Észak-Magyarország, 1967. április (23. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-01 / 77. szám
4 eSZAKMAGYAROKSZÁG Szombat, 1961. ínrílls L Filmjegyzet Huszonöt esztendővel születése után ismét láttuk azt‘az amerikai filmet, amelyet ugyan Ernst Lubitsch rendezett, de az alkotó gárdában a fasizmus elől emigrált, magyar művészekkel is találkozunk. A forgatókönyvet Lengyel Menyhért írta. az operatőr Máté Rudolf volt, a zenét Rózsa Miklós szerzetté, s az egész alkotást világhírű hazánkfia, Korda Sándor neve fémjelezte. A filmet néhány éve bemutatták már a mozikban, sőt azt követően a televízióban is. mégsem volt haszontalan az országos felújítás. (Itt kell megjegyeznünk, hogy Miskolcon a premier mozikban ez volt. a hét egyetlen „bemutatója“.) 1942-t, írtak a film születőiékor, a második világháború Európában még nem jutott el e fordulópontig. Nyugat-Euró- pa legnagyobb részén Hitler Volt az úr, s csapatai mélyen bent jártak a Szovjetunió területén is. A film alkotói, az emigráns magyarok és a német. származású Ernst Lubitsch az akkor még teljében pöffeszkedő német, fasizmus ellen akartak tenni ezzel az alkotással. Jóllehet a fasizmust, a háborút mi másképpen ismertük meg, mert közvetlen közelből éreztük, szenvedő részesei voltunk, eltérő Ismereteink ellenére sem lehet tisztelet nélkül gondolni érre a huszonöt esztendő előtti vállalkozásra.. A film alkotóinak nem voltak még akkor, nem is lehettek hiteles ismereteik a fasisztáktól megszállt országok, köztük Lengyelország életéről, nem ismerhették a nemzeti ellenállást, hát 'máig is becsülendő jó szándékkal „kiLni, vaiy fisul ferai találtak” egy roppant ötletes \ ellenállási történetet, és abból ( mindvégig feszült, izgalmas, ( tisztességes filmet. alkottak. } Sajátos módon, vígjátéki, sza- < tirikus elemekkel Nevetünk a <1 fordulatokon, izgulunk hőseink J sorsáért, s azzal az érzéssel { hagyjuk el a mozit, hogy Íme, J napjainkban már derülni is < tudunk korábbi keserveink J időszakának, a második világ- f háborúnak szatirikus, vígjáté- j ki ábrázolásán. j Talán felvethetik nézők, \ hogy roppant naiv. túlzottan leegyszerűsített ebben a mű- $ ben a második világháború J Egy pillanatig sem szabad ( azonban elfelejteni, amit. már i fentebb jeleztünk, hogy a ; Lenni, vagy nem lenni 1942- | ben készült. A kiváló alkotó í gárda elképzeléseit nagyszerű S színészek váltották valóra. Szívesen láttuk újra a nói főszerepben Carole Lombardei, (hm) Banánhéj Eddig csak a televízió képernyőjén láttam, hogyan ropták nagyapáink és nagyanyáink az akkori divatos táncot, a shimmyt. Fülbemászó muzsika ritmusára, gyors egymásutánban dobálták hátrafelé térdből hajlított lábukat, olyképpen, ahogy aranylábú fiaink a kerek bőrt oxfordozna bűvölik a pályán népes szurkoló táborukat. Tegnap, fényes nappal, méghozzá nem is zártkörű, hanem nyilvános gyakorlati bemutatóját láttám eme érdekes, régimódi táncnak. Zenei kíséret nélkül. Középkorú férfi haladt előttem néhány lépésnyire. Egyszeresük látom, hogy hosszú ívben elröpiti aktalaskáját, karjait lebegő szárnyként széttárja, s nyomban meg is emelkedik kissé, két lába shimmyre téridül, bár nem éppen ütemesen váltogatja, mint az olyan ember. aki zenei érzék híján botlábakon táncol. Ennek ellenére feltűnően gyors mozgású, sőt olyigen gyors, hogy a nagy lendületet fékező szándékkal már ka paszkodna is valamibe. Nosza, pillanatok alatt felkerekedik bennem á mentési akcióra sugalló emberség, tőlem telhető fürgeséggel mögé ugróm, elkapom a hóna alatt. Még éppen idejében. Mert lábai már előrelendültek, s most, ebben a. tartásban úgy tűnhetünk, mint valami kezdő műkorcsolyázó páros. Pártfogoltam .félig lábamfején. félig a maga alá húzott sarkán ücsörög, miközben bal lábát egyenest előre nyújtja, s karjaival balanszíroz. Végül azután mindketten stabilan megállunk a flaszterem. ,4 flaszteron, amelyen bütykös végétől szeletekre szabdalt, lóbtiporta banánhéj fekszik. — Köszönöm — mondja a férfi, majd elmosolyodik és félnótára eresztett hangon elkezdi a divatból kiment, de ismert shimmy-dolt: Jaj, de csúszik ez a ■banánhéj... Van humorérzéke. De azért, némelyik atyánkfiának volna, inkább kellő tisztaság-érzékel A banánhéj nem az utca kövezetére való. Csúszik, S nemcsak shimmyz- hetnékje keletkezik tőle az embernek. Esetleg sérülése is... (csala) Milyen gyorsan nőnek a cseppkövekt Filmrendezők találkozója Vietnamban A híres, haladó szellemű holland filmrendező, Joris Ivcns, hamarosan filmet készít a Vietnami Demokratikus Köztársaságban az amerikaiak agressziójáról. Ivens nem egyedül készíti filmjét, hanem Alain Resnais. Jean- Luc. Godard. Agnes Varda és Jacques Demy francia filmrendezőkkel együtt. Ügy véljük, Ivens neve jó ajánlólevél arra. hogy a film értékes alkotás lesz. Ugyanebben az. időben Ivens egy másik filmet 1s készít, mégpedig az észak-vietnami filmhíradó rendezőivel együtt. A jelenleg Hanoiban tartózkodó Ivens a vietnami kul tuszmin i szter meghívására tartózkodik a VDK fővárosában. A közeljövőben tehát két érdekes és művészi értékű film készül abban az országban, amely lassan két esztendeje áll ellen hősiesen az amerikai agressziónak. — EJ hozamcsepegés mellett, évente 6 millimétert 100 esztendő alatt, pedig 60 centimétert növekednek. Ez pedig nagyobb növekedési sebesség, mint amennyit eddig elméletben kiszámítottak. t. A függő rztalokt.it oknál j,j val lassabban növekednek a álló cseppkövek. Éspedig azért, mert a barlangmennyezeten függő cseppkövekről lecsöppenő víz már jóval kevesebb meszet tartalmaz. A le- csőppenö víz mésztartalmú nak növéséből arra a L vetkeztetésre jutottak- hogy a világ egyik legnagyobb cseppkőképződménye, a 25 méter magas és alul 8 méter széle? „csillagvizsgáló” — amely az aggteleki barlangban látható — nem több százezer, hanem csak 50 .ezer éves. A Vass Imre barlangban berendezett obszervatóriumban a cseppkövek növekedésének mérésén kívül, nagy jelentőségű tudományos kutatásokat folytatnak a földmozgások és karsztvízváltozésok kapcsolatának tisztázására HIRDETÉSEK ÁLLAS Motoron áruszállító ve- »tót, kJ anyagbeszerzéssel te foglalkozik, felveszünk. Miskolci Építőipari Ktsz, Szeles u. 8. GyermekgoPíIceást bér- ; »ilyen kortól egész hétre i vállalok. Miskolc, II.. j éniczkJ u. 8. sz. 6?48 I Érettségizett leány el- j rlyezkedne. Értesítést Szorgalma?.. 6101” -W” . fére kér ». Hirdetőbe. | Liskolc, posta fiók If | iámra. ADÁS — VÉTEL Fkcda-Octkvla BJ5Jer ! Kremélygépkocül Jé álla- j pótban eladó. Miskolc, , Arany János tj 2-. 1V.4 | fcrdeklódni Dsponta 16 óra után. _________ V ízépítők: színes, mintás márvány mozaiklipok fehér vagy szürke cement- bfil készítve raktárról pxonnal kaphatók. Straus* Gyula kisiparosnál. Budapest. XI.. Kovászua utca 2. s*. Telefon: 368-261. vidékre .te szállítok — kérjen ingyen árjegyzéket. ~;ŐÖ-as szalagfűrész motor nélkül 400 méter uj tetóléc eladó. MartJn- tólep, Rába U. 13. 6Z. ' U5 1 iftbcMjil» Da nuvla motor kerékpár sürgősen el- nrló. Csikóra Endre Miskolc, Ady Endre utca Ha Tula, szovjet táskavnrró- gép eladó. in. kér. VI. utca 11. (Újtelep.) Érdeklődni lehet vasárnap 3—5 i’irtb zongora eladó y bérbeadó. Telefon: -540 (Domonkosi né) GÜaiolus UardVrám V)?g»as. nssi-viragii. W- ,-rth íítoíkbS! vewsooo. rfttíbU-. 1..— torta*. Kar. nine darabn« ksvwebbet cem siíllltok Utánvéttel MállftJa: Száléi Vertiszete MezítiV, Síi?, csapatkert. Magastörzsö r?rs* és bokor rózsa a Jelenkor leg- V7,obb teahibrid fajtákban l:» pható, bimbóra k Káló kertészet Diósgyőr, Tokaji >erenc u. 1á. kz. Jókarban levő 250-es mo ♦^rkerékpá» eladó Mte- khl'*. Hegyalja u. 13 s? fiadé kombinált- szoba- tVor. dupla relramié, két fotel, négy puff. kis a-sr- <äi, szőnyeg, mosógép és -Ttvaea televízió Apn^óczky ilttvin Miskolc. III., Marx «4rciV U. 81., XlfS, 000 darab használt cserép eladó. Tass u. 16. Atmosféra szovjet tranzisztoros rádiót, üzemképtelent te. veszek. Frigyes. Miskolc, Kazinczy u. 4. ez. | Eladó bontásból tégla és gerenda. Érdeklődni Miskolc, Szeles u. 16. ss. Marinov. Eladó kombinált szobabútor, ágynemű tartó, rá dió. virágállvány, négyszeméi.vés rekamié, konyhabútor Megtekinthető egjész nap. Miskolc, Baross Gábor u. 6.. földszint 3. Kisrét.J Józnefné. Motorkerékpár, 300-as Zündap. áron alul. méb- kaptár-vasalás, sertés, betonvályú eladó. Miskolc, Vörösmarty u. A6. rz. L A K. A S — INGATLAN Elcserélnénk kétszer egy szoba, konyha, apájzos, közös elöszobás, mellék- helyiségekből álló lakásunkat kétszer egyszobás, összkomfortosra. Széchenyi utca J.9., fsz 4. .‘Mohi1 leffizebb helyén, bent a faluban, mű üt mellett eladó 2 magyar hold házhely gazdasági épületekkel, beköltözhető lakással. bővizű kul tál. kertészetre alkalma?;, érdeklődni Elek Sándornál. Miskolc, Széchényi u. 52. Elcserélném kétszobás, összkomfortos, tanácsi lakásomat háromszobás. I. emeleti tanács) lakásért, költségmegtéritéssel. Miskolc, 111., Kllián-észak, Csortos Gyula u. 7., 1/3. OTP-kölcsönös, kétszobás. osalódi ház beköltözéssel eladó SaJópet-rJben. érdeklődni Fülek! Tibornál. 6077 Miskolc-Tapolcán <öő négyszögöl gyümölcsfa eladó. Érdeklődni: Borsvezér utca 11. Hllreo házhely és 840 négyszögöl szőlöföld olcsón eladó. Miskolc, Kun Béla. U. 148. 1/2. Elcserélném kei szoba összkomfortos tanácsi lakásomat három szoba hallosra. Lehet szövetkezeti is. Telefoh: 36—640. (Do- monkosiné.) Elcserélném Mlskola, Széchenyi utca 87. szám. 3. ajtó (l szoba, konyha, spájz, veranda, autógarázs- r.sal együtt) lakásomat költségmegtérítéssel. Szent- péterl-kapui vagy celycm- i réti egy vagy kétszobásért. Elcserélném Kllián-délre , vagy bulgár földön épülő j lakásért Szentpétcri-kapu i 52. épület, n. lépcsőház.. ; n/3 ajtó, szövetkezeti más- j félszobás lakásomat. Kiseren y őben eladó 1300 négyszögöl szőlő-gyümölcsös és szántó. Érdeklődni: Diósgyőr, János u. 55. Elcserélném 1 szoba, összkomfortos, maga sf öld- szintes lakásomat másfél vagy kétszobásra. Miskolc. Zöldfa utca 32. sz. Ugyanott. fajnyulak és nyúlketrec eladó. ft oédon F-á kór*» 6 ti. számú ház beköltözéssel eladó. Érdeklődni: 6nod. Zrínyi u. II. sz. Eladó 560 négyszögöl szőlő ar Egyetemvárosnál. Érdeklődni lehet: -Homoo- nay Lajos Miskolc-Tapolca, Bakonyi u. 6. sz. Kun Béla u. 165. azám alatti ház beköltözéssel eladó. megosztva is. Bőd ótetőn 800 négyszögöl rteling szőlő egészben vagy fele részben is eladó. Érdeklődni Miskolc, Somogyi Béla u. 28. Beköltözéssel családi bá* eladó. Érdeklődni Miskolc. Mátyás király n. 2., 3. ajtó. Bútor»™»ti szoba nő ró- 1 száré kiadó. Miskolc, . X, Jókai ntoa 30. ta. V EG V ES Parkettái iát magánosok és köt lilétek résiére, rövid határidőre vállalunk. Szeles U- R Síremlék és »írkerei megreude- lós felrélelo József Attila a. 1~ szám alatt. Miskolci Építőipari ÖsÖvetknzet. Kerlésic, magános, nyugdíjas. gyermektelen, középkorú házasodna vidéki kertészetet kedvelővel, 3Ő—45- tg. Saját kertes háznál rendelkezek. ..Szorgalmas” Jeligére Hirdető, Sátoraljaújhely. T&akafrógAi» buynldnak bérbeadó. Széchenyi ctoe 54., H. eajselei. Kisebb konyhák ertésze- tejnbe keresek nyugdíjas társat, aki bar om fine lésben te tózrezcűkődn®. Dick házd Bátorai Jaútheu. Kteköveshegy. SsőlőoKványek megrendelhetők: Sasaim, piros, fehér. Szőiőskeitok, Mathias» János. Csaba gyöngye, Olaasrteling, Bánáti, E*er- Jó. Hártleralfl. Cira: ,^iEGBÍZHATÓ** Jeligén a gyongyöűl Magyar Hirdetőben. 44051 Bajókarái» eladó azon- nali beköltözéssel, Bzéche- nyí 34. számú — Sze- leczky-féle — h ár. első része. Érdeklődni- Miskolc. Szeles u. 34. fim Háromszobás] ÖTP-köl • csönnel épített, ti családi ház: beköltözéssel eladó a diósgyőri papírgyárnál. Kö- püsvölgy. Szép völgy u 55 SS. »lati érdeklődni ugyanott. Kapás. ^ p269 '"oÜgáőr'PelrovTca FÍfTuc ,1 48. szám alatt két szoba konyha, kertes cseléd) ház azonnali beköltözéssel elaóó^ ________.6_280 S zikszón Miskolci 89. arám »lat^ ^ rcba Összkomfortos coládi ház, mellékhel ■ te^gekkel (OTF-kölC6ÖXUi5l.> 200 né.gysrögöl házhely a Pacairta utcában eladó. Érdeklődni: Miskolc. Be- ross Gábor u. il., 1. emelet. Kollár. Családi hái azounalj beköltözéssel eladó. Ktegvőr, Rákóczi u 16. az. Érdeklődni: E,lpk Zoltánnáj He- jőceaba, Békési Imre u. 3., 17 órától. Vidéki dolgos* leánynak szállást *3ok. Miskolc. Tanácsház tér 13. ss, (balra 2. ajtó.7____ K ét dolgozó nő részére szoba, bútorozva tiadó. Rosenberg házaspár u -3 Érdeklődni: Dobozi m. u. 3. _______►—___ E ladó Ttei'alucon, Táncsics utca 6- ssá*° alatt, levő két szoba, konyhái családi hás. azonnali bekól töréssel.___________ br>t!«redhetŐ víkendház dupla fallal. w-es alapterülettel, cseréptetővel etedé Érdeklődni Diósgyőr, Móra Ferenc u. 20. (Felsómajláth.) Debreceni ósszkomfortoe lakásomat miskolcira olcserélem Érdeklődni: Miskolc, Baross Gábor U, 8. Botosa. Felvételre keresünk 5 éves gyakorlattal rendelkező két gépésztechnikust szerkesztői technológus! munkakörbe, belső anyagmozgató és szállító berendezések (conveyor) tervezésében gyakorlott gépészmérnököt VAGÉP Vállalat. Nylregjháza. A miskolci Földműves' szövetkezet Miskolc, Heh«] u. 10. sz. alatt jó minőségű GYÜMÖLCSFA CSEMETÉKET árusít A KOSSUTH MOZIBAN A Sellö a pecsétgyűrűn című magyar film április 3—4—6-re 1» prolongálva. Kezdés: 3 és negyed T órakor. ÉRTESÍTÉS Értesítjük M alábbi utcák által határolt területen' lakó fogyasztóinkat hogy WL március 13-tól 1961. májas 3<Mg minden munkanap reggel 7 órától du. 17 óráig hálózat- felújítási munkálatok végzése miatt az áreginssolgáltotást s^airsszosan szüneteltetjük. Nagyváthy J — Domb u — Zsidó tern**6 ~~ A^*-* tető — Kilátóhoz felvezeti lépési — Szfnra — valamint a Petőfi a. 2—16. »ntoxi. JÓL KERESHETI Jelentkezzenek felvételre 16 életévüket betöltött férfiak vagy nők szövö- vagy fonógépen betanuló dolgozónak vagy segédmunkásnak. Naponta meleg ebédet biztosítunk. Magyar Pa- mutinar Üjpcst, IV, Erkel r. 30. Azonnali felvételre KERESÜNK hegesztő, lakatos, csőszerelő, műszerész, villanyszerelő szakmonkásokat a Borsodi Vegyikombi- nátboz. Bérezés megegyezés szerint. Munkásszállást biztosítunk. Kedvezményes étkezés — térítés ellenében — van. Jelentkezés a Borsodi Vegyikombinát. munkaerőgazdálkodásán Kazincbarcikán szombat kivételével naponta 8-tól 12-lg. Mély fájdalommal tudatjuk. hogy a CTOTCtett {én. apa. após és nagyapa BALOGH LAB-CLO sa.ióivánkaj lakos, éléténék 77. évében elhunyt. Tömítése április 1-én 1 érakor, a diósgyén’asgyirl Pax- bél. A gyászaié csatáé A Szirma besenyői Béke Termelőszövetkezet Sajó- ecseg vasútállomásról kavics szállítást vállal, vagontételben köbméterenként 90 forint egységárral. Megrendelhető: Béke Tsz, Szirmabesenvő. Fájdalommá! tudatom mindazokká!, akik ismerték Cs szerették, hogy FALVI MIKLÓS « éves korában elhunyt. Temetése április 5-án. vasárnap deleiéit n orakor. a Kazinczy utcai templom udvaréról. Gyászoló fel őség« köszönetkíttlv Anitas E-oiton mondok hálás szívvel köszön e tet mindazoknak. akik szeretett férjem. Csányi József temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és részvétükkel fájdalmamat enyhítették. Gyászoló felesége. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szereted édesapa, nagyapa, férj és jő rokon BEZZEGH LAJOS lakatos kisiparos életének 67- évében, hosszú betegség után elhuny t Temetése áprilf® 2-án fél 2 órakor lesz a Mindszenti temető kápolnáját^1Emlék« örökké szivünkben él. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogv a legdrágább fért. édesapa, testvér és rokon gCHUSZTEB, JÓZSEF kohóniérnök életének 41. évJMB elhunyt. Drága halottunkat április 2-án fél 4 órakor s vasgyári temető ravatalozójából kísérjük utolfő út jajra. A gyászoló család. Az Építőipari és Közieke- j dési Műszaki Egyetem a földtani változások megfigyelésé- ! re és a mérnök jelöltek gya- | korlat.i oktatásának segítésére tíz évvel ezelőtt korszerű ku- j tatóállomást rendezett, be a ; íjósvafői szilicei fennsíkon. Aj I jól felszerelt, állomáson és ; I földalatti obszervatóriumában. 1 | a Vass Imre barlangban el- ■ helyezett érzékeny műszerekkel a meteorológia, a hidrológia és a geofizika kölcsönhatásait vizsgálják, A földalatti laboratórium egyik érdekes és idegenforgalmi szempontból is izgalmas témája: a cseppkövek növekedésének megállapítása. Érre a célra úgynevezett robot- j cseppköveket használnak. A j barlang mennyezetéről függő, 10—20 centiméter hosszú szál- j ma-cseppköveket letörik, sü-1 lyát pontosan lemérik, majd egy kis múanyagcső segítségé- j j vei visszahelyezik eredeti ne- j lyére. Ezt a műveletet havon- ; | ta megismétlik és feljegyzik ' a súlygyarapodást. így megál- i lapították, hogy átlagos vizZeneiskoiások találkozója Ózdoo A megyei tanács művelődésügyi osztálya az. elmúlt évben Mezőkövesden sillerrel 1 rendezte meg a megye zeneiskolásainak találkozóját. A találkozót az. idén özdon. a Liszt Ferenc Művelődési Házban rendezik meg április 29- én. A nap délelőtti programjában Dorbasi István, a Művelődésügyi Minisztérium művészetoktatási főelőadója tart előadást, délután pedig a megye zeneiskolásai adnak műsort. zetöjének — átmeneti ideig ■ igazgatójának — kimagasló ■ érdemei vannak a diósgyőri I vasas művelődési életben. A I tánckart nemcsak vezette, la- B nitotta. hanem sok nagy sike- I rű számát is ö koreografálta. I ö alkotta többek között a hí- ■ rés Borsodi szvitet. Böröcz ■ Budapesten, a Vasas Szaksze vezet központjában kap . fl újabb, művelődési jellegű •' _ : nyitó beosztást. ______________ 51. ■ P énteken, március 31-én este a Diósgyőri Vasas Művészegyüttes társadalmi vezetősége, valamint a lánc kar tagjai meleg hangulatú esten búcsúztak el Böröcz Józseftől, s tánckar vezetőjétől, aki 1951 óta. az együttes megalakulásától kezdődően — egcszen megszakítással — állt a csoport élén. Mint tánckarvezető- nek és az utóbbi években s művelődési ház művészeti vefelszabadulásának 22, évforda- I lója alkalmából lobogózzák I fel épületeiket, lakóházaikat. I A zászlódísz. április 2-(ől kő- I szöntse az ünnepet. Miskolc MJ. Város Tanácsának Végrehajtó Bizottsága felkéri az üzemeket, vállalatokat, intézményeket és a város lakosságát, hogy hazánk Búcsú a Vasas Otthonban Lobogózzuk fel hasainkat!