Észak-Magyarország, 1968. október (24. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-13 / 241. szám
JP' Épüli as f&poíc&i fSzáiíó A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXIV. évfolyam, 24L szám Ara: 1 forint Vasárnap, 1968. október 13. r Világ proletárjai, egyesülietekl Eltűnt egy telek, elloptak egy álmot Miért Borsodban épül az új sörgyár? Megnyílt a XIX. nyári olimpia Szerdára összehívták ess ©rszágg^űlést A Népköztársaság Elnöki Tanácsa, az alkotmány 12. paragrafusának (3) bekezdése alapján az országgyűlést 1968. október 16-án, szerdán délelőtt 11 órára összehívta. Újjáválasztották a TIT vezetőségét A TXT V. országos tanácskozásán részt vett küldöttek egyhangú szavazata alapján a társulat elnökévé újból dr. Or- tutay Gyula akadémikust választották. Az Akadémia dísztermében lezajlott szombati esemény másik döntése szerint a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat országos főtitkára a következő négy esztendőben is Gódor Ferenc lesz. Az ügyvezető elnökség tagjai — az elnökön és a főtitkárom kívül — dr. Mód Aladár, dr. Teleg- dy Kováts László, dr. Törő Imre, dr. Szemes Gábor, dr. Köpeczi Béla, dr. Hortobágyi Tibor, Bugár Jánosné, Műnk Károly és Lőrincze Lajos. Az Országos Ellenőrző Bizottság elnöke, csakúgy, mint az elmúlt négy évben, dr. Ács Ernő, a Távközlési Kutatóintézet Igazgatója. Puccs Panamában Pénteken éjjel Panama fővárosának utcáin száguldozó katonai teherautók és a nemzetőrség központi kaszárnyája közeléből hallatszó szórványos lövöldözés jelezte, hogy katonai puccsot hajtottak végre Arias elnök 11 napja uralmon levő kormányának megdöntésére. A főváros nemzetközi repülőterét lezárták, a nemzeti gárda katonái az utcákon tartózkodó polgári személyeket utasították, hogy térjenek vissza otthonaikba. Vérontásra egyébként nem került sor, a nemzeti gárda tisztjeiből alakult junta Torrijos ezredes vezetésével átvette a hatalmat Arias elnöktől, aki már harmadszor kényszerül az elnöki tisztség feladására. Torrijos bejelentette, hogy az egész ország katonai ellenBcmutatkossik a miskolci rajkó-xenekar Mint már lapunkban hírül adtuk, rajkó-zenekar alakult Miskolcon. A 6-tól 17 éves korú gyerekekből álló zenekar jelenleg húsztagú, de a létszám még változik, mert jelentkezik több tehetségesen muzsikáló gyerek is. A Miskolci Vendéglátói pari Vállalat patronálja őket, egyenruhát is készíttetett számukra. A rajkók vasárnap, október 13-án lépnek először nyilvánosság elé a Polónia étteremben. Délelőtt 10 órától itt rendez összejövetelt a KPVDSZ a vendéglátóipari dolgozók gyermekei számára, és ezen a gyermekdélelőttön tart nyilvános főpróbát a rajkó-zenekar. A műsorban még két fiatal tánczenekar — az Építő és a Metán nevű — is szerepel. őrzés alatt áll, a puccs célja, „a nemzeti gárda méltóságának megmentése és a diktatúra veszélyének felszámolása volt’*. Dolgoznak a földgépek, a toronydaruk a tapolcai új szálloda építkezésén. Már kibontakoztak a leendő étterem körvonalai, amely mögött a kilenc szintes szálloda emelkedik. A tervek szerint 1970-ben már fogadhatják a vendégeket az új letesd menyben. Foto: Szabados G.'örgy Ingujjra vethösteh Mind a Kennedy fokon, mind pedig a houstoni űrhajózási központban elégedettek a szakemberek az Apolló-kí- sérlet eddigi eredményeivel és bizakodva tekintenek az elkövetkező napok elébe. Mint már jelentettük — eredményesen végrehajtották az űrhajósok a megközelítési manővert (kabinjuk és a hordozórakéta között) és szombaton ismét űzőbe veszik a Satura—B. hordozórakétát. Schirra, Eisele és Cunningham boldogan élvezték azt a „luxust”, hogy levetkőzve mozoghatott az űrkabinban, nem kellett a korábbi amerikai űrhajósok sorsában osztozniuk, akik egész idő alatt nem vethették le ruhájukat. Ingujjra vetkőztek, és forró kávét ittak. Nem megy azonban minden zökkenő nélkül. Szombaton hajnalban elromlott a melegítő radiátor és az űrhajósok dideregni kezdtek. A fűtés Új orvosi rendelők A tanácsok és a lakosság közös munkájával jelentősen fejlődött az elmúlt évben az edelényi járás egészségügyi hálózata. Tavaly, illetve ebIIűteszek Fény a tsz-eknél A Dél-borsodi Termelőszövetkezetek Területi Szövetségéhez tartozó tsz-ek között egyre divatosabb „foglalkozássá” válik a háztáji tej értékesítése. Maga a szövetség is szorgalmazza: értékesítsék közösen a finom házi tejet és a tejtermékeket. S hogy a minőség is garantáltan kifogástalan legyen, kooperáltak a tejipari vállalattal. Jelenleg már nyolc termelőszövetkezetben van hűtőszekrény: így az értékesítésig biztosítani tudják a tej és tejtermékek kifogástalan minőségét ben az évben több, új rendelőt építettek. Aggteleken orvosi, Tomabaralconyban, Szend- rőládon, Borsodszirákon tanácsadói, Kakacán védőnői lakással együtt kapott a község rendelőt. Így Edelény járás 72 községe közül mindössze 4 helyen nincs orvosi rendelő, az elkövetkező években azonban ennek a négy falunak is megoldják a gondját problémáját sikerült ugyan megoldaniuk a hűtőfolyadék rendszer elzárásával, de Schirra közben megnátháso- dott. Jelentette a földi megfigyelő állomásnak, hogy két aszpirint vett be és 8—9 papir- zsebkendőt használt el. Az amerikai űrhajózási hivatal szóvivője kifejezte reményét, hogy Schirra megfázása nem fenyegeti a küldetés sikerét és ha nem támad komolyabb baj, akkor az Apolló—7. folytatja útját a föld körül. ß prágai repütöszerencsétfenségrői A pénteki, Prága melletti repülőgép-szerencsétlenség színhelyére szombaton megérkezett a kormány vizsgáló bizottsága. Pénteken a prágai Ruzine repülőtérről felszállt a helyi járat egy IL—14. típusú utas- szállító repülőgépe, amely röviddel a start után, fedélzetén 37 utassal, lezuhant. A kormánybizottság megállapította, hogy a szerencsétlenség nyolc halálos áldozatot követelt, sok a sérült, köztük többen súlyosan megsérültek. A mentési munkálatokban részt vettek a szovjet hadsereg katonái, a helybeli lakosok, a biztonsági szervek és a csehszlovák hadsereg tagjai. A kormánybizottság külön értékelte a szovjet hadsereg katonáinak önfeláldozó segítségét. Űj üzem épül az ózdi kohászatban Az Ózdi Kohászati Üzemekben új, úgynevezett felülettisztító üzem épül ötvenmillió forintos költséggel. A hengerelt készáruk minőségének javítása szempontjából fontos beruházási munkához már hozzáfogtak. A megépítendő hetvenkét méter hosszú, huszonkét méter szélességű, új, Vasszerkezetű üzemcsarnokban modern, villamos működésű csiszológépek tisztítják meg a különféle acélbugákat a felületi hibáktól. így évente harmincezer tonna acélalapanyag megtisztítását végezhetik el, miáltal számottevően növekszik a készáruk minősége, végső fokon pedig exportképessége. Az új üzem előreláthatólag 1970 elején kezdi meg munkáját Hegyaljaiak a Hajdúságban A Tokaj-hegyaljai Termelő- szövetkezetek Területi Szövetsége, amely a sátoraljaújhelyi és szerencsi járás termelőszövetkezeteinek összefogásából alalmit, folyamatos tájékoztatást biztosít a termelőszövetkezeteknek. Ismerteti velük a külső közgazdasági tényezőket, így a szövetkezetek informálódnak azokról az igényekről, amelyeket a népgazdaság a mezőgazdasági termeléssel szemben támaszt, megismeri a mezőgazdasági termelés várható műszaki fejlesztését, az élenjáró termelési eljárásokat. Ennek érdekében a területi szövetség száz dolgozó részvételével háromnapos tapasztalatcsere-kirándulást szervezett a hajdúsági termelőszövetkezetekbe, ahol meglátogatták a hazánk határain túl is híres nádudvari tsz-t, ismerkedtek termelési módszereikkel, korszerű munkaszervezésével. A külső információk mellett a szövetség a belső információs rendszer megszilárdítását is elősegíti. Ezért az új követelményeknek megfelelően igyekszik továbbfejleszteni a szövetkezetek számviteli rendjét. A szövetség segítséget nyújt tagszövetkezeteinek az anyagi érdekeltséget megteremtő munkadíjazási formák kidolgozásában és bevezetésében is. Gondot fordítanak a mező- gazdasági üzemek közötti együttműködés fejlesztésére is. M Ülésezel! a KISZ Mislefc városi Bizottsága Tegnap, október 12-én tanácskozott a KISZ Miskolc városi Bizottsága. Egyetlen pont szerepelt az ülés napirendjén: a végrehajtó bizottsági és a bizottsági tagok, valamint a városi KISZ-bizottság titkárának megválasztása. A KISZ Miskolc városi Bizottsága Németh Antal elvtársat felmentette a titkári teendők, ellátása alól, mivel október 11-én a KISZ Borsod megyei Bizottsága megválasztotta titkárának. A városi bizottság ugyanakkor megválasztotta Németh Tibor elvtársat a Kommunista Ifjúsági Szövetség Miskolc városi Bizottságának titkárává. Az ülésen három új végrehajtó bizottsági és három bizottsági tagot is megválasztottak. 0* Értékelték az ideológiai munkát Pártbizottságaink a pedagógusok ideológiai továbbképzéséhez is éppoly hathatós segítséget nyújtanak, mint az élet bármely más területén. A mezőcsáti járásban például a járási tanács művelődésügyi osztályával és a járási pedagógus-szakszervezettel egyetértésben az idén négy, rendkívül fontos témákat tárgyaló tantestületi, ideológiai továbbképző értekezletet is szervezett. Ezeken az összejöveteleken az iskolák igazgatói és a tantestületi párttitkárok a járási pártbizottságoktól kapott értékes tájékoztatások alapján tartották a beszámolókat A járási pártbizottság által községi propagandistaként beszervezett nevelők — szintén a pártbizottságoktól kapott tájékoztatás alapján — elvégezték a propagandista feladatokat. Mindez a hatékony szervező munka nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a mezőcsáti járás területén az állami ideológiai továbbképzésbe bevont nevelők valamennyien rendszeresen részt vettek a foglalkozásokon. A járási tanács művelődésügyi osztálya a közelmúltban értékelte a pedagógusok ideológiai továbbképzését és megállapította, hogy ennek javulásában a pártbizottságtól kapott segítségnek döntő része van. A művelődésügyi osztály továbbra is szorgalmazza, hogy minél több nevelő vegyen részt szervezett, állami szakosított továbbképzésen és pártoktatáson. AktívaéríekezSeí az SZMT-ben Október 16-án, szerdán 15 órai kezdettel a kereskedelmi társadalmi ellenőrök részvételével aktívaértekezletet tartanak Miskolcon, az SZMT- székház VI. emeleti tanácstermében. Az összejövetelen értékelik a kereskedelmi társadalmi ellenőrök, valamint az irányító szervek munkáját; illetve a legjobbaknak kitüntetéseket, jutalmakat nyújtanak át. Ki mit tud Toka jról? Próbára teszik a tokaji fiatalokat. Ki mit tud Tokajról és a Hegyal járói? címmel helytörténeti vetélkedőt rendeznek számukra október 15- én a tokaji halászcsárdában. A vetélkedőt Papp Miklós, a helytörténeti múzeum vezetője irányítja, s a győztesek, mint minden más ki mit tud?on, itt is jutalomban részed sülnek. S mivel a fiatalok nemcsak vetélkedni szeretnek, hanem táncolni is, ezen az estén ők vehetik birtokukba a halászcsárdát: a helytörténeti vetélkedőt ugyanis egy szesz- mentes ifjúsági táncesttel egybekötve rendezik meg.