Észak-Magyarország, 1968. május (24. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-03 / 102. szám
Péntek, I96S. tuajus 3. CS2AKMAG V A KORSZAG jfiegjesjceríe ielkesen, vidáman ünnepellek A felvonulók egy csoportja a Couburg-kastély bejáratánál. Borús, esőre hajló reggelre virradt május elsején Borsod lakossága. Am a szeszélyes időjárás cseppet sem rontotta az ünnepi hangulatot. Lelkesedés, öröm. és vidámság jellemezte a dolgozók demonstrációját megyeszerte. Később az idő is jókedvre derült — s a délelőtti órákban már napfény, virágillat, díszes transzparensek-és ünneplő ruhás emberek üdvözölték a munka és a nemzetközi munkásosztály nagy ünnepét. Mindenfelé zenés ébresztő köszöntötte városaink, a járási székhelyek és jó néhány község lakosságát. Aztán a szolidaritás és a béke jegyében megkezdődött az idei színpompás, szép megemlékezés. ÓZD Szemerkélő esőben gyülekeztek városszerte a felvonulók özdon. Kilenc órakor délelőtt megindult a nagy múltú kohászváros dolgozóinak menete. A gyár és a különböző vállalatok, ■ intézmények, iskolások csoportjai, mintegy 15 ezer ember vitt tiltakozó táblákat, a vietnami néppel kapcsolatos, szolidaritásról valló feliratokat, zászlóerdőt és virágokat végig a Vörös Hadsereg útján és a Béke-telepen. Elhaladt a felvonuló tömeg az ÉM szálló előtt is, melynek teraszán az üzem és a város társadalmi, gazdasági vezetői *f6szörilőtték az ünneplő embereket. A stadionban látványos 'tornaünnepély volt ezután. A tanulóifjúság e szép bemutatójának első élőképe á jubiláló pártot köszöntötte: 50 óv — Éljen a párt! — hirdette.-a gyermekkoszorú. Délután a szépre forduló :döben a város több pontján ‘él-zene és a Liszt Ferenc Művelődési Ház együtteseinek műsora szórakoztatta az embereket. V l KOMM I IK " Több ezren vettek részt Sa- ’Óspatakon, az iskolakertben megrendezett ünnepi gyűlésen. A fegyelmezett, erőt és derűt sugárzó sorokban megjelei.it üzemi, termelőszövetkezeti dolgozókat, a vállalatok és az iskolák csoportjait Tóth József, a községi tanács vb-elnöke köszöntötte. Az ünneplő közönség előtt Dome László elvtárs, a megyei pártbizottság titkára mondott beszédet. Rá- mülátott a nemzetközi munkásosztály ünnepének jelentőségére, a munkásság összefogásának, szolidaritásának felbecsülhetetlen erejére. A bészéd után a KISZ-be újonnan felvett fiatalok tettek ünnepélyese *n<n»dalmal, majd gazdag kultúrműsor szórakoztatta Sárospatak lakosságát. SZEDERKÉIK1 Impozáns felvonulás volt megyénk legfiatalabb városában is. Az új művelődési ház elé érkezett valamennyi üzem és a Szőke Tisza Termelőszövetkezet népes menete. Ott voltak a dísztribün előtt a beruházó és a kivitelező vállalatok — a Vegyszer és a 31. számú Építőipari Vállalat dolgozói, a nyolcadik alkalommal élüzem címmel kitüntetett, és a szocialista állomás címet is elnyert szederkényi vasutasok, a Tiszai ■ Vegyikombinát, az erőmű szocialista brigádjai, a város hivatalainak, intézményeinek dolgozói. Délután sportrendezvényekre került sor, és a művelődési házban várta színes kulturális program az érdeklődőket. Az esti órákban kezdődött a nap egyik érdekes színfoltja: az utcabál. A művelődési ház tánczenekara húzta éjfélig a talpalávalót. MEZŐKÖVESD A mezőkövesdi járásban gazdag és változatos esemény- sorozat köszöntötte a proletár internacionalizmus nagy ünnepét. Már az előestén több vállalatnál termelési tanácskozást, ünnepi gyűlést rendeztek. A Vastömegcikkgyártó Vállalatnál április 30-án köszöntötték május elsejét, egyben ünnepélyes termelési tanácskozást tartottak, amelyen többen megkapták a kiváló dolgozó jelvényt és oklevelet. Ez alkalommal osztottak szét 24 ezer forintnyi jutalmat is. Üj mozgalmat is elkezdett a vállalat: a szocialista üzem címért versenyeznek. Jó néhány termelőszövetkezet és vállalat dolgozói Kövesd határában és a bogácsi strandon majálisoztak családjukkal együtt. A Kossuth Termelőszövetkezettől ötszázan Sikfőkútra kirándultak, az Új Élet Tsz tagjai a bogácsi erdőben töltették vidáman, pihenéssel, szórakozással az ünnepet. Mezőkeresztesen az Országos Földtani Kutató-Fúró Vállalat helyi kirendeltségénél nemcsak a munkát, hanem az élüzem cím elnyerését is ünnepelték a munkások, műszaki dolgozók. A közelmúltban egyesült a járás két termelőszövetkezete, a sályi és a borsodgeszti. Az ünnep reggelén a két. községben először külön megemlékeztek rnájüs elseje jelentőségéről, maid az eggyéolvadí gazdaság tagjai a határban találkoztak családostól.’ Hangulatos, vidám majálison töltötték szabad idejüket, pihentek, szórakoztak. A vietnami nép hősi harcának megsegítésére nemes akció zajlott le az ünnepnapon a kövesdi járásban. Tizenkét községben rendeztek népes szurkolótábor előtt barátságos labdarúgó-mérkőzést. A bevételt a szolidaritás szép példájaként felajánlották a szabadságáért küzdő népnek. EDELÉSY A fellobogózott járási székhely főterén vonultak fel az edelényi üzemek, bányák, kereskedelmi egységek, termelő- szövetkezetek, iskolák, intézmények dolgozói. A kastély- keidben megtartott, ünnepségen Lázár Jenő, a járási tanács vb-elnöke köszöntötte az ünneplők seregét, A nagygyűlés elnökségében helyet foglalt Szaniszló Gyula, a járási pártbizottság első titkára is. Csaknem ötezren hallgatták meg dr. Papp Lajosnak, a Borsod megyei Tanács vb-el- nökének ünnepi beszédét. A szónok méltatta a nemzetközi munkásmozgalom nagy ünnepének jelentőségét, megemlékezett a magyar dolgozók felszabadulás előtti harcáról. Vázolta hazánk jelenlegi helyzetét, és kifejezésre juttatta dolgozó népünk szolidaritását a vietnami nép harcával. Az ünnepi beszéd után 52 ifjúkommunista tett fogadalmat. Ezután kultúrműsor következett.. UiDEEGARDÓ Május elsején két új létesít- niényt is avattak az edelényi járásban. Hidvégardón nagyarányú társadalmi összefogással felépült a községi sport- öltöző és klubhelyiség. Az ünnepségen Varga Gábomé, a megyei tanács vb-elnökhelyet- tese mondott beszédet, s adta út rendeltetésének az épületet. Szendrőlád központi épülete lesz az ugyancsak a munka ünnepén átadott új létesítmény. A könyvtár és a helyi pártszervezet klubja, valamint az orvosi rendelő kapott otthont az épületben. KEÍSÉZLŐ Emlékezetes es szép volt az ünnepi megemlékezés Kenéz- tőn is. Az ünnepségen, amelyen a tsz-gazdak, a falusi értelmiség, s az ifjúság képviselői találkoztak — felvonultak a gépek is. A Dózsa Tsz több millió forint értékű, modern gépparkját mutatta be a lakosságnak. Az ünnepi gyűlés után érdekes program következett: a tsz fiataljai és a földművesszövetkezet ifjúsága a párt- szervezet székházának udvarán vetélkedtek. Megnyitották a borsodi műszaki heteket Tegnap, május 2-án, csütörtökön ünnepélyesen kezdetet vette megyénk nagy eseménye: a borsodi műszaki hetek. A május 25-ig tartó és igen gazdag programot ígérő rendezvénysorozat ünnepélyes megnyitására a MTESZ székházának nagytermében délután három órakor került sor. A megnyitón megjelent és az elnökségben helyet foglalt Doj- csák János, a megyei pártbizottság titkára, Havasi Béla, a Miskolc. városi Pártbizottság első titkára, dr. Papp Lajos, a megyei tanács vb-elnöke, dr. Fekete László, a városi tanács vb-elnöke, dr. Sályi István, tanszékvezető egyet etni tanár, Gács Zoltánná, a MTESZ-központ képviselője. A megjelenteket dr. Pásztor Pál, a MTESZ Borsod megyei szervezetének elnöke üdvözölte, és ünnepélyesen megnyitotta immár hatodik alkalommal a borsodi műszaki hetekét. Ezután dr. Papp Lajos tartott nagy érdeklődéssel kísért előadást Megyénk fejlesztése és műszaki értelmiségének szerepe címmel. Előadása bevezető részében elismerőleg szólt a MTESZ eddigi tevékenységéről, az eddig lezajlott műszaki hetek sikeréről, tapasztalatairól. Elismerésre méltó — mondotta —, hogy a MTESZ nem csupán a hazai szakemberek körében biztosítja a véleménycsere és ismeretszerzés lehetőségét, hanem erősiti nemzetközi kapcsolataink szélesedését, egy- i részt saját eredményeink országhatáron túli publikálásával, másrészt a külföldi tapasztalatok hasznosításával is. Számos, országos viszonylatban is új kezdeményezés és nagy jelentőségű rendezvény vívta ki a Borsod megyei műszaki egyesület jó hírnevét, erősítette tekintélyét. Dr. Papp Lajos mintegy másfél órás előadása igen alaposan, részletesen elemezte megyénk fejlesztésének eddigi eredményeit, az ebből reánk háruló további feladatokat és ezek megvalósításában a műszaki értelmiség szerepéi, helyét. Beszélt az MSZMP Politikai Bizottságának 19 (i 5-ben hozott határozatáról, amely megszabta, hogy milyen irányban kell Borsod megyének fejlődnie. Ezzel összefüggésben a beruházások megvalósításában kialakult új módszerről, az építőipar sajátos, megnövekedett feladatairól, a lakásépítés, különösen a magánlakás-építés meggyorsításáról, elősegítéséről szólt. Ugyanilyen alapossággal vizsgálta meg megyénk vaskohászatának, gépgyártásának, bányászatának, vegyiparának helyzetét, további feladatait. A mezőgazdaságban pedig, különösen a lejtős területi gazdálkodás helyes szerkezeti kialakításának szükségességét hangsúlyozta ki. Kitért a személyes áruszállítás ‘ korszerűsítésére, a közutak állapotának megjavítására. a településfejlesztéssel kapcsolatos feladatokra. A borsodi műszaki értelmiségnek hosszú távra programot adó, gondolatokat ébresztő előadása végén aláhúzta dr. Papp Lajos: — Megyénkben, a statisztika szerint, mintegy kétezer mérnök és hatezer technikus dolgozik. Ez hatalmas szellemi kapacitás, az alkotás, az előrehaladás buzgó forrása. A műszaki tevékenység eredményessége azonban nagymértékben függ attól, hogy a komplex műszaki-gazdasági szemlélet megvalósul-e munkánkban. Mint mondotta: nem elég egy megoldandó feladatot csak műszaki, vagy csak gazdasági oldalról megítélni. A műszaki korszerűség és a gazdasági hatékonyság összetetten, testvérként kell, hogy jellemezze valamennyiünk mindennapi tevékenységét. Dr, Papp Lajos nagy tetszést aratott előadásával ünnepélyesen kezdetét vette a hatodik alkalommal megrendezett borsodi műszaki hetek. Élüzemavalás medvénk •/ két mezőgazdasági nagyüzemében A munkásosztály nemzetközi ünnepének előestéjén megyénk két mezőgazdasági nagyüzemében is sor került ünnepélyes élüzemavatúsra. A Nagymiskolci Állami Gazdaság dolgozói most nyerték el másodszor az élüzem címet. A bensőséges ünnepségre a gyöm- rőpusztai üzemegységben került sor. Részt vett az ünnepségen Vaskó Mihály, a megyei pártbizottság titkára, Lada Lajos, a minisztérium főosztály- vezetője. Pásztor Mihály, a MEDOSZ megyei titkára. Balia Antal, az állami gazdaságok megyei igazgatóságának vezetője, és ott voltak a gazdasággal szoros baráti kapcsolatban : álló, szomszédos szlovákiai | nagyüzem, a kassai állami gaz- j daság vezetői is., Orosz Imre szb-titkár megnyitója után Lada Lajos, minisztériumi főosztályvezető mondott ünnepi beszédet, majd átnyújtotta Busz János igazgatónak az élüzem kitüntetésről szóló altlevelet. Az állami gazdaságok kiváló dolgozója kitüntetésben részesült Busz János igazgató és Sándor Miron. valamint Horváth János üzemegységvezet ők, Ezenkívül kiváló dolgozó jelvényt és pénzjutalmat kapott a gazdaság 75 dolgozója. Busz János igazgató mondott köszönetét az élüzem kitüntetésért. A gazdaság elmúlt, évi munkájáról szólva elmondotta többek között, hogy a tervezett másfél millió helyett csaknem 8 milliós nyereséget értek el. A gazdaság ösz- szes termelési értéke egy év , alatt 14 százalékkal növekedett. I Vaskó Mihály, a megyei j pártbizottság titkára tolniá- j csolta ezután a pártbizottság I és a tanács jókívánságait a ki- ! tüntetett gazdaság dolgozói- | nak, majd Pásztor Mihály, a MEDOSZ titkára a szakszer- j vezet nevében köszöntötte a j gazdaságot. A másik kitüntetett mezőgazdasági nagyüzem, a Felső- I zsolcai Gépjavító Állomás j dolgozói a Hámor étteremben | rendezték meg élüzemavató { ünnepségüket. Az először el- : nyert magas kitüntetést Feke- I te János, a Mezőgazdasági i Gépjavító Tröszt helyettes ve- I zérigazgatója nyújtotta át Bartus Ágoston igazgatónak. Az ország több mint másfél- j száz gépjavító állomása közül ! nyolc érdemelte ki elmúlt évi * eredményei alapján ezt a ma- 1 gas elismerést. A sokszor nehéz körülmények között dolgozó felsőzsolcaiuk négymillió forintos nyereséggel zárták az 1967-es esztendőt, ami félmillió nyereségrészesedést jel en tel 1. Az élüzemavatáson a gépjavító állomás négy dolgozója vel- . te át. a minisztérium által adományozott kiváló dolgozó kitüntetést. húszán pedig kiváló dolgozó jelvényt és pénzjutal- i mat kaptak. A megyei és a járási pártbi- : zottság nevében Faragó Károly, a tanácsi szervek neve I ben dr. Pusztai Béla, a megyei tanács vb-einökhelyettese kö- , szöntötte a Felsözsolcai Gépjavító Állomás nagyszerű ered-' ; ményt elért kollektíváját. A MTESZ es tagegyesületei országosan is jelentős, nagy érdeklődésre számot tartó ren- dérvényével kapcsolatosan fel kerestük Juhász Lászlót, a MTESZ Borsod megyei elnökségének tagját, aki elmondotta: a borsodi műszaki hetek tartalmi részét úgy igyekeztek összeállitani, hogy az egyben a megye fejlesztési tervének szolgálatában álljon. Tehát a programban levő előadások, ankétok és kiállítások a megye és a város fejlesztésének problematikáiból vegyék a tárgyköröket. Közel 250 előadás hangzik majd el és több. mint 300 előadót hívtak meg. Az előadások zöme borsodi problémákkal foglalkozik. Nagy érdeklődésre tarthat számot a május 7-én rendezendő A közlekedés és az ember című konferencia, de speciálisan borsodi problémákkal foglalkoznak majd az élelmi- szeripari szennyvizek kérdésevei, vágj' a bányák bányavizeinek hasznosításával kapcsolatos előadások. A május 9-én kezdődő borsodi vegyésznapok egyben a borsodi kémikusok évtizedes munkásságát is ösz- szegezi. A Magyar Elektrotechnikai Egyesület, mintegy 50 előadásának nagy része szintén borsodi témákat, problémákat ölel fel. A megyei tanaes építési, közlekedési és vízügyi osztálya, valamint az Építőipari Tudományos Egyesület miskolci csoportja május 9—16. közön rendezi meg az SZMT-szél- - házban a magánlakás-épük' - zéssel kapcsolatos ankétjét < ■. kiállítását. Ez a rendezvény a megye magánlakás-építés problémáit veti fel: utal. s irányt akar mutatni a helyes magánlakás-építkezésekre. Május 13-án rendezik meg a ta- lajvíz-ankétot, amelyen a többi között ilyen előadások hangzanak el: Talajvíz-megfigyelések az Avason; Talajviz- | utánpótlási vizsgálatok a Mis- ; kolc alatti kavics mezőkben: ' Vízáramlást megfigyelések n i Sajó kavicsteraszában. Az-agg- í teleki Cseppkő-szállóban ma- í jus 14—16. között megrende- 1 zésre kerülő vaskohászati me- í tallurgiai konferenciának nem- i zetközi jelleget ad az a tény, | hogy ott svéd, szovjet, francia, ! jugoszláv, csehszlovák szakem- i berek tartanak előadásokat, A május 21-i ólom, bronz, ] csapágy ankét témája különö- | sen a mezőgazdaságra való ha- | fásával időszerű. A Nehézipa- | ri Műszaki Egyetem VII. előadótermében május 22-én sor- j ra kerülő nyilvános kari 1a- ! nácsülés lényegében az egye- i tem gépészmérnöki karának ) munkáját, tudományos anyagát tükrözi. Juhász elvtárs kiemelte a I gazdag programból a május ’ 23-i ankétot, amely a megye és Miskolc kommunális ellátásával és városüzemeltetésével ' foglalkozik. Itt dr. Fekete Lászlónál;, a városi tanács vb- elnökének megnyitója után ! számos előadás hangzik el, I amelyek városi ellátási, parko- | lási. közlekedési, kommunális j problémákat ölelnek fel. — Mindezek természetesen — mondotta Juhász László — csak kiragadott példák a gazdag anyagból, hiszen, mint említettük- közel 250 előadás hangzik el. Miskolcon kívül , számos rendezvényre kerül sor ! vidéken. így: Kazincbarcikán, ; Tiszaszederkényben, Szerencsen. A Gépipari Tudományos Egyesület miskolci szervezete, valamint a Diósgyőri Gépgyár közös rendezésében ellátogat- j nak a szakemberek a Salgó- ■ tarjáni Kohászati Üzemekbe, ahol a DIGÉP által gyártott ; képlékenyalakító gépek üze- j melés közbeni működését tanulmányozzák:.