Észak-Magyarország, 1967. július (23. évfolyam, 154-178. szám)
1967-07-28 / 176. szám
Péntek. 1967. július 28. ESZAKMAGYABORSZAG 5 SiilusEipsíiai! is a csehszlovákok győzlek r Az 1000 méteres csoportos feélbaugrás után a 2000 méteres stilusugrással folytatódott a nemzetközi és a magyar ejtőernyős bajnokság a miskolci repülőtéren. Változatlanul kitűnő időjárásban került sor öt nemzet 49 ejtőernyősének vetélkedésére. Ebben a kategóriában is a csehszlovák ejtőernyősök biJtibilcumhoz érkezett Szeli László labdarúgó játékvezető, a megyei JT főtitkára. A labdarúgó játékvezetők sokszor hálátlan, göröngyös útját járja ő is, 25 éve. Nos, az emlékezés szárnyán szálljunk vissza a múltba. Forgassuk vissza az idő kerekét, keressük a szép emlékeket! — 12—13 éves lehettem — emlékezett vissza Szeli László —, amikor Palásthy, a neves labdarúgó játékvezető Szolnokon vezetett mérkőzést. Kiküldött partjelzői közül az egyik nem érkezett meg. Rcám bízta a megtisztelő feladatot, örömmel tettem eleget kérésének. De még nagyobb volt az örömöm, amikor a mérkőzés végén megdicsért közreműködésemért. Ekkor született meg bennem az elhatározás, hogyha felnövök, én is labdarúgó játékvezető leszek. 1942-ben került sor erre, akkor tettem le kitűnő eredménnyel a játékvezetői vizsgát. Igazi vizsgámra az első NB ll-es mérkőzésen, a Törekvés—DVTK találkozón került sor, 1947zonyultak a legjobbnak. Megelőzték a teljes nemzetközi mezőnyt, s az első négy helyet ők szerezték meg. Magyar ejtőernyős, Hüsc Károly személyében hatodik lett a nemzetközi versenyen. A 2000 méteres stilusugrás eredménye: I. Pospichal (547), 2. Kumbár (544). 3. Jchlicka ben. Húsz év alatt több mint ezer mérkőzést vezettem 1962-ig. azóta már csak az ellenőrzés, az oktatás és a JT adminisztratív munkájában tevékenykedem. Ez idő alatt több mint 400 játékvezetőt képeztem ki munkatársaimmal együtt. — Es mikor esett át a tűzkeresztségen? — kérdeztük. Egy negyed évszázad alatt sok minden történik a játékvezetővel — hangzott a válasz. — Nos, engem ötéves működés után Szikszón „avattak fel". Ott ütött le egy játékos mérkőzés közben. Játékvezetői sors, mondottam az eset után. Ha most abbahagyom, nem vagyok igazi játékvezető. Jártam a megyét, az országot anélkül, hogy ez a kellemetlen epizód megismétlődött volna. Eredményekben, sikerekben gazdag 25 évet hagyott maga után Szeli László labdarúgó játékvezető. De, mint mondotta, szívesen vállalkozik a következő 25 évre is. ha kollégáinak bizalma továbbra is megerősíti jelenlegi megbízatását. Nemes Péter (538), 4. Ilinek (537), 5. Gárus (NDK) (527), 6. Hüsc (524). Értékelték a 2000 méteres stilusugrás magyar bajnokságát is. Ilüse, a Szolnoki Re- pülőklub versenyzője győzött, megelőzve Szódért (IX. kerület), Vargát (Postás), Kovácsot (MÁV) és Nemcczct (KIM). Pénteken az 1000 méteres Jegyéni célbaugrással folytatóit dik a nemzetközi és a magyar Jbajnokság. Ünnepélyes credit meny hirdetésre szombaton keit- ... * rul sor. * * £ Magyar barátai gratulálnak * a kitűnő szovjet vllágrekor- £ dérnek, Natasa ProhanováÍ nak. Foto: Váradi Gy. tszóélet Tunéziában Miskolci besxélgetés Táíos Nándorral Az elmúlt vasárnap, hosz- szabb szünet után. Ismét Miskolcon üdvözölhették az úszósport kedvelői Tálos Nándort, az egykori sokszoros magyar rekordert és bajnokot. Ezúttal azonban, mint Tunézia úszóválogatottjának edzőjét köszönthettük. Az úszóverseny és az ebéd után a Kisvadász árnyékos asztalánál beszélgettünk tunéziai edzósködéséről, s a tunéziai úszósport fejlődéséről. — 1965 őszén vettem át a tunéziai úszók edzését — mondja a rokonszenves sportember —, meglehetősen elhanyagolt úszó- és vízipóló élet közepette. — Az úszósport fejlődésében a tunéziai Iskolarendszer okozza a legfőbb nehézséget. A legtöbb válogatott kerettag diák. akik délelőtt és délután egyaránt iskolában vannak. Délben a nagy meleg miatt szünetel a tanítás. Így aztán nehéz beszélni európai értelemben vett rendszeres edzésekről. — A tunéziai vezetők minden támogatást megadnak a sporthoz. Monder Benamar úr személyében olyan ember irányítja a sportot, aki tisztában van jelentőségével, s szereti is. De a tunéziai úszószövetség vezetőiről Is csak a legjobbakat mondhatom el. Ez a magyarországi turné is — a BVSC meghívásának teszünk eleget, s a Földközi-tengeri Játékokra való felkészülésünk egyik fontos állomása — bizonyítja ezt Célunk az, hogy bejussunk a döntőbe. Ehhez néhány igazán tehetséges sportoló Is hozzásegítheti válogatottunkat Bahri Ons és Bahri Anis, az ikertestvérpár, és Kara Kamel a legtehetségesebbek. Rajtuk ld1927- ben kezdődtek a Középeurópai Kupa küzdelmei. Legelőször az Újpest és a Hungária képviselte a magyar futballt, nem sok sikerrel. 1928- ban magyar csapat nevét vésték a serlegre, mert a Ferencváros nyerte meg. Egy esztendővel később az Újpest és a Slavic került a döntőbe, s a magyar csapat nyert. Először a Megyeri úti stadionban mérkőztek. A találkozó érdekessége a két balösszekötő, a csehszlovák Puo és a magyar Avar „külön mérkőzése” volt. Megnehezítette a két európai hírű csatár dolgát, hogy az Újpest kapujában Aknai, a Slaviáéban pedig Planicska védett. A Ferencváros 1937-ben a bravúrok sorozatát produkálta. A zöld-fehérek a Slavia és a Wienna kiv-rése után az Ausztria csapatával kerültek szembe. A Ferencváros 4:l-es vereséget szenvedett. 1937. július 29-én játszották a visszavágót az Üllői úti pályán. Kemény gólja után dr. Sárosi labdája talált utat a hálóba, Sindelar látványos góllal válaszolt. Szünet után a Ferencváros teljesen felőrölte az osztrák csapat erejét: Kiss. Kemény, dr. Sárosi és Toldi lőtt gólt. 6:11 A döntő első összecsapásán — Budapesten — a Ferencváros 4:2-re legyőzte az olasz Laziót. „Ezt a két gólt otthon behozzuk” — mondta Piola, az olaszok világhírű középcsatára, aki a római mérkőzésen 17 perc alatt három gólt lőtt, majd 4:3-ra vezetett a hazai együttes, amikor Korányi kézzel ért a labdához, s a játékvezető 11-est ítélt. Az olasz középcsatár állt neki, hogy elvégezze a büntetőt. Piola nagy erővel lőtt, de nem helyezte a labdát és Hada, a zöld-fehérek kapusa ritkán látott bravúrral kivédte a tizenegyest Ez volt a mérkőzés fordulópontja. A Lazio ezután kedvét vesztette, a Ferencváros szárnyakat kap, Kiss és Sárosi lő gólt. 5:4 a zöld-fehérek Javára, és így övék a kupa. 1962 nyarán a Vasas három találkozót játszott, amíg eldőlt, hogy a piros-kékeké, vagy a bécsi Ranidé a trófea. Augusztus ötödikén a Népstadionban úgy kezdődött a mérkőzés, hogv Csordás e'őtt két helyzet nyílt, és gólt lőtt. Krajesovics István, a neves labdarugó szakember mondotta később: „Máskor Csordás egvetlen mérkőzésen egy egész idényre való helyzetet kihagyott, a KK-döntőn viszont, mindent berúgott. Ezen a nanon ellenállhatatlanul játszott a Vasas, szerintem ekkor akármelyik európai klubcsapatot sőt. válogatottal is legyőzte volna!” A piros-kékek 9:2-re trvőzték 1c a.Raptdot. íev nyerték meg a kupát. A trófea 1957-ben, 1962-ben és 1965-ben is a Vasasé lett. Tavaly az olasz Fiorentína nevét vésték n serleg oldalára. Az idén ismét lehetőség nyílik rá, hogy ma* pvar csapat hódítsa el a ku-' pát. HIRDETÉSEK ■ ............................—— Ili" —■ ................... Á LLÁS A Fejér Megyei Bauxitbányák — Kincsesbánya — felvess 18—40 év közötti dolgozókat földalatti munkára. A bérezés formájú vájároknál és csapnlcsillé- keknél teljesítménybér, wállltó-csllléseknél a munkakönyvi bejegyzéstől függően időbér. A vállalat térítés ellenében szállást, «* üzemi étkezdében 0,30 forintért napi háromszori étkezést biztosit. A felvételhez tüdőszűrő lelet szükséges. Felvétel esetén a vállalathoz utazás költségét megtérítjük.. Megközelíthető Székesfehérvárról Vasúton és autóbuszon. Azonnali belépéssel alkalmazunk nagy gyakorlattal rendelkező anyagbe- ezerzöt, valamint főportáid, * általános Iskolával. Bc- tcnelemgyártó Vállalat, Miskolci Betcnárugyár, Azonnali belépésre keres ezövőátkápzős női betanított munkás, férfi segédmunkás, elektroműszerész és takarító munkakörbe Jelentkezőket a HPS soroksári gyára. Budapest, XX., Boroksár, Marx Károly u. 294. Jelentkezés Írásban. ADAS—VETEL Trabant 601-es személygépkocsi, garanciális, igényesnek eladó Szirmabc- •enyŐ, Állomás utca 7. Érdeklődni délután 15 érától. I db fotel, 2 db heverő, gyermek-íróasztal, hangu- tatlimpa eladó. Miskolc, Bzentpéterl-kApu, 43. ép.. H/l. ' J db használt kétszír- ttyas ablak tokkal eladó. Balassa utca 27. .lókurban levő konyhabútor 800 forintért eladó Ugyanott varrógép elköltözés miatt sürgősen eladó. Kistábornok u. 34., földszint 4. Moszkvics, 407-os személygépkocsi új motorkl- U tál ássál 30 000 forintért eladó. Tanácsház tér 13., autójavító. Telefon: 19*349. Skoda 100Ó-U, 1986*55, új állapotban olcsón eladó. Miskolc-Tapolca, Gürömbö- lyl üt 41. Érdeklődni: szerdán reggeltől szombat estig. Úgy könnyű lovns kocsi eladó. Érdeklődni; Árpád utca 83. JA állapotban levő személygépkocsit vennék, havi részletre. Karádi. Miskolc, XIX., Rácz Adám u. 32. Eladó négyszemélyes csehszlovák sátor. Miskolc, Dózsa György u. 26., Aranyosi . Eladó hordozható cserépkályha, ebédlőszekrény, költözködés miatt. Miskolc, Géza utca 15. (Glószban.) Eladó jó állapotban levő világos szinti cserépkályha. Érdeklődni; Miskolc, Baross Oftbor u. 1., V. lh. II/l. Szolnoky. Orion nagyképernyő» televízió jótállással eladó. Érdeklődni délután. Miskolc, Bzemere utca 22. lakas — INGATLAN Költségmegtéritésscl kétszobás lakást keresek. Telefon: 33-888, 7—14 óráig. OTP-külcsönnel épült kétszobás ház, 495 négyszögöl telekkel eladó. Sajókor esztúr, Jókai utca 19. Elcserélném kétszoba, fürdőszobás lakásomat költségmegtér Hőssel főutcai, kisebb bérházi kétszoba- összkomfortohért. második emeletig. Hunyadi utca 9., órás. Külön bejáratú bútorozott szobába Inkótársnöt keresek augusztus 1-től. Cím: Bzcntpétcri-knpu, 26. ép., földszint 2. ajtó. N*olm-konyhán házamat tanácsira cserélném. Miskolc. Rózsa utca 42. Eladó szoba, konyha, spájzos házrész. Érdeklődni: Diósgyőr,- Felsőmajláth, Honvéd utca 22. Rózsa. Külön bejáratú üres szoba egy vagy két dolgozó nő részére kiadó. Martintelep, Gutenberg u. 27. VEGYES Aa AbaúJszAntól Mező- gazdasági Technikum mellett — mezőgazdasági tanulóképzés keretében — szarvasmarhatenyésztő szakmában I. osztályt indít. Jelentkezhetnek azok az általános Iskola 8 osztályát elvégzett fiúk és lányok, akik termelőszövetkezettel vagy állami gazdasággal szerződést kötnek. Részletes tájékoztatást r-d az érdeklődőknek a Mezőgazdasági Technikum, AbaúJ- szántó. Nyár! diák tánctanfolyam kezdődik augusztus 3-án, szerdán 6 ómkor a Tánc- tanítók Tánciskolájában. Debrocenyi utca 29. Beiratkozások naponta a helyszínen. Pianínó bérbeadó. Miskolc, Vásártéri u. 15. Telefon: 35-661. Értesítjük a t utazóközönséget., hogy a Miskolc—Mályl között közlekedő autóbuszjáratainkat minden vasár- és ünnepnapokon a MÁLYITÓIG liö/Mcdlctjük Horgászok, vitorlázók, üdülők vegyék igénybe a kívánságukra beállított menetrend szerinti járatokat. Szükség esetén másodrész járatot is indítunk. Érdeklődés: 34-746 sz. telefonon. 3. sz. AKÖV Miskolc SÜRGŐSEN KERESÜNK szerződéssel azonnali felvételre bizonytalan, valószínűleg hosszabb időtartamra gyakorlattal rendelkező gépírónőt, egészségügyi beosztásba. Jelentkezés: MUCSÜ Bizottságok, Szentpéleri- kapui Eü. Központ, pénteki és szombati ngpon. Gyakorlattal rendelkező \ gépkocsivezetőket és szállító rakodómunkásokat vesz fel a Miskolci Építőipari Vállalat, Miskolc, József Attila u. 44. az. Jelentkezés a szállítási csoportnál ....... D VTK SZURKOLÓK! Autóbusz különjáratot indítunk 1967. augusztus 6-án Miskolcról Egerbe az Egri Dózsa— DVTK bajnoki mérkőzésre. Részvételi díj, pályabelépő \ el 55,— Ft. Jegyelővétel: MECNVÍUK az ország első vendéglátó escHicgcboltja a DlUKÁItSZ“ július 31-én 14 érakor Szeles utcai MÁVAUT állomás pénztárában, munkanapokon 6—18-ig, Zsolcai-kapu 18. sz. hétfő, szerda 10—17-ig, LKM Hivatalhóz előcsarnok, VII. 27-, 28-, 29-én 10—15 óráig. DIGÉP Hivatalház porta VII. 31, VIII. 1. 2. 10—15-ig, DVTK stadi on előtti gombában VII. 30. 15—18 óráig. Indulás: 1967. augusztus 6-án 8 órakor a Kaziczy utcai Főposta clőL Telefon felvilágosítás: 13-822. Hegesztő, 3. sz. AKÖV ÉRTESÍTÉS Tekintse meg a bolt ÁRUVÁLASZTÉKÁT! Táplálkozzon korszerűen $ VÁSÁROLJON a Dalilcáfesz ben Miskolc, Zsolcai-kapu 1. szám * a „GYORSÉTTEREM' földszintjén lakatos. motorszerelő munkásokat, valamint gépkocsirakodókat — teljesítménytől függő Bzetóssel — felvesz az EM Építőipari Szállítási Vállalat Üzemegysége, Miskolc, Tüzér u. 12. sz. „autómentő“ ÉJJEL-NAPPAL. TELEFON: 33-553 Értesítjük a lakosságot, bogey 1967. július 29-én 7—14 óráig Hejőcsaba területén (Déli terelő út — Május 1 telep — Középszer u. által határolt területen) az áramszoV gáltatást munkálatok végzése miatt szüneteltetni fogjuk. ÉMASZ n. sz. kirendeltsége Mély fájdalommal tudatjuk. ho»v a szeretett feleség, édesanya, nagymama, testvér és rokon SIS* -"VE Szabó Zsófia életének 54. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése július 29-én, délután három orakor a Deszka templomból. A gyászoló család Negyven éves a KK fiaihoz, akik a délutáni viz*- abda-mérkőxésre készülnek. Illetve előtte még pihennek. Hiszen fürödni nemcsak 3 Földközi-tengerben jó, hanem Tapolcán is. Nyikes Imre vül is vannak tehetséges fiatalok, a jó eredményekhez azonban nagyobb fegyelmezettségre és több akaraterőre volna szükség. A rövid beszélgetésnek vége. Tátos Nándor megy vissza Szeli László