Észak-Magyarország, 1966. október (22. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-29 / 256. szám
ESZAKMAGVARORSSÄÖ Szómba*, 1956. október 29. , Tanácskoztak a sátoraljaújhelyi járás kommunistái Közel négy és fél ezer Rom- ínunisla megbízásából 210 küldött vetett számot — október 27-én, csütörtökön, a sátoraljaújhelyi járás dolgozóinak elmúlt négy esztendei munkájáról, és meghatározta az élkövetkezendő évek legfontosabb teendőit. Őszintén szólva nem volt könnyű dol- Sa a pártértekezlet résztvevőinek. Nem könnyű néhány óra Watt összegezni az ország sgyik legnagyobb mezőgazdáéig! területtel, számos termelőszövetkezettel, két jelentős állami gazdasággal és több *pa.ri üzemmel rendelkező tc- ítiletének négy évi munkáját. •3 hogy mégis sikerült körvonalazni a végzett munkát, idesorolni az elért, nagyszerű eredményeket, az a jól összegező Írásos beszámolónak, a beszámolót kiegészítő szóbeli tájékoztatónak, valamint a (frappáns, tartalmas hozzászólásoknak köszönhető. Ezt hallottuk a négy éves fejlődésről. A járás mezőgazdasága, termelőszövetkezetei, állami gazdaságai csaknem 3 milliárd forint értéket termeltek. A 42 termelőszövetkezet 24,7 százalékkal növelte az éves termelési értéket 1962- höz képest.. A Tolcsvai Állami Gazdaság négy év alatt több nini 38 millió forint nyereséggel, tiszta jövedelemmel zárt, s Tokaj-Hegyalia szőlő-, és bortermelése hírnevének öregbítésére, négy év alatt 94 százalékkal fokozta a szőlőtermelést. A gyengébb idei szüret a kedvezőtlen időjárás következménye. Elvi engedmények nélkül X beszámoló, a tiozzászólá- sok, a tsz-tagok, a gazdasági vezetők azzal indokolták meg a jelentős fejlődést, hogy a termelőszövetkezetekben és az üzemekben sikerült egyetértő, bizakodó légkört kialakí- teni, amely a legnehezebb helyzetben is képessé tette az alkotó embert az akadályok leküzdésére. Ez elsősorban a kommunisták példamutató Munkájának, jobb politikai és szakmai felkészültségének, a, Párttagok és pártonkívüliek Mindenkori egyetértésének . köszönhető. S a kommunisták- juak ebben a munkájában benne,van az is, hogy a hibákkal mindenkor határozottan szembeszálltak. zendő években kétszeresen ez lesz. Ez pedig megköveteli az újonnan megválasztottaktól, a pártbizottság tagjaitól, hogy konkrétebben segítsék az alapszervezetek, a különböző testületek mindennapi munkáját, a tervek elkészítését, a feladatok meghatározását. Az egységért mindennap harcolni kell A számos hozzászóló példákkal bizonyította az elmúlt évek munkájának eredményességét. Mindenki szólt arról, hogy általában nem alakult még ld egységes álláspont az önállóbb gazdálkodás, az új gazdasági irányítási rendszer kérdéseiben. Sok a vita, a találgatás, hogy milyen lesz ez, hogyan érvényesül ezen belül a demokrácia, az egység, a pártellenőrzés. Azzal mindenki tisztában van, hogy feltétlenül nagyobb hozzáértést követel majd. Ehhez a témához szólt hozzá Vaskó Mihály elvtárs, a megyei pártbizottság titkára, a járás országgyűlési képviselője is. Vaskó elvtárs először is a pártegységgel kapcsolatban jegyezte meg a következőt: — Kádár János elvtárs mondotta nemrégiben, hogy a pártegységért mindennap meg kell harcolni. Ügy van ez, hogy az egység napról napra a tettek egységében nyilvánul meg. Ha mindennap mindenki, minden kommunista a párthatározatnak megfelelően teljesiti kötelességét, akkor teljes az egység. De ha nem, akkor bizony már csorba esett az egységen. S ez vonatkozik a munka, az élet minden területére. A sátoraljaújhelyi járás dolgozóinak eredményeit, az elmúlt években végzett munkájukat a megyei vezetés elismeri, jónak tartja. Azonban néhány területen, egy-egy kommunista mindenkori példamutatásában, ez évben például a kenyérgabona termelésében, és felvásárlásában, bizony, hiányosságok voltak. S ez azt jelenti, hogy csorba esett az egységen is. Az clkövetkezendő időben ezeket ki kell küszöbölni. Ami viszont a gazdasági, a vállalati önállóságot illeti, bizonytalanságok, félreértések tapasztalhatók. Ki kell jelenteni, hogy gazdaságpolitikánk ugyanaz marad, ami eddig volt. Azonban nagyobb felelősség hárul mindenkire saját munkaterületén. A nagyobb önállóság sem egy ember önállósága. Csak együttesen, egyetértésben lehet cselekedni, dönteni. Es természetesen mindenkor a dolgozók, a népgazdaság, a szocialista társadalom érdekeinek megfelelően. Ez azonban mind a vezetőktől, mind a dolgozóktól nagyobb aktivitást, hozzáértést követel. És a káderek jobb kiválasztását, jobb nevelését a pártszervezetek, a kommunisták szempontjából. Ez a további boldogulás alapja mindenütt, a sátoraljaújhelyi járás területén is! A járás dolgozói, fiataljai egyébként nagy figyelemmel kísérték a járási pártértekezlet munkáját. A tanácskozást köszöntő úttörők, KlSZ-szer- vezetek küldöttei, az üzemek, tsz-ek, állami gazdaságok, iskolák táviratai egyaránt azt kérték a járás kommunistáitól, hogy úgy, mint eddig tették, dolgozzanak eredményesen a fejlődés érdekében. Az újjáválasztott járási pártbizottság és az egységes szavazás biztosíték rá. hogy az elkövetkezendő években újabb sikerek születnek a sátoraljaújhelyi járásban. Barcsa Sándor Ä kilátó szomszédságában Az elmúlt két-három év alatt a sátoraljaújhelyi járás községeiben, üzemeiben is. hlint mindenütt, sok szó esett ,a Párt vezető, irányító, ellen- I érző szerepének érvénvesülé- •Séről, Tóth József elvtárs, a Járási pártbizottság első titkára szóbeli kiegészítője so- rán a következőket említette meg: ■— Korábban sokan úgy mérlegelték a párt vezető szerepének hatékonyságát, hogy ^pjon a pártszervezet, a pártbizottság, egy-egy pártvezető elvégez-e bizonyos operatív Részfeladatot — mások, más szervek helyett. Ez a „munkastílus” már a múlté. Arra törekedtünk, hogy a kommunisták ne mások helyett dolgozónak, hanem a párt vezető szerepét úgy érvényesítsük, ahogy az a Központi Bizottság kongresszusi irányelveiben fs szerepel: „A párt vezető szerepe úgy érvényesül, hogy ® Marxizmus—leninizmus esz- Méi alapján a munkásosztály, a. dolgozó nép érdekeit szolgáló politikát folytat, és e politika megvalósítását igényli a Proletárdiktatúra valamennyi szervétől." És ez azt jelenti. h°gy a kommunistáknak a határozatoknak megfelelően kell szervezniük, ellenőrizniük, s ha szükséges, segíteniük ? mindennapi termelő munkát. Természetesen ez a korábbiaktól alaposabb szakmai és béli ti kai tudást, hozzáértést (követel. S ha már az eltelt két-három évben is ez volt * Párttagok, a kommunisták Jeladata, akkor az elkövetkcA városunk panorámájában gyönyörködök számára lehangoló képet mutat ez a „várkastély”. Málladozó falaival nem a legjobb propaganda az idegenforgalomnak. Nem lehetne ezen valahogy segíteni? Foto: Sz. Gy. * * * ■* Bodrogke- * I aiaptá j A ricc fi szex-szakértők arra figyelmeztettek, hogy az évszá- /• —Jt zados hagyományokat őrző, hűvös, konzervatív Lon- dón meghökkentőbb példákkal szolgál immár, mint Párizs. A miniszoknya körüli viharok, (széptermetű, fiatal lányok alig-szoknyában, de hatalmas transzparensekkel vonultak fel a brit fővárosban újításuk védelmében, és tiltakoztak amiatt, hogy a Dior-féle téli kollekcióban lábikra középig érő kabátok szerepelnek), a zsakett és keménykalap szögre akasztása a City-ben. — (igazán csak elvétve láttam belőlük egy-egy mintapéldányt) az újságstandokon nyíltan kínált sztriptíz-magazinok, és néhány más jelenség tanúskodik róla. Legharsányabban a Piccadilly Circus. (Ki ne ismerné nevét, aki legalább három angol nyelvleckével megbirkózott?) A tér nem tűnik ki különösebben nagy arányokkal, — a Trafalgar Square sokl<al impozánsabb —, hanem fényes nappal is viliódzó, színes reklámjaival, öles betűkből kiformált hirdetéseivel, nyüzsgő forgalmával, az angol élet másutt tapasztalható higgadtságát, nyugalmát, pedantériáját meghazudtoló vibrálásával. No és „beatnik”-hadával. Bizony nehéz elképzelni, milyen ápolatlanok, gondozatlanok, — uram bocsa’, piszkosak, — ezek a csoportokba verődött fiatalok, akik különc, furcsa, rendhagyó öltözékben, méteres hosszú hajjal, egymáshoz bújva órák hosszat ülnek a tér kellős közepén. Mit csinálnak? Ki tudná megmondani?! Belebámulnak a levegőbe, mintha semmi se történnék körülöttük, időnként falatoznak hátizsákjukból, ölelkeznek, vagy gitároznak, és várnak. Mint hírlik, szép számban találhatók köztük jómódú családok fiai és leányai, akiket bizonyosan az életúntság, a nihil sodort ide. Inkább ez ül ki arcukra, mintsem az újat akarás, a lázadozás, a változtatás igénye, a konvenciók elleni tiltakozás. Ernst Fischer, a kitűnő osztrák marxista gondolkodó, izgalmas könyvében, A fiatal nemzedék problémái-ban idézi egy 19 éves nyugati fiatal szavait: „A banda az utolsó és legrosszabb lehetőség arra, hogy szabadok maradjunk, s ezt akarjuk... Nem akarjuk, hogy keresztény, vagy politikai szervezetekben kantárt húzzanak ránk. Ez olyan jó, kényelmes lenne. Lenne egy ártatlan elfoglaltságunk, egyszerűen semlegesítenének bennünket, s nem lenne többé maró hatásunk— De ha olyan ártatlan külsőségekben, mint a hajviselet, meg a ruházat nincsen szabadság, akkor gondolatszabadságról álmodni se lehet." A Piccadilly megszokott csoportképe nem sugalmazza ezt az ifjonti filozófiát, s bárhogyan is tudják ezt idehaza, őszintén meg kell vallanom, hogy a járókelők, az arra haladók, a londoni polgárok ügyet se vetnek rájuk. Még csak érdekességnek se. számítanak. Az érdekességek is elröppennek, mint a léggömb, és aztán szétpukkannak. Gondolom, ha beállnak az esős napok, s Londonra leereszkedik a köd, a beatnikek is kisétálnak a Piccadilly- röl, és lehet, hogy lassan-lassan — kikopva a szenzációkeltésből — ö verőfényes tavaszi napokra se térnek már vissza. Sárközi Andor k-kickickirkifkirkidrirkirk'k-kk-k-k-k-kk'k'k-k-k-k-k-k-k-k'k-k-k-kirklrklrk Nemzeti öntudatunk I «ífnrrifn ékezett a LaiOgaiO megyc egyik közismert gyárába. Helyesebben, ide csak bekukkantott — találkozni akart a régi munkatársakkal. Pillanatok alatt körülvették, ezer és ezer kérdéssel ostromolták. Mert 6 már nyugati. Tíz éve ment el, s lám, milyen gyönyörű kocsija van! Teheti, jólmenő kocsmát nyitott — élettársa pénzéből, akinek szülei módos nyugati polgárok. Amikor egy jó fél óra múlva kigördült a kapun, az igazgató- magához kérette a portást. „Miért engedte be!” „De hát, igazgató elvtárs, ez az illető itt dolgozott nálunk, még tetszik is rá emlékezni...” „Emlékszem, vagy nem, a rendelet úgy szól, hogy idegeneknek belépni tilos!” Kétségtelen, nem magyar többé. Állampolgárságát idegen nemzetiségűre cserélte föl. De ott, ahol most él, történetesen Nyugat-Német- orszúgban, vajon igazi németnek tekintik-e? S élhet-e valaha is olyan jólétben, ami feledtetni tudja vele múltját, anyanyelvét, a szülői hazat, légi barátait, a képet a tájról, ahol élt... Túl vagyunk azon, hogy a tíz évvel ezelőtt disszidállak miatt morfondírozzunk. Elmentek. Sokfélék voltak. Vitte őket a bűn, a kalandvágy, sokat pedig a megfé- lemlitettség. Ezrek visszatértek azóta. Nem találták helyüket hazájukon kívül. Senki sem kérdezi tőlük: miért mentél el, és miért jöttél vissza. Hozzánk tartoznak. Magyarok. És akik hazahazalátogatnak? Akad közöttük jócskán, áld valóban hazalátogat, S olyan is, aki nemzeti érzéseit árulja itthon is, külföldön is. Főleg „odaát” — ahogy Rajkin mondja. Valaha a magyar nagyurak pénzüket verték el Nyugaton. Emezek ma nemzetük becsületét... Mit tudják ők, mi az, hogy nemzeti öntudat!? Amitinr az imént emlímimtui tett látogatónak visszamondták — és nem megmondták! —, miként vélekedett a gyár igazgatója a „tisztelgő látogatásról”, daco- sas kijelentette: no, ide se íeszem be többé a lábam! Dacosan? Nagyon is öntudatosan! Mert neki van öntudata. Nemzeti önérzete, öntudata nincs. Eladta. Azért, hogy más nemzet tollával ékeskedve térjen vissza, és azt mutogassa. Mintha legalábbis nekünk, ennek a tízmilliónyi magyarnak szégyenkeznie kellene a világ előtt. Sajnos, néha úgy viselkedünk, mint a szegény rokonok. A „valódi” nyugatiak előtt pedig olykor úgy tüntetjük föl magunkat, hogy okot adunk egy-egy megalapozatlan véleményformálásra: no, ezeket nyugodtan lekezelhetjük, hiszen végeredményben kik ők hozzánk képest? Saját történelmünket magunknak kell legjobban ismernünk: mi mindenen mentünk keresztül, amíg eddig eljutottunk. S ennek a népnek a hosszas és keserves küzdelmek ellenére is volt ereje hozzá, hogy nagyhírű tudósokat, művészeket, költőket, írókat — Irinyit, Munkácsyt, Petőfit, Móriczot adjon a világnak, meg lánglelkű férfiakat, akik nemcsak saját népük szabadságtüzét lobogtatták, hanem minden elnyomottét. Ez a nép az utóbbi százhúsz esztendőben háromszor is beleszólt Európa sorsába. 1848-ban, 1919-ben és 1945-ben. Igen, 1945-ben is! Miért nem akarjuk észrevenni és büszkélkedni vele, hogy amink ma van, azt mi alkottuk, amit elértünk, azt nem más érte el helyettünk! Miért tartjuk magunkat kisebbnek annál, mint amik valójában vagyunk!? Ha van is gondunk, bajunk, ha áldozni, küzdeni kell is a haladásért — hiszen ezek nélkül nincs fejlődés —, akkor is olyat műveltünk ebben az országban, ami dicsőségünkre válik. Üj világhatalommá vált szocialista közösség egyik tagjaként tettük, s ez még jobban emeli értékünket, növelheti a 'szocialista népi-nemzeti öntudatot, mert azt hirdetjük általa, hogy a népek eggyéforrott.saga, együttműködése teremti meg azt a történelmi körülményt, amely a kis népeknek is rangos helyet ad a nemzetközi életben. S mi mégis sokszor nem igazítjuk magatartásunkat e ranghoz. Mert öntudatunkat — az egyén öntudatát — függetlenítjük a nemzeti öntudattól. Pedig a kettő elválaszthatatlan. Ha egy magyar külföldön jár, akkor nem egy embert látnak benne, hanem egy magyart. Egy idegent. De ha mihozzánk jön- egy külföldi, a Magyar Népköztársaság területére, akkor — ha Nyugatról jön — mi a nyugatit látjuk benne; mintha valamelyik égitestről szállt volna alá, akit jól meg kell nézni. S meg is nézzük, még akitor is, ha alig tíz évvel ezelőtt még nem törte a magyart, mint most, mímelve, hogy elfelejtette anyanyelvét. Inkább azt felejtette el, hogy mi a nemzeti büszkeség, a nemzeti öntudat! De mit is várnánk tőle, ha ugyanerről néha magunk is megfeledkezünk! Mi, akik itt élünk, dolgozunk. És nem is akárhogy!... Ha elveszítünk egy nemzetközi labdarúgó-mérkőzést, valósággal nemzeti gyászt öltünk. Mert hogyan is történhetett meg! Hiszen mi, magyarok, focizni, azt tudunk. De mi, magyarok, mást is tudunk! Hazát építeni! S egy-egy várost, gyárat, egy- egy Kilián-délt, egy-egy Dunaújvárost, Kazincbarcikát felépíteni összehasonlíthatatlanul nagyobb büszkeség, mint nemzetközi mérkőzést megnyerni. Természetesen az is növeli népünk hírét, s voltaképpen az is hazafias tett. De megnyerni az élet ütközeteinek szinte mindennapos csatáit — az maga a történelem. A nyugati, aki hozzánk látogat, kíváncsi ránk. Meg is láthat mindent, ami érdekli. Csak éppen azt a múltat nem, ahonnan elindultunk. Azt csak Z De nem tartjuk eléggé számon. Külön-- ben nem történhetne meg, hogy — a bajok, a gondok, a nehézségek ellenére is — elhallgatjuk cs nem értékeljük kellően a jelent, amit pedig mi magunk formálunk. Csala László Korszerűsítik a Bodrog-paríi riolit tatabányát A riolit tufából Bodrogke- resztúr határában egész hegy található. Ezt a fehér színű. fagyálló és könnyen faragható követ elsősorban a környező megyék kislakásépítői vásárolják szívesen új családi hazuk alapjainak elkészítéséhez. A Bodrog partján levő kakashegyi bánya 90 méter magas fejtéséből az idén is 50 ezer tonna ilyen követ 'robbantanak ki. A hatalmas kőtömböket a bánya területén! kézi erővel kockaalakokra hasítják, majd csillékbe pakolva drótkötélpályán a vasúti rakodókra továbbítják. Néhány esztendő óta a hasítás során keletkezett kőtörmeléket is gazdaságosan értékesítik. Ezt a hulladékot a község határában létesült Betonelem-! gyártó Vállalat, mint alapanyagot használja fel falazóblokkok készítésére. így az amúgy is igénybe vett drót- kötélpályán a „készárun ki-! vül” évente még 40 ezer tonna kőtörmeléket is le kell hordani a hegyről. Emiatt a bányaüzem termelését már nem tudták tovább növelni, holott az építőkő iránt növekvő igények jelentkeznek. Ezért az Északmagyaronszági Kőbánya Vállalat az idén több mint 10 millió forint beruházás felhasználásával korszerűsíti a riolit tufabányát. Ebből az összegből elsősorban a rakodást és a szállítást gyorsítják meg és teszik köny- nyebbé. A már korszerűtlen drótkötélpálya helyett a hegyoldalban több mint egy kilométer hosszú új utat építenek, amc-! lyeken dömperek és tehergépkocsik szállítják majd a kockaalakú hasított köveket és törmeléket a rakodóra, valamint a betonelemgyárba. , ---------- i
