Észak-Magyarország, 1968. április (24. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-02 / 78. szám

Kedd, 1968. április 2, SSZAKMflltl -inOteS'AAt. Egy poití a sírból Nézőcsúcs — és csalódás. BTÖSGVÖR—ttJPESXl DÓZSA 1:1 (0:0) Miskolc, 32 000 néző. Vezet­te: Soús G. DVTK: Veréb (8) — Kiss (7), Salamon (7), Szucsányi (9), Ruttkai (8), Várkanyi (7), Vasa O), Hajas (7), Szuxgent (6), Horváth (6), Sikora (7). Edző: Teleki Gyula. Az MVSC-pályán még nem volt annyi, ember, mint vasár­nap, a DVTK—Üjpesti Dózsa labdarúgó-mérkőzésen. A né- zők azonban 90 perc eltelté­vel csalódva távoztak nemcsak azért, mert a Diósgyőr ezúttal >s sok helyzetet kihagyott, ha­nem azért is, mert alacsony színvonalú, csapkodó, unalmas játékot láthattak. A DVTK hosszú időn át lényegesen ve­szélyesebben támadott, s akár három-négy gólt is rúghatott volna. Néha az ember mór úgy érezte, hogy a diósgyőri csatárok csak a játék, szépsé­gére és a tetszetős támadások­ra törekszenek, a góllövés nem is nagyon érdekli őket. Igaz, amikor az újpestiele megsze­rezték a vezetést, parázsabb lett a játék, jobban igyekezett a DVTK is, mégis csak a 89. percben sikerült kiegyenlíte­nie. A mérkőzés előtt mindkét táborban gondot okoztak: a sé­rültek. Göröcs, az újpestiek ki­tűnő játékosa bemelegítés köz­ken húzódást szenvedett, így Mambónak kellett beugrania. Talán ez is oka, hogy mindkét csapat idegesen kezdett. Az új­pestieknél Szentmihályi, Boné es Göröcs hiányzott a „nagy­agyuk” közül, a DVTK pedig a válogatott Tamáson .kívül Kovácsot és Gált nélkülözte. A közönség nagy lelkesedéssel buzdította a tartalékos diós­győri csapatot. A lila-fehérek védelme ezen a. mérkőzésen elég gyakran megingott. A széleken vezetett diósgyőri tá­madások nagy gondot jelentet­ték a hátvédeknek, ráadásul Borbély kapus is elég sokat | bizonytalankodott. Ennek eile- j nére nagyon pontatlanul lövöl- I döztek a hazai ötösfogat tag- j jai. Már a 3. pereben Szurgenl j előtt volt jó helyzet, azonban i az oldalhálóba lőtt. Nem sok- í kai később Solymosi szabály- | talanul szerelte Horváthot, és I Kiss 17 méteres szabadrúgása után Borbély a gólvonalon 1 csípte él a labdát. A 10. perc- ! ben Vass került jó helyzetbe, j de fölé lőtt. Ellentámadásnál Kuharszki húzott el a jobb ol­dalon, s a kimozduló Veréb mellett az üres kapu felé lőtt, Ruttkai azonban a gólvonalon mentett. Ezután ellaposodott a játék, s mintegy 10—12 percen át alig volt esemény. Azután Vass megúnta a tétlenséget, 'a jobb szélen elnyargalt, a jó helyzetben levő Szurgenthoz játszott, ő azonban pár lépés­ről a kapu fölé fejelt. Két perc múlva ismét a jobbszélső lőtt mellé, majd a 27. percben Szurgent szerezhetett volna gólt, de az 5-ösön kivárt, és Solymosi közbelépett. Ekkor már nagy erővel rohamozott a DVTK, és a „levegőben lógott” a vezetés megszerzése. A tá­madások azonban nem hoztak gólt. A 29. percben a mérkő­zés legnagyobb helyzete ma­radt ki. Sikora nagy erejű lö­vését Borbély kiejtette, Szur­gent csak a kapussal állt szem­ben, az is verve volt, a csatár azonban a jobb kapufa mellé lőtte a labdát. A második félidő is diósgyő­ri rohamokkal kezdődött. Az újpestiéit csatársora megállt, s ez előnyös helyzetet teremtett a hazaiaknak. A DVTK nem­csak kedvvel, hanem jól is játszott, s egymás után te­remtett jobbnál jobb helyzete­ket az újpestiek kapuja előtt. A vendégek közül ekkor már csak Dunai és Fazekas tartóz­kodott elöl. Előfordult, hogy a szélsők a 16-oson belül szerel­tek. Az 50. percben, gyors diósgyőri támadás végén Vass közeli lövése a védőkről pat­tant le, majd Solymosi hibájá­ból adódott jó helyzet a ven­dégek kapuja előtt, de ebből sem lett gól. Az 55. percben csak a szerencse mentette meg az újpestieket a góltól. Szur­gent a 11-es pontnál Vasshoz fejelte a labdát, ő teljesen tisz­tán kapura lőtt, Borbély az 5- ösön kívül volt, s így nem véd- hette a labdát, azonban a háló­ba tartó lövést Solymosi két­ségbeesetten kivágta a gólvo­nalról. Az 58. percben hason­ló helyzet maradt ki, ekkor Si­kora lőtt Borbély kezébe. És a sok kihagyott helyzet a 61. percben megbosszulta ma­gát. Egy ártatlan akció végén Dunai kiugrott a védők kö­zött, és a kifutó Veréb mellett a hálóba lőtt. 1:0. A mérkőzés hátralévő perceiben a DVTK nagy becsvággyal küzdött, mégis csak a 89. percben si­került kiegyenlíteni, pedig ko­rábban is volt 2—3 nagy hely­zet. Az utolsó előtti percben nagy kavarodás támadt az új­pesti kapu előtt, Szucsányi mellel maga elé tette a lab­dát, s utána a hálóba továbbí­tott. 1:1. A harmadik bajnoki pontot jelentő gólt is hátvéd szerezte j Diósgyőrött. A csatársor váltó- j zatlanul hadilábon áll a lt^pu előtti helyzetek kihasználásé- j val, s pillanatnyilag ez jelenti ; a legnagyobb gondot. Viszont1 mégiscsak megnyugtató a me- j zőnyjáték javulása, A mérkőzés nagy részében j többet támadó és jobban is játszó DVTK közelebb állt a | győzelemhez, mint az Üjpest, j a végén mégis szinte a sírból ! .kellett visszahozni az egyik j bajnoki pontot. A diósgyőri együttesben Ve- : réb jól mutatkozott be, a hát- j védhármas és a mezőny leg- j jobbja Szucsányi volt, nagy szerűen, játszott Ruttkai is, a csatársorban Hajas és Sikora dicsérhető. Paulovits Ágoston ftORSODX BÁNYÁSZ—KMTK I 1:0 (0:0)«­Sajószentpéter, 4000 néző. j Vezette: Németh. Borsodi Bányász: Veres (6) ■ — Csetíalvi (7), Somogyi (7), j Lukács (5), Pécsik (G), Kertész (7), Verebélyi (6), Csipke (5), Katona (6), Benkő (6), (Sza­kács —), Baranyi (5). Edző: Bo lemó.nyi_Károhi. KMTK: Ambrus (7) — Lip­csei (4), Takács (7), Szitka (7), Erdősi (7), Várhelyi (5), Kom­lósí (6), Filetóth (6), Szarnék (6), Balázs (5), Szűcs (7). Edző: Pete András. Vendégtámadások vezették be a mérkőzést, az első meleg helyzet mégis a KMTK kapu­ja előtt adódott. Katona tisz­tán elfutott, de a kapusba rúg­ta a labdát. Ezután kiegyenlí­tett mezőnyjáték alakult ki, s csak a 17. perc hozott ismét eseményt. Szűcs középen ki­tört, s Veres messze kifutva, lábbal tisztázott. Ellentáma­dásnál Verebélyi jó helyzetben a kapu fölé ívelt. Mintegy ne­gyedórán keresztül a két 16-os között folyt a játék. A 33. percben Balázs a jobb oldalon elfutott, s belőtt labdáját Sza­rnék elől csak üggyel-bajjal mentették a védők. Az utolsó Keserves győzelem ORMOSBANYA— PAPP J. SE 2:1 (0:0) Ormosbánya, 3000 néző. Ve­zette: Szabó Z. Ormosbánya: Romhányi (7) — Grega (8), Tollmayer (7), Karászi (7), Benkő (7), Répás (7), Pál (6), Szarvas (6), Szál­kái (6). (Hasilló, 7), Rakonczás (6) , Tóth (6). Edző: Bodola Gyula. Papp J. SE: Benkő (7) — Nemes (7), Sáfrány (7), Bakos (7) , Homródi (7), Dienes (6), Megérdemeli döntetlen Megyei !. osztály BUDAFOK—-ÓZDI KOHÁSZ 0:0 Budafok, 3000 néző. Vezette: Tófalvi. Ózd: Molnár (8) — Bi losch (7), Murányi (8), Gál (7), Vár- allyai (7), Csirmaz I. (5), Potje (5), Széles (7), Göböly (5), Bar­na (5), Bozó (5). Edző: Kiss Gá­bor. Széllel szemben kezdett a Kohász. Mégis, a 6. percben Várallyai 25 méterről hatal­mas lövést küldött kapura — a kapus bravúrral védett. A hazai együttes ezután nagy mezőny-fölényt harcolt ki, az ózdi védők azonban szoros em­berfogással megakadályozták a góllövést. A 35. percben a bu­dafoki jobbszélső ívelte be a labdát. Áz ózdi kapu előtt nagy kavarodás támadt, rálőtték, de Bilesch a gólvonalról mentett. Továbbra is a Budafok táma­dott, Várallyai fejelte ki a gól­ba tartó labdát. Molnár ezek­ben a percekben óriási mun­kában volt. A 42. percben egy meredeken előreívelt labdánál Molnár kifutott kapujából, de védés közben meglökték, el­esett, s mellette hálóba vágták a labdát. A játékvezető ha­tározottan szabadrúgást ítélt a Budafok ellen. A 44. percben Göböly már csak a kapussal állt szembe, de 11 méterről léc fölé lőtt. Szünet után már nem tőr­időszakonként. lelkesen, di­cséretre méltóan küzdöttek az. ózdi fiúk. Különösen a védők állták jól a budafoki rohamo­kat. Nagy részük van a dön­tetlen kivívásában. A Kohász láthatólag kiheverte „lámpalá­zát”. Ezt bizonyítja, hogy most | már idegenből is pontot tudott szerezni. Az eredmény igazsá­gos, Tófalvi jól bíráskodott. Jók: Murányi, Molnár, Vár­allyai, Széles, Yinc/.e T­Dizmacsek (S), Dévai CD, Fe­hér (8), Róthy (7), Korbely (7). Edző: Halász Károly. Közepes színvonalú mérkő­zésen az első félidőben főleg mezőnyjáték alakult ki a pá­lyán. Szünet után a hazai csa­tárok sok gólhelyzetet terem­tettek, de nagy részét ki is J hagyták. A 61. percben Rőthy | révén a Papp J. SE szerezte meg a vezetést. A 62. percben azonban kiegyenlített az Or­mosbánya. Rákon czást a 11- es pont környékén felvágták, a játékvezető . büntetőt ítélt, és Répás a bal alsó sarokba lőt­te a labdát. 1:1. A 80. percben pedig megszerezte a vezetést, és a két pontot jelentő újabb gólt az Ormosbánya. Benkő a 16-oson kívül kézzel fogta meg a labdát, a bíró szabadrúgást ítélt. Az ormosbányai Benkő ívelte kapura a labdát. A ka­pufa alsó éléről kifelé pattanó labda a kapus lábáról a hálóba pattant 2:1. Ormosbánya több helyzetet teremtett, a játék képének azonban a döntetlen felett vol­na meg jobban. Jók: Romhá­nyi, Grega, Répás és Hasilló. UljitirA ’RzaniIzÁ Maiviív* Fcllér Üjsághfr: A DVTK—ÜJpesti Dózsa NB 1-es labdarúgó-mér­kőzésen a védelem és a me­zőny legjobbja Szucsányi volt, < I.ia szemfül ességét dicséri* Neve: Szucsányi András. Születési ideje: 1S41. Foglalko- ísa: kohásztechnlkus. Mun­kahelye: Diósgyőri Gépgyár, Nős, egy gyermeke vám Egye­sülete: DVTK. Szakosztálya: labdarúgó. labdarúgói pályafutását Bor- sodnadasdoc kezdte, majd mini tehetséges fiatal játékos, Özdrs került. Amikor az Ózdi Kohász kiesett az NB I-ből, Diósgyőr­be jött, s azóta a DVTK első csapatában játszik. Többszőr figyelembe vették a különböző válogatottak összeállításánál. Szerepelt az utánpótlás váloga­tottban, tagja volt a B válog&” tottnak, meghívták az A válo­gatott edzésére, legutóbb Szó­fiában ugyancsak » B váloga­tottban játszott. Az üjpest— Diósgyőr mérkőzésen » me­zőny fölé nőtt. Been a héten övé a babér. 4 bét i I játékosai Ruttk&y, labdarúgó fDYTK), > Murányi, labdarugó (Ózdi Kck J bász), Gácsi, tornász (DVTK), * Farkas, tornász. (DVTK), Tóth * Gy. atléta (Öztíi Kohász), Ka- . vács, tornász (DVTK), Balia, , tornász (MSI), Molnár A., tor- jj nász (DVTK), Takács, tornász j (DVTK), llárai, tornász (MSI)), i «Jónyer, asztaliteniszezo * (DVTK), Pázsittá^ kosár lab- I dázo (MVSC), Molnár, asztali* * teniszező (MflMTE), Tálas, asz- [ tallteniszczú (MfiMTE). Nagy harc a* NB (il-ban Sátoraljaújhelyi Spartacus—Al berttelépi Bányász. 0:0. Sátoralja újhely, 8üo néző. Vezette: Sasvári S. Spartacus: Szakái — Perecsi Kengyel,. Toronyi, Nagy, Nyirkos Telenkó. Dobál, Suszl.erics (Mól nár), Sóra, Szepesi. Edző: Erde János. AJberltelep: Szőr — Takács Csirmaz, Dudás A., Mocsnlk II. Kovács, Dudás B., Moesnlk 1. Démutli, Kovács, Bodnár. Edző Penderi György. Alacsony színvo- csapkodó játékot hozott i két csapat találkozója, a döntet len igazságosnak mondható. Jók Lengyel, Séra, illetve Csirmaz Démuth. Somsály! Bányász—Rudabánya Bányász 2:0 (1:0). Somsály, 50« néző. Vezette: Csiba. Somsály Kolenicska — Szabó L, Deák. Is »tók, Alexi. Tengely, Juhász, Sza bó II-. 2íalai, Földes!, Leskó. Ed ző: Hajncr Imre. Rudabánya: De zsó — Bartha I., Szűcs, Békéi, Ne mes, Palatics, Tom esz, Kovács Pedagógusok sakk versenye és Dévai. (farika e) 1. MEMTB s g 1 — 5: $ 1 2. Taluah a rk ánj 3 2 1 — 4: 1 NB TTL fosaid esőparte %- Tiszaszcderte* 3 1 2 — S: 1 t* ^3 S 4, Tallya '3 1 2 4: : t; t. Edéién? 2. Gyöngyösi Sp* S 3 . 3:1 4:1 < ft 5. Putnok i — t ft: 4 i 3. S.-újheljl Spo 3 1 2 — 5:2 4 ft. Encs 3 1 ? 5: 1 4c Alberttelep S 1 1 1 l:l 3 7. Klráld 3 1 1 1 7: 2 s Petőfi hány* Somsály 3 s 1 1 1 1 1 1 2:2 4:4 3 3 ft. Sárospatak 5 1 1 1 *: í J 7. Esrercschf l 1 — 2:1 2 3. Farkaslyuk 3 1 1 1 2: 2 ft. 3NÍ. Bányája? ?. Pásztó 10. Szuhavöljrr 2 X 1 1 2 1 1 4:2 2:2 3:4 2 11. Rudolftelcp Trenesényi SE 3 S 1 t 1 1 1 1 5: 5 3: « 3 $ 11. Gáspár SE S — 2 1 2:3 *i 12. Felsözsolca 3 1 1 l 2: 3 3 12. Hudahánya 3 2 1 3:5 n 13. Heiőesaba 3 S 1 4:10 Ä 13. Hatván i K, 14. MEAEC ) 3 1 1 2 2:4 1:5 *» 1 14. B. V olan 3­1 2: 5 I 15. Sirok 1 —­— 1 1:3 — M. .üveggyár 3 — 1 2 2: S 1 16. Zalka SE 2 — — 2 0:3 — 16. Szimjabes. 3 — — 3 ?: 9 Edelényi Bányász—B&tvanS Kini­zsi 2:0 (i:0). Kdelény, 1000 néző. Vezette: ralisi. Kdeién,: Szegedi i — Fazekas, Káli I„ Káli II., Kiss, j Szabó (SeJmeczi), Kristóf, Bódvai, | Gutybán, Gürgei, Vanyó. Edző: j Tiba Sándor. Mindjárt góllal kez­dett a hazai csapat. A -1. percben, szép bai oldali támadás után > Görgei beadását Bódvai :to méter- ) ró! élesen a Jobb alsó sarokba l lőtte. 1:0. A hatvaniak is vezet­tek néhány tetszetős támadást, erejükből azonban csak egy ka- I pufára tellett. A S3, percben Va­nyó révén az edelényiek is löt- j tek egy kapufát. Fordulás után a helyi csapat vette át a kezdetné- j nyezést, sorra vezette jobbnál j jobb támadásait, s az 58. percben j Selmeczi révén megszerezték a i második gólt. 2:0. A játékidő bét- ! ralevű részében is a helyi csapat j volt a többet kezdeményező, a i vendégek szórványos támadásai azonban .elég veszélyesek voltak. Jók: Fazekas, Káli I„ Bódvai. Görget, ill. Mészáros, Gubis, Kris- tyán és Tóth. A Pedagőgns-szakszervezét városi bizottsága vasárnap rendezte meg hagyományos. Kiirnán József sakk-emlék- versenyét. B versenyen nívós küzdelmet vívtak városunk pedagógus sakkozói. Eredmények- t. Kovács La- jós (Petőfi S. Kollégium), 2. Zatrók Ferenc (Villamosipari Technikum), 3. Nemes Antal illamoslpari Technikum). 4. Szabó Kálmán (2. sz. Szak- 1 középiskola). A következő bei­tekben férfi és női kosárlab­dában mérkőznek városunk labdajátékot szerető pedagógu­sai. A középiskolai és általá­nos Iskolai tanárok kosárlab­da-mérkőzése iránt igen nagy érdeklődés nyilvánul meg a diákság körében is, A csapa­tok már megkezdték a fel- készülést, Ax „eredményes** labdarúgó (Fűtés 3, rajza) A labdardgé NB I állása: 1. Bp, HonTéd 2. Ü. Dózsa 2. Vasas i. FTC 5. Szeged 6. Egyetérté* 7. Videoton 8. Dunaújváros 9. MTK 10. Csepel 11. Szombathely 12. Salgótarján IS. Diósgyőr 14. Pécs 15. Győr U. Tatabánya Jk labdarúgó NB L B im&*4 NB |7, Közép csoporti ft 4 1 — 10: l * 1. in. ker. 3 — — 4:4 t ft 3 2 — 12: l s 2. Borsodi B — 5:1 s 5 4 — 1 17: 7 ft 3. Sals. U.SÉ — 4:2 s 3 3 1 1 15: 7 7 4. EVTIv 5 2 —■ 1 4:1 4 5 3 1 1 7: 5 " 5. Kazincbarcika 3 2 — 1 3:1 1 5 1 4 1: 0 ft ft. Ormosbánya 3 2 — 1 4:4 4 5 3 — 2 4: 9 6 7. Almásfüzitő 3 1 1 1 4:2 3 5 2 1 2 7: S 5 8. Kisterenye 3 1 1 1 2:2 3 5 1 i «* 5: ft 4 Srf. MAV 3 1 1 1 1:1 3 5 * 3 4: S 4 10. BEAC 3 1 — 2 5:5 Í 4: 9 4 Papp J. SE 3 1 — 2 4:4 12. Esztergom S — 2 1 2:4 3 5 i 1 5 7:12 S Zalka FSE 3 1 — 2 3rft 2 ft I 1 3 2: ft 3 14. Autóbusz ? 1 — 2 2:« 5 3 2: * 3 15. Volán SC 16, Tűzoltó D. 3 S 1 — 2 2:6 3 0:4 1 ft — Z S l: S 2 ft — 1 4 iti« l L, Komló Bp. Spart. S. Kecskemét 4. Eger 5. Pécai B. Várpalota *. Nyíregyháza ft. Oroszlány 0. SZMTE 10. Győri D. 11. Bp. Előre 12. Nagybátony 13. Szállítók 14. G.-MA VÁG 15» Budafok ózd 11. BVSC 15. MVSC 1 — 2 — 3 — 3 - 2 1 4 — 2 1 I ä — 11: 4 § 10: 4 í 7: 1 7 5: 3 7 5: 3 € 5: 3 6 4: 3 6 ft: 4 5 7: 7 5 8:10 ? ft: 6 4 5: € 4 4: 6 4 2: 5 4 4:10 3 21 I 3 3: 3 3 1: 3 1 A „borsodi gólíotő“ 4. heti mérkőzéseinek eredményei I. DVTK—Üjpest! Dózsa ldU­Z. MVSC—Komló 0:3. 3. Budafok—Ózd 0:0, 4. Ormosbánya—Papp ,1. S3 (NB II. Középes.) 2:1. 5. Borsodi Bányász—KazinM bareikai MTK (NB U Közép­es.) 1:0. 6. Somsály—Rudabánya (NB ül. Északi cs.) 2d). 10 percben Pócsik, illetve Szűcs nagy lövése jelentett eseményt. Szünet után, az első hazai támadásnál Ambras messze ki­futott kapujából, a labda Ve- rebélyihez pattant, aki 40 mé­terről nem találta el az üres kaput. A másik oldalon Vár- heljú 25 m-es szabadrúgása alig suhant kapu .mellé. Az 55. percben Kertész hirtelen lö­vésre szánta el magát, s 20 méterről a bal kapufát találta el. Ezután nagyot esett az amúgy' is közepes iram, s csak Verebélyi lesgólja kavarta fel kissé a kedélyeket A Bányász többet foglalkoztatta a szélső­ket, s enyhe mezőnyfölényt harcolt ki. A 76. percben Lip­cseinek egy rosszul hazaadott labdáját .Katvirtr1 elcsípte, s a kifutó kapus felett a kapu kö­zepébe emelte. 1:0. A gól után kissé megélénkült a játék, de igazi helyzet mar egyik kapu előtt sem adódott. A nézőcsúcsot hozó „borsodi rangadó” közönségének nagy- csalódást okozott a két együt­tes szokatlanul gyenge játéka. A tipikus „döntetlen-találko­zót” végül is egy szerencsés gól fordította a hazaiak javá­ra. Jók: Csetíalvi, Somogyi, Kertész, illetve Ambrus, Ta­kács és Szűcs. Monostori Gyula Ovc a babér .*• A megyei labdára gó-bajnoK­ság vasárnapi fordulójának egyik érdekessége, hogy a Ti- szaszederkényben lejátszott rangadón gól nélküli döntet­len eredmény született. A má­sik pedig, hogy a Trenesényi J. SE végre magára talált, és győzött Farkaslyukon. Ered­mények: Heiőesaba—Tallya 1:1 (0:0), Felsözsoíca—Sárospatak 1:1 (0:0). Rudolftelcp—Miskol­ci üveggyár 4:2 (3:1), Farkas­lyuk—Trcncscnyi SE 1:2 (0:1). Taktaharkány—^Borsodi Volán 2:0 (1:0), Tjszaszedcrkény— MÉMTE 0:0, Putnok—Szi rrria- besenyő Ia9i2:0), Encs—Niváid 0:0. tént ennyi esemény, a széltől támogatott Kohász irányította a játékot, de közel sem olyan fergeteges támadásokat vezet­ve, mint szünet előtt ellenfe­le. A Kohász-fölény a 65. per­cig tartott, továbbiakban már inkább a két 16-os között folyt a játék. A 60. percben Potje elfutott a jobb szélen, élesén belőtt labdáját a kaputól nem messze Bozó futtából, elha­markodottan, senkitől sem za­varva, a léc mellé lőtte. i Csuayte. Bartha rt„ Gsál. Edző: | Uo/gova Gusztáv. Az NB II-ből j I kiesett ruciabányaiak még min- j I dig nem találtak magukra, s a j t mérkőzés nagy részében többet 1 I támadó, jobban játszó Somsály S megérdemelten győzött. Góllövő: j I Zutat és Szabó II Jók: Alexi, | i Szabó II., Zalai, ill. Szűcs, Pala- j í ties, Bartha I. Gáspár SE—1V1EAFC 1:1 (0:0). Hatvan, mm néző. Vezette: Mida- ! nyi. Értékesnek számít a miskol­ciak pontszerzése idegenben. A ' j találkozó r.agv részében többet tu- ; madó MEAFC akár gvőzhetett is I volna. Góllövő: Kiss. ill. Palásti. : ' Gy. Spartacus—Miskolci lia- [ ! nyitsz 2:i (1:1). Gyöngyös, 60« , néző. Vezette: Fülöp. Óriási har­cot vívott a két együttes. A mér­kőzést az elöntötte el, hogy a j gyöngyösi csapat a hajrában job- j bah bírta erővel. Göllövő: Nád- j udvari, Bagi, 111. Krisztián. Petőfibánya—Pásztói KSE 1:1 (0:0). Az Egercsehi—Szuhavölgy és s Sirok—Zalka SE bajnoki mérkő­zések elmaradtak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom