Észak-Magyarország, 1967. november (23. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-11 / 267. szám

A MAGYAR SZOCIALISTA M ONKASTART BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK KAPJA XXTn. évfolyam, 267. szám ARA: 60 FILLER Szombat. 1967. november 11. Haarten Moszkvából a magyar párt- és kormányküldöttség Pénteken este visszaérkezett Budapestre a magyar párt- és kormányküldöttség, amely a Szovjetunió Kommunista Párt­ja Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csának Elnöksége és a szov­jet kormány meghívására Moszkvában részt vett a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom S0. évfordulójának ün­nepségein. A küldöttséget Kádár János, a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának első titkára vezette. A delegá­ció tagjai voltak Fock Jenő, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke. Komócsin Zoltán, a Központi Bizottság titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai. A kül­döttség tagjaként részt vett az ünnepségeken Szipka József, az MSZMP Központi Bizottsá­gának tagja, ia Magyar Nép­köztársaság moszkvai nagykö­vete is. A párt- és kormányküldött­ség fogadására a Nyugati pá­lyaudvaron megjelent Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke. Apró An­tal, Biszku Béla, Fehér Lajos, Gáspár Sándor, Kállai Gyula, Nemes Dezső, Nyers Rezső, j Szirmai István a Politikai Bi- j zottság tagjai, dr. Ajtai Mik- | lös, Czinege Lajos, llku Pál, Németh Károly a Politikai Bi­zottság póttagjai, Aczél György és Pullai Árpád, a Központi Bizottság titkárai, Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács he­lyettes elnöke, dr. Tímár Má- | tyás, a kormány elnökhelyet- j tese, a kormány tagjai, a Köz­ponti Bizottság osztályvezetői és a politikai élet több más vezető személyisége. Jelen volt a fogadásnál F. J. I Tyitov, a Szovjetunió magyar- I országi nagykövete és a nagy- 1 követség több tagja. Megyei tanácselnökök értekezlete a Parlamentben Gjors ütemben épül a földalatti A földalatti vasút budai szakaszán, a Vérmezőtől a Széna-tér felé naponta egy mé­tert haladnak előre a föld mélyében az építők. Megalakult a TIT szociológiai csoportja A tanácsok építésügyi és városfejlesztési feladatairól ta­nácskoztak pénteken dr. Dal­las Ferencnek, a Miniszterta­nács tunácsszervek osztálya vezetőjének elnökletével a Parlamentben a városi, a me­gyei és a megyei jogú városi tanácsok végrehajtó bizottsá­gainak elnökei. Az értekezle­ten, amelyen részt vett Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisz­tertanács elnökhelyettese is, dr. Trautmann Rezső építés­ügyi és városfejlesztési mi­niszter tartott vitaindító re­ferátumot. Egyebek között be­számolt arról, hogy a közeljö­vőben 50 község önálló épí- ! lésügyi hatósági jogkört kap. Elmondta, hogy' több új, a vá­A dél-vietnami szabadságharcosok sikeres akciói An Hoa térségében, Da Nángtól 43 kilométerré délié, ej nerikai ten gei -észgy a I ogosok 26 órás elkeseredett ütközetet vívtak a dél-vietnami szabad­ságharcosokkal. Saigontól 66 kilométernyi re északnyugatra A 25. amerikai gyalogos had­osztály állásai ellen intéztek tüzérségi támadást a DNFF harcoló alakulatai. A központi fennsíkon, Dák To közelében, Saigontól mint­egy 450 kilométerre ászaikra, ahol immár egy hete folynak a csatározások, az amerikai parancsnokság jelentése sze­rint saját veszteségük elérte a 45 halottat és 150 sebesültet. Csütörtök éjjel B—52-es •stratégiai nehézbombázók a térségben harcoló 4. amerikai gyalogos hadosztály támogatá­sára mintegy 150 tonnányi bombát szórtak le a szabad­ságharcosok féltételezett állá­saira. Dák To-tól 19 kilomé­ternyire délnyugatra. . A hanoi lapok részletesen beszámolnak a DNFF alakula­tai által Saigontól 120 kilomé­terre északra, Loc Ning tér­ségében aratott nagy győze­lemről. A DNFF azon felhí­vására, hogy nagyobb táma­dó hadműveleteket indítsanak ez év telén és tavaszán, a né­pi felszabadító erők e térség­ben október 28-tól november 2-ig harcképtelenné tettek 4 amerikai zászlóaljat, egy tu­cat amerikai és dél-vietnami századot és súlyosan megtize­delték a saígoni bábkormány egy zászlóalját. TőinCjges i n(cruá 1 ásol* Üél-Apst b i á ba 1» A Dél-Arábiai Nemzeti Fel- ezabadítási Front (NLF), amely a hadsereg támogatásá­val gyakorlatilag már átvette az ellenőrzést a bomlófélben levő államszövetség fölött, fel­szólította a rivális FLOSY-t, hogy pénteken 14 óráig tegye le a fegyvert. A Kairó ro- konszenvét élvező FLOSY (a megszállt Dél-Jemen felszaba­Crlaboratórium a holdon A Surveyor—6 amerikai űr- teboraiérium magyar idő szé­riát pénteken hajnali 2,01 óra­kor simán leszállt a hold fel­színére. A laboratóriumba sze­relt robotműszerek talajmintá­kat vesznek a holdról és tele­víziós felvételeket juttatnak el • földi megfigyelő állomásra. A fékezési manőver kifogás­talanul sikerült, s a Surveyor ^•^negvetette három lábát a | dítási frontja) a közelmúltban I azt közölte, hogy nem nyug­szik bele a vereségbe, folytat­ja a harcot Aden „igazi füg getlenségéért.” Az NLF azt ígéri a FLOSY harcosoknak, hogy ha a meg­adott határidőig leteszik a fegyvert,, nem lesz semmi bán- tódásuk. Az NLF egységei egyébként miír csütörtökön megkezdték az adeni lakosság lefegyverzé­sét. Az angol-ellenes harcok polgári részvevőinek azt mondták. hogy „már nincs szükségük fegyverekre, hiszen a forradalom megvalósult, a győzelem megszületett”. Kide­rült, hogy az NLF-hez pártolt szövetségi arab hadsereg, amelyet az angolok képeztek ki, hétszáz, az NLF pedig ezerháromszáz olyan személyt tart internáló táborban, akit a FLOSY híveinek ismernek. Az is ismeretessé vált, hogy a szövetségi hadseregben tisz­togatások folynak. Dr. Hegedűs András előadása a Kazinczy Ferenc Szabadegyetemen A TrT ügyvezető elnökségé- j nek november 9-én hozott ha­tározatát követően tegnap, no- I vember 10-én. pénteken meg- 1 alakult a TIT Borsod megyei | szociológiai csoportja, A szo­ciológiai csoport elnöke dr. j Zétényi Elek, az, LKM üzem- szOcidlógial intézetének veze- ; tője. titkára Graffjody Sándor, az ÉGSZI munkatársa lett. A 'szociológiai csoport célja i hogy hatékonyan segítse a me- 1 gyében felmerülő problémák • megoldását, hogy a szociológia elméleti tanulmányozása mel- ■ lett gyakorlati tanácsokat ad- j rosrendezést és az ezzel kap­csolatos hatósági jogköröket átfogó jogszabály kiadását ké­szítik elő. Ezek közül az orszá­gos építésügyi szabályzat át­dolgozása a legjelentősebb. A már elavult előírások korsze­rűsítésén kívül gondot fordíta­nak arra, hogy a szabályzat tartalmazza az egészségügyi, a biztonsági, a természetvédelmi és aj; egyéb, általános jellegű előírásokat is. A hatósági munkát könnyíti majd meg a telekalakítási eljárást részle­tesen megállapító új' jogsza­bály is. A közeljövőben meg­jelenik a beruházásokkal ösz- szefüggö hatósági engedélye­zési eljárások egyszerűsítésé­ről szóló kormányhatározat — jelentette be u miniszter. Hangsúlyozta: a jövőben is megkü I ön böztetetl fi gyei met kell foditani a magánerőből történő építkezések támogatá­sára. A tanácsok ösztönözzék előtakarékosságra a lakosságot. Szorgalmazzák, hogy a külön­böző vállalatok is járuljanak hozzá dolgozóik lakáshelyzeté­nek javításához. Ezzel egyide­jűleg jobb telekgazdái kodás­sal lépjenek fel a spekuláció ellen. A referátumot sokoldalú vé­leménycsere követte. A tanácsi vezetők sürgették a lakásszö­vetkezetek helyzetének mi­előbbi rendezését. Rámutattak, hpgv csak központi támogatás­sal tudják megáldani az új lakásépítkezések területének közműves! lését. Magyar—német árucsereforgalmi megállapodás megállapodáshoz viszonyítva, lényeges nö\ ekedést irányoz elő. Az árucsereforgalmi meg­állapodás elsősorban fém- feldolgozóipari termékek, szer­számgépek. közúti jármüvek, elektrotechnikai és elektro­mosipari gyártmányok cseré­jéről rendelkezik. Növekszik a fogyasztási cikkek cseréje is és jelentős teret kap a köl­csönös szállításokban a né­met vegyipar és a magyar élelmiszeripar sok hagyomá­nyos terméke. i t ívwi ívn *-/v_ ueu o, tu. k ül kereskedelmi m i n iszterhe- lyettese és Baczoni Jenő, [la­zánk külkereskedelmi minisz­terhelyettese pénteken Ber­linben aláírta a Német De­mokratikus Köztársaság és a Magyar Népköztársaság 1968- ra szóló árucsereforgalmi megállapodásának jegyzőköny­vét. A megállapodás tovább nö­veli a két ország között az el­múlt évek során előnyösen fejlődött külkereskedelmi kap­csolatokat és az 1967. évi Vasas tanácskozás az új gazdasági mechanizmus előkészületeiről A Vasas Szakszervezet el­nöksége pénteki ülésén meg­vizsgálta. hogyan haladnak az új^ gazdasági mechanizmus előkészületei a vasiparban. A tapasztalatokról és a teendők­ről az ülés után a következő nyilatkozatot adta Nemeslaki Tivadar, a szakszervezet fő­titkára: — A szakszervezetek fel­adatai már az új gazdasági mechanizmus előkészületeinek időszakában lényegesen meg­növekedtek, s még inkább nő felelősségük és befolyásuk a reform bevezetése után. Kü­lönösen vonatkozik ez a vas­iparra, amely számszerűen is a dolgozók legnagyobb töme­geit foglalkoztatja. Ennek megfelelően az új követelmé- 'wek szerint megváltoztattuk a szakszervezet szervezeti fel­építését. Ennek lényege, hogy minden szinten a gazdasági vezetéssel párhuzamosan mű­ködő, erős szervezetet hoz­tunk létre, A Vasas Szakszervezet a Kohó- és Gépipari, továbbá a Nehézipari Minisztériummal megállapodást írt alá, amely­ben konkrétan meghatároz­tuk, hogy a szakszervezet mi­lyen intézkedésekkel kapcso­latban nyilvánít véleményt, melyeik azok az intézkedések, amelyeket a minisztérium és a szakszervezet közösen dol­goz ki. Valamennyi előterjesz­tésben, amelyet az említett minisztériumok a Gazdasági Bizottságnak benyújtottak, a szakszervezet véleménye Is benne vám. Így * megjeleni I jogszabályokat a szakszerve- | zet magáénak is érzi, s har- { col azok következetes, torzítás j nélküli megvalósításáért, í Az új .mechanizmussal kap- ! esolatos néhány jogszabály j késedelmes kiadása hozzájá- f rult ahhoz, hogy a vállalatok I több fontos teendőjüket nem tudták elvégezni. Késik pél­dául a vállalati ügyrendek ki­dolgozása, s több helyütt bi­zonytalanság tapasztalható a kollektív szerződések megkö­tésénél is. Ezeket a szerződé­seket még január 1. előtt mindenütt megkötik, valószí­nűnek látszik azonban, hogy a szerződéseken belül néhány kérdés nyitva marad és azo­kat csak a jövő év elején tud­ják véglegesen megszövegez­ni. ' ‘ V. András ismertette a szocioló­gia tárgykörét, a társadalom éleiének azokat a területeit, melyeket a szociológia tudo­mánya vizsgál. Elmondta, hogy a társadalom élete lényegében három szférára bontható: az anyagi-gazdasági viszonyokra, a tudatra, és a társadalmi esc- tekvés szférájára, A szocioló­gia abból indul ki, hogy tuda­tunkat anyagi-gazdasági te«* nyezők határozzák meg. cse­lekvésünket pedig tudatunk irányítja. Vagyis: a szocioló­gia ezeket az, összefüggésekét és meghatározottságukat vizs­gálja. Az előadó felhívta a figyel­met arra, hogy hibás szemlé­let. ha csak az anyagi ténye­zőket tekintjük a cselekvés közvetlen meghatározóinak, és ugyancsak hiba a másik vég­let is, ha a tudatot emeljük ki. mint elsődlegest. Amikor a szociológia elutasítja ezeket a téves nézeteket, éppen az ösz­tönös cselekvés ellen harcol. Ezután a szociológia szako­sodásáról, a különböző szak­szociológiák kialakulásáról be­szélt. Elmondta, hogy a szako­sodás kétféleképpen jöhet létre. Például a politikai szo­ciológia a társadalom politikai tudatát, a nézeteket, az előíté­leteket vizsgálja, míg a poli­tikai szervezetek szociológiája ogy-egy szervezeten belül az összes viszonyokat tanulmá­nyozza. A szociológiai Vizsgálatok mindig alternatívákat, külön­böző tehetségeket, változatokat tételeznek fel, s azokat vizs­gálva, a közvetítő tudományi»* i kon keresztül segítik a gyakor­latot, figyelembe véve a szü- ! lető döntéseknek nemcsak a gazdasági, hanem társadalmi következményeit is. A szak-szociológiák közös vonásait az általános szocioló­gia, a szociológia elmélete egyesíti. Ez adja meg a közö» fogalomrendszert, az egysége* tudományos módszereket. Ezután dr. Hegedűs Andrási í a szociológiának a marxista I ideológiával való kapcsolatáról I beszélt Hangsúlyozta, hogy míg az úgynevezett szociotech- nika, a szak-szociológiák terü­lete mindenhol azonos mód­szereket tesz lehetővé, az el­méleti szociológia valóban marxista, és feltétlenül a ha­ladást kell szolgálnia. Az előadó végül a szocioló­giának a szocialista országúk­ban végbement fejlődéséről beszéli ,--------' *. * J j ón a vállalatoknak, s ezzel le- I hetővé tegye a racionálisabb döntéseket különböző kérdé- : sekben. A csoport szorosan együtt­működik majd a Kazinczy Fe- i renc Szabadegyetem szocioló- j giai tanfolyamával is, amelyen 1 ugyancsak tegnap tartottákI meg az első előadást. A meg- i nyitó előadást dr. Hegedűs j András, a Magyar Tudomá- ‘ nyos Akadémia Szociológiai I Kutató Csoportjának vezetője tartotta A szociológia szerepe a társadalomban Címmel. Bevezetőjében dr. Hegedűs 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom