Észak-Magyarország, 1967. november (23. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-09 / 265. szám
Csütörtök, 1967. november 9. eSZAKMiUit AKOKSZAG í> DVTK-Spartak Subotica 3:1 (1:1) Aszfalif cnisz M H EDNE i\ Y E te Kézilabda DVTK, ebben nagy része volt Szucsúnyinak, a balhátvéd u gyanis a védekezésen kívül szinte minden támadásban részt vett. A vezetést mégis büntető révén szerezték meg a diósgyőriek. A 11-esnek a válogatott kapus, Tamás állt neki, és védhetetlenül, laposan a jobb alsó sarokba lőtte a labdát. 2:1. Továbbra is a DVTK rohamozott. Egy szép támadás végén az előretörő Szucsányi a 16-oson belül elcsípte a labdát, ügyesen kiugrott a jugoszláv védők közül, a kapus mellett is elhúzott, majd laposan a háló közepébe lőtt. 3:1. Az első félidőben alacsony színvonalú, közepes iramú játék után a második 45 pete- ben már jobb mérkőzést láthatott a közönség. Ä jugoszláv együttes keményen, de sportszerűen küzdött, végig egyenrangú ellenfele volt a DVTK- nak, csatársora azonban nem bírt a les taktikát ügyesen alkalmazó diósgyőri védőkkel. A DVTK győzelme megérdemelt. Tamás szinte hiba nélkül védett, a hátvédhármasban Szucsányi volt a legjobb, de Salamon is ügyesen játszott, Gál időnként a mezőny fölé emelkedett, rajta kívül Hajas, Vass és Sikora érdemel dicséretet. Losonczi jól bíráskodott. (Paulovits) Gólzápor as DIB ill-ban maradt, éppúgy, mint a kiesés sorsa. A fordulóban egyébként összesen 31 gól esett. Eredmények: Edelényi Bányász— MEAFC 6:0 (4:0), Papp J. SE— Szuhavttlgyl Bányász 3:0 (2:0), Hatvani Kinizsi—Alberttelep 3:0 (1:0), Petöfibánya—Somsály 0:1 (0:0), Sírok! Vasas—MÉMTE 3:1 I (2:1), Egercsehi Bányász— MÁV HAC 2:1 (2:1), Gyöngyösi Spartacus—Miskolci Bányász 3:1 (2:1), Zalka SE—Gyöngyösi Vasas Izzó 7:0 (4:0). A labdarúgó NB I. állása: L FTC 27 24 3 — 79:16 51 2. Ü. Dózsa 27 17 6 4 79:30 40 3. Győr 27 13 10 4 61:33 36 4. Vasas 27 14 6 7 61:32 34 5. Diósgyőr 27 10 7 10 46:46 27 6. Tatabánya 27 8 10 9 35:33 26 7. i: ,1-pel 27 6 13 8 32141 25 8. Pécs 27 8 8 11 29:36 2t 9. Bp. Honvéd 27 7 9 11 43:48 23 10. Szeged 27 R 7 12 31:60 23 11. Dunaújv. 27 8 6 13 30:49 22 IS. MTK 27 6 9 12 35:44 21 IS. Szombathely 27 8 5 14 38:56 21 14. Salgótarján 27 8 5 14 34:56 21 15. Komló 27 7 6 14 30:58 20 16. Eger 27 6 6 15 32:57 18 Nagy küzdelem a kiesés ellen A megyei labdarúgó-bajnokság I. osztályában az elmúlt forduló Js a kiesés elleni küzdelem jegyében zajlott lé. A kiesés elkerüléséért küzdő csapatok elkeseredett küzdelmet folytatnak, s eredményeik között akad néhány meglepő is. Váratlan volt például az M. AKÖV pontszerzése a szintén kiesőjelölt Izsófalva ellen. Az S. MA V biztosan fektette kétvállra l az ugyancsak kiesés ellen küzdő Papírforma és finis nyal a Trencsényivel szemben. I lgjr bajnoksága biztos tudatában ! az S. Spartacusnak az egy pont . is elég volt Szirmabesenyőn. A Trencsényi viszont nagy fegyver- I tényt hajtott végre: saját ottho- i nában győzte le Királdot. Eredmények: S. MAV—Szerencs , 2:0, Királd—Trencsényi 1:3, Farkaslyuk—Tiszaszederkény 2:0, Fel- I ■őzsolca—Pufitok 2:1, Sztrmabese- * n.vő—S. Spartacus 1:1, Hcjőcsaba— 2. Trencsényi SE _________________27 1« 2 6 63:26 59 J . Királd 27 15 3 9 62:27 33 4. Tállya 27 13 6 6 40:33 32 5. Sárospatak 27 13 5 9 42:29 31 6. Srlrmabesenyó 27 12 ( 9 38:33 30 7. Farkaslyuk 27 11 7 9 41:37 29 8. Tiszaszederkény 27 10 6 11 43:39 26 9. Hejőcsaba 27 10 5 12 44:45 25 10. Putnok 27 9 7 11 36:4» 25 H. M. Üveggyár 27 10 S 12 40:56 25 7 6 14 25:44 20 A területi IT. és in. osztályú egyéni asztalitenisz-versenyen 8 sportkör 32 versenyzője indult. Heves megye legjobbjai távol maradtak. és Nógródból is csak férfiak álltak asztalhoz. A miskolci versenyzők valamennyi számban az első három helyet foglalták el. A viadal magas színvonalára jellemző, hogy Engi és Dubéczi nem tudott a legjobb 4 közé kerülni! A női mezőnyben Kolos nagyszerűen Játszott. . Női II. osztály: 1. Kolos (MÉM- TE). 2. Kozma (MEMTE), 3. Szta- roveczkl (M. AKÖV) és Földi (MEMTE). A döntő eredménye: Kolos—Kozma 2:0. *NŐ1 III. osztály: 1. Molnár (MEMTE), 2. Kolos (MEMTE), 3. Sztnroveczki (M. AKÖV) és Kozma (MEMTE). A döntő eredménye: Molnár—Kolos 2:0. Férfi II. osztály: 1. Tálas (MEMTE). 2. Tgnácz (DVTK). 3. Egervári (MEMTE) és dr. Megadja (DVTK). A döntő eredménye: Tálas—Ignácz 2:1. Férfi III. osztály: 1. dr. Megadja (DVTK), 2. Bartha II. (M. Spartacus). 3. Egervári (MEMTE) és Tgnácz (DVTK). A döntő eredménye: dr. Megadja—Bartha II. 2:1. Bp. Építők—MÉMTE 1119 NB II. női. Egyetlen páros mérkőzést sem nyertek a miskolci lányok, viszont az egyéni találkozók során önmagukat múlták felül, s 8:7-re és 9:8-ra is vezettek. A hajrá nem sikerült, így elmaradt a második helyezett elleni meglepetés. Győzött: Molnár (3). Kolos, Rosenfeld és Kozma (2—2). * A vasgyári általános iskola tornatermében rendezték meg a hagyományos november 7-i asztalitenisz-bajnokságot. Hat sportkör csaknem 150 versenyzője vett részt rajta. A találkozó színvonalát növelte. hogy az emlékversenyen ott volt a lengyel SK Hutnik együttese is. Eredmények. Férfiak, felnőtt egyéni: 1. Petek (Hutnik). 2. Tálas (MEMTE), 3. Chajdecki. Kna- pik (Hutnik). Páros: 1. Engi—Tálas (MÉMTE), 2. Dubéczi—Egervári (MÉMTE). 3. Petek—Kraplk (Hutnik) és Búzán—Chajdik (Hutnik). Ifjúsági: 1. Szabó (DVTK). 2. Ne- velits. 3. Cseuscsak (mindkeltő DVTK). Vegyespéros: 1. Chajdecki —Ratzkó (Hutnik), 2. Tálas—Kolos (MÉMTE), 3. Engi—Molnár (MEMTE) és Dubéczi—Rosenfeld II. (MEMTE). Női felnőtt: 1. Ratzkó (Hutnik). 2. Molnár (MÉMTE). 3. Kozma (MÉMTE) és Kolos (MÉMTE). Páros: 1. Kozma—Molnár (MÉMTE). 2. Ratzkó (Hutnik)—Ha- rikné (M. AKÖV), 3. Rosenfeld TI.—Kolos (MÉMTE) és Nyitrai— Szatroveeld (M. AKÖV). Ifjúsági: 1. Szabó (DVTK). 2. Név éli ts (DVTK), 3. Cseuscsák (DVTK). Birkózás M ost is úgy van, ahogy általában így, a bajnokságok végén lenni szokott. A finisben egymást követik a nem várt eredmények, egyre gyakrabban felborul a papírforma. „Halálra ítélt” csapatok hajtanak végre nagyszerű bravúrokat, kedvező pozícióban levő együttesek hullajta- nak el értékes pontokat S mindez történik a bajnokság megnyerése, illetve a kiesés elkerülése jegyében. A labdarúgás különböző osztályú bajnokságaiban immár mindössze három forduló van hátra. így hát érthető az a heves küzdelem, amely az utóbbi hetekben jellemezte a mérkőzéseket. Ilyenkor már gyak- rabbak a sportszerűtlenségek, a „mindenáron való győzni- akarás” különféle megnyilvánulásai a pályán és a pályán kívül egyaránt. Azért mégsem kell vészharangokat kongatni, mert az „okoskodások” egyre ritkábban fordulnak elő, cs a legtöbb találkozón igazi sport- szerűség szellemében küzdenek a pályára lépő játékosok. Mindez persze nem zárja ki a meglepetéseket, a nem várt eredményeket. S ezek hol kellemesei?, hol kellemetlenek, attól függően, milyen nézőpontból, illetve melyik egyesület színeit képviselve vizsgálják. Az elmúlt fordulóban szinte a labdarúgás valamennyi osztályában akadtak meglepetések. Kezdődött csütörtökön, amikor is Salgótarjánban lefutottnak tűnő mérkőzést, veszített el a DVTK. Folytatódott. hétfőn A legvérmesebb szurkolók' sem reménykedtek benne, hogy az MVSC kétváll- ra fekteti Budapesten tíz Egyetértést, azonban tisztes eredményt vártak. Azután jött a meglepetés — R gól alakjában. Ez bizony sok. Sőt, 3 kapufát is lőtt a hazai csapat. Viszcmt ide tartozik az Is, hogy az MVSC három öngólt vétett ezen a találkozón, és a fiatal Veréb néhány olyan hibát vetett, amelyet nem szokott meg a szakvezetés, vagy a közönség. (Miskolczi egyébként családi ünnep miatt nem vállalta a védést.) Az ormosbányai együttes is nagyon keserves körülmények között fordította meg a vesztésre álló találkozót. Pedig ez n két pont félig-meddig a bent- tn,-íradást jelentette a hazaiak- tak. Mégis, már 2:0-ra vezetett *7 U. M. AKÖV 17 15. IzsófaJva 27 16. Szerencs 27 Az első vonal felettiek a feljutáson. a második vonal alattiak a kiesés ellen küzdenek. 5 15 30:5« 19 9 13 22:53 19 3 16 27:57 17 3 16 26:57 17 A diósgyőri stadionban megrendezett. ünnepi versenyre eljöt- ; tek fővárosi és vidéki birkózók is, így a közönség akciódús, érdekes küzdelmeket láthatott. A csapatversenyt a DVTK nyerte meg. Az egyéni győzelmeken a Debreceni Petőfi, a DVSC. a DVTK. a Ganz-MAVAO versenyzői osztoztak. A verseny szépséghibá- | ja volt, hogy pehelysúlyban és j nehézsúlyban mindössze két-két ; induló akadt.. Eredmények. I,ep- kcsúly: I. Gaál (D. Petőfi). 2. Kiss (Ganz-MAVAO). 3 Lévay j (DVTK). Légsúly: 1. Rádi (DVSC). I 2. Kónya (Papp J. SE). 3. Hegedűs (Ganz-MAVAG). Pehelysúly: 1. Varró (DVTK), 2. Rócz (DVTK). Könnyüsúly: 1. Bíró (DVTK). 2. Molnár (Papp J. SE), 3. Görcsös j (Papp J. SE). Váltósúly: 1. Orbán (Ganz-MAVAG). 2. Hubai (Papp J. SE). 3. Rácz (D. Petőfi). Közép- súly: 1. Lőrincri (D. Petőfi). 2. Lévay (D. Petőfi), 3. Farkas (Egri Vasas). Félnehézsúly: 1. Kovács (DVTK). 2. Hajdú (DVTK), 3. Nagy (Papp J. SE). Nehézsúly: 1. Szabó (DVSC). 2. Faragó (DVTK). Csapatversenyben: 1. DVTK 20 pont. 2. DVSC i5 pont. 3. Debreceni Petőfi 14 pont. Atlétika 230 induló a bükki erdei fulóverstínyeu A vártnál többen Jelentek meg a rajtnál, az őszi idény kiemelkedő atlétikai versenyén. Ezt a versenyt a bükki partizánok emlékére rendezik meg immár negyedik éve. Az ünnepi versenyre eljöttek a vidéki városok ts a főváros legjobb atlétái. A Budapesti Honvéd, a MAFC, a Központi Sportiskola versenyzőin kívül Dunaújváros, Debrecen, Nyíregyháza. Szolnok. Székesfehérvár. Veszprém, Pécs atlétái és a borsodi versenyzők indultak nagy számban. A küzdelem méltó volt a verseny célkitűzéséihez. Színvonalas küzdelem után dőlt cl a győzelem, valamint a további helyezések sorsa az egyéni- és a csapatverseny ben egyaránt. A KISZ megyei bizottságának vándorserlegét ezúttal a Székesfehérvári MÁV Előre nyerte. A befutás után kis ünnepség előzte meg az eredményhirdetést. Siska András, a KISZ megyei bizottságának spcrtfelelőse méltatta a nagy nap jelentőségét, majd a részvevők megkoszorúzták a partizánok emlékművét. Az egyéni verseny végeredménye így alakult: Serdülő leányok. A táv 600 m (49 induló): 1. Kubaszek (Ormosbánya), 2. Orosz (KSI), 3. Miskolci (MVSC). Csapatversen> ben: 1. KSI 29 pont, 2. Encsi Gimnázium 92 pont. 3. Miskolci Kilian Gimnázium 104 pont. Ifjúsági leányok. A táv 800 m (26 induló): 1. Csipán (KSI). 2. Pagonyi (NYVSC), 3. Dienes (Ormosbánya). Csapatversenyben: 1. Székes! ehervár 20 pont, 2. Encsi Gimnázium 21 pont, 3. Ormosbánya 23 pont. Női felnőttek. A táv 1000 m (3 induló): 1. Ribnikosz (Bp. Honvéd). Csapatversenyben: 1. Bp. Honvéd 6 pont. Serdülő fiúk. A táv 1000 m (90 Induló): 1. Barnoczky (Dunaújváros), 2. Ita (Pécsi Dózsa). 3. Pép (Dunaújváros). Csapatversenyben: 1. Dunaújváros 53 pont, 2. 101. sz. TTSK 142 pont. 3. Székes- fehérvári MÁV 164 pont. Ifjúsági fiúk. A táv 2000 m (47 induló): 1. Lencsés (Székesfehérvár), 2. Vaskó (NYVSC), 3. Bárány (NYVSC). Csapatversenyben: i 1. NYVSC 53 pont. 2. DVSC 81 ; pont. 3. Budapesti Honvéd 87 pont. Férfi felnőttek. A táv 5000 m (15 induló): \. Tóth (Ózdi Kohász). 2. Varga (Pécsi Dózsa), 3. Fazekas (DVTK). Csapatversenyben: 1. Tatabánya 18 p., 2. Székesfehérj vár 39 p., 3. Veszprém 46 pont. Nemes Pcte-r D. Dózsa—özd 18:14 (8:9) Debrecen, MNK férfi. Magabiztosan kezdett a Kohász i és rövid időn belül 6:l-es vezetés* : re tett szert. Ezután érthetetlenül engedett az iramból, s a félidő végére már szoros volt az eredmény. Szünet után a debré- ceniek biztosan győztek a lélek- , telenül játszó ózdiak ellen. Ld.j Marosi (5). Tiba (4). A csapa W bol egyedül Neiser dicsérhető. Röplabda az EVTK, amikor feltámadt a bányászegyüttes és Gare 11- eséveJ, majd Bihari góljával megfordította az eredményt Kazincbarcikán is 0:0-ra állt a találkozó az első 45 perc elteltével, jóllehet a felázott talajú | pályán végig a lelkes hazai ; csapat támadott. Gólt azonban csak a 48. pereiben sikerült elérni, itt is 11-esböl, Susogóknak. Nem telt el azonban 10 perc, a kapusból lett mezőnyjátékos, Ambrus szép egyéni játék után másodszor is a hálóba talált. Kevesen gondoltak j viszont rá, hogy a Borsodi Bá- j nyász 4 gólos vereséget szén- ! ved a III. kerületben. A baj- i nokságra törő hazai csapat már az első félidőben megszerzett két góljával bebiztosította győzelmét, és szünet után tovább növelte előnyét. A kitűnő csatár, Pintér egymaga három gólt lőtt. A sereghajtó Ru- dabánya a táblázat első helyén álló Nagyba ton ytól vette el az egyik bajnoki pontot, és érdemes megemlíteni, hogy a már kieseti hazai csapat a 37. percben a vezetést is megszerezte. Az NB Ill-ban a 6—7 gólos győzelmei? tekinthetők elsősorban meglepetésnek, a papírforma felborulásának. Három fordulóval a bajnokság befejezése előtt nehéz volna valamifajta jóslással előállni, egy azonban biztos, az iga- zi meglepetések még ezután következnek. Erre egyfajta ga- rnm-ig a sorsolás szeszélye. B ei í tn w ra d ash oz, f el j ebb ju tá s- hoz egyaránt égetően szükséges pontokért lépnek pályára a következő vasárnapokon a borsodi labdarúgó-együttesek. A DVTK-nak az 5. hely megtartásáért kell újabb pontokat szereznie, a finisben kitűnő formába lendült ózdi együttes, úgy tűnik, már elkerülte a kiesést, éppúgy, mint a mostanában gyengébben játszó MVSC. Rudabánva sorsa megpecsételődött, de o másik két borsodi együttes még megkapaszkodhat az NB II-ben. Az NB Ill-ban pedig a Papp J. SE ős a Zalka szinte külön versenyt fut. Vajon ki lesz a győztes? P apírforma és finis. Most is úgy van, ahogy általában lenni szokott a bajnokság végén. Talán annyi a különbség, hogy élesebb a harc és nagyobb a becsvágj’, Ezzel a lövéssel szemben az egyébként kitűnően védő Nel- szinte minden osztályban. j ser (Ózdi Kohász) is tehetetlen volt. raulovits Ágoston I Foto; Sotkuvszky Kerékpár Megyénk legjobb kerékpárosai és a vendég Szegedi VSC versenyzői áHtak rajthoz a hagyományos Avas bajnokság során. A rendkívül nehéz, feladatot jelentő viadalon különösen a va&kerekcs versenyzők vívtak egymással szép küzdelmeket. A nap legjobb idejét Géra futotta, de nagyszerűen versenyzett Király, illetve Simon 1.x, A bajnokság végeredménye: Versenykerekes I. osztály: l. Géra (MVSC). III. osztály: 1. KJrálv (KMTK). 2. Takács (MÉMTE). 3. Kecskeméti (Szegedi VSC). ifjúságiak: 1. Négy esi. 2. Kohári, 3. Zentai (mind MVSC). Vaskerekes felnőtt: 1. Simon (MÉMTE), 2. Somogyi (MVSC), 3. Bíró (Szegedi VSC). Ifjúságiak: 1. Csongrádi (MEMTE), 2. Gönczi (MÉMTE), 3. Rácz (Szegedi VSC). Serdülők: 1. Lenért (MEMTE). 2. Ma réz 1 (MVSC), 3. Király II. (KMTK). Közhasznú gépek: 1. Kupát, (MÉMTF). 2. CsupkO (MVSC), 3. Szarka (MEMTE). Nagy közönségsikere volt a Ki lián-lakótelepen megrendezett hát- tömb körüli kerékpárversenynek, melyen 4 sportkör 4j kerékpárosa vett részt. A? egyes géposztályokban lebonyolított futamok során éles hare alakult kt a helyezésekért.. A sportszerű küzdelmekre volt jellemző, hogy a csúszós littest ellenere ts mindössze egy bukás történt — géphiba miatt. A verseny végeredménye. Verseny kerekes. T—H. osztály: 1. Géra (MVSC). 2. Fábri (KMTK). III. osztály: 1. Négyes! (MVSC), 2. Takács (MÉMTE), 3. Kecskeméti (Szegedi VSC). Ifjúságiak: t. Zentai (MVSC), 2 Szabácsi (Szegedi VSC), 3. Novak (MVSC). Vaskerekes. felnőttek: j. Somogyi (MVSC), 2. Simon (MEMTE) 3. Btró. Serdülök: 1. Király (KMTK), 2 Lénárt (MEMTE). 3. KunAs (MEMTE). Ifjúságiak: 1. Rácz (Szegedi VSC). 2. Csongrádi, 3. Gönczi (MEMTE) Közhasznú gépek: 1. Rió«. 2 Rácz. 3. Kerekes (mind MEMTE). A pontverseny végeredménve: t. I MEMTE 64 p.. 2. MVSC 31 p.. 3. Szegedi VSC 22 p., 4. KMTK jll p. MVSC—Bp. 3:1 (13, 8, —11, 12) Miskolc. NB I. női. Idegesen, sok hibával kezdtek a hazaiak, s csak nehéz küzdelem után lett övék az első játszma. A második játékrészben feljavult a hazaiak mezőnymunkája, ! s bátran Is ütöttek. A harmadik szettben a könnyelműség megbosszulta magát, az MVSC 7:3-as vezetés után vesztett. A befejező i játszmában Is a vendégek kezdtek jobban, és már 9:3-ra vezettek. A . hajrában aztán az MVSC-nek min- ! den sikerült. Jók: Sebők, Marczis* Kővári. Egyetértés—Farkast vük 3:1 (12, 8, —12, 13) í Játékcsarnok. NB t. férfi. | A hazai csapat a vártnál köny<- nyebben szerezte meg a két baj- | noki pontot. A farkaslyuki együt- I lesben ezúttal csak Marczls és ! Szabó játszott az átlagosnál job-« í ban. • Nyolc csapat részvételével Egerben rendezték meg a Bornemisza | sza ifjúsági röplabda kupa küzdelmeit. Megyénket az MVSC és a DVTK női csapata képviselt« ! és kitűnő játékkal, veretlenül az I MVSC .ifjúsági csapata nyerte a tornát. A DVTK a harmadik lett. Kosárlabda VTSK—DVTK 70:52 (33:23) NB I. női. ! A szép számmal megjelent érdeklődők meglepetést variak, do ez — elmaradt. Kamarásné betegen is vállalta a játékot, de hamar rájött, hogy sikertelen vállal« ; kozás volt. nem bírta erővel. Horváth Erzsébet is rövidesen mellé ! került, kipontozták. Ennyi előnyt a DVTK nem adhatott kitűnő ei- j lenfelének. Ilyen körülmények kö- I zött a DVTK meg sem közeli te tto , az előző fordulókban nyújtott já- 1 tékát. A fővárosi csapat a legtöbbször sikerrel fejezte be pontos adogá- ! (ásókra épített támadásait., és tar- 1 tolta a mérkőzés első perceiben j szerzett előnyét. DVTK— MVSC 80:70 (3*:S7) Diósgyőr, NB U. férfi. Első íélldobeÜ játékává! a DVTK a vámnál könnyebben győzött, Ld.: Király (26), Kelemen (17), illetve Orosz (16), Kersch (14). MEAFC—DEAC 91:56 } Debrecen, NB 11. férfi. A miskolci egyetem NB ll-eá terfj kosárlabda-csapata ilyen arányban is megérdemelten győzött Debrecenben. Ld.: Vereczi (27). Ferenci! (17), Yerböcz! (16), l orna Hétfőn délelőtt a Ságviri j utcai Általános Iskola torna - , termében rendezték meg a megyei serdülő leány 1. osztályú csapatbajnokságot. Mint legutóbb « felnőtt és az ifjúsági bajnokságon, most is egy csapat vett részt ezen a küz- ' dolmen, a Miskolci Sporlisko- í la. Közepes kiv itelű gyakorlatokkal a Fekete, hiszi ári. Kovács, Robinson. Zólyomi, Há- j ray összeállítású együttes 172,8 j pontos összteljesítményt ért cl. Sal»k 7.3:4.; DVTK—REAL Debrecen NB I. A7 cl táblásait nélkülöző dios- I győri együttes biztosan nyerte : meg a mérkőzési. Győzött: Tóth, Kádas. Bagyln. Labanc/. Cseh; LigdfalvL SaSvári. Döntetlen: ; Kovács. I Salgótarjánt KohászMiskolci Spartacus 6:6 Énekes dönbaient ért ei a mis- I koici együttes Salgótarjánban* Győzött: Doiak, törd a. Döntet- j len: Bubenko. Szurovszkl. Bár- czay, Nyíri Kapusi. Nyíri L-, Ilajcc, Forgó. \ ilorYizás- M. Gy, A Nagy Októberi Szocialista Key i radalom !>o. évfordulójának tiszt« I leiére jól sikerüli, vitorlázóval j senM rendezlek n Malyj-tavoi ; Csak a finn dingi hajóosztályba ; versenyeztek. Érdekessége volt 1 versenynek, hogy az építők KIS2 j szervezete is kép viseltet t'' maga Eredmények: i. dr. Molnár (Ju* i tltia). 2. Tóth (Justitia), 3. Demetf ! (.lustitia), 4. Gömböcz ’ (Építő KISZ), 5. Doczé (Építők KISZ). Nemzetközi mérkőzés . A hazánkban tartózkod Spartak Subotica jugosziá labdarúgó együttes ma, csü törtökön délután 14.30 órako Kazincbarcikán vcndcgszcrc pel. s a KMTK NB IT-c együttese ellen lép pályára. / jugoszláv csapatban töbl profi játékos is helyet ka*>. \ Az. NB III. Északi csoportjának valamennyi mérkőzését hétfőn délután játszották le. Meglepetés, váratlan eredmény nem született, csupán néhány nagy gólarányú győzelem érdemel külön is említést. Ide tartozik az edelényiek 6 gólja a MEAFC. a Zalka SE 7:0-ás győzelme a Gyöngyösi Vasas Izzó ellen. Némileg talán a Miskolci Bányász veresége számit nem várt eredménynek, hiszen az utóbbi időben a perecesiek egyre jobb teljesítményt nyújtottak! A bajnokság így továbbra is nyílt ’ MVSC-pálya, 1500 néző. Vetette: Losonczi. DVTK: Tamás — Kovács, Salamon, Szucsányi, Gál, Vár- konyi (Pócsik), Oláh (Abuczki). Hajas, Horváth, Sikora, Vass. Edző: Szabó Pál. A profi játékosokkal teli szabadkai együttes 4:2-re győzte le a Jugoszláviában portyá- zott DVTK-t. így a diósgyőrieket elsősorban a revans vágya fűtötte. Mégis, a hazai csapat csak szünet után nyújtott az átlagosnál jobb játékot. Az első 45 percben többnyire a mezőnyben pattogott a labda, ritkán forgott veszélyben a két kapu. A diósgyőri együttes kezdett jobban, tíz perc elteltével azonban feljött a Spartak, és Popovics II-nek a vezetést is sikerült megszereznie. Nem sokáig örülhettek azonban, mert egy gyors diósgyőri támadás végén Vass faképnél hagyta a jugoszláv védelmet, és a kifutó kapus mellett laposan a hálóba gurította a labdát 1:1. Szünet után élénkebb lett az iram, a DVTK két. helyen cserélt, Oláh helyett Abuczkl, Várhelyi helyett pedig Pócsik jött a pályára. Különösen a bal oldalon támadott sokat a \ lnhilanlríS MR T.