Észak-Magyarország, 1967. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-07 / 6. szám

.ftttwnba«. 19flT Január 7. eszakmagyarorszag Megkezdődött... Buaxonkeíieti keret — Mindenki marad Francia túra A DVTK labdarúgó szak­osztályánál is megkezdődött a felkészülés az 1967. évi baj­nokságra. Mint korábban hírt ;8dtjunk róla, a csapathoz Sza- bó Pál személyében új edző ' került Igaz, végeredményben nem új emberről van szó, *1,ort „Pali bácsi” több mint esztendővel ezelőtt már dolgozott Diósgyőrött. Január “•ón az ő vezetésével kezdőd- fek meg a labdarúgó-csapat edzései. Újság még az, hogy Pribelszky Gyula, a DVTK egykori kiváló játékosa mű­ködik „segédedzőként” Szabó Pál mellett v,/ Nyolc napon keresztül napi két edzést tart a 22-es keret, •melynek tagjai közt a régi Játékosokon kívül helyet ka­pott Koszó Ferenc, valamint a 8áEAFC-tól átigazolt Herr István és a szerencsi Hajagos Perenc. A játékosok ebben az Időszakban együtt laknak a kohászat új szállójában. A ^készülést kissé zavarja, kogy négyen katonai szolgá­ltukat töltik Egerben. így . ^*1. Szurgent, Ruttkai és ®láh a körülményekhez ké- *,est- tehát Egerben alapoz­nak. Több fiatal játékos leszere­léséről is hírt kaptunk. Ezek természetesen csak a jövő •zempontjából jöhetnek sza­kításba. Nemrégen szerelt le Kovácsi, Kertész, Horváth, ^árkonyi és hamarosan lete- "k a katonaideje Papp Jó- *»ef kapusnak is. A DVTK elnöksége és a labdarúgó szakosztály veze­tősége közölte, hogy az első lapátnál számításba jött já­tékosok közül senki sem távozik el Diósgyőrből. Azok a híresztelések, amelyek az elmúlt hetekben szárnyra keltek, alaptalanok. Jubilál a Sportegészségügyi Intézet Január 15-től 28-ig Buda­pesten, a Népstadionban ké­szül a DVTK. Utána néhány érdekesnek ígérkező edző­mérkőzés szereped a prog­ramban, és szó van egy tízna­pos franciaországi túráról is. A tervek szerint február 26- án a Magyar ifjúsági váloga­tottal játszik edzőmérkőzést a diósgyőri együttes, s a baj­nokság megkezdéséig tovább tartanak a formába hozó ed­zések. Mint érdekességet meg- említjüjc, hogy március 15-én a Magyarország — Csehszlo­vákia ifjúsági válogatott j UEFA-selejtező mérkőzést a I diósgyőri stadionban rendezik meg. Így fest tehát a DVTK prog­ramja néhány nappal azután, hogy elkezdődtek az edzések. — pá — ségügyi előadást is tartottunk. Profilunkba tartozik azonban a tudományos kutatómunka is. — Sok tanuló kéri-e fel­mentését a testnevelés alól? — Igen jól állunk. Az el­múlt évben mindössze 2800 tanuló jelent meg felmenté­si kérelemmel a rendelése­ken. Közülük 1100 miskolci volt. Ez az adat azonban tar­talmazza a két-három napra szóló felmentések számát is. Büszkén mondhatjuk, hogy az eredményes felvilágosító munka következtében e mi­nimális felmentett tanuló-lét­számmal mi állunk az első helyen az országban! Perece­sen nincs felmentett tanuló, a XXI. sz. iskolában négy, a XXVII-esben nyolc tanuló kapott felmentést. — Előfordulnak-e még min­dig meg nem engedhető 'ese­tek a vizsgálatok során? — Szórványosan még igen. Például néhányszor előfor­dult, hogy vidéki sportoló he­lyett más egyén jelent meg a vizsgálaton. Időnként sze­szesitalt fogyasztott ifjú is felkeresett bennünket. Elvét­ve időpont-átjavítások is tör­téntek az igazolványokban. Szerencsére ezek az esetek egyre ritkábbak, és remélhe­tőleg hamarosan el is tűnnek, örvendetes viszont, hogy a magasabb minősítésű sporto­lók még a kötelező két vizs­gálat között is gyakran meg­keresnek bennünket — Lesznek-e új feladatok 1967-ben? — Igen. Most tulajdonkép­pen az erőgyűjtés napjait él­jük. mert az új minősftési rendszer bevezetésével közel tizennégyezer sportolót kell viszonylag rövid idő alatt megvizsgálni. A feladattól azonban nem félünk, hiszen jó szervezéssel ezt is időre teljesíteni tudjuk. Aztán elnézést kér a főor­vos, mert új sportolók ér­keztek. Mi pedig azzal a jó érzéssel távoztunk, hogy a jubiláló intézet kiválóan ol­dotta meg feladatát. — Monostori — igényt kielégítő öt helyiség­ben hét szakorvos látja el különálló székházban a spor­tolók kötelező sportorvosi vizsgálatát. Székházunkra különösen büszkék vagyunk, hiszen az országban csupán Győr, Szeged és Debrecen rendelkezik hasonló különálló épülettel erre a célra. A me­gye székhelyen kívül még tíz járási székhelyen működik sportorvosi rendelő. — Mennyi volt az elmúlt évben a vizsgált személyek száma? — Pontos számadattal most nem szolgálhatok, mivel az összesítő munkák jelenleg még tartanak. Átlagosan Mis­kolcon húszezer, a járások­ban pedig tizenkétezer spor­tolót vizsgálunk évenként. — Milyen természetűek a vizsgálatok? — A szakorvosi vizsgálato­kon kívül laboratóriumi, rönt­gen, EKG és különböző ter­helési vizsgálatokat is tar­tunk. Ezeken kívül az elmúlt évben százhúsz versenyügye­letet és harminc sportegész­Csendélet Bánkúton * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * , dht é ixa k m <i 7 <! <t 7 -HETI RÁDIÓMŰSORA Kossuth és Pelöli rádió 1967. ián. 9-töi 1967. ián. 15-ig IIETFO Kossuth-ráflló. 8.15: Könnyű dal- •amoic 910. ,ués Lajos folyólrat_ ?«emléje. 9,25; A hét előadómü- a_ Dlmltrl Mitropoulos. 10.10: óv°dós°k műsora. 10.30: Vtrág- 10.47: Salzburgi Ünnepi 1966‘ 1215: Tánczenei 1318: Takács Paula és anai György énekel. 13.43: Né- ia zf,Pekar. 14.20: Andor Leon lrá- A * l5,13: Zenekari muzsika. 16.00: ^yermekrádió műsora. 16.42: Hai i ar,yanyelvünk. 16.47: Egressy- 17.15: Galli-Curci hangver- tCj* 1B-00: Huszas stúdió. 19.30: éj Velencében. Rádióvál to- 21.06: Ej színű komédia rá- 21-49: Kovács Apollónia ^nekel. 22.25: Tánczene. 23.00; Ka­mraién«. n.lO: Filmzene. • n* ®^fi-rádió. 10.00: Liszt-művek. *«•45; dr. Fogarassy László előadá- I, 11.00: Bolba Lajos műsora. Zenés barangolás Franciaor- *'*gban. 11.57: Firenzei tragédia. JJPera. 12.50: Gazdaszemmel. 13.05: Dperettrészletek. 14.08: Verbunko- 14.25: ,.CIA-story” — I. rész. *4.40; Qperalntermezzók. 14.55: fiatalokról — fiataloknak, 15.00: Délutáni frissítő! 15.35: A Rádió ”*ngmúzeumából. 15.38: Hegedű- jyhzsika. 15.55: Falus) percek. y>.23: Fiatalokról — fiataloknak- **•28: Zenekari muzsika. 17.00: tea. 18.10: Bartók-kórusmű- 18.30: Rádióegyetem. 19.00: ^ftPi zenekar. 19.35: Hangverseny- jenekar. 21.33: Nőkről — nőknek. v*03: Lehoczky Éva énekel. 22.25: ** két előadóművésze. KEDD Kossuth-rádió. 8.20: Táncmelódi- 9 00: A Gyermekrádió műsora. ® 42: Walter Gleseking zongorázik. *«•10: Germanus Gyula előadása. 10.80: Fényes Szabolcs operettjei­nél. u.iot Zenekari muzsika. 12.15: "«»gyár tájak zenéjéből. 13.03: Operaáriák. 13.27: Az Ifjúsági Rá- öió műsora. 13.47: Gyermekkórus. 14.10: Könnyűzene. 15.15: Yehudi Menuhin hegedül. 16.01: A kék flare. Részletek. 18.24: Ródióis- kola. 17.15: Népi zenekar. 17.55: Könnyűzenei híradó. 19.30: A Sza­bó-család. 20.46: Mozart: A varázs­fuvola. 28.42: Verbunkos muzsika. Petőfi-rádló. 10.00: Zenekari mu­zsika. U.oo: Zenés barangolás Franciaországban. 11.19: Magyar fuvósz^nc. 12 00: Kamarazene. 13.00: A Falurádió műsora. 13.13: Frank Sinatra énekel. 14.08: Könnyűzene. 14.23: Henata Tebaldi énekel. 14.45: -«^A-story” — H. rész. 15.00: íTmczenei koktél. 15.45: Két szov­jet humoreszk. 16.05: Francia mu­zsika. 16.43: Részlet Sipkay Barna regényéből. 16.50: Szórakoztató ze­ne nyugdíjasoknak. 17.25: Lauri- Volpi énekel. 17.40: Cigánydalok. 18.10: Csajkovszklj-áriák. 18.25: Az atommagok születése. 18.50: Yves Montand énekel. 19.14: Komlóssy Erzsébet énekel. 20.30: Kelemen Kata műsora. 21.30: Magyar nóta- és népdal est.. 22.36: Látogatás a művészeti gimnáziumban. 22.50: A jazz kedvelőinek. SZERDA Kossuth-rádió. 8.20: Zeng az er­dő. Részletek. 9.00: Orvosi taná­csok. 9.34: Az atommagok szüle­tése. III. rész. 10.10: Népi zene­kar. 10.40: Hugenották. Részle­tek. 11.30: A Szabó-család. 12.15: Tánczene-I koktél. 13.18: Weiner: Csongor és Tünde. 13.46: Fras- quita. Részletek. 14.10: Gazdasági szemle. 14.41: Kórusfesztivál. 15.15: Könnyűzene. 16.02: Hangverseny a stúdióban. 16.37: Urbán Ernő úti­rajza. 17.15: A Ventures együttes játszik. 17.51: Dimitri Mitropoulos vezényel. 19.30: Népi zenekar. 20.10: Szccskő Tamás írása. 20.20: Könnyűzenei r*\1tvényműsor. 21.05: Gondolat. 21.46: Opcrettdalok. 22.10: Időszerű nemzetközi kérdé­sek. 22.25: Ugyanaz — mással. 23.00: Tánczenc. 23.30: Operarész- letek. o.io: A Szabó—Beamter—■ Pege-trió. Petőfi-rádló. 10.00: Mindenki kedvére. 12.15: Jurlj Nagtbin el­beszélése. 12.35: Dalok az ifjúság­ról. 12.45: Gazdaszemmel. 13.17: Könnyűzenei híradó. 14.08: Szim­fonikus táncok. 14.35: Orvosi ta­nácsok. 14.40: Kisspista István népdaljátéka. 15.21: Donatella Moretti negyedórája. 15.30: Csanádi Imre: Kalendárium. 15.40: Mozart tenoráriák. 16.05: Negyedóra há­romnegyed ütemben. 16.20: ,.CIA- story” — III. rész. 16.30: A három testőr. Részletek. 16.50: Lemezek között válogatva. 17.25: Délutáni frissítő! 18.10: Döntő a hegytetőn! 19.10: A jazz kedvelőinek. 19.35: A MÁV együttese játszik. 22.00: Kadosa Pál VI. szimfóniája. 22.20: Népek zenéjéből. CSÜTÖRTÖK Kossuth-rádió. 8.20: Wagner­áriák. 8.40: Részletek Churchill filmzenéjéből. 9.10: Zenekari mu­zsika. 10.10: Elbeszélés gyermekek­nek. 10.30: iskolai kórusok éne­kelnek. 10.55: Trágai ritmusok. 12.15: Népi zenekar. 13.10: Kama­razene. 13.45: Kóruspódium. 13.55: Törvénykönyv. 14.10: Rádióegyetem — Zenei tagozat. 15.15: Csehov széke. Csapó György műsora. 16.17: Könnyűzenei újdonságok. 16.37: Urbán útirajza. 17.15: Gra­bber Miklós magyar tánc feldol­gozásaiból. 17.52: Asconai Zenei Hetek. I960, 10.30: Bovaryné. Rá- dióváltozat. 20.24: Stúdió 11 Ját­szik. 21.05: Operetthangverseny. 22.25: Dimitri Mitropoulos vezé­nyel. 23.46: Könnyűzene éjfél előtt. Petőfi-rádió. 10.00: Offenbach: Hoffmann meséi. 13.00: Könnyű dallamok. 14.08: Mario Lanza éne­kel. 14.30: Csak fiatalokról! 14.38: Rácz Aladár cinibal mozik. 15.00: Csak fiataloknak! 15.45: Rigoletto monológja. 16.05: Fúvószene tánc­ritmusban. 16.20: ..CIA-story” — IV. rész. 16.30; Verbunkosok, ka­tonadalok. 16.53: Zenekari muzsi­ka. 17.15: Hóhullásban. Versek* 17.22: Délutáni frissítő! 18.10: Dombey és fia. Rádiójáték. 18.56: Népi muzsika. 19.35: Zenekari hangverseny. 21.40: Irodalmi mű­sor. 22.05: Mörike—Wolí-dalok. 22.32: Zsolnai Hédi énekel. PÉNTEK Kossuth-rádió. 8.20: Szórakozta­tó zene nyugdíjasoknak. 9.00: Éj­szakai repülés. Könyvismertetés. 9.20: Operarészlctek. 10.10: Az óvo­dások műsora. 11.00: Kamarazene. 12.15: Tánczenei koktél. 14.18: Mun­kásmozgalmi dalok. 14.30: A Gyermekrádió műsora. 15.55: Ver­bunkosok. 17.15: Operai emezek. 18.40: Hozzon egy dalt Budapestre! 18.45: Török Erzsébet énekel. 19.30: Szórakoztató rovat.. 21.05: Régi nagy zongoristák. 22.35: Ze­nés komédia. 23.00: Századunk zenéjéből. 0.10: A Jazz kedvelői­nek. Petőfi-rádió. 10.00: Népi zene. 10.13: Rádiójáték. 11.05: Szórakoz­tató muzsika. 12.40: Fúvószene. 13.20: Zentai Anna és Rátonyi Ró­bert énekel. 14.08: Chopln-etüdök. 14.35: Délutáni frissítő! 15.05: Iro­dalmi rejtvényműsor. 15.15: Zene­kari muzsika. 15.40: Németh Ma­rika énekel. 16.05: Strauss-kerin- gők. 16.30: Operaáriák. 17.00: Tánc- dalok. 20.55: Magyar nóták. 21.27: Rádiójáték. 21.57: Kórusművek. 22.20: Láttuk, hallottuk. 22.40: Pet­ii Endre zongorázik. SZOMBAT Kossuth-rádió. 8.20: Lányok, asszonyok. 9,00: Orvosi tanácsok. 9.05: Könnyűzene. 10.10: Galli- Curd énekel. 11.04: Régi • nagy zongoristák. 12.15: Opereltrészletek. 13.18: Népdalok. 14.20: Operarész­letek. 15.15: Csak fiataloknak! 16.00: Hétvége . .. 17.27: Boldizsár Ivánnal beszélget Koczogh Ákos. 17.52: Montreauxi Fesztivál, 1966. 19.25: A hetvenkedő katona. Rá­diójáték. 21.01: Magyar nóták. «.30: Vidám percek. «.40: Néger spirituálék. 22.30: Táncoljunk. Petőfi-rádió. 10.00: Tónczene. 12.00: Olasz mesterek müvei. 12.55: Mit egyen a gyerek? 13.00: Két zongoraszonáta. 14.08: Táncdalok. 14.56: Szimfonikus zene. 16.05: Vi­dám műsor. 17.30: Népi zene. 18.10: Rádiójáték. 19.00: Igor Sztravinsz­kij. 20.25: Salzburgi Játékok. 1966. 22.00: Macedóniai népdalok. 22.14: Operaáriák. vasárnap Kossuth-rádió. 8.10: Pergő ritmu­sok. 9.54: Rádiójáték gyermekek­nek. 9.30: Vasárnap délelőtt. 13.00: Népi zene. 13.14: Rádiólexikon. 13.44: Tavaszi parádé. 15 08: Csa­ládi körben. 16.08: Slágerről — slágerre. 16.37: Pillantás a nagy­világba. 17.08: A Rádió Lemezal­buma. 19.10: Nótacsokor. 19.55: Operaáriák. 20.20: Tánczene, Jazz. 22.15: Kamarazene. 23.10: Márkus László és Dalida énekel. 0.10: A Budapesti Madrigálkórus énekel. Petőfi-rádió. 8.00: Itália a zené­ben. 8.44: Gazdaszemmel ... 8.50: Operakalauz. 10.00: Magyar nóták. 11.00: Vasárnapi koktél. 12.52: Me­sejáték. 14.03: Táskarádió. 15.25: R. StraUss: F.lektra. 17.05: Portrék a veszprémi Petőfi Színházból. 17.25: Mezei csokor, 18.20: Szept- ivánéji álom. 21.45: Beethoven: H. szimfónia. 22.15: Népdalok. Atelevízió műsora KEDD 8.05—*11.40: iskola-tv. Kémia. Tör­ténelem. 6zámtan-mértan. Kör­nyezetismeret. 13.35—16.50; Iskola- tv. A délelőtti adás ismétlése. 17.40: A Magyar Hirdető műsora. 17.50: Hírek. 17.55: Századok dal­ban. táncban. I. 18.35: UJ köny­vek. 18.40: Esti mese. 18.50: Mát- rai-Betegh Béla színházi jegyze­te. 19.00: Radzinszkij: Filmet for­gatunk Színmű két részben. A Vígszínház előadása felvételről. 20.25: TV Híradó. 22.10: TV Hír­adó — 2. kiadás. SZERDA 17.35: A Magyar Hirdető műso­ra. 17.45: Hírek. 17.50: Zeneked­velő gyerekek. 18.35: Mindennapok művészete. A kocsi. 19.25: Mi tör­tént azóta7 Riportfilm. 19.45: Ha­zat tükör. 19.50: Esti mese. 20.00: TV Híradó. 20.20: Oscar-díjas dal­lamok. 21.35: Könyv és zene. 22.15: TV Híradó — 2. kiadás. CSÜTÖRTÖK 8.10: Iskola-tv. 9.00: Környezet- ismeret.. 9.55: Magyar irodalom. 10.26: A filozófia doktora. (Jugo­szláv film. 16 éven felülieknek.) 11.50: Utazás jegy nélkül. 13.40— 17.25: Iskola-tv. A délelőtti műsor ismétlése. 17.25: Hétmérföldes ka­mera. 17.40: Mezögazdasagi szak- filmsorozat. 18.10: Hírek. 18.15: Zscb-tv. 18.45: Telesport. 19.10: Kapcsoljuk. 19.40: A világ térképe előtt. 19.50: Esti mese. 20.00: TV Híradó. 20.20: Harapófogóban. Ma­gyarul beszélő olasz film. (14 éven felülieknek.) 21.35: Zenei Figyelő. 22.15: TV Híradó — 2. kiadaa. PÉNTEK 8.05: Iskola-tv. Matematika. 9.00: Élővilág. 9.30: A televízió po­litikai tanfolyama (isim). 10.15: Harapófogóban (ism.). 11.30: Te­lesport. 11.45: Princ, n katona. VI. (ism.). 13.35: Matematika. 14.30: Élővilág. 19.00: A televízió politi­kai tanfolyama. 19.45: Pedagógu­sok fóruma. R Bratislava! Tv műsora | HÉTFŐ 17.40: Jack London: Emberölés B (tv-játék). 18.15: Telesport. 19.00: Ej TV Híradó. 19.30: Híres városok: £J Martin. 20.00: A felszarvazott tér) B (vígjáték). 31.05: Faépitészetl mű- B emlékek (tv-film). _ KEDD 9.55: A felszarvazott féi*j (ism.). B 11.00: A Visztula völgye (lengyel B tv-£llm). 18.05: Ifjúsági adás. 19.00: B TV Híradó. 19.80: Utazó kamera. B 20.00: Tízszer telelj. Rejtvénymű- B sor. I SZERDA 18.35: Kicsinyek műsora. I7.#s: B A diákklubok műsora. 18.25: A B kelet-szlovákiai kerület életéből. B 19.00: TV Híradó. 19.20: Közvetítés 9j bányamentők munkájáról. 19,50: fi Hold pipával (tv-játék). SZOMBAT 17.00: Otthon. 1967. 17.15: „Nem te vagy . . ." Francia kis játékfilm. 17.35: Hírek. 17.40: A Tv Ifjúsági Táncklubja. 18.25: A Miniszter- tanács megtárgyalta. 18.25; Talál kozás az ősemberrel. 1. 19.05: A tv jelenti. 19.50: Esti mese. 20.00: TV Híradó. 20.20: Prlne. a katona. Vm. rész. 20.50: Piccoló a kiállí­táson. Rajzfilm. 21.00: Othelló Gyulaházán Tv-film. 23.30: TV Híradó — 2. ldadáa. vasarnaf 8.00—9.46: lakola-tv. 9 46: Zsetv- tevá. 10.15: Támadás a király el­len. Sakktaníolyam. 10.35; Csipo­gó 001. Technikai Ismeretterjesztő műsor gyermekeknek. 11.25: FTC —BVSC bajnoki Jégkorong-mérkő­zés. 15.00: Mezőgazdasági szak­lilmsorozat (ism.). 15.30: Kukkan­tó. 16.10: Tabi László: Egy pár papucs. Tv-játék (Ism.). 17.10: Egy világbirodalom vége. 17.35: Szavak, csodálatos szavak (IX.). 18.55: Mir­jam Makeba show. 19.25: Ivan­hoe: Danella esküvője. Angol filmsorozat IX. rész. 19.50: Estt mese. 20.00: TV Híradó. 20.20: Sporthírek. 20.30: Szilveszter 1906. (Um.). 32.30: TV Híradó — 2. ki­adás. (A Magyar Rádió és Televízió a müsorváltoztatás Jogát fenntartja.) CSÜTÖRTÖK 17.55: Jégkorong-mérkőzés kózve-■ Ütése. A második szünetben: TV I Híradó. 20.15: Tudomány és tecb-B nika. 20.30: Szenzi mama (szlovák El film). 21.55: Slágerek. FENTEK 18.30: Riport egy katonai híradó» Bj iskolából. 19.00: TV Híradó. 19.301 gyerekek. Fllmmozaik. 21.50: A Sí Scotland Yard közbelép. A halál SÍ ujjlenyomata. Bűnügyi filmsorozat. Sf SZOMBAT 16.30: Klsfilmek. 17.00: 196« tláfjj legjobb sportolója. 18.00: Úttörő-H híradó. 19.45: Érdekességek a ter-B mészetben. 20.10: ötmillió tárni g§ (cseh bűnügyi film). 21.45: Bud* K pest, te csodás (a Magyar Te!ovi || zió zenés revüje). VASÁRNAP 10.55: Lőlek és Böbék (lengyel f j fümsorozat). 11.30: Hangverseny. K 15.15: Mexikó, 1966. 16.40: Külföldi ffi utazások idején. 17.30: Ártatlan-e® Thierry Brevanne? Kalandos tv>- R Játék. 19.00: TV Híradó. 19.45: T. |Í Williams: Nyár és füst íközvetítéaf a nyltrai Tájszínházból). „Egészséges, spar tolhat". Sokszor hangzik el ez a két szó nap mint nap, majd be­kerül a sportolók igazolvá­nyába a „versenyezhet” szócs­kát beütő pecsét. A holtidény egyik csendes napján látogattunk el a me­gye Testnevelési és Sport­egészségügyi Intézetébe, hogy képet kapjunk sportéletünk eme nélkülözhetetlen objek­tumának 1966. évi munkájá­ról. Dr. Petró Sándor vezető főorvos kissé meghatódik, amikor az eddig megtett utat felmérve beszélni kezd. — Húsz év tekintélyes idő az ember életében. Különö­sen akkor válik jelentőssé ez az idő, ha egy ilyen nagy megye ifjúságának egészség- védelme közben telik el. Ez i az intézet pedig éppen húsz [ éve dolgozik ezért. Messziről indultunk el. 1947-ben a Tiszti Orvosi Hi­vatal egyik szobájában dr. I Magyar János kartársammal szerveztük meg a sportorvosi i szolgálatot. Ma a legkorsze- I rúbben felszerelt, minden * Sportműsor J * »SZOMBAT * * ASZTALITENISZ: * Miskolc város férfi és ^ női asztalitenisz baj- * noksága. Népkerti * sportcsarnok, délután 3 =8 óra. i|í SJ: Miskolc város |j[ felnőtt é$ ifjúsági lesik- * íó, műlesikló, futó és jjj ugró bajnoksága, lilla- * füredi pálya, Fehérkő- * lápa, lillafüredi ugró- * sánc, 9 óra, * * VASÁRNAP I ASZTALITENISZ: | Miskolc város férfi- és át női asztalitenisz baj- jjj noksága. Népkerti sport- % csarnok, 8 óra. KÉZILABDA: A te- * remkupa bajnokság 3. jf fordulója. 10 óra: Alsó- * zsolca — Sajóbábony. jjj férfi ifi, 10.35: Sajóba- át bony — Ernőd, női ifi, jjj 11 óra: Alsózsolca — át Felsözsolca férfi I, o. jjj 11.45 óra: Ernőd — Me- ác zőcsáti VM férfi II. o., jjj 12.30: DVTK — Mis- * kolci VM férfi ifi. 13.05; jjj M. Honvéd — M. Pá- * nyász férfi ifi. 13.40: á= Hejőcsaba — MEMTe I női I. o., 14.15: MEAFC 5 — Hejőcsaba, férfi 1. jj o., 15 óra: M. Bányász * — Vasas Kossuth, férfi jjj kiemelt, 15.45 óra: MV- * SC — Edelényi Sparta- jjj eus férfi I. o., 16.30 * óra: MVSC — S. Epi- * tők, női 1. o., 17.15: Miskolci VM — Mis- jjj kolci Honvéd férfi ki- * emelt. jK St: Miskolc város át felnőtt- és ifjúsági le- jjj sikló, műlesikló, futó és á> ugró bajnoksága, lilla- jjj füredi pálya. Fehérkő- 3 lápa, lillafüredi ugró- jjj sánc, 9 óra. TERMESZETJARAS: jjj Kilián pontszerző sitú- jjj m, Lillafüred, 9 óra. át MHMHHHHHHHHUUHHIIHHHM9

Next

/
Oldalképek
Tartalom