Észak-Magyarország, 1966. június (22. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-12 / 138. szám

6 ESZAKMAGYA KOKSZA© Vasárnap, 18S$. Jód!«® Mi Búj ócska így él Tampere, finn testvérvárosunk j Beszélgetés dr. Fekete Lászlóval a miskolci küldöttség tapasztalatairólt Néhány évvel ezelőtt Tam­pere finn város küldöttsége meglátogatta a miskolci vá­rosi tanács vezetőségét. Több párt képviselője és a Finn— Magyar Baráti Társaság tit­kára érkezett hozzánk, hogy előkészítő tárgyalásokat foly­tasson Miskolc vezetőivel test­vérvárosi kapcsolat kiépítésé­ről. A látogatást nemrégiben viszonozta ’ Miskolc Icüldött- sége, amelyet dr. Fekete Lász­ló, a városi tanács végrehaj­tó bizottságának elnöke veze­tett. Útján szerzett tapasztala­tairól beszélgettünk a na­pokban. Városias város, sok modern épület Először is maga az a város érdekelt bennünket, amály a visszaadott látogatás követ­keztében most már testvér­városunk lett. — Nagyon városias város — kezdte beszámolóját dr. Feke­te -László. — Alig száz eszten­dős, 145 ezer lakosa van, és elég nagy területen fekszik. A fővárostól, Helsinkitől észak­nyugatra terül el, dombok, hegyek- veszik körül, kétol­dalt tengerszem-tó határolja, aránylag kevés napot kap. A .városi jelleget elsősorban a rengeteg modern épület adja. Sok a magas ház, dominálnak a modern középületek. Ezek- .nek nagy része az elmúlt 10 évben épült. Jó volt látni, milyen célszerűen használják fel építkezésüknél a földrajzi, adottságokat. A városias jel­leg ellenére megőrzik a ter­mészetes környezetet, nem vágják ki. a fákat, közöttük helyeznek el középületeket, és ezek jól .illenek a természeti tájba. Villamos-forgalom . jó­formán nincs, sok autóbusz, trolibusz és magánautó gördül az utcákon, amelyek éppen- olyan tiszták, mint a középü­letek. Sok evőé, napközi és szociális otthon — Hogyan élnek ebben a szép környezetű, tiszta város­ban? — Az utóbbi időben sokat költöttek a gyermekekre és az öregekre. Óvodák, napközi otthonok épültek, valamint szociális otthonok. Az idős embereknek az utóbbin kívül családi házak is állnak a ren­delkezésükre. Hasonlítanak az angol boarding housokra, kö­zös étterem, társalgó van ben­nük, és mindenkinek kis la­kás lakószobával, garzonkony­hával, mosdófülkével. A szo­ciális otthonokban műhelyek­ben dolgozhatnak az idős em­berek. Amit készítenek, azt részben értékesíthetik, részben magát az otthont díszítik ve­le. Van náluk egy úgyneve­zett nemzeti nyugdíj, ezt meg­(Foto: Szabados) Az ózdi szocialista brigádok és a sálai óvodások Halvánkét rajz az MHS mezokovesílj pályázatán A , Magyar Honvédelmi Sporísz5* vétség: mezőkövesdi járási agHlciós és propaganda bizottsága a terüle­tén működő általános iskolák ta­nulói részére rajz-pályázatot hir­detett. A rajzpályázat témái voltak: 1. A szocializmus építése; 2. A Nép­hadsereg: katonáinak élete, vala­mint a béke védelme. A pályázatra 67 rajz érkezett be, melyeket a járási tanács művelő­désügyi osztálya, valamint az is­kolák felkért rajztanáraiból álló zsűri értékelt. A zsűri értékelése: A Néphadsereg katonáinak éle­téről szóló témában: 1. Horváth Gyula (Bogács), n. Rigó János (Mezőkövesd, I. sz. iskola), III. Nagy Imre (Bükkábrány). A szocializmus építését kifejező témában: I. Kakukk Borbála (Me­zőkövesd; 3. sz. ált. iskola), ii. VasJ kó Erzsébet (Mezőkövesd, 1. sz* iskola), Hl. Puzsár Éva (Mezőkö­vesd, 1. sz. iskola). A béke védelme témában: I. V&* Ívj János (Mezőkövesd, 1. sz. is­kola), II. Vámos Judit (Mezőkö­vesd, l. SZ. iskola), III. Kindprnal Katalin (álezőnagymihály). Tóth István, a mezőkövesdi 3. ara. általános iskola tanulója a zsűri kttlöndíját érdemelte ki Hídépí­tés című akvarelljével. Az első helyezetteket az MIIS járási elnök­ség könyvjutalomban részesítette« a második, harmadik helyezetteket oklevéllel tűntette ki. A kiállított művek elbírálása, valamint a dí­jak kiosztása után az MIIS járási elnöksége a helyezést elért pajtá­sokat megvendégelte. Királybíró György megyei szervező ARCOK A BRIGÁDBÓL Aki vissza főtt iimtiiHimimtiiuimiimiMiuiiiJtiiHitMEiiiuiimimimiiiiimiiur. Szeges léc smz űlíoia 1 ^ r\ iadtan csikorog a kocsi fékje a Szinyei-Merse ~ utcában. A volán mellől kiszáll a vezető, le- S hajol és egy szöggel teli lécet vesz föl, amit S szakértő kezek úgy állítottak az úttestre, hogy aki 5 ráhajt kocsijával, hamisítatlan defelctet javíthat ~ azonny ómban. jjj Körbenéz a férfi. A kapuk alól megannyi, kölyök les = kifelé. Elkapja, az egyiket. ,,Te voltál!” Dehogyis ö E volt! „Akkor meg tef’ Ennek meg angyali csodál- E kosás ül az ■ arcán. 5 Apropo, Angyal! Legutóbbi filmjében láttam ellen- — feleinek ezt a nem. éppen játékos trükkjét, akik cmí- 3 gyen késleltették a rettenetes Simon Templarnak, ~ valamennyi tévé-néző csodálattal övezett Nagy Mrs- E terdetektívjének útját. Hanem, ami érdekes lehet a E képernyőn, nem biztos, hogy ugyanaz a Szinyei-Merse £ utcában. Mivel errefelé mostanában nem járt Temp- ~ lar, következésként az angyali históriák bandái S sem. Álékor meg ki, vagy kik tették az útra a szöges — lécet?! = Mégis a gyerekek? Ugyan! Hiszen őket minden este E pontosan fél nyolckor elbúcsúztatja a tv-maci, ho- £ gyan láthatnák, mi történik azután a képernyőn, £ pontosabban a templári alvilágban! Ám, ha mégis előfordulna, hogy egy-egy gyerek, az ~ esti mese után is fent marad, és szülői engedéllyel s tovább nézi a műsort, — hangsúlyozom: szülői en- S gedéllyel, mert hiszen a szülők eme félnyolcas idő- £ pont tekintetében bizonyára rendkívül szigorúak és — következetesek! —, úgy az ő kedvükért javaslom a 3 meseműsorok szerkesztőjének, hogy macijával ekként ~ búcsúzkod jék: s ... és holnap, gyerekek, kevésbé veszélyes módon £ játsszatok Tenkest, Robin Hoodot és Angyalt! = (—la) = Akár hiszi, akár nem, még a hon­védségnél is gyorsan szalad az idő. Persze, már csak így utólag vissza­pillantva látszik rövidnek a huszonhét hónap. Mert a laktanyában nagyon hosszúnak tűntek a napok. De azért senki sem panaszkodott, hogy unat­kozik. Gondoskodtak a „programról”. Úgy mondják, a honvédség érleli iga­zán férfivá a férfi-palántát. S ez így is van. Sok mindent megtanul ott az ember, sok mindenre ráébred, nem ártanak azok a kisebb-nagyobb „meg­szorítások”. A riadt tekintetű, bizony­talan újoncok „dörzsölt”, életrevaló férfiként szerelnek le, S ehhez hozzá­járul a tanulás is. Szinte mindenki ta­nult, egy kicsit talán az is a kiképző tisztek szándéka, hogy felébresszék a kényelmesebb civil életben elszuny- nyadt tudásvágyat. Ott jöttem rá én is, hogy tanulni kell, ott láttam meg, hogy mennyire „divatba jött” a tanu­lás. De ez hasznos, s nem múló divat. De nem is erről akarok én mesél­ni s bizonyára maga sem a kátonaél- ményeimre kiváncsi... Közben azért ne feledkezzünk meg az elénk tálalt földi javakról sem... Megmelegszik a pohárban a sör ... Egészségére! Szóval: a brigád. A kedves kis kol­lektíva, ahogy manapság mondják. Valóban, nagyon közel állnak hoz­zám a fiúk. Fiúk? En vagyok a leg­fiatalabb, szinte gyerekként kerültem közéjük. Tizenöt-tizenhat éves vol­tam, ipari tanuló, esetlen lakatosgye­rek. Akkor alakult a brigád, ötven­nyolcban. Nagyon örültem, hogy ma­guk közé fogadtak. Belepotfyantam egy közösségbe, ahol felnőttként ke­zeltek, s ahol lehetőségem volt fel­nőttként viselkedni és dolgozni. Emlékszem, ugyanígy ültünk akkor is, ennél a vendéglői asztalnál, amikor szóba került a brigádalakítás. Én — fiatalkorú lévén — málnaszörpöt it­tam. Ha már így összejöttünk, mond­ta Csutak, azaz Kökény Laci, a leen­dő brigádvezető, beszéljünk komo­lyan. Nem tudtuk, mit akar, csak néz­tünk rá értetlenül. Aztán elmondta a terveit. A kis söröző társaságot, a hosszú évek során összeverbuválódott szakembereket — akik között melles­leg a baráti viszony is kialakult —, szóval ezt a kis társaságot hivatalossá kéne tenni. Amit eddig minden szán­dék nélkül csináltunk, csupán csak az­ért, mert jó volt együtt lennünk, most csináljuk szervezetten, tudatosan... Még ott nevet választottunk a brigád­nak, másnap beszéltünk azokkal, akik nem voltak jelen a söröspoharas bri­gádalakításnál, van-e kedvük hozzá, aztán hivatalosan Is megkezdtük mű­ködésünket. Amikor bevonultam, már kétszeres szocialista brigád voltunk. Sok min­dent kicsiholtunk magunkból, valóban a gyár legjobb szocialista közösségévé vált az „együttesönk”. Persze, ezek csak szavak, de Őröm volt látni azt az évekig tartó felbuzdulást, ami haj­totta az embereket. Mindenki tenni akart valamit, mindenki komolyan vette az olhatároP&st. Annyira össze­nőttünk, a hétközsiftpolc egymásután­jában végzett apróbb-nngyobb közös munkák annyira összefűztek bennün­ket, hogy kétségbeestem, amikor meg­kaptam a behívót... Most, amint látja, itt vagyok. Ja­nuárban szereltem le. S ami a legér­dekesebb, s tulajdonképpen ezt akar­tam elmesélni: egy pillanatig sem éreztem a megszokott kollektíva hiá­nyát. Helyesebben: egy pillanatig sem éreztem, hogy kiszakadtam a kollek­tívából. A kétségbeesés fölösleges volt, a katonáskodás hosszú hónapjai alatt is éreztem, hogy brigádtag vagyok. Kezdetben csak leveleztünk, később — havonta meglátogattam őket. Jöttem szabadságra, második utam mindig a gyár volt. Amikor kórházban voltam, bejöttek hozzám ... Röstellftm elmon­dani, még zsebpénzt is adtak. Nem akartam elfogadni, de szinte rámtuk­málták. A brigádjutalomból nekem is jár, mondták. Persze, egy kicsit azért, izgultam, amikor ismét civilként léptem át a gyárkaput. Nem a személyzetire men- tem, a fiúkat látogattam meg először. Láttam rajtuk, hogy örülnek. Aztán elindultunk, együtt intéztük az admi­nisztrációs ügyeket. Másnap már dol­goztam, mintha mi sem történt volna. Ügy múlt el ez a huszonhét hónap, mintha semmi változás sem történt volna életemben. Pedig hát történt..! Most a civil életet kell ismét meg­szoknom. De nem lesz nehéz, a bri- gádtagok, jó barátaim segítenek. Nem is hiszi el, milyen jó érzés — tartozni valakihez... Akár hiszi, akár nem, ez az érzés a legjobb a világon ... Olyan büszke voltam, amikor írták, hogy ismét megkapták a szocialista okleve- > let.. Immár negyedszer. No de milyen gyorsan elröpült ez a másfél óra ... Látogasson meg majd a műhelyben, ott közösen folytatjuk a beszélgetést. Meg kell ismernie a fiú­kat, nagyon rendes társaság . . Na, egészségünkre! Ténagy Sándor immumimiummiimmifniiimnitniiuimtiiiiniMUiimiMUiiik' kaphatja mindenki 65 éven felül. Akinek van nyugdíja volt vállalatától, az termé­szetesen annak az összegnek arányában részesül ebből, aki­nek nincs, az a teljes össze­get kapja. Rengeteg társadal­mi egyesület patronálja az otthonokat, és van olyan ott­hon is, amelyben egyaránt él­nek óvodáskorúak,, valamint öregek. — Milyen az életmódjuk? — Nagyon becsületes vá­ros. Nem nagy a bűnözés. Mint északon általában, sokat isznak, de az állam rendkívül erős harcot folytat az alkoho­lizmus ellen. Vannak alko­holmentes vendéglők és szál­lodák, délig sehol se szolgál­nak fel alkoholt, viszont bi­zonyos alkoholféleségekre fejkvótát állapítanak meg, ezt a mennyiséget kedvezmé­nyes áron kaphatja meg egy- egy személy. Sok az alkohol­elvonó intézet, és nagyon szi­gorúan büntetik az ittas gép­kocsivezetőket. Akkor is le­csukják, ha rajtakapják, ha nem okozott az ittasság bal­esetet. Az ilyen elítéltet rend­szerint az építkezésekre vi­szik dolgozni. Azt is tapasz­taltuk, hogy az étkezés ál­talában nagyon egészséges. Kevés zsírt, fűszert fogyasztai nak, viszont annál több zöld­séget, gyümölcsöt és fehérjét. Men megállapodtak —• Mit tudnak rólunk? — A néhány évvel ezelőtt nálunk járt küldöttség láto­gatása előtt elég keveset tud­tak. Kissé még mindig a fel- szabadulás előtti Magyaror­szágot ismerték, élt bennük egy romantikus finn—magyar baráti' szellem. A nálunk tett látogatás óta ez változott. Amikor most náluk jártunk, azt mondták, teljes őszinte­séggel óhajtják a kapcsolatot, ás olyan kendőzetlenül mu­tatták be városukat, ahogy mi is tettük néhány évvel ez­előtt. Két szép színielőadást Slveztünk a város egyik szín­házában, Láttuk a Twist Oli­vért musical formájában és Peter Weiss Marat-drámáját. favaly a tampereiek Becsben mutatták be nagy sikerrel a .Vest side story-t. Az előadá- rok valóban művésziek vol- ak. Találkoztunk az új Tár- adalomtudományi Egyetem inn-ugor szakos tanárával, iki jól beszél magyarul. Per- ize benne is él bizonyos fokú «mániákus finn—magyar ha­nti élmény, ezt a múltból tozzák magukkal mindany- lyian, Mi igyekeztünk akkor v amikor nálunk iá.rtak és most is mai tartalommal meg-* tölteni ezt a kapcsolatot. } — Milyen közös megegyezést született? « — Látogatásunk célja éppen* az volt, hogy a testvéri kap-} csőlátókat az érzelem teréről a« realitás talajára vigyük, vagyis} mindketten profitáljunk be-« lőle. Nem protokolláris kapcso-* latra gondolunk, ők is kimon-} dottan munkakapcsolatot sze-* retnének. Náluk például sok a* reumás megbetegedés, éppen« ezért érdeklődnek Miskolc} gyógyvizei, forrásai iránt. A« traumatológia is érdekli őket,* valamint a mi szociúlpoiiíi-} Icánk, család- és gyermekvé-* delmünk. Mi viszont tanulha Y tunk az iparuktól, építkezésük-« tői egyaránt. Éppen ezért, a* népek barátságának ápolása« érdekében szeretnénk ösztö-* nozni a jövőben a kölcsönös} turista-utazásokat, a kulturális* rendezvények cseréjét, és a} szakemberek kölcsönös latosa-* tását. Meg is állapodtunk,£ hogy írásban kinyilatkoztatjuk* testvérvárosi kapcsolatunkat,* szorgalmazzuk a szakemberek} cseréjét, utcákat nevezünk el* kölcsönösen Miskolc és Tam-} pere nemzeti hőseiről, turista-* utakat segítünk elő, és lehe-} tővé tesszük — illetékes ható-« Ságokkal megbeszélve — a* diákok csereüdültetését egy-* másnál. Finn barátaink han-} goztatták, hogy mindketten kis« nép vagyunk, mindketten saját} erőnkből akarjuk építeni éle-* tünket, ők ezért fordulnak* & nagy érdeklődéssel a történél-« mi rokonság ismeretében a mai} magyarok felé. Mi rajta le-} szünk, hogy ez a testvéri kap- * csolat minél eredményesebb« legyen — fejezte be a beszél-« gétóst dr. Fekete László. } Máté Iván »«) Sáta községben, az egykori Fáy kastélyban több millió fo­rintos tatarozás, átalakítás után alig több mint egy hó­napja nyílt meg Borsod megye első gyermekotthona, óvodás korúak részére. Az intézmény­ben egyelőre 32 állami gondo­zásban levő 3—6 éves korú gyermek kapott egészséges el­helyezést. Az igazi otthon tel­jességét, melegségét azonban nem pótolja minden vonatko­zásban a gondozók odaadása, féltő dédelgetése, a kicsik a valódi értelemben vett otthon­ra, családra vágynak. Ezt érez­ték meg az Ózdi Kohászati Üzemek 120 szocialista brigád­jának tagjai, akik a. gyerme­kek rendszeres látogatására vállalkoztak, és különféle játé­kokkal és ajándéktárgyakkal örvendeztetik meg a kicsinye­ket. Vállalták a gyermekott­hon technikai berendezéseinek állandó rendben tartását. Sokan otthonukba viszik a kicsinye­ket néhány heti tartózkodásra, kirándulásra, üdülésre utaznak velük. A gyerekek a kényelmes, hi­giénikus állami otthonon kívül az ózdi kohászok erős és me­legszívű családjában is igazi otthonra találnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom