Észak-Magyarország, 1967. július (23. évfolyam, 154-178. szám)

1967-07-25 / 173. szám

99Talponállóu tejvendéglő Időjárás Várható időjárás ma estig: kisebb fclhőátvonuiások, való­színűleg már cső nélkül. Időn­ként megélénkülő északig északkeleti szél. A hőmérsék­let alakulásában lényeges vál­tozás nem lesz. Várható leg­magasabb nappali hőmérsék­let 26—31 fok között. Másfél millióval többre számítanak A mezőkövesdi Matyóföld Termelőszövetkezet tagsága már az elmúlt héten, július 22- én befejezte az aratást. Gazdag termést takarítottak be. Búzá­ból — 788 hold átlagában — 16 mázsát holdanként; sörárpát 300 holdon termeltek és a ter­vezett 11 mázsa helyett 20 má­zsát arattak holdanként. Az őszi árpájuk cáaknem 15 má­zsájával fizetett. A Matyóföld vezetősége már az aratással egy időben meg­kezdte a gabona állami érté­kesítését is. Eredetileg 35 va­gon búza és 20 vagon sörárpa eladására kötöttek szerződést. A jó termés azonban lehetővé tette, hogy ennél jóval többet értékesítsenek. így búzából 45, sörárpából 30 vagonnal adtak el. A Matyóföldben az idei gabonatermés nemcsak mázsá­ban, hanem forintban is je­lentős többletet eredményez, összesen, csak gabonafélékből, mintegy másfél millió forint többletbevételre számítanak. A statisztika kedvező mégsem elégedettek (Tudósítónktól.) A Lenin Kohászati Művek műszaki konferenciáján ki­emelkedő szerepet kapott a gyár munkásvédelmi helyzeté­nek és baleseti statisztikájá­nak analizálása. Dr. Énekes Sándor, a gyár vezérigazgató­ja arról beszélt, hogy bár a statisztikai adatok kedvezően alakultak, mégsem uralkodhat el a megelégedettség. Mint mondotta, napjainkban is sok az olyan kéz-, láb- és szemsé­rülés, amely fegyelmezett munkával elkerülhető lenne. Nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a baleseti források továb­bi csökkentése végett az írá­sos intézkedéseken, az általá­nos és elvi programok kidol­gozáson túl, a jövőben sze­mély szerint és konkrétan szabják meg azokat a felada­tokat, amelyek biztosítékot nyújtanak a munkásvédelmi tevékenység további javulásá­ra. A műszaki konferencia ha­tározata szerint a gyári szo­ciális és egészségügyi tervet a lehetőségekhez mérten a gaz­dasági év befejezése előtt vég­re kell hajtani. A jövő évi tervek kidolgozásánál pedig a legmesszebbmenőkig figyelem­be kell venni a baleseti forrá­sokat. és hatékony intézkedé­seket kell tenni ennek, vala­mint az egészségre ártalmas munkakörülmények csökken­tésére, megszüntetésére. Nagy Gusztáv „Nem fogott a fék...“ ^ Egy halott és sok sebesült ^ Hatvanezer forint kár ^ Gyors mentés és kivizsgálás l Nagy a sürgés-forgás reggelente a Széchenyi utcai < OTP-fiókban. Naponta sok tízezer forint cserél gaz- < dát, vannak, akik berakják pénzüket, mások kölcsön- < vesznek néhány ezer forintot. i A minap érdekes színfolt tarkította a napi rendes < ügymenetet. Az egyéni hiteleket lebonyolító tisztvi- < selőnő pultja előtt három cigányasszony várakozott. < Kétezer forintot akartak kölcsönvenni. Kérelmüket < gyorsan, pontosan intézték, a két kezes és a kölcsön- 4 vevő személyi igazolványát kérték csupán, majd a \ hivatalos formaságok után az aláírásra került volna J sor. 4 Az aláírás nagyon nehezen 4 BBíii fi 811 — Lz bizony valami szabad- 4 S3 EJ ti w ISI kézi rajzhoz hasonlít — mond- < r r , ■ _■ ta kedvesen a feketehajú tiszt- 4 ílSfÍ9¥SÍIBfl vlseí°nő —, ezeket az aláírá- 4 II ŰO&IIIS0IICS11 sokat nem fogadhatom el. 4 Kérés, rimánkodás, nagy 4 AntB’Vtfft&llÉfft szükség van a pénzre, meg na- J rUl/llllld gyón szépen kérik a kisasz- 4 V|Jlbl#UJU szonyt, ne legyen ilyen szi- i gorú. 4 — Jó — enyhült meg az ügyintéző fiatalasszony, i majd annyit mondott: 4 — Itt egy ceruza, meg egy papír, félóráig gyakorol- í ják nevüket, s akkor minden rendben lesz. 4 A három ügyfél boldogan vonult el az egyik sarokba, 4 és a jelenlevők némi segédletével prímán leírták nevű- J két. 4 Később a pénzt természetesen felvehették, és bol- 4 dogan indultak ki a városba vásárolni. 4 A történetnek tulajdonképpen itt vége is szakad. | Ha nem tudnánk, hogy városunkban és a megyében 4 több mint 30 ezer írástudatlan él, akkor az OTP-beli 2 epizód csak kuriózumnak tűnne. Legfeljebb dicsérőleg | megemlítenénk a tisztviselőnő emberséges magatartását J és jó humorérzékét. Természetesen itt többről van szó. ♦ Annak ellenére, hogy immár törvény rendelkezik a 4 különböző bizonyítványok, hatósági igazolványok csők- 4 kentéséröl, még mindig sok helyen kérik az állampol- 2 gár aláírását. Ez rendjén is van, hiszen ahol az em- X bereknek önmagukért, vállalt kötelezettségükért alá- 4 írásukkal kell felelniük, ott ezt a „szertartást” nem 4 hanyagolhatják el. 4 A cigánylakosság jogai hazánkban csorbítatlanok. Ha 4 valakinek rendes állása, igazolt fizetése van, ugyanúgy J igényt tarthat a pénzintézet bármely kedvezményére, 4 mint bárki más. A jogok gyakorlásához azonban hoz- i zátartozik néhány betű, a névaláíráshoz szükséges 4 betűkészlet ismerete. J Tudjuk jól, évekkel ezelőtt diákok, egyetemi haTlga- £ tök, tanítók, KISZ-fiatalok százával, ezrével kísérletez- 4 tek, főleg a cigánylakosság körében az írástudatlanság 4 felszámolásával. Sajnos, csak részleges eredmények 4 születtek. Az OTP-beli közjáték ismételten arra hívja % fel figyelmünket, hogy a cigánylakosság körében erő- 2 sen terjedő „iskolánkívüliség” némiképpen csökkenjen, 4 s minden állampolgár, aki munkaviszonyt létesít vagy 4 valamilyen egyéb jogát kívánja gyakorolni, legalább 4 minimális írástudással rendelkezzék. Ez nagyon fontos % követelmény, ehhez mindenképpen hozzá kell segíteni a az időseket és a fiatalokat egyaránt. £ A szóban forgó pénzintézeti ügyfelek, mert szükség £ volt a kétezer forintra, gyorsan megtanulták nevük 4 betűit. Ismeretterjesztő munkánknak, felvilágosító te- T vékenységünknek oda kellene hatnia, hogy ne a ha- 4 sonló kényszerek vigyék rá a cigánylakosságot a betű- f vetésre. „ , ♦ (párkány) 4 ♦ 4 444+44444444444444444444444+44444444444444 A rendőrségi jelentésben szűkszavúan ez áll: 1967. július 23-án 9 óra 15 perckor az Agg­telek és Jósvafő útszakaszon, a 25. számú telefonoszlopnál a 3. sz. AKÖV GA 98—94 rend­számú Ikarus—66 típusú autó­busza egy jobbra ívelésű útka- nyarban a menetirány szerin­ti bal oldal lejtős részén az úttestet 11 méterre elhagyva felborult, és az oldalán csúsz­va az út szélétől 18 és fél mé­terre egy fában megakadva megállt. A gépkocsit azóta kimentet­ték az útszéli mélyedésből, és Miskolcra hozták., Az autó egyik oldala, amelyen csúszott, teljesen összetört. Elejét a kökorlát zúzta szét, amelyet kiszakított. A baleset következ­tében Farkas Györgyné put- noki lakos a helyszínen életét vesztette. Életveszélyesen meg­sérült Kovács Lászlóné borsod- nádasdi lakos. Hárman 8 na­pon túl gyógyuló sérüléseket szenvedtek, a súlyosabb sebe­sülteket a kórházba szállítot­ták. A többieknek a példás gyorsasággal érkező mentők és katonák nyújtottak segítsé­get. A nagyobb katasztrófától egy fa mentette meg a busz 26 utasát. Ebben akadt fel a jármű, mielőtt az újabb, még nagyobb szakadékba zuhant volna. A gépkocsivezető is súlyos. 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Katyina László nem sokkal a baleset után a következőket mondta a közle­kedésrendészetnek: — Nem fogott a fékem. Hiá­ba igyekeztem a kocsit vissza­tartani, egyszerűen felmondta a szolgálatot. Szerintem, vala­milyen műszaki hiba keletke­zett. Szabó Győző őrnagy, a Bor­sod Megyei Rendőrfőkapitány­ság Közlekedésrendészeti Osz­tályának vezetője, aki maga is kint volt a helyszínen, és sze­mélyesen irányítja a vizsgála­tot, elmondta: azt hamarosan megállapították, hogy a légtar­tályok feltöltéséhez szükséges berendezés egyik ékszíja elsza­kadt. Azonban műszaki szak­értők véleménye és vizsgálata alapján dönthetik csak el, hogy közvetlenül mi okozta a fékhibát, illetve a balesetet. Ez a gépkocsi egyébként me­netrendszerű járat volt a put- noki vasútállomástól a jósva- fői Tengerszem Szállóig. A ko­csi mindössze egy esztendeje volt üzemben. Az anyagi kár, a becslések szerint, meghalad­ja a 60 000 forintot. Szemtanúk véleménye sze­rint a halálos sérülést szenve­dett Farkas Györgyné az ajtón esett ki. Az életveszélyesen súlyos sérüléseket szenvedett Kovács Lászlónét a gépkocsi belső részének szétvágása után mentették ki. Ö már a mentő­autóban orvosi segélynyújtást kapott. A baleset felderítésének okait tovább kutatja a Borsod Megyei Rendőrfőkapitányság. Paulovits Ágoston 1967. július 25, kedd A nap kelte 4.12, nyugta 19.28 órakor A hold kelte 21.37, nyugta 8.05 órakor Jakab napja mondásait, a burzsoá társada­lom gazdasági mozgástörvé­nyeit, azt, hogy miképpen ke­letkezett, fejlődött a tőkés rendszer. Felfedte a munka­erő kizsákmányolásának és az értéktöbblet termelésének ösz- szefiiggéseit, törvényszerűsé­geit. Felismerte, hogy a társa­dalom gazdasági rendszere, termelési viszonyai határozzák meg a szellemi, politikai meg­nyilvánulásokat. A belőle su­gárzó forradalmi hatóerő tet­te. hogy egy évszázad óta ez a könyv lett a legtöbbet táma­dott és vitatott írás. Tőkés gazdasági szaktekintélyek, ál­tudományos bértollnokok, nép- szerűséghajhászó demagógok hálás feladatnak tartották A tőke megállapításainak cáfolá­sával kérkedni. Marx művé­nek igazságai állják a roha­mokat. .100 éve, 1807. július 25-én fejezte be Marx Károly, a történelem egyik legnagyobb hatású könyvének, A tőke első kötetének megírását. Marxnak ez a műve nem politikai prog­ram felállításával, vagy az em­beri érzelmekre való hatásával érte el történelemformáló ere­jét. A szó legigazibb értelmé­ben tudományos munka, amely a tőkés termelés elemzésével felderítette annak belső ellent­+44444444444444444444444444444 — TŰLTELJESÍTETTE első félévi export-tervét a Lenin Kohászati Művek. A túltelje­sítés több mint nyolcmillió devizaforint többletet eredmé­nyezett. — POL-BEAT fesztivált rendez az ózdi városi-üzemi KISZ-bizottság. A fesztiválra tánczenekarok és egyéni ver­senyzők is jelentkezhetnek jú­lius 29-ig. A részvevők két kötelező és két szabadon vá­lasztott számot adnak elő, de saját szerzeménnyel is pályáz­hatnak. — FÖLDALATTI KRESZ. A balesetek csökkentése cél­jából a Királdi Bányaüzem­ben kísérletképpen minden bányásznak kis könyvecskét adtak három betétlappal. Hd valaki vét a munkásvédelmi szabályok ellen, vétségének súlyához mérten elveszik tőle az egyes, a kettes vagy a hár­mas betétlapot és egy időre a különböző kedvezményeket is megvonják. Új fajta konzerválás Bolgár szakemberek kidolgozták a világ ed­digi leggyorsabb gyü­mölcs- és zöldségkon- zerválási módszerét. A nyers gyümölcsöt, vagy zöldséget a dobozba he­lyezik, mindjárt le is zárják, majd a dobozok zárható tartályba kerül­nek, melyben öt atmosz­férára növelik a nyo­mást. Ezután nagyfrek­venciájú sugárzásnak ve­tik alá. A dobozok bel­seje egyenletesen magas hőfokra hévül, és a gyü­mölcs tökéletesen csíra­mentessé válik. A Magyar Rádió miskolci stúdiójának műsora (A 188 méteres hullámhosszon 18—19 óráig) A megye életéből. A reform jegyében. Az első fél év mérlege. Operett melódiák. Kertészetek, gyümölcsösök gondjai. A IV. Bükkaljal Ünnepi Hetek. Kórus muzsika. KÖZLEMÉNY Július 26-án, szerdán G órától 27-én, csütörtökön 18 óráig a Sze­rencs—Hidasnémeti vonalon Zsujta megállóhely és Hidasnémeti állo­más között pályafenntartási mun­kák miatt a személyszállító vona­tok helyett vonatpótló autóbuszok közlekednek. Az utasok átszállása Zsujta meg­állóhelyen történik. MÁV Miskolci Igazgatósása = MILLIÓK az utakra, parkokra. A Misiü l ci III. ke­rületi Tanács az elmúlt öt évben húsza, lillió forintnál na­gyobb összege* fordított utak javítására, parkok karban­tartására és a közvilágítás fejlesztésére. — FELÜJlTJÄK az ózdi Fürst Sándor-telep közforgal­mú útját. A felújított utat d tervek szerint egy hónap múl­va adják át rendeltetésének! — KORSZERŰSÍTIK a mis­kolci Madarász Viktor, sí Batthyány és a Palóczy utca közvilágítását. Az utcák vilá­gításának korszerűsítését a tervek szerint még ebben az évben szeretnék elkészíteni. — VÖRÖS jelek a Partizá­nok útján. A természetbará­tok nemrégiben vörös turista- jelzéssel látták el a hangonyi tó és a Borsodnádasd között vezető ösvényt, melyet Parti­zánok útjának neveznek. — DIAFILM a munkáról. A Lenin Kohászati Művekbert filmen örökítik meg a jubi­leumi munkaversenyben szü­lető sikereket, a dolgozók munkás hétköznapjait. A dia­filmet a miskolci Bartók Béla Művelődési Házban vetítik majd le a filmelőadásokon. — MODERN szolgáltató házat létesít Pálházán néhány kisipari szövetkezet. Az épít­kezéshez hamarosan hozzá­kezdenek. északmagvarorszAg A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod Megyei Bizottságának lapjá Főszerkesztő: Sárközi Andor Szerkesztőség: Miskolc. Tanácsház tér a. Telefonszámok: Titkárság: 16-886. Kultúrrovat? 16-067. Ipari rovat: 16-035. Párt- rovat: 16-078. Mezőgazdasági rovat: 33-687. Sportrovat: 16-049. Bel­politikai rovat, panasz ágyéki 16-046. Kiadja? a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc. Kossuth u. 11. Felelős kiadó: Bíró Péter Telefon: 36-131. Hl rdetésf el vétel: Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetés! díj egy hónapra 12 rt' Előfizethető a helyi posta­hivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 25 055. Készült a Borsodi Nyomdában; Felelős verető: Méry Győrt*. Nyáron nagy a vendégjárás a tapolcai tejvendéglőben. A legtöbb átutazó a busz végál­lomásától néhány lépésnyire költi el reggelijét, és sokan jönnek ide az egész napos Strandolásra kiruccanó mis­kolciak közül is: Különösen a reggeli órákban Van „búcsújárás”. A benti he­lyiségben és a terasz kellemes környezetében ilyenkor nagyon nehéz helyet kapni. S a helyzet az idén sem lett Jobb. Egy pohár tej, vagy egy szendvics elfogyasztásához ma is nehéz állóhelyet kapni. Mert ülőhely most már egyáltalán nincs. Az asztalokat-és az ülő­alkalmatosságokat — mire a Szezon beköszöntött — „kivon­ták” a forgalomból. Helyettük étkezőállványokkal rakták te­le a teraszt. A vállalat érdeke miatt szer­vezték át önkiszolgáló, gyors­talpaló rendszerűvé Miskolc idegenforgalmi gócpontjának egyetlen tejvendéglöjét? Bizo­nyára. Hiszen igy egyszerre több vendéget tudnak kiszol­gálni. Csak azon lenne érdemes el­gondolkodniuk az illetékesek­nek, hogy a reggeli csúcsfor­galom levezetése után is érde­mes-e „talponállóval” várni a Vendégeket? Hiszen a későbbi órákban már koránt sincs ak­kora forgalom, sőt, inkább bpang” a tejivó ...

Next

/
Oldalképek
Tartalom