Észak-Magyarország, 1967. október (23. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-14 / 243. szám
Äromhat. 1367. október 14. ——— ESZAKMAGYAROKSZAG fi társadalmi munkások meibecsälese Küldöttközgyűlés as MVSC-nél Táblás ház volt a MÁV Já- fómüjavító Vállalat tanácsteremmé átalakított étkezdéjében, amint Vccsei József, az ktVSC sportkörének elnöke beterjesztette a nagy múltú sportkör elnökségének beszámolóját Ez alkalomból a sportkört támogató vállalatok Pazdasági vezetői, pártszervesetek és szakszervezetek küldöttei is eljöttek, hogy részesei legyenek e tanácskozásnak. Köztudott, hogy Borsodban és szűkebb hazánk határain túl is nagy érdeklődés kíséri megyénk harmadik legnagyobb sportkörének mindennapi munkáját Így hát érthető, b°gy a kétéves munkáról szótő jelentést éppúgy élénk figyelem kísérte, mint a vitát amelyben kirajzolódott az hlySC holnapja Többnyire idős, meglett emberek ültek az asztalok mellett. Olyanok, akik évtizedek óta, társadalmi munkában fáradoznak az htVSC előbbrejutásáért. Így azután érthető, hogy a beszállóid, cs később a vita sok elismeréssel emlékezett meg a sportkör eme névtelen harcosairól, a szakosztályvezetőkről, intézőkről. A küldöttértekezlet kenek hépet kapott az MVSC munkájáról. Vécsei József előadása a való életet, a sportkör m i ndennap jai t tükrözte. Kitűnt, hogy az MVSC-nél végzett nevelő munka eredményekben gazdagon gyümölcsözött a szakosztályokon belül is. A ^sportolók többsége kölcsönösen becsüli egymást, a versenyeken sportszerűen viselkedik, magánéletében igényes, mun ka területén helytáll, íls jók a pályán elért eredmények is. Hogy mást ne említsünk, az atlétikai szakosztályban emelkedett a minőségi sportolók szánra, a női röp- labdások az NB I-ben szerepelnek, a férfi kézilabdátok a megyei bajnokságban éllovasok, az NB Il-es női kézilabdaegyüttes egy osztállyal feljebb jut, a női kosarasok ugyancsak a bajnoki táblázat élén állnak. A kerékpáros szakosztálynál is egyre többen vannak, akiket a legjobbak között említünk. Az ifjúsági ökölvívók csapatbajnokságot nyertek. A sakkozók az első helyen állnak a megyei I. osztályban. És nem utolsósorban a labdarúgó-csapat is jól szerepel. Tavaly ilyenkor, bizony, kiesési gondok voltak az MVSC há- zatáján. Megfeszítő, nehéz küzdelem után, az utolsó bajnoki mérkőzésen biztosította a csapat a ben (maradást. Most nincs ilyen gond az MVSC-nél. A labdarúgók a középmezőnyben vannak, és őszintén megvallva, kis szerencsével köny- nyen felzárkózhattak volna az élbolyhoz. Szó esett a beszámolóban a különféle bizottságok munkájáról is. Kitűnt hogy a tömegsport; bizottságtól éppúgy többet vár az elnökség, mint az agitációs és propaganda bizottságtól. Éppen ezért e két területen a jövőben mindenképpen ja\i'tani kell a munkát. Szó esett az egyesület erkölcsi és anyagi támogatásáról, külön-külön valamennyi szakosztály eredményeiről és gondjairól, a sportszervekkel való. kapcsolatról és az MVSC létesítmény-helyzetéről. Az ügyesen összeállított, sokrétű beszámolót gazdag, alkotó vita követte. Számos téma került terítékre a késő estébe nyúló tanácskozáson, a legtöbb szó mégis, igen helyesen. az egyesület névtelen katonáiról, a társadalmi munkásokról esett. Róluk, akiket csak altkor emlegetnek a szurkolók, ha rosszul mennek a dolgok. Ha egy-egy szakosztály jól működik, észre se veszik működésüket. Ha baj van, ők a hibások. S ezt, az enyhén szólva, sokszor hálátlan feladatot mégis a sport iránti mélységes szeretettel, egyfajta elhivatottság érzésével látják el a szakosztályok vezetői, intézői az MVSC-nél éppúgy, mint megyénk más sportköreinél. Ezt elemezte Tóth József küldött, erről beszélt a DVTK üdvözletét is tolmácsolva Len- deczki László éppúgy, mint Dclneki Miklós, Szabó Károly és a városi pártbizottság nevében szólásra emelkedő Szarka János osztályvezető. Jó érzés volt hallani azt a sok kedves szót, amellyel a labdarúgó- szakosztály és személy szerint Nagy György tevékenységét illették a küldöttek. Ezekre a felszólalásokra reflektált Jakab Antal szakosztályvezető szinte az MVSC valamennyi társadalmi munkásának nevében, hangsúlyozván azt a felelősségérzetet, amely egyre inkább áthatja mindennapi munkájukat Gönczi Géza a baráti kör nevében szólt, Ra- dicsai Gyula. Tálján Viktor a szakosztályok belső életét elemezte, Menyhért László pedig a további munkához adoft értékes útmutatásokat A fizetség nélkül dolgozókat, a társadalmi munkásokat mindennapi életünk valameny- nyi területén tisztelet és megbecsülés övezi. Azok, akik e téma kapcsán szót emeltek, azt szeretnék, ha igv lenne ez a sportban is. Nagy tanulsága volt ez az MVSC küldött- közgyűlésének, és az ott elhangzottak minden valószínűség szerint túljutnak a sportkör határain. Paulovits Ágoston SPORTMŰSOR Szüreti kupa Tokajban hagyományos, hogy a község dolgozói számára évről évre megrendezik az üzemi labdarúgó-küzdelmeket. Az idén SO—90 sportoló számára biztosított rendszeres foglalkoztatást. A bajnokságot összesen hat csapat részvételével rendezték meg tavaszi- őszi fordulóval. A bajnoki címet eldöntő találkozót a Vízügy és a Ktsz i;ívta, s a Vízügy győzött 4:0- ra. A szüreti kupát tizenegy darab éremmel az első helyezett együttes nyerte el. A második helyezett csapat tizenegy érmet kapott. A versenysorozat értékelését, a dijak kiosztását ünnepélyes külsőségek között a szüreti nap alkalmával bonyolították le, melyen reszt vett a községi pártbizottság, valamint a Vörös Meteor vezetőségének képviselője is. A végeredmény: 1. Vízügy 2. Ktsz 3. Egészségügy 4. KPM 5. Tanárok 6. Fmsz 10 6 2 •> 23:11 14 10 5 3 n 17:16 13 10 2 6 •t «W 11: 9 10 10 3 3 4 16:18 9 10 2 3 5 14:22 7 10 3 1 6 19:24 7 SZOMBAT Atlétika. Országos csapat- bajnokság. NB I. férfi: Borsod—BEAC—Bp. Honvéd, Ózd, 14.30. Női: -Borsod—BEAC— Bp. Honvéd, Ózd, 14.30. Asztalitenisz. Miskolc város asztalitenisz-bajnoksága, Népkert, 16.00. Kosárlabda. NB II. férfi: DVTK—Egri HSC, Kilián Gimnázium, 17.00. Labdarúgás. NB III. Északi csoport: MEAFC—Zalka SE, Egyetemváros, 14.30. VASÄRNAP Atlétika. Országos csapat- bajnokság. NB I. férfi: Borsod—BEAC—Bp. Honvéd, Ózd, 9.30. Női: Borsod—BEAC—Bp. Honvéd, Ózd, 9.30. Megyei csapatbajnokság, Ifjúsági sporttelep, 9 óra. Férfi I. osztályú megyei pályabajnokság, MVSC pálya, 9 óra. Asztalitenisz. Megyei asztalitenisz-bajnokság, Népkert, 9 óra. Birkózás. Megyei kötött- és szabadfogású serdülő birkózó- verseny, Miskolc, 10 óra. Kerékpár. Országos hegyi bajnokság, Pomáz és Dobogókő között. Kézilabda. NB I. nők: Bp. Spartacus—Ózdi Kohász, Üllői út. Férfiak: Ózdi Kohász— Újpesti Dózsa, Ózd. 10.30. NB II. nók: DVTK—Telefongyár, Diósgyőr, 9 óra.. M,VSC—EDZETT, MVSC pálya. 10 óra. Nyíregyháza—Borsodi Bányász. Nyíregyháza, 9 óra. Férfiak: DVTK—Telefongyár. Diósgyőr, 10 óra. MÉMTE—Miskolci Bá- j nyász. Népkert, 10 óra. Nyíregyháza—Borsodi Bányász, I Nyíregyháza, 10 óra. Megyei I bajnokság. Nők: Mezőkövesd | —Ózd II., Novajidrány—Sajó- j bábony, Mezőcsát—Borsod ná- I dasd, Nagvbarca—KMTK, Hejőcsaba—Tokaj, Földes G.— MÉMTE, Pamulfonó—S. Építők. Férfiak: Mezőkövesd— Putnok, Alsózsolca—Miskolci VM, Ormosbánya—Borsodná- dasd. Arló—KMTK, Hejőcsaba —Felsózsolca, Alberttelep— MVSC, Papp J. SE—Edelény. Kosárlabda. NB II. férfi: MVSC—'VM KÖZÉRT. Miskolc, 14.15. MEAFC—Bp. Petőfi, Egyetemváros, 12.15. Röplabda. NB I. női: Szegedi Kender—MVSC, Szeged. Férfi: Farkaslyuk—Április 4. Gépgyár, Ózd, 8.30. NB II. férfi: MVSC—Szolnoki Dózsa, Miskolc. 12 óra. MEAFC— MOM, Miskolc, 11 óra. Torna. Ifjúsági II. o. csapat- bajnokság. Ságvári utcai Általános Iskola, 9 óra. Labdarúgás. NB I.: Tatabánya—Diósgyőr, Tatabánya, 14.30, Magyar. NB I. B: MVSC—Várpalota, Miskolc. 14 óra. Szentpéleri. Ózdi Kohász —Nyíregyháza, Ózd. 14.30, dr. Vincze. NB II. Közép csoport: Borsodi Bányász—Esztergom, Sajószentpéter. 14.30, Bacsó. Kislerenye—Kazincbarcika, 14.30, Illikmann. Ormosbanya —BEAC. Ormosbánya. 14.30, Fehér II. EVTK—Rudabánya, 11, Biczó. NB III. Északi csoport: Szuhavölgy—Alberttelep, 14.30, Falcsik. Gy. Spartacus •—Siroki Vasas, 14.30, Kruj. M. Bányász—Petőfibánya, Pereces, 14.30, Lóczi. MÁV HAC —Edelény, 14.30, Móré. MÉMTE— Papp J. SE. Népkert, 10.30, Éli. Somsály—Hatvani Kinizsi, 14.30, Csiba. Egerese- hi—Gy. Vasas Izzó. 14.30, Paksi. Megyei I. osztály: S. MÁV Vasas—Izsói alva, Királd —M. AKÖV, Farkaslyuk—Szerencs, Felsózsolca—Trencsé- nyi J. SE. Szirmabesenyő— Tiszaszederkény. Hejőcsaba— Putnok. Sárospatak—-S. Spartacus. Tállya—M. Üveggyár. AZ ÉSZAKMA G MA ROSSZ HFTIn-s il L I I televízió MIS6R8 KOSSUTH-RÁDIÖ petöfi-kAdió MAGYAR TELEVÍZIÓ BRATISLAVA! TELEVÍZIÓ 1807. OKT. 16-TÓL OKTÓBER 22-IG HÉTFŐ KosMith-rádió. 8.15: Operettrészletek. 9.10: Tárnái Mária riportja. 9.2ő: A hét előadóművésze: M. Anderson. 10.10: óvodások műsora. 10.30: F-moll szonáta. 12.50: Tánczenei koktél. 13.18: Népi zenekar. 11.00: Iskolarádió. 11.30: Brahms: Dvorzsák: IV. szimfónia. 14.00: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.15: Maurice-Chevalier lemezeiből. 14.40: Puszták népe. xm. rész. 15.15: Kamarazene. 15.49: Csapó György ^’ása. 16.00: Harsan a kürtszó! 15.45: Szovjet népek zenéjéből. 17-05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Részletek Gluck operájából. 17.45: - "dományos Híradó. 18.00: Húszas V,(Üó. 19.25: Sporthíradó. 19.35: Vörösmarty: Csongor és Tünde rádióváliozata. 21.42: Tánczene. 22.30: Verbunkosok. 23.10: Gold- hiark operáiból. 0.10: Sanzonok. Petőfi-rádió. 10.00: Zenekari mursika, 10.52: Szlovák versek 11.97: Hegyi Füstös István népdal játéka. IC.00: Belli ni Operáiból. 13.01: Gaz- da&zemmel 13-1«: Pernye András előadás? 16.04: Örkény István ksrcolatá 16.10: Cigánydalok. 16.2«: Falusi percek. 16 31: Két népstarü nvitánv 17.00: ötói ai tea. 18.10. Hanetómczgyűjtők húszperce. 18.30: Mikről — nőknek. .19.00: Képi ze- nek19 35- Budapesti Zenei Hetek. ?OK7 22 00: Képietek Lehár-Kris- lóf operettjéből. 32.25: A ha előadóművészei. KEDD Kossuth-rádló. 8.22: Sz. Richter zongoránk. 9.00: A Gyermekrádió műsora. 9.40: Háry Erzsébet és riosfalW Róbert énekel. 10.10: Fiatólok stúdiója. 11.00: Iskolarádió. 11 35" Tánczene. 12.15: Operaárt- Sk 13 02: Erdei ösvényeken. Vergeh 13.21: Színes népi muzsika. A magyar televízió műsora Kedd 8.05—11.05: Iskola-tv. 17.58: Hírek. 18.05: Fiatal költők versei. 18.23: Műszaki fejlesztés, egyéni érdek. 18.53: űj könyvek. 19.00: utazás a Föld körül. 19-30: Est* „"íese l'-MO: Húsz perc dzsessz. 20.00: TV Híradó. 20.20: Dr. Schlüter. 21.13. Show-hivatal. 22.05: TV Híradó 2. kiadás. .S3: Szerda Hírek. 18.05: A ml Jr 18.35: Stop! 18.55: Hazai r. 19.00: Almáskertek üzenete. : Esti mese. 19.30: TV Híradó. : Irodalmi Képeskönyv. 21.50. ■ Gáspárján énekel. 22.05: TV dó — 2. kiadás. Csütörtök g __9 55: Iskola-tv. 10.21: Oton. : utazás jegy nélkül. 17'5,8j k. 18 05: A Magyar Hirdető óra. 18.15: Telesport. 18.40: „A őtársunk mondd, akarsz-e f?” 18.50: A világ térképe 19.00: Kapcsoljuk. 19.30; mese. 19.45: Kártyaparti. : TV Hfradő. 20.20: Dr. Selilü- 21.55: TV Híradó — 2. kiadas. : Pedagógusok fóruma. Télitek 8.23: 8.05: Iskola-tv. Élővilág. 6fcro6z nyelv. 9.05: Orosz nyelv. 9 55- Fizika. 10.21: Cirkusz mindenhol' 10.45: Almáskertek üzenete. ,105: Élővilág. 11.25; Beithe és Blanche 11.50: Telesport. 13.33: Élővilág. 14.35: Orosz nyelv. 15.23: Fizika. 16,05: Élővilág. Szombat 13.55: MTK—Tatabánya bajnoki labdarúgó-mérkőzés. 15.50: KI minek mestere? 16.50: Falusi könyv- szolgálat. 17.00: Bélyegsarok. 17.10: Ki minek mestere? 17.55: Hirek. 18 00* Bugac. 18.20: Mindennapok művészete. 18.40: A tv jelenti. 19.25: Cicavízió... 19.35: Don Quijote. 20 00- TV Híradó. 20.20: Scan rvrasev: Bíbor por. 22.45: TV Hír- a<S6 — 2. kiadás. 23.05: Jó éjszakát, felnőttek I Vasárnap 8 30—9.15: Iskola-tv. 9.45: A vörös „nnber nyomában. 19.30: Sakktan- Xdvam gyerekeknek. 10.55: Héfc- mérföldes kamera. 11.10: Zenekedvelő gyerekek. 11.55: BeUe és Sé- hastien 15.20: Lóvátétel. 15.45: A Msvvar Hirdető műsora. 15.55: Olaszország. 16.Í5: Kukkantó. 17.10: Mi történt azóta? 17.35; Nótószó. iá ni- Első számú közellenség. 0 45: Esü mese. 20-00: TV Híradó. znM' Századunk. 21.10: Ballada. 21 50: Sporthírek. 22.00: TV Híradó 2' kiadás. (A Magyar Rádió és Televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.) 13.57: M. Anderson énekel. 14.1S? Múzeumbarát gyerekek játéka. 14.46: A Gyermekrádió műsora. 15.15: Kamarazene. 15.59: Csapó György írasa. 16.08: Pol-beat. 16.19: Gazdasági újságíróké a szó! 16.24: Rádióiskola. 17.05: Tallózás a világsajtóban. 17.20: Üj felvételeinkből. 17.46: szél Júlia riportja. 18.01: Könnyűzenei híradó. 18.37: Delibes: Lakmé. Részletek. 19.30: A Szabó család. 20.00: Magyar nóták. 20.25: Könnyűzenei rejtvényműsor. 21.00: Velencei muzsikusok. 22.30: Operettrészletek. 22.50: Magyarországon először. 23.13: Könnyűzene. 0.10: Palestrina kórusok. Pctőfl-rádtó. 10.00: Bárdos Bajos kórusműveiből. 10.15: Bunburdy új ruhája. Részletek. 10.45: Ismeretterjesztő előadás. 11.00: Zenekari muzsika. 11.40: Pintér Tamás elbeszélése 12.00: Verbunkosok. 12.40: A Falurádió műsora. 13.00: Tánczene. 13.17: Bajiba László: Hárfaötös. 14.08: Cimbalom. 14.28: Ifjúsági krónika. 14.40: A magyar munkásmozgalom dalaiból. 14.50: Kapusi Rózsa riportja. 15.00: Tánczenei koktél. 15.45: Falusi percek. 15.50: Flotow: Mária — Részletek. 16.05: Trombitaparádé. 16.17: Világirodalmi mozaik. 16.32: Bécsi muzsika. 17.00: Csúcsforgalom. 18.10: Barát Endre: Dvorzsáknál Prágában. 18.30: Biológus napok. 19.10: Balettzene. 20.30: Hangverseny a stúdióban. 20.55: Nagy mesterek nyomában. 21.55: Bordalok. 22.10: G. Cassado gordonkázik. 22.50: A jazz kedvelőinek. Gyula versei. 15.20: Katonadalol:. 15.40: Operanégyesek. 16.05: Szelis- tyei asszonyok. Részletek. 16.17: Két keringő hegedűre. 16.30: A belpolitikát rovat műsora. 16.40: GS'öngy Pál tánedalaiból. 17.18: Orvosi tanácsok. 17.23; Délutáni frissitő. 18.10: Halasi M.: Mindennap szenzáció. Rádiójáték. 19.10: Magyar nóták. 19.40: Madrigálok. 20.3Ö: A Moszkvai Kamarazenekar játszik, 22.21: Tánczenei CSÜTÖRTÖK muzsika. T5.15: Móra Ferenc, elbeszélése. 15.25: Buss Gyula énekel. 15.45: Ravel: Boleró. 16.05: Verbunkosok. 16.25: Bélyeggyűjtők ötperce. 16.30: Rételetek Giordano operájából. 16.50: Szántó Jenő műsora. 17.00: ötórai toa. 18.05: Magyar nóták. 18.37: Ismeretterjesztő előadás. 18.52: A jazz kedvelőinek. 19.06: Verdi: Aida. Opera. 22.48: Hartley zongorázik. SZOMBAT Müncheni Fesztivál. 1967 51125 Tomkai Judit riportja. 22.20: dr. Dénes Magda írása. 22.40: M. Anderson enekeL SZERDA Kossuth-rádló. 8.»: Mozart-művek. 8.55: Orvosi tanácsok. 9.00: Népi zene. 9.34: Biológus napok. 10.10: Zenekart muzsika. 11.00: Is- kolarádló. 11.30: A Szabó család. 12.15: Tánczenei koktél. 13.18: Ope- rafelvételek. 14.05: Gazdasági Magazin. 14.35: Mezei csokor. 15.15: Balok Huszka operettjeiből. 15.27: Rádióegyetem. 16.17: Csapó György írása. 16.27: Mai témák — mai dalok. 16.37: Puszták népe. XIV. rész. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Tánczene. 17.55: Katona István írása. 18.10: G. Cassado goi> donkázik. 19.30: Szórakoztató muzsika. 20.10: Schubert-dalok. 20.20: Publicisztika. 20.44: Népdalcsokor. 21.20: Gondolat. 22.20: Donizetti: Rita. Vígopera. 23.20: Könnyűzene. PetŐfl-rádló. 10.00: Riviéra. Zenés játék. 11.36; Népdalok. 11.47: Velencei muzsikusok. 12.47: Gazda- szemmel. 13.02: Könnyűzenei híradó. 13.32: Iskolarádió. 14.08: Pol- beat. 14.19: Kim Borg énekel. 11.40: Kovács Erzsi énekel. 14.59: Borodin; Polo ved táncok. 15.15: Sipo« Kossuth-rádló. 8.22: Tánczene. 9.00: Iskolarádló. 10.10: Népek zenéiéből. 10.50: Szabó Pál műsorából. 11.20: Szimfonikus táncok. 12.15: Kedvelt régi melódiák. 13.03: Törvénykönyv. 13.18: Kamarakórus. 13.35: Operettrészletek. 14.05: Zenekart muzsika. 16.05: Csapó György írása. 16.15: Mario Lanza énekel. 16.37: Puszták népe. XV. rész. 17.05: Időszerű nemzetközi kérdések. 17.20: Szirmay Márta énekel. 17.55: A Koltay együttes játszik. 18.09: Az Ifjúsági Rádió műsora. 18.24: Népi zene. 19.30: So- lohov: Csendes Don. Rádiójáték. 20.33: Verdi kettősök. 21.05: Fenyő István könyvszemléje. 22.16: Köny- nyűzenel Fesztivál. 22.20: Üj lemezeinkből. 23.14: Operettrészletek. Petőfi-rádió. 10.00: Haydn: Elet a Holdon. Vigopcra. 11.07: Mindenki kedvére. 13.00: A Gyermekrádió műsora. 13.10: Ifjúsági zenekarok műsorából. 13.30: Pályaválasztás. 14.08: Bágya András dalaiból. 14.20: Fúvósindulók. 14.30: Falusi percek. 14.35: Népi zene. 15.00: Csak fiataloknak! 15.45: K. Grand- pierre Emil karcolata. 15.50: Hernádi Lajos zongorázik. 16.05: Honthy Hanna és Feleki Kamill énekel. 16.23: Táncok nagyzenekarra. 16.41: Mai témák — mai dalok. 17.00: Gounod operáiból. 17.20: As- perján György írása. 17.30: Délutáni frissítő! 18.10: Maria Anderson énekel. 18.30: Juhász Géza műsora. 19.05: Operettrészletek. 19.35: Budapesti Zenei Hetek, 1967. 22.20: Bajor Nagy Ernő írása. 22.30: Tánczene. PÉNTEK VASARNAP Kossutb-rádió. 8.22: Lányok, Asszonyok. 8.42: Operarészletek. 9.25: Verbunkosok. 10.11: Orvosok a mikrofon előtt. 10.16: Közvetítés Luganóból. 11.16: Készletek I. Asimov regényéből. 12.15: Operettrészletek. 13.03: Thury Zoltán elbeszélése. 13.18: Népi zene. 13.50: Hirdetőoszlop. 14.04: Kamarakórus. 14.25: Bónis Ferenc és Meixner Mihály műsora. 14.45: Hétvégi külpolitikai figyelő 15.10: Csak fiataloknak! 15.55: Hétvége. 17.05: Csapó György írása. 17.15: Solo- hov: Csendes Don. 18.18: L. Bernstein vezényel. 19.45: Férj vadászat. Vígjáték. 22.15: Budapest. Bukarest. Bellin, Bratislava. 0.10: Csárdások. Petőfi-rádió. 10.00: Tánczene. 12.15: Gazdaságpolitikai műsor. 12.25': Francia muzsika. 14.08: Az Ifjúsági Rádió műsora. 14.43: A Soproni Tend! család muzsikál. 14.58: Orvosok a mikrofon előtt. 15.03: Smetana: A brandenburgiak Csehországban. Opera. 17.45: Virág- énekek. 18.10: Hegedűs Géza: A meglovagolt medve. Rádiójáték. 19.06: Kurtág Márta zongorázik. 19.36: A jazz kedvelőinek. 20.30: Kossuth-radíó. 8.10: Üj operetté lemezeinkből. 8.30: A Gyermek- radio Nemzetközi Fesztiválja. 9.02: Vasárnap délelőtt. 10.58: A Rádió Lemezalbuma. 12.56: Fekete Gyula írása. 13.06: Jó ebédhez szól a nóta. 13.40: Rádiólexikon. 14.10: A Stúdió 11 játszik. 14.29: Üj lemezeinkből. 15.00: Mérkőzések percről percre. 16.00: Csapó György írása. 16.30: Zenés színházakról. 17.05: Családi körben. 18.00: Verdi-áriáié. 18.20: Nótacsokor. 19.15: M. Ander- ' son spirituálékat énekel. 19.35: Budapesti Zenei Hetek, 1967. 20.23: Arany János versei. 21.15: Made in Hungary. 22.20: Liszt-művik. 23.15: János vitéz. 0.10: Bach: 12 preludium. Petőfi-rádió. 8.00: Mit hallunk a jövő héten. 8.30: Gazdaszemmel. 8,45: Népdalok. 9.17: Operakalauz. 10.17: R. Bums verseiből. 10.28: Vasárnapi koktél. 12.17: Nagy Piroska műsora. 12.47: Táskarádió. 14.03: Mérkőzések percről percre. 14.50: A művelódéspol. rovat műsora. 15.10: Fischer Péter előadása 15.55: Mesejáték. 16.39: Ülés Jenő jegyzete. 16.50: G. Cassado gordonkázik. 17.47: Farkas Ferenc: Szüret. 18.00: Könnyűzenei újdonságok. 19.20: B. Brecht: Állítsátok meg Arturo Uit. Rádiójáték. 20.10: Könnyűzene. 21.00: Földrajzi feltörő. 21.20: Operarészletek. 22.02: Kósa György: Szonáta. 22.20: Népi zene. Kossuth-rádló. 8.Í2: Népdalok. 9.00: V. Katajev: Sorrento. Elbeszélés. 9.20: Kamarazene. 10.10; Óvodások műsora. 10.35: Részletek Schmidt Jones zenés játékából. 11.00: Iskolarádió. 11.30: Operaáriák. 12.15: Tánczenei koktél. 13.08: Kamarakórusok énekelnek. 13.18: Orgonamuzsika. 13.40: Zenekari Inuzsika. 14.30: Zsibongó. 15.15: Üzenetek 15.55: Csapó György írása 16.05: Csak öregeknek. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: G. Cassado gordonkázik. 17.45: Szilágyi János riportja. 18.00: Üj Zenei Üjság. 18.45: Magyar nóta, 19.25: Sporthíradó. 19.35: 139-680. 22.20: Népdalok. 22.53: Zenekari muzsika. Petőfi-Vádió. 10.00: Zenekari muzsika. 11.26: Szórakoztató muzsika. 12.06: Üj lemezeinkből. 13.00: Bo- tond Edit műsora. 13.15: Operaáriák 14.08: A Dobsa együttes játszik. 14.22: Petress István riportja. 14.32: Glinka: Keringőfantázia. 14.40; Operettdalok. 14.58: ZongoraA bralislavai televízió műsora Hói fű | rí.«: Majakovszkij Terseiből. 18.15: Telesport. 19.00: TV Híradó. 19.30: Családi posta. 20.00: A világ négy sarka. (Tv-játék.) 21.15: Cik- ker: Emlékek. Szvit. Kedd 16.55: Ifjúsági adás, 17.55: A Tesla Pardubice—Dukla Jihlava jégkorong-mérkőzés közvetítése. A szünetben: TV Híradó. 20.20: Rejt- vénymúsor. 21.50: A XX. század tudománya. Szerda 16.45: Kicsinyek műsora. 17.43: Az ország térképe fölött. 18.25: Kelet-Szlovákia életéből. 19.00: TV Híradó. 19.20: Kisfilmek. 19.55: A Celtic Glasgow—Racing Buenos Aires labdarúgó Világ kupa mérkőzés közvetítése. 21.40: A front bal szárnyán. II. 22.10: Kulturális híradó. Csütörtök 17.15: Filmhíradó. 17.55: Aranv- alma (ifjúsági játék). ío.lto: TV Híradó. 19.35: Rettegett Iván (szovjet film) I. rész. 21.15: ív. nemzetközi dzsessz! esztiva). Péntet18.00: Elmélet és gyakorlat. 18.30: Riport katonai iskolákról. 19.00: TV Híradó. 19.30: Rettegett Iván. II. rész. 20.55: Románc rv. Károlyról. 21.00: A front bal szárnyán. rn. 21.30: Egy polgár tükre. Belépés az életbe. Szombat 15.00: A CH Bratislava—Dukla CHB férfi kézilabda-mérkőzés köz- vrtiióse. 16.20: Incselkédés az. ördöggel (cseh íilnivigjátek). (8.00: Ottöröhiradó. 19.00: TV Híradó. 19.45; Őserdők lakói. Kigyódráma. 20.10: Mindenkit elér a végzete (angol bűnügyi vígjáték). 21.40: Találkozás hazai és külföldi művészekkel. Vasárnap 9.50: Mesefilmek. 10.35: New Vork-i képeslap. 15.40: Közv. lóversenyről. 16.20: Középkori háború. 17,30: Gyernvkmúsor. 19.00: TV Híradó. 19.55: A C>— ' • —Spanyolo-szág F.73 seléite'ő labdarúgó-mérkőzés követíiése. 21.40: Láthatatlan háború. 2. Sas ea oroszlán.