Észak-Magyarország, 1966. augusztus (22. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-18 / 195. szám
ChMrtSk, IMS. »ngnsrtns TS. ÍSZAKMACT A RORS7. At Megkezdődött a második félidő csapatnak. Erre most is lehet számítani, viszont eddig tavasszal többnyire a második, legfeljebb a harmadik helyen végeztek, így volt miből ..leadni”. Most azt szeretnék, ha jelenlegi helyüket (6.) a szezon végén is megőriznék. A MÉM TE férfi csapata az „első fordulóban” várakozáson alul szerepelt. A nagy nekirugaszkodást a 11. heíyen várja a csapat A tavalyi, remek őszi hajrá és a sikeres téli terem- mérkőzések után nem számítottak a folytatás elmaradására. Sajnos, a szezon előtti hónapokban, amikor a legkeményebben kellett volna edzeni, csökkent az edzések látogatottsága. Jogos indokok és különféle kifogások miatt szinte sohasem volt teljes a létszám. Ráadásul újabb kulcsemberek estek ki. mert Sándor a DVTK-ba távozott míg Nemes és Gyórfi leállt Az új játékosok beilleszkedése lassan megy. Nem lehetett az edzéseken a csapat szerkezetét újjáformálni, erőnlétét javítani, éppen a rendszertelen látogatottság miatt. Az őszi szezon előtt mégis jobb szereplésben bizakodnak. Sorsolásuk jó, hiszen a középmezőny csapatai ide MNK labdarúgó eredmények Vasárnap a kézilabda NB Tl-ben is elkezdődött a bajnokság őszi fordulója. A 'csapatok izgalommal várták a ».gongütést”, hogy megkezdjék a pontgyűjtést, örömteli győzelmek és fájdalmas vereségek hősed legyenek. A Uí'TK női gárdája a tavaszi fordulóban jól helytállt, a 3. helyen végzett ugyanannyi ponttal, mint a második Egri Lendület. A csapat szereplését több sportoló kiválása és betegsége hátráltatta. Most az őszi forduló elején sokasodtak a gondok. Az egyik legeredményesebb játékost. Kiss Máriát felvették a TF-re. Ennek ellenére bíznak, a csapat jó küzdőszellemében és a további tehetségek kinevelésében. A bajnokság nehéz mérkő- íéssorozattal kezdődik. Egymás után a tabella első hat helyezettjével mérkőznek. Az ELZETT után itthon a D. Dózsa. a Bp. Vörös Meteor, Egerben a Lendület, Diósgyőrött a Bp. Vasas lesz az ellenfél. Az Mi'SC rój együttesének tavaszi mérlege 6 győzelem, 1 döntetlen, 4 vereség. Az idény elején nagyjából ezt a teljesítményt Várták a csapattól. A mérkőzések során természetesen voltak váratlan győzelmek, és nem várt vereségek is. A lányok játékát meglehetősen hullámzó teljesítmény jellemezte. Ez érthető, mert a 12-es keretbe tartozó játékosok nem látogatták rendszeresen az edzéseket. Hat „törzstagról” mondható el csupán, hogy az alapozástól a tavaszi szezon végéig rendszeresen dolgoztak, a többiek a bajnoki rajt előtt „jelentkeztek”. A nyitányra nem a legjobb körülmények között készültek. Jóformán egy edzésen nem volt teljes a csapat létszáma. Az elmúlt évek tapasztalatai azt bizonyították, hogy ősszel „nem ment” a Özdl Kohász — borsodi Bányász 2:1 (0:0). Sajószentpéter, 1500 néző, vezette: Honli. Ózd: Borbély — Várallyai, Nagykaposi, Budai. Zalai, Murányi, Bozó, Halápi, Szendrei, Lute, (Bekő), Borbás. Edző: Kárpáti Béla. Borsodi Bányász: Vörös — Tátrai II., Csetfatvi, Négyesi, Várhelyi, Nyíri, Verebélyi, Lukács, (Kovács), Zsinka, Vertig, Baranyi. Edző: Mező Jenő. A Borsodi Bányász kezdett jobban. A harmadik percben Verebélyi kiugrott, de Borbély hárított. Nem sokkal később Vertig labdájával Lukács tört kapura és az ózdi Borbély csak nehezen tisztázott. A Borsodi Bányász támadott többet ebben az időszakban. A 25. percben megint csak a jól védő Borbély mentette meg az NB I-es csapat kapuját a góltól; Verebélyi lövését ütötte szögletre. Gyors ózdi ellentámadásnál Szendrei a kapusba vágta a labdát. A II. félidő egy váratlan ózdi góllal kezdődött Vörös rosszul dobta ki a megszerzett labdát, Zalai felismerte a helyzetet és mintegy 25 méterről az üres kapuba lőtt: 1:0 Ózd javára. A balszerencsés gól láthatólag megzavarta a hazaiakat és ekkor kiegyenlítettebbé vált a játék. A 60. percben egy bányász-támadás végén Zsinka hajszállal lőtt a kapu fölé. Ellentámadásnál Borbás jobban célzott. A Várallyaitól kapott „ajándéklabdát” a kifutó kapus fölött hálóba emelte: 2:0. A mérkőzés utolsó részében erősített a Borsodi Bányász és több gólhelyzetet dolgozott ki. A 75. percben Zsinka az ötösön álló Verebélyi fejére emelte a labdát és 6 fölé fejelt, a 83. percben viszont sikerült szépítenie: 2:1. Az ózdi együttes jobban Kihasználta gólhelyzeteit, ezért győzött a lelkesen és jól játszó Borsodi Bányász ellen. Jók: Borbély a mezőny legjobbja, Várallyai. Zalai. Murányi, illetve Csetfalvi, Zsinka, Verebélyi. — Paulovics — DVTK — 43. sz. Építők 3:0 (0:0). Változatos, jó iramú volt a mérkőzés. A budapesti csapat az utolsó negyedóráig ellenJünnek. Hat mérkőzést játszanak a Népkertben. A csapatok játékerejét ismerve, nincs olyan együttes a mezőnyben, amelyet jól felkészülve ne tudnának megverni. Sándor Nándor állt, de aztán elfogyott az ereje. Góllövők: Pócsik (2). Deák. Jók: Kiss I., Pócsik. MEMTE — M. Bányász 4:2 (2:1). Miskolc, 500 néző. Vezette: Szkokán. A „nagydöntő” harmadik fordulójában két miskolci csapat került össze. A népkerti sporttelepen lebonyolított találkozón sokáig mezőnyjáték folyt. A 41. percben Rózsa ritkán látott szép gólt rúgott a jobb felső sarokba: 1:0. Egy perc múlva Krisztián egyenlített: 1:1. A 44. percben újból a hazai együttes szerzett vezetést Hajdú révén: 2:1. Fordulás után nagyon rákapcsolt a Bányász, ennek ellenére a 72. percben Szatmári a kifutó kapus fölött a hálóba emelte a labdát: 3:1. Három perc múlva Oláh szépített: 3:2. A 77. percben Hajdú beállította a végeredményt: 4:2. Jó iramú volt a mérkőzés. Jók: Szegedi, Mike, Szabó, Hajdú. Cservenka, illetve Vá- radi, Krisztián. Domonkos, Boros. SN nem tetszett 1 HŐSÉG. Szinte minden • tudósítás így kezdődött a vasárnapi mérkőzésekről: az óriási hőségben nem alakulhatott ki nagyobb iram és jó játék. így volt! Hogy miért kellett augusztus közepén délután 4 órakor kezdeni a mérkőzéseket, arra sem a sportolók, sem a nagy melegben órákat a lelátókon ülő szurkolók nem tudtak válaszolni. Emlékszünk olyan időkre, amikor besötétedett a mérkőzés végére. Úgy látszik, most a „ló” másik oldalára kerültünk. Mégiscsak jó lenne, az ideális kezdési időt megválasztani! • 2 TAMÁS. O a DVTK • kapuvédője. Többször írt unit már nagyszerű teljesítményéről, azonban a vasárnapi produkciója, túl a mérkőzésről feljegyzett tudósításon, külön is szót érdemel. Nem akadt nagyon sok dolga, de három-négy esetben ritkán látható bravúros védéssel mentette meg a Diósgyőr kapuját a salgótarjáni góltól. • 3 SZABÁLYOK. Az ózdi • kézilabdázók a legjobbak között szerepebiek. Hétről hétre olyan mérkőzéseket láthat a közönség, amelyek ízelítőt adnak a kézilabda sport szépségeiből. E mérkőzéseknek azonban van egy sajnálatos jelensége. A szurkolók egy része kevésbé ismeri a szabályokat, és más sportágak előírásait próbálja „ráhúzni” a kézilabda mérkőzésekre. így azután méltatlanul sértegették vasárnap is a jó já télevezet őt, és indokolatlanul szidták esetenként az ellenfelet. Mint ahogy a labdarúgásban, a kézilabdában is jó lenne kissé foglalkozni a szabályokkal! Megérnél 4 BUZDÍTÁS. A nyitány • előtt több labdarugó edző is szólt róla, hogy a közönség buzdítsa csapatát. A DVTK győzött vasárnap. Mégis, a lelátón éppen azokat a játékosokat sértegették többször is. akiknek a legnagyobb szükségük lett volna a buzdításra. Bizonyítani akartak. Hogy nem sikerült elképzelésük, az őket bántotta a legjobban. Meg az is, hogy mindezt nem érti meg a csapat néhány szurkolója. * 5 KIÁLLÍTÁSOK. Egésa • listát összeáll íthatnárúc az NB III. Északkeleti csoportjában kiállított játékosokból. Alig volt olyan mérkőzés vasárnap, amelyen a 22 játékos végigküzdötte volna a 90 percet. így azután „fekete listára” került Bíró, Dudás és Oláh is. A játékvezetők tehát igyekeztek rendet teremteni a pályákon, most « fegyelmi bizottságokon a sor. * 6 ERŐNLÉT. A DVTfC • férfi kézilabda csapata nagyszerűen kezdett a Honvéd ellen. Többször vezetett. Azután néhány játékos elkészült az erejével, és ez az egész csapat teljesítményére rányomta bélyegét Érdemes lenne az erőnléttel kissé többet foglalkozni! Viszont tetszett hogy ezen a találkozón már a tavasszal sokat hiányolt elhajlásos lövéseket is lehetett látni. •y TAKTIKA. Az OzdJ- • Kohász vasárnapi győzelmében vitathatatlanul nagy része van Kárpáti Béla ügyes taktikájának. Az történt» hogy két ózdi csatár hátrahú- zódva, a fedezetekkel karöltve tökéletesen semlegesítette a tata banyai belsőhármast. A vendégek csatárai negyedóra elteltével feladták a harcot* és az Ózdi Kohász győzött — megérdemelten! Paulovits Ágoston HIRDETÉSEK ALLAS Állatgondozót, betongyűrű. Járdalapok készítésében jártas beton szakmunkást azonnal felveszünk. Sajókeresztúr, termelőszövetkezet. 6079 Miskolci Ilűtőház felvesz 1966. September 1 -töl gyakorlott gyors- fcépírót, titkárnői beosztásba. «Jelentkezni lehet: Miskolc-Sajópart, titkárság. 93783 Gyakorlott Íű(css7crclő( felveszünk. Jelentkezés: Bérén tel Könnyűbetongyár munkaügyi osztályán. Intelligens, független asszonyt, keresek gyermek mellé. Érdeklődni: délután S óráiéi. Jósvainé, Mátyás király ulca 14., I. em. _______ É pítőipari technikust. azonnali belépéssel alkalmazunk. Műszaki ellenőri végzettséggel rendelkezők előnyben. Jelentkezni lehet: Hornod megyei Ilűslparl Vállalat Miskolc, Vágóhíd útra 16. sz. alatt. Nagy gyakorlattal rendelkező okleveles ÉPÍTÉSZMÉRNÖKÖT vagy TECHNIKUST azonnal felvesz az Edelényi Vegyesipari KTSZ. Jelentkezés személyesen vagy írásban a Borsod megyei KISZÖV-nél. (Miskolc, Csabai-kapu 44.). Fizetés megállapodás szerint. Rzendrö és Vidéke Körzeti Földmű vesszövetkezel, vas-műszaki boltvezetőt keres »Szenrtrőben működő több személyes egységébe.. A munkakör betöltéséhez s/.akkép- kettség és erkölcsi bizonyítvány Szükséges. Jelentkezés személyeken, vagy írásban a központi Írottéban. 93757 A Miskolci Hűtőház felvesz hűtőgép szakvizsgával rendelkező GÉPÉSZT. Érdeklődni lehet Miskolc-Sajópart, munkaügy. ADAS — VÉTEk * 1 Príma állapotban levő 407-es Moszkvics eladó. Telefon: 1.3-717. 13 méter hosszú fenyőrönk gerendának, vagy szarufának alkalmas eladó. Felsőzsolca, Kassal u. 43. az.__________ 605« M intás és förcskölt mozaik lapok lt változatban és egyéb betonáruk kaphatók a készítőnél, Eger, Homok u. 7. Jó állapotban levő hálószobabú- tor, minden elfogadható árért eladó. Jókai utca 17., Nagy.________ K ülföldi sport gyermekkocsi, színes ülőgarnitúra eladó. Érdeklődni délután 3 órától, Bacsó Béla u. 21.______________________________■ k isméretű üvegajtó tokkal, és egy Dongó segédmotor eladó. Diósgyőr, Szervezet utca 26. _______ E ladó két Friedland kályha és esikótűzhely, olcsón. László Jenő utca 42. ______ E ladó egy 1Ízh’ónapos, 130 kg-os hízott sertés. Bereczki Dániel, Her- nadnémeti. Eladó páncéltőkés, kereszthúros. körpáncélos zongora és tangóharmonika. Fábián utca 13. 407-es Moszkvics, príma állapotban, 23 000 kilométerrel, igényesnek olaclo. S/uliogy. Kossuth u. 71. Jó állapotban levő hölószobabú- tor és konyhaszekrény eladó. Kazinczy utca 20._____________________ A ntik ezüstöt, gyertyatartót, dobozokat stb., orsós órákat, egyéb műtárgyakat, vennék. Szomolányi, Miskolc-Tapolca, Bakonyi utca 10. (Levélben.) ____ E ladó süllyesztett Csepel varrógép, ágy, ágybetéi. kétajtós szekrény. Hl. kér. Költő utca 26. (Csillagvizsgáló mellett.) _______________ M odern két ágy, két éjjeliszekrény, toalett-tükör olcsón eladó. Széchenyi utca 24. Házfelügyelőnél._________________ , E ladó l fázis motor. 1,5 lóerős 8 kalapácsos darálóval. Telefon: 21-644. ______________________________ 1 .engycl kombinált szobabútor, könyvszekrény eladó. Szentpéteri- kapu, XII. ép., II. lépcsőház, I. emelet 4._____________________ Balos aszt al tűzhely eladó. Szabó Lajos utca J7. _________ ___ E ladó konyha- és egyéb bútorok. Megtekinthető délután 4—6 óráig, Bádogos utca 15.___________________ S zép ‘„Alföldi’» hátósrobabütor eladó. Hadirokkantak u. £0. sz. Érdeklődni 13 órától._________________ F él hálószobabútor sürgősen eladó. Tanácsház tér 3., 7. ajtó. "Cserélek, veszek régi papír-, fémpénzt, katonai-, sport érmet. Mátravölgyl János, Szegfű utca 15. Minden nap 15 órától, szerda kivételével. ___________________ K erek asztalok eladók, bútorát- alakitast vállalok. Kazinczy utca 30._________________________________ Éladó, közületitek is. alig használt 8/8-as Remington német gyártmányú sikkötőgép. Érdeklődni Miskolc, III., Endresz Gy. u. 37. sz., Molnár. Sötét hálószobabútor és konyhaszekrény eladó. Érdeklődni esti órákban. Templom u. 17. Eladó nagyméretű kisipari konyhabútor, beépített mosogatóval és vadonat új „Erzsébet” hp. konyhabútor, 10 százalékos árengedménnyel. Ady E. u. 5. Négyszemélyes rekamié székkel, fotellal. ebédlőasztal, gyermek- ágy. virágállvány eladó. Mészáros, Miskolc^ Tizeshotivéd u. 19.. II'4. Skoda Octavia Super (vajszín) kifogástalan állapotban, sürgősen eladó. Megtekinthető 19-én, pénteken 14 órától 19 óráig. Miskolc, III., Tokaji Ferenc u. 96. sz. alatt. LAKAS — INGATLAN Külőnbejáratrt szoba, konyha, dolgozó házaspárnak kiadó. Úttörő park, .legényés u._j44.___________ K ülÖnbejáralrt bútorozott szoba, egy vagy két férfinek kiadó. Uj- győr, III. kerület., Maros u. 17. _ Telkek eladók, 221 négyszögölesek, azonnal beépíthetők Martin- telepen, a Rét utcában. Felvilágosítás 17—19 óra között, József Attila utca 6., 1/4.________________ S zoba, konyha kiadó. Göröm- böly, lemplom mellett, Koczán. Diáklány szállást kaphat. Miskolc, Párkányi utca 5. Két dlákílúnak bútorozott szoba kiadó. Martintelep, Alföldi utca 58 a._________________________________ K ét személy részére bútorozott szoba kiadó. Miskolc, László Jenő utca 55.__________________________ E ladó szoba-konyhás ház, kétágú pincével 27 000 forintért. Megtekinthető minden nap 5 órától, vasárnap egész nap. Nagyavas, Középsor 630._______________________ E lcserélném egy szoba, konyha, mellékhelyiségből álló vízvezetékes lakásomat bérháziért, harmadik emeletig. Zrínyi utca 1. Bútorozott szoba kiadó, szeptember 1-t.ől Iskolás részere, vagy rendes dolgozó férfinek. Vöröshadsereg útja 7„ földszint 2. ajtó. Elcserélném szoba, konyha, speizos tanácsi lakásomat (víz bent) egy vagy másfélszobás összkomfortos bérházi tanácsi lakásért, megegyezéssel. Szent.pétcri- kapu 47., földszint 1. Ugyanott hármas szekrény, ágy matraccal, kihúzható asztal eladó. (Vasárnap egész na;p.) __________________________ É gy kis üres, külör.bejáratú szoba kiadó, nem igényesnek. III. kér. Testvériség utca 3i/a. Vas- és Fémipari lOsz a lakosság szolgálatában azonnali kivitelezésre vállal mindennemű lakatos, épfl- let. bádogos és vízvezeték javítási munkálatokat. Partizán utca 7. sz. Telefon: 36—510, Béke tér 17. szám. Telefon: 13—215. A Szolnoki Cukorgyár augusztus 29-én induló gyártási idényre férfi segédmunkásokat felvesz. Ebéd, vacsora, szállás térítés ellenében biztosítva. Közülefek, vállalatok, ügyelem! A Miskolci Építőipari Vállalat villanyszerelő részlege raktáron levő fénycsöves lámpatestekkel világítás korszerűsítését azonnal, érintésvédelmi berendezések kötelező felülvizsgálását, földelések javítását, illetve készítését és erősáramú berendezések kivitelezését vállalja. Ügyintéző: Mészáros László, 34-711. Eladó Hemádnémettben, Rákóczi utca 32. szám alatti kétszobás családi ház. nagy kerttel, beköltözéssel. (Autóbuszmegállóhoz 2 percre.) Érdeklődni: Miskolc, Vásártér utca 35. Családi ház eladó, mely áll: l szoba, konyha, spetz, égrenyíló, pince, kamra. Nagy udvarral, kerttel, háziállatok tartására kiválóan alkalmas. Cserével beköltözhető. Miskolc, III., Kőporos utca 41. (Béla utcai villamosmegálló.) _____ k eresek szoba-konyhás házat megvételre, lehet szövetkezeti is. József utca 36., Kiss. Különbejáratú előszobás bútorozott szoba, 3 fiatalembernek kiadó. Miskolc-Tapolca, Iglói u. 8._______ B útorozott szoba egy személy részére kiadó. Miskolc, SchweideJ J. m 22.__________________________ D iákijuknak szállást adok. Tóth Zol lám Deák tér 7.. 3. ajtó._______ K ét diáklánynak bútorozott különbejáratú szoba a belvárosban kiadó. Dózsa György utca 12. VEGYES Általános iskolások orosz nyelvi korrepetálását vállalom. Érdeklődni: levélben, Kutas Janos Miskolc, III.. Zenta utca 5. Halászi József parkettás elköltözött a Szentpéteri-kapu 4L. I. lh„ fszt. S. alá. Vallal anyag hozzáadásával vidéken is mindenféle parkettás munkát! ___________ M odern kis lakásokba beépített szekrényt, könyvespolcot, lecsukható konyhaasztalt, modern ülőkét (puffot) készítek. Butoralala- kítást, javítást vállalok. Széchenyi utca 63., Mihály. Vidéken élő, jól berendezett családi házzal rendelkező, 46 éves, magas, kissé molett, egy gyermekes, intelligens özvegyasszony korban hozzáillő, teljesen független, müveit férfi ismeretséget keresi, házasság céljából. Levelet „Orchidea, 93871” jeligére kér a Hirdetőbe. Miskolc, Széchenyi u. 83. .számra. Mély fajdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább férj. édesapa, nagyapa és rokon, SZABÓ LAJOS életének 76. évében, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése augusztus 19-en. délután 4 órakor a miskolci evangélikus temető ravatalozójából. A gyászoló család Fájdalommal tudatjuk. hogy a szeretett testvér, nagybácsi, sögor és jó szomszéd. BODNÁRIK LÁSZLÓ 68 éves korában. rövid szenvedés után elhunyt. Temetése augusztus 18-án. délután 4 órakor a vasgyári Faxból, A gyászoló család Gyermektelen dolgozó özvegyi asszony megismerkedne hazassag céljából független szakmunkással* 40—43 évesig. Leveleket „Égy gyermek nem akadály” jeligéré kér a miskolci Hirdetőbe. Idős házaspár, férfi vagy nő eltartását vállalnám lakásért. Érte-* sítést 35-545-ös telefonon 8—17 óráig. Balogh. Döbröozöni Kálmán és fia Adám. mélységes fájdalommal tudatják, hogy PÖBUÜC ZÜNl KALMANN* Papp Julianna életének 63. évében, példátlan türelemmel viselt, hosszú és súlyos szenvedés után, augusztus hó 16-án elhunyt. Temetése augusztus 19-én. délután fél 2 órakor a Szent Anna temetőben. A gyászoló család Szomorú és megtört szívvel tudatjuk, hogy a legdrágább édesapa, férj, nagyapa es rokon. BANVÖLGV1 mihalt ny. főművezető életének 78. évében, rövid szenvedés után elhunyt. Elhamvasztása előtt a Vasgyári temető ravatalozójában augusztus 19-én 13 órakor búcsúzunk tőle. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább ‘édesanya, nagymama, dédnagymama, özv. Unterberg Ferencné 81 éves korában elhunyt. Draga halottunkat augusztus 18-an. délután 2 órakor a diósgyőri temető ravatalozójából helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló csatád köszönetnyilvánítás Halas szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk. Oláh József temetésén megjelentek. sírjára virágot, hoztak és ezzel is fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk az ÉMASZ dolgozóinak. volt munkatársainak, velünk szemben tanúsított részvétükért. A gyászoló család köszönetnyilvánítás Mindazoknak, akik szeretett édesanyánk, ftzv. Mogyorósi Istvánnó temetésen részt vettek, sírjára virágot hoztak es elhunyta alkalmával részvétüket fejezték ki. ezúton mondunk köszönetét. A gyászoló család