Észak-Magyarország, 1966. június (22. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-12 / 138. szám

Vasárnap, 1965. június 12. ESZAKMAGi'ARORSZÁG 5 Csobaji szőlőtőkék között Fenségesen jó ízű gyümölcsöt termő növény a szőlő. Édes bogyóját úgy frissiben csipe­getni, vagy éppen a bogyóból sajtolt, s kiforrott nedűt kor­tyolgatni, egyaránt élvezet. Csak nagyon hosszú, görön­gyös, kemény munkával tarkí­tott az út, amíg az egyik ta­vaszon jól felásott, tápanya­gokkal dúsított talajba dugott vékony szál vesszőcske három­négy év múlva kitárja magá­ból és megérleli az első ter­mést, az első íürtöcskét. Amíg végre tőke lesz belőle. Erős, termő tőke. Bizony, kemény elhatározás, alapos anyagi és emberi felkészülés kell ahhoz, hogy ott, ahol korábban csak kalászos féleségeket, vagy egy­szerű kapásnövényt nevelt a föld, bőventermő szőlőtőkék erdeje zöldelljen, hozzon gyü­mölcsöt. Mert nemcsak sok munkát kíván a szőlő, hanem makacs is. Érzékeny. Ha nem azt kapja, amit kíván, elsápad, belepusztul. S oda a munka. Tokaj-Hegyaljáról szárma­zom, ismertem olyan embert, aki bizony maga is belebetege­dett a szőlőtelepítésbe, a siker­telenségbe. Hát még olyan he­lyen szőlőt telepíteni, ahol ad­dig soha nem volt! De érde­mes, mert ha sikerül, százez­reket, jobb életet teremt. S a szőlő makacsságával párhuza­mosan vállalni a birkózást, a jót meg nem értő, a kételkedő emberek százaival?! Ez ám kétszeresen nehéz dolog! Mennyi munka kell, amíg a már erősödő tőkéken így ta­vaszutón ott sorakoznak az el­ső csinos fürtöcskék. Egymillió iőfec és egy szír, amely elfáradt AUg kőhajításnyira a most csöndesen, megbékélten balla­gó Tiszától lépegetünk le-le hajolva, s az apró, törékeny szőlőfürtöket számolgatva a végeérhetetlen szőlőtőkesorok között Kecskés Imrével, a cso­baji Tiszavidék Termelőszövet­kezet elnökével. Ha meg-meg- állva a távolba tekintünk, a tokaji hegy párába vesző szi­luettjét látjuk, s azon innen csak a zöldellő tőkéket, a fe­hér betonoszlopokat, s az oszlo­pok között ezüstös színben fe­szülő dróthuzalokat. ■— Minek az, mit gondol az elnök, ki fogja, ki bírja azt megdolgozni?! Majd csinálja a vezetőség és fizesse a veze­tőség az egészet! — Ilyen volt a hangulat, amikor az első öt­vennégy holdat — azt, ame­lyiken már nőnek a fürtök — betelepítették. De az elnök tud­ta, hogy érdemes vállalnia az ellenkezést, az átmeneti nép­szerűtlenséget. Szakemberek­kel együtt alaposan kiszámí­tották, mit és miért érdemes tenni és vállalni. Bár arra ő maga sem számított, hogy mi­lyen tekervényes utat kell megjárnia, hogy mindaz, ami szükséges — oltvány, karók, betonoszlopok, huzal, permete­zéshez, kapáláshoz szükséges gépek — mind-mind megle­gyen, mire kell. Mert azt a bizonyos állami támogatást a telepítéshez pénzben nem volt nehéz megszerezni — noha néhány szakember még ezt sem segítette —, hanem a pénzt a megfelelő anyagokra „válta­ni” — ez volt aztán a művé­szet! Hadakozni a vállalatok­kal, a bankkal, mert bizony a pénzt a bank szűkén, az anya­got a vállalatok drágán mér­ték. És ... még így is, ha Kecs­kés Imréék nem élelmesek, nem vállalnak rizikót, ma alig­ha állnának a tőkék mellett be­tonoszlopok és szőlőkarók, aligha teremne már most ez az ötvennégy hold. Bár az is igaz, hogy ha nem következik be ez a helyes változás az idén a gazdasági mechanizmusban, alighanem a korábban ellent­mondó tsz-tagoknak lett vol­na igazuk, s Kecskés Imréék komoly dorgálást, büntetést kapnak. Szerencsére sikerült! Több mint egymillió, részben már termést hozó, részben még a jövő évi termőreforduláshoz erőt gyűjtő szőlőtőke sorakozik dúsan, zölden, mint szemlére váró hadsereg, alig kőhajítás­nyira a Tiszától. Csak éppen Kecskés Imre támaszkodik ke­zével az egyik betonoszlopra. S ha mosolyog is, mert sike­rült, amiért vállalta a harcot, amiben bízott, sajnos nem hagyhatja figyelmen kívül; amit korábban! mondott, s amit dául ezek a betonoszlopok ... Igen, a betonoszlopok ügyét már korábbról ismerem. Nem volt, nem kaplak, s ha a sor­ra várnak, még máig is várná­nak, viszont a szőlő visszama­radna a fejlődésben, jórésze tönkremenne. Azonban Kecs­kés Imréék nem hagyták any- nyiban. Kerítettek, szereitek oszlopokat, huzalt. Olcsóbban is mint a hivatalos ár, s idő­re. Igaz, meghurcolták érte őket, mert ugye: „szabályta­lan” dolog volt (!). Vállalták a kellemetlenséget. S bizony né­hány termelőszövetkezetben megyénkben is, még ma sincs elegendő oszlop és szőlőkaró! — Az a jó, hogy most már másként van — csöndesít lép­tein az elnök. Könnyebb lesz ezekkel az új lehetőségekkel. Bár ránk, tsz-vezetőkre, szak­emberekre nagyobb felelősség hárul. De éppen helyzetisme­retünkre és a hozzáértésre építve jobban, kötetlenebbül, eredményesebben dolgozha­tunk. S ha már a mechaniz­musnál tartunk — mondja is­mét mosolyogva, ahogy megál­lunk a tábla végén húzódó dü- lőúton — én annak örülök leginkább, hogy itt nálunk is „új mechanizmust” észlelek. S ez az új éppen az emberek magatartásán, gondolkodás- módján érződik. — Mintha megváltoztak vol­na azok az emberek, akik egy éve még „nem kell szőlő, nem kell az új”-at kiáltottak. Egy­re többen térnek vissza azok közül is, akik korábban az iparba kívánkoztak. S bárki megnézheti, milyen gondosan megmunkálta ki-ki az általa kért, a gondozásra rá kimért szőlősorokat... Ha mindazt, amit most már, úgy érzem, egyetértésben tervezünk, sike­rül keresztülvinni, akkor iga­zán minden megérte. Meg, még ez az elromlott szív is. Mert ha nem lesz annyi gond, mint volt, hanem most már a szü­retek következnek, akkor ez is rendbejön!... — No, de gye­rünk, nézzük meg a szőlő után az új gyümölcsöst is. Az is szép, az idén már az is te­rem. Barcsa Sándor Moprcsszó ózdon Az ózdi Liszt Ferenc Műve­lődési Ház munkatársai elha­tároztak, hogy a közkedvelt presszót és az ugyancsak ked­velt mozit egyesítik. A ház­ban található tágas presszóban bizonyos napokon felállítják a gépet és filmet vetítenek. A felszolgálás a vetítés idején sem szünetel, így filmnézés közben mindenki nyugodtan fogyaszthatja feketéjét, vagy más italát. A mopresszót a kö­zönség igen gyorsan megked­velte, és mindig szívesen láto­gatja, Cukrászda •• repülőgépből Bánréve átkelőforgalma mind nagyobb. A vendégek gyakran hosszú órákat várakoznak a községben. A község vezetői ezt a várakozási időt szeret­nék egy érdekes ötlet valóra- váltásával kellemessé tenni: repülőgépben akarnak beren­dezni cukrászdát. Erre a célra egy kiselejtezett gépet szeret­nének kapni a MALÉV-től, melyet stílusosan, a röptér szélén, egy arra alkalmas he­lyen állítanának fel. Óraművel működő zseblámpa Japánban olyan zseblámpát hoznak forgalomba, amelyhez nem kell semmiféle elem. Egy dinamó szolgáltatja az áramot és egy kulcs két-háromszori megforgatásával üzembe hoz­ható. Állítólag minden más zseblámpánál olcsóbb, S Ünnepelnek az építők E M i nem dolgoznak. Szépen, E * * egymás mellé rakva pi­— hennek a malteros kanalak, — lapátok, csákányok, az em- 5 berek kezétől kifényesedett E nvelű szerszámok. Csend ho- E nol az építkezéseken; a félig E kész házak kicsit árván, ma- E gukra maradottan néznek ~ üres ablakszemeikkel. De a E vállalatok kultúrtermeiben E ünnepi hangulat uralkodik. E Magasra csap a jókedv: az E emberek egymást éltetik, E régi ismerősök, barátok ta- E lálkoznak és új ismeretségek, új barátságok szövődnek. ~ Szép nap ez a mai vasárnap = az építők számára. Nemes, E szép hagyomány szerint jú- E nius első vasárnapja mindig E az ő napjuk; ezen a napon — különös melegséggel veszi E őket körül az ország népének ~ szíve; köszöntjük őket, a E szorgalmas, fáradhatatlan E munkásokat, akik az eszten- E dő többi napjain kitartóan E munkálkodnak azon, hogy — minél több új lakás épüljön, E gyárakkal, iskolákkal, szép = középületekkel, utakkal és E messzibe futó sínpárokkal E gazdagodjon országunk. E Megérdemlik a pihenést, az E éltetést, a legjobbak rászol- E gáltak a kitüntetésre, a ju- E talomra. Sokszor esőben, E szélben, hidegben és perzselő — nyári hőségben állnak fent a = magas állványokon, kezük E fáradhatatlanul rakja a tég- E Iákat, s építenek bámulatos E gyorsasággal egész városne- E gyedeket. Mély. és magasépí- E tők, kubikosok, ácsok, vas- js betonszerelők és a szakiparo- s sok valóságos kis hadserege E száll meg kietlen, sivár terü­leteket és teremt ott lüktető életet így épült fel kétkezük munkájával, nagyszerű helyt­állásukkal Kazincbarcika, Ti- szaszederkény-Űjváros, így épültek fel Miskolc szép új lakónegyedei és megyénk sok más létesítménye Alkotni* mindennap építeni, s gyö­nyörködni a magasodó falak­ban, nagyszerű érzés. De mi­lyen jó érzés lehet ez annak, aki, ha este már fáradtan is, még egyszer visszatekint a magasba, látja az egymásba kötött elemeket és tudja, hogy azok az ő kezemunkája nyomán kerültek oda. Min­dennap építenek és sosem unják meg. Ez a munka soha nem egyforma, mindig tarto­gat valami újat, és hány meg hány lakást építenek, amely­nek majdani lakóját soha nem ismerték, és ezután sem fogják megismerni, mégis,' szíwel-lélekkel csinálják; mintha a legjobb barátjuk­nak készítenék ajándékba. E zért az építők napján á kitüntetéseken és ju­talmakon túl a legnagyobb elismerés az a tisztelet és szeretet, ahogyan gondolunk rájuk, ahogyan tiszta szívből új erőt kívánunk nekik, hogy építsenek még többet., szeb­bet, jobbat, szerezzenek ezzel önmaguknak és nekünk még több örömet. A mai nap az ő napjuk, egészségükre, sike­reikre koccannak a poharak. De holnap már újra benépe­sülnek a falak, a munka za­jától lesznek hangosak az egy napra elárvult építkezé­sek. Mert az építők akkor a legboldogabbak, amikor épít­hetnek. iiiiiiiimiiiiimiiimimiiumiiiiiiuiimiiimiimmiiumiimmumim A vörös vándor zászlóért Félévenként a legjobb vas- útigazgatóság nyeri el a KPM és a szakszervezet központi vezetőségének vörös vándor­zászlaját. Az idén szoros küz­delem jellemzi az első három helyezett, a budapesti, a mis­kolci és a szombathelyi igaz­gatóság versengését Minden jel arra mutat, hogy a végle­ges sorrendet majd csak a jú­niusi eredmények döntik el. A miskolci igazgatóság dol­gozói kiváló eredményekkel váltak esélyesekké. Áruszállí­tási teljesítményük például az * elmúlt év hasonló időszaká­hoz viszonyítva csaknem öt százalékkal növekedett. Gaz­daságosabban használták ki a mozdonyokat, pontosabban be­tartották a menetrend előírá­sait, mint tavaly. A verseny más feltételeit is hasonló si­kerekkel teljesítik. A MÁV-val szállíttató vál­lalatok is hozzájárulhatnak az igazgatóság munkájához azzal, hogy- időben be- és kirakják az árut a kocsikból. Fekete László MÁV miskolci Igazgatósága Rendezik a rudabányai vásárterei Rudabányán rendbehozzák a vásárteret. Eddig ugyanis az egyenetlen, süppedékes talajon gyakori volt a pocsolya, min­den esőzés után nagy tócsák­ban gyűlt össze a víz. Az idén csatornákat ásnak, a pocso­lyákat lecsapolják, a kerítést is megjavítják. Néhány nappal ezelőtt egy 500 méteres csapadékvíz elve­zető csatornát is elkészítettek, I A csatorna az Ormos patakba | viszi a vizet. \ — Gyönyörű ■— mondom Kecskés Imrének. — Ez a tábla az idén már szép termést hoz. Olyan, hogy szebbet fes­teni se lehetne! — Az elnök megáll, kezével egy betonosz­lopnak támaszkodik. —■ Igen, most már én is úgy érzem, megérte! Ez talán még engem is újra rendbe hoz. Szeretném mondani, hogy persze, hiszen semmiség az, egy kis fáradtság. De ez eset­leg szánakozásnak tűnne, s Kecskés Imre nem olyan em­ber, aki rászorul az ilyesmire. Annak mégis örülök, hogy Kecskés Imrét mosolyogni lá­tom. Mert az elmúlt évek so­rán, ha találkoztunk, nemigen, vagy csak elvétve mosolygott. Nem hagyott erőt és nem adott okot a mosolygáshoz az a harc, amit öt esztendőn át vívott. Ezért, e közel kétszáz holdnyi szőlőért. Olykor szin­te csak egyedül hadakozott, s egy időben két dologért. Egy­részt, hogy a csobajiak megsze­ressék, magukénak érezzék a termelőszövetkezeti gazdálko­dást, a közöst, másrészt, hogy éppen a boldogulás érdekében megváltoztassa az egész Tisza menti határ képét, termelési struktúráját. Sokszor magam is tanúja voltam, milyen el­lenkező áramlattal kellett megbirkóznia. Emlékszem, egyszer nekité- madt szinte az egész közgyű­lés, amikor meghallották, mi­be kerül a szőlőtelepítés. Még­hozzá nem kevesebb, mint százhetvenöt hold betelepíté­se. egyre jobban érez: — Nem jót mutatott az az elektrokardiográf. Bizony, alig­hanem ráment erre a néhány évre a szívem. Sokszor fáj, ful­ladozom. Úgy mondták az or­vosok: el kell mennem pihen­ni egy kicsit. Bár talán az, hogy ilyen a szőlő, s hogy az emberek is más szemmel néz­nek rám, jobb pihenés, mint a szanatórium. Megváltozott gondolkodásmód A tábla túlsó részén, az új telepítés széles sorai között traktorvontatta hatalmas per- metező-apparátok szórják a zöld lombozatra a peronosz- póra ellen a rézgálicoldatot. Kecskés Imre, mintha néhány másodperccel előbb nem is egyéni gondokról beszélt vol­na, int és gyors léptekkel indul a gépek felé. — No, ez a két UE—28-as már az új mechanizmus egye­nes következménye. Úgy ám — folytatja, amikor látja, hogy nem értem a dolgot. — Egy évvel ezelőtt még hiába kar­doskodtunk volna, hogy ez kell, mert enélkül elképzelhe­tetlen ilyen szőlőterület per­metezése, megmunkálása. Biz­tosan elutasítottak volna. Most azonban, mert bebizonyítot­tuk, hogy kell, s csak ez kell, mert ez a gép alkalmas, meg­kaptuk. Őszintén mondom, vagy inkább mondjuk, mert úgy van itt ezzel a környéken valamennyi termelőszövetke­zet elnöke, tagsága, ha egy-két évvel ezelőtt már ez a gyakor­lat érvényesült volna, előbbre tartanánk... Itt vannak pél­Huszonhárom boldog ember * fcis dolgoknak is van i> e IIÍ1 nagy jelentőségük. Egy új lakóház zárófödémének elkészítése arányaiban eltörpül, szinte meg sem látszik például egy óriás méretű gyárkémény mellett. Az emberek szemében nagyobb szenzáció, ha arról ol­vasnak, hogy rekord idő alatt végrehajtottak egy nagy re­konstrukciót, mintha csak any- nyit mondunk: elkészült a Se­lyemréten egy új lakóház zá­rófödéme. De annak a kis kol­lektívának az életében ez a zárófödém is nagy jelentősé­gű, és éppen olyan büszkék rá, mint teszem azt, azok, akik a rekontsrukciót végre­hajtották valahol. Tegnapelőtt egy ilyen nagy jelentőségű eseménynek vol­tam szemtanúja Miskolcon, a Baross Gábor utcán. Ott, ahol a villamosok az állomás felől a Bajcsy-Zsilinszky utcára ka­nyarodnak; ahol autóbuszok, teherautók és személykocsik idéznek elő időnként, forgalmi torlódást, és ahol következés­képp nagyon sok ember jár, senki nem sejtette, hogy a drótkerítéssel elzárt kis terü­leten huszonhárom ember na­gyon boldog érzéssel tekint fel a magasba, és ezt a boldog ér­zést Szabó Lajos művezető egy mélyről szakadt felsóhajtással tömören így fejezi ki: — Ezzel is megvagyunk ... l?ll «• “l* az egyelőre ti készült még szám nélküli, XIII-as jelű. tíz eme­letes toronyház legfelső emele­tének zárófödéme. S mint minden háznak, minden épít­I kezésnek, ennek is megvan a maga kis története. Eredetileg nyolc emeletesnek tervezték, így is fogtak hozzá a munká­hoz. Aztán, menet közben jobb gondolat született. Elbír ez a ház még két emeletet. Az a két emelet tizenkét lakást je­lent, megfelel egy középszerű bérháznak anélkül, hogy újabb területet kellene elfoglalni, nem kell felvonulási épület, külön közművesítés; stb. Ha valamire, akkor erre igazán el lehet mondani, hogy gazdasá­gos, ésszerű építkezés. A gon­dolat először Andrásy Károly főépítésvezető fejében fordult meg, s tetszett mindenkinek. Egyetértett vele Dudás Antal építésvezető, Szabó Lajos, az új építkezés felelős műveze­tője és természetesen kivite­lezhetőnek látták a dolgot a tervezők is, akik ennek meg­felelően átdolgozták a terve­ket. Ezt így pár sorban elmonda­ni azonban sokkal, de sokkal könnyebb, mint odáig eljutni, hogy Szabó Lajos végre felsó­hajthatott: „Ezzel is megva­gyunk .. 7* Ha jól meggondol­juk a dolgot, az új ház építé­sében viszonylag kevés ember vesz részt. Jó a gépesítés, megfelelő volt az anyagellátás, de ez mind kevés volna, ha az ácsok, betonozok, kőművesek tényleg a tudásuk és szorgal­muk legjavát nem adják. Kér­dezem Szabó Lajost, ki volt mégis a legjobb? Nem tud kü­lönbséget tenni, és egymás után sorolja a neveket: Tér­jék József, Gönczi Ferenc ács­brigádjait, Küzmös László be­tonozó brigádját, Karajz Lász­ló kitűzőt, Kohulák József kő­művest, Vincze László és Pá­ránál József brigádjait. Azt hi­szem, nem is akar különbséget tenni, mert abban, hogy ilyen szépen haladnak, mindenkinek a munkája benne van. Szabó Lajos sok-sok töprengése, sza­ladgálása Is, amit az irányí­tásba beleölt. T a határidőt, lortJSK amely előírja a különböző munkák megkez­dését és befejezését. Valamit pontosan akartam tudni, hát elővétettem Szabó Lajossal ezt a határidős előírást. Látom, hogy a gépelt szöveg alá va­laki tintával, nagy betűkkel odaírta: „Szentírás!” — Ki parancsolta ezt meg ilyen szigorúan és határozot­tan? — Ezt bizony Dudás Antal, az építésvezető írta ide, hogy a határidőt — képletesen szólva — megmásíthatatlan-: nak kell tekintenünk, mint a szentfrást. Szerencsére, eddig percnyi pontossággal betar­tottuk, és az épületet a kitű­zött időpontban, október 20-án át is adjuk. Ha minden sikerül, akkor ez lesz talán Miskolc egyik leg­szebb lakóháza. A falakat ta­pétázzák, a padozatra előbb gumiszőnyeget erősítenek, hogy rugalmasabbá tegyék rajta a járást és jobb legyen a hő- és hangszigetelés, majd erre a gu­miszőnyegre textilből készült szőnyeget is ragasztanak. Az új lakók az összkomforthoz tehát szőnyeget is kapnak. A két emelettel megtoldott ma­gasházban összesen hatvanöt lakás lesz, gázfűtéssel, beépí­tett bútorokkal, külön lomtá­roló kamrákkal, szemét! edobó- val és természetesen liftrend­szerrel felszerelve. Az építők között sokan van­nak, akik vidékről járnak be* munkásszálláson laknak, és olyanok is, akik szintén na­gyon vágynak már egy ilyen lakásra. Nem is tudtam meg­állni, hogy az épület bejárása közben meg ne jegyezzem Szabó Lajos előtt: — Ezt olyan szépen megcsi­nálják, mintha maguknak ké­szítenék ... Nem tudom, hogyan értel­mezhette 'szavaimat, mert ezt válaszolta erre: — Mi egyformán igyekszünk minden lakást jól megcsinálni, ahogyan a tervek és az anyagi lehetőségek ezt megengedik. Az építő ember számára, le­gyen az kubikos, kőműves* vagy ács, mindig az a legna­gyobb öröm, ha valami újba kezdhet. Itt, ezen az építke­zésen sok új eljárást vezet­tünk be és bár ez egy kicsit reszkírral is járt, ma már nyu­godtak vagyunk. A legfonto­sabb szerkezeti résszel elké­szültünk, átadjuk a helyet a belső szakiparosoknak, s gon­dolatban egy kicsit már nem is vagyunk itt. Ha felszedjük a sátorfát, egy sarokkal odébb állunk. A volt TEFU-telep he­lyére építünk egy szép nagy iskolaépületet. Az is nagyon érdekes muoka lesz. Azt mondtam6ivritjén) hogy kis dolgoknak is van nagy jelentőségük, s ezt állí­tom is. Már régen láttam egy­szerre együtt annyi boldog em­bert, mint amikor a toronyda­ru tegnapelőtt délután négy óra harminc perckor a helyére emelte a tizedik emelet tete­jének utolsó elemét. Megszámoltam őket: huszon­hármán voltak. Huszonhárom boldog ember. Onodvári Miklós

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom