Észak-Magyarország, 1968. július (24. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-30 / 177. szám
Övé a babér j ÜJSAGIIlR: Juhász I. két ? Zalkás versenyzőt is legyőzve. J megnyeríe az Avas-kupa köny- S nyűsúlyú bajnokságát. £ I; » Neve: Juhász József. Szüle- ? ' tési ideje: 1949. Egyesülete: l I Miskolci ÉMTE. Szakosztálya: j • ökölvívó. Foglalkozása: festő- ; ’ ipari tanuló. Munkahelye: i Miskolci Festőipari Vállalat. j ' Bár első éves felnőtt ver- \ [ senyző, mégsem számít újonc- < i nak a sportágban. Nyolc éve < Játszik már a MÉMTE-ben. If- j ' júsági korában négyszer volt < tagja a magyar ifjúsági váló- j gatottnak, s különösen Jugo- < szláviában aratott pompás győ- < zclmct. Számos esetben volt ! megyei és területi ifjúsági < bajnok. Az országos vidéki < bajnokságon is bronzérmet j szerzett. Megnyerte a felszaba- < dulási emlékversenyt, a Bocs- < kai emlékversenyt, és a csa- j patbajnokságok során is egye- < sületc legmegbízhatóbb ver- j senyzőjének számított. Munka- \ helyén Is megbecsülik, hiszen < most kapta meg a szakma ki- j váló tanulója kitüntetést. Mint j első éves felnőtt versenyző a < területi bajnokság során a j sokszoros válogatott Zalkás ) Mincsik mögött a 2. helyen < végzett, most pedig két gyön- j gyösi NB I-cs Öklözőt is le- ( győzve, az Avas-kupa bajnoka s lett. 5 E héten övé a babér. 0 hét sportolói j Faragó, atléta (MEAFC), Ba- í lázs és Temesvári, labdarúgók < (MVSC), Zentai (MVSC), Csór- $ dás (MVSC), Bajezura (MV- \ SC), Tóth (MVSC), Bácsik < (Borsodi Hányás?). Csikó (Bor- $ sodi Bányász), Erdei (Borsodi ( Bányász), Csóka (MCMTE), < Majkó (Borsodi Bányász), Or- > dögh (MEMTE), Oláh (OKSE, ( valamennyien ökölvívók). S •• > Játékvezetői továbbképzés A Borsod megyei Labdarúgó Szövetség játékvezetői az idén is megtartják továbbképző jellegű táborozásukat. Július 29- től Szilvásváradra, az Ózdi Kohász üdülőjébe utaztak, ahol öt napon keresztül készülnek az új idényre. A táborozás ideje alatt mindennap elméleti továbbképzésben részesülnek, és természetesen gyakorlati vizsgát is tesznek ez idő alatt megrendezendő több barátságos mérkőzésen. A továbbképző tanfolyamon előreláthatólag 120 játékvezető vesz részt. A jól előkészített táborozás bizonyára hozzájárul majd a játékvezetés színvonalának emelkedéséhez és a Borsod megyei bírák nemcsak hazai mérkőzéseiken, hanem más megyében is megállják majd helyüket EszakmagyarobszAg A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának '.apja Főszerkesztő: Sárközi Andor Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsllinszky a. IS. Telefonszámok. Titkárság: 18-888. Gazdaságpolitikai rovat: 18-035, I’ártrovat: 16-078 Belpolitikai rovat: 16-450. Kultúrrovat: 16-067, Sportrovat: 18-019 Munkáslevelezés, panaszügyek: te-o-ts. Központ: 36-132, 16-672. 35-380. 36-379 Kiadja: a Borsod megyei Uapkiadö Vállalat Miskolc. Bajcsy-Zsllinszky u. 13. Felelős kiad A1 Bíró Péter Telefon: 86-131 filrdetésfel vétel: Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213 Terjeszti a Magyar Posta Elöűzethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél Az előfizetés dija egy hónapra 18 forint index: 250-53 Készült n Borsodi Nyomdában Felelős vezetői Szemes István Légsúly: 2. Bodolai (MVSC). Harmatsúly: 2. Hclmeczi (MÉMTE). Pehelysúly: 2. Türk (MVSC). Kötrmyűsúly: 2. Hel- meczi (MÉMTE), 3. Mustos (Ózd). Kisváltósúly: 2. Szarvas (MVSC). Váltósúly: 1. Csordás (MVSC), 2. Sitkéi (MVSC). Nehézsúly: 2. Lengyel (MVSC). Pontversenyben: 1. MVSC 48 pont, 2. Petőfibánya 26 pont, 3. Zalka SE 25 pont. Ifjúságiak. Légsúly: 2. Wie- némer (Ózd), 3. Princz (Borsodi B.). Pehelysúly: 1. Tóth (MVSC), 3. Kótai (Ózd). Kis- váltósúly: 2. Boczkó (MVSC), 3. Orlóczki (MVSC). Váltósúly: 2. Szabó (MVSC). Nagyváltósúly: 1. Bajezura (MVSC). Fél- nehézsúly: 2. Görcsös (MÉMTE). Nehézsúly: 1. Bácsik (Borsodi B.), 2. Bacsó (MÉMTE). A pontversenyben: 1. 109. sz. ITSK 35 pont, 2. MVSC 33 pont, 3. Dimitrov SE 32 pont. Felnőttek. Papírsúly: 1. Csőke (MÉMTE). Légsúly: 2. Re- gőczi (Ózd). Harmatsúly: 2. Juhász (MÉMTE). Pehelysúly: 1. Oláh (Ózd). Könnyűsúly: 1. Juhász (MÉMTE). Kisváltó- súly: 3. Fodor (MVSC). Váltósúly: 1. Majkó (Borsodi B.). Nagyváltósúly: 1. Ördögh (MÉMTE). Középsúly: 1. Csikó (Borsodi B.), 2. Zsigó (Borsodi B.), 3. Horváth (MVSC). Nehézsúly: 1. Erdélyi (B. Bá- lyász). A pontversenyben: 1. telka SE 47 pont, 2. Dimitrov 3E 42 pont, 3. Borsodi Bányász j !9 pont. B. K. ] Színvonalas összecsapások as Avas-kupa ökölvívó-bajnokságon ITSK) pontozással győzött Boczkó (MVSC) ellen. Fegyvernek! (Eger) ugyancsak pontozással volt jobb Szabónál (MVSC). Bajezura (MVSC szintén pontozással nyert Sz. Molnár (Hajdúbösz.) ellen. Csabai (Szolnok) pontozásos győzelmet aratott Balogh (Dimitrov SE) felett. Hunyadi a 2. menetben döntő fölénnyel nyert Görcsös (MÉMTE) ellen. A Bácsik (Borsodi B.)—Bacsó (MÉMTE) összecsapás az előbbi pontozásos győzelmével ért véget. A felnőtt papírsúlyban Csóka (MÉMTE) pontozással nyert Hupcik (Dimitrov SE) ellen. Orbán (Zalka SE) ugyancsak pontozással győzte le Regőczit (Ózd). Harmatsúlyban Juhász II. (MÉMTE) nem léphetett szorítóba sérülése miatt. És ezután jöttek a nagy csaták, a színvonalas összecsapások. Oláh (Ózd) látványos mérkőzésen győzött Dudás (Dimitrov SE) ellen. Juhász I. (MÉMTE) nagy csatában diadalmaskodott Simon (Zalka SE) felett. Majkó erőteljes ökölvívással kétszer is megroggyantotta | Szaniszlót (Zalka SE), ördög ] (MÉMTE) ugyancsak kemény csatákban ügyesen, szépen ők- ' lözve nyert Bukó (Zalka SE) . ellen. „Testvérharc” volt a kö- t vetkező két súlycsoportban. : Csikó (Borsodi B.) ellenfele, ] Zsigó (Borsodi B.) feladta, s < ugyancsak így tett Méhész (Di- ' mitrov SE) ellenfele, Czura 1 (Dimitrov SE) is. Erdélyi (Bor- 1 sodi B.) ellenében Szabó (Zal- 1 ka SE) az 1. menetben feladta. í A borsodiak eredményei. ‘ Serdülök. Papírsúly: 1. Zentai * (MVSC), 2. Berecz (MVSC). Vasárnap az Avas-kupa ökölvívó-bajnokság döntő mérkőzéseire került sor. A közönség is, a szakemberek is elégedettek lehettek a látottakkal, hiszen kemény, változatos, olykor színvonalas összecsapásoknak lehettek szemtanúi. Ezúttal a felnőttek tettek ki magukért leginkább: a nézőit 4— 5 egészen színvonalas összecsapást izgulhattak, tapsolhattak végig. Az Avas-kupa bajnokság egyre nagyobb tekintélyt vív ki magának, ennek megfelelően — a színvonal is évről évre emelkedik. És ami különösen örvendetes: e színvonalemelkedéshez a borsodi versenyzők is jelentős mértékben hozzájárultak. A döntő a serdülők összecsapásaival kezdődött. Behár (Zalka SE) pontozással nyert Türk (MVSC) ellen. Botos (SBTC) döntő fölénye miatt Helmeczit (MÉMTE) leléptették. Czicás (Szolnok) szép mérkőzésen pontozással nyert Szarvas (MVSC) ellen. Ress (Dimitrov SE) ellenében Lengyel (MVSC) az 1. menetben feladta. Az ifjúságiak összecsapása heves, látványos összecsapással kezdődött. Zvara I. (Pe- tőfib.) pontozással nyert Gráf (Dimitrov SE) ellen. Boros (Dimitrov SE) ugyancsak pontozással diadalmaskodott Weiné- mer (Ózd) felett. A Nagy (Zalka SE)—Puporka (Eger) találkozó kemény összecsapást hozott, előbbi pontozásos győzelmével. Tóth (MVSC) szép csatában pontozással nyert Kosztin (109. sz. ITSK) ellen. Sarkad! (DMGM) már az 1. menetben döntő . fölényt harcolt ki Horváthtal (Dimitrov SE) szemben. Barcza (109. sz. A formába lendült barcikaiak Filetóth, Ködmön, Szit'ta és Balázs góljával ismét 4:0 arányban nyertek. A túra legnagyobb eredménye azonban az, hogy megtalálták Várhelyi és Ködmön legmegfelelőbb posztját a csapatban. A Borsodi Bányász Kárpát- Ukrajnában vendégszerepeit. A mérleg: egy győzelem és két döntetlen. Az NB II. 8. helyén álló Uzsgorod csapatával szemben szakadó esőben érteik el Katona góljával 1:1 arányú döntetlent. Ezután Tecsovóra látogattak, ahol Pócsik, Ba- ranyi és Mráz (öngól) góljaival 3:2-re verték a helyi csapatot. Utolsó mérkőzésüket Saolotvi- nóban vívták, ahol gól nélküli döntetlen eredmény született. A nyári szünetet több NB-s labdarúgó-csapatunk is arra használta fel, hogy külföldi túrák során alakítja ki együttesét az őszi rajtra. A Kazincbarcikai MTK az NDK-ban túrázott, ahol két győzelmet [ aratott, s egy vereséget szenvedett, Az első mérkőzésen az utazástól fáradt vendégek 3:2- re kikaptak a Motor Mühlhausen III. osztály ^csapatától. A góllövő Szűcs és Szarnék volt. Lényegesen jobban szerepeltek következő mérkőzésükön, ahol a II. osztályú Motor Gotha ellen Balázs (2), Filetóth és Lipcsei góljaival 4:0-ra nyertek. Az utolsó mérkőzést a vendéglátó — és a II. osztályban első helyen álló — Rudes- leben ellen játszotta a KMTK. A Hl portyák mérlege r s Meglepetés Ozdon Borsodi Bányász— Ózdi Kohász 3:1 (2:0) j Ózd, 1500 néző. Vezette: Tátrai. Borsodi Bányász: Vörös (Veres) — Négyesi, Csetfalvi, Lukács, Somogyi, Nyíri, Vere- bólyi. Csipke, Pócsik, Kertész, Bódis. Edző: Bolemányi Károly. Ózd: Katona — Gál, Murányi, Halász, Várallyai, Barna, Pázmándi, Csirmaz I. (Csirmaz II.), Csuhány, Széles (Kvassai), Szőke. Edző: Vile- zsál Oszkár. A főpróbát képező barátságos találkozón a vendégcsapat lépett fel támadólag, és nagy védelmi hibából Csipke már a 11. percben gólt lőtt. 1:0. Negyedórával később Pócsik növelte a vendégek góljainak számát. 2:0. Az ózdiak támadásait nem kísérte szerencse és Csuhány kapufáján kívül nem tudtak eredményt elérni. A kapufák arányát viszont Pócsik ki is egyenlítette. Szünetben a vendégek hét embert cseréltek, így érthető, hogy nagyobbrészt a hazaiak uralták a mezőnyt. A 73. percben Várallyai szépített (2:1), de két perc múlva ugyanő öngólt vétett. 3:1. A Kohász fáradt csapat benyomását keltette, míg a lelkes bányászok sokkal gólra törőbbnek bizonyultak. Jók: Vörös, Csetfalvi, Nyíri, Verebélyi, Csipke, illet, ve Barna, Csirmaz II., Csuhány. tani fémgerelyt ahhoz, hogy messzebb érjen földet. A másik oka a mai jobb eredményeknek, hogy a jelenlegi gerelyhajítók nagyobb fizikai i erővel rendelkeznek, mint elődeik. Sok erősítő gyakorlatot végeznek, gumikötéllel éppúgy, mint súlyzóval. Jelentős a különbség egy hajdani és egy mostani versenyző izomzata, ereje között. Szepes Béla annak idején 14 méterre tudta ellökni a súlygolyót. Ezzel szemben most Kulcsár Gergely 16—17 méterre. Hasonló változás történt például a rúdugrásban is. 1896-ban az amerikai Hoyt 3 méter 30 centiméterrel győzött Athénban. Ö bambusz- rudat használt. A tokiói nyertes Hansen, a sokkal rugalmasabb üvegrúddal lendíttette fel magát az 5 méter 10 centiméter magasra tett léc fölé. Athénban tengervízben, a Pireuszi öböl mellett rendezték az úszószámokat. Hajók szállították a rajthoz, egy kifeszített kötélhez a részvevőket. Tizenhármán érezték elég bátornak magukat, hogy nemcsak az ellenfelekkel, hanem a dermesztő hideg, hullámos tengerrel is megküzdjenek. Ott volt a rajtnál a magyar Hajós Alfréd is, akit társaival együtt nem túlzottan nagy reményekkel engedtek el az első olimpiára. (A Sportélet című lap ezt írta 1896. március 22- én: „...csak menjenek Athénba, és nézzék meg, menynyivel vannak előbbre a külföldiek, mint mi... ”) Szerencsére Hajós nem törődött ezzel a nem éppen biztató búcsúztatóval, és a pisztolylövés után nagy iramban kezdett úszni. Mellette haladt az amerikai Williams, akit veszélyes ellenfélnek tartott. 75 méternél a magyar versenyző rossz irányba úszott, de szerencsére azonnal észrevette, és még gyorsítani is tudott. A többiek nem tudták átvenni iramát. Hajós biztosan vezetett, és most már csak attól félt, hogy a hideg vízben görcsöt kap. Egyre jobban fázott, de előnyét így is tartani tudta. (Folytatjuk) 1964. Tokió. Gerelyhajításban 1. Nevela (Finnország) 82 méter 66 centiméter, 2. Kulcsár Gergely (Magyarország) 82 méter 32 Centiméter. Két fő oka van a két eredmény közötti eltérésnek. Az egyik az, hogy azelőtt fagerellyel, a legutóbbi olimpián viszont fémgercllyel versenyeztek a világ legjobbjai. — Nagy a különbség — mondja erről Szepes Béla. — A Halmay Zoltán úszásban 1900- ban két ezüst-, 1904-ben pedig két aranyérmet nyert. fagerelyt sokkal magasabbra kellett felhajítani, mint a mosA 3. sz. Autóközlekedési Vállalat Volán Utazási és Szállítmányozási Iroda legújabb utazási ajánlatai 11 napos utazás Jugoszláviába menetrendszerű autóbuszjárattal. (7 nap Dubrovnikban.) Utazási költség — három utazás alatti szállással — 890 forint. Indulási időpont: minden kedden, szeptember 10-ig. 3 napos cseh—lengyel utazás féipanzióval (egy nap Zakopanéban).. Utazási költség: kb. 197 forint. Szolgáltatásokat a költőpénzből kell fizetni. Egyéni jelentkezőknek egyéni útlevél szükséges. Indulási időpont: szeptember 1. Jelentkezési határidő: augusztus 10. 7 napos utazás (szeptember 1—7-ig) Lipcsébe, az őszi vásárra, félpanziós ellátással. Részvételi díj: kb. 1282 forint -f- útlevél. Költőpénz kb. 120 DM. Csak vállalati csoportok jelentkezését fogadjuk el. Jelentkezési határidő: augusztus 5. 2 napos társasutazás a Dunakanyarba teljes ellátással, idegenvezetővel. Útvonal: Miskolc — Szentendre — Leányfalu — Visegrád — Esztergom — Pilisszentkereszt — Dobogókő. Részvételi díj: 225 forint. Indulási időpont: augusztus 10, 11. Jelentkezési határidő: augusztus 1. Aggtelek — Rakacai tó — egynapos társasutazás. Aggteleken, Jósvafőn barlangtúra, ebéd. Délután fürdés a Rakacai tóban. Részvételi díj: 100 forint. Indulási,időpont: minden vasárnap. Jelentkezési határidő: szerdán 12 óráig. Egynapos társasutazás Hajdúszoboszlóra, Debrecenbe. (Délelőtt fürdés Hajdúszoboszlón, délután városnézés Debrecenben.) Részvételi díj: 100 forint. (Utazási költség, étkezés, fürdőjegy, idegenvezető.) Indulási időpont: minden vasárnap. Jelentkezési határidő: szerdán 12 óráig. Eger — Szilvásvárad — egynapos társasutazás. Részvételi díj: 66 forint. (Utazási költség + ebéd.) Indulási időpont: minden vasárnap. Jelentkezési határidő: szerdán 12 óráig. Jelentkezés, jegyelővétel, felvilágosítás: Miskolc, Zsol- cai-kapu 18. sz. alatt: munkanapokon 7—15.30 óráig, szombaton 7—12 óráig. Telefon: 33-572. 3. sz. Autóközlekedési Vállalat A húszas esztendőkben már nem fordulhatott volna elő, hogy valamelyik számban, egy „kiránduló diák” szerezze meg az aranyérmet. Sokoldalúbb és tervszerűbb lett a versenyzők felkészülése. Az atléták egyre több kiegészítő sportot iktattak az edzések programjába, a diszkoszvetők például rendszeresen gimnasztikáztak,' futottak, ugrottak és télen gyakorta bokszoltak is. Ez tükröződött az eredményeken is. 1924-ben diszkoszvetésben az amerikai Housernek már 46 méter és 15,5 centiméter kellett a győzelemhez, míg 1932-ben Anderson 49 méter 49 centiméteres teljesítménnyel szerezte meg az aranyérmet. Ugyanez a sokoldalúság érvényesült a többi atlétikai számban is. Szepes Béla, aki 1028-ban az amszterdami olimpián 65 méter 26 centiméterrel a svéd Lundquist mögött második lett a gerelyhajításban, a nagy verseny után több világhírű edzővel, sportolóval beszélgetett az előkészületekről. — Kemény munka és az ésszerű előkészítés hozza meg az eredményt — mondták akkor a finnek. E klasszikus atlétanemzet versenyzői télen sem pihentek, hanem kitartóan síeltek. Fontos szerepet játszott előkészületeikben a szauna-fürdő is. Ha viszont gerellyel edzettek, hem erőből dobtak, hanem a technikájukat csiszolták. Azóta még tovább fejlődött ■i gerely haji tás. Érdemes két iredményt összehasonlítani: 1928, Amszterdam. Gerely- hajításban 1. Lundquist (Svédország) 66 méter 60 centimé- errel, 2. Szepes Béla (Magyar- ország) 65 méter 26 centimé- .errel. A fagerelytől a fémgerelyig