Észak-Magyarország, 1967. április (23. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-29 / 100. szám
időjárás Tárható Időjárás ma ésflff? változóan felhős idő, elsősorban délen többfelé kisebb esővel, cgy-két helyen zivatarral. Mérsékelt, időnként élén- kcbb szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 13 —18 fok között. Napszámos című festménye 1900 körül Mim jegyzet Ellenállási dráma és paródia szóvá kell tennünk valamit. Szokványos riportot látunk a csipkéskúti ménesiéi. „Éjszakai szállásra megy a ménes...” — halljuk a 'bemondó szöveget, s látjuk a vágtató lovakat. Éles vágás, és amerikai tüntetőket látunk, akik a vietnami háború ellen emelik fel szavukat. E két kép ilyetén vágása meglehetősen brutális, meghökkentő. (benedek) 1 45 levél tészta | Fejkendős falusi asz- ♦ szonykától kérdezték, * * hozott-e valami válla- ♦ zást az ő térmelőszövet- X kezeli dohánytermelő ♦ brigádjukban a szocia- J lista címért indított ver- + seny. .Válaszul a kövei- J kező kis történetet ♦ mondta el. 7 — Arról nem, beszé- lek — kezdte —, hogy a ♦ brigádnak mind a 24 ^ tagja,, már 1963-tól 7 rendszeresen tanul vala- ^ mit. Az is természetes, ♦ hogy évről évre javul- % nak terméseredménye- $ ink, ráadásul olcsóbban £ is termelünk. Franci is ♦ fontosabb talán az. ^ hogy megváltozott a ♦ gondolkodásunk, vala- 7 hogy másképpen érzünk, — más szemmel nézünk 7 egymásra. Van a tsz- X ben egy nem túl idős, J de a múlt sok nyomorú- sága. miatt megrokkant 7 család. A bácsit egy + ideig éjjeli őrnek al- ♦ kalmazta a szövetkezet. X Később már azt sem ♦ bírta a bácsi. Ekkor J minden vitatkozás nél- ♦ kill havi 500 forintos X termelőszövetkezeti se- ♦ gélyt szavaztattunk meg X a családnak. Tud- ♦ juk, hogy ez a pénz ^ még nem minden. Jgyek- X szünk valami mással is 7 segíteni. Ha ünnep kő- ♦ zeledik, a brigád, min- 7 den tagja zsebébe nyúl, a ♦ s viszünk neki valami 7 X kis ajándékot. Amikor $ j legutóbb náluk jártunk, ♦ J a néni elpanaszolta, 7 ♦ hogy bizony, már tesz- 5 J tát sem tud gyúrni. J X Nem beszéltünk össze, $ X de másnapra 45 levél 7 « tésztát vittek a brigád X 7 asszonyai a családnak, j X Nát sok ilyen esettel ta- X 7 lálkoztak akár még csak 7 ^ a. közelmúlt években is $ ♦ falun? (p. s.) «• Mm»*« «♦<»«•«•♦«-»♦«►«•♦♦♦♦«•« ma maga művészibb feldolgozást érdemelt volna. Folytassa, cowboy! címmel pereg a másik moziban az angol pilmparódla. A Folytassa ... sorozat legújabb darabja nem az angol viszonyokat, hanem a cowboy-fil- meket parodizálják. Dörreri- nek a coltok, itt-ott egy kis verekedés is látható, megismerkedünk egy süket és vak seriffel, egy kétbalkezes békebíróval, aztán természetesen egy fenegyerek cowboy-jal, aki rablóvezér, egy szelíd, szőke leányzóval, mint az illik ilyen filmekben, aki apja halálát akarja megtorolni, végül egy kétbalkezes csatornázási mérnökkel, aki mindenféle félreértések folytán a városka seriffje lesz. Igaz, a í'égi cowboy-filmékben a hős mindig a rablóbanda ellen küzdött és az igazság nevében győzedelmeskedett, e paródiában végül is eldöntetlen marad a rabló-cowboy és az álseriff küzdelme. Legalábbis nem kerül hurokra a rabló. Ennek ellenére sok a derű a nézőtéren, mert a bizarr szituációk és már-már blöd angol humor keveréke, még ha sokszor önismétlésbe és a jó ízlés határát súroló túlzásokba csúszik is, nevetésre ingerli a nézőt. * Az új filmekkel bemutatott Magyar Filmhíradó kapcsán Román—szovjet koprodukcióban készült ellenállási témájú filmdráma pereg az egyik miskolci premier-moziban. A címe: Veszély be u 56z alagút A második világháború vége faié játszódik, amikor a németek- már menekülnek román területekről is. Egy román és szovjet katonákból álló maroknyi csoport az ellenség hálába kerülve arra vállalkozik, hogy megmentsen egy stratégiailag nagyon fontos alagutat. A történet, sajnos. sok közhellyel, sok elhasznált fordulattal Is ék és igazi drámát tulajdonképpen csak a film utolsó ötödében látunk, amikorrá a feszültség robbanásig sűrűsödik. Ez ti tolsó szakaszban őszinte cvüttérzéssel. izgalommal fi- g"öljük a kis csoport erőfeszítéseit. és sajnáljuk pusztulását. A fasiszták ellen küzdő l át hadsereg együttműködése egy ilyen akción belül sokkal több drámai lehetőséget rejtett magában, mint ameny- nyit a film alkotói kiaknáztak. A jószívű, megértő prostituált szerepeltetése már-már az érzelgősség határát súrolta, p film lírai szála, a szovjet- hadnagy és a rádiós lány szerelme pedig igencsak szakadozott volt. A már említett befejező rósz sokáig megmarad emlékezetünkben, de a íéBodro»kereszlúr az ország harmadik legjobb hegyközsége K ösleményeh 1967. április 29, szombat |J| A nap kelte 4.31, nyugta 18.53 órakor A hold kelte 0.13, nyugta 7.53 órakor Névnap: Péter 25 éve, 1942. április 29-én halt meg, 80 éves korában Emil Sauer német zongora- művész és zeneszerző, aki hat évtizeden át gyönyörleödtette varázsos játékával öt világrész zenekedvelőit. Hozzánk 1891-től majd minden évben ellátogatott. Nemcsak Budapesten, hanem az ország nagyobb városaiban is hangversenyezett. Rubinstein, Nicolai és Liszt Ferenc tanítványaként indult felfele ívelő pályájára, első hangversenyét tó* »** *ÓVt*A 1882-ben adta. A zongora kivételes virtuózaként korának egyik legnépszerűbb előadó- művésze lett. Főként a zenei romantika nagyjai —- Chopin, Jászt, Schumann, Mendelssohn, Brahms — műveit tolmácsolta magávalragadó átéléssel. Századunk elején néhány évig a bécsi konzervatórium zongora-mestc riskoláj&t vezette. Sok hatásos Zongora- darabot — cohcertokat, szonátákat. etűdöket — szerzett.. 1903-ban Világom, címmel megírta memoárjait. »•««♦mm«« Lobogózzuk fel épülefeinket! Miskolc m.j. Város Tanácsának Végrehajtó Bizottsága fcl- ■ kéri a város lakosságát, az üzemeket, a vállalatokat, az intézményeket és az iskolákat, hogy a munkásosztály nemzetközi ünnepe, május elseje tiszteletére lobogózzák fel lakóházaikat, iileive intézményeiket. A zászlődísz április 29-től május 2-ig köszöntse az ünnepet. — PERKUPÁN az idei községfejlesztés során sportöltözőt és autóbusz-várót építenek. Útfelújítások és járdaépítés is lesz a községben. — CSIGA-INVÁZIÓ. Ernődön és környékén elszaporodott csupasz csigák nagy károkat okoznak a kertekben. A millió számra található kis kártevők elleni védekezéshez már a Növényvédő Állomás is segítséget nyújt — BARLANGKUTATÓK a Bükkben. A Miskolci Bányász természetjáró szakosztályának barlangkutatói az idén is folytatni kívánják felderítő tevékenységüket. A tervek szerint ez évben Hollóstető és Lillafüred körzetében kutatják majd a barlangokat. — A SZAKMA kiváló dolgozója oklevéllel és jelvénynyel tüntetnek ki több bányászt az Ózdvidéki Szénbányászati Trösztnél május 1 alkalmából. A tröszt üzemeiben ezernél több bányász, műszaki dolgozó kap kitüntetést és oklevelet. — FELÚJÍTJÁK az idén Sátoraljaújhelyen, a Kazinczy utca 18. szám alatti általános iskolát. A felújítást a tervek szerint ez év augusztus 15-ig fejezik be. KÖZLEMÉNY A Miskolc Városi és Járási Rendőrkapitányság és az I, kerületi Tanács építési cs közlekedési csoportja felhívja a gépjárművezetők figyelmét, hogy a május elsejei ünnepségre, a felvonulásra való tekintettel a miskolci I. kerületi Déryné utcában április 30- án 18 órától május 1-én 15 óráig tilos parkolni. A LOTTÓ NYERŐSZÁMAI A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint Püspökladányban, a járási művelődési házban megtartott 17. játékheti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 34, 68, 71, 72, 7S A május 2-án a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság j székhazában megtartandó nyilvános havi tárgynyereménysorsoláson a 15. játékhét szel- I vényei vesznek részt, „ — TIHANYBA, a VII országos autótalálkozóra szervez túrát a Magyar Autóklub miskolci csoportja május 20— 21-ig. Május 21-én bükki túrát is szerveznek. Részletes tájékoztatást a Magyar Autóklub miskolci csoportjánál kaphatnak az érdeklődők. — KORSZERŰ kirendeltségi épületet létesít Ricsén az EMASZ sárospataki üzem- igazgatósága. Szolgálati lakások és a szerelők részére szociális létesítmények is lesznek az épületben. — EZER műszaknak! megfelelő társadalmi munkát vállaltak erre az évre a szuhavöl- gyi bányászok. A Fekete völgyi bányászok járnak az élen.-— VÉRADÓ napot tartottak csütörtökön, április 27-én Miskolcon, a Semmelweis kórházban. Ezen a napon mintegy 150 egészségügyi dolgozó adott vért — A BALESETMENTES munkáért. A Sonxsályi Bányaüzem fizikai dolgozói a balesetmentesebb munka céljából tanfolyamon vesznek részt, melynek anyagából májusban vizsgáznak. A tanfolyam anyagát az előírt biztonsági szabályok alkotják. — TOVÁBBKÉPZÉS a Diósgyőri Gépgyárban. A DI- GÉP-ben az idén 7000-nél többen jelentkeztek a különböző szaktanfolyamokra. Ügyeletes állatorvos 29-én déltől 30-án éjfélig: dr. Fehér Miklós, I. kér., Tóth u. 35. Telefon: 15-989. Május 1-én 0 órától 2-án reggelig: dr. Nagy Pál, Miskolc, II., Vöröshadsereg u. 17. Telefon: 16-605. Betegbejelentés 8—-9-ig és 13—14 óráig. A Magyar Rádió miskolci stúdiójának műsora <A 188 méteres hullám hosszon 18—19 óráig.) Hétvégi krónika. A „szocialista hazáért!0* Az ünnep jegyében. Akit már regen hallottunk? Politechnikai kiállításon. Este a bányász művelődési otthonban. Sorsod! fülűek, borsodi falvak. Népdal-feldolgozások. eSZAKMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Sárközi Andor Szerkesztőség: Miskolc. Tanácsház tér S. Telefonszámok: Titkárság: 16-886. Kultúrrovat: 16-067. Ipari rovat: 16-035. Pártrovat: 16-078. Mezőgazdasági rovat» 33-687. Sportrovat: 16-040. Belpolitika] rovat, panasz ügyek: 16-046. Riadja; o Borsod megyei Lapkiadó Vállala» Miskolc. Kossuth u. 11. Felelős kiadó: Bírö Péter Telefon: 36-131 Hirdetésfelvétel: Széchenyi u. 15-17. Telefon: 16-213 Terjeszti a Magyar Posta, előfizetés) díj egy hőnapra 12 FI Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. ___________Index: 25 055. K észölt a Borsodi Nyomdába», telelő« vezetői Mér/ Győrén; Száz éve szüléiéit Fényes Adolf ló helyezésről szóló óklevelet és a SZÖVOSZ 7000 forintos jutalmát. Az olaszliszikai Hárslevelű Hegyközség, a tolcsvai Kossuth Szakszövetkezet, valamint a mádi hegyközség a MÉSZÖV és a KPVDSZ dicsérő oklevelében részesült elmúlt évi jó munkájáért. 14-os járat: Repülőtér végállomás — Petőfi tér, valamint a Felszabadítók útja és Lévay J. u. kereszteződése és Cementgyár. 21-es járat: MSZB tér és Marx tér között közlekedik. Az 5-ös, 6-os, 7-es, 9-es és a 19-es autóbuszjáratok eredeti útvonalukon, minden korlátozás nélkül közlekednek. A Miskolci járási-városi Rendőr- kapitányság felhívja a gépjármű- tulajdonosok figyelmét, hogy május J-én 7 órától 13 óráig a felvonulási útvonalakon ne parkírozzanak, mert ezzel akadályozzák a felvonulást. Az operatív bizottság felkérj a város lakosságát, hogy a zsúfoltság elkerülése végett idejében induljanak el a gyülekezési helyekre. Operativ bizottság * Miskolc lakossága, de elsősorban a dolgozó nők délutáni és esti vásárlási gondjain igyekezett vállalatunk enyhíteni azzal, hogy néhány nappal ezelőtt a Bajcsy-Zsi- linszky u. 3. sz. alatti 133. sz., május 2-től pedig a Széchenyi u. 121. sz. alatti lül. sz. élelmiszer boltokat, melyek korábban egy műszakban működtek, két műszakosra állította, illetve állítja át. A 133. sz. bolt néhány nap óta tehát reggel 7 órakor nyit és este 7-kor zár. A 101. sz. bolt május 2-től kezdődően reggel 6 órától este 7 óráig tart nyitva. Miskolci Xücimiszerkiskercskedelmi Stella!« . .i A május 1-1 ünnepségeket előkészítő operatív bizottság értesíti a város lakosságát, hogy a felvonulási ünnepséggel kapcsolatosan 9 órától kezdődő forgalomkorlátozás ideje alatt a Miskolci Közlekedési Vállalat az alábbiak szerint közlekedteti villamos- és autóbusz-járatait. A felvonulási útszakasz: Eszperantó tértől a Baross G. utcáig, Felszabadítók útj ától a Petőfi térig. VILLAMOS: 1- es járat: negyed 10 órától a felvonulás befejezéséig az Eszperantó tér és Diósgyőr végállomás között közlekedik, a Tiszai pu. és Eszperantó tér között szünetel. 2- es járat: 7 és 20 óra között nem közlekedik, ezen idő alatt a Vasgyár környékén lakók szállítását a Vasgyár végállomás és Marx tér között 0-ás jelzéssel ellátott körjárat bonyolítja le. AUTÖBUSZ-járatok 0 órától a felvonulás befejezéséig: 1- es járat: Tiszai pu. — Vörösmarty ú. — I. kér. tanács, valamint az MSZB tér (Molotov j.) — Toronyalja u. — Bacsó B. u. — Nagyváthy u. — Győri-kapu — Papírgyár. 2- es járat: Kun B. u. és Hadirokkant u. kereszteződése — Kun B. u. — Lévay J. u. — Miskolc-Tapolca. 3- as Járat: Béke tér — Zsoleai- kapu — József A. u. — Baross G. u. — Tiszai pu. — Szirma vá. 12-es járat: Repülőtér vá. — Petőfi tér (szobor mögött, levő út), valamint a Felszabadítók útja és Lévay u. kereszteződése ~ Egyo-j temváros. . . I A tokaj-hegyaljai hegyközségeié is részt vettek az ország legjobb szakszövetkezeteinek versenyében. A napokban értékelték az elmúlt évi 1 eredményeket. A SZÖVOSZ értesítése szerint a bodrog- keresztúri Béke Hegyközség a harmadik helyen végzett. Ma, április 29-én adják át a bodrogkeresztúriaknak a kivá- I : mentgyárig közlekedik. Va- ! sárnap reggeltől délig a rae- ! zőkövesdi Zsóri-fürdőig tartó 1 utat, déltől 16 óráig a tapolcai, a lillafüredi, 19 óráig a hollóstetői, a bükkszentkeresz- ti, 22-ig pedig a cementgyári elágazástól a Marx tér közötti utat .járja. Hétfőn délelőtt a szikszói elágazásig, délután Tapolcára, Lillafüredre, este Hollóstetőre, majd a cementgyári elágazástól a Marx térig közlekedik. A segélykocsi díjmentesen javítja a klubtagok gépkocsiján előforduló hibákat, csak az anyagért kér térítést. Termé- ; szetesen bármelyik gépkocsizó- j nak, vagy motorosnak is szí- I yesen segít; rendelkezésére álL A balatoni útakon már régebben megjelentek a sárga színű gépkocsik: a különböző műszaki okok miatt elakadt járműveknek nyújtanak segítséget. Találóan sárga angyaloknak nevezik ezeket a gépkocsikat. Április 29-én, 30-án és május elsején megyénk útjait is járja ilyen sárga angyal, hogy segítséget vigyen a rászorulóknak. A Magyar Autóklub miskolci csoportjánál sok gondot okozott, hogy a várható nagy forgalom idején milyen útvonalakon közlekedtessék az egyetlen segélykocsit. A terv szerint a kocsi szombaton a kora délutáni órákban a szikszói elágazásig, fíyékládházáig, később § ceSarga angyalok az országú iákon leg tönkrétévé halt meg 1945. 1 március 15-én. Remekművei- 4 ért, tiszta emberségéért, hátú- 1 sáért őrizzük és becsüljük 4 emlékét. j szolnoki művésztelep kiemelkedő alkotója, a szellemi élet megbecsült tagja. A felszabadulást még megérte, de a szenvedésektől lelkileg, lestiffvszdzada, 1867. április 29- én született kritikai realista festészetünk kiemelkedő alakja, a magyar piktúra emberileg, művészileg egyik legérdekesebb egyénisége, Fényes Adolf. Jólétben, anyagi zökkenők nélkül végezte pesti, welmari, 'párizsi akadémiáit, mégis, csakhamar a szegény embereket választotta témául. Nem a népi ruhába öltöztetett figurákat, hanem az indulattal teli embereket. A, századforduló. a század első évtizedeinek magyar napszámosait, parasztján, falusi szegényeit valóban az igazság kritikai ősz >rtes igével mulatja be. addig soha nem tapasztalt erő vei. A társadalmi igazságok felé hal:: Jó művész útját az Cső vilc ■ '■ :ború zárta le. Fényes Ado'f egy különös, zári vi'.'g- ba ménéi ült. Egy nemlét ~ő álomvilőgba. Képei bib'fai szituációkat, sosemvolt városokat. várakat, sziklákat, tengereket mutatnak. A művész kéri rb sem hagyta el ennek az álomnilágnak a. határait. Az amber, a nagy műveltségű értelmiségi üdvözli ugyan a polgári forradalmai. a Tan&ps- kö-társasán idején fontos pozíciót tölt be, de megmarad a maga alkotta álomvilágban, magányban. A forradalom bukása, után, amikor a legjobbak emigrációba kényszerültek, még inkább' elkülönült a világtól, az embertelen társadalomtól, Hatása azonban igy is nagy. A