Észak-Magyarország, 1967. március (23. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-07 / 56. szám
•edd, JWn. március CSZ AKMA GYARORSZ A G 3 H a a tréfamesterek közelebbről szemügyre veszik izgalmat keltő nemzeti eseményeinket, a 1-áncdal feszti válón, a szilvesz- tei-i műsoron és a íutballon kívül bizonyára figyelmet kap a pályaválasztás is. Tulajdonképpen szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy az ifjú generáció jövője szinte össz-társadalmi üggyé Válik esztendőről esztendőre. Bármilyen feszítő erők, vagy ellentmondások munkáljanak is iskolapolitikánk jelenlegi szakaszában, az elvitathatatlan: szocializmust építő hazánk más országokat túlszárnyalva, a legmesszebbmenő gondossággal segíti a továbbtanulni szándékozó fiatalokat. Már az hangsúlyt érdemlő 'jelenség, hogy így, kora tavasz táján a pályaválasztás milliókat érintő gondja nemcsak a szülők, s a gyerek vállát nyomja, hanem szinte minden állampolgárét. Iskolák, gyárak, minisztériumok, intézmények és hivatalok majd minden vezetőjét, megérintik a jövő vállalásának és továbbépítésének gondjai. Tanácskozások és tanácsadások tucatját bonyolítják le, szoroznak, osztanak az illetékesek, az iskoláik növelik tantermeik számát, az egyetemek új kollégiumokat építenek, a minisztérium szaporítja a státuszokat. S mert évtizedekkel ezelőtt történelmi igazságot szolgáltatva szabadon engedtük a tudás szellemét, most úpy kell irányítanunk e szellem virgonc lépteit, hogy az egyén és o társadalom kívánságai összhangban legyenek, az iskolák padjaiba azok kerüljenek, akik a jóknál is jobbak, mert a mi életünk most már a mind nagyobb minőségi tudásra épül. Egyetértő és együttérző lélekkel nézzük a szülők kora tavaszi nyugtalanságát, mert jól tudjuk, ezekben a hónapokban szülő és gyermek együttesen kovácsolja a jövő szép terveit". A szülők többsége (megbocsátható szubjektivizmus) nem tekinti át a társadalom bonyolult munkaerőproblémáit, arra sincs tekintettel, hogy a demográfiai csúcs a középiskolákban és immár az egyetemeken is munkaerő-helyzetünk lelkiismeretes végiggondolását követeli meg. A szülő gyermeke sorsáért aggódik, így ítélkezéseiben nem mindig képes áttörni összgondjaink korlátáit. Nem csodálkozhatunk rajta, hogy így kora tavasszal megkezdődik a véget nem érő kopogtatás kis és nagy intézmények ajtajain, megkezdődik a protektorok felkutatása. Ha valamilyen intézménynek vagy személynek a legcsekélyebb összeköttetése van középiskolákkal, egyetemekkel, szinte „megszállják” a kérelmezők, a panaszosok. A pártbizottságok és a nőtanácsok különösen gyakran alakulnak át panaszirodákká. Szép és igen fontos dolog a bizalom, pártbizottságaink, különböző társadalmi és tömegszervezeteink igyekeznek ennek megfelelni. A jogos panaszok gyakran elintézést is nyernek, de vannak, akik eleve azt hiszik: a befolyásos emberek és a különböző társadalmi szervek protekciója nélkül mozdulni sem lehet. Ennek alapján a közéletben lábraka- pott egy olyan szemléiét, miszerint. „keresztapa” nélkül nem lehet elintézni semmit sem. O zorosan az iskolapoliti^ kát vizsgálva megállapíthatjuk, hogy esztendőről esztendőre tíz- és százezrek kerülnek középiskolába, egyetemre, dolgaink tehát protekció nélkül is megoldódnak. Azzal természetesen minden szülőnek számolnia kell, hogy a minőségi kiválasztódás elve továbbra is érvényben marad. Miután a továbbtanulni szándékozó fiatalok 80 százalékának van hely tanintézményeinkben, érthető, hogy a felvételeknél ezúttal is a jó tanulók jönnek számításba. Nem akarjuk azt állítani, hogy a mi felvételi rendszerünk tökéletes. Tudjuk, finomításra szorulnak a módszerek is, s bizony, helyenként az elvek is. Jelenleg az a legnagyobb gond, hogy a felvételi vizsgák rendszere nincs elég tekintettel a hátrányos helyzetben levő tanulókra, örvendetes, hogy több, országos és helyi jellegű korrekciók már érvényesülnek, többek között előkészítő és kiegészítő tanfolyamokat rendeznek a munkás-paraszt fiatalok számára, de mindez kevés. Már sokszor lerögzítettük: a származás szerinti kategória eltörlése helyes volt. De még nem elemeztük kellően az értelmiségi származású gyerekek előnyeit, s a munkás-paraszt származású tanulók nehezen behozható hátrányait. Elvileg feltétlenül el kell fogadnunk, hogy az értelmiségi származású gyerekek nagyobb „kifutópályát” kaptak tanulmányaik folytatásához, mélyebb és minőségileg szilárdabb tudás megszerzéséhez jutottak. A falusi gyerekek hátrányban vannak a városiakkal szemben, a városi munkásdiákok vértezetlenebbek, mint az értelmiségi környezetben nevelkedő tanulók. A jelen és a jövő feladata, hogy a munkás és paraszt származású fiatalokat part- nerképessé tegyük, előkészítő, s az eddiginél nagyobb segítségadás révén egyengessük útjaikat, Az állam, a társadalom, mint. a továbbtanulás mecénása, még nem elégedett a jelenlegi állapotokkal. Az egyik oldalon a protekcióért kopogtatók hada. a másikon pedig a hátrányos helyzetben levő tehetséges tanulók lemaradása. A minőségi kiválasztás elvét helyeseljük, de fel kell vetnünk azt a gondolatot, hogy a versenyből sok-sok ezer tehetséges munkás- és parasztfiatal szorul ki. mert látszatra és kezdetben nem tudnak annyit felmutatni, amennyit követelnek tőlük. E fiatalok támogatása mindany- nyiunk kötelessége. Ha érdemes, tehetséges fiatalról van szó, a munkás-paraszt fiataloknak élvezniük kellene a társadalom „protekcióját”. J elen pillanatban az a legnagyobb probléma, hogy egyesek (vonatkozik a társadalom minden rétegére) mindenáron tovább akarják taníttatni gyerekeiket. Anélkül, hogy megvizsgálnák: a gyerek valóban alkalmas-e rá, Gyakori a példa: ha a diák tanulmányi eredménye nem kecsegtető, a szülők megindulnak minden fórumhoz, hogy protekciót verekedjenek ki. S ha nem sikerül, perlekednek a rendszerrel, az iskolapolitikával, az alkotmánnyal, a tanintézményekkel. Csak önmagukkal nem. Pedig most már a legtermészetesebb dolog, hogy a gyerek felkészüljön, s akkor „keresztapa” nélkül is megy minden. Ilyen keretek között a mecénás is elégedett lesz, hisz láthatja: jó helyre adja pénzét. S ha tovább javul a tehetséges munkás-paraszt származású fiataloknak nyújtott társadalmi segítség, s a szülőkben is jobban kialakul az egészséges kontroli-rendszer, akkor gyermekeknek, szülőknek és magának a mecénásnak sem kell annyit nyugtalankodnia a pályaválasztások időszakában. Párkány László Csavart acélhuzalok A deszkáktól a betonacél huzalig, a villanyszerelő berendezésektől a porcelán árukig összesen évi egymillió tonna építőanyagot szállítanak el az ÉM egyik központi telepéről. A központi telepen ipari tevékenységet is végeznek; a betonozáshoz használt acélhuzalokat már csavart formában továbbítják. Ezzel az eljárással 25 százalékkal nő a terhelhetőség. Négy év krónikája A baújssú it tó nem vesztette el rangját Falu és közsé» cgc^ egy fogalom. A falu — az falu, mondják a szántóiak. A mi településünk nem kis közösség, hanem nagy'. Lélek- számban is, területben is, meg sok más vonatkozásban túlnőttük a falut. S hogy a büszkeség sugallta szó mellett elvitathatatlan tényék is bizonygatják az aba- újszántótak igazát. arról nemcsak a község jó ismerője, hanem az idegen is meggyőződhet. Benzinkút, „sajtgyár”, mezőgazdasági technikum, könyvesbolt,- többféle üzlet s még jónéhány olyan „objektum” — ahogy mondani szokás — kölcsönzi a helységnek azt a külsőt, amelyhez inkább illik a község, mint a falu kifejezés. S miért is vitatnék el tőlük a meghatározás jogát? Már csak azért se szabad, mert ha most „csak” falunak tisztelnénk lakhelyüket, a sértődékenyebbek azonnal odamondanák, hogy: no, ugye, megmondtuk! Megmondtuk, hogy ha a járásiak kiteszik innen a lábukat, oda a rang, oda a cím, fuccs a fejlődésnek. Mert az melegszik jobban, aki közelebb ül a tűzhöz! — Hát, hogy ne nagyon kerülgessük az igazságot — mosolyog maga elé Merényi Gyula, a falu, pardon!, a községi tanács végrehajtó bizottságának elnöke —, akkoriban ilyesféle suskus keringett, s kavarta a kedélyeket, mint ahogy a vihar előtt támadt szél zörgeti a fák levelét. Ez az „akkoriban” nem is olyan régi keletű. Bő négy éve vétetett le a tábla a tanács homlokzatáról, amely addig járási jogát hirdette. A belátóbb emberek azt mondták: ha így célszerűbb, nyugodjunk meg. A sóhajtozásra hajlamosabbak — hát bűn-e, ha valakit sóhajtozásra késztet szűkebb hazájának sorsa? — úgy vélekedtek: lefokoztak bennünket! — Azután ők is belátták, hogy sóhajtozással semmire se megyünk. Nem a cím ad igazából rangot, hanem életünk tartalma, közös fáradozásunk, községünk külseje, a szem- mellátható fejlődés. Akik attól féltek, hogy Aba- újszántó megtorpan, belátják, hogy ijedelmük alaptalan volt. Kétségtelen, hogy külső tényezők befolyásolhatják egy- egy életközösség, egy-egy település sorsát. A formáláshoz szükséges erő azonban szinte mindegyik esetben a helybeliek kezében van, s ha ehhez következetesen keresik a lehetőségeket is, nem állhat meg a fejlődés. Abaújszántó példája ezt igazolja. Az elmúlt négy esztendőben körülbelül tizennégy millió forintot áldoztak a község gyarapítására. S hogy ebben az összegben nem kizárólag a községfejlesztési alap pénze fekszik, hanem az I állam hozzájárulása is, az ! mit sem változtat a lényegen. I Csak helyi erőből, állami támogatás nélkül egyetlen köz- 1 ség. egyetlen járási székhely se fejlődhetne a kívánt mértékben. — Néhány hónappal azután, hogy „rangfosztottak” lettünk, mintegy ötszázezer forintos költséggel kibővítettük művelődési házunkat. Ez volt az el tett négy év első jelentősebb adománya ... Aztán sorra követte a többi. A volt polgári iskolában gimnázium lett az átalakítás után. Gyógyszertárat kapott a község, a mezőgazdasági technikum pedig hárommillió forint értékű kollégiumot A két híd egymillió forintba került Egy rövid utcácska kivételével a község valameny- j nyi részét bekapcsoltuk a villanyhálózatba. Azután ..: — : folytatja a felsorolást, majd I így szól. I — A «égére hagytam tegjelentösebb eredményünket. Sokáig emlékezetes marad a hatvanhármas bel- és árvíz. A községben kétszáznégy lakás került víz alá. Az évente fenyegető veszély megszűnt. Hárommillió forintos költséggel szabályoztuk a rakoncátlan Szerencs patakot, ezentúl nem félemlíthet: meg bennünket ... Mar eins 19-éii lU/ai1su,’ca fejlődésnek egy négyéves szakasza. A község lakói mindezt számba vették a jelölő gyűléseken. Nem korábbi „rangjukat sirató", hanem községük sorsa iránt érdeklődő és érte fáradozni kész hozáállással mondták el véleményüket, s emelték karjukat azok jelölésére, akiket szavazataik által megbíznak majd a fejlődés serkentésével, újabb négy év sikereinek intézésével. A Hazafias Népfront helyi bizottsága ötven jelöltet javasolt a választóknak. Egy kivétellel elfogadták. Az az egy nem képviselte őket megfelelően. „Hogyan akarja intézni dolgainkat, hiszen tudunk róla, hogy még tanácsülésekre se járt el”. Igazuk vant A cím ez esetben se ad rangot! — Csakugyan derék tanácstagok kellenek ide — véli az elnök is. — A következő négy évre is bőséggel lesz tennivalónk. Nyolcmillió forint értékben szeretnénk rendbehozni a járdákat, utakat. Még ebben az évben megépítünk két pedagóguslakást. És tervezzük a kád- és strandfürdő felújítását, valamint — hej, ha sikerülne! — szeretnénk kiépíteni a vízvezeték-hálózatot. — Meg azután ... Meg azután sok mindent, ami újabb lámot ad a szántóiak büszkélkedéséhez: nem vagyunk mi falu, község a mi településünk! Meri lalu és ko/scg — nem egészen egy. Nem néztem ugyan utána egyik lexikonban sem, de bárhogy írja is, azt hiszem, igazuk vari a szántóiaknak. Csala l.as/lo ••••«••••••••••••••••••••••a*« ********************** * * * * * Halsíratás Megható és csodálatos a tiszai emberek lelkülcte, az a nem túlságosan régi, de már ősinek nevezhető ragaszkodás, ahogyan a halat tisztelik. Hiába, még ma is vérükben van a hajdani pákász—madarász—halász ősök jó értelemben vett természetimádó ösztöne, az egykori főfoglalkozás tisztelete. Tiszaszederkény alatt, meglett férfiak szeméből könny csordult ki. mert a körgát mögötti hosszú tóban mind elpusztult a Ital: gyönyörű tükörpontyok, fél kilóstól három kilósig. Mintegy 10—IS mazsa döglött halat vetett fel a víz. — Miért? — Miért?... Hiszen mi is ezt kérdezzük — szólt keserűen Kiss Bertalan, a termelőszövetkezet párttitkára. Majd ********************** megfogalmazta a cáfolhatatlan igazságot. — Gondatlanság. felelőtlen nemtörődömség okozta a halak pusztulását, meg az, hogy megcsűfoltak minket, elvették tőlünk jogos tulajdonunkat, örömünket is... A gát mögötti képből és beszélgetésből gyorsan kibontakozott a tiszaszederkényi termelőszövetkezeti tagok fájdalmának oka. A halastavat, vagy ahogyan ők nevezik: a kubik- gödröt. ök ásták néhány évvel ezelőtt, amikor a kör- gátat építették, hogy falujukat megvédhessek az egészen közeli folyók, a Tisza és a Sajó áradataitól. Mert ez a jellegzetesen vízi falu. olyan helyen és úgy épült, hogy félig körülölelik a vizek. De nem sajnálták az erőt és a fáradozást, közösen, társadalmi összefogással, megépítették a körgátat. Akkor keletkezett a halastó, mintegy öt méter mélyen, másfél kilométer hosszan, hat holdnyi területen. Ebből építették fel a gátat. Az egész terület a termelőszövetkezet tulajdona, ezt a telekkönyv is igazolja. Amikor elkészült a gát és az első áradás visszavonult a rétekről, a kubikgodrökben négy méter mély víz maradt. Élelmes a tiszaszederkényi ember, nem akarta a kubikgödröket se kihasználhatatlanul hagyni. A rétek lapályain visszamaradt vizekből összefogdns- ták az apró halat, és betelepítették a kubikgödrökbe, mondván: hátha sikerül. Es ha megélnek a halak a kubikgödörben, érdemes lesz a gödröket megnagyobbítani, kialakítani egy 20—25 holdas halastavai. Egy év múltán, 1966 nyarán a termelőszövetkezet tagjai pröbahalászásolait tartottak, hogy megtudjak, élnek-e és mennyit nőttek a halak? Gyönyörű pontyokat fogtak, azaz kiderült, hogy a kubikgödör megfelel halastónak. Azonban hamarosan megjelentek a megyei halászati felügyelőség képviselői, és egyszerűen eltávolították a vízből a termelőszövetkezet tagjait. — Miért? — kérdezték akkor is. — Hiszen a gödröt mi ástuk, a terület a miénk és a halat is mi telepítettük a vízbe. — Mindez nem érdekes — hangzott a válasz. — Maguk nem jogosultak ebben a vízben halászni, mert ez a mezöcsáti halászati termelőszövetkezetet illeti meg. — Hogyan? Miért? Hiszen a halászati termelőszövetkezet a kisujját se mozdította ezért a lóért — Akkor is. Minden természetes viz a halászati sző- vekezeté. — De ez nem természetes víz. ez mesterséges tó, mi ástuk, és mi hoztuk bele a halat is... Hiába volt minden apelláta. A megyei halászati felügyelőség a mezöcsáti halászati termelőszövetkezetnek adta a tiszaszederkényi kubikgödröt. Jöttek a halászok és — 1966 nyarán — gyorsan meghalászták a tavat. Foglak is halat szépen. Azután elmentek. Azóta senki se látta őket A halakat nem etették, átte- lelésükröl nem gondoskodtak. Alost aztán itt az eredmény. A vastag jég alatt mind megdöglött a sok szép hal. Pedig csak néhány léket kellett volna vágni a télen. A tiszaszederkényi emberek most elhatározták, hogy visszaszrrzik jogos tulajdonukat, a kubikgödröket megnagyobbítják és gondját is viselik. S az elhatározástól már derülnek is az arcok, az emberek tettrekészek. Szcndret József •••••••«••••••••A* MtMtMSMttkM««
