Észak-Magyarország, 1966. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-01 / 206. szám

T Benépesült az új miskolci kollégium A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXII. évfolyam, 206. szám. ARA: 50 PILLÉR Csütörtök, 1966. szeptember I. m Évnyitóra i smét elérkezett szep­tember elseje, újra megnyílnak az iskolák kapui, elhangzik az első csen­getés, amely tanévnyitó ünne­pélyre szólítja Miskolcon, a borsodi községekben és váro­sokban, szerte az országban az általános és középiskolás ta­nulókat. Ismétlődnek a már jól Ismert események, a külső kép évről évre hasonlít egy­máshoz. Az ünneplő ruhás fiatalok, a meghatódott szü­lők és az iskolával most is­merkedő, sokszor még a ma­mához vissza-visszaszaladni akaró kis elsősök látványa ma is bizonyára hasonlatos lesz a korábbi évekéhez, és holnap, szeptember 2-án. pénteken megkezdődik a tanítás, a tiszta, új füzetek első lapjaira beke­rülnek az első bejegyzések, s a kis elsősök is papírra vetik az első vonalakat. Ismerős a kép, az évről évre mtgújuló örök szeptember, mégis úji'a, meg újra szólnunk kell róla. Közismert, hogy egész Ma­gyarországon alig akad olyan család, amelyet valamilyen formában ne érintene köz­oktatási életünk, azaz ne len- »e valamilyen kapcsolata a szervezett állami oktatással. Tanul a gyermek, illetve gyermekek, tanul a szülő, eset­leg együtt az egész család. Érthető tehát, ha az iskola felé évről évre fokozott ér­deklődéssel tekint az egész társadalom, a tanévnyitód nemcsak a pedagógusok és a tanulók ünnepe, hanem az tegész társadalom jeles napja. A tantestületek tanévnyitó értekezletei már lezaj­lottak. Megvoltak az igaz­gatói értekezletek is. A pedagó­gusok felkészülten, pihenten állnak katedrára, hogy foly­tassák nemes hivatásukat. Borsodban és Miskolcon mint­egy kétszáz új általános- és középiskolai nevelő is mun­kába lép. Városi, valamint megyei szinten a számszerű pedagógus-ellátás kielégítőnek mondható, azonban elsősor­ban a vidéki általános isko­lákban tovább kell javítani a szakos ellátást. Általában jók a tárgyi feltételek is, il­letve javultak az elmúlt évhez képest, több új intézményben kezdődik meg a tanítás. Meg­említjük a miskolci új, 2. szá­mú szakközépiskolát, a ka­zincbarcikai új gimnáziumot és szakközépiskolát, és átadás előtt áll még több más, jelentős oktatási intézmény is. Az új tanév nem hoz alap­vetően új feladatokat Az ok­tató-nevelőmunka tengelyében továbbra is az iskolareform­törvény rendelkezéseinek, iránymutatásainak realizálása áll, s ebben igen nagy segít­séget nyújt az elmúlt év végén folytatott országgyűlési tanács­kozás anyaga. E parlamenti vita igen őszintén feltárta, meddig jutottunk el eddig az iskolareform-törvény végrehaj­tásában, mit csináltunk jól, miben követtünk el mulasz­tást, és megszabta a további fejlődés vonalát. Ennek a ma­gasszintű iránymutatásnak le­bontása megyei, vagy já­rási szintre,- sőt, minden egyes iskolára, ez képezi az új tanév oktatómunkájának első feladatát, e lebontott Iránymutatás követése pedig a munka gerincét. A legfontosabb feladatok közül csak néhányat említünk itt meg: elsőként az oktató-, nevelőmunka korszerűsítésé­nek szükségességét, amely­nek nemcsak az új technikai segédeszközök alkalmazásá­ban, hanem elsősorban szem­léletben kell megnyilvánulnia. A munka tengelyében termé­szetesen továbbra is a pedagó­gus áll, akinek magatartása meghatározza ezt a szemléle­tet, ebből adódóan a mód­szert is. Ennek eredményeként jön létre az a korszerű és szo­cialista pedagógiai magatartás, amely biztosítani képes az ifjúságnak ugyancsak korsze­rű, szocialista szellemben tör­ténő nevelését. Egy másik fő feladatként jelentkezik az új tanévben a gyakorlati foglal- kozások\helyes értelmezése, il­letve az átmeneti elbizonyta­lanodás után a feltételek jobb biztosításával e helyes neve­lési formának „helyretevésc” mind a tanulók, mind a szülők, mind pedig a nevelők gon­dolkodásában. El nem hanya­golható és igen fontos feladat a hátrányos helyzetben levő tanulókkal való foglalkozás fokozása, e foglalkozás jobb módszereinek keresése, kidol­gozása és alkalmazása. Végül, de nem utolsóként említ­jük meg azt a feladatot, amely az ifjúsági szervezetekkel kö­zös: a fiatalság bizalmának jobb megnyerése, az ifjúság lelkének jobb megközelítse, gondolkodásának, tudatának hatékonyabb formálása. E néhány kiemelt részfel­adaton kívül természetesen igen-igen sok tennivaló vár még nevelőinkre az elkövet­kező tanévben, amelyeket a pedagógusok már ismernek. Az iskolai munka tulajdonképpen nem kezdődik most, hiszen ez folyamatos tevékenység. Két és félhónapi erőgyűjtő szünet után folytatódik a feladatok, a tennivalók további, csiszoltabb megoldásával az új ember ko­vácsolásának nemes munkája. A z iskolaév megnyitása­kor elsőként a nevelőt, az új társadalom le­téteményesét köszöntjük. Sok­szor elmondtuk, de nem elég­szer: a pedagógusok vállán nyugszik az iskolareform gya­korlati megvalósítása. A ma­gyar pedagógusok, mint az el­múlt évek bebizonyították, magukévá tették az iskolare­form gondolatát, értik annak szellemét, és akarnak is dol­gozni annak jegyében. Hisz- szük, hogy a most kezdődő tanévben is a korábbihoz ha­sonló lelkesedéssel, ügyszere­tettel és felkészültséggel ne­velik a szocializmus, majd a kommunizmus építésére hiva­tott fiatalokat, a jövő társadal­mának tagjait. Köszöntjük a tanévnyitás alkalmával a szülőket, a szülői munkakö­zösségeket, az iskolai oktató­nevelő munka legfontosabb segítőit. Köszöntjük az iskolai ifjúsági szervezeteket, a tan­intézet munkájának kiegészí­tőit, segítőit. És végül, de nem utolsósorban köszöntjük Miskolc és Borsod megye sok ezer általános- és középiskolás tanulóját, és mind nekik, mind nevelőiknek jó tanévet eredményes, hasznos munkát kívánunk. Benedek Miklós fizSZKP . Központi Bizottságának közleménye l\DK-jc«y/iti Kínához c Átadták a kazincbarcikai új iskolát e Az ablakon Ki doh oil milliók • Ötök figyelmeztetés Mc száriások Műszaki tanfolyamok az LKM-ben A tavalyi oktatási évadban a Lenin Kohászati Művek 79 műszaki tanfolyamot szerve­zett. Az idén a tanfolyamdk száma tovább emelkedik: szep­tember közepén például egy hőtani a lap ismereteket nyújtó tanfolyam kezdődik gőzzel és gázzal dolgozók részére. Akik ezt a tanfolyamot elvégzik, villamos műszaki kazánkeze­lő- és gőzturbinaszakra is be­iratkozhatnak, Foto: Szabados György Megkezdődött az őszi vetés Az evek múltával megfi­gyelhettük, hogy az őszi veté­si munkákat egyre korábban kezdik meg a mezőgazdasági üzemek. Ez több okkal ma­gyarázható. Először: szinte mindenütt felismerték már a korai vetés előnyeit. A korai vetés ugyanis jobban megerő­södik, könnyebben viseli el a téli fagyokat, és minden eset­ben gazdagabb terméssel fi­zet. Nagy előnye a korán kez­dett vetésnek az is, hogy Így csúcsidőben. kevésbé torlód­nak össze a munkák, nyugod- tebb, egyenletesebb az őszi hajrá, több erő jut a betaka­rítási munkákhoz, különös te­kintettel a kukorica-betakarí­tásra. Sorolhatnánk a korai vetés egyéb agrotechnikai elő­nyeit is. Megyénkben az idén min­den előző évinél korábban rajtoltak az őszi vetéssel. A mezőkövesdi járásban a vattai Szemere Bertalan Termelőszö­vetkezet már augusztus 27-én befejezte az őszi árpa vetését 80 hold területen. Augusztus 30-án hozzákezdtek az ószi vetéshez a mezőnagymihályi Uj Barázda Tcrmelőszövetke­Iláromezer gépgyári tanuló Az üzemekben, gyárakban, a különböző vállalatoknál, in­tézményeknél az idén is nagy I az érdeklődés a pártoktatási formák iránt. A Diósgyőri Gépgyárban például háromez­ren jelentették be, hogy részt kívánnak venni a pártoktatás valamelyik tagozatán. Különö­sen nagy az érdeklődés a gaz­daságpolitikai, valamint a vi­lággazdasági ismeretek iránt. t zetben is. Az ózdi járásban augusztus 31-ig az összes vető- szántás 42 százalékát elkészí­tették és a csemelyi Béke Ter­melőszövetkezet megkezdte : rozs vetését. Szeptember else napjaiban ebben a járásbar több termelőszövetkezet keze hozzá a rozs és az őszi árp; vetéséhez. A Bodrogközben hetek ót: teljes erővel dolgoznak a; őszi vetési munkák előkészí tésén. Elsősorban a homok« területeken kezdik a vetést ahol rozsot termesztenek. Tel jesen felkészült a rozs veté sére a ricsei Uj Esztendő Tér melőszövetkezet, sőt, a zemp lenagárdi termelőszövetkezet ben már hozzá is kezdtek eh hez a fontos, időszerű munká hoz. A hét elején több járásba: értekezletet tartottak: értékel ték az elvégzett nyári munká kát és kollektiven beszéltél meg az őszi munkálatokkal elsősorban a vetéssel kapcso latos feladatokat. Jól halad nak a vetési előkészületek a edelényi és az encsi járásba: is, de a vetést csak a követ kező hét elején kezdik meg. esett az őszi mezőgazdasági munkákra való felkészülésről is, Jó, felkészülés előzíe meg a nyári munkát Tájékoztatójában Karajz Miklós, a járási tanács vb- elnökhelyettese megállapítot­ta, hogy a járás területén a nyári mezőgazdasági munkák­ra való felkészülés sokkal jobb, szervezettebb volt, mint tavaly. Ebben az évben is volt alkatrészhiány, mégis jobb volt a termelőszövetkezetek és a gépjavító állomások javítási, karbantartási munkája. Az elő­készületi időt jól kihasználták. A termelőszövetkezetek já­rási szinten 115.4 százalékra teljesítették a félévi felvásár­lási tervet Jelentősen hozzá­járultak a központi árualap­hoz tojással, tejjel, sertés- és marhahússal. Ez évben a járás termelő- szövetkezetei 85 százalékban géppel arattak, 19 termelőszö­vetkezetben pedig a gépi ara­tás aránya 92 százalékos volt. Ez különösen kedvező, ha ar­ra gondolunk, hogy az elmúlt évben járási szinten csak 48 százalékos volt az átlagos tel­jesítmény. A járás kombájno- sai közül Orosz Sándor, Szabó Ferenc, Szabó Mihály, Boross Dezső, Kertész József, arató­géppel pedig Götz Bálint, An­gyal László és Boda Béla ér­te el a legjobb eredményt, Tsz-ek versenye járáson belül Az aktívaülés úgy határo­zott, hogy a járás termelőszö­vetkezetei a IX. pártkongresz- szus tiszteletére október 25-ig befejezik a kenyérgabona ve­tését. Az értekezlet elfogadta az edelényi járásban tevékeny­kedő rakacai Uj Dolgozó Ter­melőszövetkezetnek az MSZMP IX. kongresszusának tiszteletére tett versenyfelhí­vását. Az ülésen a sátoraljaújhelyi Uj Erő Termelőszövetkezet a sárospataki Kossuthot, a bod- rofihalini Szabad Föld a tisaa­karádi Uj Életet, a ricsei Uj Esztendő pedig a cigándi Pe­tőfi Termelőszövetkezetet hív­ta ki versenyre. Megállapod­tak, hogy a versenymozgalmat folyamatosan figyelemmel kí­sérik és értékelik, A jó gépkihasználáscrl Az értekezletnek fontos té­mája volt még az állóeszköz kihasználás, A gépek jó ki­használása lehetővé teszi a mezőgazdasági munka meg­gyorsítását, ami egyrészt a ho­zam növekedését, másrészt az önköltség csökkenését, ezen keresztül a termelékenység emelkedését eredményezi. A gépek önköltségcsökkentése lé­nyeges, mert országosan 100 forint állóeszköz értékre az erőgépeknél körülbelül 78 fo­rint, a munkagépek esetében pedig körülbelül 19 forint üze­meltetési költség jut A gépek teljesítőképességének növeke­dése csökkenti az üzemelteté­si költséget, illetve a költség- színvonalat, igy növekszik a mezőgazdasági üzemek jöve­delme. Ez természetesen a munkaegység-érték emelkedé­sét eredményezi. A termelő­szövetkezeteknek a munka­szervezésben ezután is keresni kell a gépüzemelés leg­jobb módszerét, elemezni a gépi munkaművelete­ket, meg kell vizsgálni a munkavégzés körülmé­nyeit, fel kell számolni a gépi munka felesleges időele­meit, de közben nem szabad elfeledkezni a munkaszerve­zés és irányítás legfontosabb eleméről, az emberről. Itt nemcsak az anyagi érdekeltség elvének hangsúlyozásáról van szó, hanem a szakmai és poli­tikai ismeretek gyarapításáról is. A járás termelőszövetkeze­teinek fejlődése az elkövetke­ző időben nagymértékben at­tól függ, hogy a természeti és a közgazdasági viszonyok fi­gyelembe vételén kívül ho­gyan használják ki állóeszköz- állományuk teljesítőképessé­gét. Ezen gondolatok alapján tevékenykednek a jövőben a termelőszövetkezetek dolgozói, vezetői, a mezőgazdaság irá­nyításával foglalkozó szervek. Takács lrux$ A Sátoraljaújhelyi Járási Pártbizottság és járási tanács 42 termelőszövetkezet részvé­telével aktívaülést tartott. A termelőszövetkezeti elnökök, párttitkárok, agronómusok, ta­nácselnökök és az érdekelt vállalatok megbízottai értékel­ték a nyári mezőgazdasági munkák eredményeit, s szó Újabb járás csatlakozott a kongresszusi versenyhez Aktívafilcs Sátoraijaújhelyen

Next

/
Oldalképek
Tartalom