Észak-Magyarország, 1967. november (23. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-11 / 267. szám
Rsombat, 1961. november 11. SZ1KMAC.V AROKSfcAG ) Kordon >r * * * ♦ * ájAz Idényzári5 kerékpá- J ros háztömb körüli ver- J senynek több száz nézője * volt. Különösen a leg- J ifjabbak képviseltették magukat igen nagy számban, s hangos csatakiáltásokkal biztattak a két kedvencet, Gérát és Fábrit. Előbbit azért mert remek versenyzésével hamar „belopta” magát az apróságok szívébe, utóbbit pedig azért, mert „lakótárs”, és szerették volna, ha otthon, azaz a Kiliánban marad egy szép tiszteletdíj. A biztatással nem is volt baj, annál inkább azzal, hogy lelkesedésükben állandóan átfut- károztak Rz úttesten, hogy a kanyarokban is jól láthassák kedvenceiket. A rendőrjárőr lezárta az útvonalat, de a oersenybíróság tagjainak sokszor okozott gondot a lelkes „szurkolók” eltávolítása az úttestről. J Egyszerűbb lett volna a J rendezőség dolga, ha * nem hiányzik az ilyen * versenyek elengedhetet- *■ len kelléke, a kötélkor- J dón. Ezúttal nem volt X- ilyen. Talán jövőre?.,, j t************ *1 A sportszerűdj?l verseny állása a megyei l. o. bajnokságban 1. Trenesényl J. SB 1. T Ally a X. Farkaslyuk 4. Sátoraljaújh. MÁV fc. Putnok A. Izsófalva 7. SzirmabesenyÓ 8. Felsözsolca 9. Kit Aid 10. Hejőcsabal Ep. 11- Sárospatak 12. Tiszaszedcrkény IS. Szerencsi Kinizsi 14. Sátoraljaújh. Spart. 15. Miskolci AKOV 10. Miskolci üveggyár T hibapont 7 hibapont 8 hibapont 11 hibapont 13 hibapont 14 hibapont 20 hibapont 20 hibapont 20 hibapont 21 hibapont 25 hibapont 28 hibapont 28 hibapont 30 hibapont 31 hibapont 45 hibapont Az MTS Edelényi járási Tanácsa nemrégen tartotta meg vezetőségválasztó és küldött- konferenciáját. A sportegyesü- leték közgyűlései 70 küldöttet választottak a járási konferenciára. A tanácskozáson csaknem valamennyi küldött megjelent. Szóbeli kiegészítőjében Hegyaljai József, az MTS járási tanácsának elnöke foglalkozott sportolóink nevelésének problémáival. Szólt a nők sportoltatásáról, foglalkozott a a mikrokörzetek kialakításának fontosságával. A mikrokörzetek kialakítása a sportmunka megjavítását szolgálja. Arról van szó, hogy a kis községeket (ahol nincs meg sem az anyagi, sem a tárgyi feltétele egy önálló sportegyesület működésének) hozzácsatolják a nagyobb egyesületekhez, ahol biztosítani tudják a kulturált sportoltatást A szóbeli kiegészítést élénk vita követte, amelyben a járás sportmozgalmának helyzetéről, eredményeiről, hiányosságairól és jövőbeni feladatairól esett szó. Papp Andrásné ormosbányai küldött a nők sportoltatásának problémáival foglalkozott Többek között elmondotta: nagy örömet és boldogságot jelentett számára, hogy két élsportolót adhatott a magyar sportnak. Felvetette a sport egészségvédő hatásának jelentőségét is. Szorgalmazta az atlétika továbbfejlesztését. Molnár András, a járási párt- bizottság titkára a Politikai Bizottság szeptember 26-i határozatának tükrében értékelte a járás sportmozgalmát. Felszólalt Siska András, az MTS Borsod megyei Tanácsának elnökhelyettese. Felszólalásában a sport nevelési feladatait említette/meg. Az ezt követő 11 hozzászóló a járás sportmozgalmának szervezeti és szakmai fejlődésével, hiányosságaival foglalkozott. Szó esett az általános^ és középiskolai sportról is. A hozzászólók elmondották többek között, hogy kevés a tornaterem és az egyéb létesítmény. Bencslk László VB n. Kőzépcaoport állá«? 1. Nagjb.1l. 2« I« I 4 48:24 4« 2. ni. kér. 28 18 2 8 61:30 38 3. Esztert'.' 9*~i»~Vn 45:»0 30 4. EVTK 28 »II 8 40:33 21 3. Almásfll*. 28 10 9 9 38:38 29 6. S*. MÁV 28.10 9 9 30:33 29 t. B. Bánj Asz /z8 fO 9 9 33:38 29 8. ÉTI W'll 6 11 93:41 28 9. Kistér. 28 12 4 1 2 39:40 28 SPORTMŰSOR 10. BEAC U. Ormosb. 12. S. Kohász 13. KMTK 14. Izzó 15. Sárisáp 16. Rúd ab. 28 11 5 12 47:48 27 28 10 28 9 28 8 28 7 28 8 28 6 7 11 33:44 27 8 11 32:34 26 9 11 36:48 25 9 12 41:43 23 4 16 37:60 20 8 14 30:57 20 : Az NB Ül. Északi csoportjának állása: 1. Papp J. SE 28 16 7 5 55:28 39 2. Zalka SE 28 15 8 5 50:25 38 3. M. Hányása 28 15 5 8 45:31 35 4. Edelény 28 14 & 9 41:27 33 5. Egercselil 28 10 9 9 36:37 29 6. Somsály 28 11 6 11 42:33 28 7. H. Kinizsi 28 10 7 11 44:45 27 8. Sírok 28 11 4 13 41:38 26 9. MEAFC 24-8 10 10 44:44 26 10. Szuhavölgy 28 12 2 14 31:36 26 11. Petőfibánya 28 12 2 14 33:42 26 12. Gy. Spart. 28 9 8 11 32:50 26 13. Alberttelep 28 9 7 12 34:39 25 14. MÉMTE 28 9 6 13 33:47 24 15. MÁV HAC 28 7 8 13 30:42 22 16. Gy. V. Izzó 28 6 6 16 23:50 18 I Az első vonal felettiek a feljutásért, a második vonal alattiak t a kiesés ellen küzdenek. Diáksport Az elméit héten a megyei középfokú iskolai bizottság megrendezte a megyei kézilabda-kupát. A lányoknál és a fiúknál közel húsz csapat vett részt a küzdelmekben. A kupa végeredménye. Leányok: 1. Ózdi József Attila Gimnázium, 2. Miskolci Földes Ferenc Gimnázium, 3. Kazincbarcikai gimnázium, 4. Miskolci Kossuth Gimnázium. Fiúk: X. Tokaji gimnázium, 2. Miskolci Földes Ferenc Gimnázium, 3. Tiszaszederkényi gimnázium, 4. Miskolci Gépipari Technikum. $ Szép sikerekkel zárult az I. osztályosok tehetségkutató atlétikai versenye. Harminc középfokú iskolából több mint 500 versenyző állt rajthoz a különböző versenyszámokban. A pontverseny végeredménye. Lányok: l. Miskolci Herman Ottó Gimnázium 79,5 p., 2. Miskolci Kilián Gimnázium 73,5 p., 3. Sátoraljaújhelyi Kossuth Gimnázium 48 p., 4. Mezőkövesdi gimnázium 43 p., 5. Miskolci Közgazdasági Szak- középiskola 39 p. Fiúk: 1. Miskolci Villamos- ipari Technikum 98,5 p., 2. Miskolci Földes Ferenc Gimnázium 86,5 p., 3. Kazincbarcikai Vegyipari Technikum 53 p., 4. 101. sz. 1TSK 40 p., 5. Miskolci Gépipari Technikum 34 p. SZOMBAT Asztalitenisz. NB II. férfi: DVTK—MÉMTE, Vasgyári leányiskola. Birkózás. Országos II. osztályú kötött- és szabadfogású bajnokság, Székesfehérvár. Teke. NB I. férfi: Pápai Textil—Ózdi Kohász, Pápa 15 óra. VASARNAP Asztalitenisz. NB II. férfi: DVTK—Salgótarjáni BTC, Vasgyári leányiskola, 9 óra. Ózdi Kohász—MÉMTE, Ózd, 9 óra. Telefongyár—M. Spartacus, Budapest. Atlétika. A Budapesti Postás 30 kilométeres gyalogló versenye. Rajt: Miskolc, Hősök emlékműve. 10 óra. Cél: Fel- sőzsolca. Birkózás. Országos szabadfogású serdülő birkózóverseny. Sajószentpéter, 9 óra. Kosárlabda: NB I. nők: Székesfehérvári Építők—DVTK, Székesfehérvár. NB II. férfiak: Salgótarjáni Kohász— DVTK, Salgótarján, Bp. Előre—MVSC, Budapest, ökölvívás. NB I. B: Kaposvári Dózsa—Borsodi Bányász, Kaposvár, 10 óra. Röplabda. NB Ft. férfi: MVSC—S. MÁV Vasas, Miskolc, 13,30 óra. Torna. Serdülő területi és megyei csapatverseny, Miskolc, 9 óra. Természetjárás. Kelet-Magyarország ünnepi természetjáró versenye, Bánkút, 9 óra. Úszás. A megyei serdülő úszók seregszemléjének IV. fordulója, Ózd, 9 óra. Labdarúgás. NB I.: MTK— Diósgyőr, Hungária körút, 13,30 Hegyes, NB I. tartalék csoport) MTK—Diósgyőr, Hungária körút 11,45. NB I. B: Oroszlány—Miskolc, Oroszlány, 13,30 Farkas. Egyetértés—Ózdi Kohász, Soroksár, 13,30, Biróczki. NB II. Közép csoport: Nagy- bátony—Borsodi Bányász, 13.30, Len ke fi. Esztergom—Ormosbánya, 13,30, Honti. Ru- dabánya—III. kerület, 13,30, Petri. Kazincbarcika—Almásfüzitő, 13,30, Csák II. NB 111. Északi csoport: Alberttelepi Bányász—Papp J, SE, 13,30, Baranyi. Szuhavöl- gyi Bányász—Edelény, Kuri- tyán, 13,30, Szabó J. Miskolci EAFC—Petőfibánya, 13,30, Te- rebesi. Somsályi Bányász—Si- rokl Vasas. 13,30. AntaL MÉMTE—Egercsehi, Népkert, 13.30, Lóczi. MÁV HAC—Gy, Spartacus, 13,30, Lombosi. Gy. Vasas Izzó—Miskolci Bányász, 13.30, Mixtai. Zalka SE—Hatvani Kinizsi, 13,30, Paksi. Megyei I. osztály: Trencsé- nyi J. SE—S. MÁV Vasas, 13.30, Tiszaszederkény—Királd, 13.30, Putnok—Farkaslyuk 13.30, S. Spartacus—Felsőzsol- ca 13,30, Tállya—Szirmabese- nyő 13,30, Sárospatak—Ilejő- csaba 13,30, Szerencs—Izsófalva 13,30, M. AKÖV—Üveggyár 13.30, HÉTFŐ Kossuth-rádló. 8.15: Operettrészletek. 9.10: Vitamüsor. 9.25: A hét előadóművésze: A. Galli-Curci. A. Fertile. 10.10: óvodások műsora. 10.30: Vetélkedő. 11.00: Iskolarádió. 11.30: N. Melba és L. Slezak énekel. 12.15: Tánczene. 13.18: Zenekari muzsika. 14.24: Garai Gábor versciklusa. 14.44: Zenei hangképek. 15.15: Forgács Éva éneikéi. 15.55: Válaszolunk hallgatóinknak. 16.10: Gyermokrádió műsora. 16.52: Édes anyanyelvűnk. 17.05: Külpolitikai Figyelő. 17.20: Szimfonikus zene. 17.42. Tardos András Írása. 17.57: Húszas stúdió. 19.25: Sport- híradó. 19.35: Kendi Mária dokumentumjátéka. 20.32: Opera-hangverseny. 21.15: Könyvszemle. 22.20: Ritmikus percek. 22.50: Meditációk. 23.00: Népdalok. 23.25: Kamarazene. 0.10: Sanzonok. Petőfi-rádió. 10.00: Zenekari muzsika. 11.30: Könnyűzene. 12.10: Zongoramüvek. 13.12: Dzsessz- muzstka. 14.08: Kedvelt régi melódiák. 14.40: Zenekari muzsika. 14.55: Balassi Bálint verse. 15.00: Kettősök vígoperákból. 15.15: Fúvószene. 15.25: Publicisztika. 15.35: Schubert-űaJok. 15.46: Versek. 15.51: Mai témák, mai dalok. 16.05: Régi magyar dalok. 16.26: Miklós Róbert Jegyzete. 16.31: Északi muzsika. 16.50: Iskolánk hangja, 17.00: Ötórai tea. 18.10: A mai olasz irodalom. 18.45: Kemény Egon daljátékaiból. 19.14: Hangverseny. 20.25: Sporthíradó. 20.35: Magyarnóta- és népdal est. 22.15: A hét előadóművészei. 22.50: FilmKEDD Kossuth-rádló, 8.22: Cherubini: D-dúr szimfónia. 8.30: Hol történt? 9.00: A Gyermekrádió műsora. 9.42: Tánczene. ÍO.IO: Fiatalok stúdiója. 10.30: Kamarazene. 11.00: Iskolarádió. 11.33: Cigánydalok. 12.15: Operaáríák. 13.07: Könnyűzene. 13.47: Móricz Zsig- mond leányfalusí háza. 14.02: Pol- beat. 14.14: Az Ifjúsági Rádió műsora. 14.34: Gyermekkórus. 14.48: A Gyermekrádió műsora. 15.15: Halett zene. 16.11: Gulyás László: Hevesi szvit. 16.24: Rádióiskola. 17.03: Tallózás a világsajtóban. 17.30: Clara Haskll zongorázik. A brafislavai televízió műsora nétfő 17.50: Mértmée: Mateo Falcone (tv-elbeszélés). 18.13: Telesport. 19.00: Tv-hlradö. 19.30: Szovjet óra- klállftás. 20.00: Leonov: Szkutye- revszkíj (tv-játék). 21.00: Egy hires cseh hegedűművész története. Kedd 17.00: Ifjúsági adás. 17.53: Jíg- korongmérkőzés. A szünetben: Tv- hlradó. 20.20: 10 x felelj I Rejtvény- műsor. Szerda 13.55: Labdarúgó-mérkőzés. 16.05: Dokumentumul]v; 16.30: Kicsinyek műsora. 18.25: Kelet-Szlovákia életéből. 19.00: Tv-hfradó. 19.20: Kulturális híradó. 20.20: Szibéria természeti szépségei (dokumentum- film). 20.50: Katonák magazinja. 31.05: Találkozás Leonard Bern. Itelnnel. Csütörtök 16.30; Filmhíradó. 17.30: Gyem betanüsor. 19.00; Tv-híradó. 50.00: Vidám összeállítás. Sí.40: Népi sene. Péntek 17.35: Ftlmriport a haditudomft- nyl kutatásról. 19.00: Tv-hlradó. 19.30: Kíváncsi kamera. 20.25: A besúgó amerikai. (Filmdráma.) 22.25: Dalok és Jelenetek. Szombat 8.45: Dundo és társai (zenés vígjáték). 13.40: Az RH Praha— ‘Moszkvai Dinamó nemzetközi súlyemelöverseny közv. 15.40: Lenz: Világító hajó (tv-játék). 17.30: Kisfümek. 19.00: Tv-hlradó. 19.43: A sarki ■ medve nyomáb»n (természetűim). 20.10: Találkozás külföldi és hazai művészekkel. 21.40: A gyilkos (egy bűntény története). 22.25: Egy kisember tükre. VII. A sikkasztó. Vasárnap 15.00: Torna-VB. 17.25: Gyermekműsor. 19.00: Tv-hlradö. 19.43: Lidércfény és tűz (NDK tv-fllm). D 21.15: Táacdalok. 10.13: Reform ér, gyakorlat. 19.89: Könnyűzene. 19.30: A Szabó család. 20.00: Nótacsokor, 20.41: Gálit Curci operákból énekel. 21.12: Dzsessz a Szovjetunióban. 22.30: Keszi Imre: Emberrablás. Rádiódráma. 23.13: Operettrészletek. 0.10: Ejl zene. Petöfi-rádió. 10.00: Lehár operettjeiből. 10.45: Előadás. 11.00: Zenekari muzsika. 12.14: Népdalaink nyomában. 12.40: Házunk tája. 13.00: Kamarazene. 14.08: Liszt: Magyar fantázia. 14.25: Bi- licsi Tivadar énekel. 14.10: Opera- ária. 14.50: Asperján György jegyzete. 15.00: Tánczene. 15.45: Világirodalmi mozaik. 16.05: N. Melba énekel. 16.20: Ifjúsági Krónika. 16.32: Népdalok. 17.00: Csúcsforgalom. 18.10: Operettrészletek. 18.30: Kozmosz. 18.55: Zenekari muzsika. 20.30: Deímssy-dalok. 20.40: Könnyűzene. 21.00: Emlékezés Ap- rily Lajosra. 22.00: Hanglemez- gyűjtők hüszperce. 22.20: Népi zene. SZERDA KosMith-rádtá. 8.22: Népdalok. 8.13: orvosi tanácsok. 8.50: Beetho‘‘U -müvek. 9.34: Kozmosz. 10.10: .védve! I. regi melódiák. 11.00: Is- kolaradió. 11.30: A Szabó család. 12.15: Tánczene. 18.18: Prokofjev- dalok. 13.29: Könnyűzene. 14.00: Bartók-művek. 14.14: Gazdasági Magazin. 14.44: Zenés hangképek. 15.15: Kádióegyetem. 16.09: Operett- részletek. 16.37: Levelek. 17.05: Külpolitikái Figyelő. 17.20: Népdalok. 17.38: Tudományos Hlrádó. 17.32: Stokowsky vezényel. 19.30: Könnyűzene. 20.27: Gondolat. 21.07: Versek. 21.12: Magyar nótáit. 21.28: Dzsessz a Szovjetunióban. 22.20: Operaáriák. 22.43: Dr. Beiend T. Iván előadása XI. rész. 22.53: Sanzonok. 23.10: Zenekari muzsika. 0.10: Filmzene. Petőfi-rádió. 10.00; Blatt tt: Carmen. 12.50: A pampák dalai. 13.02: Könnyűzene. 13.32: Iskolarádió. 14.08: Hangszerszólók. 14.20: Könnyűzene. 14.40: Kapust Rózsa riportja. 14.50: SzJmf. zene. 15.10: Operettrészl. 13.28: H. Bart,a Lajos: A vízlmentö. 15.42: Népi r. 16.05: A Bergendl együttes játszik. 16.20: Weber-áriák. 16.52: Fúvószene. 16.57: Zongoramüvek. 17.15: Orvosi tanácsok. 17.20: Délutáni frissítő. 18.10: Ldzisztráté. 18.30: Mai olasz Irodalom. 19.00: MagJ'ar népdalok. 19.25: G, London és G Bumbry énekéi. 20.30: Tánczene. 21.10: Nőkről — nőknek. 21.40: Vonósnégyes. 22.19; Magyar nóták. CSÜTÖRTÖK Kassnth-rádiő. 8.23: Operarétaletck. 9.00: Iskolarádió. 9.40: Köny- nyüzene. 10.10: Britten-kórusok* lo.SU: Versek. 10.50: Zenekari muzsika. 12.15: Magyar nóták. 13.03: Gazdászemmel. 13.18: Mezei Erzsébet gortíonkázik. 13.40: Köny- nyűzene. 14.00: Törvénykönyv. 14.15: Operaáriák. 14.44: Zenés hangképek. 15.15: Budapesti Hírmondó. 16.15: A forradalmi népzene útján. 16.37: Részletek Jevtusenko elbeszélő költeményéből. 17.15: A Stúdió 11 játszik. 17.40: Az Ifjúsági Rádió műsora. 17.55: Színes népi muzsika. 18.27: Chopin- müvek. 19.30: Kabaré. 20.35: Előadás. 21.00: Szórakoztató muzsika. 21.40: Operaáriák. 22.00: Sport. 22.20: OJsztrah hegedüestje. 23.50: Magyar nóták. x Petőfi-rádió. 10.00: Rádtóoperett. 11.50: Ripurtmüsor. 12.00: Dzsessz- muzaika. 12.14: Zenekari muzsika. 13.00: A Gyermekrádió műsora. I, 3.lü: Zeneiskolások műsora. 13.30: Pályaválasztás. 14.08: Fúvószene. 14.20: Szilágyi János riportja. 14.30: Könns'űdalok. 14.40: Zongora- muzsika. 14.50: Vonatok. 15.00: Csak fiataloknak! 15.45: Operarészlet, 16.05: Fred Astaire énekel. 16.14: Tsz-fiatalok Parlamentje. 16.24: Szimfonikus .zene. 16.45: Sport-viléghlradó. 16.55: Népdalok. 17.15: Gazdasági ábécé. 17.25: Hangverseny. 17.40: Könnyűzene. 18.10: Pol-beat. 18.22: Végh Antal: Bekötő út. Riportdráma. 18.48: Táncdalok. 18.58: Népdalok. 19.20: A politikai irodalom legújabb könyveiről. 19.35: Hangverseny. 21.25: Csárdások. 21.35: Vidám írások. 22.00: Könnyűzene. PÉNTEK Rossuth-rádió. 8.22: Zenekari muzsika. 9.05: Jókai Mór elbeszélése. 9.33: Népi zene. 10.10: Óvodások énekelnek. 10.35: K. Ferner énekel. 11.00: Iskolarádió. 11.30: My Fair Ijídy. 12.15: Tánczenei koktél. 13.03: Vita a korszerű mezőgazdaságról. IS.18: Szimfonikus zene. 14.30: Zsibongó. 15.15: Üzenetek. 15.55: Gazdasági újságíróké a szó. 16.00: Falusi délután. 17.05: Külpolitikai Figyelő. 17.15: Kamarazene. 17.30: Petress István műsora. 18.00: Üj Zenei Üjság. 18.40: Magyar nóták. 19.25: Közvetítés az MTK--AMVJ Amsterdam női kosárlabda EK-mérkózesról. 19.35: Operaáríák. 19.50: Slágerről slágerre. 20.33: Pódium 67! 23.34: Szimfonikus zene. 0.10: Daljáiék- részletek. Peföft-rádló. 10.00: Operarészletek. 10.34: Népdalaink nyomában. II. 00; Szimfonikus költemények. 11.5«: Énekkarok. 12.15: Hivatása: pedagógus. 12.30: Mindenki kedvére! 14.08: Fúvóslndulók. 14.17: Szép magj’ar vers. 14.27: Délutáni frissítő! 14.55: Bélyeggyűjtők öt- peree. 15.00: Verdi szopránátiák. 15.15: Aktualitások. 15.40: Operett- dalok. 16.05: \V. Boskowsky együttes műsorából. t«.23: Magyar dalok a XIX. századból. 16.40: Hang- verseny. 16.50: Szántó Jenő műsorra. n.oo: Ötórai tea. 18.10: Végh Antal: Bekötő út Riportdráma. H. 18 4»; Hangverseny. 19.10: Verbunkosok. 19.39: Gellert Endre Írása. 20.25: Gotovae Erő, a mennyet- jáft vőlegény. Vígopera. SZOMBAT Kossutb-rádió. 8.22: Lányok, asz- szonyok. 8.42: Bartók-zongoramű- vek, 9.20: Népi zene. 10,10. Orvosi tanácsok. 10.15: Üj lemezeinkből. 11.21: Tízéves az, Irodalmi Színpad. 12.15: Operettrészletek. 13.03: Tamási Áron elbeszélése. 13.32: Néhány perc tudomány. 13.37: Mai témák — mai dalok. 14.05: Operareszletek. 14.45; Hétvégi külpolitikai figyelő. 15.10: Csak fiataloknak! 15.55: Hétvége. 17.35: A Rádió Lemezalbuma. 18.19: Mai költők versei. 19.30: Népi zene. 20.10: Közv. az FTC—AC Klagenfurt jégkorong EK-mérkőzés- ről. 20.15: Dosztojevszkij: Két férfi az ágy alatt. 22.15: Sporthíradó. 22.30: Táncoljunk! Petőfi-rádió. 10.00: Tánczene, 12.00: Szili Leontin: Téli utazás. Rádiójáték. 13.25: Szólista parádé 14.08: Csárdások. 14.16: Az Ifjúsági Rádió műsora. 14.49: Táncdalok. 14.59: Orvosi tanácsok. 15.04: Opera. 16.05: Mai olasz irodalom. 16.35: Két Haydn vonósnégyes. 17.16: Külföldi tudósoké a szó. 17.31: Magyar nóták. 18.05: Végh Antal: Bekötő út. Hl. 18.30: Köny- nyűzene. 19.15: Közv. az FTC—AC Klagenfurt jégkorong EK-mérkő- zésről. 19.30: Operaáriák. 20.30: * I Bregenzl Fesztivál. ’967. 21.401 Kelemen Gyula Wasa. 22.39: Népdalok. VASARNAP Kossutli-rádió, 8.10: Operaáríák. 8.35: Az Ifjúsági Rádió műsora. 9.30: Vasárnap délelőtt. 11.05: Szimfonikus zene, 1L40: llámos György műsora. 12.55: Népi zene. 1S.2Q; Rádiólexikon. 13.50: Mérkőzések percről percre. 15.90: M&- vészlemezek. 15.57: Visszhang. 16.27: Tánczene. 17.05: Operettrészletek. 17.50: A magyar költészet századai. 18.05: Szimfonikus zene. 18.30: Népi muzsika. 19.16: Vészi Endre; Passzív állomány. Rádiódráma. 20.13: Könnyűzene. 20.49: Verdi: Trubadúr. 22.10: A vasárnap sportja. 23.18: Népdalok. 0.103 Schütz: Magnificat. Petöfi-rádió. 8.00: Csárdások. 8.30: Mit hallunk a jövő héten? 9.00: Operakalauz. 10.00: Nagy Piroska műsora. 10.30: Galll-Curci én tikéi. 10.47: Vasárnapi koktél. 12.45: Fúvószene. 12.55: Mérkőzések .percről percre. 14.05: Mesejáték. 14.48: Gellért Endre Jegyzete. 15.00: Táskarádió. 16.00: Operettdalok. 16.17: Liszt-művek. 16.54: Hegedűs Géza: Rádiójáték Bessenyei Györgyről. 17.52: Népdalcso- kor. 18.30: Ambrus Tibor jegyzete. 18.53: Montreuxi Fesztivál, 1967. 20.50: Ml ez? 21.05: Könnyűzene. 21.56: Alomital: Boccaccio novellájából írta Bihart Klára. A magyar televízió műsora Kedd 8.05: Orosz nyelv. 13.35: Iskola- ' ! tv. 17.58: Hírek. 18.05: „Segítség! | Rendőri” 18.25: A Magyar Hirde- ! 1 tó műsora. 18.35: Randevú. 18.40: * Üj könyvek. 18.43: A játszótár- I sunk, mondd. akarsz-e lenni? I 18.55: A célok azonosak. 19.25: i Esti mese. 19.40: Kisfilm. 20.00: Tv- ! híradó. 20.20: Show-lüvatal. 21.10: I Kulisszák mögött. 22.05: Tv-hir- adó — 2. kiadás. Szerda 17.43: Hírek. 17.55: PFC—Zaragoza. Vásárvárosok Kupája labdarugó-mérkőzés. 18.45: Esti mese. 20.30: Tv-híradó. 20.50: Dr. von Ívni prod visszatérésé. Magyarul beszelő lengyel film. 21.55: Orgonám uzsikA. 22.15: Tv-hlradó — 2 kiadás. Csütörtök 8.10: Iskola-tv. Földrajz. 9.00: Környezetismeret. 9.20: Kisfümek 9.55: Számtan—mértan. 10.30: Szövi jet tájak dalai. 11.95: Kémia. 11.25: Varázslóként dolgozom 13.40: Iskola-tv. A délelőtti adas 1 Ismétlése. 17.88: Hírek. 18.05: A ml őrsünk; 18.:,5; Telesport 18.53: Budapest fényei. 19.25: Esti mese. 19.40: Parabola. 20.00: Tv-liír- adó. 20.20: Nagyvilág-est. 22.00: Tv- htradő — 2. kiadás. 22.20; Pedagógusok fóruma. Péntek 8.05: Élővilág. 8.25: Orosz nyelv 9.05: A rajzfilmek kedvelőinek. 9.»: Magyar Irodalom. 10.»: Az tdő sodrában. 11.05: Élővilág. I A könyv. 11.43: Költöznek a f kék. 13.35: Élővilág. 11.33. O nyelv. 16.25: Magyar iroda. 16.05: Élővilág. Szombat 15.15: Falusi küuyvszolg. 15,25: Kukkantó. 16,10: Ki m: mestere? 16.50: VeazUval Mac Illában. 17.05: Hírek. 17.10: KI nek mestere? 18.10: Szavak es lek. 18.10: A tv jelenti 19.25; cavizió. 19.35: Don Quijote 2 Tv-hlradó. 20.30: Az ürutas óét teremt. Angol zenés 1 21.45: SC Empor Rostock—1 Női kézjlabda-mérkózés. 22.15: híradó — 2. kiadaa. 22.35: Jó szakát, felnőttek 1 Vasárnap 9.00: Felsőfokú matematika Orosz nj'elv. 10.15; Támadás a rály ellen. 10.45; Hétmérföldes «net», n.oo; A művészét vu bői. 11.30: Belle és Sébas 14.30: A Fllnstone család 14 5! Magyar Hirdető műsora. 1 Bélyegsarok. 15.15; Zeneked gyerekek. 16.00: Modern gimn tika VB. 17.30: Es akkor a pa 19.05: Mindennapok műves: 19.25: F.stt mese, 19.40: Nóta 20.00: Tv-hiradó. 20.20: Mm Schtsgal: A gépfrok. Tv-já 21-5: Sporthírek. 21.35: Gíl Réeaud Natalie-nal. 12.00: Tvadó — 2. kiadás. (A Magj-ar Rádió és Telet a tv 1) vonali ózta tás Jogi« ti tartjAj iidöttértekezlet az edelényi járásban AZ ÉSZAKMACVARORSZ PETOFI-RADIO , , MAGYAR TELEVÍZIÓ II r f I radio- ES I.« ff n n n n BRATISLaVA1 rajsv,aű IIL 11televízió MU0UIlii [ 1967. |