Észak-Magyarország, 1968. október (24. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-06 / 235. szám
északmagtarokssAg Vasárnap» 1968. október 6 sä«■mnnnnnBH Kalász László: Bámul a ritkulásban a diófa s a gallyak gyümölcsbojtjába hasgat a sivákoló nyárvég kékül leveletlenre a csupaszilva fácska az égben magát látja ám annál is kékebb kék hamvak illatozása az eperszőlő fürtje bódul lugasra dőlve az őszibarack ága almáját csinosítja az öreg fa s a kertet madarakkal ébreszted ízesedő napjára kon jártunk; az ózdi járás könyvtárában. Ez a járási könyvtár látja el a székhely község, Putnok községi könyvtárának feladatait, irányítja 44 községi és 1 körzeti könyvtár munkáját. Az első szembetűnő nehézsége a könyvtárnak, amit a belépő látogatónak észre kell vennie, az elhelyezés. Könyvek a szekrények tetején, könyvek a padlón és minden lehető és lehetetlen helyen. Három éve bővítették, de már kicsi, nehéz áttekinteni. 15 000 kötet zsúfolódik itt, s a könyvtár munkatársai valóban csak gigászi munkával tudnak eredményesen dolgozni. A már többször említett fáziseltolódás azonban nem az elhelyezés nehézségeiből adódik, hanem a beszerzésből. Nem a putnoki járásban, könyvtárban hallottuk először a panaszt, hogy jelentősen csökkent a beszerzési keret. Míg Putnokon például a korábbi években meghaladta a 100 000 forintot a megyétől kapott és beszerzésre fordított támogatás, ez évben ez az ösz- szeg 25 000 forintra csökkent. A könyvtár az elmúlt évben több mint 60 000 forint fölött I rendelkezett, hogy saját állományát fejlessze, ez évben költségvetésből 23 000, a székhely községfejlesztési alapjából ,10 000 forint — tehát alig va- <! lamivel több, mint az előző (évi fele — áll rendelkezésre, í liz azt jelenti, hogy mind > Putnokon, mind pedig a köz- i ségekben sokkal kevesebb ;! könyvet tudnak beszerezni, 5 mint korábban. Igaz, hogy a (Könyvterjesztőtől kaptak egy (70 000 forintos ajándékkeretet (támogatásként az összegért ;> azonban csak három-négy évii nél korábbi kiadású köny ve- 'ket válogathattak, így a földahogyan, még szintén fiatalon az egyébként kitűnő Szeri Antal Vörösmarty-tanulmá- nyairól szóló rövid írásában — néhány sorban — e „művész- tudós” legérzékenyebb pontjá tetten éti: az az egész „szellemtörténeti módszernek’’ i: nagyon találó és szókámondc bírálata.., 9 Figyelmet érdemel az egésj könyv rendezettsége, „meg- komponál tsága” (mintegy „elsősegély” az utókor filológusainak!); önmaga állandó önvizsgálata a könyv lapjain; az hogy az úgynevezett „napi kritikákban” is csaknem mindig olyat adott, ami az irodalom- történet mai mérlegén is lényegében helytállóan maradandónak bizonyul; a forma mélyebb vizsgálatához való párját ritkító hozzáértése; az ahogyan Németh László a maga „egy-létében” is állandóan „kísérletező ember”: nem csupán műfajait, de ugyanegy műfajon, az esszén, a kritikán belül saját formáit is megújítani törekszik; hogy a 30-as évek „mindenható” Babitsát is győzi és meri bírálni; és így tovább __ S zámtalan példát idézhetnék szentenciaszerű, szellemes és tartalmas meghatározásaiból. Helyem azonban csupán kettőre futja. — Az egyik: a bárminő fajta alkotómunlia természetébe világít be: „Az anyag, amely oly könnyen enged, amíg a teória épít belőle homokvárat, makacs márvány, mihelyt a gyakorlat akarja megdolgozni.” A másikban (a Harsányi Zsoltot „ponyvaírónak’’ nevező és becsületsértésj pörbe-íogott debreceni író, tanár: Juhász Géza védelmében szakértői tanúvallomásában a Törvényszék előtt mondotta) arra felel: mi a ponyva? (Ma is időszerű, érvényes definíció, — sajnos!): ..............a ponyva o lyan írásmű, amelyben az irodalmi küzdelmet eleve föladó író irodálmilag értéktelen formában alacsonyabb olvasói hajlamokat elégít ki.” © Az egész gyűjtemény végére, az időrendnek megfelelően, a Zárószó a miskolci TIT-esten került, — s így a II. kötet „búcsúszava”: „Én pedig a földgolyótól távolodóban azt gondolom majd: Miskolcon léptem ntolszor dobogóra. Nagyon jóindulatú közönség gyűlt össze; mindent elkövettek, hogy egy napra ne magányos töprengö- nek, tollpusztítónak, hanem egy igazi nemzet igaza írójának érezhessem magam”. — Csodálatosan s mégis érthetően visszarímelnek e szavak egy, még Osvát Ernőnek irt ifjúkori vallomásra: „Félek, hogy csalódni fognak bennem. En nem vagyok tiszta művész, s nem akarok csak művész lenni. Adósuk vagyok mindazoknak, akik úgy hányódnak, kallódnak, mint én, a magyarság veszendő erőinek.” A kettőt: Németh László példaadó életműve íveli át és hitelesíti! S ennek az életműnek foglalata és „illusztrációja” a Kiadatlan tanulmányok két kötete—«. Gyárfás Imre 1 a műgond, a mélyreteldntés t az állandó kulturálódás, a lel- t kiismereíesség, a hivatásszere- tét, az őszinteség, a lényeglátó t áttekintés, az ön-tudatosság ’ olyan erények, melyeket mi if 3 megkövetelünk magunktól é: c tagjainktól, bárhol dolgozza- nak is, bármi is a „tanul"- mesterségük”... — Es ez kap- csői össze vele bennünket, tű i minden különbségeken. - s (Berzsenyi-je ifjúságom nagj- élménye volt, segített elszakadnom az akkori egyetem követelte élettelen és konzervatív pozitivizmustól, s megerősített saját hajlamaimban és elképt zelésehnben az irodalomról. De , ahogyan — nála mindössze 16- évvel fiatalabban — olvasó- , ként együtt érlelődtem és öre• gedtem az íróval, úgy hagyta • rajtam „szellemujja” nyomát a • Széchenyi, a Móricz Zsigmond, ; a Leányaim könyvecske, majd a régebbi és újabb, nagyobb és : kisebb tanulmánygyűjtemények, a drámák, melyek közül a II. József, és a regények, azokból pedig az Irgalom áll különösen közel az én szívemhez ...) Az iménti kérdésre feleljen az önvallomásán kívül a tudomány, a tudós szava is. Napjaink egy másik örvendetes könyvújdonságához, Tóth Aladárt Válogatott zenekriti- kái-hoz készült előszavában egyebek közt ezt írja Lukács György: „Nagyon sok az, ami Tóth Aladár írásait nemcsak elválasztja a marxizmustól, de nemegyszer szembe is állítja vele. Ve ne mondjunk le dogmák, előítéletek kedvéért arról, hogy mindenkit szövetségesünknek tekintsünk, akinek életében a nép ügye áll első helyen, akinek írásaiban a valóság igaz megragadása a központi törekvés. ............— Az e gyén „épp így létének” hű felismerése, bármennyire is hiányoljuk a csak létező és formáló, de tudatba nem emelt törvényszerűségeket, mégis valahogy közelebb kerül a valósághoz, mint a ma uralkodó nagyképű és elvont divatfogalmak és divatösszefüggések.” — Ha ebben az idézetben Tóth Aladár nevének helyébe Németh Lászlóét olvassuk, megkapjuk a Kiadatlan tanulmányok szerzőjének helyes és méltányos marxista—leninista megítéléséhez is a kulcsot! 0 A kát kötet közül a legrégibb és a régibb tanulmányokat tartalmazó első az „izgalmasabb”, divatszóval élve, még azoknak is, kik — koruknál fogva — az itt összefoglalt esszék és kritikák egy részét annak idején olvashatták. Az adja meg éppen érméit o kötetnek a különleges színeit és „súlyát”, hogy mikor ennek lapjait forgatjuk, már mi, idősebbek is — a Történelemben lapozunk, s mintegy a saját halványuló emlékeink tejüvegü ablakán át pillantunk vissza a több évtizeddel ezelőtti nagyszerű, mert már a készülődés időszakában is teljes felvérte- zettséggel jelentkező pályakezdésre. — így mindjárt az Első ta- nulmányok-nál érdemes elidőznünk. Az Ady-vers genezise és az Űj szempontok a status praesens (= a beteg-jelenlegi állapotának-leirását jelenti, e kifejezés az orvosi szak- í nyelvben) felvételében a cí-í müfc Mindkettő kölcsönösen J jelzi irodalmi hajlamának és < orvosi szakkép zettségén ék (s! persze: „tanári” szenvedélyé-! nek is!) egymásba-fonódását. S| 43 évvel ezelőtt valóban újat; mondottak! Az első: máris biz- • tos kézzel tapogatózik azon a! területén, mely máig legelha- nyagollabb (s többnyire avatat-; tanul kezelt) parcellája iroda-; lomesztétikánknak, s a merő-! ben „formainak” látszó oldal-! ról elindulva, néhány lapon,[ nagyon tömör mondatokban az; egész Ady-költészet tartalmi • lényegéből is sokat feltár. Vagy E kétkötetes gyűjteménnyé — talán két hónapja jelen meg — mintegy tető alá kerüli Németh László példaadó életművének az a része, melyei „szinte pályája első órájától’ legközelebb érez magához, de mindenesetre legfontosabbnak tekint: a tanulmányírói. Boldog író, ki az alkotói élet csúcsán sorra-rendre betakaríthatja gyűjteményes kötetekbe s méreteiben, sokszínűségében és mélységében is egyaránt kivételesen hatalmas termését!.... © Néhány napja, hogy e két vakkos kötetet megszereztem, szinte egyiramban száguldottam végig a részben ismert, mert egykor, vagy a közelmúltban első megjelenésükkor olvasott írásokon. Oly sok eddig rejtve maradt árnyalat és gondolat csillant fel azonban előttem és csapott ki felém e kötetekből, hogy (egy barátomnak tüstént el is dadogtam) azonnal elfogott a tollforgató ember lelkesedése és szorongása: erről a könyvről, az író arcképének vonásairól e két kötet tükrében — írni szeretnék, de erőmet és lehetőségeimet összemérve, meg tudom-e sejtetni legalább az olvasóval minda-zt, ami meg kellene ir— S már kezdtek is kSsajzcé eolődni bennem, egy „nagyszabású’’ tanulmány körvonalai. Egy olyan tanulmányéi, mélyet sem a napilap — ugyan bőkezűen mért, de ehhez mégiscsak szűkös — keretei, sem a napi munkáiból elszakítható idő töredékessége, sem pedig végül a „perdöntő” tényező: az íróéval azonos betegség miatt meggyöngült és .kímélő életmódra” szárított egészség nem engedélyeznék... Ám, ha e körvonalakat „címszavakban’ ’ ideikta- tam vallamásos széljegyzeteim közé: úgy érzem, azoknak, Mk soraimat figyelmükre méltatják, valamelyes képet mégis adhatok az eltemetni kényszerült tanulmány-tervről is, de a méltatni kívánt mű fő vonásairól, értékeiről is. — íme, a körvonalak, a címszavaké A nevelő és az önnevelő Í2Í Az orvosi munka és hivatás írói fényben ... Saját munkásságának hűséges és eligazító kommentátora... Kik a szeretett írói2... Színházról, színér székről, szúunűvekről... Milyen kritikus az esszéista? ._ A szépirodalmian sugallató® stílus jegyei és sajátos eszközei a tanulmányaiban és így tovább! .— 0 ügy vélem: ha a párt egyik lapjában szólok Németh Lászlónak éppen erről a gyűjteményes kötetéről, mely — jellegénél fogva — időben és elágazásban egyaránt egész életművére világot vet, azt valósággal összefoglalja és útjelzőkkel kiséri — nem kerülhetem meg azt a kérdést: miért tiszteljük, becsüljük, szeretjük s tartjuk példaadónak mi, kommunisták, Németh László életművét, miért tartjuk őt szövetségesünknek, azoknak a tagadhatatlanul meglevő különbségeknek ellenére is, melyeik „filozófiáját”, egyes válaszait, megközelítési irányait, módszerét a miénktől elválasztják? — A leghitelesebben önvallomással felelhetek erre. Mit kaptam én, az olvasó Németh László írásaitól? Olyan ösztönzéseket és — nincs más szó rá: példát, még a műit rendszerben, egyetemi hallgató koromban, melyeknek része volt előbb „szabadgondolkodóvá”, majd kollektív érzésű emberré, plebejus demokratává, végül marxistává és kommunistává fejlődésemben, — természetesen: másoktól is nyert ösztönzésekkel és példákkal együtt... A Németh László-i hűség a nép ügyéhez, NÉMETH LÁSZLÓ | Ú1 KÖNYVÉRŐL Egy olvasó vallomásai a Kiadatlan tanulmányokéról Ax „Btélet’Vita* margójára Mennyit ér egy filmvázlat? Szokatlanul heves, helyenként indulatos vita alakult ki Csoóri Sándor és Kása Ferenc Dózsa-íilm vázlatáról, amely az Üj Írásban látott napvilágot. Mielőtt a témához érdemben hozzászólnánk, a tisztelet hangján kell szólnunk a Népszabadságban lezajlott vita alaposságáról, mélységéről. Ugyancsak elismerés jár a születőben levő filmvázlat átfogó elemzéséért, s azért a nagyfokú felelősség- tudatért, amely korrigálni igyekszik az alkotók vélt vagy valódi tévedéseit. Többször elhangzott már az óhaj: nagyon üdvös lenne a jelentősnek ígérkező filmek alakuló állapotával megismerkedni, esetleg véleményt nyilvánítani még a vászonra költés előtt. A kívánságnak voltak támogatói és bírálói. Utóbbiak az alkotói ökonómiát féltették a szélesebb vita nyilvánosságától. Meggyőződésünk szerint a hivatott felszólalások, elemzések nem sérti!:, hanem inkább támogatják, segítik az alkotói „ön- rendelkezést”. Rényi Péter, Tóth Dezső és Eörsi István megjegyzéseiből bizonyára sokat felhasználnak a szerzők a film végső gondolatiságának kialakításában. Már a film leendő nézői is felcsigázott érdeklődéssel várják az alkotást, az egymásnak szegezett vélemények pedig újbóli elolvasásra serkentették a filmbarátokat, hogy ki-ki megkeresse az Ítélet-ben az egyéni vagy immár orientált gondolatmenetet. Tehát, a lezajló vita mindenképpen hasznosnak bizonyult Ennek ellenére teszünk néhány megjegyzést mi is; ösztönző, vitatkozó ismerőseinkkel; barátainkkal a hátunk mögött Mi nem tetszett többeknek ebben a vitában? Az érvek egymásnak szegezett csatájában a személyeskedő hangol mellőzni lehetett volna. Nem tudtuk elmélyültem s az ügynek kijáró komolysággal olvasni a Rényi— Eörsi vitát, mert a vélemény- eltérések özöne mögött személyre szóló sértések, rejtett vagdalkozások domináltak. Persze, a legfőbb kifogás mégsem ez a vitával kapcsolatban. A polemizálok bonckés alá fogtak egy vázlatos film- novellát, amelynek teljes képe, tartalmi és formai gondolatisága csak a filmvásznon bontakozik ki. A iilmnovel- la egyes figurái homlokegyenest „mást mondanak” Rényi Péternek, mint Tóth Dezsőnek, illetve Eörsi Istvánnak. Miért? A vitatkozók csak a meglevő, nyers vázlatra támaszkodhattak. Mint minden vázlat — mondjuk, filmnovella — a vászonra költés szándékának alaptendenciáját rajzolja fel. Ezen vitatkozni lehet, sőt szükséges is. A polemizálok azonban túlságosan irodalmi anyagként kezelték a filmnovellát, nem figyelve az anyag további sorsára: a képi megjelenítésre. Tóth Dezső és Rényi Péter is szinte „csak” mellékesen szóltak róla, hogy itt egy készülő film vázlatáról van szó, egy olyan műformáról, amely igazi — tehát eszmei, esztétikai értékeit tekintve — csak a vásznon nyerheti el életét. Bíró Ivette írja egyik tanulmányában, éppen a Rettegett Iván (bizonyos vonatkozásában, néhány szempont alapján összevethető a készülő Kósa-filmmel) elemzése lcapcsán: „Eisenstein ebben a filmjében bizonyos kifejezőeszközök gondolati, hangulati felruházásában odáig megy, hogy teljességgel polarizálja tartalmukat.” Bíró Ivette véleménye kontrollálható, mert a képi fogalmazás szug- gesztivitása valóban a vágás, a mesteri szerkesztés munkáját idézi. Meg vagyunk róla győződve, hogy c tartalmak végső soron a forgatás és a. vágószoba vitával terhes világában kapták meg végső formájukat. A Kosa—Csoóri filmnovellához is hozzá kell képzelni ezt a nélkülözhetetlen műhelymunkát, mint tartalom- megváltoztató tényezőt. Lőrinc pap és Dózsa, meg a többiek egymáshoz kapcsolódása, filmbeli viszonya a képi megfogalmazás után válik csak világossá. Rényi Péter valóban csak mellékesen említette a színdramaturgia, a szélesvásznú komponálás, a vágás, a sorrend kérdését, de arról nem szólt, hogy a film megvalósítása alaposan megváltoztathatja akár az ő, akár pedig Tóth Dezső és Eörsi István „Dózsa koncepcióját”. Bizonyos véletlen folytán e sorok írója találkozott a Tízezer nap filmnovellájával. A szembesítéskor kiderült: a filmnyelv győzött a sete-suta dialógusok felett. Most sem tudhatjuk, hogy Kosa vajon nem a celluloid szalagon akar-e végső rendet teremteni hősei között. Mindez nem jelenti azt, hogy szó nélkül hagyjunk vitatható művészkoncepciókat. De lám: Rényi és Tóth Dezső szinte teljesen eltérő ítélkezése Dózsa figurája felett, azt bizonyíthatja, hogy az alkotó, sem az egyik, sem a másik Dózsa-portrét nem kívánta megrajzolni. Egy harmadikat inkább, amelyet a film tár majd elénk. Párkány László „Fáziseitoüás“ a faiayytárbai Az olvasok igen nagy része kíséri figyelemmel az új könyvek megjelenését. Ha hall egy-egy új műről, szeretné felkeltett kíváncsiságát mielőbb kielégíteni, azaz elolvasni. Megvásárolni nem lehet minden könyvet. Senki sem győzné. A közkönyvtárak egyik feladata, hogy mind több ember számára biztosítsák a könyveket elolvasásra. Természetesen nem várható, hogy minden könyvtár — naprakészen lépést tartson az űj megjelenésekkel, de jő, ha a lehetőség szerint mindig a legfrissebb kiadásokkal törekszik bővíteni állományát. Az olvasók nagy hányada szorítkozik könyvtári kölcsönzésre. Különösen vidéken. Es éppen a vidéki könyvtárakban egyre nő a ■„fáziseltolódás”, azaz egyre nagyobb az időbeli távolság a könyv megjelenése és a kölcsönzési lehetőség között. E két időpont egyre inkább távolodik egymástól. Közben megjelennek újabb és újabb művek, és a korábbinak feledés lesz az osztályrésze. Mindez a negatív kicsengésű gondolatsor a napokban jutott eszünkbe, amikor Futnoművesszövetkezetek tiszteletre méltó és köszönettel fogadotl támogatása is elsősorban ; régebbi kiadású művekből — mondjuk ki: az elfekvő készletből — adódik. Ennek következménye, hogy mind kevesebb lesz a könyvtárakban a frissebb kiadású könyv, s mindig nagyobb lesz a távolság a megjelenés és az olvasás között. Sajnos, az ózdi járásban a helyi támogatás, a segítés gyenge. E tekintetben a járás az utolsó előtti helyen áll a megyében. Nem szerencsés a járási könyvtárhálózat helyzete sem. Arbón például 4000 kötetes könyvtárat, egy szűk, két-há- roni négyzetméteres, teljesen alkalmatlan kuckóban helyeztek el, s legideálisabb helyzet Csermely községben található. Általában a járásban sok az olyan kis község, amely nem rendelkezik elégséges anyagiakkal, sok egyéb gondja van — útépítés, járdaépítés, orvoslakás, iskola, — s a könyvtár csak utolsósorban jön, ha egyáltalán jön. A gyakorlat már bebizonyította, hogy a korszerűsített, otthonos berendezésű könyvtárak szinte vonzzák az olvasókat. A rideg, kényelmetlen, a. könyvtár pedig riasztó. Pufiinkról, illetve az ózdi járásról vettük a példát. Hasonló jelenségekkel találkozunk a megye más területén is. A könyvbeszerzési gondok mindenütt súlyosak, bár igen sokat beszélünk mindenfelé a könyvtár óriási népművelő, tudatformáló szerepéről. Valami jobb gazdálkodással meg kellene találni a módját, hogy a bevezetőben említett „fázis- eltolódás” mind rövidebb legyen. Benedek Miklós
