Észak-Magyarország, 1967. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-08 / 7. szám

«SZAKMAG YAROKSXAG Vasárnap, 196T j.mnár A Másképp nem lehel... fl vá'asztspolsárnak nemcsak a választásra adatott jog, hanem a korteskedésre is. S én most kertelés nélkül megvallom: kihasználva e le­hetőséget korteskedni akarok Simaházi Sándor mellett. Bár­mi szüksége a népszerűsítés­re annak, akit a köz tiszte­lete buzdítás nélkül is övez... Az encsi járásbeliek azt mondják: a mi elnökünk — a mi emberünk. Talán nem ha- ragusznak meg érte, ha azt feleljük: egy kicsit azért a mienk is, az egész megyéé, hadd beszéljünk hát vele és róla ebben az időszakban, ami­kor választásokra készülőd­vén azoknak a ‘ közismert és tiszteletben álló embereknek nevét forgatjuk fejünkben, rkiket a választói listán sze- -etnénk látni. Rögtönzött, csak néhány em- ier jelenlétében lezajló, in- cább ünneplés, mint ünnepsél; :özben toppantunk az elnök szobájába. Dr. Koleszár Ist­ván alezredes, a megyei rend- irfőkapitányság vezetője a relügyminiszter által adomá- íyozott Közbiztonsági Érem irány fokozatát adta át éppen iimaházi Sándornak, a járási anács elnökének. „Viseld készséggel, Simaházi elvtárs. 2s segítsd ezentúl is az ön- :éntes rendőri szervezetek, -alamint a rendőrség munká- át.” Hem osztogatják in­gyen ez elismerést. No meg, ha va- aki már a hatodik kitünte­ss birtokosa, annak hosszú- iosszú éveken át egyformán ól, fáradhatatlanul . kellett íolgoznia. És ha ezen morfon- líroz az ember, oda lyukad :i, hogy egy életutat kell be- átnia, ha meg akarja ismerni kitüntetések hátterét, ponto- abban a tettek folyamatát, nég pontosabban az embert. Vz ember azonban a legfino- nabb műszernél is érzéke- lyebb szerkezet — ha szabad zt a szót használni — s meg- imemi csakis a cselekedetei Ital lehet Cselekedetei vi- zont magyarázhatók — és ér- slmezhetök!, .gondolkodása, letfelfogása, szemlélete által. . ha együtt áll e kettő — a stt és az életszemlélet —, yitott könyvből olvasunk. — Nincs az én életutamban smmi ~ különös. Olyan, mint ok ezer emberé ... Maga elé néz. Szelíd a te- intete, nyugodt a tartása — étségtelenül szimpatikus em­er, akit nem könnyen feled 1 az, aki egyszer beszél ve- ;. Maga elé néz, és a szavak okkáján pörgeti múltját. S bben a múltban valóban incs semmi különös. Csak írvény.szerűség. Ami és aki olt a történelmi forduló előtt - természetes. S amivé és aki- é lett e forduló után — az •> természetes. Józan esze és ecsülete után kapta meg az lettől azt, amit a történelmi orduló előtt nem kaphatott olna. Ennyi egy szegénypa­raszt gyerekének története, aki a maga sorsával bizonyította az ősigazságot: a paraszti ész és kéz nemcsak napszámos munkára képes, hanem ha felnőni és megérni engedik, tehetsége rangosabb feladato­kat is meg tud oldani. — Mert csakugyan: a fel­adatok nagysága adja a ran­got, nem a cím! Ez a társada­lom a munka társadalma. Ezt én mindig nagyon komolyan gondoltam és vallom. Gazdaságai! kezdte a munkát. Hat évig „megpróbálta” mindegyik be­osztást, ami itt adódhatott. Azután igazgató lett és az ma­radt tizenegy éven át. 1962- ben választották meg járási tanácselnöknek. — Nagyon féltem. Arabus nyelv volt nekem a tanácsi munka' sokrétűség. A mező- gazdasághoz értettem csak ta­pasztalataim és felsőfokú tech­nikumom alapján. Eleinte nem tudtam aludni. Altatóért men­tem az orvoshoz. Azt mondta, az nem segít rajtam ... Ma­gamban igazat adtam neki. És tudtam, csak akkor lesz nyu­godalmam, ha alaposan megis­merem új munkaterületemet, szervezettséget és rendszert viszek munkámba, nem kap­kodok. Bántott, hogy nem tu­dok úgy dolgozni, ahogy sze­retnék. Bántott az is, ahogy ugrattak: te, Sándor, magad vagy a megtestesült nyugalom. Pedig néha a robbanásig ösz- szegyülemlett bennem a fe­szültség. Nagyon akartam. S mindig jót és jól. Mert dolgoz­ni csak így érdemes, egyedül így van a munkának értelme. Hosszas belső vívódásról beszél, arról az érzésről, ame­lyet a felelősség ébreszt a be­csületben. Meséli, miként igyekezett mindennel és min­denkivel összeismerkedni: tör­vényekkel, határozatokkal, rendeletekkel, közben munka­társaival, a helységek lakói­val, családokkal, s ami a leg­lényegesebb: örömeik és gond­jaik, okozójával. Kissé felde­rül arca, úgy mondja: — Munkám és feladatom megismeréséért az embereknek lehetek hálás. Ök ébresztettek rá a dolog nyitjára: velük együtt élni, magamra is akasz­tani mindennapi problémáikat. Ehhez aztán hozzáteszi az em­ber saját álmait, elképzeléseit, meg a lehetőségeket — s kész a tennivaló. Bosszantott, s ma is bosszant például, ha az üzletekben citrom helyett tizenkilenc forintért csak gu- bicsokat mérnek. Éppúgy til­takozom ellene, mint akárki. Egyben élek a jogköröm adta lehetőséggel is. Bosszankodom a lezárt sorompó előtt, szidom a saras utcát, töprengek — mintha magam is munkaegy­ségei- kapnék —, ha nem mű­ködik jól valamelyik terme­lőszövetkezet. Tudorn. hol, mi« a baj. És a végrehajtó bizott­sággal keressük a megoldáso­kat. Hanem nekünk túl is kell látnunk e hétköznapi gon­dokon. S itt kezdődnek az ál­modozások,- a tervek, az el­képzelések. Hiszen lehet-e például fantázia nélkül elkép­zelni, hogy ez a kétezer lel­kes járási székhely, Encs, ne csak névleg legyen az, hanem j küllemében, életmódjában is! Ezt meg kell álmodni, el kell képzelni — s azután nemcsak kergetni az álmot, hanem át­ültetni a valóságba, sok-sok munkával, lankadatlan szor­galommal. A cél értelmet ad, küzdenitudást. tartalommal tölti meg az ember életét. Er­re a küzdenitudásra, erre a J célszerűségre tanított meg ez I a négy év. hnilU e néhány eszten­Ld IJJjyy dő alatt fejlő­dött-e ez az elmaradott vi­dék, azt a járásbeíiek tudják legjobban. Persze, sok minden hiányzik még. Nagyon sok. A részmunkákból majd kikere­kedik az egész. Az encsi em­bert még ma is így ugraszt- ják más környékiek: Encs — végállomás, kiszállás a világ­városba. De az encsi ember nem bosszankodik. Akkor is kinevették, amikor higanygőz- lámpákról „álmodott”. Viszont azt látták volna, amikor az encsi ember először nevetett a nappali fényt árasztó lám­pák alatt!... • — Meg velük együtt én is. Majdnem tapsoltam örömöm­ben, mint egy gyerek... ha már táncolni nem tudok. Talán ez az egyedüli „hi­bája”. Dolgozni viszont annál inkább! Nagyon sokat! — Talán, ha szabad monda­nom, az embereket nem az ér­dekli, hogy mi a tanácson so­kat dolgozunk-e, vagy keve­set. Őket az érdekli, van-e a faluban orvos, jó-e a közle­kedés, messzire van-e a gyógy­szertár, megfelelő-e a közbiz­tonság, mennyit fizet a szö­vetkezet, milyen az áruellá- j tás és hogy citrom , helyett miért gubicsot ad a fűszeres tizenkilenc forintért. A mi munkánknak ezekre a kérdé­sekre kell válaszolnia, akár sokat dolgozunk, akár keve­set. Ebben az esetben is igaz, hogy a munka értéke az ered­ményekben mérendő. Az álta­lános elismerésben. — Mint például ez a hato­dik kitüntetés? Szelíden ingatja fejét. — Oh, nem, nem személyek­ről van szó. Ez itt — mutat a kitüntetésre — mindannyiun­ké, csak az én nevemre cí­mezték. A munka eredménye és az általános elismerése a munkának az emberek arcá­ról olvasható le. Miként ott, a higanygőz lámpák alatt... Sok ilyet szeretnék látni. Ez az életem célja. liiinn emberek mellett kor­llf Üli teskedni — érdek. A mi érdekünk! Csala László I.ukovszliy t.úszló ráír* A diákok tavaszi demonstrációja Előkészületek a Sárospataki Diáknapokra Az immár hagyományos Sá­rospataki Diáknapokat 2 éven­ként nagy gonddal és körülte­kintéssel szervezik meg kul­turális intézményeink, de el­sősorban a KISZ-bizottságok. Az idén is korán hozzáfogtak a Sárospataki Diáknapok programjának összeállításához. Újdonságnak tekinthető, hogy az idei diáknapok egy­befonódnak a forradalmi if­júsági napok programsoroza­tával. Mint ismeretes, a ma­gyar ifjúság gazdag elképzelé­sekkel szeretné megünnepelni a tavaszi forradalmi ünnepe­ket. így a sárospataki, a keszthelyi, a gyulai, az egri és a soproni diáknapok nem kifejezetten kulturális találko­zók lesznek. Az ifjúság egybe- sereglésót politikai demonstrá­ció is gazdagítja. Sort. keríte­nek különböző baráti találko­zók lebonyolítására és termé­szetesen, a küszöbön levő KISZ-kongresszus jelentőségé­nek ismertetésére. A kommunista diákaktívák országos parlamentjének ta­pasztalatait Sárospatakon vi­tatják meg s dolgozzák fel a fia­talok. Sor kerül a klubvezetők és iskolai kultúrfelelősök ta­nácskozására is. A néhány gondolatkörből kiviláglik, hofor a diáknapok, így tehát a sárospataki is, a kor követelményeinek meg­felelően szélesíti horizontját. Jól tudjuk: a szocialista kultú­ra és művészet, elkötelezettsé­génél fogva érintkezik min­dennapos gondjainkkal, s a napi politika eseményeivel is. Ezért nagyon is célszerű a kulturális demonstráció szélesí­tése, az ifjúságot érdeklő és tudatát gazdagító mindennapi gondok, örömök okos feltárá­sa. A magyar ifjúság szép ha­gyományai között őrzi a kü­lönböző politikai nagygyűlések emlékét A kor követelményei­nek megfelelően, nagy szükség van ezek felelevenítésére. Jól ismerjük a kulturális és poli- tilíai demonstrációk eggyétar- tozásának történetét és máig is kibontatlan nagy lehetősé­geit. Nagyon helyes, hogy a Kommunista Ifjúsági Szövet­ség gondolt erre, mert koráb­ban már-már az a veszély fe­nyegette a kulturális művésze­ti seregszemléket, hogy kissé öncélú, talajtalan versengé­sekké alakulnak. Természetesen, a diáiknapok kulturális, művészeti gondo­latköre, célkitűzése továbbra is megmarad. Sőt, amint hal­lottuk, bizonyos művészeti ágakkal bővül. A szokásos pályázatok rend­szere szintén bővül, a forrada­lom és az ifjúság össze tartozó fogalmainak vizsgálata nagy lehetőséggel kecsegtet mind­azok számára, akik szeretettel és szívesen gondolják végig diáknemzedékünk közelmúlti mai és jövőbeni helyzetét. Az idei Sárospataki Diák-' napok lebonyolítása feltehető­en könnyebb lesz, mint a két évvel ezelőtti. Ugyanis, miután Eger önállóan rendez diákna­pokat, Heves és Nógrád me­gye nem Sárospatakra küldi fiataljait. Ez a területi szűkí­tés bizonyára jótékony hatás­sal lesz az elmélyültebb poli­tikai munkára, a kulturális, művészeti tevékenység színvo­nalának emelésére. A benevező csoportok elő­ször kötelező iskolai, majd me­gyei versenyeken bizonyíthat­ják érdemességüket a pataki versenyre. Korábbi gyakorlat­tól eltérően, csak aranyérme­sek indulhatnak a pataki diáb- napokra. A művelődési intéz, mónyek, a KISZ Borsod me­gyei Bizottsága mind nagyobb segítséget kíván nyújtani a* ipari tanulóknak, ugyanis eb­ben az esztendőben az ipari tanulók széles körű részvételé­re számítanak Sárospatakon. P. L. Csobány Kálmán rajza Bárány Tamás: Megértő lélek F élórája sincs, hogy le­ültek számolni, de már izzik körülöttük a le­vegő. Minden elsején így van ez, illetve minden harmadi­kén; akkor hozza haza az asz- szony is a pénzt. A férfi má­sodikén kapja, de csak a kö­vetkező napon ülnek le beosz­tani. Ilyenkor — mi tagadás — mindig borongás a családi légkör. Mint most is. A pénz különféle borítékok­ba kerüli, csekklapokat töltöt­tek ki, félretették a lakbért és a villanyszámla szokott össze­gét, a telefont, a televíziót, a aiztosítást. A férfi aztán ösz- szeadja a kiadások jókora számosziopát. Lecsapja golyós­tollát, amikor végez a műve- ettel, és ránéz az asszonyra. — Nem megy! Értsd meg, ez így nem megy tovább! Mit képzelsz, fiam, lopom én' a pénzt? Az asszony a semmibe me­red. — Nem ... — Mikor tanulsz meg végre leosztani?! Az asszony von a vállán. — Aki ennél jobban tud, az csal. .. Százszor is meg­gondolom, megrágom, amíg valamire elszánom magam ... A férfi felnevet, erőltetettem — Két hónapja az új kosz­tümöd, a múlt hónapban a ci­pő, meg a kalap, a kesztyű­vel ... Azt hittem, ezzel vége. De nem! Most a shantungru- ha! Potom hatszázért! Nem bírom, értsd meg! ^tzt hittem valamikor, hogy segítség lesz, ha állásba mégy!... Hatodik éve dolgozol, de a lakásba még egy fillért se... Újra kellene már végre húzatni a rekamié- kat és a székeket! Szánalom rájuk nézni! Azt hittem, hoz­zájárulsz, mert egyedül nem bírom. És akkor: a shantung- ruha! — Elhallgat, nagyot só­hajt, majd gúnyosan megkér­di: — A jövő hónapban mire számíthatok? Az asszony nem érzi ki fér­je hangjából a gúnyt, készség­gel — bár némi bűntudattal — válaszol. — A nyári köpeny ... Ezer­száz. Azt csak beláthatod, hogy nyáron nem járhatok ta­vaszi kabátban ... Ha este el­megyünk valahová .,. Egyetlen sátáni kacaj a fe­lelet. — Ez az! — suttogja aztán a férfi dühtől fuldokolva. — Megvétetted velem a televízi­ót! Mit rágtad a fülem, hogy már az egész háznak van, hogy ujjal mutogatnak ránk... Végre megvan, az árát ki se nyögtük még, és akkor: elme­gyünk valahová... Elme­gyünk valahová! Az asszony megint a sem­mit nézi. — Az ember nem ülhet örökké itthon — mondja kur­tán. — A felvágott mindeneset­re olcsóbb, mint egy vacsora a Citadellában! Szabadtéri színpad, utána vacsora, taxin haza... Kétszáz forint! — Halántékára szorítja kezét. — Húsz deka párizsi hét húsz! A z asszony a hitvalló vértanúk arcával só­hajt egy hatalmasat, aztán cigarettáért nyúl, és tü­zet lobbant, öngyújtójából. A férfi egyetlen vad fújásfial ki­oltja a lángot. — No! Mit csinálsz? A férfi arcán piros kis ró­zsák. — Elfújtam! Erről az át­kozott cigarettáról is ideje volna már leszoknod! Ez is havi százötven forint! A gye­reknek nincs szandálja, teg­nap panaszkodott éppen ... Ezen a pénzen vehetnél neki! Most már az asszonyt is kezdi elhagyni a béketűrés. — Nem elég, hogy az én öltözködésemre nincs gondod, most még a fiad ruházását is a nyakamba varmád? A be­járónőt ne spóroljam meg ne­ked?! A férfi — bár nehezen — de még türtőzteti magát — De! — mondja csende­sen. — Megspórolhatnád! Akár úgy, hogy te fizeted, akár úgy, hogy néha személyesen a ka­csodba veszed a porszívót és kitakarítasz. Nem fog leesni a gyűrű az ujjadról! — Úgy! — jajdul fel az asz- szony. — Szóval megint cse­lédet akarsz csinálni belő­lem? A férfi az inge kézelőjét nézi. — Havi háromszáz forintot dobok ki Etuska nénire. Köz­ben lefoszlanak rólam az in­geim. Három éve nem tudok • egy szál inget venni magam­nak, pedig az Etuska néni há­romszázából havonta harmat tudnék! Nézd meg a mandzset­támat! — Oda mutatja karját az asszonynak, s az arcába sziszegi tagolva: — értsd meg, nem bí-rom to-vább! Az asszony arcán vérhullám fut fel, a homlokáig. — Szóval miattam jársz rongyokban? Ezt kellett meg­érnem! — Felsír. — Köszö­nöm! De ezt már én sem bí­rom tovább! — És zokogva kirohan a szobából; csak úgy zeng a becsapott ajtó. A férfi utána néz. — Ö nem bírja... Nem rossz! — Hirtelen újra elönti az indulat. — És én? Én mit szóljak? Betörni mégsem me­hetek... Nyári köpeny! Iste­nemre, nem rossz! Egy Ida nyári köppenytyű, ezeregy­A f a< le in­táj ú fce le' le: i te űl 111 a; ti; la s tő >k ti 3D' I rá a \

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom