Észak-Magyarország, 1967. február (23. évfolyam, 27-50. szám)
1967-02-22 / 45. szám
Secrefa, 1967. február 22. ES55AKMAGYARORSZAC 3 Töprengés rövid szakaszon J k kórházvárosriál szállt fel, talán iszo• l\ nyatos bánattal és félelemmel a szí• vében. Férjét, gyermekét, unokáját • félti, siratja most? Nem tudni. Ül átellenben •a kalauzzal és morzsolja bütykös ujjait, el• koptatott fekete kendőjének rostjait. Bátyú •sincs a hátán, mégis meggörnyed és nem »mer rendesen leülni arra a helyre, melyet • közvetlenül az induláskor kiválasztottak a • számára. Ügy ül, hogy éppen csak érinti az • ülőke bőrtámláját. Valójában meghajlik min- Jdenki előtt; összékuporodva eltűnik a világ• bók és bocsánatot kér, hogy él, hogy létezik. J öreg parasztasszony, akit , talán száz éve • is van, hogy itt felejtett a véletlen, egykori 2 ösztöneivel együtt. Maga a szolgaság! Az az o ember, aki életén keresztül arra lett nevelve, 2 hogy idegenek előtt kicsinek, töpörödöttnek • érezze magát. És mert teste valaha délceg• szép lehetett, megpróbált összekuporodni a • világ, az emberek szeme előtt. 2 Lám, itt is az autóbuszon. Nem merné el• foglalni teljes egészében az ülőkét, pedig • senki sem irigyli tőle s valószínű, hogy min• denki szívesen engedné át neki a magiét. • Nem foglalná el teljesen, mert nincs rá bá- 2 torséga. Csak érinti az ülőkét és úgy tesz, • mint akinek ez a testhelyzet a legeslegjobb, 2 mint aki tökéletesen elegendőnek érzi gör• nyedtségét is a pihenéshez, ahhoz, hogy el- 2 tűnjön a gondolkodó, érző emberek sokadal• mában. Vajon az élő-nyüzsgő emberiség je- 2 lentétt-e neki csak egyszer is gondolkodó, • eszmékért rajongó, természet-koronát? Vagy 2 csupán a kasztok áthághatatlan és megmá• síthatatlan törvényeit látta benne? Az egyik •felügyel, a másik áttörtét, a harmadikon; ko• morkodó, szegény, méltóságos, gúnyoros ar• cok sokadalma, és az embereket hirtelenében 2 ki sem lehet ismerni. Az időknek mely tá• volából hozta magával ez a töpörödött anyó- 2 ka a szolgaságot? Anyját, nagyapját, vagy az • ük ősöket nyomorították agyonra a megaláz- 2 tatással, avagy őt magát sem kerülte el évti• zedekkel ezelőtt a megszégyenítés? 2 A Szentpéteri-kapu úttestén zötyög az • autóbusz és rázza az utasokat. Sokan a kocsi 2 belsejébe tartanak, mások leszállni készül ód • nek és közelebb furakodnak az ajtóhoz. Dü- 2 hősen, vagy megértőén elkerülik a félszegen • meghúzódó nénikét. Néhányan megnézik 2 maguknak, s mintha azt mondanák, azt kér• deznék: „Honnan került ide ez a töpörödött 2 emberke, és miért fél ennyire”? Mert nem • csupán testhelyzete árulkodik arról, hogy fé• lelmetesen ismeretlen neki a városi ember, • mentalitásával és goromba-szótlanságával • egyetemben. Szokatlan neki, hogy emberek 2 sokadalma találkozik, vállük összeér az autó• buszon, kikerülik, vagy ellökik egymást, eset- 2 leg fintorogva utat engednek maguk előtt, — • és mégsem köszönnek. • mj alaha ez »az emberke bizonyára min• y derűdnek köszönt, aki csak ráemelte 2 tekintetét, S ma Is k*«szűnnek ezek • az anyókák. Szégyellem magam, ha vidéki 2 falvakban ismeretien öregekkel találkozom, • akik megállnak, szívélyesen utat engednek a 2 keskeny gyalogjárókon, megnéznek maguk• nak és köszöntenek. Riadtan mormolok 2 ilyenkor egy jónapotot ás azt gondolom: ősi • tiszteletadása lenne ez az embernek? Vagy a 2 sokat megnyomorított lelkek szelíd alázatos- e sága? • » mi generációnk jószerével már csak • J» az irodalomból ismeri az embert • megalázó parancsolgatást. A summá- 2 sok kiszolgáltatottságáról, a cselédek és köpések emberszáma nem vevéséről pedig hiába is beszélünk olykor a mai húszéveseknek. Mosolyognak, s legleljebb a békesség kedvéért bólintanak: igen elhisszük, elítéljük. Valójában el sem tudják képzelni. De az emberbe vetett hit azt diktálja, hogy éppen ezek a húszévesek tudnák életüket áldozni, ha újra szolgaságot akarnának teremteni égy olyan országban, ahol már megkóstolták az ellenkezőjének az ízét. ... Göbbedt ujjait, eres kézfejét nézem. Az anyóka szinte elzárja a kocsiban az utc Mindazoknak rá kell nézniük, akik el aka ják kerülni, akik előbbre akarnak jutni. S kan dühösek, térdükkel lódítanak rajta egy» mások megértőbbek. Megint mások egyszt rűen azt gondolják: vidéki nénike; jóllehc ezeknek sem volt más az ősük, apai és any ágon egyaránt. Sőt, minden valószínűség s: rint, mi, akik Miskolc és más városok új 1 kónegyedeiben laknak, többnyire „felkéri' tek”, „új városiak” vagyunk... Mennyi« volt bátrabban mozgó a mi ősünk, mint ez í anyóka itt, a meggörnyedt, összefonnys: emberke? S mi magunk talán bátrabbak v ' tunk a nagyvárosi sokadalomban, a kezdő! kezdetén? Mi is hoztunk magunkkal p.: raszti őseinktől jókora alázatot és félelme És a városi hivatalnokba és utódjába ne neveltek bele jókora szolgaságot felettesei főnökeik? A kikopott könyökvédőik visel' nem ugyanazzal a fétszegséggel — ahogy: mondják: „félfenékkel” ültek főnökeik elő (ha hellyel kínálták őket!), mint ez a nér ke itt, aki talán nyolc évtizedet is megért ( vérébe ivódott a félelem és a szolgását:? Benne summásokat riasztó kolomp szól ma is, ha emlékein elmereng és felrezzen. Minek tagadjuk, így volt ez falun és városion egyaránt. S azt is felesleges tagadni, hogy ma is van így falun is, városon is. Ott, ahol nem eszmélt még rá máig sem a gondolkodó ember a társadalmunk parancsoló igazságosságára és valóságára; ahol ma sem jutott el a vérig az az igazság, hogy szolga — egyszer s mindenkorra megszűnt, meg kell. hogy szűnjön! Ott még ma is kell a görnye- dés és az, alázat, ahol egyesek összevetik a vezetői beosztást az önkényeskedő kedvteléssel és ahol a butaság nem engedi meglátni a valóságosan, teljesen, szépen és okosan értelmezett szabadságot. Ott még ma is félszéken és félfenékkel ülnek egymással szemközt az emberek, és nem hiszem, hogy teljesen megértenék egymás gondolatát. Lehetséges, hogy e kényszeredett, inkább gfVrnyedésnek számító ülés, e testhelyzet átlényegült ém- beri közeledéssé mindazok számára, akik a főnököt és a beosztottat ügy látják egymás szemében, mint ahogyan ez a nénike az autóbuszon a tolongó sokadalmat; és nem pedig terveket, célokat, eszméket — és megértő embereket. Igen. ma az alázatos szolgaság hűn. Súlyos vétség mind a két részről: a'kí elvárja, és aki ezt megadja — egyaránt. ■[*7 t a nénike — figyelem. Azokat is, akik körülötte járnak. Megértő és dühödt tekintetek kísérik a nyolc évtizednyi fáradságot. S látom, az emberek megértettek valamit e görnyedő testhelyzetből. És magától a gondolattól is megrémültek. Mindössze három megállónyi útszakaszon utazott velünk egy maréknyi múlt. egy összefonnyadt megaláztatottság — és az emberekben felborzolódtak a kedélyek. Érzékenyek vagyunk, mert embernek születtünk és nevelőditünk.. „ Barátit Lajta Az Ózdi Kohászati Üzemek-» ben a vasolvasztóknal keletke-2 zó kohógáz nagyobb része még» jelenleg is hasznosítatlanul ta-" vozik a szabadba, szennyezve» a környék levegőjét. Jóllehet, 2 a kohógáz ipari kemencékben,® melegítő berendezések üzemel- 2 tetőséhez — kellő megtisztítás ® után — olcsó és jól bevált tü- 2 zelőanyag. Ezért a kohógáz-> nagyobbmérvű hasznosítására 2 a múlt évben nagy befogadó- • képességű, 84 méter magas, 2 54 méter széles, 150 ezer köb- * méter térfogatú gáztároló épí- * tését kezdték meg. A munkát® a téli időszakban is folytatták ° s ennek eredményeként a lé-« tesítmény alapozásával már * végeztek. Nemsokára, — cseh-2 szlovák szakemberek közre- • működésével — hozzáfognak a 2 tároló vasszerkezeti szerelésé-« hez, amelynek elemeit a cseh-2 szlovák ipar szállítja. ® A takarékos energiagazdái- * kodás megvalósítása szempont- ® jából fontos létesítmény a jö- * vő év közepén készül el s an-2 nak üzemelésével évente annyi* fűtőenergiát takarítanak meg," hogy a beruházásra élői rá ny-* zott nyolcvan millió forint há~« rom éven belül megtérül. 2 O ••••••••••••••••••••A* fyn! az óriás gáztároló Ózdon Rakéták a tengeren A szovjet hadsereg éleiéből Szovjet katonák pihenőben Élenjáró Isx-dolgoxók A mezőkövesdi járásban már hagyománya van a termelőszövetkezeti szocialista munkaversenynek és a szocialista brigádmozgalomnak. Jellemző erre, hogy a múlt esztendőben már 130 munkacsapat 2522 termelőszövetkezeti taggal vett részt a szocialista munkaversenyben. A minap a járási verseny- bizottság az értékelés során megállapította, hogy a versenyző brigádok mindenütt elősegítették a termelési eredmények fokozását, a tsz-tag- aág jövedelmének növekedését, a termelőszövetkezetek megerősödését. A múlt évi munka alapján hét brigádnak Szocialista”, tizenhárom brigádnak „Kiváló”, harminckét brigádnak „Élenjáró”-címet adományoztak. Annak idején a brigád- versenyeken túl a járás termelőszövetkezetei a IX. pártkongresszus tiszteletére versenyre keltek az őszi vetési, betakarítási és mélyszántási munkák jó minőségben való teljesítésére. A járási pártbizottság és a járási tanács a verseny díjazására kongresszusi zászlót alapított a három legjobb helyezést elérő termelőszövetkezet részére. A bizottság a matyóhímzéssel készült zászlót a közelmúltban adományozta az első helyezést elért bükk- zsérci, a második helyezést elért mezőkövesdi Matyóföld Tsz és a harmadik helyezést élért mezőnyár ádi Üj Élet 1st tagságának. ßiidi emberek között A tanteremben gyülekeznek az emberek. Két padsor végén csupa nők, a másik kettő végén csupa férfiak. Előbb a hátsó helyeket töltik meg, senki sem akar „előre tolakodni”. Az asszonyok sorában ülök. Mögöttem kedves arcú, göm- bölyded nénike préseli be magát a szűk padba. Körbe jár a jelenléti ív. Ezt írja rá: özvegy Tóth József né. — Hogy szólítják a nénit a faluban — kezdem a baráfc- kozást. — Tóth néninek. — Keresztnevén nem? 21a var fan mosolyog, majd részletesen magyarázni kezdd a dolgot, mert hát az idegen mit ért ehhez... — Mariskának hívtak valamikor. De Mariska az az asz- szony-e! — és rámutat olyan negyven év körüli nőre. — ö még lehet Mariska, egy ideig... Én már lelkem esetleg Maris néni lehetek, de legjobban csak Tóth néni. így szokták már az ilyen énkorombelit szólítani. Lassan, kényelmesen gyülekeznek. Pedig már fél óra is eltelt a meghirdetett kezdéstől. Ügy látom, ez nem zavarja a tsz-vezetőket, sem a tagokat. Nem türelmetlenkednek. Maris néni is nyugodtan üldögél a pad-présben, de szívesen elüti az időt egy kis csevegéssel, ö kezdi: — Tudja, ennek a közösnek van előnye «, hátránya is. Mert hogy van az. ahol sok ember él együtt? Az egyik eldógozhatja kezét, lábát, a másik meg elhúzza magát a munkától. Ilyenkor aztán, amikor zárszámadás van, morognak, ha vékony a boríték. — Gondolja, hogy viharos lesz a közgyűlés? Rámcsodálkozik. — Miért, lenne? Az ember mindig elégedetlen. Régen is az volt. Igaz, akkor oka is volt. Nézze csak ott azt a fiatalembert. ö Bornyik István, foga bos, most lépett be hozzánk a napokban. — Volt más új belépő is? — Hogyne, egyszerre hárman jöttek. Bornyik, Majoros János, meg Tóth Istvánná. De a régi dolgokat akartam mondani. Az én fiatal koromban úgy volt, hogy levertek négy karót a földbe, rá egy deszkát, meg szalmát. Az volt a dikó. Sokat hentergett rajta az ember, amíg tellett egy nyoszolyára. — Maris néninek vannak gyerekei? — Hogyne, hét volt, egy lányom meghalt, már menyecske korban volt szegény. Hat hold föld volt ahhoz a . nagy családhoz. Az én szegény boldogult uram minden munkát megfogott a föld mellett, hogy megéljünk. Volt paprikás, dohányos. meg ami jött. Ezt a mai világot össze sem lehet hasonlítani a régivel. Bizalmasan közelebb hajol hozzám, a nem tudom iái kiérezni hangjából, hogy dicsekvésként, vagy rosszallásként mondja-e: — Manapság olyanra festik a szoba falát, amilyen bútort vesznek. Ka rózsaszínt, akkor rózsaszínre! Meg tor tálcát süt, nek. De nem ám csak lakodalomkor! A hajában főtt kolompárt ma már nem ennék meg. — Dolgozgat még Tóth néni a közösben? — Hogyne. Könnyebb munkát szívesen megcsinálok. A hátsó sorokból előre szól egy fiatalasszony: — Kilencven munkaegysége van édesanyámnak! — A lányom — int arra a néni, majd mosolyogva hozzáteszi — úgy látszik, ide figyelnek. Közben az elnök már készülődik, kiteszi az asztalra a géppel írt beszámolót. Maris néni odapislant, majd félhangosan megjegyzi, hogy azért ott az asztalnál is megértsék: — Hűha! De sole az olvasnivaló! Az megtart még estig is, aztán hogy megyünk haza ezen a sima úton. Majoros Béla, a hemád- büdi Dózsa Tsz elnöke csendet int és elkezdi a beszámolót. Maris néni még odasúgja nekem: — Azért mégis csak jó világ ez a mai — majd aggodalmas arccal hozzáfűzi —, vigyázni kell rá, mert ilyen autón többet nem fesz! . Ä beszámoló nem dicsekszik mutatós eredményekkel, őszintén szól arról is, amivel elmaradtak a múlt gazdasági évben. Az összkép lassú, de biztos előrehaladást mutat. Az egy tagra jutó jövedelem 8532 forint. Ez közel négyszáz forinttal több, mint az előző évi. Egy munkaegység értéke 20 forint 40 fillér, s ehhez jön a részesből származó jövedelem. A beszámoló után kínos percek telnek el. A hozzászólásokra várnak. Senki sem jelentkezik. Hiába biztatja az agronómus az embereket, csak mosolyognak, hümmögnek, s innem-annan közbeszól egy- egy hang: — Jól van úgy, ahogy van. Mit mondjunk? Elmondott az elnökünk mindent. Ügy igaz minden szava. Ilyet lel látott? Zárszámadó közgyűlés vita és hozzászólás nélkül? A tanácselnök nem is tűri el, feláll. Elmondja, hogy azért lenne itt miről beszélni, mert a házak udvara tele van istállótrágyával. Régen kéri, hogy hordják ki, de hiába beszél. Termelési adatokkal bizonyítja, milyen szüksége van a földnek a jó trágyára, hogy a műtrágya önmagában nem hozza meg a várt eredményt... és így tovább. Meghallgatják, figyelmesen bólogatnak rá. Aztán a harmados cukorrépáról beszél, hogy miért nem tudták teljesíteni vállalásukat? Erre már Majoros Barna meg nem állja szó né Ildii. Nem áll fel, csak úgy megjegyzi: — A eufcorrépá* emtegetm sem »szabad. Nem mi tehetünk róla! Májusban a traktor kereke alatt még felfs- lcadt a víz. Aztán olyan gaz nőtt a nedves talajon, hogy abban egy ember, de még egv ügyes asszony se jutott többre a saratoolásnál 25 négyszögölnél. Pedig jó földön 100-ná! is többet mogsarabolnák a* asszonyok. Aztán megint csend és várakozás. Végül a Nemzeti Bank járási igazgatója áll fel. Jól ismerik itt, gyakran megfordult a községben, úgy is, mint járási tanácstag. Számadatokkal mutatja be a közös eddigi fejlődését. Egyetért vele mindenki, nem voll mit hozzá tenni. így már nem maradt mái hátra, csak a borítékok szétosztása. No de itt még a* sem úgy ment, mint más helyen. Az emberek nyugodtan üldögélnek, beszélgetnek mái a padokban, csak az kászálódik ki, akinek nevét olvassák, Lassan mindenki átszállingózik a tsz-irodába, ahol szo- ká»s szerint már az asztalon voltak a boros kancsók, és a tányérokon a szalámis zsemlék. így szokták ezt mindig, Gondoltam, majd itt előjönnek a bennrekedt gondolatok. Tévedtem. Néhányan eljöttek a szomszédos perel tsz-ből is, és se vége se hosz- sza nem volt az évődésnek, Félig tréfás, félig komoly hangon azt vitatták, egyesülnek. vagy nem egyesülnek $ Ha igen, akkor a házasodás- nál ki legyen a menyasszony és ki a vőlegény. Mert eí igen fontos ám! Ad am ovim Doné
