Észak-Magyarország, 1967. április (23. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-16 / 89. szám
4 eszakmagyarorszäg Vasárnap. 1967. április Ifi. Szellemek Idézése Fehér papírt, ecsetet, ceruzát vesz elő szabad órájában, s meghívja vendégének azt, aki abban a percben sok ezer kilométerre tartózkodik hozzá, és éberen őrködik, vagy alszik, álmodik, talán éppen szerelmeséről, mint minden fiatal lány. Megidézi szellemét, s jó barátságot köt vele, még akkor is, ha arcát csupán újságok hasábjain látta. Szót ért vele, fájdalmából, küzdelméből részt vállal — s hogy az ismerkedés személyesebb jellegű legyen, elindítja az ecsetet, a ceruzát a tiszta papírlapon... S lám, akit ismeretlenül is megszeretett, ott van előtte. Akit az ősember le akart győzni, magáénak akart tudni, a maga közelében akart érezni — azt egy kovakővel a barlang falára rajzolta. S amikor ott látta maga előtt, kibontakozva a vonalakból, tudta, hogy győzött. A magyar kislány is, aki megidézte szabad órájában barátnőjét, az ismeretlen lányt, elgondolkodhatott és az ősi ösztönök szerint hitt: megidéztetett, megidéztetve — együtt létezni egy másikkal, ha nem is biológiai valóságban, de szellemben, illetve értelemben. Ebben a hitben a részvét, az együttérzés szinte tapinthatóvá válik, és a harag, a felháborodás .legalább azon a hőfokon izzik, mintha a megidézett ellen elkövetett bűnt, erőszakot, gyilkosságot testközelből szemlélnénk. ... Az utóbbi hetekben négy fiatal, úgynevezett rajzolgató lány „művé/’ láttam. A témája: a vietnami lány. Tíz— tizenöt évesek, valójában fel sem tudják érni ésszel, mi is történik Vietnamban — mégis ecsetet, ceruzát fognak szabad órájukban, s lerajzolnak egy szomorkásán, ámulva néző keleti kislányt, mandulaszemekkel, keskeny, húzott ajakkal, ékbe futó arccal — s azt írják alá: A vietnami lány. Tiltakozásnak érzem ezeket a rajzokat. Egyszerű, spontán jött tiltakozásnak, amit nem szervez semmilyen szervezet, amire nem biztat jóbarát, vagy szemleíró, amit csak egyszerűen meggondoltak és megcselekedtek — a kéz elindulás lassan-lassan kikerekedelt egy sok ezer kilométerre élő, harcoló, hasonló korú kislány, akiről esetleg hallunk, s akivel együtt érzünk, akinek védelmében olykor tiltakozunk, s néhány óra társadalmi munkával anyagilag segítünk. Az ember értelmén átszűrődő események nem múlnak el nyomtalanul. Manapság nem ritkaság, ha egy tíz—tizenkét éves lány újságot olvas. Sőt, az újságok politikai híreit is átböngészik. Tudják, hogy Vietnamban mi történik. Nem csupán a tényeket — a bom- bázásokat, a partizánharcokat, az amerikaiak kegyetlenkedéseit jegyzi fel értelmük —, hanem ezen túl az ember ellen elkövetett bűnök szörnyűségeit is konstatálják. Mind ahogy az eszkaláció szó teljes megértése átlép a megvilágításnak, a megértésnek ama síkjára, ahol nem rombaSöntött városok, megcsonkított emberi tetemek, lebombázott hidak sorakoznak — csupán egy szomorú leányarc rajzolódik képzeletünkre. Az arc mögött ott lehet (talán a szomorú szempárban) a lány otthona, megcsonkított, kivégzett testvére, apja, szerelme — az a híd, amely elvezette kedves tájaihoz. Mindezeket nem látni a portrén, de az ismeretek indulatként élnek a tudatban, s ösztönző erővé válnak sok millió emberben. Ezekben a rajzolgotó lányokban Is, akik szabad óráikban szellemként idézik meg az immár szívükhöz Is közelálló, ismeretlen barátnőt, a vietnami lányt A h'rek persze nemcsak __________ hazánkba jutnak el, és nem csupán a mi fiataljaink értik meg, mi is történik tulajdonképpen Vietn amban? Míg egy magyar kislányban a szennyes háború barátot teremt és rajzlapjára megidézi barátja arcát, szellemét — addig más nép fiait, lányait dehonesztálja. Még pontosabban: az okok mesz- szebbre nyúlnak, s a kábítószerek mákonyába menekülő amerikai fiatalokat már csupán sajnálattal kell tudomásul vennünk. De hívjuk tanúnak a még hitelesebb krónikásokat, az amerikai írók műveit, akik érzik és kimondják: magában véve a vietnami háború sem más sok-sok összetört lelkű amerikainak, mint mákony és megint má- kony — és persze, valakiknek profit, de ez most más kérdés. Updlke mitológiai kentaurja, a bölcs Kheiron, mérgezett nyíllal a bokájában fájdalmasan készül a halálra, a kedvelt és bölcs kentaurt istene feloldja a halhatatlanság nagy ajándéka alól. Caldwell tanár úr hiába tanítja a csillagok törvényszerűségeit, nincs már diák, aki szívében is reá figyelne. Helyette a gonoszság, a nihil tombol. Érzi, hogy nyomorultan, fáradtan, meg- hajszoltan kell elpusztulnia ebből a világból. Kheiron sem kíván mást — csak pusztulást. Pusztulni onnan, ahol minden és mindenki pusztul. Kerou- ac világhíres Ütőn-jában sem találni az egykori, szimpatikus amerikai csavargókat, akiket Jack London Országúton-jában megelevenít. És azok az amerikaiak, akiknek nincs szükségük a csavargásra, hiszen van miből élniük bőségesen: a felső tízezer nyugodt? Edward Albee elmondja félelmüket a Nem félünk a farkastól című munkájában. Mártha, a démonján, klasszikusan szép és csábító asz- szony égy szörnyű éjszaka után, amikor elszabadulnak a kapzsiság, az embert nem ismerő törvények és az ököl ereje a döntő érv és irányadó — rémülten suttogja: „Eri félek ... Én félek!” Mitől félnek ezek az emberek? Miért élnek tíz- és tízezren kábítószeren Amerikában? Mi itt az összefüggés, ha Vietnamról és a háborúról beszélünk? Hiszen az amerikai hadsereg a legkorszerűbb fegyverekkel gyilkolja a vietnamiakat:, akik nem egy esetben csak az ősi, a primitív dzsungel-fegyvereket tudják ezzel szembeállítani? A végső kimeneteltől félnek? Ugyan! Hiszen ha az amerikaiak elvesztik ezt a háborút (s ez nem kétséges!), semmi bajuk nem történik. Nem kell majd romokat takarítaniuk, néni kell rettegniük városaikat, hazájukat, nemzeti értékeiket — legfeljebb a presztízsükön esik csorba. De hiszen a presztízs máris oda. Éppen abban, hogy a világon millió és millió gyermek-rajzoló megeleveníti a vietnami lányt egy fehér rajzlapon... Mint megannyi palánta! A megvetés, az ítéletmondás gyökerét maguk az amerikaiak ültetik cl a népek gyermekeinek szívében — éppen azzal, hogy mákonyként már nem tudnak mást adni, csupán egy emberirtó és igazságtalan háborút. Mert mi lehet még „jó buli” egy olyan embernek, emberpalántának, mint a Salinger-féle Zabhegyező hősének? Étel, ital, nő, utazás semmit sem ér. Még van egy: felszabadítani benne a fenevadat, ahogyan Hitlerék tették annak idején. Fenevadnak lenni, rettegtetni? Az már buli, az már cél! Ha nem kell a nihilben fetrengő fiatalnak, állampolgárnak tudomány, művészet, ősi hiten felvirágzott mitológia, új tudományokon szárnyakat kapó csillagászat, akkor csináljunk belőle borzalmas, emberséget tagadó szörnyeteget. Így nem ügyel a maga bajára, céltalan életére. Ravasz, agyafúrt elmék dolgozták ki ezeket a tételeket, s aki tudatlan, hisz ebben az ideológiában, az első lépések után cselekvő erővé változik ez a filozófia. Ám ennek az ideológiának csődje önmagában rejlik. Aki megtanul gondolkozni, az nem áll meg az első, második, sőt, a harmadik lépcső után sem. S ha érzi: nincs kiút, reszketni, félni kezd. Még akkor is fél, ha a legmodernebb fegyvert szorongatja, vagy szorít- tatja mások kezében. Az amerikai irodalomnak megvannak azok a nagyságai, akik ezt a félelmet, ezt az életérzést visszatükrözik és a világ elé tárják ... ... Néhány rajzot láttam, ismerőseim mutatták. Gyermekeik rajzáról volt szó. Témájuk ugyanaz volt: egy távoli lány, akinek a szeméből fájdalom sugárzik. Vietnamot, az ott történteket sokan unalmas témának tartják. Mert „hosszúnak, végtelennek tetszik” — mondják cinikusan. Pedig éppen ebben van döbbenet. A hosszú szenvedésben, a végtelen igazságtalanságban, az emberi nem megcsúfolásának alfájában és ómegájában. Abban, hogy millióknak rettegniük kell a bornbatáma- dásokat, hogy vonzódások, szerelmek maradnak kiteljesedés nélkül, hogy gondolatok szakadnak meg szilánkok által, hogy az emberi alkotások sora pusztul eL Erre a háborúra az amerikaiaknak nincs magyarázatuk, még ha az uralkodó politikának sikerült is megnyernie egy neves írót bizonygatónak. Caldwell tanár úr is látja ennek gyökereit Updike Kentaurjában, Kerouac is ezeket a gyökereket tapogatja, s a félelemről, a képmutató erőfitogtatásról, az ököljogot vallók gyávaságáról tudósít Albee is. Szándékuk egyszerű és világos. A művek viszont bonyolult szálakat kutatnak-keresnek. Kimondatlanul figyelmeztetnek és vádolnak, amikor megidézik a palackból kiszabadított szellemet. Nem a művi értékek közölt akarok egyenlőségi jelet tenni. Talán még a szándékok között sem lehet. De a gyermekrajzok is szellemet idéznek. Barátot, hozzánk hasonló vágyó, célú, érző embert varázsolnak elénk. S anélkül, hogy valaki kérné őkel rá, egyre többen rajzolnak vietnami lányt. Barálh Lajos Ír .Benedek Eslváü eíÉtóse Mísksicsa A TIT Miskolc városi szervezete és a MTESZ Borsod megyei szervezete bizonyéira sok érdeklődőt vonzó rendezvényt tart április 24-én. Ezen a hétfői napon 17 órai kezdettel az országszerte ismert dr. Benedek István tart előadást. Az ember származásáról szóló előadásra a MTESZ- székházban kerül sor (Miskolc, Szeniere utca 4. szám). | VIHAR BÉLA: % i Köszöntés egy gymnö!cshílioz Lombhajad koszorúját a szerelem sugártejével öntözi aranykorsójából a hold. A fuvallatban megremegsz, miként a zászlók selymes fodra, így állsz egy esti kert közepén tétován, vágyakozóan, karcsú gyümölcsfa, elvarázsolt, néma királyleány. Látom, most lassan kitárod .köntösöd, amelyet az alkonyat suhanó orsója szőtt árnyakból, csendből, majd bimbód kék tüzét, e halvány gyertyalángot magasba emeled, s jellel válaszolnak reá az égi körben virrasztó örök csillagolt. i A kultúra virágai - sziken Harsányi jegyzetek L' A hirtelen jött meleg Harsányon is besározta az utakat. Iskoláról iskolára cuppogunk a sárban és Körmendi Lászlót keressük, akiről az a hír járja, hogy tehetséges népművelő. Egytantermes iskolában lelünk rá. egy régi, omladozó falú épületben. A terem füst- szagú, a padlók és a falak szánalmasan kopottak. Ha nem lennének a csővázas iskolapadok, azt hihetné az ember, hogy egy századvégi tanuló- terembe kopogtatott be. — Hamarosan lebontják, újat építenek helyette — mentegetőzik Körmendi László, közben hellyel kínál a fai mentén húzódó lócákon. Nézzük a gerendákat. Roskatag, szúette ácsolatok. A gyerekek rajzolnak, színes témák születnek a rajzlapokon. Mindenki tavaszra, virágra és szép házakra gondol, amíg az ecsetet forgatja. — Menjünk át Ibiké nénihez, a művelődési ház igazgatójához — javasolja Körmendi László, s megindulunk a falun felfelé. Ibiké néni, özv. Kalóz Ist- vánné nem tartózkodott csinos otthonában, azt mondják, a tanácsházán szendvicseket készít az újjáalakuló tanácsülés részvevői számára. Valóban, ügyességgel és nagy szorgalommal szeletelte a szalámit, a zsemlét, s eközben elmondta gondolatait a falu művelődési helyzetéről. — Csaknem kétezer ember él Harsányban. Otthonukból nehezen mozdulnak ki. Főleg az idősebbek. Ezért is vagyunk büszkék rá, hogy olyan színjátszó életet tudtunk kialakítani, amely vonzza az idősebbeket is. Van egy kialakult törzsgárdánk, tíz-tizenöt középkorú és idősebb tartozik bele, a többiek fiatalok. A csoportunkban játszik a tanácselnök is, s ez a szemé- lyes példamutatás jó hatással van a falu lakóira. Bebarangoltuk már a járást, megyei versenyeken is részt vettünk, s jelen pillanatban több oklevelet és kitüntetést mondhatunk magunkénak. — Leginkább paraszti tárgyú darabokkal szerepelünk — veti közbe Körmendi László. Legutoljára Móricz össze- mesélés és Somlai Pál Bikaviadal című játékával szerepeltünk. A környező községekben is felléptünk, s 14 ezer forintot „kerestünk”. Színfalakat szeretnénk vásárolni az összegből, de jelen pillanatban azon vitázunk, hogy a pénzt tatarozásra fordítsák-e. Ugyanis a művelődési otthon nagyon szegényes. Amikor özv. Kalóz Istvánná elkészül a szendvicsek szervirozásával, kabátot kapunk magunkra, és megnézzük a művelődési otthont. A z épület közvetlenül az iskolával szemben helyezkedik el, falai szánalmasan málladoznak. Néhány méterre hasonló állapotban lévő tejbegyűjtőt láthatunk. S három házzal odább ragyogóan tatarozott, imponálóan jól mutató italboltot. E hármas látvány gondolkodóba ejti a faluba tévedt idegeneket, így természetesen minket is. Körmendi László leemeli a rozsdás pántot a művelődési otthon ajtajáról, s belépünk a terembe. Aporodott szag fogad, s a padlóra tapadt napraforgóhéj tömkelegé. A falakra térképet rajzolt a penész és a salétrom. Az ablakoknál szinte kibontották a bemélyedéseket. Nagy üregek tátonganak negyven-ütven centiméter magasságban. Nyilván a mozilátogatók, vagy a színjátszó csoport produkcióit megtekintők vájhatták ki a falat. A színpad homlokzata szintén omladozik. A deszkákat megmarta az Idő. Az egyik utcára néző ablak szemei töredezettek, egy táncmulatság alkalmával törte ki valamelyik fiatalember. A terein mélyéből, a színpad homályából és az öltözőknek nevezett köves helyiségekből áramlik az elborzasz- tó hűvösség. ehetetlen nem arra gondolni, hogy itt, ebben a teremben lelkes emberek kultúrát terjesztenek, Ha csak az érdeklődést tekintjük támpontnak, akkor is szép eredményt kapunk. E siralmas művelődési otthonba több százan verbuválódnak, ha színjátszó előadást hirdetnek. Szinte as egész falu tanúsíthatja, hogy többen járnak a színjátszó csoport előadásaira, mint <* moziba. Ugyanis a filmeket többnyire csak a fiatalok tekintik meg, de a színjátszó csoportot megnézi a falu ap- raja-nagyja. A művelődési otthont évekkel ezelőtt egy volt uradalmi épületből alakították át, s így vált a művelődés hajlékává. Provizórikusán megfelelt az Igényeknek, hiszen korábban nem volt hol összejönniök a harsányiaknak. Napjainkban azonban a kétezer lakosú község többet érdemelne» Ügy reméljük, hogy az újjáalakuló községi tanács és a Miskolci Járási Tanács is megtalálja majd a lehetőségét, hogy a harsányiak gondján segítsen. A támogatást mindenképpen megérdemli a község, hiszen lelkes emberek állnak a népművelés élén. Egész Borsod megyében mindössze három népművelési intézeti akadémiát végzett színjátszó-rendező működik, s ezek közül egyik, Körmendi László „B”-kategóriás minősítéssel a harsány! fiatalokat, öregeket tanítja a színjátszás művészetére. Évente öt-hat darabot is bemutatnak, jelen pillanatban Capek Végzetes szerelem játéka és Verga Pa- raszlbecsület című színművének bemutatásán fáradoznak. Méltóbb környezetben gyökeret ereszthetne az ismeretterjesztés is. meg a klubélet, de erre egyelőre nincs lehetőség, özv. Kalóz Istvánná örömmel beszélt róla. hogy a ICISZ-fia- talok társadalmi munkában „klubosítanak” majd egy termet, de ez is csak provizórikus igényeket szolgálhat. A végső megoldást nagyobb, konstruktívabb elképzelésekben kell keresnünk. Párkány László Befejeződött a szónokképző tanfolyam A Miskolci Városi Tanács V. B. Művelődésügyi Osztálya, valamint a Megyei Művelődési Ház rendezésében ez év első napjaiban kezdődött meg az a szónokképző tanfolyam, amelyen a családi ünnepeket rendező állandó bizottságok, valamint társadalmi szervek ünnepi előadóinak továbbképzéséi, szónoki jártasságát kívánták biztosítani. A tizennégy előadásból, illetve foglalkozásból álló tanfolyam csütörtökön, április 13-án fejeződött be. A részvevők emléklapokat, kapta'j, a legjobbak könyvjutalmat is. Röviden értékelték a tanfolyamot, majd három hallgató i tanultak alapján egy-egy rö vid beszédet tartott képzelt házasságkötés, névadó ünnepség és gyászszertartás kapcsán. KALÁSZ MÁRTON: Ha jnaU szekerek Ezüstben fürösztött hajnali földek; lucernák lilája s várakozó árpáknak éretlen aranya-zöldje — csillámuk, pezsdül az egész határ. Rétek a völgyben; hatszínű, foszló párába rejtve a távoli fák. Tengeri csüngő zászlai zizegnek, matatght, játszadoz velük a szél. Szekerek jönnek a fenti majorból; lendítik játékos-combú lovak. Bekötött kapák közt siköngó lányok s álmosan nyújtózó, telt asszonyok. Csuhéjos szatyrok a lőcsre akasztva, ruhába bugyolált csupor vizek. Lám, egy kis csítri a szekeres balján issza már kotyogó, sűrű tejét. S zőtyőgnek, kocádnak lejjebb a lankán- farát kivillantja, táncol a ló. Onnan már láthatják túl özönölni a répaföldek sok smaragd sorát. t Eltűntek. S nyerítve, szökve irtainak amott az elmaradt, bundás csikók. Zsibong a major — még utánuk hall kalapács-zengés meg gép-puffogás.
