Észak-Magyarország, 1966. január (22. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-26 / 21. szám
időjárás Várható időjárás ma estig: felhős, párás, sokfelé ködös idő, mérsékelt szél. A hőmér- Békící nyugaton is csökken. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet általában mínusz 2—plusz 3 fok között. Az erősen ködös helyeken mínusz 5 tok közelében. Gyerekszáj 1966. Samiár 26, »zprcJa A Nap kelte 7,19, n yugta lt,3C óra. A Hold kelte 9,H, n yugta 21,2G óra. Névnap: Vanda. Hetvenöt éve, 1891. januá: 26-án halt meg Nikolaus August' Otto német mérnök, u róla elnevezett négyütemű Otto-motor feltalálója. Eredetileg kereskedő volt. Csak idősebb korában kezdett el technikai kérdésekkel foglalkozni. Az első valóban gazdaságosan üzemelő gázerőgépét 1867-ben építette meg és azt még ugyanabban az évben, a párizsi világkiállításon aranyéremmel díjazták. A siker fokozottabb kísérletezésre sarkallta. Ennek eredményeképpen, kilenc év múlva, 1876-ban a világ elé léphetett négyütemű robbanómotorjával, a belsőégésű motorok alaptípusával, amelynek elvét — bár ő még csak gázzal működtette — később minden folyékony üzemanyaggal működő robbanómotornál alkalmazták. Kis méreteinél, csekély súlyánál, hatásos üzeménél fogva a gépkocsik, s jórészt a motorkerékpárok, motorcsónakok, repülőgépek mindmáig használt motortípusa. Ismerősömék kertes házban laknak. Miután egyedül lakják a kis házat, a hó eltalcarításáról is nekik kell gondoskodniuk. Szerencsére a család legfiatalabb tagja, a 10 éves kisfiú lelkesen vállalkozott a nem éppen könnyű munkára. Lelkesedését tekintélyes mértekben növelte, hogy édesapja mindennap bizonyos összeget fizetett neki a munkáért. Nem sokat, de hát „a kis halak is jó halak”. A fiatalember azonban néhány napig betegeskedett, így nem dolgozhatott, és elesett a rendszeres jövedelemtől. Szerencsére ismeri már a Munka Törvénykönyv szabályait, éppen ezért a következő kéréssel fordult apjához: — Amíg nem tudok dolgozni, tessék táppénzt fizetni, hiszen ez minden beteg dolgozónak jár. <m. i.) Jószomszédi segítség A havas napokon külföldi hóeke teszi járhatóvá a bánrévei utakat. A csehszlovák segítség eredményeként mindig járhatók a határátkelő helyekre vezető utak. (Foto: Sz. Gy.) Moszkvától Londonig - Expresszel 500 után egy év alatt — 32 külföldi út 1966-ban „Sláger“ a tengerpart •— LOPÁS és újabb lopási kísérlet. Váradi Ferenc arlói lakos tavaly nyáron az arlói strandon-1000 forint értékű ruhaneműt lopott egy sátorból. Ősszel Ózdon egy vállalat személygépkocsiját feszítette fel éppen, amikor tetten érték. 10 hónapra ítélték, — A SELMECI műemlékkönyvtár katalógusa a napokban készült el a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem központi könyvtárában. így a tudománytörténetileg értékes könyvanyag hozzáférhetővé vált a kutatók számára. — SÚLYOS testi sértés — 8 hónap. Farkas Árpád gyári munkás, sajónémeti lakos, a feleségével vitatkozó szomszéd- asszony férjét úgy verte fejbe, amikor az békíteni akarta a veszekedőket, hogy az hosszú ideig feküdt utána kórházban. Farkast 8 hónapi szabadság- vesztésre ítélték, — MUNKAÓRA takarékoskodás. Az LKM műszaki kollektívája az idén műszaki fej— AZON FÁRADOZIK a lengyel élelmiszeripar, hogy a különböző vegyi úton előállított frissítő italok helyett sárgarépából készítsen frissítő szörpöt, amely nagyarányú karotta-tartalma folytán rendkívül egészséges is. Az eddigi kísérletek beváltak. — ÖSSZEDŐLT Navasz el Bahar egyiptomi faluban egy háromemeletes vályogépület. A romok alatt 19 ember lelte halálát, ötvenen megsebesültek. A Kairótól 220 kilométernyire nyugatra történt szerencsétlenség amiatt következett be, hogy a roskatag épület tetőteraszán lakodalmat rendeztek, de a tető nem -bírta el a násznép súlyát. — A HUSZAS évek irodalmi élete címmel rendez előadást a TIT irodalmi szakosztálya január 28-án 19,30-kor. Előadó dr. Kabdebó Lóránt tanár ás Némethy Ferenc színművész. Express Ifjúsági és Diák- utazási Iroda — ez a neve annak az intézménynek, amelynek szervezésében évről évre sok fiatal jut túl országhatárainkon. Nem ritka a magyar szó az Eiffel- torony tetején, Leningrád- ban, az Ermitázsban, Szocsi- ban és Jerevánban éppen- úgy, mint. a Tátrában, vagy Szász-Svájcban. E kirándulásoknak, üdüléseknek nemcsak az az előnyük, hogy a magyar fiatalok megismerkednek más országok gyönyörködtető tájaival, közeli, vagy régmúlt történelmi nevezetességeivel, híres műalkotásaival, muzeális értékeivel, hanem az is, hogy minden útról hazafelé jövet szövődnek olyan barátságok is, amelyek valamelyest közelebb hozzák két ország fiatalságát. Ma is hallani olyan levelezésről, kedves barátságról, amely évekkel ezelőtt egy „Express-úti” címcserével kezdődött, s azóta meghitt ismeretséggé vált. Van a híres lipcsei vásárnak egy közmondása: aki többet lát, az többet tud. Nemrég ilyen módosításban hallottam: aki többfelé jár, annak több jó barátja van. Van ebben valami. sek voltak, azt egyrészt bizonyítja, hogy akik tavaly utaztak, azok az idén is jelentkeztek valahová. Úgyszólván kialakult a törzsgárda. Másrészt, sok új ember is van, aki mástól hallott egy- egy jólsikerült útiélményt. — Az idén 32 csoport utazik Borsodból külföldre. Ennyi még soha sem ment. összesen 1200 fiatal jelentkezését fogadhatjuk el. Ez több mint kétszerese a tavalyinak. És a választék is bővül — mondja Siska elvtárs, s elémteszi az idei programot. Önálló csoportok Belelapozok. Április 1-től 6 nap Moszkvában. Utazás repülőgépen. Részvételi díj: 1560 forint. (Erre az útra egyébként máris elkezdődött a jelentkezés, és elég sürgős.) A hónap végén lesz egy 11 és félnapos Moszkva — Leningrad _ — Moszkva út — 1750 forintért. Nyáron a Kaukázusba, Szocsiba, Ogyesszába és Jerevánba is indulnak miskolci csoportok, összesen 10. A Német Demokratikus Köztársaságba 8 csoport készül. Drezda, Berlin, Lipcse, Rostock, Szász-Svájc és Kühlungsborn szerepel a programban, 900— 1600 forintos útiköltséggel. Lengyelországba és Csehszlovákiába 6—6 csoport megy a tavalyi útvonalon. A sízők és a téli sport kedvelői részére március 2-án indul egy csoport Zakopanéba és Krakkóba. 11 napig lesznek ott 1500 forintért Ezek egy része önálló járási, vagy városi csoport lesz. Belföldi túrák Sokan érdeklődnek a jugoszláviai utak iránt Egy csoport június végén megy Belgrádon és Szarajevón át Dubrovnikba, 15 napra. Ugyancsak le ausztriai és franciaországi csoportos út is a megyéből, sőt, londoni útra is van kilátás. Mint újdonság szerepel az Express programjában a belföldi osztály tevékenysége. 1—2—3 napos túrák, hazai kirándulások és országjárás teszik gazdagabbá a lehetőségeket 1966-ban. Előreláthatólag alacsony költséggel. A KISZ Borsod megyei Bizottságán, a járási, városi és üzemi bizottságokon máris elkezdődtek a jelentkezéseik. Mint hallottuk, számos más tényező mellett a jelentkezési sorrendet is „pontozzák” sz utak biztosításakor. Talán ezért is van most olyan sürgés-forgás az utazással foglalkozó ügyintézőknél. Végtére: 1200 személy és 32 ut.. » Paulovits Ágoston vei több mint 370 ezer normaéra megtakarítását tervezi. — KONGRESSZUSI beszámoló nőknek. A Diósgyőri Vasas Bartók Béla Művelődési Házban január 31-én, hétfőn délután fél 3-kor Faragó Erzsébet, a nemrégiben megtartott nőkongresszus diósgyőri küldötte tart előadást. — A DIÓSGYŐRI új vásárcsarnok alapkövét nemrégiben helyezték el. Az új vásár- csarnok a művelődési házzal szemben épül: — KÖSZÖNTÖTTÉK Ibrány legidősebb emberét, Berecz Andrást 100. születésnapja alkalmából a helyi vezetők, és fiatalok. Berecz Andrásnak 64 ‘ évi házasságából nyolc gyér- ! meke született. Jelenleg há-1 rom élő gyermeke, ezenkívül tíz unokája, tizenhét dédunokája és egy ükunokája van, — AUSZTRIÁBAN, az Osztrák Statisztikai Hivatal jelentése szerint 1965-ben 6.4 százalékkal emelkedtek a létfenntartási ' költségek. Az áremelkedés aránya az elmúlt másfél évtizedben tavaly volt a legnagyobb. Törsstagok és új emberek — Borsodból tavaly több mint ötszázan jártak külföldön az Express különböző csoportjaival. Van fiatal, aki szabadságának egy részét minden évben külföldön tölti. Hobbyja lett az utazás. Legtöbben a Szovjetunióba járnak, sokan kedvelik az NDK és Lengyelország tengerpartjait is. Általában a „vizes utak” a slágerek — mondja — Siska András, a KISZ megyei bizottsága munkatársa. Hogy ezek a társasutazások programjukat és a szolgáltatásokat tekintve, igényeVjjáépült fodrászüzlet Sikeres rögtönzés A Sutaságom története című film utolsó jelenetének vetítésekor történt a Béke moziban. Az első főszerepét játszó fiatal színésznő öltözőjéből már minden gratuláló kimegy, amikor megjelenik a férj, az ünnepelt színész, akit felesége a debütáló művésznő állandóan Lacikának nevez. A fiatal színésznő, aki a darabban istenként néz fel híres urára, ebben a pillanatban, az izgalomtól szóhoz sem tud jutni. Zavarát azonban a nézőtérről oldotta meg ezúttal egy fiatalkorú néző. <— Lacika — sóhajtotta jól hallhatóan egy gyerekhang. Ezúttal ennek a rögtönzésnek volt a legnagyobb sikere az előadáson. inü Hők Akadémiája a Diósgyőri Gépgyárban A gyermeknevelés problémáival foglalkozott a Diósgyőri Gépgyárban, a Nők Akadémiája előadássorozatában Rabács József gyógypedagógiai tanár. A szülők és a gyermekek megfelelő kapcsolatának kiépítéséről szóló előadást a hallgatók mindvégig nagy érdeklődéssel figyelték. Az előadónak számos kérdésre kellett válaszolnia. Sí-túra a Blikkben A Misltolci FoÜrn'- Kfsz 1966-ban félmillió forintot fordít a fiókhálózat fejlesztésén \ régi, elhanyagolt üzleteket csinosítják, új berendezéssel látják el. Képünkön: v közelmúltban újjáépített Tanácsház tér 10. szám alatti férfifodrászat egy részlete. Foto: Szabados Az LKM KISZ bizottságának sportbizottsága január 30-án szeretné megrendezni sí-túráját, a fiatalok nagy örömére, a Bükkbcn. Nem versenyszerű, hanem egésznapos kirándulás keretében megrendezett sl-túrát terveznek. A felszerelést • sportbizottság biztosítja, i Gondallanság - Msei Juhász Ferenc miskolci lakos, a Közlekedési Vállalat GA 20—76 rendszámú autóbuszával, egy szembe jövő járművet került, az útszéli havon megcsúszott, majd a járdára szaladt. Az itt tartózkodó László Andrásné miskolci lakost a ház falához nyomta, aki súlyos, de nem életveszélyes medencesérülést szenvedett: Miskolcon, a Kun Béla vu 80. számú ház előtt is balesetet okozott a gondatlan vezetés. Soltész István, a Közlekedési Vállalat GA 19—87 rendszámú autóbuszával megcsúszott és a kocsi hátuljával élütötte a megállóban álló Oláh Mária miskolci lakost, aki könnyebben megsérült. fi Miskolci Remzeli Snnliäz műsora 2d, szerda. Csehov. A fizikusok. 19 óra. 27, csütörtök. Erkel. A fizikusok 19 óra. 28, péntek. Bemutató. Maya, 19 óra. 29, szombat. Egrcssy. Maya 19 óra, 3U, vasárnap. Bérletszünet. Maya. IS óra. Shakespeare. Maya. 19,38 óra. 31, hétlő. A Debreceni Csokonai Színház opera előadása. 19 óra. Február 1, kedd. Moliere. Maya 19 óra. 2, szerda. Csehov. Maya. 19 óra. A Magyar Rádió és Televízió miskolci stúdiójának műsora, {a 108 méteres hullámhosszon 18—19 óráig.) A riportereké a szó. Szóljon hozzá! . . . Cement, üveg, tégla ... Szólóhangszer: a klarinét. Az egészségügyi kultúra kertié sei. Lányok, asszonyok..^ Sporthiradó. Magyardalok. Közérdekű közlemény Miskolc város I. kcr. Tanács Vb építési és közlekedési csoportja felhívja a lakosság figyelmét, hogy a Bottyán János utca és Sibrik Miklós utcákban a szennyvízcsatorna és csapadékvíz csatorna építési munkálatait 1966. február hó folyamán megkezdeti. Tüzelőanyag és egyéb szállítási szükségleteiket legkésőbb február hó 20-ig bonyolítsák le, ÉSZAKM AGY A RORS2ÄG A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Sárközi Andoe Szerkesztőség: Miskolc.- Tanácsház tő» 3. Kiadjas a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolci Kossuth o. U Felelős kiadó- Bíró Péter Telefon: 88-iüa. Hirdetésfelvétel: Széchenyi u ís-lt. Telefon: 18-M3. Tetlesxtl a Magyar Posta Előfizetési díj egy hóra 12 forint Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Index: » 953 Készült a Borsodi Nyomdában Felelő« vezetői Utey GyOnar