Észak-Magyarország, 1968. február (24. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-23 / 45. szám
2S2AKMAGTAROKSZAG Péntek, 196S. február 23. Karsai Elek beszámolója lapunknak angliai kutatásairól Freemann kapitány Budapesten, Cunningham ezredes Bácsben Mindenekelőtt mutassuk be ® két főszereplőt: Böhm Vilmost és sir Thomas Cunningham-1. Böhm a Magyarországi Szociáldemokrata Párt egyik vezetője volt — a XX. század első éy tizedé tói. Különösen megnőtt a szerepe az első világháború utolsó esztendejében. így érthető, ha az őszirózsás forradalom kormányában a hadügyi államtitkári poszton találjuk. Meggyőződése volt, hogy a polgári forradalom vívmányainál többet 1913 végén, 1919 elején nem érhet él a munkásság és a parasztság. Mindenki, aki ennél többet, tehát szocialista forradalmat akar, káros tevékenységet fejt ki — és ezt minden eszközzel meg kell akadályozni. A Károlyi-, majd a Berin- key-kormányban éles kommu- nistaellenes álláspontot foglalt el, e kérdésben még a polgári minisztereknél is határozottabb volt. 1919. március 21~e után hadügyi népbiztos, majd a Vörös Hadsereg főparancsnoka lett. Sir Thomas Cunningham ezredes a bécsi angol misszió katonai vezetője. 1919 elején, még a Károlyi-rendszer alatt különösen megnőtt az aktivitása. A Foreign Office levéltárában található egy igen figyelemre méltó jelentés, amely szerint 1919. februárjának első napjaiban Cunningham Bécsben tárgyalt Garamival és Böhmmel. Azzal kecsegtette a magyar szociáldemokrata vezetőket, hogy ő ■maga megy el Prágába és szerez Masaryktól. nyersanyagot, szenet, ha Magyarországon erélyesen fellépnek a kommunista agitáció terjedésének meggátlasára. Ezután nem sokkal, 1919. február 20-án Budapesten, a Népszava szerkesztősége előtt véres összecsapás zajlott le a tüntető munkanélküliek és a rendőrök között, s még aznap éjjel — a Minisztertanács felhatalmazása alapján — letartóztatták a Kommunisták Magyarországi Pártjának majd valamennyi vezetőjét! Nem lehetetlen, hogy a .két esemény között volt néminemű összefüggés... Ami most már a címben megjelölt témát illeti: 1919. március 21-e, a Tanácsköztársaság létrejötte után az antantmissziók többsége elutazott Budapestről, de néhány angol és olasz tiszt itt maradt, többek között Freemann kapitány — Cunningham ezredes bizalmi embere. Freemann, mint egy júliusi, a Foreign Office-hoz intézett jelentésében leszögezte, rendszeres érintkezést tartott fenn a budapesti szakszervezeti vezetőkkel. Elégedetten írt arról is, hogy az utolsó két hónapban, tehát 1919. májusában és júniusában fontos katonai, politikai értesüléseket kapott, és azokat továbbította Bécsbe sir Thomas Cunningham ezredesnek ... Freemann kapitány így foglalta össze a szociáldemokrata szakszervezeti vezetők álláspontját.: — „ök, — mármint a szakszervezeti vezetők — a mostani bolsevik kormányt felváltani és egy mérsékelt szocialista kormányt alakítani csak úgy lennének képesek, ha meghatározott biztosítékokat, vagy éppenséggel támogatást kaphatnának az antanttól...” A döntő tárgyalásokra azonban nem Budapesten, hanem Bécsben került sor — a bécsi magyar követség útján, Otto Bauer, osztrák külügyminiszter közvetítésével. A londoni Public Record Office-ban őrzött angol kül- ügvmvnisztériurni iratok új »Idáiról világítják meg az 1013. júliusi béca tárgyalásokat. Hogy csak néhány fontosabb dokumentumot említsünk: itt található Vámbéry Ruszlemnek, Ágoston Péter védőügyvédjének Londonba küldött jelentése az 1920-as népbiztosperről, különös tekintettel Ágoston Péternek, a Tanácsköztársaság ideiglenes bécsi követének működésére; nagy érdeklődésre tarthat számot Mr. Cadogan-nak, a Foreign Office referensének összefoglalója az 1919. júliusi bécsi tárgyalásokról, főként ami őfelsége Kormányának erkölcsi és politikai felelősségét illeti; vagy a két koronatanúnak, Böhm Vilmosnak és sir Thomas Cunningham-nak ez üffyet érintő levelei, feljegyzései, melyek eddig semmilyen formában, még kivonatosan sem kerültek nyilvánosság elé. Cunningham, a Foreign Office felszólítására 1920-ban a következőképpen írta le a bécsi tárgyalásokat: A magyar szociáldemokraták 1919. június végén a bécsi szocialisták támogatásával, segítségével kísérletet tettek rá, hogy politikai érintkezésbe jussanak az antanthatalmakkal. Július 12-én Böhm lemondott a hadsereg-főparancsnokságról, és Bécsbe jött, hogy tárgyaljon Bauer külügyminiszterrel. Böhm megkérte Bauert, hogy puhatolódzék az antant bécsi képviselőinél, milyen feltételek mellett lennének hajlandók elismerni egy szakszervezetekre épített kormányt, feloldani a blokádot és élelmiszert szállítani. Miután Bauer készségesen vállalta a közvetítő szerepet, Böhm visszautazott Budapesté re, hogy megbeszélje a helyzetet a Szociáldemokrata Párttal és a szakszervezetekkel. És most itt szakítsuk meg Cunningham előadását, és más, ugyancsak a Public Record Office-ban őrzött dokumentumokból egészítsük ki az eseménvek lefolyását. Mindenekelőtt érdemes elmondani, hogy Czóbel Ernőnek, a Tanácsköztársaság bécsi követének visszahívását Borghese herceg, a bécsi olasz misszió vezetőjének kérésére erőszakolta ki Otto Bauer külügyminiszter. Borghese herceg, Cunningham angol és Halstead amerikai megbízottal egyetértésben azért kívánta ezt, mert véleményük szerint Czóbel meg- győződéses kommunista, és vele nem lehetne tárgyalni a Tanácsköztársaság kormányának más, szocialista-polgári koalíciós kormánnyal tervezett felváltásáról. Továbbá: ugyancsak a bécsi ántantmissziók vezetői tanácsolták Ágoston Péternek, hogy ne ö vegye át a bécsi követség vezetését, hanem Böhm Vilmos — ő menjen vissza Budapestre, és ott tartsa kézbe a szakszervezeteket. Tehát így, ilyen előzmények után, a fenti célkitűzéssel lett Böhm bécsi követ. Nem érdektelen megjegyezni, hogy Két forradalom füzében című könyvében Böhm nem egészen így mondja, el a történteket, Czóbel és Ágoston nevét meg sem említi, az antantmissziók szerepéről teljesen megfeledkezik... Visszatérve Cunningham memorandumára: Böhm budapesti megbeszélésein tisztázta a bécsi antantmissziók elé terjesztendő megjegyzés pontjait — a Tanácsköztársaság felszámolására. Ennek első pontja; katonai diktatúra létesítése Böhm vezetése alatt, mellette a kormányzásban részt venne Haubrich, Ágoston és Garami. Jegyezzük meg: fent idézett könyvében Böhm kihagyta saját nevét (Diktatúra diktátor nélkül.. -I Népi tánccsoportok gondjai A további pontok a magyar proletárdiktatúra vívmányai megsemmisítésének állomásait, az antant és az új kormány teendőit tartalmazzák, beleértve a szocializálások megszüntetését, az összes pártok. képviselőiből álló kormány létrehozását Ezen előzetes megjegyzés tervezetét Cunningham továbbította Párizsba, de a béke- konferencia homályos, sokféleképpen értelmezhető határozata nem segí lette a helyzet tisztázását. Mielőtt azonban realizálhatták volna a 8 pontos tervezetet, a tiszai fronton kritikussá vált a helyzet. 1919. július 30-án a román királyi csapatok megkezdték az átkelést a Tiszán, a Forradalmi Kormányzótanács mar nem tudott jelentős erőt csatasorba állítani, augusztus 1-én a budapesti 500-as munkástanács drámai ülésén Rónai Zoltán és Kun Béla bejelentette a kormány lemondását, és a hatalom átadását új; szakszervezeti vezetőkből álló korrpány kezébe. Es most ismét idézzük Böhmnek Cunninghamhez intézett levelét: „1919. augusztus 1-én volt szerencsém, mint kormányom bécsi követének személyesen tudatni Excellenciáddal és Mr. Allizéval, hogy a magyar kormány teljesítette a Szövetséges Hatalmak 8 pontba foglalt kívánságait.” De a további fejlődést a«n a bécsi tárgyalásokon kialakított elvek határozták meg. A Böhm—Cunningham megegyezés végrehajtása lehetetlenné vált azáltal, hogy a román királyi csapatok — a békekonferencia ellenzésével szembeszegülve — nem álltak meg Budapest kapui előtt, továbbá az, hogy Friedrich és társai puccsal eltávolították a Peidl-féle szakszervezeti kormányt (Folytatjuk.) orsod megyében, mint az ország más részein is, jelentősen csökkent a népi tánccsoportok száma. A népi táncművészet váltakozó pályát futott be a felszabadulás után. Volt időszak, amikor hatalmas méretű tömegmozgalommá vált., sok útkeresés után országos, sőt világsiker évei következtek, aztán lassan mind kevesebb reflektorfény hullott rá, később újra felé irányult a közönség érdeklődése, mert a népi táncművészet is ú.i uta- j kát keresett. Az országos jellegű megállapítások nagyrészt a Borsod megyei csoportokra is érvényesek. Borsodban, és Miskolcon mindvégig kiemelkedő szerepet játszottál, a szakszervezetek irányítása alatt működő együttesek. Jóllehet tanácsi irányítású csoportok is szép Számmal dolgoztak, a megye népi táncmozgalmára a szak- szervezeti csoportok munkája volt a jellemzőbb. A tanácsi irányítású csoportok közül a mezőkövesdi, a sárospataki, a cigándi és még néhány emelkedik ki. Tevékenységükre a megyehatáron túl is érdemes felhívni a figyelmet. A bevezetőben említett csökkenés a szakszervezeti csoportoknál is jelentkezett. 1965-ben 19 szak- szervezeti csoport fejtett ki aktív tevékenységet (200 szereplés, 400 állandó közreműködő!), 19GG-ban pedig mór csak 18, 1967-ben 14. Az 1967 őszén Diósgyőrött megtartott találkozón 8 együttes vett részt. A korábbi létszámot napjainkban visszaállítani már nem lehet, de nem is szükséges, hogy az egyes közép- és kisüzemek önállóan szervezzenek együtteseket. Előadás Juhász Ferenc és Na«y László költészetéről Juhász Ferenc és Nagy | László költészetéről tart elő- J adást Czine Mihály kandidá- | tus február 24-én, szombaton | este 7 órai kezdettel Miskol- j can, a TIT Kazinczy Klubjában. A két kiváló költő munkássága, nemkülönben az illusztris előadó bizonyára a költészet sók barátjának teszi vonzóvá, érdekessé az irodalmi rendezvényt. Szükségtelen szaporítani az életkép telel i, szinte csak vegetálásra kárhoztatott egyesülések számát. A szakszervezetnél működő csoportok közül, a három kiemelkedő, nagy együttesen kívül figyelmet érdemel a répáshutai. _A többi csoportnál, a kisebbeknél sok a gond, különösen nehéz az előrelépés az együttesek zenei munkájában. Ä legnagyobb és legszámottevőbb a Diósgyőri Vasas Művészegyüttes tánckara. az. Avas Együttes, valamint az ózdi csoport. Az ózdi színvonala egyenletes, a két miskolci csoportnál erős hullámzás tapasztalható. Ezt — különösképpen a diósgyőrinél — az oktató, illetve vezető személyében történt változás nagyrészt indokolja. A három, már említett, nem szakszervezeti csoport i>özü) a mezőkövesdinél ugyancsak a személyi változások teszik hullámzóvá a színvonalat. SaE!52?S$Pi3» Ha az egyes csoportoknál a stagnálás, vagy épperi visszalépés okait kutatjuk, első helyen az irányító szakember hiányát kell feljegyeznünk. Helyben a fenntartó szervek nem találnak megfelelő képesítésű, jó vezetési adottságokkal rendelkező koreográfust, csoportvezetőt, a fővárosból szinte óraadóként lejáró csoportvezetők működése csak átmeneti megoldásnak tekinthető. Szerencsés helyzetben van Ózd, ahol stabil csoportvezető működik. A gyakran változó, és csak kiszámított, szűk órákra megjelenő vezetőtől viszont nehéz is elvárni az együttesek jobb ősz- szefogását, a mélyebb pedagógiai tartalommal is töltött vezető, irányító tevékenységet , Itt mindjárt felbukkan a ho- ] norálás kérdése, mértéke is. A | fenntartó szervek ugyanis igen szűkösen rendelkeznek: anyagi javakkal. Ugyanakkor az a, kérdés is felbukkan, hol vannak a különféle tanfolyamokat végzett oktatók. Borsodban igen sok azok száma, akik az elmúlt években tanfolyamokat végeztek, s arra, hogy az ott szerzett tudásukat gyümölcsöztetik, alig volt példa. A stagnálás másik, rendkívül fontos oka a zenekíséretben tapasztalható sokféle hiányosság. Az együttesek útkeresései, az újfajta táncprodukciók másfajta muzsikát, zenei átalakulást is kívánnak, s ezekkel népi zenekaraink nehezen tudnak lépést tartani. Az Avas táncegyüttesnél már van kezdeményezés a zeneművészeti szakiskolások bevonására, s ez követendő példa, hisz a fejlődés a zenekaroktól is többet kíván. Hogyan tovább? Fz a legfőbb gondja most minden csoportnak, és mint a szakszervezetek megyei kultúrbizott- ságán hallottuk, a mozgalom megyei irányítóinak is. A nagy országos csoportoknál is gondot okoz a népművészet és a tematikus táncok aranyos színpadra állítása, és itt helyben is voltak kísérletek közös műsorokra, volt egy önálló, teljes műsort betöltő tánckép- kísérlet (Büröcz József: 45- ben történt), volt példa rá, hogy karláncok ás egyéb foíl.kloriszlikus kompozíción közé kisebb tematikus táncokat illesztettek. Az el fogadtatás még nehéz. De mindenképpen az „is-iö” alapot kell választani, azaz a folklórnak is, a tematikus táncnak is helyet kell kapnia csoportjaink munkájában. Jelentkeznek persze olyan gondok is, hogy a sok munkával összeállított és betanult. kompozíciókat nem tudják kivinni vidékre, » kis színpadok miatt. Az együttesek ezt a gondot kis kamara- számok műsorba iktatásával igyekeznek ellensúlyozni. Felbukkan az a kérdés is- kinek készülnek a népi tánc- produkciók? Sokan exportcikknek tekintik. Más helyen idegenforgalmi vonzerőnek. Valójában pedig népi tánc- mű vészetünk hagyományainak művészi továbbápolása, az önművelés és ízlésfejlesztés magas szintű eszköze. Bizonyos, hogy napjainkban sok a versenytárs, sokféle látványosság vonja el a nézőt a népi tánctól. De a tapasztalat szerint * jó műsorokra van közönség. N épi tánckul túránk mái nem olyan tömegmozgalom, mint korábban. A parttalan tömegmozgalom helyett mindinkább az értéke« művészi törekvések jellemzik a borsodi csoportok műn Icáját is. Kevesebbet, de jól, illetve jobban, ritkábban, de magasabb művészi szinten — ígf jelentkezik most a népi táncművészet. Vannak gondok, vannak problémák e csoportok előrehaladásában, a tömeg* érdeklődésben. Ezekre a gondokra akartuk a figyelmet felhívni. Benedek Miklós Műszaki nagy jóinkról A Gépipari Tudományos Egyesület kiadásában 1967. végén jelent meg és a napokban került könyvkereskedői forgalomba a Műszaki nagyjaink sorozat első három kötete Szőke Béla oikleveles gépészmérnök szerkesztésében. Dr. Varga József professzornak, a GTE elnökének előszavából a következőket idézhetjük: „A technikai haladást az alkotó mérnöki munkának köszönhetjük, mert csak ezáltal tudjuk a természet örök törvényeit az emberiség javára fordítani”. Szerencsére a technikai haladás úttörői, továbbfejlesztői, kutatói és oktatói között jó néhány hazánkfia is nagy nevet vívott ki magának. Érmék ellenére a technika hazai története, sajnos, csak kismértékben feltárt. E hiányt igyekszik pótolni a GTE, és az előszó néhai dr. Szabó Gusztáv professzor előadásából választott jelmondatokat: „Aki a jövő fejlesztésén fáradozik, annak ismernie kell a múlt fejlődését is. Ez a legjobb eszköz a helyes ítélőképesség ki- fejlesztéséhez, a mindenkori viszonyoknak legalkalmasabb megoldás kiválasztása számára”. A három kötet összesen 40 kiválóságunkról emlékezik meg. Nincs szorosan vett rendszer, a szerkesztő mégis kiemeli : « kötetekbe sorolásba» as vezette, hogy as I. kötet emlékezzék meg az áramlástan magyar művelőiről, a hőerőgépek, a mezőgazdasági és a szerszámgépek hazai fejlesz- tőiről) míg a II. kötet a bányászat, a kohászat, a gépészet, a villamosgépek nagyjairól, végül a III. kötet azokról a fizikus és matematikus alkotó oktatókról emlékezik meg akik elsősorban a mérnökképzés szolgálatára fordították tudásukat. Az I. kötetben az áramlástan hazai fejlesztői közül Seg- ner János András, Bánki Donát és Pattantyús Á. Géza, a hőerőgépek fejlesztői közül Csonka János, Jendrassik György, Láng László és Gusztáv, Erney Móric, Epperlein Oszkár és Böszörményi Jenő, a vagon- gyártás kiváló szerkesztője: Zámbor Ferenc, két kiemelkedő fogaskerékhajtómű-szer- kesztő: Vidéky Emil és Sze- niczei Lajos, a szerszámgép- ipar egyik úttörője: Bohacsek Ottokár, végül a hazai mező- gazdasági és élelmiszeripar gépesítésének kiválóságai közül Kühne Ede, Haggenmachcr Károly és Hankóczy Janó szerepel. A bányagépészetet Hell József Károly, a hazai nehézipari gépgyár alapítást Ganz Abrahám, továbbfejlesztését Mechwart András, a vasútvil- lamosítást Kandó Kálmán, KorinUy József, Korbuly Károly és Tóth László, a vílla- mosgépek, transzformátorok kifejlesztését a híres Ziper- novszky—Déry—Bláthy hármas, a hazai kohászat és gépészet határterületének kutatását, iparának kiépítését Borbély , Lajos, Bermann Miksa, Barlai Béla és Mereader Jenő képviseli a II. kötetben. A III. kötet olyan kiváló hazai fizikusokról és matematikusokról emlékezik meg, mint Hatvani István, Jedlik Ányos, Eötvös Loránd, Hunyadi Jenő, König Gyula és Dénes, Kürschák József, Rados Gusztáv, Bauer Mihály és Egerváry Jenó. E szűk összefoglalásban szereplő mindegyik név egy-egy izgalmas, tanulságos olvasmány. Méltó emléket állít azoknak, akik például az elmúlt században nagy erőfeszítéseket teltek, hogy legyen hazánkban is kellő színvonalú nehéz- és mezőgazdasági gépipar. A felsoroltak legtöbbje a Ganz alapította gyárban vált mérnökké, feltalálóvá, tudóssá. A villamosipar, a vasútépítés, a külön félt gőz- és gázgépek fejlesztésében többször születtek magyar gyárakban az első, lényeges találmányok, szabadalmak, újítások. Egy-egy életrajz pontos, teljes. Külön értéke mindegyiknek a bőséges irodalmi gyűjtemény. Tanulságos találmányok, szabadalmak pontos — szinte tankönyvszerű — isméi" tetőse, az életrajzok lényege* sebb adatainak dokumentál kiemelése, bizonyítása. A meg* emlékezéseket színesíti a gaz* dag fénykép- és rajzanyaft amelyeknek megszerzése he* lyenként nagyon nagy gondot okozott a szerkesztőnek. Az életrajzok stílusa a szét' zötől függően eltérő, ami tér* mészetes, hiszen a szerző ba* rát, kortárs, munkatárs, esetleg beosztott volt, de előfordul is, amikor már a személye* ismeretség sem valósulhatott meg. Mindenesetre a GTE vezető' jó ügyet segítettek a megváló* sülősig. Mindegyik alkotó mér* nöknemzedék nagy örömmé* fogja tanulmányozni azok élet* rajzát, akik jelen és elmúlj századunkban, közvetlenül vagy közvetve a legtöbbet tették a magyar gépipar ha«5' fejlesztéséért, nemzetközi hit' nevének megalapozásáért öregbítéséért. Külön ki kell emelni a Zrí* nyi Nyomda dolgozóinak ki' váló munkáját, amelynek ^ ízléses megjelenési forma kö* szönhető. Végül az is örömmel tölti ^ a miskolci olvasót, hogy e 3 kö* tét szerzői, lektorai közül töb' ben a Nehézipari Műszak’ Egyetem professzorai és mag* a szerkesztő, Szőke Béla vala* mikor Miskolcon fejezte be kö* zépiskolai tanulmányait, őr jelenleg is a miskolci ’ NM® gépészmérnöki karának címzc* tes docense. Dr, Tcrplán Zéa*