Észak-Magyarország, 1967. december (23. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-05 / 287. szám
Kedd. Ifl6t. december 5. es*A KIHAGY ARORS*AO 3 Felkészültek Nyékládházán az ország tegyik legnagyobb kavicsbányájának munkásai a jubileumi Verseny 11 hónapjában több mint 1 millió 200 ezer köbméter, nagyobbrészt osztályozott; szemnagyságú nyersanyagot adtak az építőiparnak. Az eredménnyel azonban «elégedetlenek. Munkájukat ugyanis megnehezítette az Utóbbi hónapokban fellépő gyakori vagonhiány. Ezért a tavibanyászok úgy döntöttek, hogy a hideg idő beálltáig a kitermelt kavicsot a parton, depókban tárolják. így a téli hónapokban egészen március elejéig biztosítják a téli szállítást. Ezenkívül az üzem ve- taetői megkezdték a jövő évi felkészülést. Közösen Al SZMT elnöi*sédének és a KISZ megyei vb-nck közős programba Az elmúlt napokban együttes ülést tartott a Szakszervezetek Borsod megyei Tanácsának elnöksége és a KISZ Borsod megyei Végrehajtó Bizottsága. A két szervezet vezetői értékelték az eddigi együttműködés tapasztalatait, és megbeszélték az elkövetkező időszak feladatait. Bevezetőjében «lakó András elvtárs, az SZMT vezető titkára a szocialista munkaver- senyekben elért szép eredményekről beszélt. Az idősebb dolgozók mellett mindenütt részt vesznek ezekben a versenyekben a fiatalok is, eredményeik beleszámítanak az összteljesítménybe. A szak- szervezet — mondotta Jakó elvtárs — törekszik a fiatalok érdekképviseletére, reális lehetőségeik felmérésére és biztosítására, így például segít lakásproblémáik megoldásában és a bérek igazságos megállapításában. A jövőben a munkásvédelmi területeken fokozottabban kell együttműködni. Megyénkben évente 10 ezerre tehető a sérülést szenvedett dolgozók szama, s ezek között feltűnően sok a fiatal. A munkásvédelmi őrjáratokba vonják be a KISZ képviselőit is. Hibaként említették meg a tanácskozás részvevői, hogy nem mindenütt vonták be a lljeii e* a liál»oi*ii... v.. fehér szalag a hajban Állok egy öszkas halom «lőtt Valamikor lakóház volt. Arrább a téglatörmelékek közül ablakrámák merednek az S'Sre. Félig elégve, meghajolva. Mint egy mondat végén a kérdőjel: Kik laktak itt? Kik Pusztultak el? Diktálják a neveket. Nem, nem írom fel. Hiszen a név semmit sem mond. Emberek voltak. Emberek, olyanok, akikkel nap mint nap találkoztam Hanoi utcáin, akikkel együtt izgultunk ® Than Hoa-i bunkerekben. Akik féltettek, óvtak a gyilkos bombáktól. mi lány elmesélj a tragédia óráit, szenved és mosolyog. Hányszor találkoztam ezzel a mosollyal, amit sohasem tudtam megfejteni. Ezen a napon 76 ember halt meg Hanoiban. Lakóházak sora dőlt össze. Lakóházak, amelyek az amerikaiak hadijelentésében mint katonai célpontok szerepelnek. Eszembe jut egy korábbi, saigoni keltezésű hír: „Gépeink több hullámban támadták Észak- Víeinamban a Phat Diem haditengerészeti támaszpontot—” Meglepetéssel hallgatták ezt a hét emlékeit A veszélyben megfáradt, idegétnek hosszú idő ez. Lapultam futóárokban, láttam leégett iskolákat, gyárakat, megcsonkított gyerekeket. Beszéltem a Nam Mgan-i asszonyokkal, akik életük kockáztatásával hordáik a lőszert a sziklafedezékben küzdő katonáknak. Láttam az egyik katona felégett tenyerét aki — vízhiányban — puszta kézzel cserélte ki a géppuska forró csövét Emlékszem és nem felejtem é az egyszerű embereket, akik megosztották velem szűkös rizsfejadagjukat, — Ezen a napon 76 ember halt meg. Már elszállították a halótokat. A megkövesedett szemű űős asszonyokat, a megcsonkított testű gyerekeket De a lóid mélyében sem nyűgöd- hatnak. A temetőre is szórják bombáikat, kiforgatják a síro- j^t. Emberek teszik. Valami különös borzongás fog el. Csu- t»án ennyit írok le: Hanoi, lJho Hűé utca 39. Állok és nézem az embere* :<®t- A törékeny termetű asa- •szonyokat, lányokat Kétkerekű taligákba rakják a cserép- *"s téglamaradványokat. Sajátjuktól búcsúznak. Igaz, «em volt nekik televíziójuk, hűtőszekrényük, bútorzatuk is szűkös, talán néhány polcból De az övék volt. Most is szinte két kezükkel kanarják *■* Megmaradt ruhaneműjüket. Kuong nemrég múlt 19 ^ szerencse mentette ,5Ö*E- S miközben ez a vietaajelentést a kis város lakói. Az ő környékük haditengerészeti támaszpont? Hiszen alig van néhány halászbárkájuk. Találkoztam Mai Bó- val, az amerikai háborús bűnöket vizsgáló bizottság egyik tagjával. Képeket, dokumentumokat mutatott S elmondta a Ha Phu iskolások tragédiáját: — Az iskolakezdés előtti percekben gyújtó- és ananászbombákkal támadták a tantermeket: harminchárom gyerek halt meg és huszonnyolc megsebesült. Tudja, milyen az az ananászbomba? Az egész szerkezet alig nagyobb egy ananász gyümölcsnél, de a robbanás pillanatában száz és száz szilánkra szakad szét Szinte átszitálja az ernten testet Nehéz kioperálni, hiszen ahány szilánk, annyi vágás. Rendezgetem az emlékeket, $ Vietnamban töltött; báron és meleg szeretettel beszéltek Magyarországról. Találkoztam Luong Tru óvoda lakóival. Láttam a nyiladozó értelmű csöppségeket, akik az önfeledt játék helyett először azt tanulják meg: a jó kisgyerek hogyan megy az óvóhelyre? Lefényképeztem az édesapát, aki négyéves fiának holttestét tulajdon két kezével kaparta ki a romok alóL Láttam ezeket Es félek. Amikor a televízió képernyőjén gyilkos terheikkel újból megjelennek az amerikai gépek, félele, hogy megszokom a látványt és nem találok majd kifejezési; mindezek leírására. Mert nagyon nehéz írni arról, amit Vietnamban tapasztaltam. Túl sok olyan asszonyt láttam, aki fehér szalagot visel a hajában. A vietnamiak így gyászolnak. (Vége.) Király Teres® helyi KISZ-szervezet vezetőit a kollektív szerződés-tervezetek előkészítéseibe. Pedig ez szükséges, hiszen egyrészt vannak olyan problémák, amelyek a fiatalokat is erősen érintik — mint például a bérkérdés —, másrészt a KISZ- vezetők nem tudnak megfelelő választ adni a fiatalok kérdéseire. Ugyanakkor pedig a szakszervezettel együtt a KISZ-nek is feladata a kollektív szerződések betartásának ellenőrzése. Kovács Sándor, a KISZ Borsod megyei első titkára a fiatalok munkára nevelésének fontosságát emelte ki. Ebben — mondotta — nagy segítséget nyújtanak nekünk a munkaversenyek és a ' védnökségi mozgalmak. Növelik a fiatalok felelősségérzetét. Hiba, hogy anyagilag nincs elismerve ez a mozgalom. A fiatal szakmunkások vetélkedői, versenyei bizonyítják, hogy szakmailag felkészültek, bonyolult munkák elkészítésére is képesek. A mi KlSZ-eseink — mondotta Kovács Sándor — lelkesen vettek részt a társadalmi munkában, garancialevélmozgalmukkal pedig őszinte elismerést vívtak ki. De a jövőben fokozott mértékben kell ügyelni rá, hogy társadalmi munka ürügyén ne a termelés lemaradását, akarják pótoltatni a fiatalokkal. A közös ülés elfogadta azt a tervet, hogy a fiatalokkal ismertessék — mert ez igény — a reform lényegét, a szak- szervezeti bizottságok legfontosabb határozatait, döntéseit. Az ifjúság fogékony az újra, de élettapasztalat hiányában nehezebben hit tisztán az élet bonyolult kérdéseiben. A szak- szervezet aktivistáinak feladata, hogy segítsék őket. munkájukban, már csak azért is, mert az idő múlásával ők veszik át a stafétabotot. Így politikai, szakmai fejlődésük senki számára nem lehet közömbös. Megállapodtak abban is a két szervezet vezetői, hogy a szakszervezettel közösen a KISZ együttműködik a kulturális és a sportprogramokban, s az új gazdasági mechanizmus körülményeire alkalmazva, részletesen kidolgozzák a munkaversenyek és újítási mozgalmak formáit, a politikai tanfolyamok rendjét. Az új mechanizmus lexikona 18. A stadiontól a várig A diósgyőri gyárak szomszédságában épülő uj lakótelepen 800 lakást a Lenin Kohászati Művek nagyolvasztójának melléktermékéből, habosított kohósalak-blokkokból szerelnek össze, vagy ilyen betonból öntenek ki. A lakóházak összeszerelésében a borsodi építők már gazdag tapasztalatokat szereztek, és ezeket hasznosítva, az új lakótelepen befejezték az idei lakásátadásokat, igy a jubileumi versenyben szombatig 433 új otthont készítettek eL A munkák a téli hónapokban sem szünetelnek. Jelenleg 244 lakás összeállításán és építésén dolgoznak, s tavasszal fognak hozzá a négy — egyenként 9 emeletes — középmagas ház kiöntéséhez. A bolgárföldi új lakótelep í kulturális és szociális ellátottságának biztosítósára ugyancsak jövőre kezdik meg a korszerű új iskola, óvoda, bölcsőde, orvosi rendelő, ABC-áru- ház, valamint eszpresszó és étterem építését Ezek 1969-re készülnek el, így a Lillafüred felé vezető országút mellett, a diósgyőri stadiontól egészen a várig egybefüggő, rendezett utakkal ellátott új városrész alakul kk Személyi részesedés megvonása. A társadalmilag hasznos munka szerinti részesedés általános elveinek megvilágításánál, a „jövedelmek szóródásáról” című fejezetünkben rámutattunk, hogy az új gazdasági mechanizmusban a végzett munka mennyisége es minősége lesz a személyi jövedelmek alakulásának alapja. Ügy is megfogalmazhatjuk, hogy az eddigiektől eltérően nem a munkahelyet., hanem a végzett- munkát fogjuk pénzbeni részesedés formájában társadalmilag elismerni. Liberman, a közismert szovjet közgazdász-professzor ezt úgy fogalmazta meg, hogy „Ami előnyös a társadalom szempontjából, amelyet az állam képvisel, annak előnyösnek kell lennie minden kollektíva, és minden dolgozó számára. Ügy kell cselekedni, hogy minden előrelépés n-agy hasznot hozzon a társadalomnak, de ugyanakkor ennek a haszonnak bizonyos része eljusson az érdemet szerző kollektívához.” Nos. ezek a Liberman által jól konstruált elvek jutnak kifejezésre a Gazdasági Bizottságnak az eredmény létrehozásáért kifejtett, munka szerinti, pénzbeni részesedés szabályozásáról hozott határozatában is. Azt; tehát megvilágítottuk, hogy a vállalati eredményt segítő munkát hogyan tereljük közgazdasági eszközökkel, társadalmi érdekeinknek megfelelően, az anyagi ösztönzés úgynevezett pozitív irányába. Az anyagi ösztönzés azonban nem csupán pozitív, hanem árnyaltan kifejezve a dolgozó, vagy a vezető számára úgynevezett negatív irányú közgazdasági eszközökkel is kifejezhető, és a vállalati eredmény érdekében rendkívül hatékony eszközként alkalmazható. Es erre lehetősége van a vállalatnak. A GB-hatórozat a vállalati igazgató, illetve a kollektív szerződés hatáskörébe utalja a részesedési alap felosztását. Azon kívül ugyanis, hogy anyagilag pozitív irányból, vállalati és társadalmi érdeknek megfelelően ösztönzünk a jobb munkára, egyben látjuk és figyelembe vesszük, hogv M szocialista termelési viszonyaink által meghatározott, de mégis csak árutermelés alapján nyugvó gazdasági rendszerünk társadalmi újratermelési folyamatában az egyenek és a kollektívák anyagilag érdekeltek is a személyi jövedelmeket illetően. Szükségleteiket ugyanis csak áruvásárlás formájában elégíthetik ki. Azáltal, hogy egyrészt a szocialista építésben való mind eredményesebb közreműködésre társadalmi szempontból anyagi ösztönzéssel hatunk, másrészt, hogy az építésben részt vevő egyének és kollektíváit anyagi érdekeltségére is apellálunk, különösen nagy szerepet kap a társadalmi termelésben vezető posztot viselők, szerepe. Jövedelmük nagysága, részesedésül, lehetósege alapján ők a legjobban érdekeltek, de a legtöbbet is tehetik az eredmény érdekében. A kérdés, ami most már önkéntelenül is adódik: mi történik, ha a vezető hibájából kétséges az elért eredmény tartóssága, sót, a vezető állású egyen, vagy egyének súlyos mulasztása következtében a lehetségesnél sokkal kisebbek az eredmények. Az anyagi érdekeltség elvére alapozva a Gazdasági Bizottság 19. számú határozatának B. fejezete körvonalazza az ilyen esetekben történő eljárásokat. Kimondja, hogy kiemelkedő eredmények eseten a felügyeleti szerv a csoportátlagot meghaladó személyi részesedést állapíthat meg a vezető állásúak részére. Ha az eredmények tartós volta kétséges, nem kellőképpen biztosított, akkor anélkül, hogy alapbérüket érintené, a csoportátlaguk szerinti személyi részesedésük 25 százalékát, súlyosdbb mulasztás esetén a további 75 százalékát is letilthatja a felügyeleti szerv. Az a vezető tehát, aki nem biztosítja a munkafolyamathoz legszükségesebb és legalkalmasabb szerszámokat. nem gondoskodik kellően az adottnál jobb és lehetséges eredmény eléréséhez szükséges feltételekről, személy szerinti elbírálás alapján kizárható az alapbérére csoportátlagként megállapított 80 százalékos részesedésből. Alapbérét ebben az esetben megkapja, hisz a vállalat egésze jó eredménnyel zárt. csupán egy, vagy néhány vezető hanyagsága gátolta a még nagyobb eredmény elérését, és csak ezek részesedésének letiltásáról van szó. A Gazdasági Bizottság határozata ugyanakkor kimondja, hogy „a megvont vezetői részesedés a II—III. kategóriánál felhasználható, vagy részesedési tartalékként kezelhető.” Természetesen mindez nem jelenti és nőm is jelentheti azt. mintha most már mindent közgazdasági eszközökkel, csak anyaid vonatkozású ráhatásokkal akarnánk elérni. Figy elmeztetni szeretnénk pártunk IX. kongresszusi határozatára, amely ezekkel kapcsolatban többek kpzött a következőket hangsúlyozza: „Az anyagi ösztönzés jobb érvényesülése önmagában nem biztosítja a munkához való új viszony kialakulását. Folytatnunk kell a harcol a: anyagiasság, a kapzsiság és az önzés ellen, és a jó munka megbecsülését kifejező társadalmi elismeréssel erősítenünk kell a dolgozók szocialista tudatát.” Ot százalékkal olcsóbban A mezőgazdasági üzemekben, elsősorban a termelőszövetkezeti majorokban még mindig sürgető feladat a vízellátás korszerű .biztosítása. A h id rogl óbuszok felállítása, a vízvezetékek beszerelése és n vízellátási technológiai beren- [ dezések műszaki kivitelezése 1 eddig elsősorban azért haladt j lassan, mert a kivitelező ka- | paritás nem volt megfelelő, j Az igényeket figyelembe véve, ja Borsod megyei Beruházási j Iroda vezetői, alkalmazva az új gazdasági mechanizmus el- ! veit, Szabolcs megyében ke- ! restek kivitelező kapacitást. Találtak is. A Nagykállól Gép- i javító Állomás együttműködé- j si szerződést kötött a beruhá- ‘aasi irodával. A szerződés ér* | tőimében 1968-ban mintegy 10 j millió forint értékű vízellátás j si beruházást valósít meg | Borsod megye termelöszö vet- j kezeteiben. A beruházási iroda vezetői azonban nemcsak arra tőre* I kedtek, hogy kivitelező kapa- j citást szerezzenek, hanem arra ‘ is, hogy a jövőben az eddigi» , nel olcsóbban biztosíthassák a j megye termelőszövetkezetei- I nek ezeket a munkákat. A s megállapodás értelmében a | Nagykállói Gépjavító Állomás a betervezett költségeknél öt százalékkal olcsóbban vállalja | az általa kivitelezett vízellátás ]si beruházásokai