Észak-Magyarország, 1968. június (24. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-26 / 148. szám

i[:f |jS $ Világ proletárjai, egyesüli elek? A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD 5IEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXIV. évfolyam, 148. szám ARA: 70 FILLER Szerda, 1088. június 26. A franci« baloldal I ZZWSk egységbe tömörül —BMBWHLIWJIIBUIMIWWHMI Az FKP Politikai Bizottságának nyilatkozata A Párizsból érkező hírügy­nökségi jelentések arról szá­molnak be, hogy a francia baloldali erők egységesen kí­vánnak fellépni a választások vasárnap sorra kerülő második fordulójában. Felhívás Hétfőn este összeülteit a Mitterrand vezette Demokra­ta Szocialista Baloldali Szö­vetség és a Francia Kommu­nista Párt delegációi és több órás tanácskozás után közle­ményben szögeztélt le, hogy az előzetes megállapodásnak megfelelően a második fordu­lóban az egyes választókörze­tekben a két formáció jelölt­jei közül visszalép az, akinek kisebb az esélye a győzelemre. A közlemény felhívja az ősz­ies demokratákat, hogy a ltö- 8Ö5 jelöltre adják szavazatu­kat, s „így mérjenek veresé­get a gaulleista jelöltekre, vagy azok cinkosaira”. Az el’enzék fii ereje A jobboldal kifejezett előre­törése jellemezte a nemzet­gyűlési választások első for­dulóját —, állapítja meg a Francia KP Politikai Bizottsá­gának nyilatkozata. A félelem kiváltásával a gaulleista kor­mányzatnak sikerüli: újra megtéveszteni a különböző pártállású franciák nagy szá­mát. Ezenkívül megfújták mindazoknak az erőknek a ri­adóját, akik Franciaországban ultrareakciósnak számítanak, egészen az egykori pétainisták- ig, és az OAS fasisztákig. A gaulleista és ultrareakciós erők előretörése súlyos ve­szélyt jelent a demokráciára, az ország jövőjére és a dolgo­zók által kiharcolt szociális vívmányokra. Éppen ezért rendkívül sürgősen meg keJl állítani a jobboldal előretöré­sét, s el kell reteszelni az utat a gaulleista kormányzat, álcá­zott diktatúrája előtt. A szavazás második jellem­zője — folytatta a politikai bi­zottság közleménye —, hogy a heves antikommunista kam­pány ellenére is, az FKP meg­őrizte szilárd pozícióit; vesz­tett ugyan 2,43 százalékot, de a múlt évben elnyert egymillió új szavazatból sikerült több mint 400 000-t megőriznie. Ez­zel az FKP maradt a baloldal első pártja, az ellenzék fő ere­je. A közlemény végül megálla­pítja, hogy a baloldali pártok az első fordulóban így is több mint 9 millió szavazatot kap­tak, van tellát mód rá, hogy megállítsák a jobboldal előre­törését a második fordulóban. Tüntetés Kanadáiban Kanada francia tartoanajnyá- nak, Quebecnek központjában, Montrealban példátlan erejű tüntetés zavarta meg a vá­lasztások előestéjén rendezett hagyományos karneváli fel­vonulást. Százhuszonhárom embert kórházba szállítottak, 292 tüntetőt letartóztattak és maga Trudeau miniszterelnök is veszélyben forgott, amikor a díszemelvényre söröspalac­kokat dobálták; a Quebec-i szeparatisták. Ózdi kiállítás Miskolcon Az ÓKÜ termékeinek bemutatója Különleges gépek A Ganz Villamossági Müvekben a halimbat bauxitbánya részére különleges villa­mos gépeket gyártanak. A szinkron motor, az egyenáramú motor és az egyenáramú generátor még az idén munkába áll a bányában. ülést tartott a Hazafias Népfront megyei bizottsága Június 25-én, kedden Mis­kolcon, a Kossuth utcai helyi­ségben ülést tartott a Haza­fias Népfront Borsod megyei Bizottsága. Az ülésen részt vett Deme László, az MSZMP Borsod megyei Bizottságának tjtkára. Az üiést Monos János alel- nök nyitotta meg, majd Hegyi Imre megyei titkár tartott részletes tájékoztatót a Haza­fias Népfront IV. kongresszu- sáróL Elmondta; a kong­resszuson újra bizonyságot nyert, hogy a népfrontba tö­mörült erők munkája tovább­ra is szükséges a szocializmus építéséhez, a népfront a párt legfőbb segítője. A beszámoló után a máso­dik félévi munkatervről vi­táztak, melynek anyagát min­denki írásban is kézhez kap­ta. A munkaterwel kapcsola­tosan számosán mondták el véleményüket. Felszólalt De­me László is, aki a tartalma­Dipleisaátadó iinepséiek aabb munkavégzésre, a konk­rétabb feladatok ellátására serkentette a jelenlevőket. A felszólalók általában jónak tartották a mun ka tervet. Töb­ben különösen helyesnek tar­tották a mezőgazdasági szak­oktatás fejlesztése érdekében szervezendő üzemi szakkörök, termelőszövetkezeti klubok lé­tesítésék A vita után Bonta Lajosné politikai munkatárs adott tá­jékoztatót a szolidaritási hó­nap rendezvényeiről, a gyűjtés eredményeiről; Miskolc A miskolci Nehézipari Mű­szaki Egyetemen szombaton, június 29-én, délelőtt 10 óra­kor kezdődik az a rendkívüli nyilvános egyetemi tanácsülés, amely egyben a most végzett mérnökök diplomakiosztó ün­nepsége is lesz. A nyilvános egyetemi tanácsülést dr. Zam- bó János egyetemi rektor nyit­ja meg, majd az egyetem há­rom karának, a bányász-, a kohász- és a gépészmérnöki karnak dékánjai adnak rövid ismertetést a karok végzett évfolyamairól. Ezt követően a rektor a hagyományos kézfo­gás kíséretében kiadja a dip­lomákat a nappali, valamint a levelező tagozaton végzett mérnököknek, továbbá azok­nak, akik most nyerték el szakmérnöki oklevelüket. E hosszú sorban elsőként azok veszik át az oklevelet, akik folyamatos kiváló eredményei­kért vörös diplomát kapnak. A rektor búcsúbeszédével, il­letve Berke István most vég­zett okleveles bányamérnök­nek valamennyi búcsúzó hall­gató nevében elmondandó szil­váival ér véget a rendkívüli nyilvános egyetemi tanácsülés. A diplomakiosztást megelő­zően pénteken délután és es­te tartják az egyetem végzős hallgatói hagyományos balla­Tegnap, június 25-én, ked­den délután a szakemberek és a nagyközönség számára igen érdekes kiállítás nyílt meg a miskolci Rónai Sándor Művelődési Ház előcsarnoká­ban. Az Ózdi Kohászati Üze­mek termékeinek felhasználá­sát bemutató kiállítást Bá^csy Béla, az MSZMP Borsod me­gyei Bizottságának ipari osz­tályvezetője nyitotta meg. Be­vezetőjében rámutatott arra milyen jelentős szerepet ját­szik megyénk és az egész or­szág iparában az ÖKÜ. El­mondotta többek között, hogy ózd adja az ország hengereli áru termelésének 35 százalé­kát, összesen 70 féle profilú, 360 különböző minőségű és ezer különböző méretű henge­relt áru készül itt. Ezek mint­egy 20 százalékát 43 országba exportálják. Érdekes és hasznos Az ÖKÜ műszaki ellenőrző si főosztálya, valamint a tá­jékoztatási és propaganda fő­osztály által rendezett kiállí­tás elsősorban azt igyekszik bemutatni, hogy megyénk és az ország különböző nagyüze­mei hogyan használják fel kü­lönböző termékeiket. Az ipari termékek útja, pályája nem ér véget annak az üzemnek a kapujában, amelyikben gyár­tották. A kohászati termékek csak a feldolgozó iparban vál­nak igazán készáruvá. A ko­hászatnak már csak ezért is gásukat, amelynek befejezése- ként este a városba vonulnak, ahol a megyei pártbizottság épülete előtt találkoznak Bor­sod megye és Miskolc város vezetőivel. Ezt követően a Kossuth-szoborhoz vezet a bú­csúzó egyetemisták útja. Sárospatak Ü.i tanítók lépnek ki az élet­be szombaton, június 29-én Sárospatakon. A déli féltizen- kettőkor kezdődő ünnepségen hatvannyolc új nevelő veszi át általános iskolai tanítói dip­lomáját, hogy ősztől valame­lyik borsodi község iskolájá­nak katedrájáról adja tovább tudását a tanulni vágyó kis­gyermekeknek. Az intézet új­jászervezése óta hetedszer bú­csúznak fiatal tanítók Sáros­pataktól. Az ünnepségen Károly Ist­ván intézeti igazgató mond beszédet, s ő adja át a diplo­mákat, az új tanítókat külön köszönti a megyei tanács vég- 1 rehajló bizottságának képvise­lője. Érdekes színfoltja lesz az ünnepségnek az új taní­tók és majdani munkahelyük, az őket fogadó községek vb- elnökeinek baráti találkozása. Az intézet irodalmi színpada és kamarazenekara művészi műsorral teszi emlékezeteseb­bé a diplomaátadó ünnepséget. Fock Jenő fogadta a FAO vezérigazgatóját Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke és dr. Dimény Imre. a MfM minisztere fogadta A. H. Bocrmát, a FAO (az ENSZ élelmezési és mezőgazdasági szervezete) vezérigaz­gatóját. A fogadás után megkezdődtek a tárgyalások a Mezőgazdasági és Élelmezés­ügyi Minisztériumban. messzebbre kell néznie, tűi as üzem határain, szüntelenül ke­resve az együttműködés lehe­tőségeit megrendelőivel. Egész­séges gazdasági mechanizmus esetén ez a törekvés nemcsak kötelessége, hanem érdeke is az üzemnek. Ezen a téren a legátfogóbb feladat a termé­kek minőségének egyenletessé tétele. Ez elsősorban a feldol­gozó ipar és természetesen a végső felhasználás érdekeit szolgálja. Ezek a gondolatok ösztönöz­ték az Özdi Kohászati Üzeme­ket, hogy ezt a nagyon érde­kes és hasznos kiállítást meg­rendezzék. Az első látogatók elismerés­sel nyilatkoztak a nagyon át­tekinthető, az ÓKÜ termékei­nek útjáról, felhasználásáról hú képet nyújtó, gazdag kiál­lítási anyagról. Huszonöt nagy­üzem viszonylatában mutat­ják be a színes képekkel, gra­fikonokkal illusztrált tablók, gyártmány-makettek az ózdi hengerelt áruk felhasználásá­nak területeit. Iparunknak szinte nincs is olyan terüle­te, ahol ne találkoznánk az Ózdi Kohászati Üzemek ter­mékeivel. Szívügyük nek tekintik A kiállítás igen jő bizonyí­téka annak, hogy az '“tKÜ nagy figyelemmel kíséri ter­mékeinek további útját, s ez egyik előfeltétele és biztosíté­ka is annak, hogy a feldolgo­zó iparral szoros együttmú- désben igyekszik mind kivá­lóbb minőséget adni. az igé­nyeket a legmesszebbmenőkig kielégíteni, örvendetes, hogy a gazdag kiállítási anyagban j nemcsak az eredményeket ! mutatják be, hanem vroblé- I máikat is feltárják. Ezzel is kifejezésre juttatják, hogy a | feladatok megoldását, az :gé- I nyék még jobb kielégítését «Szívügyüknek tekintik, s va- | lóban az új mechanizmus szel- I lemében akarnak munkálkod- | ni. ! A tegnap megnyílt oruekes kiállítás július 3-ig naponta 10-től 20 óráig várja a láto­gatókat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom