Észak-Magyarország, 1968. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-05 / 3. szám

eSZAKMAGTARORSSEAG Péntek, 1968. január S. Így látta a háziasszony — Ne is tessék haragudni, nem tudok érdemben hozzá­szólni a televízió szilveszteri műsorához. Pedig láttam a műsort. Azaz: többé-kevésbé láttam. Ültem a képernyő előtt, amikor ülhettem, mert ne felejtse, a háziasszony háziasszony marad szilveszter éjszakáján is, ha nem moz­dul ki otthonról. Hát még, ha vendége is van. A ven­dég, persze, azt mondja, üljek csak nyugodtan, de mond­ja, ülhet egy háziasszony nyugodtan valaha is?! Így vol­tam én szilveszterkor. Amikor szegény Don Quijote hal­doklóit, akkor kivonultam a konyhába előkészíteni egyet és mást. Elővettem a virslit, tálcára raktam a poharakat, meg tudja, hogy van ez. Mire visszamentem a szobába, éppen az udvarlót vitte el Frank úr, a dalos kedvű fogházigazgató az igazi Eizen- stein helyett. Ez már A denevér-ben volt. Néztem egy darabig, s amikor Házy Erzsébetnek elkezdett udvarol­ni az áí-márki, szólt az előszobacsengő. Gyerekek jöttek buékolni, s mire újra a képernyő elé ültem, már Frosch- Major, a részeg börtönőr hajkurászott a cellába két le­ányzót. Akkor a férjem intett, hogy hozzak kávét. Ki­mentem, s mire bejöttem, éppen felpofozta Kazal a Bod­rogi Gyulát. A férjem magyarázni kezdte, miért, de ab­ba kellett hagyni, mert jött Dórán Lenke és ő is fel­pofozta. Az egyik vendég valamiért Tabi Lászlót emle­gette, nem tudom, mi köze volt a verekedéshez, de csen­getett a szemetes, akit egész évben sohasem láttam éti­dig, mert a szemetet is én viszem le a kukaedénybe, de most azt mondta, hogy ő a szemetes bácsi és buék. A fér­jem utánam kiáltott, hogy úgyis a Rémusz bácsi meséje megy már, hát főzzek virslit, meg vigyem be az egyik hidegtálat. Igaza volt, bevittem ezt is, azt is, az egyik forduló közben láttam a Tv Híradóból egy-két snittet, iztán amíg vacsoráztunk láttam néhány kockányit Yves Montand filmjéből. Közben persze többször jöttem-rnen- tem, mert hol újabb tormát kellett reszelnem, hol isme­retlenek csengettek be, hogy némi várható forintösszegek ellenében újévi jókívánságaikról biztosítsanak. Főztem még egy jó rumos teát, aztán leültem végre a képernyő elé én is. Éppen arra készültek, hogy felrobbantják a Szabadság téri öreg palotát (gondoltam is, legalább kap a televízió egy újat, jobbat, alkalmasabbat), amikor eszembe jutott, hogy a bort, meg a konyakot felfrissítsem, annál is inkább, mert már alig volt belőle, s közben újra főztem egy kávét. Később láttam, hogy Abody Béla ponyvaregényeket árult az Ecserin, de akkor kimentem a hamutartókat kiüríteni, A hangulat nagyon jó volt, vendégeim dicsérték házi­asszonykodásomat, meg marasztaltak, hogv üljek már nyugodtan egy kicsit. így láttam is, hogy Major Tamás beszélgetett a csupa szőrmébe bugyolált Kabossal, ké­sőbb meg, hogy Feleki táncolt egy babos bébi-dollba cso­magolt csinos leányzóval, de nem tudom, miért. így ment egész éjszaka. Azért láttam, hogy Kellémek hirtelen ki­nőtt a haja, meg hallottam, hogy Ambrus Kyri magvar nótákat intonált. Pontosan éjfélkor a férjem utánam jött a konyhába, megcsókolt, és megdorgált, mert kevés pezs­gő volt bent. Mire Suha Balogh Kálmán utoljára rázen­dített, én már a hajnali korhelylevessel foglalatoskodtam. A vendégek nagyon elégedettek voltak, és elmesélték nekem, mit láttam volna a tévében, ha nem szaladgálok folyton. Ezért nein tudok hozzászólni a műsorhoz. Benedek Miklós BALÁZS ÁRPÁD: Tiszai halászok A Kultűrkapcsolatok Inté­zetének közreműködésével a napokban nyílt meg Rómában, j az olasz főváros egyik leg-- | újabb és legelegánsabb galé- ; riájában Feledy Gyula két- j szeres Munkácsy-díjas graíi- | ■íusművészünk tárlata. A Mis­kolcon élő művész nem elő­ször szerepel olasz közönség előtt, s a most megnyitott «állításának anyaga is már nosszú ideig állt a velencei íözönség előtt. Rómában egyébként negyvennyolc gra­fikai munkát mutat be Feledy. Ambrus Zoltán: Mifías király A görög mitológia szerint Midas, frígiái király — kap­zsiságáért — kegyetlenül megbűnhődött. Páratlan, me­sés gazdagságú Krőzus volt, mégis éhen pusztult, mint a legnincstelenebb koldus. Min­den arannyá változott, amihez hozzáért, csakhogy nemesfém­mé alakult át az étel és ital is, amelyet a szájához köze­lített, hogy éhségét és szom­júságát csillapítsa... Ambrus Zoltán (1361—1932) ennek a mitológiai alaknak a nevét adta címéül legjelentő­sebb regényének, amelyet a Szépirodalmi Könyvkiadó most jelentetett meg a „Ma­gyar elbeszélők” sorozatában. Természetesen nem valamifé­le, „mitológiai tétel kibontá­sa” a haladó magyar polgári irodalom egyik úttörőjének ez a kivételes nagy műve: témá­ját a múlt századvég magyar művészvilágából meríti. A si- hederkorát élő magyar fővá­rosba viszi az olvasót, ahol, mint. a korabeli lapok írták, hatezer pincelakásban har­mincezren laktak; a sajtón kívül a városházán és a Par­lamentben is tisztább ivóvi­zet, s olcsóbb kenyeret köve­teltek a pompás paloták he­lyett. Milyen a századvég Buda­pestjének képzőművész-világa, amelyben a regény főhőse, a paraszti származású Bíró Je­nő, a kőbányai rajztanár es tehetséges festő drámája ját­szódik? Az igazi alkotó szá­mára fojtó légkörű világ ez, a giccses „műveket” hajszoló műkedvelőké, a hozzá nem ér­tő műkereskedőké, a szeszé­lyes mecénásoké, az önérdeket képviselő műbírálóké és a fél­tékeny pályatársaké. A Kőbányán levő Szegényt ház téri sötét bérházban szö­vődik a szerelem Bíró Jenő és a szép Völgy essy Bella, egy tönkrement földbirtokos lánya között, A szegénységgel dacol­va, egybekelnek. Ezzel kez­dődik Bíró első, a szegénysé­gen és szerelmen alapuló há­zassága. A beteg Bella halála után Bíró hosszú évekig csak a fiának és művészetének él, a hazai művésztársadalomból kirekesztetten, viszont han­gos sikerekkel kísérve külföl­dön. Ekkor következik életé­nek nagy változása: házasság­ra lép Galanthay Masa gróf­nővel, s megkezdődik arany- I ember-karrierje. Vállalkozásai j mesés sikerekkel járnak. A ! leglehetetlenebb vállalatok' j aranybányákká változnak, ha j ő áll az élükre — miként j Ambrus Zoltán írja: — „A I bot is kivirágzott volna a keze | között, hogy ha virágszállítás- ! ra adja magát...” Miként torkollik ez az élct- ! út, minden külső fénye elle­nére az öngyilkosságba? — erről szól Ambrus olvasmá­nyos regénye, amely — első ; változatában — hetvenöt esz- [ tend övei ezelőtt látott napvi- j lúgot folytatásokban a „Ma- i gyár Hírlap” hasábjain. Elnök elvtárs, valamive :ért illett volna megkínál­ni!” — jegyezte meg utólag a főkönyvelő is. — Ügy gondolja? No, majd. legközelebb .., Néhány hónappal később ismét ellenőr érkezett a té- esz-be. Az elnök megkínál­ta szerény tízóraival, de- ko­sarat kapott. — Köszönöm, hoztam ma­gammal. Délben ebédhez hívta az elnök, de a revizor megint elhárította a meghívást. ■— Köszönöm, ebédet is Az ellenőr reggel megér­kezett, átvizsgálta a pénztár- könyvet, a számlákat, min­dent. Délben már kopogott a szeme az éhségtől, mert a várt bőséges tízórai is elma­radt. Az elnök egy szóval sem tett említést a készülő ebédről. Csalt úgy fél három körül jegyezte meg:. — Gondolom, megéhezett a sok munkától. Javasolom, hogy most már menjen át a „Makkhete:”be, itt van a közelben. Háromig adnak ebédet, s nem is drága. Az ellenőr nagyot nézett, vette a kabátját és átment a „Makkhetes"-be. Ebéd után folytatta a vizsgálatot. Estére elkészült. A téesz- elnök, aki egy pohár vízzel sem kínálta meg, jóságos hágón mondta: — Azt tanácsolom, most a vasúti restibe menjen, mert a „Makkhetes”-ben este rossz a koszt. Azt adják, ami délről megmaradt. Az Utasellátó viszont tűrhető. A revizor elbúcsúzott és vonatindulás előtt elment az Utasellátóba, magában bosz- szúsan megjegyezve ritka sóher társaság. Késő délután végzett az el­lenőr. A téesz-elnök a fő­könyvelő tanácsára megint próbálkozott. — Egy kis uzsonna, vagy egy kis vacsora? — Köszönöm, még nem, vagyok éhes. Az elnök fejét csóválta, azután homokfutón kivitte a vonathoz puritán vendé­gét. Az búcsúzában rossza­idon megjegyezte: — Mondja, elnök elvtárs, miért akartak maguk engem traktálni? Vigyázni kell ám a téesz pénzére1 Palásti László wnokaj felé szélesre tágul az őfa- | lusi tiszai ártér. Száz és ezer fűz nyeli a hajnali fényt. Ide­jár a víz tavasszal. Innen takarít­ják be az aranyat érő tengerit. Itt kaszálják a zsenge szénát. S itt át­kozzák a víz hozta, az árvíz terem­tette semmit. Kél a nap. A távoli, tengernyi köd­ből, kőtengerből paraszti szénássze­kerek mozdulnak. A parasztok a Mo- rotvák, a Holt-Tiszaúgak köziből gyűjtöttek bamahajú boglyákat és ezeket hajnalban villázták a szeke­rekre. Indulnak, amikor a nap indul. Ködből, ködtengerből jöttek, amikor a nap sugara a morotvák közé ért. Imbolygó barna bőrükkel, szekerük­kel úgy jöttek az ófaluba, mint Tün­dérország ezüstfehérségében botor­káló tündérek serege, a tündérek pa­lotájába. A kelő nap arany sugara, a füzesek szürke zöldje, a mozduló libák vakító fehérsége, a zsúpfede- les házak barnasága átfogja a ti­szai tájat Egy szál rezgő nyárfa itt a prímhegedűs, muzsikál rajta az északi széL A borsodi halászok a tiszántúli oldalra igyekeznek. Tavasztól őszig Ide járnak a Tiszakanyarba halászni. Ide járnak a szitakötő párzásakor a korai nyárban, amikor a borsodi partok tölgyesei haragos zöld ágaik­kal ráborulnak a parton lapuló sző­ke nyár-csemetékre. Tapossák a gyermekláncfű ezer virágát Az út­juk Tiszadadáig. máskor Tokajig ve­zet A dadai kanyarba, hol a tölgyes félretolja a füzest és roppant maga­biztosan megveti a lábát a Tisza partján. A mocsári tölgy nem fél a víztől. Áradhat a Tisza, zajonghat a vize, a tölgy nem utánozza Lajos egykori francia királyt. Lajos király egyszer megijedt a víztől, a Szaj­na vizétől, egvszer. ezerháromszáz­tizenötben, mikor a Szajna kilépett a medréből. A Szajna vize fákat csa­vart ki tövestől, gabonát, vetést pusztított. Lajos király meztelen ud­varoncaival, ő maga mezítlábasán a folyó szélére lépett «■» Ö» vizek» vize, ó kedves Szajna, légy szíves térjél vissza a tisztelet­reméltó ágyadba. A te medredbe — szólt s könyörgött a király. Az írás szerint a Szajna szót fogadott és visszatért a medrébe. A Tisza nem hallgatott volna a királyra. A Tisza néha hónapokig is megülte a Taktaközt, meg a Tiszán­túlt Az is igaz, hogy a tiszai mo­csári föld sern alázkodott, nem ri- mánkodott a Tiszának, hogy az isza­pos vizét vigye vissza a kanyargás medrébe. Errefelé a tölgy, az ember, a nádi farkas és a madár meztelen lábbal várta és vágyta az áradó Ti­sza vizét. C sámeszel az öreg. Két kézre va­ló fát szegeit egymásba, te­nyérnyi tutajt szerkesztett. Az­zal kél át a zöldes-barna Holt-Tiszán Csámeszel. Imre Pál magas, vézna halászem­ber. Most odaszól a kutyájának: — Bodri! — Boo-oo-dri! — Ez így azt jelenti, hogy a vele érkező idegen tiszta szándékkal közeledik. Bodri, a varádicsból fant kunyhó elején hasak A varádics kóró nád­szerű növény, a belseje lyukas. Ke­mény. Még pipaszárnak is megteszi. Az öreg a kunyhót négyszögletesre formálta. A Tisza-partra halászkunyhók ta­padnak. Ereszkedünk az Élő Tiszára. Beülünk a ladikba. Evez s mesél is az öreg: — Eccer vót, hol nem vöt, vét egy Szerbia. Azzal háborúskodtunk. Én a Száva partjára kerültem. Ott hasz­nát vettem a tudományomnak. Tü­dőt kértem a szakácstól. Azzal hor­gásztam. Idehaza lótetűvel fogtam a harcsát, ott tüdővel a keszegét. Szó ami szó. idehaza a tiszai augusz­tusi vízben könnyebb a halászat. Augusztus derekán vermel a tiszai hal. A potyka ássa a vermet. A potyka orra a disznó orrára hason­lít Azzal túrja ki a folyó fenekén a vermet A bányát Olyankor meg­kocogtattam a ladikot és figyeltem, hol sistereg a víz. Ahol sok hal vöt, ott sistergett, ott bugyborékolt a Tisza vize. Azért sistergett a víz, mert a halak a kopogtatásra ijedez- tek. Ott össze-vissza úszkáltak. A hang ugyanis a vízben könnyen, gyorsan terjed. A víz partján akár egy kilométer távolságra is hallja a beszédet, azt is jegyzőkönyve] heti. De a halász ne beszéljen, inkább csöndben figyeljen. Szóval, ahol sok hal volt, odaeveztem. Ott a ladikot a vízre kötöttem. Két karót a víz­be nyomtam, azok aztán mozdulat­lanul tartották a ladikot. A ladik bal oldalán a vízbe ereszkedtem. A bánya elülső szélére értem. Ha néni. így tettem vóna, ha nem a ladik bal oldalán szálltam volna a mélybe, akkor egyenest a hallal telt bányába ért volna a lábam. Nem fogtam vol­na halat Esetleg a halat agyon­nyomtam volna. A bányába hal után. nyúltam. A nagy halat kézzel a la­dikba vittem. Tíz percig is kibírtam a víz alatt. Jó tüdőm vót. — így ha­lásztam én fiatal koromban. 4 deresfejű halász eddig az ófa­lusi oldalon, a part mentén evezett. Most jobbra fordítja a ladikot Átmegyünk a Tiszán. A tiszántúli oldalra. Csakhát a folyó közepén időt s ladikot rekeszt az öreg. Két karót nyom a vízbe. A karók mozdulatlan tartják a ladikot — Nézze — mutat a jobb part felé. — A varsát? — Azt! — Leveles — leveles! — Az. Nézzük a varsát. Nem is a varsát, inkább a botját A varsát bottal szokták a vízbe meríteni. A varsa (verse) két kör alakú fűzfa deszka­lapból készül. Az egyik deszkalap 20, a másik 25 centiméter átmérőjű. Ezeket a deszkákat versefának hív­ják. Ezekre hajlik rá a hajlékony fűzfavessző. A két versefa szélén lyukat fúr a tiszai, vagy a Volgái halász, elég sűrűn. Ezeken dugja át a fűzfavesszőket. Csonkakúpot for­mál, verset (varsát) készít A versen (varsán) egy kis környílás marad szabadon, azon keresztül a versébe (varsába) beúszhat a hal, de on­nan már nem menekül ki! A varsát botra kötik. Aztán a botot a vízbe, a part víz alatti felébe; a meder szé­lébe szúrják) ________ M eredten nézzük a varsát. Nem is a varsát, inkább a levelet, mert le­velet kötöttek a varsa végére! Le­velet a halásznak... Irul-pirul a halász, mert eszébe jut, hogy 50 éve is — ugyanilyen kék-borítékos — levelet aggattak a varsa bot tetejére! miként A vizest ladik a tutaj úszik. A ladik a Tisza partjára a var­sákig, a tutaj Szegedig. A tutajt két ember kormányozza. — Te Mihály, hallottál Katona Jánosnéról? — Meghalt — Az egyeki Tisza-ágban. — Más is meghal. — No, — no! Beszakadt a. Tisza feneke... — Hát az hogy történt? — A Tisza alatt folyó folyik. — És? *— Abba szakadt bé a Tisza alja. — És? — Elnyelte a víz az asszonyt ■— A víz, az örvény? —■ Az! Akik nézték, azt hitték, hogy az asszony játékból bukik alá, de bizony örvény vitte a föld mé­lyébe ... Űszik a tutaj. A vízi emberek a vízbe lógatják a lábukat. Három­négynapos szakáll keményíti az ar­cukat, de a szívük a vízivilág sej­telmes történéseire réved. A halász pedig a legényéletére gondol: — Hallott-é Ilonkáról? — A szeretőjéről? — Bertók Ilonkáról... — Szép vót? — Meghótt — De hogyan? — Azt én nem tudom. Mosott az istenadta és a part rászakadt... — Ötven mázsa? — Száz is lehetett.... Ű szik a tutaj s a tiszai halász a kék levélborítókot ketté sza­kítja a jobbparti varsánál, akárcsak 50 éve, a Bertók Ilonka utolsó levelét bontogatta ... — Száz forint — mutatja s a le­velet is olvassa: Kedves jó Halász­mester! A halat kivettük a vartó­ból! A hal árát ebbe a levél boríték­ba tettem. Ne haragudjék rám, de nem akartam üres kézzel hazatérni... Jó egészséget kíván egy miskolci epor thorgász í> 9« összegszerűen alakulnak az árak? Az önálló keresettel nem Rendelkező, fiatalok, a nyug­díjasok, a sorköteles katona- fiatalok a délutáni előadáson ) nindenkor az illető mozikate­► íória legalacsonyabb helyárát £ 'izetik. Például a miskolci premier mozikban 3 forintot. ►Ugyanennyit fizetnek csopor­tos látogatás esetén is. A na­► tinók általában 3 forintos egységes áru jeggyel tekint ■hetők nieg. A rendes belépő­jegy a miskolci premier* ► mozikban, tehát a Békében •:s a Kossuthban, továbbá nyá­ron a népkerti és tapolcai ► 'rértmozikban így alakul: 1. jiely 10 forint, II. hely 8 fo­rint, III. hely 5,50 és a IV. jiely 3 forint. „ Lesznek olyan kifejezetten >'.zárakoztató filmek, amelyek- T lék bemutatásakor kiemelt Jhelyárakat kell alkalmazni. ♦ \z utánjátszó normálmoziknál ő Miskolcon és vidéken egy- ■ránt, a mozik kulturáltságá­éi és a körzetének sajátossá- . 'áltól függően, 8,— 5,—, 2,~ forint, vagy 7,—, 5,— 2,—, vesetleg 6,—, 4,—, A— forint Tlesz a jegy ára. A korszerűen ♦felszerelt falusi keskeny és [széles moziknál 6,—, 4,—, 2,—, hagyományos keskeny me­► ziknál 4,—, 3,—, 2,— forint, kiskörzeti vetítőhelyeken ► pedig egységesen 3 forintos [helyár lesz. A helyárrendezés ismerteté­se kapcsán is szeretném el- ►mondani: bízunk abban, hogy t,a filmeket forgalomba hozó ►MOKÉP segítségével, filmszín« [házaink kulturáltságának eme­lésével, a bosszantó hibák el- rkerülésével, színvonalas mű- tszaki ellátottsággal előadd« fsaink kellemes órákat fognak [szerezni közönségünknek ►fejezte be tájékoztatóját Sze*> 'beiü Győző. Keksz iií a íéeszkea Feled? Oyu'a grafikái Rómában függ a filmek műsorra tűzé­sének időrendisége is, és ter­mészetes, hogy a premier mo­zik helyárai azért magasab­bak, mint az utánjátszóké, mert mindenkor a legújabb filmeket tűzik műsorra. A mozik egy részét éppen a filmek műsorra tűzésének idő­rendisége szerint új kategó­riákba soroltuk. Itt említem meg, hogy a miskolci Béke és Kossuth mozi, amely a buda­pesti premier mozikkal egy- időben, mutatja be a legújabb filmeket, korábban a fővárosi- akii oz képest, alacsonyabb ka­tegóriába volt sorolva. Az egy­ségesítés érdekében megszűn­tek a széles és normál fil­mekre való belyár-különbsé- jek. A kialakított új helyárak természetesen a normál hosz- izúságú filmekre vonatkoznak, kétrészes film vetítése esetén kétszeres belépődíjat kell fi­zetni. Január elsejétől a mozik helyárainak rendezésére is sor került. Miként alakultak a mozihelyárak? Erről ad tá­jékoztatást az alábbiakban Szebeni Győző, a Borsod megyei Moziüzemi Vállalat igazgatója: — Az új mozihelyárak: ki­munkálásakor az az elv ve­zette felügyeleti szerveinket, hogy megteremtsék a helyes arányokat, a közönség ké­nyelmét, kultúrált szórakozá­sát jobban szolgálni tudó mo­zik és a kevésbé jó feltéte­lekkel rendelkező filmszínhá­zak között. Mindezzel össze­Mikéit alakultak a lezikelvárak?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom