Észak-Magyarország, 1968. február (24. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-03 / 28. szám

T Világ proletárjai, egyesülietekl Űj típusú traktor Kí:; V\r? ||g| J||g|| pl & MAflTAB SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYE? BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXIV. évfolyam., 28. szám ARAI T® FILLÉR Szombat, 1!IG8, február S. Kádár Járna® elvtárs levele i Küziiorií Hépi Ellenőrzési Bizottságnak^ dr. Dobrónaki elnök elviárs kezelte BUDAPEST Kedves elvtársak! A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága nevében szívből köszöntőm a központi és helyi népi ellen­őrzési bizottságok vezetőit és ta-iáit, a. népi ellenőrök sokezres táborát, a szervezet megalakulásának 10. évfordulóján. A népi ellenőrzés rendszere, amely pártunk kezdeménye­sésére, az ellenforradalom leverésének, a népi állam meg­erősítésének időszakában, harcban jött létre, tevékenységé­ben a munkás-paraszt felügyelet, forradalmi elvét követte és annak szellemében tevékenykedik. A dolgozó tömegek aktív részvételére épült ellenőrzési szervezet fennállásának tíz éve alatt széles körű megbecsülést és tekintélyt vívott ki magának; tevékenységével erősítette a párt, a népi állam és a tömegek kapcsolatát. A népi ellenőrzés útján a. dolgozó flép gyakorol ellenőrzést a: javak termelése, elosztása felett és ily módon is a vezetés tevékeny részesévé vált. A népi ellenőrzés segítette kormánydöntések végrehajtó- tét, az állami fegyelem megszilárdítását, fellépett a gazda- eágí munlta lazaságai, a bürokrácia, a korrupció, a megvesz­tegetés, a köztulajdont károsító, mindenféle visszaélés és bűncselekmény ellen. Átfogó vizsgálatai feltárták a nép­gazdaság egyes ágazataiban tapasztalt hiányosságok okait, segítették a szocialista gazdálkodás hatékonyságának növe­lését. Hasznosították a dolgozók jelzéseit, bejelentéseit, fel­használták javaslataikat, képviselték érdekeiket. A Központi Bizottság elismerését fejezi ki és köszönetét • mond a népi ellenőrzési bizottságok vezetőinek, tonir-nak, dolgozóinak, a népi ellenőröknek az odaadó és eredményes munkáért. Külön köszönet illeti meg azokat az elvtársakat, akik mindennapi munkájuk mellett önzetlenül vállalták és társadalmi munkában példásan végzik népi ellenőri felada­taikat, Kedves elvtérsakl A következő hónapok, évek feladatai fokozott közéleti te­vékenységet kívánnak dolgozó népünktől. Meggyőződésünk, hogy a népi ellenőrzés szervezete, a tízéves munka gazdag tapasztalatait felhasználva, a dolgozók tömegeinek bevoná­sával még eredményesebben segíti az államvezetés, a gazdáiJ kodó szervek tevékenységét, a szocialista társadalom teljes felépítésén dolgozó népünk munkáját és harcát. A szervezet fennállásának 10. évfordulója alkalmából jó egészséget, további eredményes munkát, új sikereket kíván * ttépi ellenőrzés munkáját végső minden elvtársnak a Ma- tjyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága. Budapest, 1968. február 2-án. Elvtársi tidvözlctlelg KADÄR JÁNOS-, sx MSZMP KB első titkára, Képi ellenőröket tüntettek ki a Parlament ben Tízéves fennállását ünnepli át népi ellenőrzés szervezete. Az évforduló alkalmából a Népköztársaság Elnöki Taná­csa — kiemelkedő munkájuk elismeréséül — 202 népi el­lenőrt tüntetett ki. A népi ellenőrök egy cso­portjának pénteken délben a Parlament Munkácsy-termében tartott ünnepségen Gáspár Sándor, az Elnöki Tanács he­lyettes elnöke adta át a kitün­tetéseket. Az ünnepségen meg­jelent Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, h forradalmi munkás-paraszt kormány elnökhelyettese, Nyers Rezső, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára, Cseterki Lajos, az El­nöki Tanács titkára és Bálint József, az MSZMP KB gazda- tágpoljtikai osztályának veze­tője, továbbá dr. Dabrónaki Gyula, a Központi Népi Ellen­őrzési Bizottság elnöke. A kitüntetések ótnyújtasa­kor Gáspár Sándor mondott beszédet. A többi között kije­lentette,’ hogy társadalmunk, pártunk és kormányunk meg­becsüli és nagyra értékeli a népi ellenőrök önzetlen és fáradságos munkáját. Most, amikor átnyújtom a kitünteté­seket, kérem, hogy a jövőben is vegyenek részt a népi el­lenőrzés munkájában olyan lelkiismeretesen, odaadással és szakszerűen, mint azt eddig is tették. Kérem adják át társa­iknak, a népi ellenőrök széles táborának az Elnöki Tanács, a forradalmi munkás-paraszt kormány és a Magyar Szocia­lista Munkáspárt Központi Bi­zottsága köszönetét, elismeré­sét. Dr. Dabrónaki Gyula elnök ma a KNEB székházában 70 népi ellenőrnek a Munkaér- j demrend ezüst, 80 népi ellen- | őrnek pedig a Munkaérdem- I rend bronz fokozatát nyújtja I majd át. Cikkünk nyomában Bányász kultúr munkások között Radio­es tv-műsor A Vörös Csillag Traktorgyárban a kísérleti műhelyben elkészült a Dutra 4652 típusú, hathengeres, 90 lóerős traktar első példánya. Az új jármű kétkerék meghajtású, olyan talajviszonyokra készült, ahol felesleges a négykerck meghajtás. Az új dán korinány Hilmar Baunsgaard, Dánia új miniszterelnöke pénteken délelőtt bemutatta kormányá­nak tagjait Frigyes dán ki­rálynak. A koalíciós kormányban a konzervatív, a mérsékelt és a radikális Venstre Párt tagjai kaptak helyet. Ez a három párt együttesen megszerezte a többséget a január 23-án tar­tott parlamenti választásokon, legyőzve a szociáldemokratá­kat, akik 15 évig voltak hatal­mon Dániában. Zűrzavar Saigonban „Nem lehet tudni mindent, ami most történik. Annyi minden kezdődik ugyanabban a pillanatban” — az amerikai főparancsnokság szóvivője ezekkel a szavakkal ismerte be — írja az AFP tudósítója —, hogy az Egyesült Államok dél- vietnami expediciós hadtesté­nek saigoni főhadiszállásán se, partizánok offen zívájá­Tasfeste ssgyM kiz'Oei&stfc és távközlésének fejlesztésérit Földvári László, a közleke­dés- és postaügyi miniszter helyettesének vezetésével a minisztérium illetékes főosz­tályvezetői pénteken Miskolc­ra érkeztek, hogy megyénk ve­zetőivel közvetlenül tárgyal­ják meg a közlekedés és táv­közlés fejlesztésének helyi problémáit és feladatait. A tanácskozáson, amelyet dr. Papp Lajos, a megyei ta­nács vb-elnöke vezetett, részt vett Dojcsák János, a megyei pártbizottság titkára, Miskolc város részéről pedig Rózsa Kálmán, a városi tanács vb- elnökheíyettese. A napirenden szereplő fel­adatokat sokoldalú eszmecse­rében tisztázták, és fontos megállapodások születtek. Ezekről lapunkban részletesen be fogunk számolni. nak negyedik napján teljes ! zűrzavar tapasztalható. 1 Az AFP tudósítója a hiá- ! nyos tájékoztatás ellenére is — forrás megnevezése nélkül — jelentette, hogy a DNFF harcoló alakulatai pénteken, helyi idő szerint a déli órákban bevették Long Khanh tartomány székhelyét. Xuan Loc, tartományi köz­pont a székhelye a dél-viet­nami 18. gyalogoshadosztály törzsének. A francia hírszolgálati Iro­da tudósítója összefoglalja egyúttal a pénteki nap leg­fontosabb fejleményeit. Ezek­ben az órákban a főváros leg­különbözőbb pontjain és a pe­remkerületekben hét tűzvész pusztít. Harcok robbantak ki ismét An Quang negyedében. Go Gcap és Gia Dinit északi, illetve északkeleti negyedek­ben a partizánok személyi fe­dezékeket készítenek és árko­kat ásnak. Vidéken péntek délig a helyzet a következőképpen alakult* As előbb említett fl cél: Miskolc lakáshelyzetének javítása, városképének szépítése Újabb per G5rogországban Kréta szigetén, Chania vá­mosában csütörtökön újabb terrorper kezdődött. A junta hadbíróság ezúttal 29 sze­gélyt ültetett a vádlottak pad­jára, köztük három volt par­lamenti képviselőt, két újság­írót. és egy papot. Valameny- hyien Kréta szigetéről valók. A vádirat szerint ez & cso­port tervet dolgozott ki Pata­kosz belügyminiszter meggyil­kolására, ezen kívül több bombamerényletet hajtott vég­re a szigeten. A vádirat meg­említi, hogy a csoport Szpandi- dakisz volt hadügyminiszter megölését is tervbe vette, akit azonban maga a junta fosztott meg tisztségétőlis Bizonyára minden miskolci ; lakost érdekel a téma, ame- ! lyet tegnap, február 2-án vita­tott meg Miskolc város Taná­csának terv állandó bizottsá­ga: mennyi lakás épül 1968- han, és mit várhatunk a kö­vetkező években, a negyedik ötéves terv idején? • Szekrényt Jenő, a városi ta­nács tervosztályának vezetője tájékoztatta az állandó bi­zottságot: — Az 1968-as évben 900 la­kás épül fel Miskolcon. En­nek mintegy harmada szövet­kezeti, a többi tanács?, állami költségből létesül. A telepíté­si terv szerint a már megle­vő, új lakótelepek fejlesztésén kívül a város három részén épülnek új lakónegyedek: a Győri-kapuban, a bolgárföl­dön és az Avason. A Győri­kapui telep teljes egészében klbontakozódik, és befejeződik a negyedik ötéves tervben, míg a diósgyőri ós az avasi városrészek építésének dan­dárja lesz ebben az időszak­ban. Az építkezésekhez szük­séges hitelfedezetet az Orszá­gos Tervhivatal felmérte, és a közeljövőben terjeszti a kor­mány elé. A városkép szebbé formálá­sát célozzák azok a wgvek, amelyek szerint az új lakóte­lepeket összekötik a belváros­sal. Ezt is több szintes házak építésével szeretnék megvaló­sítani. A belváros rendezésé­nél 1968-tól 1970-ig nem a la­kásépítés kerül előtérbe, hi­szen ehhez a meglévő házak 60—70 százalékát le kellene bontani, ezáltal kevésbé tud­nák könnyíteni a lakáshiányt. Ezért a belváros rendezésére csak 1970-től, a negyedik öt­éves tervben kerül sor. Köztudomású, hogy a ház­gyárban már ez év második felében megkezdődik a próba- üzemelés. A gyár termékeinek elhelyezésére tehát már az idén területet kell biztosítani. Lesz-e elég terület, mégpedig közművesítéssel megfelelően előkészített terület a gyárból kikerülő, előre gyártott laká­sok számára? Biztosítani le­het-e a házgyár gazdaságos üzemelését? Ilyen kérdéseket is megvitatott a terv állandó bizottság, amely lényegében tanácsadó, segítő szerepet tölt be. Megállapították, hogy s köz­művesítéssel kapcsolatban van néhánv sürgetően megol­dandó gond: főleg a vízellá tásban. A jelenlegi források növekvő város vízellátását. A tapolcai gépházat ugyan most jelentős beruházással rekonst­ruálják, de ez csak a gépek korszerűsítését, kapacitásának növelését jelenti, nem új víz­forrást. Ezért már elkészült egy 15 éves városfejlesztéshez megfelelő vizet biztosító. Her- nád menti csiícsvizmű beruhá­zási programja. Sajnos, az or­szágos szervek még nem dön­töttek ennek elfogadásáról. Pedig g döntést már « me­gyei pártbizottság, a borsodi országgyűlési képviselők cso­portja és más szerveik la több­ször sürgették. A város szennyvíztisztító telepe primitív módszerekkel dolgozik. Ezen is változtatni kell. Mint ahogy gondoskodni kell a tehermentesítő utak és újabb utak építéséről. A közművesítéshez tartozik az új lakótelepek fűtési mód­ja is. A panelos építés köz­ponti fűtést- igényel. Ezzel már kevesebb a gond, mert részben földgázbázissak rész­ben távfűtéssel megoldják. Segít ebben a Lenin Kohásza­ti Művek is, amely 1969 ele­jétől mintegy hétezer lakás Sütését hsatesíws. Xuan Loc-on kívül a dél-vieÍJ nami felszabadítási hadsereg még kilenc tartományi szék­helyet tart részben ellenőrzés se alait. Heves harcok tomboltak egész nap folyamán a hűéi óváros birtoklásáért. Elkeseredett küzdelem bonta­kozott ki reggel a fennsíkom fekvő Pleiku övezetében, ahol a hazafiak friss erőket vetet­tek be. A partizánok Vinh Long közelében, a Mekong deltá­jában elfoglalták az amerikai fegyveres erők fontos haditen­gerészeti műhelyeit. Az idegesség Saigonban te-' főpontjára hágott. Az amerikai katonák arcára kiültek a fá­radság jelei: front-fejadagot kapnak, s még a legkényelme­sebb amerikai katonai szállo­dákban sem szolgálnak fel meleg ételeket. A polgári la­kosság élelmezése egyre ne­hezebb. A dél-vietnami fővárosban nyilvánosságra hozott ameri­kai hadijelentés annyit beis­mer, hogy a Dél-Vietnambara állomásozó expediciós had­test és a dél-vietnami kor­mányhadsereg négy nap alatt összesen 917 halottat és 2817 sebesültet vesztett. Ebből az amerikaiak vesztesége 281 halott. Csütörtökön a VDK fővám­sában sajtóértekezletet tartott Nguyen Phuu Soai, a DNFP állandó hanoi képviseletének ideiglenes vezetője, s ismer­tette a dél-vietnami népfel- szabadítási hadsereg általános offenzívájának első mérlegét. Kijelentette, hogy a tűz­szünet visszautasításáért s DNFF ötszörösen, tízszere­sen fizetett vissza. Mint mondotta, „aki szelei vet, vihart arat”. A jelenleg kialakult helyzetet rövidén így foglalta össze: „Az ame­rikai csapatokat szétszórták, * saigoni kormány alakulatait megbénították. Az előttünk ál­ló harc még elkeseredett less, de a néphadsereg mind több embert gyűjt zászlaja alá”. Johnson elnök pénteken seb­tében sajtókonferenciát hívott össze, hogy megnyugtassa az amerikai közvéleményt a dél­vietnami helyzettel kapcsolat­ban. Az elnök azt mondotta, hogy a szabadságharcosok ©f- fenzivája „teljes kudarcot vallott katonailag”, de elis­merte, hogy az amerikai és a dél-vietnami haderők nehés harcok előtt állnak az ország­ban. A koreai kérdéssel kapcsom latban Johnson közölte, a KNDK hatóságai által lefoglalt kémhajó ügyében újabb tár« gyalás folyt Panmindzsonban, de „az Egyesült Államok szem­pontjából ez nem járt kiélési» eredJSíézuíB^’X,

Next

/
Oldalképek
Tartalom