Észak-Magyarország, 1968. július (24. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-28 / 176. szám

megindulása útin jelentkezett szolgálatra a honvédségbe. Szegeden megszervezte a nem­zetőrséget, amelynek élén mint őrnagy a Szeged környé­ki csatákban, majd a délvidé­ki harcokban, Bács megyében és Torontóiban tüntette ki ma­gát. A szabadságharc honvéd­seregében ezredesi rangot ért el. A világosi fegyverletétel után az osztrákok 15 eszten­dei fogságra ítélték, egy idő elteltével azonban kegyelem utján kiszabadult. — A MEGYEI tanács vb mezőgazdasági és élelmezés­ügyi osztálya (Miskolc, Faze­kas u. 2.) pályázatot hirdet a tokaji Mezőgazdasági Gépész Szakmunkástanuló Iskola igaz­gatói munkakör betöltésére. Mezőgazdasági gépészmérnök, tanári képesítéssel előnyben részesül. A pályázathoz csa­tolni kell: önéletrajzot és szakképzettséget igazoló okle­velet. Illetmény a 110/1966. (M. K. 2/A) MM sz. utasítás szerint. A pályázatot 1968. (augusztus 1-ig a fenti címre (kell beküldeni. | — SZOCIALISTA kollcktí­: vába tömörülnek a tiszasze- I derkényi művelődési ház dol- í gőzéi. A kollektíva a szocialis­ta brigádmozgalom hármas jelszava jegyében dolgozik majd. — SEGÍTIK az építkezni akaró fiatalokat Ináncson. A vb határozatot is hozott rá, hogy a házhelybiztosításnál előnyben kell részesíteni az építkező fiatalokat. — A VASGYÜJTÖ hetek végét jelentő sorsolást ma, jú­lius 28-án rendezi meg a MÉH Tröszt vezetősége Budapesten* a Madách Színházban. — TÉRZENE lesz ma, július 28-án délután fél 5 órai kez­dettel a tapolcai parkban. A térzenét Benes Ferenc vezény­letével a MÁV Koncert Fú- v! ószenekar adja. j — FOTÓKIÁLLÍTÁST nyit- nqak a vasas fotósok anyagai­ból július 29-én, hétfőn 18 órai kezdettel a diósgyőri Bartók Béla Művelődési Házban. — HIRDETMÉNY. Értesít­jük. az utazóközönséget, hogy a Szentpéteri-kapu 26-os út korszerűsítési munkálatai mi­att a 12-c.s és 14-es autóbusz- járatokat július 30-án üzem­kezdettől a Levente vezér u. — Huszár u. — Szeles u. te- relc^úton át közlekedtetjük mindkét irányba. Közöljük to­vábbá, hogy a fenti időpont­tól az Álmos utcai megálló­helyet megszüntetjük, a Szent- pétéri-kapu és Levente vezér u. torkolatánál levő megálló­helyeket a Levente vezér u. 12—14. sz. elé, míg a Petőfi térnél levő megállóhelyet a Kazinczy utcába, az épülő Szénbányászati Tröszt székház elé helyezzük át. Miskolci Közlekedési Vállalat. A Magyar Rádió miskolci stúdiójának műsora (b US méteres Hullámhosszon, 1*—19 óráig) Vasárnap: Nyaraló pedagógusaink . . , Élet­képek. portrék, riportok — zené­vel.' A sportroval Jelenti ... Hétfő: /I hét első napján. Bányászati beruházásainkról. Egy községi tanácson. Képi kórusmuzsika Egy fejlődő buráit városról. Közoktatás, népművelés. A bélyegek világából. Megyei sporteredménye'­Slágerkoktél. 100 éve, 1H6S. július 29-én halt meg Főidváry Sándor, a szabadságharc honvédezrede­se, Földvári Károly legendás hírű honvédparancsnok iker­testvére, akit rettenthetetlen bátorsága miatt, luilonái „a legvitézebb harcfi" elnevezés­sel tiszteltek, Földváry Sándor a katonai pályát választotta. Mint főhadnagy szolgált az osztrák hadseregben 1845-ig, amikor meghozásodon, és megvált a katonaélettől. 1S18- ban, közvetlenül a szabadság- harc fegyveres szakaszának Időjárás Várható időjárás ma estig: időnként megnövekvő felhőzet, egy-két helyen futó esővel. Mérsékelt szél. IIűvös éjsza­ka. A nappali felmelegedés kissé erősödik. Várható leg­magasabb nappali hőmérséklet 20—25 fok között. — KISKÖZSÉG is kitűnhet valamiben — tartják a tisza- tarjániak, akik társadalmi munkájukkal tűnnek ki a mezőcsáti járás községei kö­zöl: az 1600 lelkes faluban ta­valy 104 forint volt az egy emberre jutó társadalmi mun­ka értéke, az idén pedig már 130 forinthoz közeledik. — A JÜNIVS 22-i jégverés nagy kárt okozott a megyaszói Aranykalász Termelőszövet­kezet őszi búzájában és tava­szi árpájában. A 237 ezer forin­tos kárt az Állami Biztosító megtérítette. — „EGYÉVES” lesz augusz­tus elsején a Gyors étterem és a Delikátesz csemegebolt. A „születésnap” alkalmából árengedménnyel kedvesked­. rieh maid vendégeknek és a vásárlóknak. — AZ ÉLELMiSZERELLÁ­TO üzletek közegészségügyi helyzetét vitatták ndg töb­bek között az Encsi' '/írási Tanács Végrehajtó Bizotts.- ■ gának július 25-i ülésén. — EMELKEDETT az éüap i szerinti ételek forgalma a me- , gye ímsz-egységeiben. Az el- - múlt évben az előző esztendő­höz viszonyítva 11,1 százalé­. kos emelkedés mutatható ki, míg az előfizetéses ételeknél . 3,2 százalékos a csökkenés. — A SZUHAVÖLGY1 KISZ- • fiatalok több mint 5 ezer tár­sadalmi munkaórát teljesítet­' tek az év első felében. Ebből 1570 óra a versenygyőztes ku- rityáni KISZ-alapszervezeté. — FELÚJÍTJÁK Ozdon a Velence éttermet, a bolyki italboltot és a Bükk étterem berendezéseit. A Rákóczi ét­terem mellett fagylaltot és cukrászsüteményt árusító pa­vilont létesítenek. — JÓL halad a Dédestapol- csámy és Tardona közötti új út építése. A bekötő utat szeptemberben szeretnék át­adni a forgalomnak. — CSAKNEM tízezer forint szociális segélyt osztottak szét a szerencsi járásban 9 cigány- család között. így egv-cgy csa­lád jelentékenyebb összeghez juthatott. — 12 EZER forintot fordítot­tak az idén a TVK-ban a ki­váló ifjú mérnök és techni­kus címért beadott pályamun­kák díjazására. Négy fiatal mérnök első, öt pedig második helyezést ért el. Tizenegy fia­tal műszaki dolgozó elnyerte a kiváló ifjú technikus címet. iHobby* emelkedő J árfolyamon ( — Ügy hallottam, van szövőszéke. < — Von. > — És régi korsója? í —Az is van. Van itt kérem, minden. Régi, nagy család 5 a mienk, sok minden összegyűlt a padláson, őrizzük, l gondozzuk szüléink, nagysziileink hagyatékát. Voltak itt > már a múzeumos emberek is, megnézegették a korsókat, f köcsögöket, meg is vették volna, ha adom, de én nem í adom ám el, hagyaték, nagy becsben tarlom. Tudják, i mit kínáltak egy köcsögért? Száz forintot!... és ki is ál- ( Irtották volna a múzeumban! Egy egész taxira való hol- J mit akartak elvinni. Mondtam: nem eladó. No, jöjjenek, i azért nézzék meg. Hátraballagunk a ház végébe, és nekirugaszkodunk a í meredek pad/eljárónak. Kicsit nekibúsulva haladunk föl- i felé. Reményünk — hogy szép és elég tekintélyes gyűjle- l igényünket újabb kedves darabbal gyarapítjuk — szertc- J foszlott volna, ha kísérőnk, aki helybeli, oda nem súgja, ! hogy csak a felét higgyük el annak, amit a gazda mond. Szenvedélyünk, divatosabb szóval élve, hobbynk a ré- gi, patinás edények, különböző használati tárgyak, disz- ; tárgyak gyűjtése. Szép, okos szórakozás ez, és olcsó. Bár ; mostanában... — No, itt vagyunk. Ki tudja, hány száz évesek ezek a , korsók. A múzeumos emberek is mondták... ejnye, már > elfelejtettem, hány száz évet mondtak. Nagyon-nagyon régen volt már az, amikor valamelyik nagyszülőm eskíl­í vöjén ebben az óriást cseréptálban főtt a finom tyúkhús- í leves. Emlékek ezek, hagyaték. Jöjjenek csak, van itt még ! sok minden. Ügyesen lavírozunk a gerendákról lelógó kolbászok, sonkák és szalonnatáblák között. Van már gyakorlatunk, } sokszor vásároltunk már így, a padlás limlomjai közül — olcsón. í — Látják ezeket a kőkorsókat? Hajdanán olajat tar­tottak bennük. Ezek is sok száz évesek­— Ez sem eladó? — Nem bizony, csak' mutatom, hadd gyönyörködjenek. No, menjünk. Ott, a másik sarokban van a szövőszék. ! A szövőszék is, mint eddig minden, letisztogatva, szé- c pen, mutatósán odahelyezve áll a sarokban. Friss javítá­sok nyomát is látjuk rajta. — Használják? Ki sző rajta? > — Nem szövünk mi házilag, csak kijavltgattam, hisz > mondtam, hagyaték. Ügy illik, hogy gondozzam. Nem? — Látom, nagyon tetszik itt maguknak minden. Na­> gyón megkedveltem én magukat, és nincs szívem nemet ! mondani. Odaadom a szövőszéket, mellé egy köcsögöt és ( korsót csaknem ingyen, ezer forintért. ( A pénztárcámban megrettenve lapul össze a két százas. ! Pedig két éve még „nagy legények" voltak, egy egész „ta­xira” valót vásárolhattunk értük. No, de falun is tudják, mi a divat, s a divatnak ára van. Megalkuszunk, igaz S fele- és negyedáron vásárolunk, de még így sem olcsón, mint tavaly és azelőtt. Azt hiszem, a hagyatékozó ősök ( nem berzenkedtek, mint az én két árva százasom, nem í először hallották az „előadást" (Tury) lönbséget. A hibátlanul meg­fejtők között könyvet sorso­lunk ki. Az elmúlt heti szám­ban közölt rejtvény helyes megfejtése: Kísérleti fizika, Eötvös inga, Kirchhoff, A föld- mágnesség, Süss, Heidelberg. Könyvet nyertek: Tóth Sán­dor Özd, Béketelep, Zrínyi u. 20/a. fsz. 2., Szabó Béláné Mis­kolc, Széchenyi u. 19. IV. em Gyökeres Sándor Miskolc. Dayka G, u. 2. A könyveket postán küldjük el. sít. 53. Retteg. 55. USA szöv. állam (vég nélkül). 57. Léte. 58. Idősre mondják. 61. Méhek csapategysége (névelővel). 62. „Munka”. 65. Az 6 tulajdona. 67. Sérülés. 69. Rangjelzés. 70. Véd. 71. Néma pár. 72. Vég nél­küli név. Beküldendő a vízszintes 1., és a függőleges 12., valamint a vízszintes 73., 74., és a füg­gőleges 27., 48. számú sorok megfejtése augusztus 1-ig. A rejtvényben az o, ó, illetőleg az ö, ő között nem teszünk kü­Rejtvényünkben a VIT-ről (vízszintes 1. és folytatása a függőleges 12.) szólunk, vala­mint az eddigi VIT színhelyei közül négy város nevét (víz­szintes 73., 74., függőleges 27, 48.) közöljük. Vízszintes: 13. .. .al Rasid. 14. A menő. 15. -ból, -bői la­tinul. 17. Váj. 19. Pusztít. 20. Néma bak. 21. Mező. 23. Sza­badság, franciául. 26. Borít. 28. Illatos virágú fa (-f-’). 30. Pa­rasztbecsület egyik férfi sze­replője. 31. Becsületes, angolul. 32. Hibázik. 34. Tagadószó. 36. Kötőszó. 37. Égitest. 39. Komp­állomás. 40. Néma tag. 41. Mér­tani fogalom. 42. őszi „erdő­szőnyeg”. 43. Házőrző. 45. Pi­ros, németül. 46. Kerület. 47. Vissza: bánat. 49. Képjavítás. 51. Fel, németül. 54. Brazil vá­ros. 56. Vércsatornám. 57. Va­gyon. 59. Csillag, angolul. 60. Az Öröklődés! kromoszóma ré­szecskéje. 61. Lehetőség. 63. Vissza: női becenév. 64. Az aláírás hiteles. 65. Észak-euró­pai államok fillérje. 66. Bol­dog, latinul. 68. Kérdőnévmás. 69. Megnyitó. 71. Lengyelor­szág, németül. Függőleges: 2. Vissza: hív. 3. Régi magyar súlymérték. 4. Árusít. 5. Görget. 6. Izomszalag. 7. Igen, németül. 8. Űj eljá­rást kidolgozó. 9. Latyak-e? 10. Rosszat tesz. 11. Menj, an­golul. 16. Megye. 18. Válogatott csatárunk. 20. Bejelez. 22. Meg­határozott úthosszúság. 24. Fi­zetési kötelezvény. 25. Versben található. 26. Somogy megyei község. 29. Központ. 31. Szál­lító. 33. Dalárdatag. 35. Hibás. 38. Kiegészítő. 39. Rámol. 44. Lápos terület. 47. Megszólítás, többesszámban. 50. Tendál fe­le. 51. Angyal rang. 52. Folyó­mérgezés hatása még hatva-; nyozottabb, ezért a gazdasá-! gokban munkába állás előtt! ellenőrizni kellene a dolgozó-; kát; ez — sajnos — csak el-; vétve történik meg. Azt is el: kellene érni végre, hogy a! növényvédőszerekkel, csakis; erre kiképzett szakmunkások; dolgozzanak. A fogyasztók, a gyümölcsöt, zöldárut vásárlók is legyenek körültekintőbbek. Ugyanis bi­zonyos növényvédőszerek csak egy hétig, de vannak olyanok is, amelyek hosszabb ideig mérgezők lehetnek. Ezért min-; dig alaposan meg kell mosni; — lehetőleg folyóvízben — a; zöldséget, gyümölcsöt, s ak-! kor nem történhet vegyszeres! fertőzés. 7s u ! Mezőgazdasági üzemeink je­lenleg hétmillió katasztrális holdon használnak hazai és külföldi növényvédőszereket; mintegy 10 ezer mezőgazda- sági munkás dolgozik velük. Noha a külkereskedelem és a hazai ipar által gyártott vegyi­anyagok Csomagolásán jól és pontosan olvasható a haszná­lati utasítás, mégis az idén eddig több mint kétszáz dol­gozó kapott heveny mérge­zést, s többségük súlyos álla­potban került kórházba. Heten meghaltak a gondatlanság következtében. Az Egészségügyi Miniszté­riumban dr. Jancsó Pál álla­mi közegészségügyi járvány­ügyi felügyelő ezzel kapcsolat­ban így tájékoztatott bennün­— Esztendők óta a legna­gyobb figyelmet szenteljük a növényvédőszerek használatá­nak. Az emberre veszedelmes növényvédőszerek használatá­ról pontos utasításokat dol­goztunk ki és azokat eljuttat­tuk a megyei KÖJÁL-oknak, a járási közegészségügyi jár­ványügyi- felügyeleteknek, a mezőgazdaság illetékes szer­veinek. Ezekben összefoglal­tuk azokat a tudnivalókat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a mezőgazdasági munká­sak a vegyszerekkel szervezeti bántalom nélkül tudjanak dolgozni. Ebinek ellenére mind több a heveny mérgezés; ezek többnyire súlyos szervi káro­sodással járnak és — sajnos — nem egyszer halálosak. Mindennek elsősorban a könnyelműség és a felelőtlen­ség az oka. A jelenleg hasz­nálatos növényvédőszereket minden károsodás nélkül al­kalmazhatják; a nagy hatású Parathion, a Wotafox, a Ti- nox, a Malattion és a Phas- öin és más foszforsavészter tartalmú anyagokkal kellő elő­vigyázatosság mellett kitűnően lehet a mezőgazdaságban dol­gozni , ha a porozó és perme­tező munkások használják a védőruhákat és a vegyszerek belélegzését gátló maszkokat. Sajnos, az Agrotröszt által for­galmazott vegyszereket gyak­ran avatatlan kezek bontják fel, használják, sőt a vegysze­rek eljutnak — szabálytalanul — a háztáji gazdaságokba is, ahol aztán különösen gyakori a mérgezés. Heveny mérgezés nemcsak belélegzéssel, hanem a bőrön keresztül is történhet. Van­nak, akik ittasan dolgoznak a vegyszerekkel, s elhanyagol­ják a biztonságos kezelés elő­írásait. Italos állapotban a Hét halálos és több mint 200 súlyos mérgezés A Hajdúsági Iparművek dolgozói Gyürc László mérnök tervei alapján koraszülöttek szállítására alkalmas klíma- dobozt készítettek. A berendezés biztosítja a 36 fokos egyenletes hőmérsékletet és az oxigéndús levegőt. A be­rendezést az Országos Mentőszolgálat debreceni állomá­sán próbálják ki. Klímadoboz koraszülöttek szállításához

Next

/
Oldalképek
Tartalom