Észak-Magyarország, 1966. május (22. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-29 / 126. szám
4 ÉSZAK MAGYARORSZÁG Vasárnap, 1986. május Sft. E gyszer valamelyik budapesti egyesületben léptem föl, mint gitárművész, még a fölszabadulás előtt. Az előadás végén a művészszobába benyitott egy kissé el vára gzott, de nagyon elegáns, ékszeres hölgy és mögötte egy hasonló úriember. A hölgy az úrra mutatott és így szólt: — Ez az úr nem tud egy szót sem magyarul. Azért engem kért meg arra, hogy tolmácsoljak. Neki nagyon tetszett a műsoruk. Persze kiváltképpen a zené3 számok, amiket élvezni tudott.. Ezt azzal szeretné viszonozni az előadóknak, hogy testületileg meghívja őket egy kis mulatságra. Nagyon* neheztelne, ha nem fogadnák el a meghívását. Mi, művésznők és művészek, összenéztünk és máris egyek voltunk abban, hogy a világért sem sértjük meg ezt a bőkezű idegent. De a hölgy még folytatta: — Az úr megfelelő számú taxit rendelt a művészek számára, Ezek a kocsik aztán ott várnak a mulatság végéig és oldavisznek mindenkit, ahová akarják. Természetesen az úr költségén. Hát ez végleg nem. bolond ember! Ezt meg kell állapítanunk az idegenről. A hölgy így fejezte be a mondókúját: ■— Nem kell őt sajnálni a költekezésért. Ez az úr egy valódi milliomos. így, ahogy o Tersánszky Józsi Jenő: g 8 ° § Banketten 1 g o 300000000000030000000000000000000000000000 mit! A házigazda nagyon zokon venné, ha takarékoskodnának. Tessék jól mulatni. Tessék jól érezni magukat! Az összetolt asztalok mellé telepedtünk. A milliomossal szembe ültettük a társulat szépségki rálynőjét, egy barna, karcsú énekesnőt. Mert észrevettük, hogy a milliomos kezdettől fogva sűrűn rajta felejtette tekintetét. Ezzel szemben meg kell hagyrl róla. hogy nem feledkezett meg az asztal leKlgény- telenebb tagjáról sem. Ha kevesellte valakinél, ámít rendel, rögtön, szigorúan fölszólította hölgye által, hogy: meg akarja bántani a vendéglátót? Nem ízlik ez és árast? Tessék fogyasztani! Jazz húzta. A koccintások mind sűrűbbek. A muri váltig emelkedett — hangulatban. Egyszercsak belépett a kávé- házba a gólyás ember. Nagy kosarából babák, nyulak, gólyák, illatszer bütykösök és mit tudom micsoda holmik tarkál- lottak elő. Amint az asztalunk felé közeledett, a milliomos A gólyás ember körútra indult a hátunk mögött. Mindenki válogatott magának emléktárgyat így került vissza a milliomoshoz, hogy átnyújtsa neki az elég borsos számlát. De a milliomos csak úgy, az oldal- zsebéből előrántott egy csomó bankót és szemhunyorítás nélkül fizetett. A gólyás ember a visszajáró aprópénzt; a milliomos elé rakta az asztalra. A milliomos felmarkolta és kimeríthetetlen zsebébe dugta. Ámde közben egy pénzdarab leesett az asztalról a padlóra. Egy húszfilléres. A milliomos nyomban utána nézett: hová esett a húszfilléres? Nem látta! Idegesen hátra kocsikóztatta a székét az asztaltól és két hiba között lehajolva kereste n pénzdarabot. Majd szó szerint az asztal alá dugta fejét, és le tenyereit a padlóra. Ahá! Most már értem! Ravasz kópé ez a milliomos. A barna énekesnőt nagyon szem- lélgette derékig az asztal fölött, most a bokájára kíváncsi az asztal alatt. A húszfilA visszatartott röhögéstől fulladozott az asztal. De persze senki egy pisszet, vagy fintort nem engedhetett meg magának. Egyedül a milliomos titokzatos szerepű hölgye vihogott bátran. Majd zsebkendőjével gyorsan letörölte a milliomos homlokát. Nas, a történet tulajdonképpen eddig tart. Bár, elismerem, csattanónak járna hozzá bizonyos tanulság egy gazdag ember lelkiségének meghökkentő zugairól. De most gondolják .meg! Szép volna tőlem, hogy egy becsmérlő szót is ejtsek erre a milliomosra? Megvendégelt, mint soha más. Azonfelül viselkedésével olyan szórakoztatásomról is gondoskodott, amivel a legkitűnőbb kabaré sem szolgált nekem. Hiszen napokig mulattam azon a húszfilléres jelenéten, akkor.. . Na és most? H iszen e pillanatban is az én milliomosom szolgáltatja ennek a kis írásnak az anyagát, amiért remélhetően tiszteletdfjat fizetnek nekem. VIHAR BÉLA: Intelem az öregekről Arca már havas.mező, ahol a bánat vándorol szélfútta alkonyatban, az esztendők vájta árkok mentén, az évek alázatával Ki ez az öreg ember, aki egyre többet gondol arra, hogy az öntudatlan anyag határtalan országából jöttünk, ahová vissza kell térni egy rebbenésnyi idő múltán, és a csalódások arra jók, hogy megkönnyítsék ■ halálunkat? Egyébként minden délben azzal lér otthonába, hogy izgatottan megkérdezi: jött-e posta? Nem? Nem. Akkor szótlanul leveti kabátját, néhány pillanatig maga elé tekint, vigasztalásul cigarettára gyújt, és szemléli a füst leomló hegyeit. Majd holnap — gondolja — holnap talán . . . Mondjátok: miféle hírt vár ez az öreg ember egész életén át. oly kitartóan? Egy levelet, a levelet, a jelt az ismeretlenségből, a megváltó ünnepi sort, a beteljesülés, az igazolás betűit, a csipetnyi szeretetet szállító vonalakat, a borítékba zárt sugarat, a levelet, ami — úgy lehet — soha nem érkezik meg, csak az a perc, amely homloka gyűrött naplóját végleg kisimítja, az emlék és a búcsú ellobbanó csillaga alatt. Lenin: Művészetről, irodalomról megnézik őt! Nahát elrobogtunk mindnyájan egy zenés kafíába. Olt a hölgy megint egy kis szónoklatba kezdett: — Fönntartás nélkül tessék rendelni bármit, ami az étlapon található. Vacsora, nyalánkság, sör, bor, -pálinka, pezsgő, bólé... bármit, bárrögtön róosapott. A hölgy máris tolmácsolt: — Tessék! Mindenki szabadon választ magának emléktárgyat az árus kasarából. Lehet több darabot is, A vendég-gazda megharagszik a Rzerénykedéscrt! léres, jó ürügy neki erre. Ámde erről szó sincsen! A milliomos szemlátomást csak az elgurult húszfillérest vadászta ... Végre meglelte. Nagyot szusszantva, vörösen bukkant föl az asztal alól, a pénzdarabbal a két ujja között. Becsúsztatta a zsebébe. Mindenki figyelte. Talán egy ezresnél is több, amit erre a mulatságra szemrebbenés nélkül költött. És most, egy seprőnek való vacak húszfiUcresért kítornász- sza a lelkét. Micsoda furcsa jellem! Nyilván így szedte össze millióját. S ok gondolkodásra azonban nem hagyott időt nekünk. Mert ahogy a padlóra tenyereit, ott jól összemaszatolta. És erről megfeledkezve, maszatos tenyerével törült egyet a homlokán. A társaság már eddig is össze-összenézett, vihogott. Most a barna művésznő már nem bírta, hogy föl ne ugorjék és a mosdó felé ne siessen. Ugyancsak vele rohant a szomszédja is, mint ez a hölgyek szokása. AZ ÜNNEPI KÖNYVHÉT alkalmából a Kossuth Könyvkiadó újra megjelentette Lenin művészetről, Irodalomról szóló munkáit. Az összeállítás sokkal gazdagabb, mint a korábbi kiadványok és több olyan levelet, cikket, töredékét tartalmaz, ami a magyar olvasóközönség számára még ismeretlen.' A rendkívül értékes, sokszínű gyűjteményt az irodalom, művészet hivatásáról alkotott lenini eszme egyesíti: az irodalom, művészet társadalmi hivatása, hogy feltárja a kor mély társadalmi problémáit és a maga sajátos eszközeivel segítse azok megoldását. Ilyen alapon Lenin igen nagyra értékeli Cscr- nisevszkijt, aki — szemben a liberális burzsoáziával — ió- előre felismerte, hogy az 1861- es jobbágy reform nem változtatja meg lényegesen az orosz falu helyzetét. Hasonló elvi alapon, sokoldalúan bírálja a nagy orosz remekíró, Lev Tolsztoj műveit: „Tolsztoj munkássága halhatatlan érték, mert benne a paraszti mozgalom ereje és gyengesége, hatalma és korlátozottsága jut kifejezésre.” Az irodalom, a művészet társadalmi hivatása nem lehet független a haladó osztály érdekeitől. Lenin ezt írja 1905-ben: „Az irodalom egységes, tervszerű szociáldemokrata pártmunka alkotórészévé kell, hogy váljon. Akkor lesz szabad irodalom, mert nem a haszon, a karrierizmus, hanem a dolgozókkal való együttérzés hatja át”. Ugyanott kifejti, hogy nem lehet azonosítani a pártán úrik a más részei vei. Nagyon figyelemre méltóak Lenin szavai: „Az irodaimii munka tűri legkevésbé, hogy uniformizálják, hogy a. többség uralkodjon a kisebbség felett. Itt kell leginkább teret engedni az egyéni kezdeményezésnek, fantáziának”. Máshol a fantázia szerepéről így ír: „Ha az álom elébevág az események természetes, nienetenek, Jokozza az ember energiáját" ' (Hű elcsapong természetellenes irányba, kárt okozhat.) Ha az ember nem tudna ilyen módon álmodozni, ha nem lúd- ná az alkotás befejezett képét — amihez hozzákezdett —, akkor milyen indítékok serkentenék?” Az irodalom pártosságának lenini elve alapvető követelmény, de nem azonos annak vulgáris — a személyi kultusz időszakában elterjedt — felfogásával. Teret enged, az írói karakter kibontakozásához, nem köti meg a művész fantáziáját, sőt megtermékenyíti a társadalmi élet eleven tapasztalataival. MA IS TELJES EGÉSZÉBEN helytálló az irodalom népszerűségének lenini meghatározása. Napjaink állandóan vlsz- szatérő, vitatott irodalompolitikai kérdése, hogy a színvonal állandó emelése melleit népszerű, a legszélesebb rétegek számára is érthető müveket nyújtsunk a közönségnek. Természetesen a kulturális forradalom évtizedeiben. ez sokkal inkább megoldható, mint a századforduló utáni cári Oroszországban, Mégis iránymutató Lenin cikke, amelyben a Szvoboda című folyóiratot, bírálja: „A • folyóirat - naeafZŐjo (azt a benyomást kelti, mintha elejétől végig egy ember írná) azt hiszi, hogy népszerűén ír a munkások számára. Egy mondatol. sem mond egyszerűen, cikornyák. népi hasonlatok nélkül. Ezen a torz nyelven elcsépelt, szándékosan vulgarizált szocialista gondolatokon kérődzik. A népszerű író a legegyszerűbb, közismert adatokon keresztül vezeti el az olvasót a mély gondolatokhoz, újabb kérdések elé állítva. Nem olyan olvasót tételez fel, aki nem akar, vagy nem tud gondolkodni. Feltételezi, hogy a fejletlen olvasó is komolyan akarja törni a fejét és segíti ebben. A vulgáris író olyan olvasót, tételez fel. aki nem is képes gondolkozni, S ezért nem vezeti rá a komoly tudomány alapjaira. Torzításig leegyszerűsített formában készen tárja fel egy bizonyos ‘nnítás összes következtetéseit. így az olvasónak még rágni sem kell. csak le kell nyelnie a kását”. Ebben a fejtegetésben megtalálható az író legszebb hivatása, az elnyomott. még tudatlanságban fartőit néptömegek megbecsülése, bizalom a munkás- osztály elhivatottságát, tehetségét illetően. LENIN ÖSSZEGYŰJTÖTT cikkei az irodalomról, művészetről azt bizonyítják, hogy a tudati átalakulás ezen területét a pártmunka részének. mégpedig nagyon fontos részének. tekintette, Gorkij munkásságának óriási jelentőséget tulajdonított és vele széleskörű levelezést folytatott. A kötet tartalmazza Goí ki.ihoz írt leveleit. Ezeknek külön értékük, hogy melof emberi közelségben mutatják be a nasy proletárvezért A? értékes összeállítás kézikönyve kell hogy legyen mindazoknak, akik kulturális területen dolgoznak, de az irodalom, művészet iránt érdeklődő, szélesebb közönség sem nélkülözheti. Varkonyi U&rm MEZEI ANDRÁS: Zsoltár Szelíd vagy, mint a délutáni nap, fejésnyi tej, s a tiszta abroszon a zöldpaprika és meleg kenyér, mint most köpült vaj, olyan szelíd vagy, mint szélcsendben a délutáni viz, öbölnyt\zöld s a homok-sárga, part, mint langymeleg föld, széltől jószagú, mint csecsemő arca, olyan szelíd. Levegős a te lényed, mint a táj. Jóllakattál, s mint bölcs, elégedett madár kering a horizont felett az est, szememben hús hegyek karéja. Hálás is vagy, mint lankás, gondozott hegyoldalak, s mint jólkezelt borok olyan áttetsző, fényes és nemes — és áldott az arcod és végleges. A kflltő „Legendák születőben” kötetéből. című könyvhéti ILLÉS BÉLA: EBZMÉLÉS mm , Vitéz Mihály már masszázs. napok óta minden reggel megmasazí- rozta Bálint jobb lábát és jobb karját. Bálint érzéstelenül feküdt, már úgy értve, hogy se jót, se rosszat nem jelent számára Vitéz Mihály szorgalmas, szívós munkája. És most, egyszerre Bálint fölsikoltott: — Jaj! Fáj! Vitéz Mihály szép, komoly szótlan ember, egy pillanatra abbahagyta a munkát. — Hál’ istennek! — kiáltotta, és ismét munkába kezdett. — Kínoznak, kínoznak — gondolta Bálint, és becsukta a szemét. De nem aludt el. Vitéz keményen dolgozott, most már nem fájt, de pár pillanat múlva megint fájt Bálint lába és a karja is. — Kínoznak, kínoznak. — Tudja, Bálint elvtárs — nagyon- nagyon boldog vagyok. Ha semmi sem fáj, az baj. Akkor halott a láb vagy a kar, vagy mind a kettő. De ha magának fáj, jajgat, akkor... Nagyon boldog vagyok. Mikor Vitéz elment, és Bálint magára maradt, megpróbálta átgondolni, amit hallott, ezt a különös törvényt: ha nem fáj, az baj, ha fáj, az jó. Tréfa? Valóság? Tündér Ilona jött be. Kezében egy újság. — Géza bácsi, olvasson egy pár sort a vezércikkből. Bálint elé tette az újságot, és Bálint megnézte a lapot. Szeme előtt hangyák táncoltak, nagyon kicsi hangyák, nagyon sűrűén. — Nos? Bálint nem felett. — Ne a cikket olvassa. Minek! Olvassa el a cikk címét Bálint odapislogott, ahol a cikk címét sejtette, de cím nincs, hanem egymás meLlé ragasztott, egymásba fonódó hangyák. — Csak azt kérem, hogy olvassa el az újság címét. Bálint csodálkozott, hogy őt is érdekli a kérdés. Megpróbálta elolvasni az újság címét. — Nép... nép .., tovább nem megy. Ez már nagy eredmény! Gratulálok! — Na, Géza bácsi, ne bántson meg, próbálja tovább olvasni a címet. Nép... és tovább? Bálint elhatározta, hogy ravasz lesz, nem nézi meg, mégis kitalálja a címet. — Népszava — mondotta diadalmasan. — No, nem. Próbálja olvasni, és csak ha elolvasta, megmondani, hogy mit olvasott. Bálint úgy tett, mintha olvasna, és megint diadalmasan kiáltott: — Népszabadság! Tündér Ilona hosszan nézett Bálint lesoványodott arcába, és csak percek múlva szólalt meg. — Eltalálta! De én mást várok. Azt, hogy olvasson. Itthagyom az újságot, próbálja elolvasni valamelyik cikknek a címét. Nem ördöngösség az, csak akarni kelL Mikor Tündér Hona kiment, Bálint sokáig nézte az előtte heverő újságot. Hangyák, legyek ... Most a címet se látta, a cím első három betűjét sem. Pedig azt igazán nagyon akarta. Összeszorította a fogát ■— Akarom? m«.j ezt mondotta, tizedszer, llllKOr huszadszor kimondotta, egyszerre csöngetést hallott. A telefon csöngetett. A telefonhoz ugrott, s a füléhez emelte a kagylót. Jelentkezett. — Itt az Írószövetség moszkvai szervezete. Olga Ivanovna van a telefonnál. Délután háromkor közgyűlés. Persze, a háború kérdésében. Legyen pontos. Bálint letette a kagylót. A telefon az előszobában állt, s ő bement a szobába. A felesége és a fia — pontosan tizenhét éves fia — némán ültek. — Nos? — szólalt meg Vologya, a fiú. — Az írószövetség délután háromkor ülést tart. Remélem, mozgósítanak minket is. — Biztos! Én biztosan bevonulok — mondta Vologya. — Tizenhét éves korodban? — Tizenhét éves koromban. Bálint ott volt a közgyűlésen. Aki Moszkvában él, íróember, az mind ott volt. Először Fagyejev beszél. Röviden. Arról beszélt, hogy a németek megtámadták a Szovjetuniót és... Elmondotta, hogy mi a teendő. Ezt mindenki tudta, és mindenki vállalta Fagyejev után Erenburg beszél, szónokol. — Eddig sok irányzat volt a szovjet irodalomban. Most csak egy irányt ismerünk; Nyugatra, Berlin felé! Ott leszünk, és győzni fogunk! Még ßokan beszéltek. És a gyűlés után három asztalnál, hárman írták föl. hogy ki jelentkezik önként. Bálintnak vagy egy félóráig kellett várnia, míg sorra került. Várakozás közben a fáradságtól fájt a lába .. A jobb lába. Aztán fölírták, és ő aláírta á nevét, önként jelentkezett katonának. Hazament. A fiát kereste. A bal lábával — Bevonult, — mondta a felesége. Büszkén is, szomorúan is. — Én csak három nap múlva fogok bevonulni — mondotta Bálint, kissé szégyenkezve. Mikor Bálint fölébredt, sötétség volt a szobában. De most már tudja, hogy hol a lámpa, annak a lámpának a kézbe illő szerszáma, amelyik világosságot gyújtott. Meggyújtotta. A két deszkát látta, amelyik az ágyát úgy körülfogja, mint — nem érteni, ezt honnét tudja —, mint a haldoklók fekvőhelyét. Tűrhetetlen — mondotta Bálint önmagának. — Nem engednek le- szállni. rugdosta a bal oldali deszkát, nagyokat rúgott, sokáig verekedett, míg sikerült. A deszka leesett. És, talán egy perc múlva vagy talán még gyorsabban, ő is leesett az ágyról. Jól megütötte magát, a fejét és a lábát, a bal lábát, de nem kiabált. Megpróbált fölkelni, erőlködött, de az nem ment. Káromkodott, de ez sem használt. Az egyik nővér jött be. — De Géza bácsi! A nővér, aki mindig nevetni szokott, most majdnem sírt. — De drága Géza bácsi, mit csinál? Mi történt magával? Bálint nem válaszolt. A nővér — sose hitte volna Bálint, hogy ez a karcsú lány, Orosz Erzsi ilyen erős — átfogta és fölemelte Bálintot, és visszatette az ágyára. Némán néztek egymás szemébe, és mind a ketten elsírták magukat. * Készlet a szerzőnek a könyvhétre megjelent „A 33.9-es szoba” ttmú kötet eb ÓL
