Észak-Magyarország, 1968. november (24. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-17 / 270. szám
6 ESZAKMAGYARORSZÁG Vasárnap, 1968. november IT Látványosság nélkül ,Nem mind életveszélyes—Hálás betegek—Hová megy a „mentSbusz”? — Halló, mentők? — Igen, tessék ... — Baleset történt... — Tessék a sérült nevét és címét mondani... nyugodjon meg, azonnal megyünk ... A szolgálatvezető keze a esengőgombon, s a szemközti üvegablak mögött kabátjába bújik az ügyeletes gépkocsivezető, s néhány perc múlva kikanyarodik a mentőállomás kapuján a fehér autó. Naponta százszor Dr. Kubassy László, a miskolci mentőállomás vezetője, megyei főorvos kalauzol, mutatja be a mentőállomás „napi munkáját”. — Az ügyeletes szoba asztalán a jó néhány telefon valamelyike szinte állandóan cseng. Egy nap átlagosan hányszor hívják az állomást? — Körülbelül százszor — hangzik a vezető főorvos válássá. — Általában ennyiszer robognak ki a mentőautók is. A közhittel ellentétben: nem jelent minden hívás balesetet. Gyógyultat a kórházból, beutaltat a kórházba — például — többet viszünk, mint közvetlenül életveszélyes állapotú beteget. — Az a bizonyos rohamkocsi, amelyről egész rémmesé- fcet szőnek, s láttán az emberek tömegkatasztrófára gondolnak — milyen célt szolgál tulajdonképpen ? — A rohamkocsi valóban tömeges balesetek, sérülések esetére készült, de amióta megkaptuk, nem fordult elő ilyen a megyében. A nagy mentőautóban sem végzünk műtétet, legfeljebb gégemetszést, ha a beteg légzése elégtelen. Felesleges Mlométerek Az elmúlt évben 2,6 millió kilométert futottak a mentőkocsik, 86 ezer beteget szállítottak Borsodban. Ezek a számok az 1962-es adatokhoz képest 26 százalékos emelkedést jelentenek. Egy év alatt gyakorlatilag a megye minden kilencedik lakosát „kézbe veszik” a mentősök. — Ennyivel „betegebbek” lettünk volna öt év alatt? — Szerencsére nem erről van szó — mondja dr. Kubassy László. — A 26 százalékos növekedést az az összesen évi 260 ezer felesleges kilométer okozza, amit indokolatlan betegszállítások tesznek ki. Kocsijaink tíz útja közül csak kilenc indokolt, a tizedik beteg nyugodtan elmehetne a szak- rendelésre, vagy a kórházba villamoson, autóbuszon, távolabbról vonaton. Ezek a felesleges utak okozzák, hogy sokszor sürgős, vagy éppen élet- veszélyes esetekben késik a kocsi. N ncs nagy sztorin''... A mentőállomásról félévenként közvélemény-kutató lapokat küldenek a szállított betegeknek, írják meg, hogyan voltak megelégedve a mentősökkel, s van-e valamilyen panaszuk? — Milyen válaszok érkeznek ezekre a lapokra? — A legtöbb esetben megelégedéssel, köszönettel írnak mentőseinkről. Panasz inkább a rázós utak miatt van, de ezen mi, sajnos, nem tudunk segíteni. A mentősök sokszor drámai körülmények között, balesetek, családi tragédiák alkalmával találkoznak az emberekkel. Egyszerre csöppennek bele rendkívüli helyzetekbe, amikor — mint a nevük is mondja — menteni kell. — Mi volt a legnehezebb feladatuk az elmúlt évek során? — A nagy sztori? Nagy sztorink nincs. Könnyebb és nehezebb feladatok vannak, amelyekben mindennap egyformán helyt kell állni. Pusztai Éva Ankét az időszerű művelődési kérdésekről A Népművelés című folyóirat és az Ózdi Népművelési Intézmények igazgatóságának közös rendezésében 18-án, hétfőn délután 2 órai kezdettel ankétet tartanak az időszerű népművelési kérdésekről Óz- don, a Liszt Ferenc Művelődési Házban. Vitaindító előadást Vonsik Gyula elvtárs, az MSZMP Központi Bizottsága kulturális osztályának helyettes vezetője tart. „Szeretek Sátoraljaújhelyre járni...“ Szavalóverseiiy a kollégiumban Oláh György, a debreceni Csokonai Színház Jászai-díjas színművésze így nyilatkozott egy nagy sikerű előadás után: „Szeretek Sátoraljaújhelyre jönni, mert itt művészethez' értő és élvező közönséggel találkozom.” A művész részletesen indokolta megállapítását. A napokban ezen véleményt kiváltó sok ok közül az egyiknek tanúja voltam. A sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Kollégiumban szavalóversenyt rendeztek. A verseny élő cáfolata volt az ifjúság jövőjét pesszimistán látók megállapításainak. Figyeltem az előadókat és a hallgatókat, akik együtt éltek a versek érzelemvilágával, együtt lelkesedtek vagy csüggedtek a költővel. Ekkor értettem meg igazán, hogy Oláh György miért szereti az újhelyi közönséget és az újhelyiek miért kedvelik az Oláh Györgyhöz hasonló művészeket. A művelődési központban, az üzemekben, az iskolákban rendszeresen tartanak irodalmi esteket, kultúrversenyeket. így nőnek ki az irodalom, költészet nagy tolmácsol ói, a művészetek élvezői. Rivaldafény nélküL Takács Imre Hármas szerzői est Tiszaszederíémhen Három írót, illetve költőt lát egyszerre vendégül a tiszaszc- derkényi művelődési ház és könyvtár november 19-én este háromnegyed nyolckor: Thurzó Gábor, Kolozsvári Grandpierre Emil és Ladányi Mihály jön el a városba, hogy személyesen is részt vegyen a műveikből ősz- szeállítotl irodalmi esten. Bevezetőt Sík Csaba irodalomtörténész mond, közreműködnek Bitskey Tibor, Margittay Ági, Bodor Tibor, Koncz Gábor és Nagy Attila színművészek. A csillagok megközelítése Hobbyból indult... Egy tanár hobbyjából... Azután megmozdult a város. Nagy anyagi támogatással járult hozzá az Ózdi Kohászati Üzemek, a városi tanács, de segítettek Ózd város különböző szervei, intézményei is. Ma már az új városnégyéd' — a Béke-telep — melletti legmagasabb hegy tetején nyújtózkodik meredeken az ég felé. Egyszintes, négyzet alakú épület, rajta mintegy négy méter átmérőjű toronnyal. Csillagvizsgáló- társadalmi munkában , í rnb>J Oravec János I Az első hó A korai lé! első, gyorsan olvadó hópelyhei nekem mindig nagyapámat juttatják eszembe. A sok unoka közül az egyik voltam, s * időnként náluk laktam. Akkoriban az egyforma bányászházakban még téglából rakott tűzhelyen és nehéz, fekete öntöttvas fazekakban főzték az ebédet, vacsorát. A stelázsi volt a dísze a konyhának, amelyet cifrára vágott újságpapírral díszítettek. Durva háziszőttes törülköző függött a lavór felett és porosodó művirág „illatozott” a szentkép alatt. Nagyapám alacsony, kopaszodó ember volt. Csendes, halk beszédű, pipával pihenő. Nagy bajusza volt és világosabb színű, mint a haja. Néha mesélt nekem és ritkán megsimogatta a fejem. Nagyanyámnak ellenkező természete volt Sok beszédű, hangoskodó, veszekedős asszony volt. Mindig talált nekünk valami munkát a játék helyett. Mintha csak irigyelte volna tőlünk gondtalanságunkat. Öt magát soha nem láttam pihenni. Mindig csinált valamit és mindig haragosan. f Nem laktunk messze a bányától. Ebéd után, ha náluk voltam, mindig elmentem nagyapám elébe. Többen mentünk, az utcából majd minden gyerek. Először a párolgó meddőhányó tetejére másztunk fel. Megcsodáltuk és megdobáltuk az alattunk levő barakkokat. Aztán segítettünk a lovat hajtó csillésfiúnak kikaparni a földet az oldalára döntött vascsilléből. Később, amikor a duda a felvonó torony tetején magasra fújva a gőzt megszólalt, le- bukdácsollunk a meddőhányóról és kö- rülálltuk a gépházat. Bent sisteregtek, dübörögtek a fényes rézpajzsú gőzma- sinák. fent a torony tetején forogtak a hatalmas kerekek, szaladt, futott a vastag drótkötél, elnyelte a gépház keskeny nyílása, lábunk alatt remegett a föld. Azokat hozta a kas, akiket vártunk. Aztán mentünk hazafelé. Boldogan vittük a még pislákoló karbidlámpákat, néztük a felnőttek sáros, vizes bakancsát. ók fogták a kezünket és felettünk néhány fejjel csendesen, fáradtan beszélgettek. Ök ballagtak, mi szinte futottunk mellettük. Az egyik napon váratlanul megeredt a hó. Nagy, súlyos pelyhekben esett, de nyomban el is olvadt. A szűk utcán ugrándoztunk és megpróbáltuk a levegőben, még élve elkapni a hópelyheket. A borús ég felé emeltük arcunkat és karjainkat és nem húnytuk be a szemünket. Később már hógolyót is lehetett gyúrni. Egyre többen lettünk és egyre nagyobb lett a zaj. Dobáltuk, mosdattuk egymást a friss hóban. Amikor a sűrűn hulló fehér hópely- hek között a bánya felől imbolygó piros fények tűntek fel, hirtelen elcsendesedtünk. Jöttek haza a bányából. — Még nem is volt ebéd — mondta halkan valaki közülünk. — Még nem fújt a duda — szólt egy másik. — Még... Sietősen iőftek. fi“ kt romkodtak. Mi a házfalakhoz húzódtunk. Ránk se hederítettek. Csak mentek. Csak mentek és nagyon dühösek voltak. Aztán, ahogy elérték a házakat, köszönés nélkül elváltak. A hóban szétváltak a lábnyomok is sokfelé. Rosszat sejtve mi is szétrebbentünk. Mindany- nyiunknak volt egy hazavezető ösvénye a friss hóban. Nagyanyám sírt és egyre csak azt kérdezgette: — Dehát, miért zárták be a bányát? Miért? Nagyapám hallgatott. Kihűlt pipáját harapdálta mérgesen a foga között. Vékony fenyőgyújtóst tartottam a tűzbe. Mikor meggyulladt, a pipához közelítettem. — Most ml lesz velünk? — zokogott fel hangosan nagyanyám. — Mi lenne?! — kiáltott az öreg és kiütötte kezemből az égő fadarabot. Aztán megfordult, kiment és bevágta maga mögött az ajtót Nagyanyám rámnézett, kapkodó mozdulatokkal kifújta az orrát, megigazította kontyba font haját és átrohant a szomszédasszonyhoz. Egyedül maradtam. A vékony fenyőgyújtós elszenesedett végével köröket rajzolgat- tam a konyha kövére. Talán hógolyókat. Már sötét volt, de nagyapám még nem tért haza. Nagyanyám a tűzhelyen tologatta az edényeket. Halványan égett az ajtófélfára akasztott karbid- lámoa. Én a tűzhely előtt kuporogtam és farkasszemet néztem a hamutartóba hullott parázsszemekkel. Mikor kinyílt az ajtó, megbillent a lámpa fónye. Az öreg lépett be. Hópelyhekből volt a sankája, szemöldöke, bajusza, meg a válla. Fáradtan ült le a hokkedlire. Nagyanyám fürgén tányért tett az asztalra és párolgó levest mért bele. Az öreg lehajolt, hogy kifűzze a bakancsát, de elgémberedett uijai nem engedelmeskedtek. Gyorsan odaugrottam, az ormótlan lábbeli mellé térdeltem és ráncigálni kezdtem az erős bakancsszíjat. de az nem engedett. A bányavíz, később meg a hóié ráfagyott a bakancsra. A szíjat mintha a lyukakba hegesztette volna a hideg. Nagyanyám a térdével félretolt. Flövette a lavórt, fölé emelte nagyaoám lábát és egy csupor meleg vizet öntött rá. A pár bakancs a sütő feletti rácson gőzölgött. ^ — Sokat járhattál dél óta — szólt csendpce-n nagyanyám. Ki firPff nem válaszolt. Lassú ttf. Ul t mozdulatokkal megtömte a pipáját. Mikor feléje nyújtottam az égő fadarabot és ő belehajolt a tüzért, úgy láttam, mintha a szeme köré rakódott hópelyhek elolvadtak volna már. — A tervezéstől a megvalósításig minden társadalmi munkában történt és történik itt. A szakmunkát az építőipari tanulók végzik. A segédmunkát az ÓKÜ szocialista brigádjai, KlSZ-alapszerveze- tei, a város különböző intézményeinek dolgozói, az iskolák tanulói. A félig kész emeleti részen — a torony mellett — beszélgetünk Elek Imrével, a Béketelepi II. számú Általános Iskola tanárával. Ahol állunk, nagyon jó kilátás nyílik a városra, a gyárra. Ügy tűnik, mintha a távoli gyárkémények csúcsai legalább két szinttel alacsonyabban pipálnák vörös füstjüket. Alattunk emberek sürgölődnek. Szocialista brigádtagok. Keverik, hordják a betont, a maltert. Elek Imre is munkaruhában áll mellettem. Akkor engedte el a sa- roglya nyelét, amikor megszólítottam. — Huszonnégy éves voltam, amikor először belenézhettem egy csillagászati távcsőbe — mondja. — Nem mondhatom, hogy korábban is érdekelt a téma. Nem ismertem, nem is érdekelhetett. Középiskolás koromban alig hallottam valamit a csillagászatról. — Azóta már pótolta fiatalkori mulasztását... — Igen ... — elmosolyodik, úgy folytatja: — Valójában főiskolás és egyetemista koromban kerültem közelebbi kapcsolatba a csillagokkal. Hamar megbarátkoztam velük. Később szakdolgozatomat is ebből a témakörből írtam. Kilencven szakköri tag — És mint tanár... azóta? — Több évig csak az elméleti részével foglalkozhattam. 1953-tól tanítok, de az iskola technikai adottságai csak 1960- ban tették lehetővé, hogy csillagászati szakkört szervezzünk. Azóta a szakkör vezetője vagyok. A gyerekek hamar megkedvelték. Foglalkozások alkalmával csillagászati megfigyeléseket végzünk, s mellette a szakkör tagjai fokozatosan elsajátítják a csillagászati alapismereteket is. Iskolánknak jelenleg 90 szakköri tagja van, de a foglalkozásokra eljárnak 'régebben végzett tanulóink is. Nemcsak a gyerekek, a felnőttek is szívesen belenéznek a távcsőbe... — Nevezhetjük ezt még hobbynak? — Ahogy vesszük... Fizika szakos vagyok és a csillagászat is a tantárgyhoz tartozik. Igaz. nem ilyen alapossággal. De ha már hobbynak nevezzük, a csillagok között is 3 hobbym: a Nap. — Göröngyös volt az út az elképzeléstől a megvalósításig? Műholdak figyelése — Elég nehezen ment. Talán azért, mert többen csak hobbynak tulajdonították. Kezdetben még a kollégáim is bizalmatlanok voltak. De bebizonyosodott, hogy a hobby nem mindig öncélú. A jövő hónapban a belső munkálatokat befejezzük... Az alaptól a kupoláig 10 méter magas a létesítmény — magyarázza Elek Imre. — Az alsó részében egy nagyobb előadói terem lesz. benne az ország legnagyobb amatőr távcsövével, amelynek átmérője 40 centiméter. Nemcsak a nagysága egyedüli. Ugyanis poláris távcső. amilyen nincs több az országban. A TIT csillagászati választmánya adományozta csekély ellenszolgáltatásért Ózdnak. Alkalmas a Nap, a Hold és a bolygók megfigyelésére. vizsgálására. — Van-e már konkrét céljai terve a szakkörnek? — Ismeretterjesztő programunkon túl olyan megfigyeléseket végzünk, ami kimaradt az Akadémia tudományos programiából. De ettől is fontosabb feladatunknak tartjuk, hogy Ózdon ne oJwat» ember, aki még távcsövén nem látta a csillagokat, bolygókat- Idegenforgalomra is számítunk. Országunk. megvénk minden részéből. És lesz is... Ha már közelebb hozzuk a csillagokat, bolygókat, égitesteket . „ Tóth István
