Észak-Magyarország, 1967. december (23. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-10 / 292. szám
6 esZAKKIAOTAItOltSZAO Vasárnap, 19CT. december TÄ „Tibi, vadássz M rat amt jó pillanatral" Képernyőre kerül a Ljubov Jarovája Tv-íeivétel a Miskolci Nemzed Színházban Este fél nyolc. Két gong. Felmegy a függöny. S dr. Vá- radi György immár pontosan kidolgozott forgatókönyv szerint megérlelt, hatásos képso- roluit kómponáltat, s a négy kép közül a legszebbet küldi a budapesti toronyba, a rögzítőbe. A kocsiban mindenki végtelenül nyugodt. A hangtechnikus keze a ke- verőn, a képtechnikusé pedig a kiválasztógombokon. A rendező pedig mondja a számokat: — Egy... három... kettő... egy... A képtechnikus billenti ujjait, mint a harmónikás a basszusgombokon. A képek hatásosan váltakoznak. ■ A Ljubov Jarovája megkezdi új életét a telerekording szalagon. Közvetítésére áprilisban kerül sor. Párkány László Foto: Szabados György Amikor a TV kék színű közvetítő kocsija leparkírozott a Miskolci Nemzeti Színház mellett, honi járókelőink már sejtették: valamelyik miskolci előadás jut majd el az ország három-négymilliós „nézőterére”. — Milyen darabot közvetítenek, mikor láthatjuk a ívben? — hangzottak lokálpatrióta kíváncsisággal a kérdések, mert végül is igen jóleső érzés bármely színházi város lakóinak az, ha kedvenceik az ország színe elé kerülnek. A színházi közvetítéseket hatónkban nagyra értékeli a sokmilliós nézőtábor. Ismeretes a rokonszenv számbeli mértékegysége is: nemrégiben száz rn: gkérdezett közül egy kísérlik a kiszabadítás folyamatát jól elvégezni, „feljegyzik” a legapróbb színészi rezdüléseket, képvágásokkal megváltoztatnak halványabb cselekvéseket. Néha a színházi közvetítés magasabb hőfokú, mint az „élő” előadás. Példának hadd hozzam fel H. Barta I.ajos Kiáltás című drámáját. A mű tulajdonképpen egy 60 perces monológra épül. E monoi ógot a kamerák nézők özeibe hozták, s így a képernyőn sokkal szvggesztívebben hatott a kitűnő Kohut Magda színészi remeklése, mint a színházban. — Hány színházi közvetítést vállal évente a Magyar Televízió? — Negwen prózai előadó' mű adott szituációjából. Szép feladat. A gyors döntéseket, a fantázia merész szárnyalását vonzó munkálkodások mindig is imponálóak voltak. A közvetítő kocsiban egyszerre kell figyelni a hangra, a kamerák képeire, a színpad hátterére, a világítás szépségeire, vagy tónus talanságára. A Ljubov díszlete egy harmad részben fekete. A fény nem képes megbirkózni a fekete háttérrel, így a közeli képek égnek a fényben, de a totálok, az egész színpadot befogó képek szürkék. Az első erélyesebb kérés emiatt: — Gyerekek. csináljatok már valamit a háttérrel, mert íyan. mint az éjszaka. Egy kedvező, lélektani pillanatban meg is jegyzi: — Nagyon szép Spányik Éva a képernyőn. A kocsiban ül még Jurka László is, aki Lendvay Ferenc munkatársaként dolgozott a színpadra állításkor. Lelkiismeretes munkára vall, hogy jó előre elkészítette a díszlet makettjét, s így a kameraállásokat már elméletben meg tudták határozni. A kocsiban jó segítőtársa dr. Váradi Györgynek, pontosan közli: ki mikor és honnan érkezik. A nem dolgozó kamera az „előrejelzés” irányába igazít, s várja a belépőt. ' — Tibi, vadásszál valami jó pillanatra! — kéri a rendező a 4-es kamera operatőrét. A 4-es monitoron fürge mozgás, keresés. Az eredmény: egy szépen komponált kép Spánvik Éváról és Sáli ős Gáborról. — Kettes! Komponáld be Panova másik vállát is! Véget ér a kamerapróba. A délutáni előadás közönsége a ruhatárba siet, de már készülődnek az' esti előadás nézői is. A képi rögzítés ekkor történik. i Az utóbbi évtizedek egyik leghosszabb és legkellemesebb őszét búcsúztattuk az idén: a „vénasszonyok nyara” a szeptember végi főidényét még csaknem két hónapra meghosszabbította. Már az igazi nyár is rendkívül száraz és meleg volt, s a szuperhosszú ősszel együtt átlagban csaknem 2 fokos melegtöbbletet produkált. Az utóbbi öt hónap hőmérséklete is másfél fokkal haladta túl az évszázados átlagszintet. Az őszi hónapok közül a szeptember és az október egyaránt 2 fokkal, a november fél fokkal teljesítette túl a normákat. Különösen szép volt az október és a november első fele. Októberben az átlagosnak számító 140 óra. helyett 172 órás napsütést kaptunk, novemberben pedig az nyit. Napfényhozam tekintetében az idei november a novemberek rangsorában az előkelő harmadik helyet szerezte meg. Az abszolút rekordernek számító 1930-astól mindössze 7 órával maradt el. Tehát nem csoda, hogy az október végért4 november elején szüretelt „normál”-szölők néhány vidéken 25—26, sőt — kisebb területeken — 28 cukorfokos mustot adtak. Ezeket méltán sorolhatjuk be az „édes”-rekordok közé. Az őszi hónapok „hiánylistáján” csupán a normálisnál körülbelül egyharmaddal kevesebb csapadék szerepet. De ez is legfeljebb a folyók, patakok medréből ■ hiányzott — rr vízszintjüket nyomta le erősen a mélypont-rekordok körmi nyolcvanheten szavaztak a „képernyő-színházra”, túlszárnyalva a méltán népszerű TV Híradót és a sportműsorokat. A sikerallapot egyik ismerője dr. Váradi György, aki számtalan kellemes színházi estét varázsolt rriár az otthonokba. A Roráriusz cukrászdában, míg kávéját kavargat- ja, a közvetítések történetéiül beszél. — A Magyar Televízió fennállásának pillanatától közvetít színházi előadásokat. A nagy világban számos ország televíziója kísérletezett rendszeres közvetítéssel, de maradandó siker nélkül. Legtöbb országban az adaptált előadásokat részesítették előnyben, mondván: a színház hamisítatlan élményét a közvetítés nem képes visszaadni, ezért a stúdiókban újra kell rendezni a darabokat. Hazánkban is tettünk kísérletet a stúdió-színház megteremtésére, de az igények olyan nagyok, hogy a színházi közvetítésekről nem mondhatunk le. A beszélgetés egy pillanatra megszakad. Mindketten az átlagnéző magatartására, lelkiállapotára gondolunk, a tv-ké- ezülék teremtette új életformára, amely kissé Robinsonokká alakította a tv-nézők egy jelentős részét. Mindketten tudjuk: sok ember a maga képernyő-szigetének néhány négyzetdeci méterén méri a kultúrát. S mert ez egyelőre még így van, a televízió a közvetítésekkel hallatlan missziót vállal a színházi kultúra terjesztésében, mégha eszközei néha „színházellenesek” is. Dr. Váradi György folytatja a gondolatsort. Érvei okosak, lefegyverzőek. — Az igaz, hogy a képernyő nem adja a teljes színházi illúziót, a maradéktalan hangulatot, de utolérhetetlen képességénél fogva felerősítheti, kiemelheti a drámaköltők jelentősebb gondolatait, a színészek hangsúlyosabb közléseit. Michelangelo szerint minden márványtömbben egy szobor rejtőzik, csak ki kell szabadítani onnan. A kamerák mezként. Ezenkívül zenés vígjátékok és operák fűszerezik a repertoárt. A prózai előadások felét vidéki színházak adják. — A színvonal? — Változatos. Egy azonban bizonyos: a vidéki színházak a budapestiek mellett nem játszanak alárendelt szerepei. A szegediek Tanítónője és a pécsi színház Portugál királynő című drámája még napjainkban is beszédtéma a színházbarátok körében. A negyven előadás között vannak gyengébbek is, a „babérokon” fele-fele arányban osztoznak a budapesti és vidéki színházak. — Hogyan történik a közvetítésre szánt darabok kiválasztása? — A színházak megküldik műsorterveiket. Először „elvileg” válogatunk, végérvényesen az előadás megtekintése után döntünk a közvetítést illetően. — A közvetítés mechanizmusa? — Meghívom a kamera- próbára • Szombat délután tél három. Már tucatnyi kábel kígyózik a nézőtéren, a végződési pontoknál egy-egy kamera, mikrofon, vagy' reflektor. Négy kamera küldi képi üzenetét a színház nézőteréről. A keverőasztalnál dr. Váradi György nyugalmat árasztó hangja irányítja az operatőröket, a nagy apparátussal serénykedő műszakot. Bolacsek Zoltán műszaki vezető fél mondatokból is ért, a vezető operatőr Horváth József és operatőrtársai Kaplony Miklós, Illés János és Fülöp Tibor a tiszteletet parancsoló kamerák mögött pontosan teljesítik a rendező kéréseit. A Miskolcon dolgozó stáb nagyjában állandó. A színházi közvetítés hivalkodásmentes produkció, szeretetek alázatot kíván, a drámaművészet magas fokú tiszteletét. Felgördül a függöny, s a közvetítő kocsi monitorjain 4 kép jelenik meg immár, Tre- nvov drámádnak egy-egy mo- zaikolása A. rendezőnek a pillanat tört része alatt kell döntenie: melyiket választja ki, melyik mond legtöbbet a A l $ IVÁ N Y átlagos 64 óra helyett 101 őrá- zelébe. Az enyhülő idők megszelídítik sértő fogalmainkat. Valamikor régen, talán egy emberöltővel ezelőtt, ha valakit érdemtelenül a zsdvány szóval illettek, csapott akkora patáliát, a hetedik szomszédig összeszaladtak. Mire én feddésre érett fiúcska lettem, a meg juhászodon szó az anyai szigor kelléktárában is feltalálható volt. Ha rossz fát tettem a tűzre, anyáin emí- gyen szidott: „Te zsivány. te...” mintha mondta volna: „Szívem-ga- lamb ócskám, mindjárt adok egy nyak - levest.. Hát ez a tüsíkéit veszejtett szó jut eszembe egyik cimborámról, régi ke- nyerespaj fásomról, aki ... no, de ne vágjunk elébe, meri. akikor igencsak rövidre sikerülne az írás, ami a toll- forgatók szakmájában nem mindig előnyös. Elég az hozzá, hogy az erdőben csatangolt, s hogy, hogy nem, egy tündén kis ligetbe tévedt. Ha nyáron történik mindez, nagyokat szippant a megszűrt levegőből. Ennyi az egész. De december eleje volt, s a tündéri kis liget a karácsonyt juttatta eszébe, merthogy a liget minden egyes fája fenyő volt. Karácsonyfa! — Nocsak — torpant meg emberem — milyen szép karácsonyfák, az isten is arra teremtette őket, hogy egyikük az én két fiókámat örvendeztesse. Igen ám, de az idők ma már olyanok, hogy a teremtésbe az ember is beavatja magát, osztályozza a csemetét, az arra érdemesnek fészket ás, s mert sokat áldoz rá hat elvárja, hogy majdan pénzt hozzon a házhoz. És hogy valóban ez volt a liget telepítőinek szándéka, menten kiderült altkor, amikor e«v puskás ember lépett eléje a sűrűből. Morc volt a puskás férfiú, lesirt róla, hogy eleve rosszat feltételez az erdei sétálóról. Cimborám felismerte a helyzetet, kedélyes mosolyt sütött ki arcára, s így szólott: — Szépek ezek a fácskák, látszik rajtuk, hogy gondos kezek istápolták fejlődésüket. A puskás embernek egy arcizma se rándult, a hízelgő szavakat eleresztette a füle mellett, és — oh, milyen közönséges lelkek ezek a puskás fickók! — ezt mondta: — Nézelődünk, nézelődünk?! Terepszemlét tartunk?! Amit mondott, az még elmegy valahogy, de ahogy mondta! Maró gúnnyal, eleve a sértés szándékával. Cimborámban berzenkedni kezdett az önérzetes állampolgár. Kifakadt: — Mi az, még sétálni sóm szabad?! Egyszóval: még neki állt feljebb. Haragosan felütötte fejét és büszkén távozott. Már kifelé járt a kis ligetből, amikor eszébe jutottak az őr szavai. — Valóban — gondolta — miért ne venném szemügyre a terepet? És szemügyre vette a terepet És este, vacsora után közölte az asszonnyal, megszomjazott egy pohár sörre. Ha kedveskedni akarunk valamivel szeretteiinknek, maradjon titokban a dolog. És cimoorám nekivágott a meghűlt domboldalnak. Ismerte a járást, a váksötétben is vezérelte tapasztalatainak iránytűje. És csakhamar — pontosabban 1 órai gyaloglás után — a kis ligethez érkezett. Csend volt. A ligetecáiie békésen szundikált. A csöppecske fák arról álmodoztak, mik lesznek, ha nagyok lesznek, égig szökkentik koronájukat és lenge felhő-kisasszonyok szoknyái után kapkodnak. És akkor egyik felneszeit, szisszent is. „Hinye, az áldóját! Valaki bicskát fogott rám...” Ijedt szellő sírt fel a fekete bokrok fölött. Jaj, jaj! A liget közepe táján kutya vakkantott, feléje húzott az árulkodó szellő. Pillanatig úgy tűnt, csak álmában jött rá az ugathatnék. De, nem, megint! Az anyád!... Nem vitás, szagot fogott, és az én kedves cimborám — bár nagy kutyabarát hírében állt — a pokolba kívánta a világ összes ebét. A kutya vadul felüvöltött. Az erdő csendje, darabokra tört, kutyaugatást visszhangoztak a dombok, fik ami. á legször- nyűbbb, az ugatás közeledett! És menten kiderült, hogyha az embernek nyomába szegődik egy fene nagy állat, tapasztalatainak iránytűje szinte egyik pillanatról á már I: síkra megzavarodik a félsz mágne- I ses terében. Barátom is így járt. Öt ! percnyi vágta után rájött, hogy -el- j vétette az irányt, gallyak csapód- I tak arcába, tüskék akaszkodtak nad- j rágjába, kabátjába. Legalább vett' ! volna magára valami rongyot, de hát nem mert otthon átöltözni, akkor magyarázkodnia kellett volna, és oda az ajándék varázsa. És mire kikászálódott a behemót erdő karjai közül, és nagy lihegve gyufát gyújtott, hogy végignézzen magán — tetőtől talpig rongyos volt. Együtt néztünk néki fát, szépet, formásat egy miskolci üzletben. Másfél méter, 30 forint. Utána ruhabolt következett, mert bejáró gúnyáját leszedte róla az erdő. Ára: 840 forint. Kérdeztem tőle: megérte? ö bólintott. Meg. Soha többé nem akar zsi- vány lenni ... Gulyás Mihály — A kamerákat tegyük fel praktira, mert a nézők eltakarják a színpad előterét. Keresztes Irén szerkesztő a képtechnikus mellett ül, s együtt drukkol a rendezővel, minden szép, tónusos, jól komponált kép kiválasztásáért. Az 1. számú, gumiobjektíves kamera „őre”, Horváth József vezető operatőr. flz idei isz „Árijai”
