Észak-Magyarország, 1966. október (22. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-05 / 235. szám

4 ÉSZAKIM AÜT A RORSZAO Szerda, 1966. október 5. Össsel a mozikban Tizenhat ország harmichcl fiiinjc Az év utolsó negyedében, a kialakult szokások szerint, emelkedni szokott a mozik lá­togatói tsdga. Mi várja októ­berben, novemberben és de­cemberben a mozikban a né­zőket? Erről adott tájékozta­tást a MOKÉP igazgatósága. Az cv utolsó negyedében ti­zenhat ország harminchét filmprodukciója -szerepei a be­mutató programban. Ezenkí­vül igen sok felújítás, és a repriz-mozikban futó korábbi filmek választéka kínál sokré­tű szórakozási lehetőséget. Az év utolsó három hónap­jában hat új magyar filmet mutatnak be. Október máso­dik felében Kosztolányi Dezső Aranysárkány című regényé­nek azonos című filmváltoza­ta nyitja meg e sort, Ranódy László rendezésében. Kará­csonyra mutatják be Várko- vyi Zoltán két új, összefüggő alkotását, Jókai Mór Egy ma­gyar nabob és Kárpátiig Zol­tán című regényének színes, szélesvásznú filmváltozatait. Szabó István, az Álmodozások kora című filmmel ismertté vált fiatal rendező új alkotá­sa egy fiatalemberről szól, aki ideállá formálja apjának alakját. A film címe: Apa, Uj magyar rendezőt is avat ez a negyedév. Kárpáti György, a kisfilmjeivel már ismertté vált fiatal rendező első játékfilmje, a Nem szok­tam hazudni mai lányokról szól. derűs hangvétellel. Ugyancsak bemutatják a Mis­kolcon már külön levetített A férfi egészen más című film­drámát, Fejér Tamás alkotá­sát. © Az őszi fii.nüemutatok so­rában több olyan alkotással találkozunk, amelyet ismert irodalmi művekből adaptál­tak. Bemutatják például Bo- leslaw Prus A fáraó című re­gényének filmváltozatát. A lengyel irodalom klasszikusa. Stefan Zeromski Hamvak cí­mű regényének filmváltozatát A légió címmel mutatják be. A hatalmas történelmi tabló­szerű filmet Andrzej Wajda rendezte. John Fielding Tom Jones című klasszikus regé­nyét Tony Richardson i'ilme- sítette meg. Az Elektra világ­hírű görög alkotója, Cacoyan- nis készített filmet Nikos Ka­zan Lzakis Zorba, a görög cí­mű regényéből. Végül ebben, a kategóriában kell megemlí­tenünk Vasco Praloiini regé­nyének, az Elmaradt vallo- más-nak francia—olasz film­változatát. O A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója alkal­mából mutatják be a mozik a Lenin l^engyclországban című szélesvásznú alkotást, amely­ért Jutkevicset a legjobb ren­dezés díjával tüntették ki az idei cannes-i filmfesztiválon. Karl Liebknecht emlékének adózik Günther Reisch Amíg élek című történelmi filmje. Díno Risi olasz rendező A siker ára című tragikomédiá­ja egy újságíró nehéz útját mutatja be a háború utolsó óráitól napjainkig. Ugyancsak a háborúval kapcsolatos a ju- goszüávók Kari ovy-Vary-ban fcdí.iat nyert. Találkozások című filmje. Bizonyára nagy érdeklődés előzi meg a Drága John című svéd filmet, amely egy szenvedélyes "szerelmet mutat be. Feszültségben bő­velkedik a Belgrád felszaba­dításának óráiban játszódó, szovjet—jugoszláv koproduk­cióban készült Aknaveszély nincs! című film. Ebben a ka­tegóriában még négy szovjet filmet láthatunk: az Asszo­nyok, A 26 hős, a Szárnyasze- getten, végül a Bátrak bátrai címűeket. © V Több bűnügyi film is szere­pel az őszi-téli programban. Y vés Montand, Simone Sig­norét és még egy sor népsze­rű francia színész szerepel A tökéletes bűntény című kri­miben; a Sakk-matt című ro­mán film a rendőrség és egy bűnszövetkezet harcát mutat­ja be, a csehszlovák alkotók pedig két bűnügyi filmmel is szerepelnek. (Bűntény a le­ányiskolában és A kisasszo­nyok később jönnek.) Igényesnek ígérkező cseh­szlovák filmdráma az Arany- ranet. Egy mai fiatal pár sze­relméről szól a Szerelem egy megfelelő idegennel című amerikai film. Maugham szín­darabjából a nyugatnémetek készítették el Az állhatatos fe­leség című vígjátékot, Több szatíra, vígjáték és egyéb té­májú film szerepel még a be­mutatandó művek listáján, közülük egy felújítást, Csuh- raj A negyvenegyedik című filmdrámáját, valamint a Rö­vid emlékezet című francia dokumentumffimet emeljük ki. Utóbbi érdekes, eredeti felvételeket tartalmazó össze­állítás az 1939—1945 közötti háborús évek Franciaországá­ról. (bm) Pogonyi Antal: „Míg telketekben egy szikra tűz fog élni, / Addig mindig elő­re, vörös magyarok! / S az ered­ményt ti is el fogjátok érni, / Ere is elérem — habár megha­lok.” így kezdődik Ligeti Ká­roly Végrendeletem című ver­se. Még nem töltötte be a hu- szonkilencedlk évét, amikor e sorokat, rövid élete utolsó versét az omszki börtönben, Kolcsak fehérgárdistái között leírta. Néhány óra múlva a fehér tisztek szörnyű kínzások közben kivégezték. 1919. júni­us 2-a volt ekkor, és Omszk a fehér terror utolsó napjai­nak haláitáncában tobzódott. Százötven internacionalista harcos osztozott ekkor Ligeti Károly, a magyar internacio­nalista forradalmár tragikus sorsában. Ligeti Károly rövid életútja eseményekkel zsúfolt. Tizen­hat éves korától eljegyzett ka­tonája a haladásnak, író, új­ságíró, a Népszava munkatár­sa, a Szociáldemokrata Párt" tagja. A falusi kovács érett­ségizett fia zászlósi rangban kerül az első világháború orosz frontjára. Tisztként, de gyakran kerül összeütközésbe a- kegyetlen és embertelen K. u. K. reglamával. 191G-ban orosz hadifogságba kerül. S itt jut kapcsolatba az orosz for­radalmárokkal. Kommunistá­vá válik. 1917-től a Bolsevik Párt tagja. Agitál, szervez, új­ságot szerkeszt, majd meg­szervezi az első omszki nem­zetközi gárdát. Harcból áll az élete. Hős a csatákban, és hős, amikor súlyos Sebesülten embertelen kínzásokat kell elviselnie a fehérek fogságá­ban. Életútját most az egykori harcostárs, a . szibériai forra­dalmi harcok veterán katoná­ja, Pogonyi Antal járja végig újra a Kossuth Kiadó gondo­zásában megjelent, Végrende­let című regényében. Pogonyi a szemtanú, sőt, a személyes részvevő hitelessé­gével vázolja fel Ligeti életé­nek utolsó szakaszát úgy, hogy abból igen érzékletesen rajzolódik fel a nagyszerű forradalmár portréja és a nagy történelmi változásokkal teli korszak, különösképpen a szibériai internacionalisták hőstörlénete. Hitelesek a csá­szári és királyi monarchia tiszti karáról festett képek, mégha öt évtized múltán is átsüt azokon a szerző szenve­délyes, de mélységesen igazsá Végrendelet gos ellenszenve. Hasonlóan hitelesek a hadifogoly életet, majd a dicső harcokat bemu­tató fejezetek. A szerző nem­csak saját élményeire és a történelmi kutatásokra tá­maszkodik, hanem felhasznál­ja Ligeti Károly özvegyének, egykori harcostársának, a gazdag omszki kereskedő osz­tályát megtagadó, hő« forra­dalmárrá lett lányának, Vcnc- kovics Zofijának emlékezéseit is. Tanúságtétel ez a könyv egy méltatlanul keveset emle­getett hős életéröl, és egy olyan korszakról, amely ma már inkább csak ünnepi meg­emlékezések, ritkábban művé­szi alkotások témája, de való­jában mai életünk bölcsője. Pogonyi mindvégig harmadik személyben beszél, sehol nem helyezi előtérbe önmaga sze­mélyét, de a regényben min­denütt érződik a személyes él­mény adta forradalmi szenve­délyesség, és a pártosság. A Végrendelet cselekménye fe­szült, izgalmas, s ebben csak oly helyeken érzünk törést, ahol a szerző kilép hősének szorosabban vett köréből és nagyobb távlatokat, történel­mi fordulatokat vázol fel. „Én itt maradok bús, jelte­len sírban, / De tűz-lelkem elmegy veletek, / S ott fog tobzódni a győzelmi csatában, / Mely lelkesíti forró keble­tek.” Ezt olvashatjuk az om­szki síralomház cellában írt vers egyik szakaszában. Lige­ti Károly tűzlelke 1919. után újra eljött Magyarországra, s egykori harcostársai, meg azok fiai megvívták a győzel­mes csatát. Pogonyi Antal re­génye szép emléket állít e hős­nek, Benedek Miklós Földes Mihály: Örök szerelem Október 5-én negyven éve, hogy Jászai Mari, a nagy magyar tragika meg­halt. Kbbol az, alkalomból köz.lünk egy részletet Föl­des Mihály örök sz.erclem című, a Jókai Színházban 1959-ben bemutatóit drámá­jából. Miria — Jászai Mari — szerepét Dayka Margit, Széli Kálmán szerepét Já­vor Pál alakította. A közölt jelenet a darab­nak azt a fordulatát ábrá­zolja, amikor Széli rá akarja venni Jászait, hogy távozzék a Nemzeti Színházból, mert a kulisszák mögötti intrika nem tesz lehetővé más megol­dást. Szín: (A miniszterelnök dol­gozószobája.) SZÉLL: Ügy tudom, Miria, a Burgszínház szívesen szer­ződtetné magát. Ez nem cse­kélység. MIRIA: Magyar színész va­gyok, kegyelmes uram. SZÉLL: De emlékezzék csak Svetoniusra: Ariern quaevis alit terra — a művész hazája a széles nagyvilág . .. MIRIA: (Megrendültén.) Te­hát menjek idegenbe? Járjak Canossát, vagy pedig fel is út, le is út? SZÉLL: (Kezetcsókol Mi- riának.) Az alternatíva ke­gyetlen, tudom . .. MIRIA: (Feláll.) Szépséges, forró alakjaim ott a színpa­don: most elmúltok, elenyész­tek a semmiségbe. Ügy saj­nállak benneteket, egyen­ként, mint a legjobb barátai­mat, akiket időnként a te­metőbe kísérek. (Feljajdul.) íme, az a jutalom. A pályaút vége. Most már Monsieur Pombiquet lesz ott végleg az úr és az egyéb irodalmi pernye. Hát ezért aztán ér­demes volt a nemzet aprajá- nak-nag.yjának téglát horda­nia ahhoz az épülethez. És én? (Csend.) Jó. Elmegyek. (Csend.) De hová? Hol is len­ne jó nekem ezen a földön? SZÉLL; Hódítsa meg ne­künk Bécset. MIRIA; Magyar színész lé­temre — németül? SZÉLL: Goethe, Schiller és Heine nyelve világszép nyelv. MIRIA: Valóban az. Goethe nyelve mindig elbájol enge- met. Racine-é meg Moliere-é is. És mint a részeges a bort, úgy kortyolgatom a Shakes­peare-! szót. Ha Lope de Vegát hallom, akkor Carmen katanyettjére gondolok. Petrarca csicsereg-csattog, mint az azúr égbe felszökő csalogány. És Puskin? Vala­hányszor Tatjána levelét sza­valom, úgy érzem, szebb mu­zsika már el sem képzelhető. Drága jó nagyuram, minden nyelv csodaszép! (Csend.) De nekem mégis a magyar a leg­szebb. (Csend.) Kegyelmes uram: engem magyarul ta­nított imádkozni az édes­anyám. Magyarul súgta meg nekem egyszer valaki, hogy szeret. Magyarul hallottam harcba és halálba induló hu­szárokat énekelni. Petőfi e nyelven írta a szívembe a törvényt: „Ha nem születtem volna is magyarnak ..." (Csend.) Három évtizeden át estéről-eslére Vörösmarty és Arany nyelvén szórtam né­pem ölébe a világirodalom kincseit. Minden gondola­tom e nyelv köntösébe öltö­zött, ha találkozni akart az emberekkel. Katona bőszí- tett, Reviczky lágyított, Vajda nemesített. A magyar lélek ruhája ez a nyelv. És ha elérkezik viharvert életem legvégső perce, az utolsó: — cn e nyelven mondok majd búcsút a világnak. (Csaknem sikoltva.) A földkerekség minden nyelvén szeretnék be­szélni, hogy testvérként szól­hassak minden emberhez — de: magyar-e az, aki megta­gadja édes anyanyelvét! SZÉLL: (Meghatottan.) An­gyali asszony... MIRIA: Nem szörnyeteg-e az, aki elárulja népét és el­hagyja hazáját? Nagy jó uram, aki képes erre, az nem érdemli meg, hogy hazája le­gyen. Engem ez a föld szült, ez dajkált és ez éltetett. En­gem ez a nép tett azzá, ami vagyok. Más ég alatt a sír­ban se lenne nyugodalmam. Öh, drága nagy jó uram, ne­kem a költő szava örök pa­rancs: Itt élned, halnod kell! SZÉLL: Nos, nyugodjék meg ... Nem tudom, mi telik tőlem ... De majd szólok Keg- levichnek ... Talán mégis rendbejön minden ... MIRIA: Nehéz elhinnem ... SZÉLL: Mégis megpróbá­lom ... MIRIA: Hálásan köszönöm... Am de, ha megbotránkoztat­tam volna, bocsásson meg ... Én, szegény öreg komédiás csak annyit akartam elmon­dani, jöjjön bármi: — a be­csületem, a művészetem és a magyarságom nem eladó! Felhívás orvosainkhoz! Célul tűztük ki, hogy me­gyénk orvosainak tudományos munkásságát felmérjük, s a jövőben rendszeresen figye­lemmel kísérjük. A fel mérés alapján szeretnénk elkészíteni megyénk orvosainak bio-bib­liográfiáját, amely a Borsodi Orvosi Szemle egyik száma­ként jelenik meg. Ilyen for­mában akarjuk nyilvánosság­ra hozni, s a további kutatá­sok szolgálatába állítani tudo­mányos eredményeinket. A bibliográfiát elküldjük az or­szág tudományos könyvtárai­nak, s azoknak a külföldi szakkönyvtáraknak és intéz­ményeknek, amelyekkel •könyvtárunknak kapcsolata van. A kiadvány fölméri minden megyénkben dolgozó orvos eddig megjelent, vagy nyom­tatás alatt álló tudományos munkáját. Ehhez az szükséges, hogy műveik egy-egy különle­nyomatát küldjék el könyvtá­runknak 1966. november 15-ig. Amennyiben különlenyomat már nem áll rendelkezésére, a mű lelőhellyel ellátott cédu- lás feldolgozása is megfelel- Kérjük lakóhelye, munkahe­lye és munkaköre pontos fel­tüntetését. Az eddig beküldött mun­kákért köszönetét mondunk. Külön hálásak vagyunk azért a segítségért, amelyet orvos- kollégák nyújtottak azáltal, hogy elköltözött, vagy elhunyt társaik életművét összeállítot­ták cs rendelkezésünkre bo­csátották. A jövőben is kér­jük ilyen vonatkozású támo­gatásukat. Az egyesített kórházait központi igazgatósága cs a Borsodi Orvosi Szemli szerkesztősége Legyünk mindig őszinték a gyermekhez! Dr. Herman Alice ővónő- pszichológus, a Magyar Nők Országos Tanácsa végrehajtó bizottságának tagja Miskolcon járt, és a szülői munkaközös­ségi hét programja során elő­adást tartott. Előadásának lé­nyege az volt, hogy n legna­gyobb őszinteséggel kell köze­ledni minden gyermekhez, már bölcsődé« korában. Tizen­két hónapos korától egészen az iskolába kerülésig úgy kell válaszolni a gyermek minden kérdésére, hogy az soha ne érezze az őszinteség hiányát. A gyermek ugyanis kitűnő szeizmográf, és azonnal meg­érzi a hamis hangot. Bármit kérdez a gyermek, magyaráz­zuk meg neki, amit nem tud. Természetesen korának és ér­telmiségi fokának megfelelő­— Látom, kartársnő, csupa könny a szeme. Miért sír? Csak nem haláleset? — De igen. — Valami kedves hozzátartozója? — Kedves?! A világ legundokabb embere volt! — De hát akkor miért sir? — Az örömtől. — És ki az a ... — Paczulák kartárs. Persze, maga nem ismerte, örüljön neki. Nagy karri­ert futott be. Innen indult, a mi kiren­deltségünkről. — Tehetséges volt? — A kirendeltség legostobább dolgo­zója. ügy volt, hogy felmondanak neki. — És? — A központban valaki beletúrt a beérkezett jelentésekbe. A legközelebbi értekezleten egy tévedés folytán jó pél­dának említették meg. A központ per­sze nem tévedhet, így a részlegünknél kiemelték, nagyobb fizetést adtak neki. A középszerv úgy gondolta, hogy akit a központ jó példaként említ, annak leg­alábbis a középszervnél a helye. — Oda került. — Nem. A központ felfigyelt, s mivel úgy gondolta, hogy ha a középszerű na­gyon ragaszkodik hozzá, akkor csakis ö az, aki megjavítja a központban a ha­tározatok, rendeletek színvonalát. — És? — Javította. Eveken át. Egyik ren­deletet a másik után. Az egyik jött reg­gel hétkor, az így intézkedett, a másik jött nyolckor, az úgy intézkedett. A har­madik .. . Minek soroljam. Minden ren­deletet húsz magyarázott és harminc pótrendelet helyesbített. Paczulák kar­társ meg előbb osztályt, főosztályt szer­vezett, majd több főosztályt vont ha­táskörébe. A rendeletek, határozatok ki­lószámra érkeztek. Meg kellett növelni az adminisztratív létszámot, sőt, a fizi­kai dolgozók közül többet elvontunk a termelésből a jelentések jelentéseinek gyártására. De hiába. F*****-*****»#*#*****-X-K**-***-K­Halálos ítáioi F*************************** — No, azért... — Égy ember akadt, aki Paczulák rendeletéit szó szerint meg akarta való­sítani. — És? — Évek óta kezelik az idegszanatóri­umokban. Egy másik kartársunk egy köteg rendeletet vitt magával a. horgá­száshoz. Arra gondolt, hogy talán a ter­mészet nagy csendjében rájön a meg­valósítás nyitjára. — Mi lett az eredmény? — A folyóból kipusztultak a halak­__ 919 — Ugyanis egy kóbor szellő beleso­dorta a rendeleteket a vízbe. A halak megkóstolták és sorra felfordultak tőle. — Nem lehetett tenni semmit? — Egyszer egy késclö az utcán téve­désből szíven szúrta. — Így halt meg? — Nem. Egy készülő határozatlömeg kivédte a halálos szúrást. Aztán az ut­cán, egy rendeletet tervezve annyira el­gondolkozott, hogy keresztülszaladt raj­ta a villamos. — Ez végzett vele? — Nem. Egy hét múlva már felépült, de a kórházi ágyon is megfogalmazott egy sereg rendeletet. — Több baleset nem érte? — De. A központban a határozatok, a határozatokra beérkező jelentések már elborították az íróasztalokat, az irodá­kéit, a raktárakat. Elhatározták, hogy a zúzdába viszik. Egy nagy, több mázsás köteg négy emelet magasból lezuhant. — Paczulák kartársra? — Igen. — Értem. Megölték a rcndelelek. — Nem. Nyomban új rendeletét gyár­tott a zúzdába szállítás módozatairól. Mi pedig lassan kezdtünk felőrlődni, belehülyülni a határozatuk. rcndelelek tömegébe. — Miért nem jelezték? ■— Jeleztük. Innen is, a többi kiren­deltségekről, a középszerűektől is renge­teg panasz, észrevétel futott be. Sokan inkább elmentek, minthogy végleg meg­örüljenek, A központ végre napirendre tűzte az ügyet. — És, és? — Paczulák kartárs fölényesen meg­győzte a szakbizottságot a rendeleiek fontosságáról, — Szóval maradt minden a régiben. — Nem. Úgy döntöttek, hogy Paczu­lák hajtsa végre saját rendelkezéseit. _ ?/? — Még végrendelkeznie se volt ide­je. Megütötte a guta. (csb) en. A szülő azt is ismerje be, ha nem tud pontos választ ad­ni, nehogy a szimplán elutasí­tó, magyarázatot nem adó vá­lasszal csalódást keltsünk a gyermekben. Szólt az úgynevezett „ké­nyes kérdésekről” is. Jó do­log, ha a szülő már a kiskorú gyermeknek ad bizonyos ma­gyarázatot a születés problé­májáról, mert akkor később sokkal könnyebb lesz tanácsot adni a nagyobb gyermeknek saját „kényes” ügyében. Az is szükséges az őszinte légköí kialakításához, hogy a szülök beszéljenek a gyermeknek sa­ját életükről, munkájukról» mert ezzel a munkára való nevelést segítik. A televízió-nézést hat évei korig nem ajánlja, mert a te­levízió gyorsan tovatűnő ké­pei számos, meg nem „emész­tett” emléket hagynak a gyer­mekben, és ez a bizonytalan­ság idegességet, ingerlékeny­séget vált ki belőle. A mesé viszont szükséges. Úgy kelli mint a játék. Szükséges azon­ban, hogy a mesének mi nd i á legyen valami tartalma. A há­rom évné] nem idősebb gyer­meknek lehetőleg életből vett történeteket meséljenek 3 szülők, később jöhetnek az ál­latmesék, a népmesék. Tud­nia kell a gyermeknek, hogy mesét hall, nem valóságot. Ugyanakkor azt is láttassuk meg benne, ami reális tarta­lom, ami tanulság. A mezőkövesdi Csongor Ah bertné és a. miskolci Antalfi Bálintné kérdéseire válaszaivá Herman Alice elmondotta, hogy a gyermek nyugodtan olvashat újságot, amint csak !ud olvasni. A mi újságjaink­ban nincsenek olyan rémme­sék, mint a nyugati bulvária- pokban, így nem tesznek ki' ros hatást a gyermekre. Jo lenne és segítené a gyermek- nevelést, ha rövidíteni lehet­ne a dolgozó anyák munka-, idejét, ám, a legfőbb teendd' nem is a munkaidő rövidítést lenne, hanem az, hogy a dol­gozó nő előbb menjen a gyer­mekéért a napközibe és csak aztán, esetleg a gyermel£«J együtt vásárolni, vagy bármi* elintézni. Ez az életre való ne­velést is segítené, és az any3 löbbct lehetne egy "út gyeim e5 kével is.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom