Észak-Magyarország, 1968. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-14 / 11. szám

6 ÉSZAKMAt YARORSZÄG Vasárnap, 1968. Január 14 „A kort rakéták nélkül is ki lehet fejezni 66 A GÉP MELLETT áll, haj­togatja annak kerekeit, óva­tos, vigyázó mozdulatokkal te­ríti a papírt a festékes lemez­re, készíti a nyomatokat. S mikor a henger véglgsimít a papíron. óvatosan felemel egy-egy lapot, összehúzott szemmel vizsgálja, miként si­került a nyomat. Len key Zol­tán, miskolci grafikusművész műtei'mében vagyunk, s mi­közben a budapesti XI, orszá­gos képzőművészeti kiállításra küldendő anyagához készíti a lapokat, beszélgetünk. Lenkey hatodik éve él a miskolci művésztelepen. Mis­kolci fiú, középiskolai tanul­mányait a Földes Gimnázium­ban végezte, majd a főiskola elvégzésé után, 1962-ben lőtt haza, Miskolcra, fik Sándor Főnyi Géza, Szőnyi István voltak mesterei a főiskolán, majd a barátok, pályatársak, tapasztaltabb művésztársak formálták tovább. Igazi mes­terének Kondor Bélát, jó ba­rátját tekinti, akitől emberi­leg és szakmailag egyaránt igen sokat tanult. Korai mű­vein érződik is Kondor ha­tása. De barátainak, bírálói­nak, egyben tanítóinak tartja sok társát. Csohány Kálmánt, Pásztor Gábort, Gyulai Lí- viuszt. Már főiskolás korában szerepelt a miskolci országos képzőművészeti kiállításon és a grafikai biennalen, azóta rendszeres szereplője e tárla­toknak, két évvel ezelőtt Krakkóban és Tokióban vol­tak kiállítva anyagai, jelenleg Párizsban és más' francia vá­rosokban láthatók munkái Két hónap múlva, márciusban Budapesten a Dürer-terem- ben lesz önálló kiállítása. Régi lapokat, rézkarcokat, vázlatokat, egyéb grafikai munkákat böngészgetek. Szem­betűnő néhány év alatti fej­lődése. A főiskolás korbei) Jó­zsef Attila illusztrációktól a napjainkban alkotott kompom zíciókig, a legutóbbi grafikai biennalen bemutatott anyagéig szépen ívelő utat járt be, té­mái széles skálán mozognak, érdeklődési köre nagyon vál­tozatos. — Magam sem tudnám pontosan körülhatárolni ér­deklődési körömet, hiszen a természet oly sok mindent kí­nál. Szőkébb érdeklődési kö­römre áz intimitás jellemző. Bemőth Aurél egy alkalom­mal. amikor megnézte mun­káimat, úgy jellemezte őket, bogy „belterjesek”. Olyanok, amelyektől távol áll a pátosz. Műn Icáim a lan in minnpnlffu a természet inspirációja. Termé­szetesen a grafikusművészet tórmanyelvére átköltve. Ko­rábbi stabil, kemény formáim az évek során feloldódtak. E két módból, a kemény és az oldottabb formák szintéziséből szeretném kialakítani sajátos, egyéni formanyelvemet. A természetben minden érdekel. Minden jelenség, a legegysze­rűbb is lehet olyan inspirativ konstruálni, az igazi szerkezet láthatatlan, a művésznek azt kell feltárni, azt kell kifejez­ni. Azt kell láttatnom a va­lóságból, amit én látok belőle, és ami! mással is láttatni sze­retnék. A természetből készí­tek -vázlatokat, tanulmányo­kat, de munkámmal, kifejezési formáimmal mindinkább a teljesen ntkö'tött alakok felé fordulok, kész munkáimon Egy az új munkák közül: Sirató. erejű, hogy alkotásokra ser­kentsen. Az emberek nem mindig veszik észre a környe­zetükben levő szépséget. A művész feladata, . hogy ezt feltárja, megmutassa. Igén, szerinterti a művész feladata a mondanivaló olyan feltárá­sa, amellyel egy irányba terel­heti a közönség látását, gon­dolatait. PEREGNEK kezeim közt a légi lapok, születnek az új nyomatok a gépen. Kifejezési formáiról, művészi útkeresésé­ről beszélgetünk. — Határozott véleményem, hogy ezt a kort is ki lehet fe­jezni rakéták nélkül. A mű­vész akkor is kifejezi korát munkáiban, ha a mondaniva­ló áttételesen jelentkezik, ha elmélyültebb tanulmányozást, böngészést kíván egy mű megértése. Szerintem nem a látszati formák alapján kell csak azok a vonások marad­nak meg a látványból, ame­lyeket lényegesnek tartok, a többiek eltűnnek.. A művek és a közönség ta­lálkozásáról, illetve a művek fogadtatásáról beszélünk a továbbiakban. Szóba kerül, hogy a közönség olykor ide­genkedve fogadja a modern grafikai törekvéseket. — Már említettem, hogy az emberek nem mindig veszik észre a környezetükben levő szépséget, és nem mindig úgy látják, ahogy a művész lát­tatni szeretné. E látásmód el­fogadtatása a mi egyik legne­mesebb, legnehezebb felada­tunk. Ugyanakkor nem feled­kezhetünk meg róla, hogy Ma­gyarországon sokkal több,em­ber él képzőművészetből, mint amennyi szükséges lenne, mint amennyi valóban érdemes rá, hogy ebből éljen. Ez a kínálat nincs mindig jó hatással az íz- lésformálásra. Adódik ez egy korábbi szűk látókörű művé- szetnolitikából, adódik a kü­lönféle adminisztratív besoro­lások és díjak túlzott értéke­léséből, nem utolsósorban a modernség nem mindig helyes értelmezéséből. Szerintem a modernség nem formaproblé­ma, hanem szemlélet kérdése. KÖZBEN elégedetlenül fél­retesz egy-egy új nyomatot. Gondosan válogat. A tavaszi, országos tárlaton nagyon jól akar szerepelni. Benedek Miklós Szemmírtékkcl — a címe a kö- telnek, amelyben az elmúlt évek irodalmi riportjainak, szociográ­fiáinak gyűjteményét találhatja az olvasó. A kötet szerzői többek között Féja Géza, Szabó Pál, Veres Péter, Erdei Ferenc, Váci Mihály, Moldova György, Faragó Vilmos, G^urko László és mások. E könyvben összegyűjtött írások eredetileg hetilapjainkban és fo­lyóiratainkban jelentek meg. így együtt, a műfaj közegében, még­is újszerűnek hatnak, és egymás után olvasva — a téma különbö­zősége ellenére —, aligha tagad­ható, hogy összefüggnek. A kötet írásai nem pontos fel­mérések alapján készültek, mint- ahogy készülnek a szoeiológiai tanulmányok. Éppen ezért sok olyasmit felszínre hoznak, és éle­tünk számos olyan vonatkozásá­ról és összefüggéséről adnak hírt, ami — éppen konkrétságé hiá­nya, tehát megfoghatatlansága miatt — nem * tárgya a tudomá­nyos megfigyelésnek. A rejtett erők és a látszólag jelentéktelent mozzanatok érzékelésére ugyanis leginkább a minden idegszálával rezonáló alkotó képes. Az író és riporter — nem tehet iliást — sa­ját egyéniségén szűri át a látot­takat tehát a valóságot feltáró mm’inak erre a szubjektív fel­adatára vállalkozik. Ezért a kö­tet címe: Szemmértékkel. Ennek ellenére is megbízhatóan jelzi széíes rétegek problémáit. A napjainkban egyébkén« is divatos és szívesen olvasott do- kumentumpróza nem tűri a szé­pítést. A szocializmus építése nem is szorul erre. A társadalmi változások időszaka ugyanis min­dig nagy feszültséggel jár. A kö­tet éppen ezt a feszültséget, te­hát a társadalom eleven mozgá­sát kívánja érzékeltetni. Kovács Kati íilmtőszeiepben A népszerű táncdalénekes al akit,ja az Elváltozott a nap című, most készülő, új magyar film prózai főszerepéi. A puszta közepén tűik! A puszta kellős közepén, a rakétavárosban, ahova elláto­gattunk, megismerkedhetünk azoknak az embereknek az életével és munkájával, akik a rakéták üzemben tartásáról és a készenlétről gondoskodnak. Gépkocsink csikorogva féke­zett, kissé csodálkozva néz­tünk szét: annyira jelentékte­len helyen álltunk meg. Ha­talmas vaskapu, az út két ol­dalától elinduló, nyílegyenes drótkerítés. Személyazonossá­gunk szigorú ellenőrzése után beléptünk a zajtalanul nyíló és csukódó páncélajtón. Zeg­zugos, kanyargós folyosó. Újabb ajtón kisebb helyiség­be értünk: az ügyeletes tiszt szobájába. Puha csend, halk zeneszó, arcunkon, kezünk fején friss légáramlatot ér­zünk — dolgozik a légkondi­cionáló. Előttünk irányító pul­tok, a pultokon számtalan műszer. Az asztalnál ülő ügye­letes tiszt feláll és jelenti: — Minden rendben! Középen tej fehér képernyőn számok vilióznak. Parancs érkezett — A rakéták startra ké­szek! — A képernyők mellett kigyúlnak a zöld tablók — in­dítás! Nem messze tőlünk, a föld felett hatalmas páncél- lemezek futnak hátra és az aknákból lángfelhőtől kísérve, kiemelkednek, s megindulnak a távoli cél felé a rakéták. Az ügyeletes máris jelenti a hangosbeszélőn: — A parancsot végrehajtot­Készül a nyomai Lenkey Z cilán műtermében. Pa raszti bölesesség A közelmúltban számba vettem, összegyűjtöttem falunk mintegy hatszáz közmondását. E munka során hallottam egy idős paraszt bácsitól egy általam eddig nem ismert mondást: mely így hangzik: — Aki nem akar jót másnak, annak sírt nevelve ásnak. Tüstént lejegyeztem ezt a bölcs mondást. Mennyi tapasz­talat, megfigyelés leszűrt eredménye sűrűsödik benne. Az történetesen, hogy a jónak az akarása is dicséretes, ha talán nem is sikerül mindig. Ennek hiánya: a rosszakarat pedig egyenesen bántó, sértő, bosszantó és romboló erő. A jói tehát akarni, cselekedni kell. A jót nem akaró emberekkel szemben az a legkevesebb, hogy megvetéssel fordulnak el tőle. Kiközösítik, örülnek annak, ha meg­szabadulnak tőle. Nem kár érte. Aki nem használ, annak a távozása nem veszteség. Nem sajnálja senki, sőt „annak sírt nevetve ásnak”. Jó lenne, ha ez a nagy igazság nem merevedne, csonto­sodna bele a közmondásba, hanem életté válna közöttünk. Szűcs István A szórető és karbantartó részleg a legmodernebb tech­nika szerint épült, hatalmas gyárhoz hasonlít. Iparvágá­nyok, zajtalanul suhanó elektromos targoncák, embe­rek fehér köpenyben, fenn a magasságban, a fényszórók szomszédságában pedig eme­lődaruk. A sündisznó tüskék az épület tetején a rádióloká­torok antennái — a második emeleten van a távmérő szol­gálat. A legjobbkor érkeztünk: új típusú rakétát szerelnék. A hatalmas acélszivart a raké­tarendszer egyik aknájába he­lyezik. Adott pillanatban elég egy számot tárcsázni, s a ra­kéta másodpercek alatt elin­dul a cél felé. Ez a munka nem vcszélyíelen Igaz, a szovjet rakétaipar' fejlett: úgyszólván mindent előre ki. lehet számítani, töké­letes gyári viszonyok között lehet üzembe helyezni a szár­nyas lövedékeket. A próbaüze­meltetés, a rejtett hibaforrá­sok feltárása rendkívüli jelen­tőségű az ilyen bonyolult technikai folyamatnál. Itt a legapróbb hiba is életveszélyt jelent. Sokszor csak a szak­ember hatodik érzéke segít. Telepszerte beszélik még ma is Hazankov mérnökkari őr­nagy esetét, aki szinte vakon tapintott rá a hibára, az egyik rakétablokkban: — Vizsgálják meg! A blokkot iáemelték, gon­dosan végigvizsgálták a ká­belt és hibát találtak. Mi is ez a hatodik érzék? Nincs ebben semmi misztikum, semmi „földöntúli”. Egyszerű­en a hozzáértésről, az évéken át megszerzett tapasztalatról van szó. Egyik legnehezebb és a. leg­veszélyesebb szakma a raké­tavárosban — a rakétatűzsze­részeké. Kollégáikhoz, a ha­gyományos tűzszerészekhez hasonlóan, ők is csak egyszer tévedhetnek az életben. Mind­járt el is mesélnek egy ese­tet, ami régebben történt egy korábbi típusú rakétával: az egyik állásban üzemanyag­szivárgást fedeztek fel Az ak- nanyilásból sárga füstfelhő kavargótt elő. A szivárgást meg kellett szüntetni, mert a rakéta íelrobbamússal fenye­getett, A feladat nehéznek, kockázatosnak ígérkezett. Ügy döntöttek, hogy a sérült helyen tömítést kell alkalmaz­ni, Sosztyin tiszt volt a vál­lalkozó. Lemászott az almá­ba és ragyogóan teljesítette a feladatát. A neheze mégis ez­után következett. Az indításig fennmaradó rövid idő alatt tisztázni kellett a hiba okait, kizárni annak lehetőségét, hogy az mégegysaer előfor­duljon. Azt mondják, hogy a távközlési szakemberek nélkül az egész rakétafejlesa. tós egy . lépéssel sem jutna előre. Ók. hallgatják le és rög­zítik a rakéta bonyolult és számtalan berendezésének, al­katrészének „pulzusát”. A „kardiogramból” azután meg­állapítják a megfellebbezhe­tetlen „diagnózist”, baj ese­tén pedig a „betegség” okait. Szakmai körökben azt állít­ják, hogy ez viszonylag egy­szerű, amíg a rakéta a földön van. A nehézségek akkor kezdődnek, amikor a rakéta elszakad a földtől. Kidkor már csak a bonyolult és precíziós műszerek tartják az egyedüli kapcsolatot a repülő testtel. Ezek „szeme” és „füle” szigo­rúan követ és rögzít minden mozzanatot, minden rezdülést. A rakéta, mint ismeretes, ké­részéletű. A szorgalmas mű­szereknek tehát rendkívül rövid idő alatt a mérési műve­letek tömegét kell elvégezni­ük. Szakemberek véleménye szerint ezek szápna idővel százezernyi műveletre bővül­het. Felmerni t továbbá az a fel­adat, hogy a repülés alatt ho­gyan mérjék automatikusan a rakétatest, a fontosabb alkat­részeit és berendezések rezgés­számát. Szjrinyin mérnökkari alezredes társai segítségével újításokat és módosításokat eszközölt az erre a célra szol­gáló berendezésen. Elbúcsúzunk a rakétatelep parancsnokától, Alekszandr Aléltszandrovics tábornoktól, akinek szavai megerősítik azt a benyomást, hogy a rakéta­telepen a hipermodern tech­nikát is állandóan tökéletesí­tik. Nyikolaj Gorbancso*

Next

/
Oldalképek
Tartalom