Észak-Magyarország, 1966. augusztus (22. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-25 / 200. szám
Csfltörfük. 1966. augusztus 25. ESZARMAGYARORS'/AO 5 nappal az EB előtt A magyar atlétikai bajnokság az EB főpróbájának számított. A rendezőség különös gondot fordított rá, hogy olyan föltételek között dolgozzék, ahogyan arra majd az EB során számítani kell. A főpróba várakozáson felül sikerült, bár nem volt hibáktól mentes. Kipróbálták ugyan az új világító berendezéseket. amelyek valóban nappali fényt árasztottak az egész pályára. csak éppen a Népstadion elektromos hálózata nem bírta ezúttal a terhelést. A szakemberek ígérik, hogy hasonló eset az EB ideje alatt nem fordul majd elő, mert tartalék áramforrásokat is bekapcsolnak a hálózatba. * Az EB indulóinak megrostálására a Nemzetközi Atlétikai Szövetség a maratoni futás és a gyalogló szárnak kivételével az EB minden számára szinteket állapított meg. A szabályok értelmében minden ország egy versenyzőt indíthat versenyszámonként, tekintet nélkül arra, hogy tel- jesítette-e az EB szintet, vagy sem. A további versenyzők indításának azonban feltétele a szint teljesítése. A magyar versenyzők közül a bajnokság befejeztédg 58 versenyző tett eleget az EB szint követelményeinek. Jelenleg vezet az 5000 méter, a női 800 méter és gerely egyaránt 5—5 szintessel. Meg 11 olyan bajnoki szám van, amelybon a maximális 3—3 versenyzővel vehetünk részt. Változatlanul rosszul állunk a Papp II. Margit Amikor az elmúlt évi eredmények alapján Papp 11. Margit. az ormosbányai atlétalány a megye legjobb női sportolója címet kapta, még nem töltötte be 18. életévét. Eredményei azonban olyanok voltak, hogy vita nélkül döntöttek a cint odaítéléséről. Idei eredményei bizonyították, hogy méltán nyerte el a kitüntető címet. Igazolta azokat, akik sporteredményei, magatartása alapján bíztak benne. Azóta szinte ugrásszerűen javultak eredményei. Többször tagja volt a magyar válogatottnak. Ott is „hozta” magát. Ahogyan edzője, Szentgyör- gyi János mondotta: Margit ideális versenyző típus. Hat éve dolgozom vele, még egyszer sem okozott kellemetlen meglepetéseket a versenyeken. Pedig aki 12 éves korában rátekintett, amikor az első edzésen megjelent, nem nézte ki belőle a mai ideális testalkatú versenyzőt. Rendkívül nagy akaratereje, szorgalma és fegyelmezettsége révén jutott el oda, hogy ma a legnehezebb versenyszámban. ötpróbában képviselheti hazánk színeit a nagy versenyen, az atlétikai Európa-bajnokságon. Szentgyörgyi János edző bizalommal tekint versenyzője nagy erőpróbája elé. Előfordulhat, hogy a nagy vetély- társak között nem kerül dobogóra, de hogy eddigi teljesítményét túlszárnyalja, az bizonyos. Azt is biztosra veszi edzője, hogy ha valami váratlan esemény nem történik, Margit eljut a mexikói olimpiára. Az a véleménye, hogy Papp II. Margit még nem érte el teljesítőképessége csúcspontját. Sajnos, mostanában őt is csábítgatják a fővárosi klübok vezetői, szakemberei. O azonban szűkebb hazájában. Ormosbányán szeretne maradni. Úgy véljük, hogy a bányász sportkör vezetői legalább olyan büszkék Papp II. Margit eredményeire, mint a megyei szakvezetők, és mindent elkövetnek, hogy atlétanőjük az Európa- bajnokság után zavartalanul készülhessen az elkövetkező olimpiára. De előbb tekintsünk a legközelebbi feladatra, ahol Papp II. Margit élete első, igazán nagy versenyén Európa legjobb atlétáinak vetélkedésében akar helytállni. Nemes Péter férfi számok közül 1500 méteren, a 110 és a 400 méteres gátfutásban, valamint a rúdugrásban. * A magyar atlétika egyik kiválóságaként tartják számon súlylökésben Varjú Vilmoson kívül Nagy Zsigmon- dot is. Nagy Tokióban ötödik lett, és többször dobott 19 méteren felül is. Ebben az Idényben azonban messze elmaradt legjobb eredményeitől, a bajnokságon is csak árnyéka volt önmagának, és meg kellett elégednie Varjú és Fejér mögött a bronzéremmel. Nos, Nagy formahanyatlásának egy elég súlyos kö- nyökbántalom az oka, amely több hónapja gyötri és amelyen eddig a leggondosabb orvosi kezelés sem tudott lényegesen Javítani. Most még egy kezelés-sorozatnak veti alá magát abban a reményben, hogy rendbejön a könyöke. * Vidékről is sokan készülnek Budapestre az atlétikai EB megtekintésére. Legutóbb hírül adtuk, hogy a budapesti atlétabarátok gondoskodnak szállásról mindazoknak a vidéki sportembereknek, akik ilyen igényüket az EB Szervező Bizottságánál írásban bejelentették. Ezúttal örömmel jelenthetjük azt is, hogy az IBUSZ kedvezményes autóbuszok. filléres vonatok indításáról is gondoskodik. Tetszett — nem tetszett 1 Győzelem idegenben. • Mindenképpen nagyszerű fegyverténynek könyvelhetjük el a DVTK dunaújvárosi győzelmét. A diósgyőri labdarúgók kétségtelenül nagyszerű taktikai elgondolások alapján küzdöttek végig a mérkőzést, bár az első félidőben néhányszór lesen maradtak. Szünet után azonban már jobban vigyáztak, és jobban is hajráztak. A győzelemben nagy része van az ügyes taktikai elgondolásnak, azonban dicséret illeti a fiúkat azért is, mert 90 percen át határtalan lelkesedéssel, egymást segítve, a csapat érdekeit szem előtt tartva küzdöttek. Es ez sem utolsó dolog egy idegenbeli győzelem esetén. 2 Szabad dobás. A DVSC • — MVSC női kézilabda mérkőzésen elég gyakran megszólalt a játékvezető sípja. ítéleteinek elég nagy' részével a miskolci csapatot sújtotta. Csupán egy adat: a 40 percig tartó kézilabda mérkőzésen 38 esetben fújt a hazaiak ellen, tehát 38-szor juttatta szabaddobáshoz az ellenfelet. Ez azért egy kicsit sok volt 3 Akkor is így volt... • Amikor tavasszal Öz- don vendégszerepelt az NB I-es csepeli labdarúgó csapat, kétszer Is vezettek az ózdiak, végül mégiscsak a csepeliek győztek. Most Csepelen remekül kezdett az Özdi Kohász, és meg is szerezte a vezetést. Úgy nézett ki: meglepetést okoz. Azután a második félidőben, akárcsak tavasszal, visszaestek a Kohász játékosai, és a csepeli együttes ismét megfordította az eredményt. 4 Erőnlét. A vasutas • rangadón, az MVSC — DVSC labdarúgó mérkőzésen jól játszott a miskolci csapat mégis az erőnlét döntött. A rendkívül nagyiramú találkozón a hazaiak szinte 90 percen át remekül hajráztak, és minden labdán rajta voltak. Ez nagyban hozzájárult a megérdemelt győzelemhez. e Verseny és rendezés. • Kerékpárverseny volt a Kilián-lakótelepen. A háztömbkörüli kerekezés szokatlan városunkban, éppen ezért a rendező szerveknek gondos- kodniok kellett volna a zavartalan versenyzésről. . Sajnos. a gyalogosok sokszor leléptek a versenypályává előléptetett úttestre, és nemcsak a kerékpárosokat zavarták, hanem néhány kellemetlen bukást is előidéztek. Hogy súlyosabb baleset nem történt annak részben a versenyzők és nem a rendezőség ügyessége volt az oka. 6 Sinus görbe. A Borso- • di Bányász labdarúgó csapata az elmúlt hét szerdáján olyan remekül Játszott hogy az NB I-es Özdi Kohász alig bírta kétvállra foulet) i. Vasárnap a nagybátonyi együttes vendégszerepelt Sa- jószentpé térén. A hazaiakra egyszerűen nem lehetett ráismerni. Zsinka és Vercbélyi, — három nappal korábban nem bírták tartani az ózdi védők —, vasárnap alig rúgott labdába. Nehéz megérteni a Bányász ilyen rapszó- dikus. valóságos sinn* görbéhez hasonlítható teljesítményét v «"9 Vendéglátás. Dunaúj- • * varosban kedvesen fogadták a diósgyőri labdarúgókat Előzékeny, figyelmes rendezés, baráti köszöntés, és még néhány, ehhez hasonló jelenség tette kellemessé a DVTK labdarúgóinak és szurkolóinak ottlétét No és nem utolsósorban a kétgólos győzelem! Bár ezért többet tettek a vendégek, mint a vendéglátóit 8 Lelkesedés. Ifjúsági • labdarúgó csapatok tornája volt Miskolcon. A döntőben a Ganz-MÁVAG megszerezte a vezetést A debreceni együttes azonban ner* csüggedt el, hanem remet hajrát kivágva, 5:l-re győzött A jó játék, és elsősorban a lelkesedés diadala volt ez az eredmény. Faulovits Ágoston HIRDETÉSEK ALLAS Beruházási előadót, férfi munkaerőt veszünk fel, lehetőleg építőipari technikusi oklevéllel, vagy közgazd. technikum kér. tagozatán szerzett, érettségivel, 3—5 éves gyakorlattal. Miskolci TÜZÉP V. Telefon: 13-043. _________________ E gy éves gyerek mellé, naponta 16—19 óráig tartó elfoglaltságra keresek lelkiismeretes gondozót. Érdeklődni 18 órától. Dr. Bíró Éva, Miskolc, Egyetem. E/6. 6. Gyermek gondozást vállalok. TI. fcer., Hejő u. 12._____________ 6275 E lhelyezkednék közgazdasági technikumi érettségivel és kétéves csecsemő gondozónői oklevéllel. Buriné, Tass u. 10. LARAS — INGATLAN Eladó beköltözhető két szoba, konyhán családi ház nagy kerttel. Önöd, Szabadság u. 7. Eladó azonnali beköltözéssel 3 fizobás, komi'i*’toH villa Miskolc- Tapolcán. Újjáépítési u. 2. sz. Szoba-konyhás lakás, azonnali beköltözéssel átadó. Tárkányi u. 9. DiákfiúUnak szállást adok. Tóth Zoltán. Deák tér 7. Szoba kiadó, II. kér.. Hejő u. 26. Bútorozott szoba, három diákrak kiadó. Uttörőpark, Kisdobos Bútorozott szoba, diákok részére kiadó. Az I. Szakközépiskolától 10 percre. Oprendek SándQr u. 48. Két egyetemi hallgató bútorozott szobát keres fűtéssel, világítással. Leveleket ármegjelöléssel augusztus 29-ig ,.Otthon 6322” jeligére kér a Kiadóhivatalba, Széchen yi u. 15-17._________________6322 Különbejáratú kis szoba, egy személy részére kiadó. Diósgyőr, Majláth u. 57._____ 93812 S zirmabesenyő, Állomás u. 104. sz. ház. beköltözhetően eladó. Érdeklődni 16—20_óréig._____________ * Eladó Kőműves u. 2. számú ház, beköltözéssel. Tóth Ferencné. ____ M agános őzvegyasszony két diáklánynak, vagy fiúnak szállást ad. Tizeshonvéd u._6. ___________ K ülönbejáratú bútorozott szoba, két dolgozó férfi, vagy tanuló részére kiadó. Partizán^ u. 36.____ ^ Különbejáratú üres szoba, gyermektelen házaspárnak kiadó. Martin telep, Kapos u. 30.____________ D lákfiúnak* vagy Ipari tanulónak szállást adok. Miskolc, I* kér.. Huszár u. ll^ íszt._2._______ B eköltözhető ház eladó. Miskolc. II., Kőporos u. 37. sz. (József u. végén.)______________________ 94027 ’ Kétszobás családi ház, beköltözhetően. sürgősen eladó. Ernőd, Kossuth u. 61.. özv. Tóthné. _____ K ét, diáklánynak bútorozott szoba kiadó. Széchenyi u. 54., X. e. 17. ________________________ M iskolc, Martintelep. Kisfaludy utca végén, bolgárház eladó. Érdeklődni délután 3 órától. Nyugdíjas nő. dolgozó, vagy nyugdíjas lakótársnőt keres. Miskolc, I., Somogyi Béla U. 57.___ M iskolc, I. kerületben kétszobás, összkomfortos ház eladó vagy személygépkocsiért elcserélném. Cím: Csikiné, Sajószentpéter, Béke tér 19.__________________________ N em igényes 2 személynek bútorozott szoba kiadó. Ernyebán u. 34. Béke szálló^melletk____________ E ladó 60« négyszögöl gyümölcsössel betelepített házhely. Ede- lény, Nyár u. 30. Érdeklődni ugyanott.___________________________ M iskolc-Pereces, Kőpad u. 24. sz. alatt kétszobás, előszobás új családi ház 380 négyszögöl kerttel eladó. vagy elcserélném magánlakásért. lehet OTP-kölcsönöa is vagy szövetkezeti lakás. ADAS — VÉTEL Kiadó konyha- éa egyéb bátorok. Bádogos u. 15. Érdeklődni délután S—i5 óráig, j ______________ Z ongora eladó. Zöldfa u. *1. Modern dobfelszerelés eladó. III. ker.._VI. utca 18/3. _ 6248 Eladó 601-es Trabant, ni.. Damjanich u. 5. Egri._____________8213 J ő állapotban levő világos Hangulat szobabútor, világos kis kom- blnáltszekróny és egy NDK konyhabútor igényesnek eladó. Petneház) u. 8., fsa. 3. ____ 626! V égeladás: festmények, különböző képkeretek, kerek asztal, gurulós vlrágasztat. esernyőtartó, tükör, fürdőkád, kredenc, edények, női, ferfiruhák. Érdeklődni: 2 órától. UUöröpark, Jegenyes u. II. Egy háromnegyedes hegedű, tokkal riadó.__László_Jonö_u._ 37. J ó állapotban levő. alig használt háloszobabütor. olcsón eladó. Martlntelep. Radnóti u. 3. ______ A lig használt elektronikus orgona, Jó állapotban eladó. Érdeklődni: Vörösmarty u. 18. _____ P lanlnót keresek megvételre, kifogástalan állapotban. Telefon: 35-930/___________________________ 629! Két darab használt ágy. sodronnyal eladó. Mélyvölgy^ 3.__ H asznált tetőcserep eladó. Nefelejcs u. 8. ______________ M7» A lig használt villanytűzhely olcsón eladó. József Attila u. «3. Háromajlős tréler' y é új kombináltszekrény eladó. Telefon: 14-835._____________________ ‘ 94088 Nagyméretű fllodendron és fikusz eladó. JVörösmárty u. 140.__ ü zemképes Csepel Danuvla. 2000 forintért eladó. Miskolc. Szönyl Márton u. 35. 93989 Gyönyörű, sima ebédlőbútor, hangulatlámpa eladó, menyasszonyi ruha. Igényesnek kölcsönadó. Bocskai u. 13. az.. Füzér. Gumis szakmunkást, valamint autogén és villanylicgcszltii vizsgával rendelkező szakmunkást felvesz a Borsodi Vegyikombinát. Jelentkezés személyesen a vállalat munkaerőgazdálkodásán, Kazincbarcikán. ELVESZETT 1966. augusztus 18-án a vállalati központi CÉGBÉLYEGZŐ, az alábbi felirattal: „Miskolci Vcndcglátó- lpari Vállalat Miskolc", melyet ezennel érvény telenítünk. Miskolci Vendéglátóipart Vállalat. A Miskolci Bútoripart Vállalat felvess fiatal ASZTALOSOKAT (6 főt). Jelentkezés a munkaügyön. Miskolc, Tüzér u. 15. tst. HagvTO», é* betörni való paradicsom eladó. Martintelcp. Balassa u.. Atanaszov Péternél. Egyéves sertés eladó. Bábonyi- bérc. Újtelep 36. Eladó új, 350 köbcentis, klskere- kű Jáwa motorkerékpár. Érdeklődni Miskolc, III, A vár u. 4!.. esti órákban. Gyermek sportkocsi és fürdőkád állvánnyal eladó. Marx Károly u. 94., VII /*. Mltru. Méteres gyertyán tűzifa, olcsón elsdó nagyobb mennyiségben Is a felsőtelekesl Egyesülés Termelő- szövetkezetnél. vasútállomás: Ru- dabánya. 487-es Moszkvics, príma állapotban eladó. Széchenyi n. 54. A Miskolci Kertészeti Vállalat keres könyvjóváírással, vagy megvételre 1 db páncélszekrényt. Ajánlatokat: Miskolci Kertészeti Vállalat Miskolc, Szentpéteri-kapu címre kérjük. Azonnali belépéssel keresünk gépipart gyakorlattal rendelkező közgazdászt. Megkeresést levélben „Üzemgazdász” jeligére. Miskolci Hirdető Széchenyi utca 83. számra kérünk. DoboTt. vagy sepert méheket veszek. Kllián-dél, Benedek u. i.. fszt. _1. a._______________-___________ J ó állapotban levő szobába való zománcos kályha eladó. CsetnekL Petőfi u. 20.. fszt._________________ F igyelem! Nemes ananász korai földiepertő, 30—40 ezer darab, őszi ültetésre eladó. Érdeklődni Vaaril- kó Jánosnál, Miskolc, Kiskőbánya. Útirány: Major utca, Pacsirta u*- cán át. VEGYES Vasárnap 6 óra körül Bodrogkeresztúr—Tokaj között motorról leesett barna bőrtáska, orkán, férfi ing, két pléd. Becsülete« megtalálója jutalom ellenében adja le a rendőrségre, vágj' Joó Sándor orosi lakosnak. _________________634« 35 éves, 167 cm magas, elvált tisztviselő keresi hasonló korú, teltkarcsú, vagy molett. dolgozo nő ismeretségét házasság céljából. Teljes című leveleket ..Egyszerű 6194” Jeligére a Kiadóhivatalba kér, Széchenyi u. 15-17.________«19« Bécsi márkás zongora bérbeadó* vagy eladó. Rudas László u. 10. Augusztus 20-án Kiitán ,.Otthoni presszóban felejtettem sárga őst- szecsukhatós esernyőmet, becsületes megtalálóját magas pénzjutalomban részesítem. Cím: Kilíán- dél, Kcmpelen Farkas, u. 8. Egerszegtné.__________________________«26S V idéket kedvelő, 154 magas, szolid, független, dolgozó asszony megismerkedne házasság céljából józonélctü szakmunkással, vág? nyugdíjas férfivel 53—58 évesig* Lakas van. Levelet „Valaki vár 93936” jeligére a Hirdetőbe, Miskolc. Széchenyi u. 83- számra kér. Mély fájdalommal tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága élettára, édesapa, szeretett nevelőapa, nagyapa, testvér, rokon és jóba rá t. ARNÓTH JÓZSEF TI éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése augusztus 25-én délután fél 4 órakor, a diósgyőri református temetőben. A gyászoló csillád köszönetxyilvanitaW Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik férjem es édesapám. Fejes Rudolf temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek. Külön köszönetét mondunk a Lenin Kohászati Müvek elcktroacél- rml vezetőségének és dolgozóinak. valamint a C. az A és B berház lakóinak. özv. Fejes Rudolfné, fia, menye ás kis unokája u. 13. Tanuló fiúnak szállást adok. Miskolc, Hutás u. 16. llár most jelentkezhet az IBUSZ ősit társasutazására DREZDA-BÉCS <t vonalon. Városnézés Drezdában és Becsben u Schönbrunni kastély megtekintése iulóbuszhírándulás !\íei»senbe indulási időpont: november hóban, i 7 napos társasutazás részvételi díja: 2400. - Ft. Jelentkezés és felvilágosítás az 11UJSZ Utazási Irodákban OPERABÉRLOINK tavalyi helyeit szeptember 5»lg biztosítjuk ÚJ be'rleti jelentkezésieket el fogadunk ! Miskolci Nemzeti Színház jegyirodája