Észak-Magyarország, 1968. április (24. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-14 / 88. szám
J ESZAKMAGfABOBSZAG Vasaruap, 1868. április li KÖLTÉSZET NAPJA, 1968 GARAI GABOR Kis csodák A várva vart nagy csodák többnyire — mire beteljesednek — elvesztik gyöngéd ham vakságukat; fénylő, pikkelyes felhámjukat levedlik. akár a kígyóbőrt. és nem marad más, csak a test laza csontozata, véres húsa, zsigerei, aztán a jóllakottság lomha virágai kifakadnak — közönyös füst-virágok — és az „ennyi-csupán-az-egész” görcsös kérdőjele kynkorodtk fel egy keserves ásításban. De áldottak a köznapi kis csodák, a váratlanok, a gyermekiek. t Egy idegen asszony fagylaltot vesz neked, az idegen gyereknek, s mire megköszönnéd, eltűnik a tömegben; fejed fölé hajlik egy katona-orvos, azt mondja, beteg .vagy, pedig tudja, pihenni vágysz csak; . feléd röppen egy lány és nyomban elszáll, csak annyit kér, ne felejtsd el őt soha ... Az áldott kis csodák holdjai békén alusznak fölötted, s ami a lélekben marad, az már csupa csend vagy fényes duruzsoló®, gyöngéd hullámverése apályos tengerelmek. Mert szép a szenvedélyeit villámló vihara, de még szebb embernek megmaradni vonzások és féltések hullám-tajtóira fölött: hálát adva a jóért, amit csak önmagunkkal tudtunk viszonozni, önmagunkkal: gyermeki vágyainkig lemeztelenítve: egy elkésett köszönő mosolyban, sóhajban, kézfogásban ... ... míg emlékké szilárdult a mámor, mint a kristály hogy tü-hegyére holnapunkat fölépítsük megint, mint rádió-adót ringó talapzatára; hadd szórja szét a hanggá duzzasztható hullámokat: — Élek még, itt vagyok. és újjá-születek naponként! És: — El ne hagyjatok, én is veletek maradok örökre. AKÁC ISTVÁN ILDI Eltorzult arcú némbcrek röhögik körül szívemet.. le láss meg engem és szeress! Vem vagyok költő-fűszeres: a szívein gyilkot hordoz. — Szelíd szavakkal simogass, mint betegét az orvos... JUHÁSZJÓZSEF Végzett |ö*ő Az életrajzöm két évszama között, amit tettein, soha meg nem bántam. De azt sajnálom, amit elmulasztottam, s hogy van, mit megun az ember, mihez kedve volt, vagy türelem kellett. — Aki a szennyben vájkál: valami mindig ráragad: és amivel gyarapszik: a fogyatékosság, erőszakkal 'vett életekkel növelt sajátja. — Amit véltem, annyit éltem, az idilli nyugalmat ki nem álltam, s veszekedtem, kivel hogyha szembeszálltam. Serdülő akaratom s akaratos serdülésem ' kevés lesz többre, mert otromba esélyem volt csak a boldogságra. Es már annyi reményem sincs, hogy szülőfalum saját halottjának tekint. — Mindig fájt, ha valaki elment, t a határsávon kívül csak a honvágya maradt végleges — Most, hogy én mentem cl, másé a sajnálkozás — a jó szívvel adott malaszt — Születésem elképzelésnek sem elég, es az elmúlásom végleg itt maraszt. KISS GYULA Játék A sorsomat ha földobom könnyű fillérként elkapom nem várom még földet érjen leleplezze végre énem illanjon az önámítás kiderüljön fej vagy írás NYITRAY PETER BEIIENCSY SÁNDOR D E Eáznak a fák és nappal nevet a nap, én nem felejtelek a hulló napokban. Mert ellened lázadok, ha nem borotválkozom, • ha szakadt pulóver helyett újat húzok •ak azért teszem, hogyha találkozunk •gadd a köszönésem. udom, te sem felejtesz, ha rejted is nevem, rert szeretlek s ezt nem felejtheted. ’íísérlek, látod ... Elküldtél, mert kicsinek talallal magadhoz, de mértékké magasodtam benned ... hiába hullanak közénk a bámuló napok. Gyárkéraény Szép hitU ember, baju füstből, dereka kő, lába tűzben, városszélen hivalkodó meztelen házaknak üzen. Éjszakánként kinydjtózik, csillag ül ujja hegyére, őrködik, amíg a földön vasat szül a felesége. HARGITTAY ATTILA Sorsukat vallom BIHARI SÁNDOR Ritka szó, pohár bor A mértéktelen örömök kora után lejárt a mértéktelen szomorúságé. Készül a délből a délután, magányosan, kitartóan, míg az árnyék Eényesedni kezd s jégcsup-fehérségű lesz a hatón*#. Ez nem a régi parádé. Van kenyér és szeretnek — vagy az se. ez se — ítélkezik mér maga fölött a tested, nem kell a felmentő szerencse. Szeretik majd csigolyáid a földet, — kell most egyetlen képzeted a hiányos levegőnek, ha káprázatát megetted. Szád egykor sebes» lelt a romantikától, összeszorított fogak rövidzárlata aztán — most ritka szó, pohár bor . tükrözi rád az állhatatosságot, amire megszülettél, magadból szorgosan kivárod Majd összeér nap s éjszaka. SZÉKELY DEZSŐ Minden megújul Már napok óta hallottuk az ágyút, láttuk a sötét, gomolygó eget: a világ szivar, melyre isten rágyújt s mindent megfojtó füstöt ereget. Kelet s nyugat közt színes lövedékek „ csak pillanatig tartó hidjai: nem kelt át rajtuk se test, se lélek — csak a rettegést bírták tartani. A templom tornya nem harangtól zengett; sárba küldte egy akna pofona. S amennyivel a torony kevesebb lett. annyival nőtt a hívők tábora, mert rettegtek a barbár megszállottak — világvég-sejtő jósok ünnepe! — s nézték egymást, mint megjelölt halottat, nyálkás üveg volt mindegyik szeme. Szikraesó hullt, mintha égi rostán át csillag hullna — dőlt a kő, a fal... „Mindennek vége” — nyögte az aggastyán, „Minden megújul!” — szólt a fiatal. TÉNAGY SÁNDOR Vastól, koromtól vastól koromtól súlyos terhet hátamra raktál nagy szerelmet aki nem ismer ismerjen meg földem kenyerem szikkadt kérges aszályos szám is ezredéves de áld görnyed tűzként éhes haragos század piszkál zaklat terheim néha megríkatnak de aki sajnál elbuktathat DEMJÉN ISTVÁN Csak néztelek Amikor lefeküdtünk, a Göncöl már bejárta nagy útját, meglesett bennünket, elmondta, hogy veled voltai'* hanyatt feküdtél cs én csak néztelek, arcodon ott ült a toprongyos fáradtság, hajad rá volt rakva ébenfa-rudakra, mint a szénaboglya, nem akartam pletykál, belebújtam. KALÁSZ LÁSZLÓ Hegyeim gyapjasodnak évmilliárdokon a múló évszak Bent rétegek: mészkő pala agyag egész a magma-középig fém-belek forrás-erek megült harcok kövült hit Az omlások metszeteiben súrol a szél Hegyeim gyapjasodnak: kakukk-hang gerliceszó nő melegedő levegő pára felhő eső rigófütty ragad a fákra a fák agancsaikat leveledzik világba ásványokat szivattyúznak gyökereik fut a rostokon a nedv Fák agancsai közt vetődünk kakukk gerle rigó s tán termő kor leszünk mi Is lassacskán humuszodé MATÓ GYULA M EDITÁCIÓ Pillanatok szigorú függvényeként apró darabokra osztódom mint sejtek parányi teste megfoghatatlanul. Dolgaim szétnyíló sebek kínjával szakadnak belőlem. erős-hitű akaratukat munkájuk telt világrendszerét elmúlásuk újjászületését Vállalom hibáikat megbotlásukat az elmulasztott tennivalót Szeretem ajkukról az embéri szót Mélybe zuhanó hegyi patakok törvénye szerint cseppekre törnek; szikla gondjaim, de geometriájukat megalázottan is en szabom meg. Olykor mozdulataim szántónkéra kérdőjelekké merevednek s felvillannak x haszontalan percek, Érzem öblös markuk acél-melegét sziréna-hangú mély sóhajtásuk ‘estük ironz-vörös '.zadságát iszom csodálom ;/.emük nély-villanású ;zikra-özönót gyermek bűntudattal lesem megintő szátokat hogy törvényeitek határozzák meg osztódásomul . Füstös világotokból égbe-lcpom bíbor-szívetek elbűvölöm vele az isteneket SERFOZÖ SIMON Származásom Árkokhoz süllyedtem, hozza tüzesedéit csontom a pipacsba: zúzmarát fogott arcom a pokróc fölött, az idegen csendben, az idegen otthonban, a Dunánál előbb befagytam, a szegyen holdfényénél kászálódtam, ifjúságom zöld gyepén, a szabadba elszökésem idején, csak a levegővel teliszívott tüdőm tartott föl a föld fölé, rákényszerültem a magam kenyerére nyúltam a más cigarettájához, szemem világánál virraszloliam. partizán módra, kínlódásaim zörejeben, szám megszólalásánál, kézéin tetténél voltam jelen, vereségeim időjárásában gallyakhoz lecsupaszodtam, leszegényedtem, ennyire ' Uevalósi származásom erre a földre.
