Észak-Magyarország, 1967. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-03 / 129. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGY El BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXIII. évfolyam, 129. szám ARA: 50 FILLER Szombat, 1967. június 3. Hire késiül Wilson és Johnson? Terv az Akahai-öhol ellen Wilson brit miniszterelnök Pénteken a déli órákban Washingtonba érkezett, hogy Johnson elnökkel tárgyaljon a közel-keleti helyzetről. Bár eredetileg a vietnami háború kérdéseinek megbeszélését tervezték, a legfőbb téma az az angol—amerikai terv lesz, hogy az úgynevezett tengeri hatalmakat az Akabai-öböl megnyitásának követelésével felsorakoztassák az EAK ellen. Értesülések szerint az amerikai kormány pillanatnyilag „kompromisszumos’’ tervet, készít elő, amely követeli ugyan az Akabai-öböl megnyitását, de nem. szögezi le, hogy az öbölben izraeli hajók is közlekedhetnek. Politikai megfigyelők azonban úgy vélik, hogy az angol—amerikai terv várható visszautasítása esetén a két ország nyíltan beavatkozással fogja megfenyegetni Kan-ót Az A1 Ahram pénteki számában ismét leszögezte, hogy blinden olyan országot, amely megkísérelné az Akabai-öböl blokádját erővel áttörni, ag- resszornak tekintenek és az ÉAK megtagadja ezen országok hajóitól a Szuezi-csatorna használatát. A lap ismerteti az ÉAK légierejének csütörtökön adott utasítást, amelynek értelmében rakétákkal ellátott egyiptomi repülőgépek megfigyelés alatt tartják a Hermes angol repülőgépanyahajót, amely hivatalos engedély nélkül semmilyen ürüggyel sem közelítheti meg az egyiptomi területi vizeket. A Daily Telegraph értesülése szerint „a Szueztől délre állomásozó öngól fegyveres erők megerősítése céljából” az Albion re- Pülőgépanyahajó parancsot kapott, hogy a Skócia partjai előtt folyó hadgyakorlatokat otthagyva, induljon a Közel- Keletre. Az Intrepid amerikai repülőgéphordozó hajó átkelt a Szuezi-csatornán. A hajón nem voltak láthatók matrózok, mert a kapitány az esetleges összeütközés elkerülése végett leparancsolta őket a fedélzet- föl. Port Saidban, Kattarában, Izmailiában és Szuezben hatalmas tömeg tüntetett a hajó áthaladásakor az amerikai imperializmus ellen, Izrael támogatása miatt. A kapitány azt közölte a Szuezi-csatorna igazgatóságával, hogy úticélja nem a Vörös-tenger, hanem az Indiaióceán. A negyvenhat repülőgépet hordozó Intrcpidet egyiptomi tengeralattjárók és torpedórombolók elkísérték egészen a területi vizek határáig. Imsbcrn nyílnak a KlSZ-építőíáborok Ez évben tizedszer nyitják meg kapuikat a középiskolás és főiskolás diákok előtt a KISZ építőtáborok. Az állami gazdaságok fő- igazgatóságának és a KISZ Központi Bizottságának közös határozata alapján az idén az állami gazdaságokban huszonhét központi ifjúsági tábort szerveznek. Zömmel Bács-Kiskun, Pest, Somogy, továbbá Veszprém, Tolna és Szolnok megye állami gazdaságaiban működnek a táborok. Az idei létszám-előirányzat 21 400 fő. Ebből — külön-kü- lön táborokra osztva — 18 800 lesz a leány és 2600 a fiú. Négy turnusban kéthetenként váltják egymást a fiatalok. Az első csoportok július 2-án érkeznek a táborokba, az utolsók augusztus 26-án búcsúznak. Pedagógusok kitüntetése A pedagógusnap alkalmából llku Pál művelődésügyi miniszter pénteken délelőtt a minisztérium Petőfi-termóben — eredményes oktató-nevelő munkájuk elismeréséül — 70 pedagógusnak adott át kitüntetést. Negyvennégyen Kiváló tanár, tizenhatan Kiváló tanító, tízen pedig Kiváló óvónő kitüntető címet kaptak. A kitüntetési ünnepségen részt vett cir. Orbán László, a művelőA nevelőket S zinte közhelynek számít már: nincs még egy társadalmi kategória, amely-. jül annyi szó esne, mint a pedagógusokról. Tanuló ország vagyunk, minden negyedik ernber tanul, és alig akad °íyan család, amelynek valamilyen módon ne lenne kapcsolata az oktatás egyik-másik szervezett formájával. Igen ®°kszor elmondjuk, hogy iskolareformunk célkitűzéseinek valóra váltása, az egyes Részfeladatok teljesítése a Jarsadalom ügye, elmondtuk, nogy a megvalósulásban százezrek szándéka összpontosul, Re azt is mindig hozzátettük, j'ogy az egész iskolareform központi alakja, az új, felnö- Vekvő nemzedék szocialista emberré, munkában és haza- Sz_cretetben helytálló állampolgárrá nevelésének, formálásá- 1lak letéteményese a pedagó- 0 us. Ismétlésnek tűnik már mindez, de olyan igazságot tál máz, amelyet nem lehel njégszer ismételni, és amely az ?yek gyakorlatában mindinkább kikristályosodik, mind maradandóbb értékűvé válik. U1yan megállapítás ez, amelynek jó fedezetét a magyar pe- 1~anógus-társadalom milliók ál- , Ü figyelemmel kísért és mind °bb megbecsülést kiváltó ttlunkája ad. Amikor az idei pedagógus köp alkalmából újólag elmondjuk ezeket a gondolatokat, szükségesnek mutatkozik annak megemlítése is, hogy az elmúlt: esztendőben ismét volt előrelépés, és pedagógusaink döntő többsége napjainkban már nemcsak elfogadja a párt politikáját, hanem a szocializmus talaján is áll, és meggyőződéssel foglalkozik az ifjúság nevelésével. A pedagógusok nemcsak szemlélői Miskolc, Borsod megye és az ország társadalmi életének, hanem aktiv részesei is. Például az idei országgyűlési és tanácsválasztások idején végzett tevékenységükkel is fényesen bizonyították ezt az aktiv részességet. Jól vizsgáztak a párt politikájának hirdetésében, a mellette való kiállásban, a Hazafias Népfront törekvéseinek segítésében. Mindezeket nem a pedagógusnap alkalmából konvencionális udvariasság, hanem a pedagógusok mindennapi nehéz munkájának jó ismerete, az őszinte tisztelet és megbecsülés mondatja el velünk. A zsenge tanítványokból újtípusú e.mbc.rcket kovácsoló nevelök iránti köztiszteletnek kívánunk ez alkalommal is szószólói lenni. Z j1 zekkel a gondolatokkal <j őszinte tisztelettel köszöntjük a pedagógus- napon nevelőinket. Kívánjuk, hogy a társadalom megbecsülése és tisztelete újabb erőt, lendületet adjon további, új embereket formáló munkájukhoz. désűgyi miniszter első helyettese, Lugossy Jenő miniszter- helyettes és Péter Ernő, a Pedagógusok Szakszervezetének főtitkára is. A művelődésügyi miniszter a Kiváló tanár kitüntető címet adományozta: Debnár Gyulának, a Miskolci 101. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet igazgatójának, Homolya Lászlónak, a sajőládi általános iskola tanárának, Kovács Jánosnak, a diósgyőri Gábor Áron Kohó- és öntőipari Technikum igazgatóhelyettesének, Micska Szaniszlónak, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium igazgatóhelyettesének. A művelődésügyi miniszter a Kiváló tanító kitüntető címet adományozta: Benyhe Sándornak, az ózdi gyártelepi általános iskola tanítójának, Juhász Andrásnénak, az edelényi I. sz. általános iskola. tanítójának. Szovjet tiltakozó jepélt az anrikai liniifliz As USA repülőgépeinek handiía-akeiója egy szovjet hajó ellen Andrej Gromiko külügyminiszter pénteken John Guthrie- nak, az Egyesült Államok ideiglenes moszkvai ügyvivőjének átnyújtotta a szovjet kormány jegyzékét, amely tiltakozik amiatt, hogy pénteken, moszkvai idő szerint 11,40 órakor amerikai repülőgépek bombázták a Haiphongtól 80 kilométerre északra, Kampha kikötőjében horgony zó Turkesz- tán nevű szovjet hajót. A támadás következtében a legénység két tagja súlyosan megsebesült, a hajó megrongálódott. A jegyzék a hajózási szabadság kirívó megsértésének, olyan útonállásnak nevezi ezt a támadást, amely messzemenő következménnyel járhat. A szovjet kormány — hangzik a jegyzék — határozottan tiltakozik az Egyesült Államok kormányánál, amelyet teljes felelősség terhel az amerikai fegyveres erők e kihívó bandita-akciójáért. A szovjet kormány, először: követeli, hogy szigorúan büntessék meg azokat, akik bűnösek a szovjet hajó ellen intézett támadásban; másodszor: elvárja, hogy biztosítékot kapjon, a szovjet hajókkal kapcsolatban hasonló akciók nem fognak megismétlődni. A Szovjetunió kormánya kijelenti: Ha az Egyesült Államok fegyveres erőinek részéről ilyen lépésekre kerül sor, a Szovjetunió kénytelen lesz megfelelő intézkedéseket tenni a szovjet hajók biztonságának megóvására. Az ügyvivő közölte, hogy a jegyzéket haladéktalanul továbbítja kormányához. Szolidaritás Vietnáminál Ülést tartott a Magyar I\őli Országos Tanácsa Pénteken a Parlamentben a Magyar Nők Országos Tanácsa ülést tartott. Részt vett a tanácskozáson Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titktára, Cécile Hugel, a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség megbízott főtitkára, valamint a Vietnami Demokratikus Köztársaság Hazafias Frontja hazánkban tartózkodó küldöttsége. Az ülésen Németi Irén, a Nők Lapja főszerkesztője számolt be a VDK-ban járt nőküldöttség útjáról. Ezután a vietnami vendégek szólaltak fel. Hosszan tartó, nagy tapssal fogadott szavaik után a Magyar Nők Országos Tanácsa elhatározta, hogy védnökséget vállal a Vietnami Demokratikus Köztársaság egyik iskolája fölött, s a háború végéig — a magyar asszonyok, lányok adományaiból — a tanításhoz szükséges minden felszereléssel ellátják az oktatási intézményt. Ügy döntöttek, hogy elhatározásukról levélben tájékoztatják a Vietnami Demokratikus Köztársaság nőszövetségét. A KNDK-Ijóí Jelentik. Kim Ír Szén, a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának főtitkára, a minisztertanács j elnöke, pénteken délután fo- j gadta a Czinege Lajos vezér- ezredes, az MSZMP PB pót- ! tagja, honvédelmi miniszter vezetésével a KNDK-ban tar- | tózkodó magyar katonai küldöttséget. Nigeriéi síícíó A nigériai szövetségi kormány bejelentette, hogy le fogja zárni azt a hidat amely a Niger folyón keresztül ívelve, összeköti a szakadár Biaf- rai Köztársaságot Nigéria többi részével. 1800 társadalmi munkás Tovább növekedett a népi ellenőrök tekintélye. Röviden így foglalhatnék össze mondandónkat a Borsod Megyei Népi Ellenőrzési Bizottság elmúlt évben végzett munkájáról, melyről a legutóbbi megyei tanácsülés is tárgyalt. A tanácsülés anyagából kitűnik: a népi ellenőrök munkája hatérozottabbá, sokrétűbbé vált. Jelenleg több mint 1800 ellenőr segít társadalmi munkában a különböző visszaélések, hibák leleplezésében, felszámolásában. A legegyszerűbb dolgozóktól kezdve a vezető beosztású emberekig szinte mindenki hisz ezeknek a társadalmi munkásoknak erejében, tevékenységük hatékonyságában. Az elmúlt évben éppen a NEB 116 témavizsgálatot tartott az építőiparban, a helyiiparban, a mezőgazdaságban, a keresMeghalt Ferenezy Béni Hetvenhét éves korában, pénteken meghalt Ferenczi Béni kétszeres Kossuth-dí jas szobrászművész, a Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze. Az elhunytat a Magyar Képzőművészek Szövetsége saját halottjának tekinti. A temetés időpontjáról később intézkednek. Szobrászatunk fiatal mestereinek, s a középgenerációhoz tartozó számos művelőjének egyik kitűnő tanítómestere, a XX. század magyar képzőművészetének termékeny, sokoldalú munkása távozott el Fe- renczy BéniveL A tanulmányi verseny győztesei Az illetékes bizottságok javaslata alapján a művelődésügyi miniszter megállapította az 1966—67. tanévi országos középiskolai tanulmányi verseny eredményét, s egyide- j jűleg odaítélte a díjakat. A verseny elŐdíjazott.jai és I vidéki helyezettjei a különbö- j ző tantárgyakban a követke- 1 zőkj ! Magyar irodalom: 3. díj: Sv- hajda Erzsébet, IV. o. Özd, 2- I es számú gimnázium. 1 Belkereskedelmi könyvvitel: 1. díj: Kascsák Erzsébet IV. o. Miskolc. Közgazdasági Technikum, 2. díj: Czinke Má- \ ria IV. o. Miskolc, Közgazda- j sági Technikum,’ t kedelemben, a közlekedésnél, az államigazgatásban, az egészségügynél és még számos más területen. A bejelentések nagyobb része éppen a lakosságtól származott, azoktól az emberektől, akik az eddigi sikeres ellenőrzési tevékenység láttán mind jobban bíznak a NEB munkájában. A közös tulajdon védelme örvendetes, hogy a bejelentések nagy része a közös tulajdon herdáló! ellen, a közös tulajdon védelmében történt. Azoknak a bejelentéseknek nagy része is, melyeket magánosok juttattak el a Népi Ellenőrzési Bizottsághoz. A bejelentések jelentős része névtelenül érkezett. Természetes, hogy a névtelen bejelentéseket is kivizsgálták, és ezeknek nagyobb része igaznak, helytállónak is bizonyult. Ez egyben azt is mutatja, hogy a bejelentők közül sokan még mindig félnek a megtorlástól, a „visszaütéstől”, ezért még a társadalmi tulajdon károsítói ellen is csak inkognitóban, háttérben maradva mernek szót emelni. Előfordult olyan eset is, amikor a népi ellenőrök az alapos vizsgálat után kénytelenek voltak megállapítani, hogy a feljelentőt személyes bosszú vezette. Természetesen a rágalmazásért nem maradt el a felelősségrevonás. A Népi Ellenőrzési Bizottság nagy gondot fordított rá, hogy vizsgálatai, intézkedései a nyilvánosság elé kerüljenek, hiszen ezzel növelték a hatékonyságot, az intézkedések erejét. Az ellenőrzések tapasztalatairól az elmúlt évben 47 cikk jelent meg az újságokban, ezenkívül ankétokon, termelési tanácskozásokon, közgyűléseken is ismertették, szóvá tették a tapasztaltakat. Sokrétűbbé vált az elmúlt évben a népi ellenőrök tábora. Különböző szervek jelentős számban adtak olyan ellenőröket, szakembereket, akik a speciális területeket érintő vizsgálatoknál hasznosan, eredményesen működtek közre. Ez a tény kétségkívül tovább növelte a NEB tekínté* jét, erejét. Sokat segítettek a népi ellenőrzési csoportok A járási székhelyeken, valamint a községekben munkálkodó népi ellenőrzést csoportok sokat segítettek a NEB-nek. Tavaly általában létszámuk Is növekedett. A járásban, a községekben, valamint az üzemekben dolgozó csoportok számos közérdekű feladatot kaptak a megyei Népi ■ Ellenőrzési BizoltságtóL Ezeket nagyobbrészt megfelelően végre is hajtották. Tovább nőtt azoknak az ellenőrzési csoportoknak száma, amelyek közvetlenül a párt helyi bizottságától, vagy a helyi tanácstól kaptak feladatokat. A csoportok sok helyen a községi tanácsnak is beszámoltak a végzett munkáról. Az eredmények közé tartozik, hogy a csoportok öntevékenysége, kezdeményező készsége is növekedett. Elképzeléseiket, javaslataikat a járási csoportokhoz juttatták eL Új feladatok előtt A Népi Ellenőrzési Bizottság az idén újabb, különböző munkaterületeken folytat vizsgálatot. Megvizsgálja többek között azt is. milyen feltételek hiánya akadályozza a belvizek elleni hatékonyabb védekezést. A mezőgazdaság vízhasznosítása, az öntözőtelepek beruházásainak vizsgálata ugyancsak a NEB idei témakörébe tartozik. Az ellenőrök ez évben megvizsgálják a sze- mélyszállítás fejlesztésének lehetőségeit, a burkolt árdrágítás különböző módozatait, "a vegyes iparcikkben tartósan jelentkező hiányok okait, az újítások és találmányok ügyintézését, a miskolci piacok, vásárcsarnokok működését, a sertéshús-ellátás gondjait, a tsz-ek beruházásait, a szénbányászatban legújabban adódó gondokat és még számos más» közérdekű kérdést.