Észak-Magyarország, 1968. április (24. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-24 / 95. szám

Foto: Szabados György Baiílövcs és ,,népszámlálás“ a vadászmezőkön 1968. április 24, szerda A nap kelte 4.39, nyugta 18.46 órakor. A hold kelte 3.38» nyugta 15.34 órakor Névnap: György. A borsodi “vadásztársaságok területén a tavaszi idény leg­érdekesebb vadászatai kezdőd­tek meg vasárnap. A kiadott engedélyek alapján megkezd­ték a selejtező őzbak-kilövé- seket. Ott, ahol szépen fejlő­dött az állomány, s teljesítet­ték a vadgazdálkodási tervet, több „baklövésre” lesz alkal­muk a vadászoknak, mint az előző esztendőkben. A vadászmezőkön különben nagyon érdekes munka feje­ződött be a napokban. Meg­tartották az évente ilyenkor esedékes vadszámlálást. Az apró- és nagyvadas területek lakóinak összeszámlálása sok nehézséggel jár. A vadőrök, a sok helyi ismerettel rendelke­ző vadászok azonban mindig megközelítő pontossággal ké­szítik ezt az érdekes „nép- számlálást”. Azt máris megál­lapították, hogy nagyon szé­pen fejlettek az idei első kis- nyulak, és erős őzgidákkal is találkoztak. A szalonka-vadá­szok számára ellenben rosz- szul kezdődött az idei vadász­évad. Évek óta nem húzott el olyan kevés szalonka a bor­sodi erdőségek felett, mint az idén. aituiiiiuiiiii lllllllUIIillll iiniunmiits Miért szemetesek a miskolci utcák? Jelentkezés a Nehézipari Műszaki Egyetemen lo'yó gazdasági mérnöKképzés ISB8—69-es tanévére A Nehézipari Műszaki Egyetem felvételt hirdet a bá­nyaipari, kohóipar! és gépipa­ri-gazdasági mérnökképzés 1968. szeptemberében 'induló, következő új évfolyamára. A szakokra a képzés szakirányá­nak megfelelő mérnöki okle­véllel rendelkezők és indokolt esetben gazdasági és műszaki akadémia ipari tagozatán, vagy műszaki főiskolán vég­zett, vezető beosztású dolgo­zók jelentkezhetnek. Az oktatás levelező formá­ban mindhárom szak számá­ra az egyetem székhelyén fo­lyik: 4 félév után a hallgatók diplomatervet készítenek, a diplomaterv megvédése után gazdasági mérnöki oklevelet nyernek. A szakon szerzett oklevél csak a felvétel feltéte­leként előírt végzettség bir­tokában ad " önálló képesítést A hallgatókra a levelező hall­gatókra vonatkozó rendelkezé­sek (tanulmányi szabadság stb.) érvényesek. A képzés alapvető célja, hogy vezetési, termelésszerve­zési és műszaki-fejlesztési te­vékenységek ellátásához, gaz­dasági megítéléséhez, műszaki és gazdasági tényezők köl­csönhatásának elemzéséhez gyújtson a gyakorlatban dol­gozó mérnökök számára elmé­letileg megalapozott és meg­felelő rendszerbe foglalt is­mereteket. E célból az okta­tásban nagy súllyal szerepel­nek a szervezéstani • jellegű diszciplínák (szervezés- és ve­zetéselmélet, munkaszervezés, ügyvitelszervezés), a matema­tika gazdasági alkalmazásai­nak tárgyalása, az új gazda­ságirányítási rendszerben a vállalatok számára adódó új­szerű feladatok ellátásához szükséges ismeretek (pl. piac­kutatás). A jelentkezés módja: A fel­vételt a T. ü. 821. sz. űrlap kitöltésével kell kérni (kapha­tó nyomtatványboltokban), az űrlapon feltüntetett javasla­tokkal ellátva. Mellékelni kell önéletrajzot, oklevelet, vagy annak hiteles másolatát, és orvosi igazolást arról, hogy a jelentkező főiskolai tanul­mányok folytatására egészsé­gileg alkalmas. A felvételi kérelmet a mellékletekkel együtt az irányító hatóság (minisztérium, tanács stb.) személyzeti osztályára kell benyújtani az egyetemre való továbbítás végett. Felvételi vizsga nincs. A felvételről július hónap folyamán az egyetem rektora dönt, és arról a jelentkezőket értesíti. ni azonban eszébe sem ju­tott, a lovak közé csapott, s a szemetet tovább szórva, el­hajtott. A felsorolt, naponta megis­métlődő esetek jogosan hábo­rítják fel a járókelőket, és arról tanúskodnak, hogy na­gyon sokan nem érzik még magukénak ezt a várost, amelynek tisztaságáért pedig olyan sokan fáradoznak, je­lentős anyagi áldozatokat hoz­nak. De mit ér a sok-sok em­ber fáradozása, ha néhány nemtörődöm járművezető, vagy lovaskocsi-hajtó rövid percek alatt tönkreteszi azt, amit mások órákon át igye­keznek rendbe hozni. Ideje végre, hogy az' illeté­kesek érvényt szerezzenek a rendelkezéseknek és gátat ves­senek a szemetelésnek. B. E. Bontják a hegyet Hollóházán A Hollóház! Porcelángyárat átépítik. Az építkezéshez szük­ségessé vált, hogy a gyár mel­lett húzódó sziklahegyet le­bontsák, a földet elszállítsák, mert csak így valósítható meg a nyersgyártó-csarnok alapo­zása és az alagútkemence fel­építése. Az eddigi füstölgő ké­mények a rekonstrukció után eltűnnek, mert az alagútke- mencét gázzal fűtik majd. A Hollóházi Porcelángyár re­konstrukciójával függ össze a 400 személyes ebédlő és a modem üzemi konyha felépí­tése, amelyet a korszerű orvo­si rendelővel együtt már át is adtak., / t T. L seiről tartanak aukciói április 21-én, szerdán. 30 kiló arany £ A Rio de Janeöno-i £ repülőtéren szombaton * letartóztattak egy Lopez X nevű argentint, aki 30 :"S kilogramm aranyat rcj- ijj tett el egy külön erre a % célra készült zubbonyba. * A csempész ázt vallotta, % hogy a nemesfémet Zü­* richben vásárolta. — ÖTEZER fiatal, munkás és diák tartott hétfőn este fa­sisztaellenes tüntető felvonu­lást Párizsban, a Quartier La­tin-ben. Jelszavaik kifejezték: szolidaritásukat a vietnami néppel. A tervkészítés tapasztalatai az újhelyi járás tsz-eiben dúltak ki, és kedvező költség­színvonallal terveztek. A tervek eredményes meg­valósítását az is segíti a járás­ban, hogy garantálják a mun­kadíjak 80 százalékának év közi kifizetését. Ügy tervezik a járásban, hogy a tsz-ek egy- egy tagjára jutó munkanap- j teljesítményt az előző évhez viszonyítva 21 nappal növelik. És nemcsak azt akarják elér­ni, hogy a tagság átlagosan 21 nappal többet dolgozhasson a közösben, hanem öt forint­tal növelni is kívánják az egy napra jutó munkabér-értéket. Takács Imre — A MODERN festészetről! — KIRÄLDON az Ozdvldékí tartott előadást Kunt Ernő j Szénbányák széntermelésének festőművész tegnap, április j helyzetéről és a vállalati ke— 23-án, kedden, a miskolci Gár- | reskedelmi politika célkitűzc- donyi Géza Művelődési Ott- seiről tartanak ankclot ma, honban. — 578 431 MUNKANÉLKÜ­LIT tartottak nyilván Ang­liában áprilisban. Ez a szám az ország munkaerejének 2,5 százalékát jelenti, és 5 év óta ez a legmagasabb arány. — CSAKNEM 700 fodrász tett minősítő vizsgát az elmúlt négy évben Borsod megyé­ben. Ennek leginkább a nők örülhetnek, hiszen ez azt je­lenti, hogy a megye fodrászai lépést tartanak a hajdivat alakulásával. — BIZTOSÍTÁSI és önse­gélyző csoportok több száz tagja készül Budapestre a megyéből. Közösen tekintik meg a magyar—szovjet válo­gatott labdarúgó-mérkőzést. — A KISZ Borsod megyei Bizottsága csütörtökön délelőtt tartja ülését. Napirenden az Üttöröszövetscg munkája, szervezési és káderügyek sze­repelnek. — JUBILEUMI és az ország kiváló szövetkezete címet el­nyert Borsoü-Abaúj-Zemplén megyei Fodrász Ktsz-nek ma, április 24-én délután adják át az OKISZ által alapított zász­lót a Polónia étteremben, — A TEGNAPI, április 23-i számunkban közzé tett Gyer­mekbénulás elleni védőoltások című felhívásból kimaradt, hogy első oltásban részesülnek azok a gyermekek is, akik 1968. februárjában születtek. Kérjük az érdekelt szülőket, hogy februárban született gyermekeiket vigyék el a la­kásuk szerint illetékes oltó­helyre. 24, szerda. Bérletszünet (7). HEL­LO, DOLLY! 23, csütörtök. Klasszikus esték. Schiller bérlet (7). AHOGY TETSZIK. 26. péntek. Színházbarátok 8 est­je. Vörösmarty bérlet (7). i AHOGY TETSZIK. 27. szombat Bérletszünet (3). HELLO. DOLLY! Bérletszünet (fél S>. HELLO, DOLLY! 28. vasárnap. Bérletszünet <3). AHOGY TETSZIK. Klasszikus esték. Goldoni bér­let (tél 8) AHOGY TETSZIK. 30, kedd. Modem esték. „A” bér­let (fél 9). HELLO, HOLLY! MISKOLCI GALÉRIA LABORCZ FERENC szobrászművész kiállítása LENGYEL FESTŐMŰVÉSZEK kiállítása Nyitva; 11—19 óráig Jelentkezés az Állami Balett Intézetbe Az Állami Balett Intézet­ben megkezdődtek az 1968— 69-es tanév előkészületei. Aa intézmény felvételt hirdet olyan 10—12 éves leány és 10— 14 éves fiúgyermekek részére, akik kedvet éreznek a tánc­hoz és elvégezték az általános iskola első négy osztályát. Aa intézetben általános és közép­iskola működik, amelynek el­végzése után a tanulók érett­ségi vizsgát tesznek. Az Álla­mi Balett Intézet szakmailag sokoldalúan képzett, hivatást® táncművészeket nevel. A felvételi vizsgára jelent­kezések ideje május 2-től lö- ig tart. A vidékiek írásban, a budapestiek személyesen je­lentkezzenek az Állami Balett Intézetnél (Budapest, VI., Népköztársaság útja 25.). A felvételi vizsga időpontjáról a jelentkezőket értesítik. (Tudósítónktól.) Az új gaz­dasági mechanizmusban meg­változott körülmények között készítették el termelési és pénzügyi tervüket a .sátoralja­újhelyi járás, termelőszövetke­zetei. A szövetkezeti tagok megnövekedett felelősséggel, a közgazdasági szabályozó esz­közöket figyelembe véve, sza­badon terveztek. E szabályo­zók hatására az idén a mező- gazdasági nagyüzemek növe­lik például a cukorrépa és a napraforgó vetésterületét. Tolcsva, Bodrogolaszi és Pácin termelőszövetkezetei az előző évekhez viszonyítva nagyobb termésátlagokra számítanak a trágyázás számottevő növelé­se révén és azáltal is, hogy belvízlevezető csatornákat épí­tenek. A járás tsz-ei az állatte­nyésztésen belül elsősorban a juhállományt kívánják növel­ni az új, dotációs árrendszer hatására Sajátos üzemi és természeti viszonyaik is ked­veznek a juhászkodásnak. A tervek szerint több tsz-ben a tehénállomány növelése is szá­mottevő lesz. Pénzügyi terveik elkészítésénél a termeloszövet- i kezetek az új árrendszerből in­A Magyar Rádió miskolci stúdiójának műsora (A 188 oíöteres uullámbosszofi 18—IS Aráig) A megye életéből. Az Ifjúság nevezetes napja. Ilangképek az egyetemi élet egy érdekes mozzanatáról. Mit láthatunk most Hegyalján? Szólóhangszer: a hegedű. A tervezőasztal mellett. Lányok, asszonyok. — Az elektromos háztartási gépek szak­üzletében. A megye sportéletéből. Előadói a szerző. ESZAKMAGVARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspári Borsod megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Sárközi Andor Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zslllnszky n. B. j Telefonszámok. Titkárság: 16-88AJ i Gazdaságpolitikai rovat: 16-053 Pártrovat: 16-078. Belpolitikai rol vat: 16-450. Kultúrrovat: 16-067, Sportrovat: 16-019. Munkáslevele- zés, panaszügyek: 1&-04&, Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállal.** Miskolc, Bajcsy-Zslllnszky u. is. Felelős kiadót Bíró Péter Telefon: 3G-1S1 Hirdetésfelvétel: Széchenyi u. 15—17. Telefon: Í6-213 Terjeszti o Magyar Posta Előfizethető • helyi postahivataloknál os a kézbesítőknél Az előfizetés dija egy hónapra 19 forint tndez; JSOSS Készült a Borsodi Nyomdába* Felelős vezető; Szemes Istvá*. | Ae félj, libukám, szeretleksss fsmmmmihe Időjárás Várható időjárás »a esős", tovább fart » száraz, napos, meleg idő. Kissé megélénkülő szél. Várható legmagasabb I nappali hőmérséklet 34—29 ' fok között. I --------------------------­költ járművek után hull i szemét, a föld. Az FB 90—81 rendszámú dömper úgy tű volt pakolva, hogy az után: jövő személygépkocsinak i perecesi kisvasúinál meg kel­lett állnia, mert vezetője a: úttestre hulló föld porától hír. télén nem is látott. Az YC 36—18 rendszámú dömper ko­ra délelőtt a Kun Béla utcár igyekezett alaposan megpa­kolva, hullatva maga után ra­kományát. Nem ritka, hogy az építke­zési törmeléket lapos lovas­kocsin szállítja el. legtöbbször a Miskolci Ingatlankezelő Vál­lalat. Legutóbb a Széchenyi utcán az egyik kapu alól ka­nyarodott ki ilyen kocsi. Haj­tója „elfelejtett” lejáró desz­kát tenni a járda széléhez. A kocsi nagyot zökkent, rakomá­nyának nagy része a járdára és az úttestre hullott. Megáll­Sokszor és nem szívesen halljuk, hogy Miskolc nem tiszta város. Nem egyszer té- tna ez társaságban, más vá­rosból ide érkezők beszélge­tésében, hivatalos fórumokon és lapunk hasábjain is. Le­vélíróink, akik büszkék szé­pülő városunkra, szintén szó­vá teszik a legforgalmasabb útvonalakon is tapasztalható rendetlenséget. A Köztisztasági Vállalat nap mint nap rendszeresen takarít­ja, nyáron locsolja az utcá­kat, főbb útvonalakat, de ez nem sokat ér, mondhatni kár­ba veszett fáradság, költség, ha a városon áthaladó teher­gépkocsikról, dömperekről, lo- j vasszekerekről hull a törme- | lék, a szemét. A napokban a j Győri-kapuban jártam. A kör- j nyéken házakat bontanak, és ] az anyagot gépkocsikkal szál- i lítják el. Az alaposan megpa-l gyár nyelvű nyomtatványa je­lent meg. Nemsokára Gyula- fehérváron tűnt fel, ahol négy magyar és három latin köny­vet nyomtatott. Ö készíteti a az első magyar játékkártyákat. Négy lapjuk egy korabeli könyv kötéséből bukkant élő. Halála után özvegye még hét latin és három magyar köny­vet adott ki. Fia, Rudolf jó­részt Debrecenben működött. Az általa kiadott 31 könyv kö­zül 25 manvar nneLvü volt 400 éve, 1568-ban halt meg Hofhalter Rafael, eredeti ne­vén Skrzetuski, hányatott éle­tű nyomdász. Mint a refor­máció hívének kellett Len­gyelországból elmenekülnie. Hollandiában kiváló tipográ­fusművésszé képezte magát, majd Bécsben nyitott mű­helyt, amelyből 31 — fa- és rézmetszetekkel díszített — könyv került ki. 1563-ban Debrecenben állított nyomdát. és két szép könyvet adott ki, később Nagyváradon két ma-

Next

/
Oldalképek
Tartalom