Észak-Magyarország, 1967. június (23. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-17 / 141. szám

ózdiak előtt nincs akadály # A 18 EZER TONNÁÉRT # AZ ACÉLMŰRE FIGYELNEK özdon működik hazánk leg­korszerűbb acélműve. Re­konstrukciójának nagy részét már végrehajtották, dolgozói a jubileumi versenyben már má­jus közepén 3500 tonna túl­teljesítésben voltak. Május 19-én, a negyedévi termelési tanácskozásokon kérdés for­májában megfogalmazott kérés érkezett az acélműhöz — és a többi üzemrészhez: nem tud- hák-e versenylendületüket ad­dig fokozni, hogy év végéig ezt a teljesítést 18 000 tonnára emeljék. A népgazdaságnak szüksége volna rá. A termelési tanácskozást tnegelőző műszaki tanácskozá­sokon vezetők, műszakiak, tö­megszervezetek gondosan mér­legelték, megvannak-e a túl­teljesítés műszaki feltételei. Hiszen a nagyolvasztómünek is több jó minőségű vasat kell gyártania. Az üzem közleke­dési dolgozóira is jóval több munka hárul az eddiginél. A dolgozókra bízták: nekifog­nak-e a kivételesen nagy túl­teljesítésnek. Még azt is gon­dosan mérlegelték, nem megy-e á minőség rovására. A dolgozók úgy döntöttek — szinte egyhangúlag: meg­próbálják. Az azóta eltelt nem egészen egy hónap rá­cáfolt az aggodalmaskodókra. A tények a vállalás mellett szólókat igazolták. A május 19-i háromezerötszáz tonna acéltöbblet. ugyanis a mai napig hatezerötszáz tonnára gyarapodott. Az Ózdi Kohá­szati Üzemek acélművében te­hát egy hónap alatt majdnem megkétszerezték a túlteljesí­tést. Hozzá kell tennünk, hogy a munkaverseny lendületét számos jó műszaki intézkedés is támogatja. Hogy csak a leg­fontosabbat emeljük ki a szá­mos — a jó munkát segítő — korszerűsítésből: néhány na­pon belül befejeződik az acél­mű legfontosabb pontján dol­gozó kemencetéri daruk elektro­nikus mérlegekkel való felsze­relése. A pontos mérés jobb minőséget, egyenletesebb mun­kát és önmagában is több acélt eredményez — aránylag kevés munkatöbblettel. A központi karbantartástól a közlekedési üzemig valameny- nyi üzemrész segíti az acél- műviek nagy vállalkozását Végső fokon azonban rajtuk van az érdekeltek szeme: ne­kik kell teljesíteniök a kérést, az ő kezükön válik valósággá. Az erkölcsi érdekeltségen kí­vül nem hiányzik az anyagi ösztönzés sem. Tízmillió egy falusi bankban Megyénk egyik legrégebben alakult takarékszövetkezete, a •nezőkeresztesiek falusi bankja Valóságos mércéje a falu élet- színvonalának. A takarékszö­vetkezetnek mintegy 3Í100 tag­ja van. Szentistvánban és Öükkábrányban is működik Vgy-egy kis bankfiókjuk. A tagság betétállománya most jdérte a tízmillió forintot. Eb­ből az összegből több mint félmilliót gépkocsi nyere­ménybetétkönyvben helyeztek el a takarékoskodóit. A mezőkeresztesi takarék­szövetkezet ugyanakkor a na­gyobb vásárlásokhoz, építkezé­sekhez, a háztáji gazdaságok fejlesztéséhez csaknem 5,5 millió forint értékben folyó­sított különböző kölcsönöket tagjainak. , Átszállás nélkül Magyarország leghosszabb Autóbuszjáratának ünnepélyes elindítására kerül sor ma, Szombaton a kora reggeli Arákban Miskolcon. A Szeles dtcai autóbusz-pályaudvarról ® óra 30 perckor indítják út- dak a Miskolc és Dubrovnik közötti járat első kocsiját. A Jugoszláv tengerpartig, az Ad- Ha gyönyörű kék vizéig 1080 kilométeres utat tesznek meg a járat utasai. Hétfőn a haj­nali órákban érkeznek meg a Végállomásra, Dubrovnikba. A járat érinti Debrecent, Békéscsabát, Szegedet, majd Büszkénél lépi át a jugoszláv határt. Szabadka, Üjvidék, sombor, Szarajevó, majd Dub­az Adriáig rovnik a további útvonal. Mind az oda-, mind a vissza­utazásnál egy jugoszláviai szállodában töltenek egy-egy éjszakát az autóbuszjárat uta­sai. A szállás már benne van az oda-vissza utazás 781 forin­tos árában. Az utasok Szaraje­vóban több órás városnézésen vesznek részt. Miskolcról minden szomba­ton reggel indul a járat. Dub­rovnikből hétfőn indul vissza az ellenjárat. Hazánk leghosz- szabb autóbuszjáratát a bel­földi útszakaszokon is igénybe lehet venni, természetesen a Dubrovnikig utazók előnyben részesülnek. Világ proletárjai, egyesüljetek! Jubileumi .műn Ica verseny A Lenin Kohászati Művek Vßzetősége nagy gondot fordít 6 jubileumi munkaverseny- vállalás időarányos teljesítésé. re és túlteljesítésére. Az el- *0011 héten a gyár szakszerve­zeti bizottsága, a jövő héten pedig a gyár pártbizottsága tűzi napirendre a vállalat munka verseny-helyzetének, az eddig elért eredményeknek ér­tékelését A MAGTAB SZOCIALISTA M UNKASPART BORSOD MEGT El BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXIII. évfolyam, 141. szám ABA: 50 FILLÉR Szombat, 1967. június 17, Ssovjet javaslatra Ma összeül az ENSZ rendkívüli közgyűlése I Koszigin—De Gaulle találkozó Párizsban Fock Jenő vezeti a magyar delegációt Felbocsátották a Kozmosz—166-ot A Szovjetunióban pénteken földkörüli pályára juttatták a Kozmosz—166. jelzésű mes­terséges holdat, a szovjet űr­kutatási program további meg* valósítása céljából. A szputnyik berendezése ki- fogástalanul működik. A földi koordinációs számító központ­ban folyik a beérkező adatok feldolgozása. Pénteken reggel Belgium ENSZ-képviselete közölte U Thant főtitkárral, hogy egyet­ért az ENSZ sürgős, rendkívü­li közgyűlésének összehívásá­val. Belgium válasza volt a 62. igen, így a főtitkár a szov­jet kérelemnek megfelelően, összehívta a rendkívüli köz­gyűlést A megnyitóra szom­baton délután, magyar idő szerint , 14.30 órakor kerül sor. ENSZ-körökben úgy tudják, hogy a közgyűlés ekkor csak formai kérdésekkel foglalko­zik majd, s az érdemi vita hétfőn fog kezdődni. Az eddigi válaszok szerint valamennyi tagállam egyetér­tett a szovjet kezdeményezés­sel, kivéve az Egyesült Álla­mokat Washington sem sza­vazott azonban nyílt nemmel, csupán tartózkodását jelezte. Moszkvában hivatalosan kö­zölték, hogy az ENSZ-közgyű- lés rendkívüli ülésszakán résztvevő szovjet küldöttséget Alekszej Koszi gin, a minisz­tertanács elnöke vezeti. A küldöttség tagjai között van — Andrej Gromiko külügymi­niszter. Koszigm szovjet miniszter- elnök pénteken, magyar idő szerint 14.41 órakor Párizsba érkezett, hogy tárgyalásokat folytasson De Gaulle elnök­kel a Közel-KeletrőL Koszigin a repülőtérről a szovjet nagykövetségre, majd innen, magyar idő szerint 17 órakor az Elysée palotába ment, ahol megkezdte tárgya­lásait De Gaulle elnökkel a közel-keleti helyzet megoldá­sának módozatairól. A megbe­szélésen jelen volt Gromiko szovjet és Couve de Murville francia külügyminiszter is. Koszigin szovjet miniszter- elnök pénteken este, magyar idő szerint 19.15 órakor hagy­ta el az Elysée-palotát, tehát több mint két órán át tár­gyalt De Gaulle elnökkel. A tanácskozás kezdeti szakaszá­ban De Gaulle és Koszigin négyszemközt volt, később csatlakoztak hozzájuk a kül­ügyminiszterek is. A francia köztársasági elnök az Elysée- palota lépcsősoráig kísérte vendégét, s meleg kézfogással búcsúzott tőle. Koszigin a szovjet nagykövetségre hajta­Javulás várható a sörellátásban tott, de az este folyamán még visszatér az elnöki palotába, ahol De Gaulle vacsorán lát­ja őt vendégül. Az érdeklődő újságírók kér- déseire válaszolva a szovjet kormányfő csupán annyit mondott: „Azért megyek New Yorkba, hogy részt vegyek az ENSZ közgyűlésének sürgős, rendkívüli ülésszakán, és ez az egyetlen dolog, amely pil­lanatnyilag érdekel. Békés megoldást szeretnénk találni a közel-keleti problémákra”. Az újságírók egy esetleges nagy­hatalmi csúcsértekezlet lehe­tőségéről faggatták a szovjet miniszterelnököt. Francia hivatalos körök még nem nyilatkoztak a fran­cia-szovjet tárgyalásokról. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa kinevezte az ENSZ közgyűlésének rendkí­vüli ülésszakára kiutazó ma­gyar delegációi A delegáció vezetője Fock Jenő, a Mi­nisztertanács elnöke, tagjai: Péter János külügyminiszter, Szarka Károly külügyminisz­ter-helyettes, Csatorday Ká­roly. a magyar ENSZ-képvi- selet vezetője és Lőrincz Ta­más, a Külügyminisztérium főosztályvezetője. A Koszigin miniszterelnök vezette szovjet delegáció ér­kezését pénteken, magyar idő szerint az éjfél utáni órákban várják New Yorkban. Washingtonban számos ta­lálgatás folyik arról, hogy sor kerül-e Koszigin amerikai tar­tózkodása alatt szovjet—ame­rikai, vagy esetleg szélesebb kört csúcstalálkozóra. A New York Times-ban James Res­ten sürgeti, hogy Johnson te­gye meg a kezdeményező lé­péseket a csúcstalálkozó ér­dekében, még akkor is, ha esetleg nincs kilátás érdemle­ges megegyezésre. Wilson miniszterelnök pén­teken úgy döntött, hogy nem jelenik meg az ENSZ rendkí­vüli közgyűlésén, hanem Brown külügyminiszterrel képviselteti Nagy-Britanniát a világfórumon. Félhivatalos forrósok szerint, Wilson csak abban az esetben utaznék New Yorkba, ha megállapodás jön­ne létre a négy nagyhatalom csúcstalálkozójának megtartá­sáról. A szudáni kormány csütör­tökön bejelentette, hogy hét arab állam — Jordánia, Szakítás Kíuával? Adam Malik külügyminisa« tér pénteken bejelentette a* indonéz parlamentben, hogy letartóztattak több száz kínai állampolgárt, akik szavai sze­rint egy Peking által irányí­tott felforgató hálózathoz tan* toztak. Az indonéz parlament jóvá­hagyott egy javaslatot, amely felszólít arra, hogy szükség esetén szakítsák meg a diplo­máciai kapcsolatokat Kínával, Malik mindamellett kijelen­tette, hogy a határozatot csak végső megoldásként hajtják végre. Szaúd-Arábia Jemen, Liba­non, Tunézia, az EAK és Szu­dán — fogadta el eddig az arab csúcsértekezlet színbe- j lyéül Kharloumot, Szudán fő­városát, Az értekezlet megtar­tását minden arab államfő I szükségesnek tartja. Az arab külügyminiszteri értekezletet szombaton nyit­ják meg Kuwaitban. Valószí- j nű, hogy a külügyminiszterek j átteszik tanácskozásaik színhe- I lyét New Yorkba. Mindez függ attól is, hogy az ENSZ rendkívüli közgyűlésére mi- \ lyen szintű küldöttséget me- i nesztenek az egyes arab álla- mok. Saigon! alkaímányosdi A saigoni bábkormány ai- kotmányosdit játszik. Nyugati hírügynökségek jelentése sze­rint a minisztertanács csütör­tökön tárgyalta a választási törvény szövegét, amelyet pén­teken reggel hivatalosan is kihirdettek. A törvény értel­mében a választásokat szep­tember 3-án tartják. A jelölé­sek beadásának végső határ­ideje június 30. r Varga Pál, a Magyar Orszá- 05 Söripari Vállalat vezér- 'azgatója a Kőbányai Sör- 5ór központjában pénteken ^Jékoztalla a sajtó képvi­selt a sörgyártás továbbíej- ^ztcsével, a gyorsan növekvő “rtyek jobb kielégítésével aPcsolatos időszerű kérdések­ül. A sörfogyasztás gyors- Pamú növekedése — vilúgje- 5nség. Hazánkban is emelke- a sörfogyasztás: 1965-ben ^•2, a múlt évben pedig liter jutott átlagosan egy-egy főre. Sörtermelésünk gyors növe­kedésére jellemző, hogy míg 1950-ben csupán 777 000 hektolitert készítettek a gyárak, 1965-ben 4 440 000 hektoliter volt az évi ter­melés, 1967-ben a vállalat tovább növeli a sörterme­lés kapacitását, tovább növelik a leginkább keresett palackozott sör ter­meléséi, Az idei nyári főidényben számíthatunk az ellátás lényeges javulására, gyáraink kereken 250 000 hek­toliterrel több sört adnak, mint a múlt év hasonló idő­szakában. A vezérigazgató végül beje­lentette, hogy Miskolc közelé­ben a Hernód folyó mellett, új sörgyárat létesítenek. Való­színűleg 1968 elején kezdik az építést, 600 millió forintos költségelőirányzattal» Walter Ulbricht beszéde Walter Ulbricht, az NDK Államtanácsának elnöke, az NSZEP első titkára csütörtö­kön Lipcsében választási nagygyűlésen beszédet mon­dott. Az izraeli—arab ellentéte­ket elemezve, vitába bocsát­kozott azzal a nézettel, hogy Izraelben a zsidók léte forog kockán, és hangsúlyozta, hogy itt osztályellentétekről van szó, amelyek az egyik oldalon a monopolista kormányok o 1 aj érd ekel t ségeiben. a másik oldalon pedig az arab népek alapvető érdekeiben jelentke­zik. A szónok aláhúzta a Szov-* jetunió szerepét a világbékét fenyegető közel-keleti háború kitörésének elhárításában, és méltatta a Szovjetunió felelős­ségteljes erőfeszítéseit a Biz­tonsági Tanácsban az agresz- szió megszüntetése és az iz­raeli csapatok kiindulóállása­ikba történő visszavonása ér­dekében. » 4 Hazafias Népfront Országos Tanácsa elnökségének ülése c A Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsának elnöksége pénteken ülést tartott. A ta­nácskozáson részt vettek a mozgalom budapesti és megyei bizottságainak elnökei és tit­kárai. Kállai Gyula, a Haza­fias Népfront Országos Taná­csának elnöke tájékoztatta a megbeszélés részvevőit az idő­szerű bel- és külpolitikai kér­désekről, majd Erdei Ferenc főtitkár előterjesztése alapján az elnökség megvitatta a mozgalom helyzetét, tevékeny­ségét és feladatait. A vitában felszólalt Bencsik István, Bo- dóczky László, Bttgár János­áé, Kállai Gyula, Nánási Lász­ló, Ortutay Gyula, Sályi Ist­ván, Zsigmond László. Az országos tanács elnöksé­ge álást foglalt az imperialista agresszió miatt bekövetkezett közel-keleti helyzettel kapcso­latban. Az állásfoglalás a Ha­zafias Népfront-mozgalom mö­gé tömörült tömegek vélemé­nyének hangot adva — hatá­rozottan elítéli az arab orszá­gok szabadságát és független­ségét fenyegető hódító törek­véseket. Támogatja a magyar kormány komoly erőfeszíté­seit, amelyek arra irányul­nak, hogy az izraeli csapato­kat vonják vissza a kiindulási vonalakra, s adják vissza az elfoglalt területeket jogos tu­lajdonosaiknak. „Akadozó párbeszéd“ A londoni Times pénteken „Akadozó párbeszéd” című ve­zércikkében kommentálja Willi Stoph, az NDK minisz­terelnöke és Kiesinger nyugat­német kancellár levélváltását „Aligha lehet haladás a Kelet- és Nyugat-Európa közötti kap­csolatokban, ha nem jön létre új kapcsolat Kelet- és Nyugat- Németország között” — írja & laut majd megállapítja, hogy. a fennálló két szövetségi rend­szer egyike sem engedheti meg magának a vele szövetsé­ges német állam elhagyását vagy elidegenítését A lénye­ges különbség az, hogy az NDK elismerést akar a tár­gyalások előtt, az NSZK pedig tárgyalásokat még az elisme­rés puszta megközelítése előtt te. A la® továbbiakban rárrm­tati „Kiesinger — álláspontja nak feláldozása nélkül — hi­vatalosan elismerhette volna azt a tényt, hogy kormányá­nak törvényes és hatékony joghatósága nem terjed tűi a szövetségi köztársaság jelen­legi határain. „Ez olyan je­lentékeny gesztus lenne, ame­lyet a keletnémetek nem hagy. nának figyelmen kívül” — írja a Tímea, ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom