Észak-Magyarország, 1966. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-11 / 215. szám
Vasárnap, 19S6. szeptember 11. P.5ZAXMAGTARORSZAG 5 Maga Novák József, a bod- rogiialmí Szabad Föld Termel öszö vetkezet elnöke sem tudja pontosan megmondani, hány napot töltött el ebben nz esztendőben utazással. Egy bizonyos, hogy sok napot. Ezalatt sok kilométert tett meg, s amikor elindult, nem mindig tudta, hol, melyik város, vagy község lesz az, ahonnan visszafelé indulhat. Éppen ez- ifcrt még kevésbé tudta, hol, s melyik irányba kell majd „öt- szállnia”. De a legkevésbé tudta, hogy lesz-e eredménye az utazásnak. Pedig alighanem minden felnőtt, gondokkal bíbelődő ember ismeri: nincs rosszabb érzés a bizonytalanságnál. Azonban az élet, a boldogulni akarás sokszor megkívánja, hogy vállalja az ember a bizonytalanságot. Nos, Novak Józsefek (s nemcsak ők, hanem ez évben már számos termelőszövetkezeti gazdaság vezetői, tagsága) vállalkoztak rá, hogy megpróbálják áthidalni, lemetszeni legalább a nagyobb kitérőket. Arai még akkor iso'cssbb, ka tökiis kerül Ha ezekben az őszi napokban, a pillanatnyi élmények, benyomások, a tsz-tagokkaí folytatott beszélgetés alapján riportot írna az ember a bod- rogha.lmiakról, szép írás kerekedne ki belőle. A töltetlen szorgalom, a szakvezetők gyümölcsöző hozzáértése,* a szép, dús szeptemberi határ, mindmind érdekes, említésre méltó dolog. Hiszen mindezek mögött a fejlődés, az eredményesebb gazdálkodás húzódik meg. Nyolcszáz sertés híz-, lalását tervezték, de ezer és egyszázat hizlalnak, értékesítenek. Két-három évvel ezelőtt még a szakemberek se tudták, miért hullanak a süldők. Azóta kiderült, hogy az új vezetésnek csak rendbe kellett hoznia a majort, úgy dolgozni, ahogy azt a munka természete megkívánja, s véget vetett a furcsa „állatbetegségnek”. Nos, ezeket elmondani, leírni is érdekes, érdemes. Azonban, ha eljut az ember a most épülő, terebélyesedő új termelőszövetkezeti majorhoz, s az egyik száz férőhelyes szarvasmarha istállónál időzve meghallgatja szakemberek véleményét, azonnal rádöbben: erről kell inkább beszélni. Illetve arról, hány akadályt kell a tsz-vezetőknek a szó legszorosabb értelmében átugraniuk, s szintén a szó legszorosabb értelmében; mennyit manipulálniuk, hogy elkészülhessen egy ilyen építmény! — Ha minden jól mogy, novemberre kész — mutat az épületre Novak József, a tsz elnöke. A hosszú építményen már fenn a tető vasváza, azonban pala helyett egyelőre még nádpallók takarják. — Kész, feltéve, ha holnapután valóban kapunk Bélapátfalván cementet. Oda megyünk saját tehergépkocsinkkal. S ha Nyergesújfaluból sikerül megszerezni a hullámpalát. Igaz, ez évben már egy teljes hónapot töltöttem úton jómagam, vagy valamelyik szakemberünk. Mikor ki. De legalább eddig k&z. Hát még ha állami vállalattal építtetnénk? Alighanem csak most kezdenének hozzá az alapozáshoz. Ha kezdenének. Azonban mi ez évben minden munkát a tsz-ek közös építő vállalatára bíztunk. Több mint két és fél milliós munkát. Megy. Egyik-másik már kész. S meg lehet némi. Nincs abban hiba. Csak éppen .többe kerül. Többe, mert magunk megyünk, lótunk-futunk az építőanyagért. S természetesen drágábban kapjuk, mint az állami vállalat. Végső soron mégis kevesebbe kerül. Kevesebbe, mert így novemberre elkészül az épület. Benépesítjük. A neveléshez szükséges* takarmány itt áll. Ott sorakozik például huszonkét kazal szálastakarmány. Pillangós. Körülbelül 7000 mázsa! De itt van mindjárt a nagy kérdés: miért van olyan nagy különbség, ha ez, vagy az a vállalat építi? Most, amikor valóban a gazdaságosságra törekszünk, kell törekednünk? Miért kerül többe ? A bodroghalmi tsz szakembereit, tagságát közelről érinti mindaz, hiszen a jövő évben még két darab ilyen, száz férőhelyes istálló építéséhez kezdenek hozzá. És mi lesz, hogy lesz, ha jövőre is azt az utat kell megjárniuk, amit az idén? Ha nem kapják meg az év elején ígért építőanyagokat, ha a tsz közös építő vállalatánál hiányzó emelőgépek, betonkeverőgépek kölcsönzése végett más vállalatokhoz kell szaladgálniuk? (A bodroghalmiakat a vízügyi igazgatóság segítette ki az idén egy közepes emelőgéppel.) S vajon a tsz-vezetőknek Bélapátfalvára, Nyergesújfaluba, vagy éppen a Dunai Cementművekhez kell majd utazniuk, hogy minden meglegyen, ami az építéshez szükséges? Es ebben az ügyben a bodroghalmi csak az egyik mezőgazdasági üzem megyénkben a több mint kétszáz érdekelt közül. Mielőtt a bodroghalmi Szabad Föld Termelőszövetkezetbe látogattunk, Tiszakarádon voltunk. Éppen helyszíni bírósági tárgyalás kezdődött egy több millió forint értékű gazdasági épület ügyében, amelyet nem kellő körültekintéssel olyan helyre építettek, ahol a Tisza áradásakor a kacsák úszkálhatnak. Most ki-ki igyekszik „mosni a kezét”! Bodroghalmi látogatásunk után viszont találkoztunk a sátoraljaújhelyi járási párt- bizottság vezetőivel, s néhány más szakemberrel. Elmondották. hogy bár az Idén sokkal jobb a beruházás üteme, mint korábban — mert a tsz-ek közös építő vállalata nagyobb részt vállalt a munkából — most. szeptember elején még mindig csak 45—50 százalékát végezték el annak, amit terveztek. Pedig építeni esetleg már csak két-két és fél hónapon ét lehet. Hiszen közeleg a tél. S mindjárt elmondották helves javaslataikat is. Nem először! A tsz építő vállalkozásokat meg kell erősíteni. Ellátni néhány olyan munkagéppel, amely megsokszorozná a vállalkozások teljesítményét. Megerősíteni ezeket a vállalkozásokat úgy, hogy legyen megfelelő központjuk, s rendezkedjenek be az építőanyag beszerzésére is. Mert jelenleg jórészt lutri, fel tudja-e „hajtani” az a tsz-szakember az építőanyagot, vágj* sem. így azután természetes, hogy minden többe kerül. S nemcsak az illető termelőszövetkezet tagságának kerül többe, hanem az egész népgazdaságnak. Lejven kö e^ezö „«íréiül!“ Az utóbbi időben számos olyan határozat készült megyei és országos szinten is, számos olyan kijelentés hangzott el, hogy a gazdaságosabb, eredményesebb beruházási munka érdekében erősíteni, segíteni kell a tsz-ek közös építő vállalatait. Azonban nem sokkal több történt az elhatározásoknál. Érthető, hogy a szakemberele is, a mezőgazda- sági üzemek vezetői, szakemberei is egyre gyakrabban és egyre nyugtalanabbul kérdezgetik: miért? Az élet megkövetelte nagyobb gazdasági, gazdaságpolitikai felelősség, amely a termelő üzemek, a termelést irányító szakemberek nagyobb önállóságának formájában jut érvényre, eleve csak úgy lehet eredményes, ha a népgazdaság minden ágazatát érintően, átfogóan érvényesül az eddiginél tudományosabb, jobb ésszerűség, tervszerűség. E nélkül nem boldogulhatunk! A vállalatok — jelen esetben a termelőszövetkezetek — például hiába teremtenek a lehetőségek kihasználásával jobb anyagi feltételeket a további fejlődéshez, a termelés bővítéséhez, a nagyüzemibb, olcsóbb termeléshez, ha az űj beruházásokhoz nem jutnak elegendő építőanyaghoz, ha nem akad vállalat, amelyik gyorsan, precízen megépíti, ami kell. S hogy mindezt ki, hogyan, mikor biztosítja, azt hónapokkal előbb kinek-kinek tudnia kell. Ehhez viszont valóban tervszerű együttműködésre, pontos „menetrendre” van szükség. S ez ebben az évben még hiányzott! Barcsa Sándor InformárW: tegnap, szop- tember 10-én, szombaton reggel a miskolci vasúti csomópont szocialista munkabrigádjai érteke7,lctet tartottak. Az értékelés szerint a csomópont élüzem szinti eredményekkel dolgozik a kongresszusi versenyben. Ez alkalommal és a vasút életében előszűr két szocialista brigádot tüntettek ki ezüst plakettel. Tíz brigádnak bronz plakettet, 4l-nek zászlót és zOldkoszorút, 58 brigádnak oklevelet nyújtottak át. ötven év körüli, láthatólag is beteg ember áll a hidasnémeti állomáson. Magáraha- gyottan, keserű pillantással néz a baráti országba nélküle robogó vonat után. Középmagas, szemüveges, egyenruhás férfi, Héjj Károly vonatvezető, a miskolci csomópont szocialista brigádvezetője lép hozzá. — Mi a baj? — érdeklődik. — A Csorba tóhoz, szanatóriumba mennék — sóhajt az erősen asztmás ember —, de a győri IBUSZ-nál valahogy nem adták ide az útlevelet. Én meg az hittem, elég a Jegy is. Héjj Károly készségesen megragadja a csomagokat, s a vasutas laktanya vendégszobájában áll meg a nehézkesen mozgó emberrel. Az utas lepihen, Héjj meg telefonon felveszi a kapcsolatot a győri IBUSZ-kirendeltséggel, ahol némi keresgélés után meg is találják az útlevelet. A vonatvezető agilisán magyaráz. Lapunk augusztus 26-i számában a sárospatakiak panasza nyomán szóvá tettük a helyi hűsárusftást. A községben ugyanis éveken át három húsboltbnn lehetett húst vásárolni, újabban azonban kettő hosszabb Idő óta zárva van. Cikkünkre a földművesszö- vetkrzet Igazgatóságától válasz érkezett, amelyben közlik hogy az egyik boltot húsellátás! nehézségek, a másikat pedig a boltvezető szabadságolása miatt kellett bezárniuk, mivel — amint írták — „o helyettesítést a legnagyobb körültekintéssel sem tudtuk megoldani”. A szabadságolás az Igazgatóság szerint azóta befejeződött, így a jövőben már két húsbolt áll a vásárlók húsigényeinek kielégítése céljából rendelkezésre. Mi is, és minden bizonnyal a sárospataki háziasszonyok is megnyugvással veszik tudomásul a földmű vessz övét kezet igazgatóságának cikkünkre adott válaszát Ügy is mondhatnánk, hogy közel járunk már a „félidőhöz”, s talán elegendő tapasztalat gyűlt össze a pártvezetőségek újjáválasztó taggyűléseiről. A Diósgyőri Gépgyárban például az alapszervezeteknek csaknem felében már megtörténtek e nagyíon- tosságú tanácskozások. Tizenöt alapszervezet vezetőségét választották itt újjá. E taggyűlések munkájának összegezése nem csupán igényes, hanem felelősségteljes munka is, ugyanakkor örvendetesen és megnyugtatóan hat az emberre. Megnyugtató, mert a tapasztalától: igazolják azokat a reményeket, melyeket joggal elvártunk az alapszervezetek tagságától. A legszembetűnőbb, hogy a két évvel ezelőtti újjáválasztó taggyűlésekkel szemben ma elsősorban a párt belső, szervezeti életét taglalják, vitatják, de szerencsésen kötik össze a gazdasági feladatok összegezésével, bírálatával. Párttagságunk megértette, hogy ezek az újjáválasztó taggyűlések nem lehetnek csupán termelési tanácskozások. s hogy — elsősorban a termelő üzemek alapszervezeteinél — a gazdasági irányító munkában nem kevesebb ma sem a feladatuk. Ugyanakkor ezek a taggyűlések minden alapszervezet szervezetipolitikai munkáját, tevékenységét vizsgálják felül, s határoznak az elkövetkezendő időkre. A Diósgyőri Gépgyár tizenöt alapszervezetében mintegy 900 kommunista újjáválasztotta, felfrissítette vezetőségét, beszámolt két év eredményeiről, fogyatékosságairól, s számon is kérte azokat. A tizenöt taggyűlés száraznak tűnő statisztikája ez esetben megelevenedik és a következtetőben feltételezi a késő estékbe nyúló parázs vitákat, szenvedélyes javaslatokat és kritikákat, önkritikákat. Eddig összesen 191 hozzászólás hangzott el, 93 vezetőségi tagot választottak újjá, azaz csak hatvannégyet, mert huszonkilenc esetben a tagság új elvtárs mellett döntött. Három esetben a jelölő bizottság javaslatát elvetve, élve a titkos szavazat lehetőségével. az alapszervezet mást tartott érdemesnek a titkári feladatok ellátására. A legutóbbi választáskor a vezetőség 40 százaléka volt fizikai munkás, ma 55 százaléka... A taggyűlések ideje átlagban 5—6 óra. Mindezek bizonyítják. hogy párttagságunk (ez esetben 15 diósgyőri gépgyári alapszervezetben) felelősségteljes munkát végzett. Tizenöt ta«i«y fi lésen 191 vitatkozó — számos javaslat, bírálat, _ önelégültséget mellőző elismerés. A tapasztalatok azt bizonyítják: az eltelt két év alatt növekedett párttagságunk felelősségérzete, politikai tisztánlátása, az alapszervezetek ügyeit-gond- jait ma már sajátjuknak érzik, törődnek vele, gondjuk van rá. Hogy mennyire őszinték ezek a taggyűlések, arról számos példa tanúskodik. A gépgyári tapasztalatokat ösz- szegezzük, tehát a példáinkat is onnan vesszük. A MEO 1- ben a vezetőség beszámolója sérelmezte a tagság passzivitását az alapszervi gyűléseken. A tagság viszont elmondotta, hogy rossz tapasztalatokat szereztek. Mind a gazdasági, mind pedig a pártvezetőség sértően lenéző válaszokat adott észrevételeikre, javaslataikra az elmúlt időben, vagy egyszerűen oda sem figyeltek, meg sem hallgatták véleményüket. Több alapszervezetben a hozzászólók elmondották, hogy szívesen látnák munkahelyükön, a hétköznapi életükben a városi és a megyei pártbizottság választott tagjait; sajnos, velük ilyen helyen csak ritkán, esetleg ünnepi gyűléseken. pártnapokon találkozhatnak. Határozottabb intézkedésre, és végrehajtó munkára biztatták a munkások műszaki vezetőiket, ugyanakkor a gyárrészlegek, üzemek vezetőit bírálták azért, mert nem minden esetben teremtik meg a feltételeket a jó minőségű munkához. A MEO-ban, a kerékpárüzemben, a hűtőipari szereidében több párttag foglalkozott a kommunistákra kötelező szerénységgel. Az egyik felszólaló Majakovszkijt idézte. és figyelmeztette a tagságot, hogy a fennhéjázás, az anyagiasság árt a párt tekintélyének. Ä hozzászólások szerteága- zását nehéz lenne egy cikkben összefogni. Az említett példákkal is az őszinte légkör, a nyílt állásfoglalások hangulatát kívántuk bizonyítani. A Diósgyőri Gépgyár tizenöt taggyűlése igazolta, hogy helyes volt a Központi Bizottságnak az a határozata, mely szerint a jelölő bizottságot jóval az újjáválasztó taggyűlés előtt választja meg a tagság. így elegendő idő van beszélgetni minden párttaggal. pártonkívülivel, hogy kit látnának legszívesebben a pártalapszervezet vezetőségében. A párttagság a pártdemokrácia szélesedésének tekinti azt a választási gyakorlatot, hogy a titkárt nyílt szavazással jelölik és titkos szavazással választják meg. A tizenöt újjáválasztó taggyűlésen a jelölő bizottság és a tagság véleménye 90 százalékban találkozott. Néhány alapszervezetnél a tagság nyílt szavazással ellenjelöltet javasolt. Szólnunk kell az újjáválasztó taggyűlések technikai előkészítéséről is. A Diósgyőri Gépgyár 15 alapszervezetében (s más alapszervezetek újjáválasztó taggyűlésein is ezt tapasztaltuk), kiválóan készítették elő a választásokat. A tagság fegyelme is dicséretes, hiszen a megjelenés 90—95 százalékos. Megyénkben nagyobb része még ezután tartja vezetőség-újjáválasztó taggyűlését. Az eddigi tapasztalatok figyelmeztetően és biztatóan hassanak munkájukhoz: őszinte, célszerű,hasznos javaslatokat, kritikus és önkritikus vitákat vár megyénk minden dolgozója a kommunisták e fontos tanácskozásaitól. Baráth Lajos Diósjvvőrí termék hatvan országba A Lenin Kohászati Művek termékei, kovácsolt, húzott, hengereltárui, öntvényei ma már csaknem hatvan országba jutnak el a külkereskedelem útján. A vevők között számos közel keleti ország, mint Szíria. Libanon, Törökország is szerepel. Pár éve Irán is a rendelők sorába lépett. Ebben az évben eddig mintegy nyolcszáz tonna különböző hengereltárura jelentette be igényét. A diósgyőriek igyekeznek az új vásár-* ló rendelésének, minden vonatkozásban kifogástalanul eleget tenni. Pénteken egy újabb negyven tonnás szállítmányt indítottak útnak iráni rendeltetéssel. Az idén a hengereltárukon kívül 720 tonna vasúti kerékabroncsra is érkezett Iránból rendelés. A szeptember 30 ra esedékes rendelést jóval a határidő előtt, már a múlt hónapban teljesítették. — Vigyék ki az állomásra. Adják oda a Pestre haladó vonat vezetőjének. Az pedig adja át a Keletiben a Hidasnémetibe Induló vonat vezetőjének. És a beteg ember még aznap este, s késés nélkül megérkezhetett a szanatóriumba. A tegnap óta ezüstplakettes Héjj-brigád életében nem ez az egyetlen ilyen, nagyon szép emberi tett. Zabari János egy Szlovákiából érkezett, beteg, öreg nénit Pesten az ölében vitt ki a villamosra, s hazáig kísérte. Svecz István egyik karácsonykor éjféltájban kopogott be az egyik pesti lakásba, hogy a Szlovákiába utazott rokon hátrahagyott csomagját visszajuttassa, vagy éppen 300 kilométeres útón vilte az esernyőt feledékeny tulajdonosának. A Héjj-brigád a nemzetközi vonaton. Hidasnémeti és Budapest között végzi az igen sokoldalú felkészültséget kívánó munkáját- Alig indul ki a nemzetközi járat Budapestről, a jegyvizsgálók már figyelmesen érdeklődnek a szomszéd országba utazóktól: rendben van-e minden irat, kitöltöt- ték-e a szükséges kérdőívet. Ha az utóbbi nincs meg, ők szívesen adnak ilyen lapot,-segédkeznek a kitöltésben is, nehogy ez az átkelésnél időzavart okozzon. — Az utasok — mondják a brigád tagjai — nagyon érzékenyen reagálnak viselkedésünkre. Mi udvariasan és tisztelettel közeledünk az emberekhez, s kevés kivételtől eltekintve, ezt is kapjuk visz- sza. © Egy valami azonban sok bajnak forrása. — Sok ember — mondják — túl hiszékeny és túl feledékeny. Van eset. hogy az utas, noha tárcájában éppen fizetése lapul, a legnagyobb biztonsággal felakasztja kabátját, s üdftó álomba mélyed. Hosszú listát lehetne összeállítani róla, hogy a női retikülöktől a vadonatúj bőrkabátig mi mindent felejtenek az emberek a vonaton. És a legtöbb esetben a tárgyak hiába várnak feledékeny gazdájukra a vasút megőrzőjében. A Héjj-brigád tagjai „civilben” sem szűnnek meg törődni a társadalom ügyével. Zabari János egy ízben feleségével utazott a vonaton. Sa- jókaza és Kazincbarcika között arra figyelt fel, hogy a szerelvény váratlanul megállt. A zuhogó esőben rohant előre, hogy megnézze, mi történt. Kiderült, hogy a vihar egy fát dobott a vonat elé. Mit tegyenek? Lakott hely messze, telefon nincs, de még fűrész, vagy balta se. Zabari magához ragadta a kezdeményezést, s a mozdony segítségével letörték a gallyakat, félrenyomták a fát. Hogy szolgálaton kívül volt, hogy elázott? — Ugyan — legyint —, ki törődik ilyen aprósággal, ha baj van. © A brigád igen aktívan vesz részt a kongresszusi versenyben. Az aktivitás náluk nem tonnákban, százalékokban mutatkozik, hanem abban, hogy nagyon vigyáznak az emberi életekre, értékekre. Az utasok nem látják, de ők küzdenek a percekért, hogy a nemzetközi, vagy éppen a helyi járat késés nélkül érjen rendeltetési helyére. Az utas csak azt látja* hogy a jegyvizsgálók készséggel segédkeznek, csomagokat adogatnak, embereket segítenek le a vonatról, vagy fel a vonatra. A brigád tagjai életük java részét a vonaton töltik. Havonta 10—13 ezer kilométert utaznak. Nincsenek nagy vágyaik. terveik. Nem csinálnak szenzációs dolgokat, regénybe illő, nagy tetteket. De amtt tesznek, abban mégis van figyelemre méltó, tanulságos é* követendő. Ezt tanúsítja az ezüstplakett és a brigádtagokat megillető ezüst jelvény Csorba Barna Ász el s oh A viták bizonysága Bodrogijaidra, Nyergesújfalu, Bélapátfalva-do hol a végállomás? Még egyszer a sárospataki húsárúsításról
