Észak-Magyarország, 1966. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-16 / 219. szám
Wotefc, 1986. népiember is. ÍSÍAKMAOTARORS/.AO 3 Hét tó őre Sima a víztükör, a horgászok papírjai érvényesek, minden rendben van.., — Szarka János, a nyéki hét to őre már évek óta vigyáz a tóparti halásztanyákra, no és természetesen arra, hogy a sporthorgászok be- tartják-e az egyesület szabályait. Foto: Szabados György Befejezte évi íervét Terven felül IS—20 kislakást épít a mezőkövesdi Építőipari Ktsz A mezőkövesdi Építőipari Szövetkezetről az elmúlt években keveset hallottunk. Ez az év — úgy látszik — nagy változást, fejlődést jelent a ktsz életében, legalábbis erre valHádió* és televízió-bőség Az év végéig több mint 150 000 televíziókészüléket hoznak forgalomba. A Favoriten, a Horizonton, a Sztáron és a Sigmán kívül most is van az üzletekben kisebb mennyiségű Delta, amelyből még 2000—3000 kerül a boltokba. Az igényeknek megfelelően a forgalomba kerülő készülékek 70 százaléka nagy képcsöves. A kereskedelem 120 000 rádiókészülékkel számolhat. Várhatóan szükség is lesz e bőségre, mert a kereslet megélénkült. A típusválaszték is ■javul. Rövidesen 9 féle asztali rádiót kínálnak az üzletek. Az olcsóbb készülékek közül a Dallam és a Dália rádióból több mint 40 000 áll a vásárlók rendelkezésére. A hordozható rádió-választékot egyelőre az Orionton és a Camping táska-autórádió jelenti. Ezekből van elegendő. Még mindig kevés viszont a Szokol. még 10 000 készüléket vár a kereskedelem. Ezenkívül a SZÖVOSZ is tárgyal 10 000 Szpkol beszerzéséről. A kis rádió kategóriában újdonságként jelenik meg a következő hónapokban az ugyancsak szovjet gyártmányú, a Szókéinál valamivel nagyobb méretű, de olcsóbb, közép- és hosszúhullámú Selga rádió. lanak a kollektíva sikerei. Az első félévet — mint erről hírt adtunk — az építőipari szövetkezetekben szokatlan, 205 százalékos eredménnyel zárták. Most újabb, figyelemre méltó hírek érkeztek Mezőkövesdről. Az Építőipari Szövetkezet a kongresszusi versenyben teljesítette egész évre esedékes feladatát. Dolgozók és vezetők, az igények és a lehetőségek mérlegelése során új felajánlást tettek a párt IX. kongresszusa tiszteletére. Úgy döntöttek, hogy terven felül újabb 15—20 kislakást építenek fel, mintegy hárommillió forint értékben. Hosszabb távon, a jobb felkészülés jegyében Az encsi járás termelőszövetkezeteinek vezetői, szakemberei szeptember 10-én találkoztak a járás vezetőivel és a tsz pártszervezeteinek titká-’ raival, hogy számot vessenek az év eddig eltelt nyolc hónapjában végzett munkáról és az őszi feladatokról. Nem valami új kezdeményezés volt ez a tanácskozás, hiszen a korábbi években is sor került ilyen közös megbeszélésekre. És nemcsak az encsi, hanem valamennyi járásban. Mégis, ez az idei eszmecsere számos tekintetben különbözött a korábbiaktól. S ez elsősorban a termelőszövetkezetek gazdálkodásának, irányításának újszerű helyzetéből fakad. Nem külön feladat, hanem csak rész az egészből A korábbi években, hosszú órákon át a nyári munka, az aratás részkérdéseiről, majd arról esett szó; vetni kell, szántani, hogy miért kevés a vetőmag, a műtrágya, milyen időpontra kell befejezni a vetést. így volt ez Encsen is, másutt is. Ez évben viszont csak kevesen és néhány szóban említették a nagy nyári munkát, amely sikeresen véget ért, s az intézkedéseket, amelyek biztosítják, hogy időben és megfelelő talajba kerüljön a mag. Már egymagában ez is mutatja, hogy a közös gazdaságok, mind a szakemberek hozzáértése, mind a technikai felkészültség tekintetében „kinőtték” a korábbi aprólékosságot, a különböző körülményekben gyökerező tehetetlenséget. Természetesen ebben a hozzáértésen kívül alapvetően fontos szerepe van annak is, hogy államunk általában biztosította mezőgazdaságunk számára a nagyüzemi gazdálkodáshoz szükséges feltételeket. így 1966. végén már az olyan területen is van elegendő erőgép, technikai eszköz hozzá, hogy időben, a követelményeknek megfelelően szántsanak, vessenek, mint az encsi járás. S ez biztosíték, adott esetben magyarázat is rá, hogy a korábban óriási gondot, sokszor kapkodást, fejetlenséget okozó feladat, az őszi munka, ez évben már nem valami félelmetes kampány, hanem csak egy része a közös gazdaságok egész évi teendőinek. [Nagyobb felelősség — egymás munkájával szemben Elsősorban ez a kiindulópontja, hogy az említett tanácskozáson immár nem a segítséget kérő szó, hangulat uralkodott. Pedig a tennivaló nem kevés. Több mint 32 ezer holdnyi területen kell elvégezni az őszi vetést, több mint 38 ezer holdon a mélyszántást, 23 ezer holdról betakarítani a kapásokat, öt és félezer hold lejtős talajon alkalmaznak altalaj-lazítást, 3600 ka- tasztrális holdnyi termőtalajt pedig kémiai javítással tesznek termékenyebbé. Azonban e tennivalókról elsősorban olyan vonatkozásban esett szó, hogy az elkövetkezendő években hogyan, milyen intézkedésekkel lehet még jobban felkészülni, s ehhez milyen összefogásra, közvetlenebb kapcsolatra, együttműködésre van szükség. Itt van például két igen fontos teendő; a kapások betakarítása és a talajjavítás. A kukorica és a burgonya idei betakarítását már valameny- nyi közösségben előkészítették. De milyen erőfeszítéssel, s eleve azzal a tudattal,, hogy hosszú ideig tart, a kukoricaszár levágása a késő őszbe nyúlik majd, s eleve késlelteti az annyira fontos mélyszántást. Éppen ezért elsősorban arról szóltak a szakemberek: már most azzal a kéréssel kell az iparhoz, a munkásokhoz, az államhoz fordulni, hogy minél előbb tervezzenek, gyártsanak, szerezzenek be megfelelő gépeket. Hiszen ez nemcsak a munkát könnyíti, hanem biztosítja, hogy időben előkészíthessék a területet a következő terméshez, ezzel nő a terméshozam, s csökkennek a termelési költségek. A talajjavítást az év elején gondosan megtervezték, s ezt megbeszélték a bélusvölgyi és más talajjavító társulatokkal. Azonban számos termelőszövetkezetben még mindig a földtáblák szélén, szétszórat- lanul áll a trágya, s a szükséges javító anyagok, mert a vállalatok megkéstek. Érthető, hogy a tsz-ek vezetői nagyobb felelősséget, tervszerűbb munkát, jobb együttműködést várnak, mert csak így lehet számolni az annyira szükséges több és olcsóbb termeléssel ! Első helyen: a beruházás és a gépek! íme, ilyen vonatkozásban esett szó az encsi tanácskozáson az idei őszről. Tehát hosz- szabb távon, a holnapi jobb felkészülés, együttműködés jegyében. Ami viszont az idén is ismétlődött, s még évekig ismétlődik: a beruházások jobb, gyorsabb lebonyolítása és a gépek gondosabb javítása! Az encsi járás területén nem sikerült ez évben mindent megépíteni, amit terveztek. Hol az anyag volt kevés, hol az építő vállalat késett. S elsősorban e hibák megszüntetéséhez kérA TVK dolgozóinak új munkasikerei A Tiszai Vegyikombináttfiit- rogén műtrágyagyárában — ahol az üzem 90 százalékos bővítését termelés közben végzik el — kiváló • munkasikereket értek el a kongresszusi versenyben. A dolgozók arra törekedtek, hogy a nagyszerűen bevált és a garanciánál jobb hatásfokkal működő, szovjet gyártmányú gépi berendezések állásidejét a minimumra csökkentsék, így a termelés növelésén kívül számottevő mennyiségű villamosenergiát és földgázt is megtakarítsanak. Ezeket szem előtt tartva vállalták, hogy év végéig 6 ezer tonna cseppfolyós ammóniát és mintegy 10 ezer tonna nitrogén műtrágyát adnak terven felül a népgazdaságnak A vállalás mielőbbi teljesítése és a gazdaságosság növelése végett számos műszaki intézkedést vezettek be, melyeknek megvalósításával sikerült 95 százalékos üzemelést elérniük. A szokásos évi nagyjavítás idejét hat nappal csökkentették, és a megtakarított napokon mintegy 10 millió forint értékű ammóniát gyártottak terven felül. így a kongresszusi verseny eddigi szakaszában a technológiai fegyelmet szigorúan betartó dolgozók kereken 95 ezer tonna cseppfolyós ammóniát termeltek, 10 ezer tonnával többet, mint amennyit esedékes évi tervük előírt. A többlet ammóniát, — amelynek értéke meghaladja az 58 millió forintot — jelenlegi kapacitásával a hígsaviizem és a műtrágyagyár nem tudja feldolgozni Ezért azt. igen kedvező feltételek mellett, tőkés országokba exportálják. Az üzem kollektívája ezenkívül már több mint 10 ezer tonna 20 és feles, nitrogéntartalmú műtrágyát adott terven felül a mezőgazdaságnak, a különböző vállalatok szerelőbrigádjai pedig szép eredményeket értek el a bővítési munkáknál, így — többek között — az ammóniagyártó csarnokban határidő előtt, már október közepén megkezdhetik az ötödik 280 tonna súlyú óriáskompresszor üzemi próbáit. Ezenkívül a hatodik ilyen berendezés év végére, a hetedik pedig a jövő év első felében készül el. Az új berendezésekkel folyamatossá teszik az üzemeltetést, s mivel megfelelő tartalékkompresszorok állnak majd rendelkezésükre, teljesen megszüntetik a leállásokat ték, kérik a tsz-ek vezetői a járás, a megye vezetőinek, szakembereinek segítségét. Hogy a nemsokára elkészülő jövő évi tervek egy része ne maradjon jövőre is csak terv. Számos termelőszövetkezeti vezető sorolta fel, hogy bár ez évben a gépjavító állomások jobban dolgoztak, mégis mennyi baj veit, késedelem volt. Az ilyen késedelmet megszüntetni, elkerülni az egyik igen fontos feltétele annak, hogy az egész évi munkával sikeresen birkózzanak meg a termelőszövel kezetek. Jövőre is, azután is. Mert ha csak egyetlen munkafolyamat is késik, feltétlenül kihat a következő feladatokra, esetleg egy-egy termelőszövetkezet egész évi termelő munkájára! Barcsa Sándor A mezőgazdasági gyakornokok elhelyezéséről Uj rendelkezés jelent meg az agrárfelsőoktatási intézményekből és mezőgazdasági felsőfokú technikumokból kikerülő fiatal szakemberek gyakornoki elhelyezéséről. Ezek szerint az állam ezentúl a gyakornokok munkabérét egy évig valamennyi őket foglalkoztató termelőszövetkezetnek megtéríti. Az új rendelkezés lehetővé teszi, hogy a gyakornokok nagyobb része kerüljön gazdaságilag megerősödött, megfelelő szakmai vezetéssel rendelkező termelőszövetkezetekbe így könnyebben érvényesül majd az a követelmény is, hogy egy- évig nagy tapasztalatokkal rendelkező gyakornok-nevelő szakember mellett dolgozzanak, aki felelős szakmai fejlődésükért és akinek segítségével alaposan felkészülhetnek az önálló munkakör betöltésere. Hazai cs világpiac II azanknak jelentős érdekei fűződnek hozzá, hogy kihasználja a nemzetközi munkamegosztásban és a sokoldalú külkereskedelmi kapcsolatokban rejlő lehetőségeket. Ezért fontos, hogy piacképes, jó áron értékesíthető termékeket gyártsunk a kivitel céljaira, ugyanakkor ésszerűen helyettesítsük a hazai termelést ott, ahol az import gazdaságosabb. Ezt csak úgy érhetjük el, ha a hazai és a külföldi piacok pozitív hatásai fokozottan hatnak a belföldi termelőkre. Az új gazdaságirányítás szerves kapcsolatot teremt a belső piac és a külföldi piacok között. Ennek megfelelően csökkenteni kell a hazai termelés túlzott kényelmességre csábító védettségét és a nemzetközi verseny ösztönző hatását fel kell használni a műszaki haladás, a specializáció gyorsítására, a minőség javítására. Milyen eszközökkel érvényesíthető a külföldi piacok kedvező hatása? Mindenekelőtt a termelőt a külfödi piacok hatásától eddig mereven elválasztó árkiegyenlítési rendszer megszüntetésével és olyan egységes devizaszorzók kialakításával, amelyek a gazdaságos kivitelre és importra, illetve az importtal való észszerű takarékoskodásra ösztönöznek. A devizaszorzók színvonala azt fejezi ki, hogy a népgazdaság átlagosan milyen költségráfordítással termel ki egységnyi devizát. Az így megállapított szorzó (a forint és a deviza aránya) minden behozott, vagy kivitt árura egyaránt érvényes. A közvetlen piaci hatások úgy érvényesülhetnek, ha a jövőben a termelő vállalatok (és szövetkezetek) nem valamilyen hatósági árat, hanem a külföldi vevő által ténylegesen fizetett és az egységes devizaszorzóval átszámított forint árat kapják az általuk termelt és külföldön értékesített termékekért. Import esetében a felhasználók ugyancsak a tényleges árat fizessék. A z export révén elért nyereség a vállalati nyereség szerves része, és így a kivitel gazdaságossága, az exportképesség fokozása vállalati érdekké lesz. Mindez nem zárja ki. hogy átmenetileg árkiegycnlitéssel ne támogassunk bizonyos exportot. Egyes állami kötelezettségek teljesítése, bizonyos mennyiségű deviza megszerzése, stb. érdekében átmenetileg támogatni kell az export- tevékenység egy részét. Azzal azonban, hogy e támogatás kifezejetten átmeneti jellegű lesz, arra ösztönözzük a vállalatokat, hogy olyan termékválasztékot alakítsanak ki, amely az érvényes devizaárakon is gazdaságos. Az import esetében lehetővé válik — az önálló vállalati gazdálkodás feltételeként —, hogy a vállalatok időben, kellő mennyiségben és minőségben hozzájussanak a szükséges Importtermékekhez. A gazdaságilag megalapozatlan ígéretek elhárítására mindea lehetőség megvan, hiszen a. importhoz szükséges deviza megszerzése „drága” pénzbe kerül, az importból származó berendezések, gépek, anyagok után is eszközlekötési járulékot, kamatot kell fizetni. Azzal azonban számolni lehet, hogy a reformot követő időszakban még hatni fog a „hiánypszichózis" és a vállalatok egyszerre, nagy meny- nyiségben igyekeznek fedezni eddig szűkösen kielégített importszükségletüket. A népgazdasági és ezen belül a rendelkezésre álló deviza helyzetre való tekintettel átmenetileg korlátozni kell az importot hatósági engedélyekkel, kontingensek megállapításával, stb.). Az elmondottakból kiderül, hogy döntő dolog a termelés, az export és az import gazdasági egységének megteremtése. Szóba jöhetnek újszerű szervezeti megoldások is. Ezeknek is azt a célt kell szolgálniuk, hogy a vállalatok döntéseiben jobban érvényesíthessük a külföldi piacok pozitív hatását. Ezért indokolt esetekben a külkereskedelmi tevékenység szervezetileg is összekapcsolható a termeléssel, vagy a belkereskedelemmel (a fogyasztási cikkek piacán). A szervezeti formák megválasztásánál mérlegelni kell a koncentráció fokát (ha több vállalat termeli ugyanazt az exporttermeket, célszerűbb az „egykéz” külkereskedelmi vállalat közbeiktatása, mert így elkerülhető, hogy a hazai vállalatok a külföldi piacon egymással konkurráljanak; ei- lenkező esetben megadható az export és az import joga is,, a külkereskedelmi kapcsol;. - tok jellegét (pl. a szocialista országokban általában specializált külkereskedelmi vaüa- latok bonyolítják le az áruforgalmat), az ágazat sajátosságait, stb. Általában célszerű, ha a külkereskedelmi forgalom nagy részében fenntartjuk a specializált külkereskedelmi vállalatokat. A lényeg ugyanis a gazdasági kapcsolatok on és az érdekeltségen van. A termelő és külkereskedelmi vállalat közös érdekeltségének megteremtésére igen előnyösnek ígérkezik a bizományosi rendszer. A külföldi piacok hatásának fokozott érvényesítése nem jelentheti azt, hogy a belföldi piacot vagy bizonyos termelési ágakat kiszolgáltatunk a világpiaci erők játékának. Ezért a külkereskedelmi tevékenység központi szabályozása a népgazdaság érdekéből, a a belső piaci egyensúly biztosításából indul ki. Ebből a szempontból szabályozzák a devizaszorzókat, a jövedelem- elvonást, az ártámogatást, az árakat, stb. Aktív kereskedelempolitikai szerepet kell betöltenie a vámrendszernek. A* állam hatósági engedélyhez köti a kivitelt, a behozatalt, és kivételes esetekben az irányító szervek utasítás formájában is érvényesíthetik az országos érdekeket Dr. Varga Gyórgf