió űrrepülő pilótája címmel is és a légierő vezérőrnagyává nevezték ki. A világűr meghódításában aratott sikereink — folytatta a szónok — megtestesítik azokat az óriási társadalmi, gazdasági. kulturális és tudományos átalakulásokat, amelyeket a szovjet nép hajtott végre a Nagv Októberi Szocialista Forradalom után. Mindaz, amit a szovjet emberek végrehajtanak a földön és a világűrben, a béke tartóssá tételét, az emberiség haladását szolgálja — hangsúlyozta az SZKP Központi Bizottságának főtitkára. Leonyid Brezsnyev beszédének elhangzása után, amelyet számos alkalommal szakított félbe taps, Nyikolaj Podeor- nij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke taps és élien kiállások közepette nyújtotta át Georgij Beregovojnak, a legmagasabb szovief kitüntetést, a Lenin- rendet és egvben átadta a Szovjetunió hőse címmel járó aranycsillagot, valamint az űrhajós jelvényt is. A Legfelsőbb Tanács elnökségének elnöke azt is beielentette. hogy az űrhajósok fasorában felállítják a 12. űrhajós bronzból készült mellszobrát. i A kozmonauta „a hazát | szolgálom” szavakkal köszönte meg a magas kitüntetést. A sodró hangulatú nagygyűlés a szovjet himnusz hangjaival ért véget.