Észak-Magyarország, 1968. június (24. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-13 / 137. szám

■NMiMSUfc.................................

e

szakmagyarorszag

Csütörtök, 1968. június 13.

Mindenütt beat?

iiiiiiE(iiiiiiii!:miiiiiB(i:miiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii9iiiiiiuiiii

B

ármerre is megyünk napjainkban, ahol zenéről szó eshet — kivéve a komoly zene ritka templomait — nyugtalanító ritmusokkal találkozunk. Beat-zene, vagy annak vélt muzsikálás hallható mindenütt. A zenés vendéglátó helyek igen nagy hányadában a beat uralkodott el, a rádió és televízió zenei műsorainak döntő többségében is ezt halljuk, és ez tölti ki már az iskolai ünnepségek zenei programját. Azt mondják, ez a fajta muzsika fejezi ki legjobban korunk fiatalságának életérzéseit, vibráló nyugtalansága rokon a fiatalok lélekrez- düléseivel, ezért van helye, ezért korszerű. Mindezt vitatni, eldönteni nem ez a jegyzet hivatott, de annak feljegyzése mindenképpen ide tartozik, hogy a társadalom nemcsak a beat-rajongó fiatalokból áll, van idősebb generáció, vannak másfajta zenét kívánó társadalmi rétegek is, nem szabad mindenkire és mindenütt a beat-muzsikát ráerőszakolni.

Például a divatbemutató nem elsődlegesen zenei rendezvény. A kereskedelmi reklám és az ízlésfejlesztés céljait szolgáló esemény, amelynek kiegészítőjeként szokás zenét alkalmazni. Jellegéből fakadóan nemcsak beat-rajongó fiatalok járnak divatbemutatóra — elsősorban nem ők—, mégis gyakori, hogy elönti a beat-zene a divatbemutatót. Ahol ez történik, ott rendszerint az első cél, maga a divatbemutatás háttérbe szorul. Az válik kiegészítővé. A beat-zene hangosságával és azzal a tulajdonságával, hogy pódiumhoz juttatja a viszonylag kevés zenei kulturáltsággal rendelkező és a beat-muzsikálás- ban legkevésbé sem a zenei esztétikumot kereső, hanem a ricsajozást, a mindenáron való szereplést hajszoló, az ideges hangulat szítását, a hisztériát teremtő „muzsikusokat” is, nem egyszer válik a kultúrálatlan magatartás fórumává, rendbontások okozójává, és minden alkalommal háttérbe szorítja azt a rendezvényt, amelynek kiegészítéséül szolgál.

mi em a kifejezetten beat1^1 zenei hangversenyekről beszélünk. Ezeknek zenei és közrendészeti vonatkozásai külön értekezést érdemelnek. Nincs szándékunkban szólni ez alkalommal a kulturált és a műfaj lehetőségein, illetve keretein belül igen magas művészi szinten szereplő beat-együttesekről. Pusztán a beatnek ragályszerű terjedéséről és a nem kifejezetten beat-zenei alkalmakon történő túltengéséröl kell szólnunk. A szórakoztató alkalmak rendezésére hivatott szerveken felül igen sokféle intézmény is rendez mindenféle műsort, az iskoláktól a kisipari termelő- szövetkezeten keresztül az államigazgatási szervekig, és mind gyakrabban ezeknek a rendezvényeknek főszereplője is a beat-zene lesz és nem is mindig a legkulturáltabb formában.

A közelmúltban egy nemzetközi cirkuszrevü vendégszerepeit Miskolcon. Második alkalommal találkoztunk külföldi beat-zenekarral a cirkuszporondon. A tisztes artistaszámok, az idomított állatok, a bátorság, az erő, a gyakorlottság produkciói közé beékelten hallottuk a beat-muzsikát. Olyan előadásban, hogy nem tudjuk, vajon a többezer éves cirkuszművészetre nézve nem dehonesztáló-e. Vajon mi keresni valója van ennek a művészeti ágnak a cirkuszporondon? Legfeljebb az a gazdasági meggondolás indokolhatja, hogy azt a közönséget, amelynek száma csökkenőben van, és amelyet már a kerékpározó medvével, a valcert táncoló arab telivérrel és a kedélyes vízilóval nem lehet becsalogatni a nézőtérre, valami újfajta attrakcióval kell megnyerni. Aki a cirkusz kedvéért ül be a ponyvasátorba, nem a huszonöt perces dob- hártya-hasogatást várja. Akinek ez kell, unatkozva nézi a legragyogóbb artista produkcióit is. Kár összekeverni a kettőt.

A beat-zene napjainkban hozzánőtt a fiatalok életéhez, sok felnőtt is kedveli. Megvannak a találkozási alkalmak, ahol megfelelő környezetben találkozhat a jó beat-muzsika a közönséggel, akár koncert-keretben, akár talpalávaió szórakoztató zene formájában. Annak viszont valami módon korlátot kell szabni, hogy életünknek szinte minden megnyilvánulását a beat-muzsika uralja, s ezt kelljen hallgatni mindenkinek, mindenütt, akár szereti, akár nem.

(bencdek)

Az érettség jele

Hajdan, amikor az én generációm túljutott az érettségin, a frissen érett fiatalemberek sétapálcát, meg keménykalapot vásároltak, és a pálcát lábalva, vastag szivarokkal sétáltak az utcán, meg testületileg elmentek olyan helyekre, amely a középiskolásoknak szigorúan tilos volt. Ezzel akarták jelezni a társadalom előtt, hogy ök már nem iskolások, érettek. Megmosolyogták őket.

Azért jutott eszembe ez, mert napjainkban nap mint nap látni az éjszakai órákban sötét ruhás fiatalembereket az utcán, amint éppen az érettségi bankettről jönnek, vagy még a bankett meg sem volt, de túl vannak a szóbelin, s valamivel bizonyítani akarják a világ előtt, hogy már érettek. A legkézenfekvőbb megoldásnak a jelek szerint az látszik, hogy

jókedvüket meg akarják osztani mindenkivel, ennélfogva mesterkélt részegségükben randalíroznak, hangoskodnak, s általában olyan rosszul játsszák a becsípett embert, hogy mindenkinek fel kell rájuk figyelni. Szintúgy, mint a fiatal lánykákra, akik a friss érettségi birtokában idegesen ugráló ujjakkal először gyújtanak rá nyilvános eszpresszóban az első megengedett cigarettára.

Természetesnek tűnő, semmiképpen sem elmarasztalandó jelenségek ezek, a friss érettség felmutatásának éretlenségben jelentkező tünetei. Derűs együttérzéssel nézzük e fiatalokat, mégis azt mondjuk: jelezhető az érettség érett magatartással, az éretlenséget tükröző viselkedés mellőzésével is.

(b)

Mentő kérdés

a Posmysz: Egy ni a hajón

Miivon sajnálatos, hogy lTiiijt>n 0iyan keveset tudunk a szomszéd népek irodalmáról, így a lengyelekéről is. Néhány ismert klasszikustól, s néhány szenzációs modemtől eltekintve olvasótáborunk, s kritikánk túlnyomó része előtt ismeretlen az az (híreink szerint) egyre terebélyesedő irodalmi élet, amely Lengyelországban kibontakozott. Éppen saját tájékozatlanságom miatt, mindig a legnagyobb izgalommal veszek a kezembe egy-egy új lengyel könyvet Így örültem meg a különben is példamutatóan friss Modern Könyvtár egyik közelmúltban megjelent kötetének, melyre egy előttem ismeretlen szerző nevét nyomtatták, a Zofia Posmyszét.

Hogy remekmű-e, azt nem állíthatom. De hogy nagy olvasói élmény, azt tanúsíthatom. Pedig mind a témával, mind a feldolgozással szemben lehetne egy-két sznobosan hangzó, de nem éppen alaptalan fenntartással élni. Gyakran írják le nálunk, hogy a lengyelek nem bírnak szabadulni a háborús témáktól. S ez bizonyos egyszínűséget eredményez, beszűkülést. Ha e könyvnek csak a témájára gondolok, magam is besorolom a lengyel és a nemzetközi háborús utórezgések irodalmába, s ebben a skatulyában már el is temettem.

írieréi ■ 19(»§-ban

t

Mohó alkuszok, s közönyös kíváncsiak képét idézi fel a szó, s a lecsapódó kalapács emlékekből feltámasztott zajába többnyire gyereksírás is vegyül...

Itt, ezen az árverésen az apja kezét ráncigáló kisgyerek magyarázatot követel: miért, hova hozták őt? S az ajtón beleskelődö egyetemisták is figyelő tekintettel hallgatják egy tudálékos társuk magyarázatát a szabályokról.

Sötét ruhás férfiak csoportosulnak a színpad előtt, a Bizományi Aruház tisztviselői.

Nyolcszáz széket számoltam meg a nagy teremben, s alig akadt közöttük gazdátlan. Minden széken egy kis jelzőtárcsa, s a színpad közepén magas emelvény, mikrofonnal — ez a kikiáltó helye — s mindjárt előtte nagybetűs tábla jelzi, hogy ott a pénztár. Fiókjai még üresek.

— Milyen bevételt várnak? — kérdezem az egyik fekete ruhást.

— Több mint egymilliót — mondja magabiztosan.

— Nézze meg ezt a társaságot — mutat a zsúfolásig telt széksorokra. — Legalább hárommillió forint lapul a zsebekben.

Aztán egyik pillanatról a másikra elhalkul a zsivaj. Javakorabeli férfi lép az emelvényre, s nini, valóban kis kalapácsot visz magával. Ö a kikiáltó, de helyette hangszórók harsognak. Így jelenti be, hogy megkezdődik a 18-as sorszámmal jelölt művészeti képaukció.

— Hát tessék, hölgyeim és uraim — mondja a kalapácsos ember néhány üdvözlő szó után. — Íme az 1-es számú kép. Aba Novák Vilmos: Artisták című festménye, kikiáltási ár 3500, ki ad érte többet?

Magasra emelik a képet, amit reflektor világít meg, de arra senki sem figyel, mert a terem több pontján a magasba emelkednek a kis tárcsák.

— Háromezerhatszáz, háromezernyolcszáz, négyezer — hallatszik a kikiáltó hangja, csak ö beszél, a vevők csak jelentkeznek. Aztán hétkalmazottja ő is, és a pénztárhoz igyekszik. Az „Artisták" új tulajdonosa tehát már fizetett, sőt közben már tíz másik kép is gazdára talált. Olajozottan, szabályosan folyik minden.

Szabályosan? A 30-as számú képnél látványos botrány tör ki. Már lecsapott a kalapács, amikor hátulról valaki közbekiabált:

— Ide nem nézett, én is tartottam!

— Nem tartotta, hölgyem — mondja a kikiáltó. Folytatná tovább, de nem tudja folytatni.

— Igen, tartotta — áll fel hátul két férfi is. Már tapsol az egész terem, zaj, kiabálás.

— Biztos a képtulajdonos barátai — hallom. — Így akarnak magasabb árat.

Tíz percig tart a lárma, de a kikiáltó következetes marad. így végül ő győz, folytatódik a játék.

Mire elhangzik az utolsó kalapácsütés, a pénztárfiókok megteltek, a képeket csomagolják, viszik a tulajdonosok. Ók a győztesek, de vesztest nem látok, mert mindenki elégedetten távozik, csak a ruhatárosnő szomorú, mert jó idő volt, mindössze két kabátot őrzött.

Benedek B. István

Dolgozókat

alkalmaznak

Fíiemelt budapesti munkára, kiemelt teljesítménybérrel, kőműveseket, kubikosokat, férfi és női segédmunkásokat, komplett brigádokat, burkolókat, ácsokat, festőket, tetőfedőket, asztalosokat, l5 éves kortól fiatalkorú fiúkat is, azonnali belépéssel keresünk. Szabad szombatot, utazási jegyet, kőműves, ács, kubikos és segédmunkások részére szállást biztosítunk»' Jelentkezés: lip., VIII., Auróra u. 23. Április 4. Magasépítő és Szerelőipari Ktsz, munkaügyi oszt.

Felvételre keresünk férfi segédmunkásokat, női segédmunkásokat, lakatos, vízvezetékszerelő* gépkezelő, hegesztő és villanyszerelő szakmunkásokat, valamint műszerészeket. Jelentkezés: a Cement- és Mészművek hcjőcsabai gyára munkaügyi osztályán 7— 15.30 óráig.

A Borsod megyei Tanácsi Építőipari Vállalat 14—18 éves fiatalokat felvesz a nyári szünidőben fizikai munkára, miskolci munkahelyen, 6 órás napi foglalkoztatással, 400—500 forint havi keresettel. Meleg étkeztetést biztosítunk« Felvétel a vállalat központjában: Miskolc, József Attila u. 59.

A 3. sz. AKÖV felvételre keres Miskolc telephellyel gépkocsivezetőket, rakodókat, autószerelőket? lakatosokat, kőműveseket, fiatalkorú női munkavállalókat és gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírókat.

A Budapesti Szövőgyár azonnali belépéssel felvesz: 16 évet betöltött lányokat fonodái betanított munkára. Vidékiek részére ingyenes budapesti lakás, heti egyszeri hazautazáshoz hozzájárulást biztosítunk. Jó kereseti lehetőség. Jelentkezés: Kőbányai Tcxtilművek fonótelepe, Budapest, X. kér., Maglódi út 25., munkaerő-gazdálkodás.

A Miskolci Építőipari Szövetkezet a nyári idényre felvesz 15—18 éves diákokat fizikai munkára, megfelelő kereseti lehetőséggel, miskolci munkahelyekre. Jelentkezés: Szeles u. 8. sz.

Közgazdasági technikumot végzett gyors-gépírónőt adm. munkakörbe felvesz a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Jelentkezés: Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 13. I. cm. 103—104.

Felvételre keresünk: háromműszakos beosztásra 8 általánost végzett, 16. életévét betöltött női munkaerőt szövő, fonó, orsózó át- képzősöknek. Továbbá 18. életévét betöltött női és férfi segédmunkásokat. Vidéki egyedülálló dolgozóinknak albérletben szállást biztosítunk. Bővebb felvilágosítás levélben. Cím: Pamuttextil művek Központi Gyára (üzemgazd. oszt.) Budapest, XI. kér., Hauszmann Alajos u. 20.

Ipari tanulókat szerződtetünk IX. l-vel szövő és lakatos szakmára. Felvételre jelentkezhetnek a 14—15 éves, 8. ált. iskolát végzettek közül azok, akik a budapesti lakást biztosítani tudják. Jelentkezés: Hazai Pamutszövőgyár Bpest, IV., Baross u. 99.

Keresünk azonnnli felvételre sütőipari szakmunkást (zsemle és kiflisütéshez), jelentkezés: Miskolc, I., Zsolcai kapu 1.

A Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat azonnali belépéssel keres gyártástechnológiai és szerkesztési gyakorlattal rendelkező mérnököt vagy technikust. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Fcl- sözsolca. Állomás u. 5. szám. (Telefon: 16-277. 9. számú irodában.)

Azonnali belépéssel alkalmazunk kazánfűtő segédmunkás, hűtőkompresszor-szerelő, hegesztő, vízvezeték- és fűtésszerelő, hűtőrakodó dolgozókat. Miskolci Hűtőház.

A Borsod megyei Húsipari Vállalat sátoraljaújhelyi üzemébe kazánfűtőt azonnali belépéssel alkalmazunk. Jelentkezni lehet: Miskolc, Vágóhíd u. 16., vagy Sátoraljaújhely, Bereerki u. 5. sz.

A Miskolci Asztalos Ktsz L. borfalvi R. u. 16. felvételre ken bútorasztalos szakmunkást és férfi segédmunkást.

Élelmiszeripari technikust azonnal alkalmazunk művezetői beosztásban savanyító üzemünkben. Cím: MÉK tartósító tizem, Sátoraljaújhely, telefon: 223.

MISKOLCI GALÉRIA

SZANDA1 SÁNDOR szobrászművész éptiletdiszltö-mü vészét, épületplasztika, képzőmű vészeti KIÁLLÍTÁSA Nyitva: 11—19 óráig

De Posmysz, mint minden igazi író, élővé teszi a tómát s jelentőssé annak eszméjét. Azt, hogy a fasizmust nem szabad elfelejteni. Ez a tézis minden igazi, a tárgyról szóló műben újra meg újra elevenné válik. így volt ez Böllnél és Weissnél. Így van Posmysznél is. Igazolva, hogy a szépirodalomban az eszmék hitelességét nem a kívülről bevitt értelmezés, hanem magának a műnek művészi ereje adja. Ami egyébként bármily tiszteletre méltó és társadalmilag fontos is, csak akkor érvényesül közvetlenül, ha a megformálás ezt lehetővé teszi.

Posmysz különleges írói és női érzékenysége egy tipikusnak tűnő német házasságon belül tárja fel a felejthetetlen múltat. Azt a múltat, amire Thomas Mann immár két évtizede utalt, mikor kijelentette, hogy nem megy haza, mert ha menne, nem tudna kitérni olyan emberek kézfogása elől, akik esetleg gyilkosok.

Posmysz könyvében iszonyú valósággá válik ez az elméleti aggály. Reális alapja, hogy van egy ország, amelyben szükségszerűen és tömegesen vannak olyanok tiszteletre méltó pozíciókban, hivatalok, hatalmi szervek funkcióiban, vagy éppen háztartások mélyén, családanyaként, akik gyilkosok. Posmysz könyvében ez az állapot nincs múlt időbe téve, mint ahogyan azt a bonni államférfiak bizonygatják. A gyilkosok nem voltak. Ez az állapot nem múlik el. Még akkor sem, ha talán az egyén felelőssége nem oly elhatározó, ha az egyes egyén még menthető is, magatartása magyarázható is azzal a hatalmi légkörrel, azzal a kíméletlenül tökélyre fejlesztett elnyomó apparátussal, mely a Szép új világ-ra emlékeztető súlykoló propagandájával a vérgőz pa- roxizmusába hajszolta az ölelésre vágyó lányokat és a vegyésznek készülő fiúkat. Posmysz azt bizonyítja, hogy a „gyilkosnak lenni” objektív valóság, amellyel számolni kell. Még az olyan tipikus átlagembernek is, mint amilyen e regényben az SS-lány férje, áld „személy szerint nem bűnös semmiben sem!” Any- nyira nem, hogy még tudni sem akar a bűnről. Szinte szuggerálja magának, mint az egész „jóléti” társadalom, hogy az a bűn valójában már csak egy mítosz, egy förtelmes álom. De az író kényszeríti a szembenézésre. Kényszeríti, hogy állást foglaljon, hogy leszámoljon nemcsak a gyilkossággal, nemcsak Buchenwald- dal és Majdanekkel, de egy élő, eleven, kívánatos, ártatlanak tűnő és szerelmes gyilkossal, aki most oly riadt, oly védtelen, esendő, hogy szinte már egykori foglyai tűnnek kérlelhetetlennek, kegyetlennek, a bosszú démonának.

Félelmetesen drámai ez a szembeállítás. S félelmetesen igaz. — A szerepek cserélődtek fel? Ha csak egy szerelmi történet motivációja lenne Posmysz regénye, tán még ezt is lehetne vélni. Ha csak egy karrierjét felesége múltjától féltő férj problematikája lenne a könyv, nem jelentene többet e szerepcsere, mint a történelem vak véletlenjeinek bravúros kezelését, a sorsszerűség abszolutizálását.

Posmysz könyvéből azonban magában az elbeszélésben válik világossá, hogy nem szerepcseréről van szó: nem az üldözőből lesz üldözött. Az írónő érzékeltetni tudja hősei történésében a történelmi igazságot, mely végeredményben nem az SS-lány „sorsában”, hanem egy, az embert lealjasító, deformáló és gyilkossá kényszerítő, s az azt szükségszerűen felváltó, ha úgy tetszik eltipró, újat, emberit akaró társadalmi rend harcában fejeződik ki.

Tilllín szimbolikus az, hogy mindez egy hajón, a végtelen tengeren úszó technikai csodán játszódik le, gondtalanul élő, élvező emberkulisszák előtt, akik éppoly gyanútlanok, mint amilyennek oly sokszor tűnt már az emberiség a Dzsingiz kánok és Hitlerek által bevérzett történelmünk során.

Sz. Kováts Lajos

ezerötszáz, nyolcezer, kilencezer, s már két tábla van a magasban, az egyik itt elöl, gazdáját nem látom, csak azt, hogy tárcsája meg-meg- remeg. Kilencezerötszáz, tízezer, a másik tárcsa mereven jnagaslik ki a tömegből, aztán tizenkétezernél egyedül marad, a remegő kéz lehullt. „Először, másodszor, tizenkétezer, senki többet harmadszor!’’ A kalapács alig hallhatóan lecsap, s „tessék uram, az öné a kép, igen az öné, ott jobbra, hátul”.

Itt senki sem vitatkozik arról, hogy megér-e ennyit ez a kép. Az Árhivatalt se zavarja a licit, csak az vesz, aki akar, csak az vesz, akinek elég pénze van.

Most már kíváncsi vagyok, kié is ez a pénz? Az eladásra kínált képeket a Bizományi veszi át, többnyire magánemberektől, némi adó levonása után tehát az összeg a képtulajdonosoké. Itt vannak ők is a teremben, s reménykedve szurkolnak, toronyárakról álmodoznak.

Közben egy fiatal lány halad el előttem, kezében nagy köteg pénz, a Bizományi al-