Észak-Magyarország, 1966. július (22. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-31 / 180. szám

Vasárnap, 1968. Július 31. ÉSZAKMAGYARORSZ.4G 5 Széf) eredmények Sátorai faúj helyett A sátoraljaújhelyi Fém- és Lemezipari Művekben az első félévben 101,G százalékra tel­jesítették az exporttervet. Ez;- zel az előírtnál 177 ezer fo­rinttal többet adtak népgaz­daságunknak. A selejtcsökke- inés is jelentős: a vállalt 86 ezer forint helyett 253 ezer fo­rint értékkel kevesebb a se­lejt. A gyár készleteit 1 millió 200 ezer forinttal csökkentet- ■ ték. Műszaki fejlesztési tervük • teljesítésében is szép ered­ménnyel, 140,1 százalékkal di­csekedhetnek. Lehetne gazdaságosabban is! A színi Jósvavölgye Tsz tag­jai régen nem csinálnak ma­guknak gondot belőle, hogy há­romezer holdon felüli gazdasá­gukból csupán száznegyven hold a sík terület, a többi lej­tő, erdő. Azt latolgatják, ho­gyan tudják meglevő lchető- feégeiket a legkifizetőbben, a leggazdaságosabban kihasznál­ni. Növelik az állatállományt Talajjavítás is fontos a lej­tős területen, de az igazi hasz­not az állattenyésztés fejleszté­sétől várják. Ezért főleg pillan­gós növényeket akarnak ter­melni, a domboldalakon, amely kevesebb talajmunkát igényel, s az eróziót is gátolja. A MÉSZÉGETŐ — Ki a mesher ? — Én, Horkai. Sándor Ahogy a hosszú vasrúddal jaetaszigálja a száraz levelek­től zizegő gallyakat, magasan tör fel a fekete füstgomolyag a mészégető kemence kúpján. Esett az éjszaka, megrepede­zett a tapasztás. Már átizzot- tak a kövek, tegnap építették a kemencét, jó néhány órája ég benne a tűz. Két ember hordja keze alá a száraz ága­kat. Nincs megállás. A gallyak hamar ellobbannak. Rakni kell szüntelen a pirosán ásító tü­zes torkot. A megállapodás úgy szól, hogy a színi tsz emberei ide­hordják a tűzrevalót. A többi & vállalkozó dolga, Horkai Sándoré, a két segítséget ö vette maga mellé, saját zse­bére. Nehéz elvonni a kemence szájától. A két társ ágál: nincs most idő beszélgetésre ... még csak az kellene!... A mester szava döntő. Újságcikk lesz? Az más! Fogd a rudat! ' — Mikor cs hol tanulta mesterségét? — Ahogyan a kacsa nem tanul úszni, hanem úgy szü­letik. az aggteleki ember se tanulja a mészégeíést. A kemencét sűrű, meleg le­vegő öleli körül. Messzebb te­ríti a pokrócot, N arra telep­szünk. Fiatal, huszonkilenc éves ember a mészégető. Régi, aggteleki kőtörő nemzetség sarja, aki megpróbál úrrá len­ni a hagyományokon, kitörni a megszokott, évszázados szoká­sokból, eddig több-kevesebb sikerrel. Mellét és karját göndör fe­kete szőr fedi. Izmainak játé­ka bérén is átüt. ö a mész­égető, ő a mester, aki soha se­hol sem tanulta mesterségét, úgy született. Elmondja, ho­gyan épül egy mészégető ke­mence: — Mi, hárman megássuk a gödröt. Ez olyan négy napi munka. Kell aztán tíz köbmé­ter kő külső futrakőnek — mi így mondáik. A kis boltkövön kezdjük a kemencerakást. Vé­gül olyan kövek következnek, amilyenhez három ember is kell. Nem könnyű munka. To­jásszerű kemencét'7 rakunk, s körültapasztjuk. Ezután het­venkét óráig égetjük. Hetven­két óráig megállás nélkül rak­juk a gallyakat, ha esik, ha vihar van. Éjszaka sincs meg­állás, folyton rakjuk ... Éjsza­ka nehezebb a dolog, mert a gallyak között sok az akác .,. • vigyázni kell vele ... Két társát maga választotta. Egyik a sógor, a másik is ro­kon. Aggteleki emberek mind. —. Ha a falujukhan min­denki érti a mészégetést, miért maga, a legfiatalabb a mester? — Nekem van motorom — én járhatok a munka után legkönnyebben! A motor ott áll a fa alatt az árnyékban. Ezt még akkor vet­te, amikor a bányában dolgo­zott hét évig. Meg a húzót is ekkor építette. Mert jól kere­sett. Négy, négy és félezer fo­rintot is megkeresett havonta a bányában. Ez volt az első út, hogy kiszabaduljon a kőfejtés családi hagyományaiból. Aztán egyszer megcsúszott a föld. Porcieválás — állapította Ha állattenyésztésről beszé­lünk. itt a háztáji gazdaságok állományára is gondolunk, amely, bizony, az utóbbi idő­ben csökkent. Ennék okát Ncdi István tsz-elnök így látja: — Lassan kiöregszenek a ta­gok. A fiatalemberek az ipar­ban helyezkednek el. A takar­mány drága, arra meg nincs idejük a fiataloknak, hogy megtermeljék. Az elnök szerint, a pillangó­sok nagyobb arányú termeszté­se ebben is változást hoz majd. A közös állatállomány inten­zívebb fejlesztését pillanatnyi­lag az istállóhiány gátolja. Itt a juh jó legelőt talál. Jelenleg 300 darab van, de ezret szeret­nének tartani. A juhhodályf azonban csak 1968-ra ígérik. Jó lenne, ha ezt a határidőt előbbre hozhatnák. A Jósvavölgye Tsz-ben a színi és aj szinpetri tagság egyesült. A megnövekedett szarvasmarha-állomány szin­tén gondot okoz. A száz férő­helyes tehénistáilóba ötven te­henet és hetven növendékmar- hát tartanak. Úgy tervezték, hogy évente 40—50 hízómarhát értékesítenek, méghozzá saját szaporulatból. Bizony, sürgős lenne a már betervezett új marhaistálió is. Erdő — haszon nélkül A termelőszövetkezetnek ezerkétszáz hold erdője van. S ez okozza a legtöbb gondot. Itt jóformán semmi önállósága nincs a tsz-nek, az erdő alig hoz hasznot, de az erdőtörvény annál több költséges felelőssé­get hárít az erdő gazdáira. Kö­telesek erdészt tartani, facse­metét üUetni^és ápolni, bizto­sítást fizetni."Ezzel szemben, kitermelhetnek évente 320 köbméter fát. Valamikor — évek óta csak azt emlegetik a tagok — 10—15 forinttal fizettek többet egy munkaegység után, mint mos­tanában. A mészégetésből jött a .többletjövedelem, csaknem 600 ezer forint évente. A ke­mencék fűtésére a cserjés bo­zótokat irtották, s ezzel tisztí­tották az erdőt. Azokon a he­lyeken igen szép a faállomány. Az erdő ma is rászorul a tísz, tításra. Rengeteg a bozótos te­rület, amely jó fészket nyújt a vaddisznóknak, amelyek a tsz kukoricáján híznak. A tsz vezetősége már többször kérte, engedélyezék a mészégetést, s ok így tisztítják, ápolják az er­dőt. A kérelem most is ott ván­dorol a? erdészeti hivatalok­ban, s minduntalan a tíz évre előre elkészített üzemtervre hivatkozva utasítják vissza, amely nem ír elő erdőtisztítást. Nedi István szerint ez az üzemterv már igen sok módo­sításra szorulna, olyanokra is, amelyeket a* erdő érdeke is megkívánna. A Jósvavölgye tagsága pedig joggal szeretne több hasznot látni erdejéből­A kórházi élelmezés és ami mögötte van Utazás és a BEssEcssaesretet H ’umoris tóinknak leg­alább annyira téma pz utazás, mint mondjuk a nyaralás, a fut­ball, a divat; stb. S ha már egyszer téma, akkor jelenség ís: újra utazó hép lettünk. Az utóbbi évek során szinte divatba jött nálunk az uta­zás. Bejárjuk Európát, más kontinensen élő rokonoktól repülőjegyet, meghívó leve­let kóláink, s kaptunk — az­tán megyünk ... Mesélik, hogy a magyar turistád utazók, valóságos útbaigazí­tó háldizatot építettek ki fa­lakra, szállodák illemhelyei­re írott szöveggel. Ez egy­részt igaz, másrészt vicc — ám akárhogy’ van, az igaz­ság: rengeteg magyar járja manapság a külföldet, más pépek hazáját. És ez nagyon jó dolog. Jó, mert a vvllágot járt többet tud, jobban megbe­csüli saját hazáját, kjsebb- nagyobb mértékű honvágy támad benne, igyekszik haza szeretteihez, az ismert szü­lőföldhöz, a munkatársak­hoz, barátokhoz. Sok-sok haszonnal jár a külhon-já­rás. Mikor megtérünk, elkez­dődik a mesélés: mit látott, mit hallott, mit vásárolt oda­kint az ember. Neves művé­szek alkotását csodálhatjuk meg Párizsban, Drezdában. I-eningrádban — eredetiben. Nagy forradalmárok mun­kaszobájába látogathatunk cl, s megbizonyosodhatunk szerénységünk mérhetetlen­ségéről. Kedvenc íróink eervkorj szülőházánál tehet­jük kegyeletes tiszteletün­ket. S persze, n kapott zseb­pénzünkből. ha szerényen is, ajándékot vásárolunk azok­nak. akik érzelmileg legkö­zelebb állnak szívünkhöz. Egyszóval, az élmények túl­áradó hangulatával térünk vissza oda, ahol a költő sza­vai szerint élnünk s hal­nunk kell. * E s amely táj nekünk a haza fogalmába sűrűsödik, az itt élő borátok, rokonok, ismerősök- ismeretlenek a nép fogalmát alkotják, az országot. A mi esetünkben a szocialista Ma­gyarországot jelenti és nem is csak a mi számunkra, ha­nem mindenki számára, aki megismerkedik velünk, a munkásokkal, a parasztok­kal, bármely hazánkfia ki­magasló sikerével — amit mi, ha ellátogatunk külföld­re, külön-külön is képvise­lünk. Ha más országba uta­zóink, akkor a magunk ha­zájából mindig viszünk kül­honba is egy „darabot”. Magyprországnak még so­ha néni volt ilyen nagymér­tékű, becsülettel, tisztesség­f el szerzett nemzetközi te- intélve. mint manapság. Respektünket nem nyarga­ló, nyilat zúdító lovasaink. nem más népek hazájába át­szivárgó terroristák, vagy disszidáló, egykori (es egyet­len!) hazájára, társadalmi rendjére kígyót-békát kiabá­ló renegátok révén értük el. Nexp! A tiszteletet népünk becsületes munkájával, tet­sző bel- és külpolitikánk­kal, művészeink alkotásai­val, tudósaink tanulmányai­val, sportolóink elismerésre méltó eredményeivel vívtuk ki. Hozzátehetjük, hogy min­den magyart ezért tisztel­nek, becsülnek. Ezért első­sorban, s döntően. Azok, akik ma is Arany János nyelvét beszélik, s nyelvezetüket Váci Mihály verseiből s a Halotti beszéd­ből táplálják — bár külhon­ba szakadtak, nem minden esetben renegátok. Az em­beri sorsok nem mindig ember azonosulhatnak a Szózat vagy a Himnusz mondandó­jával. Volt idő, amikor más- félmillióan hagyták el az országot, és a legutóbbi tör­ténelmi megrázkódásunkat sem egyformán viselték al honfiaink. Aztán akadnak olyanok ii, akik csak turistaként indul­nak el más országba, de sajnos, nem mindig öregbí­tik jó hírünket a nagyvilág előtt. Azokra gondolok itt. akik ezeket az utakat egyet­len célra használják fel: csencselnek, kereskednek, kisszerű érdeklődésük nem jut túl azon, ho"” milyen árut érdemes kivinni, kinn vásárolni — s eladni itthon. Senki sem kívánja, hogy a külföldi utakon ne nézzünk szét: mi jobb odakinn, mi olcsóbb. szebb, praktiku­sabb? Más népek élete iránt érdeklődni — szép dolog, természetes is. De azt igenis kívánhatjuk, hogy érdeklő­désünk, minden lépésünk és szavunk legyen méltó a mi hazánkhoz, a szocialista Ma­gyarországhoz! An igen is joggal várjuk el minden utazó hazánkfiától, hogy magatartásuk ne sértse se mások, sem a mi hazánk népének önérzetét, méltósá­gát. hogy ha szükséges, véd­jék is hazánkAt, népünk be­csületét és önérzetét —- mondjuk az alkalmi provo- ka! szemben. U azni — jé és szép szenvedély. Egyre több magyarnak adatik meg rá a lehetőség, hogy turistaként elinduljon, s megcsodálja a Balkán ég- beszökő hegyeit, a Rajna szépen mívelt tájait, a ten­gerek vizein hajózhat, stíl. De bármerre is visz ez utunk, hazánkat ott is sze­retni kell Sőt. ott, ahol esetleg csak néhány magyar Viselkedéséből, érdeklődési köréből ítélkezik egy város, egy embercsoport Magva mr- szágról. s magyarokról — ott még jobban­Barátit Lajos A kórházat járva hallhatók olyan panaszok, amelyek az élelmezést, az ellátást kifogá­solják. A gyógyulást kereső beteg, aki a kórházba kerül, kétségkívül más ízekhez szo­kott. Nem kell magyarázni, hogy mindenféle közétkezte­tés eltér az otthoni élelmezés­től. Nem tudja figyelembe venni az egyéni kívánságo­kat, mert erre nincs mód. Az egyik ember fűszeresebben szereli a leveseket, a másik sótlanabbul, s ehhez nem le­het igazodni. A kórházi ellá­tás elsősorban a beteg gyó­gyulását veszi figyelembe, en­nek megfelelően szervezik meg ellátását. Nyugodtan ki­jelenthetjük azonban, hogy az étel előállításához szüksé­ges feltételek biztosítottak. Hogy mégis panasz van a kórházi kosztra, annak kórhá­zon kívüli és egyéb okai is vannak. Közületek és közületi fogyasztók mostoha kapcsolata Az egyesített miskolci kór­házak központjában, a Szent­péteri kapui kórházba láto­gattunk cl. Almássi Jánosné, a konyha jelenlegi vezetője az alábbi sérelmeket kötötte csokorba. — Előfordul, és sajnos, nem ritkán, hogy a kenyér, melyet a Miskolci Sütőipari Vállalat fő telepe szállít a Szentpéteri kapui kórházba, égett, lapos, sületien, dohos. A zsemlével is baj van. Panaszolják, hogy nagyon ki­csi, inkább zsemlemorzsa, mint zsemle, és olykor a né­hány ezer között bőven akad prézlinek való, száraz is. A Tejipari Vállalat naponta szál­lít a tejen kívül tejfelt. 120— 130 liter az igény, melyet reg­gel 5 órakor kannákban le­raknak a konyha elé. Olykor, amint kézhez veszik, hogy fel­dolgozzák, megrökönyödve ta­pasztalják, hogy a tejfel fel­forrt, kifutott a kannából. Mi­nősége is kifogásolható, híg, kevés benne a zsiradék. A zöldáru ellátás is akadozik, előfordul, hogy a napi menübe zöldbablevest terveznek, de a zöldbab nem érkezik meg, vagy később jut el a konyhá­ra, így mást kell főzni. A zöld­árut a MÉK szállítja. Azt ké­rik, hogy ha lehet, részesítsék előnyben a kórházi megrende­léseket, hiszen a betegek ér­dekéről van szó. Gépesített konyha Ottjártunkkor megnéztük a konyhát: gépesített, moder­nül felszerelt üzem. 1400— 1500 személyre főznek, s ezt a munkát hatvanketten látják el. Ebben benne vannak a diétás nővérek, a főzőasszo­nyok, a konyhalányok, az ét­keztetési dolgozók, raktárosok stb. Két műszakban dolgoz­nak, 6-tól 2-ig, és 11-től 7 óráig. A délelőttösök az ebé­det, a déluténosok a vacsorát főzik meg. Tejből 600—700 li­tert, tejfelből 120 litert, hús­ból 250 kilót dolgoznak- fel naponta. Általában négyfajta leves, öt-hatféle második fo­gás készül, ezenkívül a diétá­nak ezernyi válfaja. Hetente egyszer sütnek süteményt. A szakember-ellátás Dr. Szabó István, az egyesí­tett kórházak igazgatója adott tájékoztatást néhány fontos, a kórházi ellátást érintő prob­lémáról. Szólt a szakember- ellátás megjavításának szük­ségességéről. Nagyon szeret­nének fiatal, érettségizett lá­nyokat alkalmazni, s itt kitaní- tani őket nemcsak a konyha művészetére, hanem jó diétás nővéreket képezni belőlük. Ezekre nemcsak a központi kórházban, hanem országosan is nagy szükség van. Sajnos, aki erre a szakmára vállalko­zik, a rendelkezések szerint csak egy évig lehet a kórház­ban, a többi időt a vendéglátó- ipar üzemeiben kell eltöltenie. Ez pedig azt jelenti, hogy a fiatalok már nem kerülnek vissza. Jó lenne ezen segíteni. A húsellátás biztosított, jó Jenne azonban, ha nem tőke- ' húst szállítanának a kórház részére, mert abból nem lehet jól gazdálkodni. Szeretnék, ha húsellátásuk a bontott húsból történne. Dr. Szabó István elmondot­ta azt is, hogy egyes szállító szervek, vállalatok nem te­kintik fogyasztónak a közüle­ti fogyasztót, ezért történhet meg a már fentebb említett példa, hogy kicsi és száraz a zsemle, hogy égett, keletien a kenyér. Az egyéni fogyasztó a pultnál visszaadja a kereske­dőnek a nem megfelelő árut, itt bizony erre alig van lehe­tőség. Szállítási gondok A szállítás is nagy gondja a kórháznak. A különböző osz­tályok elég távol vannak egy­mástól, a konyhától, és bizony, mire az ebéd eljut a legtávo­labbi pavilonba, összerázódik, kihűl, s így hangzik el a pa­nasz: rossz a kórházi koszt. Az iparhoz fordulnak kérésükkel, segítsenek a belső szállítás megoldásán, mert a jelenlegi állapot nem megfelelő. Nagyon örvendetes előre­haladás várható a közeljövő­ben a diétás étkeztetésben- Dr. Fekete László kandidátus, főorvos kidolgozta az egysé­ges diétás élelmezést, így a gyakorlatban biztosítani tud­ják a kultúrált diétás étkez­tetést. íme, mennyi problémával kell megküzdenie a kórház­nak, és még hátra van « leg­fontosabb, a gyógyítás. Boda István meg az orvos. Kérte, két éven át kérte, helyezzék könnyebb munkahelyre. Nem tették. Vé­gül otthagyta a bányát, s a munkakönyvébe beírták: ön­kényesen távozott. Nagyon sértette. Pedig a ta­nácstól is vitt igazolást, meg az orvostól is, hiába. Ma is ezen kesereg, itt, a füstölgő mészkemence tövében. Pedig az Erdei Termékeket Gyűjtő Vállalat is felvette, sőt a munkafölytonosságot is elin­tézték. Hazajött. Az erdő, a termé­szet itt sok családot eltart. Vagy három éve, hogy ők hár­man összeálltak. Azóta Sándor . tavasszal felül a motorra, munkát keres. Megegyezik a tsz-szel, leadja a munkaköny­vét, s elkezdik rakni a ke­mencét. Itt most jól jártak, mert a színi tsz még tervez vagy tíz kemencét, ez kitart az idényben. A fizetés? Mázsára fizetnek. Egy mázsa 22 forint. A gödör­ásás külön 500 forint, meg „lolkiísmeret szerint”, Ez azt jelenti, hogy három ember négy napi munkájáért nem sok a megszabott ötszáz, hogy ez mennyi lesz végül, a tsz- elnök lelkiismcretétöl függ — így mondják. — Télen nincs meszege­tés, akkor mH csir i? — Ilósp vényt, kalapács­os lapátnyelet. , ősz végén az Erdei Termé­keket Gyűjtő Vállalathoz ke­rül a munkakönyv. A norma szerint harminchárom hósö­vényt kell elkészíteni egy hó­napban. Ennél többet is meg lehet csinálni, úgy hogy a dol­gos aggteleki embereknek két­ezer forintra is felszalad egy hayi jövedelmük. A mészégető már bányász korában családot alapított. há­zat épített, a havi állandó és biztos keresethez képest ez a jelenlegi, kétféle idénymunka eléggé bizonytalannak tűnik­Kielégíti-e mégis egy szerve­zett munkáséletet már megíz­lelt fiatal, most már egészsé­ges ember igényeit? A természet, az erdő végte­len nagy úr! Horkai Sándor elhatározta, hogy kitör, hogy túllép 4 falu, az erdő határán, hogy nem építi jövőjét a vadon, a ter­mészeti kincsekre. Sokszor- Azóta mindig visszatér. — Örökké lueszét akar égetni? — Nem, vadőr szeretnék lenni­A kőfejtők unokája nyugta­lan ember. Néhány évtizeddel ezelőtt ő lett volna az, aki, ha másra nem futja, legalább fel­ült volna a már elfelejtett, gyékénnyel fedett meszes sze­kérre, s végigbaktatta volna a megyét: — meszet, meszet ve­gyenek! Tavaly nyáron elvégezte a mezőgazdasági gépészképző szakiskolát. Traktort, vontatót vezethet. De ez nem elég. Ez csak 0 kezdet lett volna. Gép­kocsivezető szeretett volna lenni. Csakhogy közbeszólt az asszony. Az asszony, aki ott áll a ke­mence szájánál. Ebédet hozott tizennyolc kilométerről az urá­nak. Ott áll, nem érzi a me­leget, messziről nézi az urát, aki mindig valami mást akar, mást, mint a többiek. Közbeszólt az asszony, nem akarta, hogy az ura messzire kerüljön a környékről. A mészégető vadőr szeretne lenni. Biztatják, hogy indul ilyen tanfolyam. Oda feltétle­nül jelentkezik, az lesz az igazi. Majd! Most még van ió munka. Tíz kemence kell meg a színi termelőszövetkezetnek. Ha addig nem lesz tanfolyam — de biztatják a* erdészek —, lesz megrendelés Ősszel is a hósövényekre! Adamovlos non»

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom